Perselus Piton nyaralni megy - 7. fejezet

7. fejezet


     Maggie négy vagy öt éves volt, amikor majdnem az óceánba fulladt. A szüleivel voltak nyaralni, és igazából már azt sem tudta, hogyan történt, az egészre alig emlékezett, de a rémületre, amit a víz alatt érzett, arra pontosan. Soha többé nem ment az óceán közelébe sem, medencébe is csak azért, mert az iskolában muszáj volt tanulnia, de tizenhat éves kora óta, mióta nem volt kötelező, nem úszott. Tudta, hogy az egyik legegészségesebb sport, de a víziszonyát nem tudta legyűrni, pedig Jack ezért is mindig piszkálta.

Jelenleg viszont az sem érdekelte volna, ha a kishajó léket kap, és elkezd süllyedni, csak Perselus ne engedje el!
Az egész olyan volt, mint egy giccses, szentimentális film; a napfényben csillogó víz, a hattyúk, az egész gyönyörű város, hogy a hajón az utasok nagy része szerelmespár volt, az a vicces kapitány, végül pedig Perselus megcsókolta. És micsoda csók volt, te jó ég! Már attól pillangók repkednek a gyomrában, ha csak rágondol!

Most pedig itt sétálnak, ebben a gyönyörű, ódon kisvárosban, kézen fogva. Nem gondolta volna, hogy a férfi ilyen romantikus is tud lenni. Céltalanul sétálgattak kis, turisták által elkerült utcácskákon, néha megálltak egy-egy szép, vagy éppen érdekes épületet megcsodálni.
Időnként oldalvást rápillantott, hogy mindannyiszor megállapítsa, jól áll a férfinak a fekete szín, de ez a sötétzöld, amit ma visel, még vonzóbbá teszi a számára. Néha az alkarjuk egymáshoz ért, és a csupasz bőrfelületek érintkezésébe beleborzongott.
– Mi az? – kérdezte Perselus egy kis, elhagyatott tér közepén, amikor rajtakapta, hogy figyeli.
Megvonta a vállát.
– Tetszik az inged – válaszolta.
A férfi megállt, és magához húzta anélkül, hogy a kezét elengedte volna, a másik tenyerét pedig a hátára tette.
– Nekem is tetszik a te blúzod, bár reggel óta nem hagy nyugodni, hogy milyen mintájú melltartó van alatta – közölte a szokottnál is mélyebb hangon.

Elmosolyodott, mert hirtelen nagyon csábítónak és bátornak érezte magát.
– Talán majd megmutatom! – incselkedett a férfival.
– Igazán? – emelte fel Perselus kihívóan a szemöldökét. – Mikor?
– Amikor szeretnéd – nézett a szemébe.
– Most? Ha meg mered tenni… – csillant fel a férfi szemében mohón a vágy.
Tudta, hogy őrültség, amit tesz, és nem értette, mi az az erő, ami ezt hozza ki belőle, de szabad kezével a blúza legfelső gombjaihoz nyúlt, kigombolta őket, és picit félrehúzta az anyagot, hogy a férfi láthassa a melltartó mintáját. A szemével végig követte, és sosem tapasztalt diadalt érzett, amikor meglátta Perselus tekintetét.
– Kulcsok? – kérdezte vágytól fűtött hangon, ő pedig meg sem tudott szólalni, csak bólintott.
A férfi hirtelen elengedte a kezét, és fürge mozdulatokkal visszagombolta a blúzát.
– Másoknak ne mutassuk meg.

     A következő pillanatban ő is meghallotta a beszélgető, nevetgélő hangokat, és hamarosan feltűnt turistáknak egy csoportja. Kijózanodva döbbent rá, hogy mit művelt. Mi a csoda ütött belé, hogy képes volt fényes nappal, a nyílt utcán kigombolni a ruháját? Mit gondol most vajon róla Perselus? Szégyenében nem mert ránézni, de a férfi megfogta az állát, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.
– Köszönöm – mondta, és mint először a hajón, leheletnyi csókot adott az ajkaira. – Gyere, vacsorázzunk valahol.

– Parancsoljanak – tette eléjük a pincér az ételeket. Perselusnak marhasültet, neki pedig feketekagylót egy kisebb fazékban, sült krumplival. Egymás után nyitogatta a héjakat, és igyekezett túltenni magát a megrázkódtatáson, hogy nemrég még úgy viselkedett, mint egy gátlástalan, ledér nőszemély. Soha életében nem tett még ilyet, a ruhatárában sincsenek igazán kihívó darabok. Mi az ördög van vele, ha ezzel a férfival van? Eddig csak veszettül kívánta, más őrültséget nem csinált, de ez? Ráadásul, ha Perselus nem figyelt volna, akkor azok az emberek még meg is látják – korholta magát.
Aztán eszébe jutott a férfi csodáló tekintete, amikor kigombolta a blúzát.
A fenébe is, megérte! – gondolta, és elfojtott egy mosolyt.

     Perselus nyugodtan ette a sültet, majd miután befejezte, elégedetten dőlt hátra a széken. Előtte viszont még több mint a fele kagyló ott volt, hiszen azt időigényesebb volt megenni.
– Tudtad, hogy a feketekagylót afrodiziákumként tartják számon? – kérdezte Perselus, játékos mosollyal a szája sarkában, mire ő fülig vörösödött.
Tudta, persze, de nem ezért rendelte, csak kíváncsi volt rá, mert már nagyon régen evett, és az ízére már nem emlékezett, csak hogy finom volt. Na, nem mintha bármiféle vágyfokozóra szüksége lenne. Így is úgy érzi magát, mint akit hamarosan szét fog robbantani a vágy.
De ezt a játékot ketten játsszák – gondolta.
– Kérsz belőle? – mutatott a fazékra kihívóan.
– Nem hiszem, hogy szükségem lenne rá – válaszolta sóhajtva Perselus, és meg sem próbálta leplezni, amikor a mellére pillantott. – De tudod, mit? Megkóstolom.
A tiszta kanálért nyúlt – a pincér kettőt hozott – aztán kivett egyet a fazékból.
Nézte az ügyes ujjakat, ahogyan szétszedik a héjat, és vágyni kezdte az érintését. Hogy elterelje a figyelmét, beszélgetni kezdett.
– Ettél már korábban? – kérdezte.
– Nem – rázta meg a férfi a fejét. – Te?
– Egyszer régebben – mondta –, de nagyon ízlik.
– Valóban ízletes – válaszolta Perselus. Körbenézett, és megcsóválta a fejét.

– Mire gondoltál? – kérdezte tőle.
– Nem is tudom, talán, hogy meg tudnám ezt – mutatott körbe – szokni.
Volt a férfi hangjában valami olyan szín, amitől – most először, mióta ismeri – sebezhetőnek tűnt.
– Eljöhetsz ide máskor is – válaszolta neki.
– Talán igen. Tudod, furcsa érzés, de most örülök, hogy nem kell a szigorú tanár szerepében lennem. Néha igencsak fárasztó!
– Igen – mosolygott –, itt nem kell a komoly, felnőtt példaképet alakítanunk.
A férfi szeme hamiskásan felcsillant. – Végre kivetkőzhetünk magunkból?
Kirobbant belőlük a nevetés.
– Így is mondhatjuk. – Hálás volt a férfinak, hogy egy poénnal véget vetett az önostorozásának.

– De miért éppen kulcsok? – kíváncsiskodott Perselus.
– Megtetszett – vonta fel a vállát. Perselus egyetértően bólogatott, ő pedig magában köszönetet mondott az anyjának, aki a lelkére kötötte, hogy vegyen néhány csinosabb darab fehérneműt az útra.

     Vacsora után a csatornák mentén sétálgattak még egy ideig, figyelték, ahogyan a házak visszatükröződnek a víz felszínén. Néha egy-egy árnyékosabb helyen megálltak, és forró csókokat loptak a sötétség leple alatt. Mikor visszaértek, a szállodában felmentek az első emeletre, és megálltak ott, ahol tegnap. Perselus a tarkójára tette a kezét, és finoman magához húzta. Az ajkával lágyan végigsimított a fülcimpáján és az arcán, mire Maggie szaporábban kezdte venni a levegőt.
Néhány perc múlva a bejárati kaput hallották csukódni, és egy-két pillanattal később a hazaérkezők hangját is meghallották. Perselus sajnálkozva húzódott el, de ő vele akart maradni.
– Bejössz a szobámba? – kérdezte suttogva.
A férfi egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán nagyon komolyan a szemébe nézett.
– Ugye tisztában vagy azzal, hogy ha most bemegyek hozzád, nem tudom tovább visszafogni magam?
Szinte beleszédült a sóvárgásba, amit Perselus rekedt hangja idézett elő nála.
– Tudom, és szeretném, ha bejönnél! – válaszolta komolyan. Biztos volt benne, hogy csak napok kérdése, mikor fekszik le a férfival, mert ha nem teszi meg, örökké bánni fogja. Ha pedig úgyis meg fogják tenni, akkor miért ne lehetne akár már ma? Amikor a nyaralásuknak vége, úgyis mindketten haza fognak utazni, és egy óceán választja majd el őket!
Kézen fogta a férfit, magával vitte a szobájáig, és behúzta, mielőtt még bárki észrevehette volna.

***

     Éjszaka volt. Az ablakokon beszűrődő holdvilág ezüstös fényben fürdette a szobát. Csend volt, csak Maggie lélegzetvételei törték meg a némaságot. A lány úgy helyezkedett el az alváshoz, hogy a feje a vállán volt, a karjával átölelte, ő pedig a mezítelen hátán nyugtatta a kezét.
Nem tudott aludni, egyre csak az éjjel történtek jártak az eszében. Egyrészt hihetetlen volt, másrészt zavarba ejtő. Ilyen szenvedélyt még sosem érzett senki iránt, ez egészen biztos, mint ahogy az is, hogy valószínűleg érte sem sóvárgott még senki ennyire. Legalábbis, olyan eddig még soha nem történt, hogy egy szobában az ágyig se jussanak el.

Miután Maggie becsukta a szobaajtót, visszafordult hozzá, és azonnal mohón megcsókolták egymást. Aztán ott, a fal mellett állva tette magáévá a lányt, még csak le sem vetkőztek. Egyszerűen minél előbb meg akarta érinteni, ezért a szoknyáját megemelve végre végigsimított az annyiszor csodált combjain, és hozzáért a bugyijához is, de ahogy megérezte, hogy az öle mennyire nedves és forró, nem tudott többé uralkodni magán. Elmosolyodott a gondolatra, hogy Maggie már a harmadik lökésre elélvezett, mintha a teste csak arra várt volna, hogy ő végre benne legyen. Nem mintha neki sok kellett volna, főleg azután, hogy látta hogyan keríti a lányt hatalmába a gyönyör.
Ezután, mire eljutottak az ágyig, már levetkőztették egymást, és hihetetlen gyorsasággal voltak készen a következő aktusra, és aztán az azt követőre. Olyan volt, mintha nem tudnának betelni egymással. Aztán elmentek közösen zuhanyozni, ami nem volt túl jó ötlet (vagy nagyon is az volt), mert persze akkor sem bírtak magukkal. Úgy hajszolták az érzékek birodalmát, mintha az életük függne tőle, és bizonyos értelemben talán így is volt.

Ha szerelmes nem is volt még az életben (Lilyt leszámítva, de az ebből a szempontból beteljesületlen maradt), partnerei azonban szép számmal adódtak, de soha, senkit nem kívánt még ennyire, és senkivel nem közösült még ilyen szenvedéllyel. Persze, a maga részéről valami ilyesmit várt azok után, amennyire kívánta a lányt, de Maggie szemérmetlen vágya mégis meglepte. Korábban a téren, miután a melltartóját megmutatta, látta, hogy milyen megrázkódtatás volt neki, amikor rájött, mit tett. Persze nem tudhatta, hogy ő használta előtte a pajzsbűbájt, ezért a turisták semmit sem vettek volna észre. De azok után, hogy akkor a lány mennyire szégyellte magát, most mégis olyan gátlástalan hévvel akarta őt, mint még senki, legyen az boszorkány, vagy mugli (korábban akadt már mugli szeretője, bár főleg azért, hogy azt is kipróbálja).

De ami később, a zuhanyzás után történt, újra az ágyban, az megdöbbentette, és felzaklatta.
Szeretkeztek.

Nem lefeküdtek egymással, nem közösültek, nem egyszerűen szexeltek. Kijöttek a fürdőszobából, megálltak az ágy mellett, aztán lassan lefejtette a lány köré tekert törülközőt. Egymás szemébe néztek, és valami megváltozott, mint akkor, amikor Gentben voltak. Azután minden ölelés, az érintések, az összes csók érzelmekkel teli, gyengéd vallomás volt. Lassan, sietség nélkül fedezték fel egymás minden négyzetcentiméterét, és szinte tapintani lehetett a köztük lévő érzelmeket. Még a kielégülést is inkább beteljesülésnek érezte. Korábban soha nem tapasztalt ilyet, hiszen eddig még senkivel sem feküdt le érzelmi okokból.

De hiszen most sem vagyok szerelmes! – gyötrődött magában. Kizárt, hogy valaki iránt három nap alatt érzelmeket kezdjen táplálni! Egész életében csak egyvalaki volt képes arra, hogy szerelmet ébresszen benne; Lily. Mióta viszont ő James Pottert választotta, senki más nem érintette meg a szívét. Különben is, ők mire mentek a nagy szerelmükkel? Meghaltak, hogy védjék Harryt. Még csak felnőni sem látták, ellentétben vele, aki kellőképpen higgadt tudott maradni a szükség óráiban, mert nem zavarták holmi érzelmek. A szerelem ostobaság, és ő már egyébként is képtelen rá, túl régóta van egyedül.

De akkor most miért érzi olyan nyugodtnak és elégedettnek magát, ahogy még soha? Hogyan lehet olyan érzése, mintha egy hosszú utazás után hazaért volna? Már este az étteremben is volt egy furcsa érzése, mintha egy pillanatra sajnálta volna, hogy nem mugli. Átfutott a fején, hogy irigyli őket az egyszerű életükért. Jóllakottan ült az asztalnál, kezében egy korsó sörrel, és nézte a lányt, ahogy bontogatja a kagylókat. Akkor arra gondolt, hogy jó lenne, ha ők is csak egy egyszerű, mugli pár lennének, mint a többiek.

     Hirtelen döbbent rá, hogy miért is érezte ezt; mert akkor nem lenne teljesen esélytelen a kapcsolatuk.
Megdermedt.
Merlinre! Mégiscsak többet jelent neki ez a mugli nő, mint szabadna. Most mit csináljon? Utazzon inkább máris haza? Nem sok kedve van hozzá.

– Ébren vagy – közölte álomittas hangon Maggie.
– Igen – válaszolta halkan.
– Nem tudsz aludni? – kérdezte a lány, és adott egy puszit a vállára.
Ez megint egy olyan gesztus volt, amihez nem szokott hozzá. Általában a szex után mindig otthagyta a nőket, az otthonukban, vagy a fogadóban, ha oda mentek. Saját magához sosem vitt el senkit, az intim szférájába nem engedett betekintést. Most persze ez egy más helyzet volt, hiszen mindketten ugyanabban a hotelben szálltak meg, akár maradhatott is.
– Gondolkodtam – mondta, és felsóhajtott.
– Miről? – kíváncsiskodott Maggie.
– Erről az egészről, ami köztünk van – válaszolta.
Talán az lenne a legjobb, és a legkevésbé fájdalmas, ha most elmennék, és visszautaznék Londonba – gondolta, de nem akaródzott kimondania.

– Nincs köztünk semmi. – Miért esik most Maggie-től annyira rosszul ez a három szó? Hiszen éppen ezt gondolja ő is, nem? – Perselus, tisztában vagyok azzal, hogy ha jövő héten elutazunk, utána valószínűleg sosem látjuk többet egymást. Én visszamegyek Bostonba, keresek egy új állást, te pedig Angliába, ahol az életed van. Nekünk ez a néhány nap jutott, használjuk ki.
– Így gondolod? – kérdezte, és próbálta figyelmen kívül hagyni, ahogy a remény felüti a fejét, amiért van még idejük. Talán Maggie-nek igaza van, és jobb, ha most csak ennek a néhány napnak élnek.
– Gondolhatnám másként? – kérdezett vissza Maggie.
Válasz helyett végigsimított a hátán, aztán a fenekén. A lány felkönyökölve rámosolygott.
– Tudod, amikor rájöttem, mennyire kívánlak, akkor végiggondoltam, hogy mik a lehetőségek, és arra jutottam, valószínűleg életem végéig bánnám, ha soha nem érintenél meg. Az elmúlt néhány óra után pedig azt mondom, bolondok lennénk, ha nem használnánk ki azt a pár napot, amire lehetőségünk van. Tudom, ez így elég prózai, de a helyzetünkből kiindulva úgy gondolom, hiábavaló a múlton, vagy a jövőn töprengeni, mert egyik sincs.
Rájött, hogy teljesen feleslegesen vívódott, hiszen ő maga is éppen ezért akart Maggie-vel viszonyt kezdeni, mert tudta, hogy az csak addig tart, amíg itt vannak, és ezzel mindketten tisztában vannak.

Ugyan mi történhet hát?