10. fejezet - Petyr Baelish

Mivel időközben beköszöntött a június, Ygritte hétfőn felhívta Sansát.
- Üdvözlöm, a szokásos havi találkozó miatt keresem, Baelish úrral. Holnap jó lenne?
- Jó napot, Ygritte! Köszönöm, hány óra lenne megfelelő?
- Baelish úr tizenkét órát mondott, és kérte, hogy emlékeztessem önt arra, hogy utána elmennek ebédelni, ahogyan egy hónapja megbeszélték.
- Jó, igen emlékszem. Nem tudja esetleg, hogy hova fogunk menni? Csak öltözék szempontjából kérdezem.
- Azt mondta, kérdezzem meg, hogy szereti-e az olasz konyhát, és ha igen, akkor foglaljak asztalt a Trattoria Pomo d' Oroban, az itt van a közelben.
- Szeretem, és köszönöm.
- Nincs mit, akkor holnap délre várjuk.
- Ott leszek.
Úgy látszik, sajnos Petyr Baelish-nek jó a memóriája - gondolta, pedig nem bánta volna, ha elfelejtkezik erről az ebedről.

Kedden tizenkettő előtt öt perccel érkezett meg, és ezért várnia kellett egy-két percet, mert a főnökénél éppen voltak. Kisvártatva kijött egy fiatal férfi, aki valahonnan nagyon ismerős volt neki. Ahogy a férfi rápillantott, és végignézett rajta, hirtelen rossz érzés fogta el Sansát. Mintha megismerte volna. De végül is, csak köszönt neki, és kiment.
- Ne haragudjon, megkérdezhetem, ki volt ez a férfi? Olyan ismerősnek tűnt - kérdezte meg a titkárnőt.
- Ő a társtulajdonos, Bolton úr fia, Ramsay Bolton - nézett rá kíváncsian Ygritte.
- Köszönöm! Talán csak összekevertem valakivel. - Még mindig nem tudott rájönni, hogy hol találkoztak már, de biztos volt benne, hogy látta valahol, és abban is biztos volt, hogy a férfi viszont megismerte.

A főnökével gyorsan túlestek a formaságokon, aztán elindultak sétálva az étterem felé. Kellemes idő volt, ő csak egy elegánsabb nyári ruhát vett fel egy blézerrel, de a férfi most is három részes öltönyt viselt, valamilyen különleges szövetből. Kíváncsi lett volna, hogy vajon harminchat fokos hőség idején is ilyen elegánsan öltözik-e?
- Járt már ebben az étteremben, Sansa? - csevegett a férfi.
- Még nem, Baelish úr!
- Kérem, hívjon Petyrnek!
- Rendben, Petyr! - Gondolta, hogy most neki, mint nőnek, fel kellene ajánlania, hogy tegeződjenek, de nem tudta rászánni magát. Nem tudta még eldönteni, hogy mit gondoljon erről a férfiről. Valamiért a gyerekkori szomszédjuk, az öreg Nan jutott róla az eszébe, akinek volt egy mondása, hogy:  "alamuszi macska nagyot ugrik". Úgy érezte, ez a mondás az, ami illik a főnökére. Márpedig, ez nem túl bíztató, úgyhogy ajánlott megtartani a hagyományos főnök-beosztott viszonyt.

Amíg ezen tépelődött, megérkeztek az étteremhez. Stílusában teljesen más volt, mint az az olasz étterem, ahol a testvérével voltak, de ez is nagyon hangulatos volt, még úgy is jó kedve lett, hogy a főnökével kissé feszélyezve érezte magát. Na persze, ha őszinte akart lenni, be kellett ismernie, hogy a főnöke szellemes, és figyelmes beszélgetőpartner volt. Előbb általános dolgokról beszélgettek, például arról, hogy hogyan érzi magát Budapesten, komolyzenéről, múzeumokról, de aztán, amikor már a desszertnél jártak, Petyr Baelish komolyabb hangot ütött meg.

- Tudja, Sansa, valamit el kell mondanom, bár még most, ennyi idő elteltével is nehéz erről beszélnem.
A nő nem válaszolt, várta, hogy a férfi folytassa.
- Ismertem az édesanyját.
- Igazán? - Ennyit tudott mondani, mert erre a mondatra nem számított.
- Még fiatal korunkban, a gimnáziumban. Valaha szerelmesek voltunk egymásba - Petyr Baelish hangja valahonnan a messzeségből szólt, évtizedekkel korábbról.
- Mi történt? - kérdezte halkan Sansa.
- A szülei nem találtak megfelelő partnernek.
- Ó, hát, sajnálom! - Igazából nem sajnálta, mert a szüleinek jó volt a házassága. Amennyire ő tudta, az anyja boldog volt, ő pedig imádta az édesapját, de nem tudta, hogy mit mondjon.
- Maga éppen olyan, mint az édesanyja volt, talán még nála is szebb.
Sansa, akarata ellenére mélyen elpirult. Mindig úgy gondolta, hogy az édesanyja a legszebb nő a világon, és nemcsak kislányos rajongásból, felnőtt fejjel is rá szeretett volna hasonlítani, de eddig úgy érezte, halvány mása csak Catelyn szépségének.
- A mosolya, a bőre, a haja, a szeme, mind-mind rá emlékeztet - folytatta Baelish. - Amikor először megláttam, alig tudtam megállni, hogy át ne öleljem.
Nem tudta, mit válaszoljon. Volt a férfi hangjában valami mély szomorúság, ami miatt megsajnálta.
- Sosem nősültem meg - tette még hozzá Baelish, és a lányra nézett hosszan, áthatóan. - Nem találtam olyat, aki méltó lett volna Catelyn bennem élő emlékéhez.
- A szüleim évekkel ezelőtt meghaltak - mondta Sansa csendesen.
- Tudom - válaszolta a férfi, és megfogta a kezét, ami az asztalon nyugodott.
Ez túl sok volt. Olyan gyorsan rántotta el a kezét, hogy felborította a poharát, még szerencse, hogy csak ásványvizet kért.
- Jaj, bocsánat, ne haragudjon - hebegte. Hirtelen ott termett egy pincér, és előbb másik asztalt ajánlott, de mivel a pohárban már kevés volt, így végül csak felitatták a folyadékot.
- Nem, nekem kell elnézést kérnem! - mondta Petyr furcsán elégedetten, miután a pincér elment. - Megijesztettem, ne haragudjon. Hirtelen összetévesztettem az édesanyjával, elfeledve, hogy én közben megöregedtem.
Csakhogy, a pillanat, amikor Sansa lelkét megérintette a férfi, tovaszállt, és a lány most már csak egyszerűen kényelmetlenül érezte magát. Ezt Baelish is megérezhette, mert, hogy elterelje a témát, megkérdezte:
- Adjak esetleg egy szalvétát? - Nyújtotta felé a sajátját.
Sansa meghökkenve nézett rá. Hirtelen elfelejtkezett az egész előbbi párbeszédről, mert az ártatlan kérdés a szalvétáról eszébe juttatta, hogy hol látta már Ramsey Boltont. Egy szürke autóban, amelyikből Tyriont, legalábbis Tyrion úgy gondolta, figyelte.
- Jól van? - kérdezte Baelish, és fürkészve nézett rá, láthatóan nem tudta hova tenni a lány megváltozott viselkedését.
- Igen, minden rendben. Hol is tartottunk?
- Nos, azt hiszem, hogy már több mindenről beszéltünk, mint kellett volna.

- Kérnek még valamit? - jött oda a pincér.
- Egy kávét esetleg? - nézett Sansára Petyr Baelish.
- Igen, azt hiszem, kérek egy eszpresszót - mondta Sansa, és remélte, hogy a kávé majd segít neki tisztábban gondolkodni.
- Legyen kettő - mondta a pincérnek Baelish.
- Hány testvére van? - kérdezte Sansától a férfi, a lánynak pedig erőt kellett vennie magán, hogy odafigyeljen a főnökére, és ne sértse meg azzal, hogy a társaságában szórakozott legyen.
- Három - válaszolta.
- Mindannyian itt élnek?
- Hellyel-közzel. Jon mostanában fog hazaköltözni külföldről.

Akkor megérkezett a kávé, szerencsére jó erős, és remélte, hogy hamarosan vége az ebédnek.
- A testvérei mivel foglalkoznak?
Sansa ugyan nem tudta, hogy mi köze ehhez a férfinak, de jól nevelt volt, ezért válaszolt.
- A húgom még egyetemre jár, a bátyámnak ügyvédi irodája van, céges ügyekkel foglalkozik. Jon villamosmérnök, és most egy telekommunikációs cégnél dolgozik.
- Ha jól emlékszem, a múltkor azt mondta, hogy a bátyja neve nem Stark.
Sansa egészen biztos volt benne, hogy legutóbb nem mutatta be név szerint a bátyját a főnökének.
- A bátyám, édesapám első házasságából származik, az édesanyja meghalt, és az ő iránti tiszteletből felvette a vezetéknevét.
- Az apjának ez nem esett rosszul? - kérdezte felvont szemöldökkel Baelish.
- Nem. Megértette, és nemes gondolatnak tartotta.
- Az édesapja igazán nagylelkű lehetett.
- Az volt - válaszolta a nő, és most már elege volt az egész ebédből. Az órájára nézett: - Sajnálom, de mennem kell, még oda kell érnem a kislányomért a bölcsődébe.
- Ó, igen, a gyerek. Erről megfeledkeztem - mondta a férfi, aztán magához intette a pincért, és fizetett.

*****

Petyr Baelish, miközben az irodája felé tartott, Sansa Starkon gondolkodott. A lány fájóan hasonlított Catelynre, mind külső, mind belső tulajdonságai alapján. Sőt, egyáltalán nem túlzott, amikor azt mondta neki, hogy talán szebb is nála. Igazából az alkata volt nőiesebb, de hát azt mégsem mondhatta, hogy Catelyn fiús csípőjéhez képest, mennyire izgatóan buja domborulatokkal rendelkezik. Talán a szülés miatt? Megrázta a fejét, amikor a gyerekre gondolt. Minden porcikájával irtózott egy gyerek gondolatától is. Ráadásul éppen egy Lannister poronty. Undorító.

*****

Sansa már meg sem próbálkozott azzal, hogy hazamenjen átöltözni, inkább egyenesen Annáért ment. Ma úgysem lesz ideje játszótérre menni, mert még alig dolgozott, és Tyrionnal is beszélnie kell. Igaz, még azt sem döntötte el, hogy egyáltalán elmondja-e neki, hogy mit tudott meg. Kedvelte Tyriont, de Ramsey Bolton az egyik főnökének a fia, és neki szüksége van erre a munkára. Nem tudta, hogy nem lenne-e baj belőle, ha megmondja, amire rájött. Aztán eszébe ötlött a megoldás. Előbb felhívja Robbot, hogy ő mit tanácsol. Nyilván, a bátyja nem veheti át a döntés felelősségét, de talán tisztábban lát majd, ha beszélt vele.

Elhozta Annát, aztán, mivel nem volt nála a babakocsi, a kezében cipelte. A lánya nehezebb volt, mint gondolta.
- Te kis só zsák! - nevetett rá.
- Szandoj - válaszolta Anna, és ujjaival előre mutatott.
Sansa felnézett, és nagyot dobbant a szíve: végre, valami kellemes is történik ezen a napon! Sandor Clegane közeledett teljes életnagyságban, mosolyogva. Elhagyta a házukat, és most feléjük jött.
- Bírod még ezt a kis só zsákot? - használta ugyanazt a kifejezést a lányára, mint az előbb ő is, amikor odaért.
- Nehezen, már alig várom, hogy hazaérjünk.
- Add csak ide - nyúlt Annáért.
Sansa hálásan adta át.
- Ide - tette Anna a hatalmas vállakra kis kezeit.
- Ma nem lehet, Nyuszifül, öltönyben nem annyira biztonságos.
- Kéjek - nézett rá bánatosan a kislány.
- Na, jó - mondta Sandor, aztán Sansára nézett -, fognád a zakómat?
- Szívesen, de nem kell ám mindent megtenni, amit csak kér a kisasszony! - nevetett Sansa.
- Legalább neki jó napja lesz.
- Neked nem volt az? - kérdezte a lány.
- Nem volt a legjobb.

- Nagyon csinos vagy - nézett végig rajta a férfi elismerően.
- Köszönöm. Ma a főnökömmel kellett ebédelnem, és már nem volt időm átöltözni - magyarázta.
- Értem - mondta a férfi, és valami furcsa kifejezés futott át az arcán, de aztán rámosolygott: - Sikerült beszélni a testvéreddel?
- Igen, jó neki a vasárnap, mehetünk!
- Ez nagyszerű! - lelkesedett Sandor.
- Képzeld, a bátyám hazaköltözik Svédországból.
- Akivel egyszer találkoztam?
- Igen, Jon. Annyira örülök neki, nagyon szeretem!
- Akkor ez most nagy öröm!
- De még mennyire!

Időközben hazaértek. Sansának kedve lett volna áthívni a férfit, de dolgoznia kellett, és ráadásul telefonálnia is. Egy pillanatra felötlött benne, hogy talán Sandortól is kérhetne tanácsot, de aztán rájött, hogy akkor mindent el kellene neki magyaráznia, az pedig elég hosszadalmas lenne, úgyhogy erről az ötletéről inkább letett.
- Jó, ha vasárnap öt körül indulunk? Négy körül jön Arya.
- Rendben.
- Akkor majd átszólok.

Otthon gyorsan átöltözött, aztán felhívta a testvérét.
- Szia, Robb! Nem zavarlak?
- Most éppen egy ügyfél van nálam, de nemsokára visszahívlak.
- Rendben, várom.
Közben eszébe jutott, hogy addig utána nézhetne az interneten Ramseynek. Bekapcsolta a laptopját, és amikor bejött a Google, beírta a Ramsay Bolton nevet. A kiadott találatoktól nem lett sokkal okosabb. Többek között látott két képet, az egyiken az apjával volt, a másikon ott volt mellettük Petyr Baelish is. Mindkét kép valamilyen díjátadón készült, és mindannyian díjazottak voltak. Ezen kívül csak cikkeket talált, amik mindegyikét Ramsay Bolton írt, az apja újságjaiba, magazinjaiba. Ramsay tehát újságíró volt, mindössze ennyit derített ki.

Fél óra múlva Robb visszahívta.
 - Szia, húgocskám!
- Szia, bátyókám!
Tinédzser korukban mindig így szólították egymást, és gyakorta még most is.
- Mesélj, mi újság?
- Emlékszel, hogy a múltkor mondtam, hogy találkoztam Tyrionnal?
- Persze. Talált valamit Renlyről?
- Nem, még nem hívott. Viszont, amikor találkoztunk, mutatott nekem az út túloldalán egy férfit, hogy nem ismerem-e, mert úgy gondolta, hogy a férfi őt figyelte meg. Nekem akkor nem volt ismerős.
- De most? - Érzett rá Robb a problémájára.
- Ma voltam bent a munkahelyemen, és ott megláttam. Megkérdeztem a titkárnőt, és ő Ramsay Bolton, az egyik főnököm fia. Rákerestem a Google-on elvileg újságíró.
- Ő is látott téged?
- Igen, sőt azt hiszem, hogy meg is ismert. Én viszont csak később jöttem rá, hogy hol is láttam korábban. Most pedig nem tudom, hogy mit csináljak? Elmondjam Tyrionnak, hogy mire jöttem rá?
- Nehéz kérdés.
- Nem tudom, hogy egyáltalán tényleg őt figyelte-e akkor Ramsay. Mindenesetre úgy láttam, hogy Tyrion biztos benne. De mit akarhat tőle? Te mit tennél?
- Sansa, én azt javaslom, hogy maradj távol ettől az ügytől, ha tudsz!
- Vagyis, ne mondjak Tyrionnak semmit sem? Őszintén szólva én sem tudom, nem vonják-e kétségbe lojalitásomat a céghez, ha valahogyan kitudódik. Nem szeretném kirúgatni magam. Másrészt, ha Ramsay tisztességes úton járna, akkor nem messziről figyelné meg, nem igaz?
Robb felsóhajtott.
- Sansa, azért kérem, hogy maradj távol ettől az ügytől, mert Ramsayről nem hallottam túl kellemes dolgokat. Nekem még nem volt személyesen dolgom vele, de az ügyfeleimtől úgy tudom, hogy nem bánik éppen kesztyűs kézzel az interjú alanyaival.
- Ó, hát ez nem hangzik túl jól. Azt hiszem, hogy egyelőre várok.
- Jól teszed! Tudod, hogy Annára is gondolnod kell.
- Igen, igazad van! Köszönöm!
- Nincs mit! Egyébként jól vagytok?
- Igen, minden rendben - válaszolta, mert azt már korábban eldöntötte, hogy Petyrről és az édesanyjukról nem fog Robbnak beszélni. - A fiúk, és Talisa jól vannak?
- Igen. Talisa gondolkodik, hogy ha az ikrek betöltik a két évet, akkor legalább négy órában visszamegy dolgozni a kórházba.
- Megértem, biztosan nehéz már neki.
- Tudod, mennyire fontos számára a hivatása.
- Tudom, és azt is, hogy ezt is szereted benne.
- Jól ismersz.
- Hát persze, a bátyám vagy, és szeretlek!
- Én is téged! Vigyázz magatokra!

Miután lerakta, Sansa nagyot sóhajtott. Szeretett volna Tyrionnak segíteni, de a bátyjának igaza van, jobb lesz, ha ebből kimarad.

9. fejezet - Állatkert

Csütörtök délután Sandor ajtaján kopogtattak. Amikor kinyitotta, Sansát és Annát látta meg.
- Sziasztok! Hozzám?
- Ó, nem, a játszótérre megyünk - válaszolta Sansa -, de a múltkor végül is nálam maradt a pólód.
Azzal átnyújtotta.
- Köszönöm.
Hülye vagyok - gondolta a férfi -, miért is jönnének hozzám?
- És még azt is meg akartam kérdezni, hogy akkor a hétvégén ráérsz-e?
- Igen.
- Akkor jó az, ha szombaton megyünk az Állatkertbe?
- Persze. Mikor szeretnél indulni?
- Fél tíz körül jó lenne?
- Rendben, akkor fél tíz előtt öt perccel ott leszek.
- Várunk - mondta Sansa, Anna pedig integetett neki.

Mire elérkezett a szombat, Sandor már tűkön ült, izgalmas volt neki, hogy egy ilyen családias programban vehet részt. Még az előző esti szokásos kocsmázásukat is lemondta Jorah-val, mert nem akart véletlenül sem másnapos lenni, inkább átrakták vasárnapra.
Amikor átment Sansáékhoz, ők már útra készen várták.
- Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy melyikünk autójával megyünk?
- Én a sajátomra gondoltam - válaszolta Sansa -, hogy szokjam a közlekedést, pláne, mivel kísérőm is van.
- Hát jó, szeretek veszélyesen élni. Bár afelől vannak kétségeim, hogy el fogok-e férni benne.
- Ne aggódj, egy Honda Jazzben minden elfér, még te is - nevetett a nő.

Amikor leértek, a parkolóban Sandor a hatodikon lakó családot látta meg, akik éppen indultak valahová, leginkább úgy tűnt, bevásárolni. Látta már a két nőt beszélgetni a játszótéren, és Sansa most oda is köszönt nekik. Amikor visszaköszöntek, a férfi a nő meglepett arcát látva majdnem elröhögte magát. A férj viszont egyszerűen csak odaköszönt, láthatóan fogalma sem volt arról, hogy Sandor kicsoda.
Először Sansa beültette Annát a gyermekülésbe, aztán a csomagtartóba bepakolták a holmikat. Mikor Sandor beült az autóba, meglepődött. Igaz, az ülést teljesen hátra kellett tolnia, úgy viszont meglepően kényelmes volt, főleg, hogy a nyakát sem kellett behúznia. Ez pedig elég ritka volt, a magassága miatt általában szenvedett az idegen autókban. A sajátjánál is az volt a fő szempont, hogy elférjen benne.
- Ebben az autóban egészen nagy hely van - adott hangot csodálkozásának, bár azt azért nem hitte, hogy vezetni is kényelmes lenne, de utasként megfelelt.
- Én kishaszongépjárműnek szoktam hívni - vigyorgott Sansa.

- Azt hiszem, a szomszéd nő tesz fel néhány kérdést, ha legközelebb találkoztok - mondta, miután elindultak.
- Valószínűleg - hagyta helyben Sansa.
- Élmény volt látni az arcát.
- Tényleg? Én nem figyeltem.
Már a Dózsa György úton jártak, amikor Sandor megjegyezte:
- Egészen jól vezetsz.
- Ja, csak ne lenne más is az úton - sóhajtotta a lány. - Egy hosszú, nyílegyenes út, ahol sem szemben, sem előttem nem megy senki, és még a nap sem a szemembe süt, ennyi az álmom. Miért lakik itt ennyi ember? De főleg, miért jár mindenki autóval?
- Gondolj úgy a vezetésre, mint egy társasjátékra.
- Hát, ha az a cél, hogy a többieket ki kell ütni...
- Nem, a cél épségben megérkezni - nevetett Sandor.
- Jó lesz, ha a Felvonulási téren állok meg? Tudom, hogy már nem az a neve, de mindenki úgy hívja.
- Jó, persze, nem is tudom, hogy az Állatkert előtt meg lehet-e állni, de ha meg is lehet, valószínűleg hely nincs.

Miután leparkoltak, kellett egy rövid sétát tenni a Városligeten keresztül, aztán megérkeztek az Állatkerthez. Amikor az oroszlánhoz értek, Sandor nem mulasztotta el bemutatni Annának, aki továbbra is következetesen cicának hívta a nagymacskát.
Mikor a zsiráfokhoz értek, a férfi megkérdezte Annát:
- Szeretnél olyan nagy lenni, mint a zsiráf?
- Igen - válaszolta a kicsi.
- Kivehetem? - kérdezte a férfi Sansát.
- Hát persze, onnan lentről úgysem sokat lát a zsiráfokból, igazad van.
- Na, gyere - mondta Sandor Annának, kivette a babakocsiból, és a nyakába ültette. - Látod, most majdnem akkora vagy, mint a kis zsiráf!

Annának nagyon tetszett, hogy a magasból mindent láthat, úgyhogy így mentek tovább az elefánthoz is. Sansa nyugodt volt, mert látta, hogy Sandor nagyon ügyel a lányára. Aranyosak voltak, bár arra gondolt, Annának az apja nyakában lenne a helye. Másrészt viszont, örült annak, hogy a családon belüli erőszak miatt a bíróság megvonta Joffrey láthatási jogát, főleg azok után, ami a múltkor történt. Aztán megrázta a fejét. Nem akart ma Joffreyval foglalkozni, mert ez egy szép nap, jól akarta érezni magát.

Ahogy nézték az ormányosokat, egy magas árnyék lépett az övék mellé.
- Jó napot, kolléga! - szólalt meg a nő, aki egy négy év körüli kisfiút tartott a nyakában.
- Szia, Brienne! - Azzal a férfi Sansához fordult: - Az egyik kolléganőm, Tarthi Brienne.
- Sansa Stark! - mosolygott rá Sansa.
- Szia - nézett kíváncsian Brienne a nőre, vagy ahogyan magában hívta, a NŐ-re, mert az minimum a nagybetűt megérdemli, aki iránt Sandor érdeklődik.
- Kié a kiskrapek? - érdeklődött Sandor.
- Természetesen az enyém - válaszolta Brienne, aztán a férfi elképedt arcát látva, elnevette magát  -, a nővéremé. Ő a keresztfiam, és a hétvégét velem tölti, hogy a szüleinek legyen egy szabad hétvégéje.
- Kedves gondolat - mondta Sansa. Ezután közösen folytatták az állatok megnézését, és a két nő rögtön megtalálta egymással a hangot.
- Mindig Budapesten éltél? - kérdezte Sansa.
- Nem, csak néhány éve, mióta munkát kaptam a NAV-nál, és itt edzeni is könnyebben tudok.
- Mit sportolsz?
- Karatézom.
- Van egy ismerősöm, ő is karatézik.
- Hogy hívják? Talán ismerem.
- Jaime Lannister, de Békés megyei.
- Nem ismerem, mondjuk, én Vas megyéből való vagyok.
- Talán nekem sem ártana valamilyen önvédelmi sport - jó volt elképzelni, hogy meg tudja védeni magát Joffreytól.
- Ha gondolod, szívesen segítek jó egyesületet találni.
- Jó lenne, de Anna mellett nem tudnék eljárni, délelőttönként pedig tanulóim vannak - sóhajtotta.
- Mit tanítasz?
- Angolt.

Anna hamarosan nyűgössé vált, mert elálmosodott. Akkor Sandor visszatette a babakocsiba, ahol nemsoká el is aludt. Nem sokkal később Brienne is búcsúzni kezdett:
- Azt hiszem, mi elindulunk hazafelé, mert egy órás az út, és a kiscsávó szokott még délután aludni, nem szeretném én cipelni hazáig. Tömegközlekedéssel jöttünk, mert imádja a metrót és a trolibuszt - magyarázta.

Miután elbúcsúztak tőlük, Sansa megkérdezte, hogy maradjanak-e még, vagy menjenek ők is haza?
- Nem is tudom - felelte Sandor.
- Annának mennyire lesz türelme még, miután felébred?
- Szerintem nem nagyon. Valószínűleg a babakocsiban alvástól is elfárad, és itt nem tudom kivenni, hogy mászni tudjon.
- Akkor menjünk.
- Jól érezted magad? - kérdezte Sansa.
- Igen, örülök, hogy eljöttem. - Csak azt sajnálta, hogy máris hazamennek.
- Jövő szerdán is itthon leszel? - kérdezte tőle a lány.
- Sajnos, attól tartok, hogy nem, ki kell mennem egy céghez.
- Értem - válaszolta Sansa.
Vajon megint át akart hívni magához? - töprengett Sandor.

Ahogy sétáltak keresztül a Városligeten, a férfi egy plakátra lett figyelmes.
- Nézd csak, az van rajta, hogy a jövő hétvégén itt Borfesztivál lesz. Nincs kedved eljönni?
- Mindegy, hogy melyik nap?
- Nekem igen, én ráérek.
- Akkor megkérdezem a húgom, hogy valamelyik este el tud-e jönni. Talán a vasárnap lenne a legjobb - böngészte Sansa a programot -, akkor Hot Jazz Band koncert lesz hétkor. Szereted?
- Nem igazán ismerem.
- Olyan régies jazz zenét játszanak. Egyszer hallottam már őket élőben, és nagyon jó hangulatot csinálnak.
- Érdekesen hangzik - mondta Sandor, magában pedig arra gondolt, hogy neki aztán édes mindegy, hogy milyen zenét játszanak, amíg Sansával hallgatja.
- Van tőlük egy lemezem, ha hazaértünk odaadom, csak el ne felejtsem.
- Majd az eszedbe juttatom - mosolygott a férfi.

Másnap délutánra késői ebédet beszéltek meg Jorah-val, egy steakhouse-ban, amit már régen ki akartak próbálni.
- Képzeld, tegnap találkoztunk Brienne-nel.
- Tényleg, hol? - kérdezte Jorah, de leginkább az érdekelte, hogy a többes szám kit takar.
- Az Állatkertben.
- Mit kerestél te az Állatkertben? - nyelte majdnem félre a falatot.
- Sansa kislányát vittük el.
- Ő a szomszédod? - tettette a hülyét.
- Igen.
- De Brienne miért volt veletek?
- Ott találkoztunk, a keresztfiával volt.

Jorah kicsit most irigykedett Brienne-re. Igaz, csak tizenhat évvel volt idősebb Sandornal, vagyis apja azért nem lehetett volna, mégis, néha nemcsak mint barátjára tekintett rá, hanem, mint soha meg nem született fiára. Ezért nagyon szerette volna látni Sandort egy gyerekkel, kíváncsi volt rá. El is határozta, hogy jövő héten ki fogja faggatni a kolléganőjét.
- Nem is tudtam, hogy van keresztfia.
- A nővére gyereke.
- Azt sem tudtam, hogy van nővére.
- Nem szereti kiteregetni a magánéletét.
- Ezzel nincs egyedül - nézett neheztelően Sandorra.
- Most miért nézel így rám?
- Rólad sem tudok mostanában semmit.
- Minden nap találkozunk.
- Igen, de most sem tudom, hogy miért voltál az Állatkertben!
- Mondtam, hogy Annát vittük el.
- De te, miért voltál velük?
- Csak elkísértem őket - hangzott a válasz, és egy pillanatra Sandor olyan elveszettnek tűnt, hogy megsajnálta.
- Még nem történt semmi köztetek? - kérdezte.
- Azt nem mondanám, hogy semmi, de azért ez még akármi is lehet, például barátság. Érted, ugye?
- Azt hiszem.
- Persze, annak is örülnék, ha a barátom lenne, de talán az egy kicsit nehezebb lenne számomra.
- Miért nem próbálod valahogyan kideríteni, hogy van-e nála esélyed?
- Nem tudom, talán túlságosan tartok az elutasítástól.
Jorah a fejét csóválta:
- Sokáig ne várj, mert esetleg találkozhat olyannal, aki rámenősebben próbálkozik, és ha azt hiszi, te csak a barátja vagy... - nem folytatta.
Sok-sok évvel ezelőtt egyszer ő is így járt, és azóta annak a lánynak már nagy gyerekei vannak, akik az övé is lehetnének.

*****

Sansa vasárnap több fontos beszélgetést is lebonyolított. Először is, a bátyja, Jon kereste telefonon.
- Szia, Sansa! Hogy vagy? Minden rendben?
- Igen, jól vagyok! Veled mi újság?
- Nálam nagy újság van! Két hét múlva költözöm haza.
- Tényleg? Nem mondod komolyan! Jaj, de örülök! Mesélj el mindent!
- Elfogadtam azt az állást. Egy hónap múlva már náluk is fogok dolgozni.
- Ez a mai nap jó híre, csodálatos! Hol fogsz lakni? Tudod már?
- Igen, a cég bérelni fog nekem egy lakást.
- Tyűha! Elmondhatom a többieknek?
- Hát persze!

Ezek után rögtön hívta Aryát.
- Arya, nagy újságom van!
- Mivel kapcsolatban? - ásított bele a telefonba a húga.
- Jon hazaköltözik!
- Wow, tényleg? Mikor? - Vált egyből éberré.
- Két hét múlva. Most hívott pár perce.
- Hát, ez nagyszerű! Csapunk majd egy nagy bulit!
- Ööö, buliról jut eszembe, ráérsz hétvégén?
- Melyik nap?
- Igazából mindegy, de a vasárnap lenne a legjobb.
- A vasárnap jó. Csak nem a szomszédoddal mész valahová?
- De igen, borfesztivál lesz hétvégén a Városligetben, oda szeretnénk elmenni.
- Mikorra menjek?
- Hm, hétkor lesz Hot Jazz Band koncert, azt szeretném látni, akkor legyen öt óra.
- Inkább négyre megyek, és akkor előtte már tudtok piálni is.
- Nem az a cél, hogy berúgjunk.
- Pedig talán nem ártana! Kizárjalak most is?
- Nagyon vicces.
- De még mennyire! Na, jó, akkor egy hét múlva megyek.
- Köszi!

Aztán Robb következett. Miután neki is elmondta Jon hazaköltözését, még beszélgettek pár szót a gyerekekről, aztán végeztek.
Megebédeltek Annával, aztán a délutáni szundi után lementek a játszótérre. Ahogy Sandor jósolta, Margaery már izgatottan várta, hogy beszélhessenek.
- Sansa, már olyan régen találkoztunk!
- Pedig sűrűn jöttünk ide. Jól vagytok?
- Igen. Tegnap jól láttam, hogy a mellettetek lakóval mentetek el?
- Jól láttad.
- Hová?
- Az Állatkertbe.
- Az Állatkertbe? Vele? - csodálkozott Margaery.
- Igen, miért? - kérdezett vissza Sansa.
- De miért?
- Margaery, most mindent meg fogsz ismételni, amit mondok?
- Bocsánat, csak olyan hihetetlen. Őt mindenki utálja!
- Nos, én nem vagyok mindenki! - Sansának rosszul estek Margaery szavai.
- De most ti akkor jóban vagytok?
- Igen.
- Hát, ez hihetetlen! De nem jártok, vagy ilyesmi, ugye?
- Nem, nem járunk! - Most már mérges is lett, úgyhogy hozzátette: - De ha azt akarná, valószínűleg nem lenne ellenemre.
- Ez komoly? De hát, olyan öreg!
- Egyáltalán nem öreg.
- És nem zavar, hogy az arca olyan?
- Milyen?
- Hát, olyan csúnya.
- Számít az?
- Nem tudom.
- Semmi baj sincs az arcával - mondta Sansa, aztán eszébe jutott, ahogyan tegnap Anna ott ült a férfi nyakában, és elmosolyodott. Az egyik legszebb dolog volt mostanában, amit látott, és ebbe a látványba Sandor arca éppúgy beletartozott, mint a kislánya.
Margaery töprengve nézett rá:
- Nos, ha így gondolod, valószínűleg igazad is van. Mi nem ismerjük.

Ezután már csak semmiségekről beszélgettek, gyermeknevelésről, és Margaery a bátyjáról áradozott. Szerencsére Renly nem került szóba. Otthon Sansa a Margaeryvel való beszélgetésén gondolkodott. Tényleg azt mondta, hogy nem lenne ellenére egy Sandorral való kapcsolat? Persze, szimpatikus volt neki a férfi, és nagyon jól érezte magát vele, ha jobban belegondolt, még tetszett is, de inkább a barátjának gondolta, eltekintve egy-két zavarba ejtő momentumtól. A férfi sem adta igazán jelét annak, hogy jó szomszédnál többet lát benne.
Aztán úgy döntött, most nem foglalkozik ezzel. Majd lesz, ami lesz. Egyelőre nem baj, ha csak a nyugalom van az életében. Mielőtt bármibe is belegabalyodik, jó lenne legalább a rémálmoktól megszabadulni, mert azok, sehogyan sem akartak elmúlni.

8. fejezet - Közös ebéd, hétvége Robbnál

Mielőtt Sam szerdán megérkezett volna, Sansa már elkészült a gulyáslevessel, mellé aranygaluskát készített, az utolsó kelesztés alatt pedig elvitte Annát bölcsődébe. Miután befejezte a tanítást, készített vaníliasodót, aztán szépen megterített, és át is öltözött. Remélte, hogy Sandor valóban szereti a gulyást, bár tapasztalata szerint, a férfiak szeretik az ilyen ételeket. Ő is szerette, de gulyást csak nagyobb mennyiségben tudott főzni, márpedig egymaga akkor egy egész hétig ehette volna. Vett az ebédhez borokat is, remélte, hogy el is találta a megfelelőeket a kedvenc pincészetéből.

Pontosan fél kettőkor kopogtattak. Sandor zavartan álldogált az ajtóban, kezében egy gyönyörű, rózsaszín tulipáncsokorral, amit átnyújtott:
- Ezt neked hoztam.
- Köszönöm, ez csodaszép! Az egyik kedvenc virágom.
- Ma egész nap finom illatok terjengtek a lépcsőházban.
- Remélem, innen származtak! Foglalj helyet! - mondta a lány, miközben a virágokat vázába rakta.
Előhozta a konyhából a gőzölgő tálat, aztán kihozta a bort is.
- Úgy gondoltam, ez a Hagymási Kadarka megfelelő lesz hozzá.
- Értesz a borokhoz? - kérdezte meglepetten a férfi.
- Egy kicsit. Megboldogult apósom szerette a bort, nemcsak inni, valamennyire értett is hozzá. Te milyen bort szeretsz?
- Általában a Villányi vörösöket Gerét, Tiffánt.
- Azok jó testesek. Nekem kicsit túlzottan is, én inkább az Egri borvidéket részesítem előnyben. A Hagymási borokat nagyon szeretem, és a Bolykit is. Azért a Kadarkát választottam, mert a gulyás mégiscsak leves, nem pörkölt.
Elkezdtek enni, és miután ivott a borból, Sandor megjegyezte:
- Szó, ami szó, nekem tökéletes választásnak tűnik. A gulyásleves pedig nagyon finom, az egyik legjobb, amit ettem. Nem baj, ha szedek még?
- Csak nyugodtan, bármennyit.

Három nagy tányér gulyás után a férfi önkéntelenül is végigsimított a hasán:
- Azt hiszem, kipukkadok.
- Pedig még hátra van a desszert - nevetett Sansa.
- Hűha, nem tudom, bírok-e még abból enni.
- Nem muszáj most. Három után el kell mennem Annáért, de ha hazahoztam, akkor is ráér befejezni az ebédet. Sajnos korábbra nem tudtalak hívni, mert délben ment el a tanítványom. Először hétvégére gondoltam, de eszembe jutott, hogy a hétvégére Robb, a bátyám, elhívott magukhoz, és ott is alszunk, nem leszünk itthon.
- Értem, igazából nekem sem ártana egy kis séta. Elkísérhetlek?
- Persze - mosolygott Sansa. Nagyon örült Sandor ajánlatának.
- Hol lakik a bátyád?
- Gyálon.
- Az nincs messze.
- Igen, elég közel van, és még a fél városon sem kell átvágni, ha hozzájuk akarok menni. Ennek külön örülök, mert nem nagyon szeretek a városban vezetni.
- Néha nem is célszerű. Én is metróval járok általában dolgozni, bár szerencsém is van, mert a munkahelyem közel van az egyik megállóhoz.
- Nekem az a bajom,  hogy nem igazán ismerem a várost.
- Itt a jó idő, lehet majd sokat várost nézni.
- Ez igaz, de babakocsival a tömegközlekedés sem olyan egyszerű. Talán ezért költöztek vidékre a tesómék is az első fiú megszületése után. Korábban ők is itt laktak Budapesten, de úgy gondolták, a gyerekeknek nyugisabb vidéken felnőni.
- Ebben van valami, bár nagyvárosban is felnőnek a gyerekek.
- Ez így van.

Mialatt beszélgettek, három óra lett, úgyhogy elindultak Annáért.
- Nem zavar, ha a szomszédok együtt látnak bennünket? - érdeklődött Sandor.
- Legalább nem kérdezik meg többet, hogy megismertelek-e már? - vonta fel a vállát Sansa.
- Miért, korábban megkérdezték?
- Többen is.
- És, mivel ijesztgettek még?
- Azt mondták, mogorva vagy és mindenért szólsz.
- Ennyi?
- Igen, azt elfelejtették közölni, hogy megmented a bajba jutottakat.
- Talán, mert eddig még az összes szomszédom be tudott menni a saját lakásába.
- Nem is tehettem róla - bökte oldalba könyökével a férfit. - De legközelebb akkor inkább kinn alszom a folyosón.
- Nem venném a lelkemre, ha miattam fájdulna meg a derekad - ugratta Sandor. - Hozzám jöhetsz bármikor, de mikor lesz az a legközelebb?
- Amikor a húgom kizár a lakásomból.

Annát hamar elhozták, aztán lassan sétáltak hazafelé, Sansa tolta a babakocsit, Sandor mellette lépkedett. Egy padnál megálltak, és leültek. Anna egy plüss oroszlán címkéjét rágcsálta nagy beleéléssel.
- Tudod, mi az? - kérdezte tőle Sandor. - Az egy oroszlán.
- Cica - válaszolta neki Anna.
- Így is mondhatjuk, egy jó nagy cica. Láttál már igazi oroszlánt?
- Cica - válaszolta ismét Anna.
- Az állatkertben van ám! Oroszlán, elefánt, sőt, majom is.
- Mak-mak - mondta Anna.
- Jól elbeszélgettek - nevetett Sansa -, de jó ötletet adtál, jövő hétvégén lehet, hogy elviszem Annát az Állatkertbe.
- Remélem, tényleg megvan még az oroszlán, körülbelül ezer éve jártam arra.
- Nem is tudtam, hogy ilyen matuzsálem vagy!
- Csak jól tartom magam.
- Cica - szólt közbe Anna, és Sandor felé nyújtotta a játékot.
- Nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el tőled ezt a kedves ajándékot!
- Enyém - mondta Anna, de továbbra is nyújtotta az oroszlánt.
- Azt hiszem, igazából csak azt akarja, hogy kóstold meg a címkét. Így szokott barátkozni - mondta Sansa.
- Hm, biztosan nagyon finom, de nem hiszem, hogy higiénikus barátkozós ötlet.
- Csak vedd el, és csinálj úgy, mintha.
Sandor megtette, aztán visszaadta a játékot:
- Igazán finom. Az én nevem Sandor.
- Szandoj - ismételte Anna.
- Igen - hagyta helyben Sandor.
- Szandoj, cica - mondta elégedett mosollyal Anna, és tovább rágcsálta a címkét.
- Nem tudom, mennyire van kedved ilyesmihez, de ha nagyon unatkozol jövő hétvégén, akkor velünk tarthatnál oroszlán-lesre - ajánlotta Sansa.
- Szívesen, tényleg nagyon régen voltam már.

Mikor hazaértek, Sansa elővette az aranygaluskát, és hozzá a bort, amit választott.
- Kinyitnád? - nyújtotta át, és reménykedett, hogy Sandor nem veszi célzásnak a nevét.
- Édeskettes? - Olvasta a férfit a parafa címkéről a bor nevét. - Szép neve van.
Töltött mindkettőjüknek, aztán belekóstolt az aranygaluskába:
- Nagyon jól főzöl - nézett elismerően.
- Köszönöm - válaszolta a lány, és elpirult.
Sandor figyelte, ahogyan Anna jár-kel a lakásban.
- Milyen aranyos, ahogy mászik, de ha talál valamit, amibe belekapaszkodhat, akkor felállva megy tovább.
- Még nem tud egyedül járni, sőt, még úgysem, ha a kezét fogom, de így már ügyesen közlekedik. Végül is, még van rá öt hónapja.
- Öt hónap?
- Igen, elvileg másfél éves korára kell egyedül járnia, ha nincs rendellenesség a mozgás fejlődésében.
- Ahogy látom, ő hamarabb is fog járni.
- Nem biztos, így akár hónapokig is elközlekedhetnek - mosolygott Sansa.

- Azt hiszem, mennem kellene - nézett az órájára Sandor -, már fél hat.
- Ráérsz, nem kell messzire menned.
- Még van egy kevés munkám, nem lettem kész vele délelőtt.
- Ja, értem. Még egyszer köszönöm a gyönyörű virágokat.
- Én köszönöm az ebédet.
Szép nap volt - gondolta Sansa, miután becsukta az ajtót, és tekintete a tulipáncsokorra esett.
- Szandoj - mondta Anna.

*****

Gyálra elmenni egyszerűbb volt, mint azt Sansa gondolta. Robb pontosan elmagyarázott mindent, úgyhogy könnyedén odatalált. Szombat délelőtt megérkezett Arya, mert Robb őt is meghívta a hétvégére, Sansa pedig felajánlotta, hogy elviszi. Jó időt jósoltak, ezért grillezni akartak a kertben.
- Hogy vagy, tesó? - kérdezte Arya, Sansa pedig csak felhúzta a vállát.
- Szia, kisbogár! - kapta fel Annát a húga.
Miután lerakta, Anna felmutatta neki a kisoroszlánt:
- Szandoj.
- Jól értettem, amit mondott? - kérdezte Arya a nővérére nézve, és ahogy annak vörös arcát meglátta, kétsége sem maradt.
- Mire gondolsz? - kérdezte Sansa, hátha a húga mégsem értette jól. Bár, végül is, kár a gőzért, szerda óta a "Szandoj" Anna kedvenc szavává lépett elő, mert úton-útfélen mondogatja.
- Szandoj - mondta ismét Anna, hogy Arya tényleg ne érthesse félre.
- A lányod Sandort, a szomszédot emlegeti?
- Öhm, azt hiszem.
- De miért?
- Nemrég eljött velem Annáért a bölcsődébe.
Arya vett egy mély levegőt,  de aztán mégsem mondott semmit. Nem tudta, hogy örüljön-e vagy sem? A nővére lényegesen jobb hangulatban volt, mint az előző hónapokban, de hogy éppen a szomszéd fickó kell neki, hát, ez enyhén szólva is furcsa volt.

Mire megérkeztek, Robb és Talisa már majdnem mindent előkészített a grillezéshez. A gyerekeknek leválasztották a kert nagyobbik részét, ahol kedvükre lehettek, de a tűzhöz nem tudtak odamenni. Felállítottak nekik egy nagy medencét, de víz helyett kis műanyag labdákkal szórták tele. Robb és Arya a tűzgyújtással kísérleteztek, Sansa pedig bement Talisához a házba, a maradék zöldséget megpucolni.
- Segíthetek? - kérdezte sógornőjét.
- Persze - válaszolta -, a saláták már készen vannak, krumplit és nyers zöldséget kell még esetleg pucolni.
Leültek a konyhaasztalhoz.
- Megszoktad már az új életet? - kezdte a beszélgetést Talisa.
- Igen, most már egész jól elvagyunk, kialakult egy napi ritmus.
- Úgy látom, a közérzeted is jobb már, ugye?
- Én is úgy érzem.
- Mondta Robb, hogy a múltkor nálad járt Joffrey.
- Igen.
- Miért ment oda?
- Vissza akart vinni magával.
- Az egy elmebeteg állat. Fel kellett volna jelentened!
- Talán igen - sóhajtott Sansa.
- És mond csak, azzal a szomszédoddal mennyire vagy jóban? Tudod, aki megmentett tőle.
- Most már elég jóban vagyunk, bár mielőtt Joffreyt kidobta, nem is találkoztunk, csak egyszer, a liftben. De képzeld, nemrég homeopátiás szereket hozott Annának a fogára - mosolygott.
- Arya mondta, hogy voltatok együtt koncerten is.
Jellemző - gondolta Sansa -, hogy Arya rögtön továbbította az élete alakulását.
- Igen, a kollégája nem tudott elmenni – válaszolta zavartan.
- Tényleg, a munkáddal minden rendben?
- Igen. A fordítás jól megy, és a tanítványaim igazán jó fejek. Azt hiszem, a szerda reggeli fiúnak tetszik a lány, aki utána szokott jönni. Még azt nem tudtam eldönteni, hogy Szegfűnek tetszik-e Sam?
- Nyelvtanítás és párközvetítés? - mosolygott Talisa.
- Á, azt sem tudom, beleavatkozzam-e? De annyira félénk mind a kettő. - Sansa hálás volt a sógornőjének, amiért nem akart tovább Sandorról kérdezősködni.

Ekkor jött be Arya, szólni, hogy a tűz meggyulladt, lehet kihordani az ételeket. A nap további része nagyon kellemesen telt, az ételek finomak lettek, a gyerekek jót játszottak, és a felnőttek is jól érezték magukat. Már besötétedett, amikor Sansa, kihasználva azt, hogy Arya és Talisa éppen a házban voltak, Robbtól megkérdezte:
- Beszélhetünk holnap délelőtt négyszemközt?
- Persze. Valamilyen jogi ügy? - bújt ki az ügyvéd a testvéréből.
- Nem, egészen más. - Amikor Sansa látta, hogy a bátyja aggódni kezd, gyorsan hozzátette: - Ne aggódj, semmi komoly.
- Jól van, akkor reggeli után az irodában beszélünk.
- Rendben.

Ahogy ígérte, másnap reggeli után Robb félre vonta Sansát.
- Gyere.
Az otthoni irodájába nem jöttek ügyfelek, így aztán az nem volt olyan komolyan berendezve, mint a másik. Nem is az íróasztalhoz ültek le, hanem a kanapéra.
- Szóval, mi a gond? Miben segíthetek?
- Még azt sem tudom, hogy egyáltalán gond-e - sóhajtotta Sansa. - A héten találkoztam Tyrionnal.
- Tyrion Lannisterrel?
- Igen.
- Úgy tudom, vele jól kijöttél, nem? - Ráncolta homlokát Robb.
- Igen, nem is ez a gond, hanem, tudod beszélgettünk, és azt hiszem, a házban lakik Renly Baratheon. Talán emlékszel, Anna születésnapján meséltem, hogy az egyik szomszéd meghívott vacsorára, és az éppen Renly felesége, Margaery volt. Én előbb azt hittem, hogy ez egy másik Renly Baratheon, de Tyrionnal beszélgetve kiderült, hogy nagyon is ugyanaz.
- Tudja, hogy ki vagy?
- Nem hiszem. Nem tudom, mit csináljak. Tyrion azt mondta, megpróbál utánanézni, addig ne mondjak neki semmit.
- Azt hiszem, ez bölcs tanács.
- Igen, de nem tudom, egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy meghalt a testvére?
- Nézd, ha őt érdekelte Robert sorsa, akkor tudhatott róla, hiszen apósod országosan ismert üzletember volt. Ha pedig öröksége is volt, akkor az ügyvédnek fel kellett vegye vele a kapcsolatot, hivatalból. Tudom, hogy te mindig őszinte vagy mindenkihez, de most az egyszer hallgass Tyrionra. Mármint, ha megbízol benne.
- Igen - válaszolt Sansa gondolkodás nélkül -, benne megbízom.
- Akkor jó. Ha megtud valamit, hívj fel, és megbeszéljük, rendben?
- Igen.
- Sansa! Légy egy kicsit önző, és csak magadra gondolj, menni fog?
- Köszönöm - bólintott a lány.
- Jaj - ölelte át Robb a húgát -, annyira bánt, hogy Joffreyval odáig fajultak a dolgok! Sajnálom, hogy nem léptem korábban közbe.
- Nem is tudtál róla.
- De tudnom kellett volna!

Vasárnap délután, amikor hazaértek, Sansa kicsit csalódottan látta, hogy a parkolóhelye mellett üres a másik beálló. Kíváncsi volt, vajon hol lehet Sandor? A húga segített neki felpakolni, aztán haza indult, de a folyosón még megállt.
- Köszönöm a fuvart!
- Ugyan, ha jobb sofőr lennék, akkor most hazáig vittelek volna - biggyesztette le az ajkát Sansa.
- Metróval mindjárt otthon leszek, ne aggódj! És Sansa, ha esetleg szeretnél valahová elmenni a szomszédoddal - és itt kacsintott egy nagyot -, akkor szólj, és jövök ügyelni Annára. Hátha megtanulja az én nevem is!
- Köszönöm, talán szavadon foglak - nevetett Sansa.

Ebben a pillanatban jött fel a lift, és Sandor lépett ki rajta, az egyik kezében egy karton sörrel, a másikban egy hatos csomag ásványvizet lóbált, mintha csak egy fél literes palack lenne a kezében.
- Emlegetett szamár...- motyogta Arya, de ahogy a nővére felderült arcára nézett, inkább megtartotta magának a további megjegyzéseket.
- Akkor én megyek is, amíg itt a lift.
- Jó, szia! - mondta Sansa, de már oda sem figyelt rá. Arya jó nagyot köszönt Sandorra, aztán színpadias sóhajjal beszállt a liftbe.

- Nagybevásárlás? - kérdezte Sansa a szomszédját.
- Olyasmi. Kellemesen telt a hétvége?
- Igen, nagyon jó volt.
- A mogorva szomszédod kicsit sem hiányzott, ugye? - kérdezte Sandor viccesen, de egy kis komolysággal is a hangjában.
- De igen, nagyon is - válaszolta a nő halkan, lángba borult arccal.
- Szandoj - mászott ki Anna a folyosóra, megmentve ezzel az édesanyját.
- Juj, nem szabad a folyosón mászkálni, piszkos lesz a kezecskéd - kapta fel Sansa a lányát.
- Megyek, meg kell mosnom a kezét.
- Persze - biccentett Sandor, és rájuk mosolygott.

7. fejezet - Tyrion

A férfi meglepetten nyitott ajtót.
- Valami gond van?
- Nem tudok bejutni - suttogta Sansa, nehogy felébresszék a szomszédokat.
- Gyere - mondta neki Sandor, és arrébb lépett az ajtóból.
- Be van akasztva a lánc, és hiába hívtam Aryát telefonon, nem vette fel. Attól félek, ha becsöngetek, akkor Anna felébred.
- Kívülről én sem tudom kinyitni a láncot, de nálam aludhatsz, ha szeretnél.
- Köszönöm, igazán kedves vagy!
A férfi körbenézett.
- Majd én alszom a kanapén, jó? - kérdezte.
- Még csak az kéne! Nekem kényelmes a kanapé is, neked viszont nem lenne, úgyhogy én alszom rajta.
- Hát jó - adta meg magát -, akkor hozok neked ágyneműt.

Amikor Sandor visszajött az ágyneművel, mellette volt egy póló és tiszta törülköző is.
- Ha lezuhanyoznál – magyarázta a férfi.
- Köszönöm - mondta a lány, aztán küldött még egy üzenetet a húgának, hogy nem tudott bemenni, Sandornál van, és csörögjön rá, ha felébredtek.
Nemsokára lefeküdtek aludni. Sansa még egy darabig forgolódott, bár alkalmi fekhelye elég kényelmes volt, aztán elmosolyodott, amikor a hálószobából meghallotta az ütemes hortyogást, és hamarosan ő is álomba merült.

Rémálomba. Talán azért volt ilyen élénk az álma, mert este erről beszéltek, mindenesetre arra ébredt, hogy patakzottak a könnyei, és valaki csitítgatja.
- Semmi baj, csak rossz álom volt. Talán az idegen ágy miatt - mondta neki Sandor.
- Nem hiszem, minden éjjel ez van.
- Minden éjjel rémálmod van?
- Igen.
- Mióta?
- Mióta kórházba kerültem. De mindjárt jobban leszek, már hozzászoktam.
- Nem kérsz valamit inni?
- Talán egy pohár vizet.
- Hozom.
Amíg elment, Sansa próbált megnyugodni, de nem sikerült. Otthon ilyenkor Anna szuszogását szokta hallgatni, és arra hamar megnyugszik. De a kislánya most nincs itt, elválasztja tőle a biztonsági lánc. Átölelte a kispárnát.
- Sandor – mondta halkan a férfinak, aki akkor tért vissza a vízzel -, melletted aludhatok? Ilyenkor mindig mellettem van Anna, és az megnyugtat.
- Hát persze, de figyelmeztetlek, horkolni szoktam!
- Annál jobb!
Sansa megitta a vizet, aztán követte a férfit a hálóba. Lefeküdt az ágy egyik szélére, Sandor a másikra, annyi hely maradt köztük, hogy akár Anna és Arya is bőven elfért volna. Ahogy remélte, hamarosan álomba ringatta az ágy másik oldaláról hallatszó békés szuszogás.

Reggel arra ébredt, hogy bár be volt húzva a függöny, a napsugarak csiklandozták az arcát. Első pillanatban nem is tudta, hogy hol van, és pláne, hogy kivel ölelkezik. Aztán hirtelen eszébe jutott az éjszaka, és már csukott szemmel is mindent tudott. A férfi még hortyogott, így aztán kinyitotta az egyik szemét, és megdöbbenve látta, hogy az éjjel valahogy mindketten az ágy közepére kerültek, és most a feje a férfi vállán van, a karja a mellkasán, Sandor is átkarolja, még a lábaik is össze vannak fonódva, és ugyan felül mindkettőjükön volt póló, de alul csak alsónemű.
Hát, ez kellemetlen helyzet, ugyanakkor viszont egészen kellemes érzés - gondolta. Kedve lett volna a kezével jobban is feltérképezni azt a mellkast, ami a pólón keresztül is egészen izmosnak tűnt, izmosabbnak, mint bármelyik mellkas, amit eddig látott. De nem hitte, hogy erre már készen állna, a szexről meg amúgy sem voltak túl jó emlékei, úgyhogy mégis inkább azon kezdett töprengeni, hogyan kelhetne fel anélkül, hogy felébresztené a férfit, vagy ha fel is ébred, akkor ne legyen kellemetlen.

- Jó reggelt - szólalt meg ekkor Sandor -, régóta fenn vagy?
- Csak pár perce - válaszolt Sansa.
- Nem tagadom, hogy nagyon kellemes az érzés - simított végig a lány hátán -, de sajnos, hív a természet.
- Ó, bocsánat - pirult el Sansa, és maga is meglepődött, de talán kicsit sajnálkozva húzódott arrébb.

- Kérsz kávét? - kérdezte Sandor később, amikor már mindketten felöltöztek.
- Igen, köszönöm.
- Tej, cukor? - mutatta fel a kérdéses dobozokat a férfi.
- Egy cukor, és kevés tej. Te feketén iszod?
- Igen.
- Nem tudom, miért nem hív már a tesóm. Nem zavarlak? - aggodalmaskodott Sansa.
- Te sosem. Egyébként semmi dolgom ma, általában halálra unom magam a hétvégéken.
- Mondjuk, nekem sincs, csak sétát terveztem mára, de már fél tíz, és Anna nem szokott ilyen sokáig aludni.
- Lehet, hogy ők is kirúgtak a hámból tegnap este - mosolygott Sandor.
- Ez a húgomra vallana - zsörtölődött Sansa, de akkor megszólalt a telefonja. Arya küldött üzenetet, hogy felébredtek.
- Nos, mennem kell. Köszönöm a tegnap estét, és azt is, hogy itt alhattam. A pólódat elviszem, kimosni.
- Én örültem neki - válaszolta Sandor -, és van mosógépem.
- Szerdán visszakapod - emelte fel Sansa a pólót -, de csak ha fél kettőre átjössz ebédre. Szereted a gulyáslevest?
- De még mennyire! Ha aznap is itthon leszek, akkor benne vagyok, de ha nem, akkor kedden szólok.
- Rendben.

Otthon Arya már izgatottan várta.
- Mesélj! Mindent tudni akarok! - támadt rá a nővérére.
- Szuper volt a koncert, és utána elmentünk egy romkocsmába.
- Tényleg, melyikbe?
- Azt hiszem, Élesztőnek hívták.
- Ismerem, az jó hely - Arya elég sok kocsmát, és szórakozóhelyet ismert.
- Ott ittunk sört.
- Mást nem is nagyon tudtatok volna - szúrta közbe a húga.
- Aztán hazajöttünk, és nem tudtam bejönni.
Most már igazi érdeklődés villant Arya szemében:
- És?
- És mi? Sandornal aludtam.
- Csak aludtál? - kérdezte, jól megnyomva a csak szót.
- Igen - vörösödött el Sansa.
- Szóval, volt ott még valami! - kapott rajta rögtön a húga.
- Miből gondolod?
- Abból, hogy olyan vörös lettél, mint a főtt rák.
- Igazából semmi, csak egy ágyban aludtunk, és reggel totál összeölelkezve ébredtünk fel.
Valójában - gondolta Sansa -, Sandor csak átkarolt, én voltam rátekeredve, mint egy inda a fára. De ezt nem osztotta meg a húgával.
- Ennyi? Semmi szex? Akkor hívhattalak volna korábban is.
- Te azt hitted, hogy... - kezdett hitetlenkedni Sansa, de Arya közbe vágott:
- Persze, hogy azt hittem, minden normális ember szexelt volna egy jót, egy ilyen jól sikerült este után! - Arya elég aktív szexuális életet élt, nem voltak kifogásai az egy éjszakás kapcsolatok ellen sem.
- Sandor nem akart visszaélni a helyzettel.
- De ha akart volna? Mit tettél volna?
- Nem tudom - mondta Sansa.
Magában arra gondolt, hogy valószínűleg nem tiltakozott volna, mégis örült, talán éppen ezért, hogy semmi ilyesmi nem történt. A szerdai ebéd meghívásról viszont mélyen hallgatott.

*****

Sandor vasárnapja, miután Sansa hazament, unalmasan telt. Gondolatai a tegnap este körül forogtak. Hihetetlen volt számára, hogy egy ilyen lányt, vagy inkább, úgy egyáltalán, bármilyen lányt így bánthatnak. Azt meg elgondolni is szörnyű volt, hogy akkor is ütötte az az állat, amikor kismama volt. Már bánta, hogy a múltkor nem verte meg, legalább egy kicsit.
Azt sem tudta hirtelen, hogy hol van, amikor a sikoltozásra éjjel felriadt. Régebben, még gyermekkorában neki is voltak rémálmai, amik hosszú idő után szerencsére megszűntek, de még emlékezett rá, hogy milyen szörnyű volt éjjelente újraélni, ami történt. Nem csoda, hogy mindig olyan szomorú Sansa.

Aztán eszébe jutott a reggel, és elmosolyodott. Előbb felébredt, mint Sansa, de amikor észrevette, hogy éjjel mennyire összeölelkeztek, inkább nem mozdult. Kíváncsi volt a lány reakciójára, ezért inkább úgy tett, mintha még aludna. Pontosan tudta, mikor ébredt fel a másik, mert érezte, hogy már nincs elernyedve. Azt hitte, hogy a lány kihasználja azt, hogy ő még alszik, és elhúzódik, de nem tette. Legszívesebben ott helyben megdugta volna, meg is fordult a fejében, de úgy érezte, ezzel talán elriasztaná. Aztán úgy döntött, inkább megkönnyíti mindkettőjük helyzetét, de azt azért nem bírta megállni, hogy ne simogassa meg Sansa hátát. Végül, amikor a lány áthívta ebédelni, úgy gondolta, jó döntés volt türelmesnek lenni.

- Milyen volt a koncert? - kérdezte Jorah hétfőn ebédnél, ahová végre ketten mentek. Remélte, hogy ha nem a lányok előtt kérdezi kollégáját, akkor nyíltabb lesz. Már nagyon kíváncsi volt, de ma egyfolytában jöttek hozzájuk az ügyfelek.
- Jó - hangzott a nem túl bőbeszédű válasz. Ha kollégájára nézett, akkor persze nyilvánvaló volt, hogy megérte lemondania a koncertet, de azért érdekelte volna, hogy mi történt.

Sandor elgondolkodva nézett rá.
- Jorah, neked sok barátnőd volt?
- Akadt néhány - felelte, és kíváncsi volt, hova akar barátja kilyukadni.
- Szerinted, ha elmennék valahová ebédre, és vinnék, mondjuk virágot, örülnének neki?
- Attól függ, kinek adnád.
- Például egy barátnak.
- Hát, én nem biztos, hogy jó néven venném, ha virágot kapnék tőled - viccelődött, de Sandornak fel sem tűnt.
- Ha mondjuk Brienne-hez mennék.
- Ő biztosan örülne.
- De milyen virágot vihetnék?
- Rózsa?
- Az túl nyilvánvaló, nem?
- Ha vörös, akkor igen. Vigyél tulipánt, az olyan üde és tavaszias.
- Jó ötlet, azt hiszem.

- Kinek viszel virágot? – kérdezte, amikor Sandor ismét hallgatásba merült.
- A szomszédom meghívott ebédelni. - Ez volt az, amit végre hallani akart.
- Vele voltál a koncerten?
- Igen.
Jorah hallgatott, úgy gondolta, talán majd magától mondja el Sandor, hogy mi történt. De miután a barátja továbbra is csendben volt, megkérdezte:
- Tetszik neked?
- Azt hiszem.
- Történt valami köztetek szombaton?
- Nem is tudom, ez egy kicsit bonyolult.
Úgy döntött, nem kérdezősködik tovább, úgyis majd kiderülnek szép lassan a dolgok.

******

Sansának kedden az Egészségbiztosítónál volt dolga. Éppen befejezte az ügyintézést, amikor a folyosón egy összetéveszthetetlen alakot látott meg. Előbb arra gondolt, valahogyan megpróbálja elkerülni, de aztán úgy gondolta, hogy úgyis tudja már Joffrey, hol lakik, így aztán inkább odament hozzá, és megszólította:
- Szervusz, Tyrion!
- Sansa, de rég láttalak! - A férfi arcán őszinte öröm jelent meg.
- Én is, téged! Itt dolgozol?
- Igen. - Tyrion az órájára nézett.
- Ha elintézted az ügyeidet, nincs kedved velem ebédelni?
- Dehogynem, és már elintéztem.
- Akkor induljunk.

Az épület aljában volt egy önkiszolgáló grill étterem, oda mentek be.
- Most legalább irigyelhetnek a kollégáim, hogy milyen jó nővel ebédelek - viccelődött Tyrion.
- Ide szoktatok jönni?
- Általában, de most mesélj magadról. Jól vagy?
- Igen, köszönöm.
- Örülök, hogy sikerült megszabadulnod az unokaöcsémtől. Bár, úgy hallottam, elég komolyan megfizettél érte.
- Igen, és ráadásul nemrég meglátogatott. Anna születésnapján.
- Ugye nem erőszakoskodott megint veled?  
- De igen. Azt akarta, hogy menjek vissza hozzájuk. Szerencsére a szomszédom átjött.
- Miért engedted be?
- Hülye voltam. Azt hittem, tényleg Annát akarja látni.
- Ugyan, Anna sosem érdekelte. Ami részben szerencse, ha fiút szültél volna neki, akkor mindenre képesek volnának érte, főleg az apám. Egy lánynak nincs sok értéke a számára, de egy fiú!

Sansa hirtelen megborzongott. Tyrion jól ismerte a családját, utálta is őket rendesen. Az érzés kölcsönös volt, főleg Joffrey anyjával. Cersei gyűlölte Tyriont, talán amiatt, hogy törpe volt, vagy azért, mert az édesanyjuk belehalt a szülésbe, persze az is lehet, hogy a kettő együtt volt túl sok.
- Figyelj, ha nagyon nem akarna békén hagyni, akkor szólj nekem, megpróbálom őket észhez téríteni.
Ezzel átnyújtott egy névjegykártyát, rajta az elérhetőségével.
- Köszönöm, de mikor tudtál te hatni rájuk? - kételkedett Sansa.
- Ha én nem is, de Jaime igen - vigyorgott Tyrion.
- Ez igaz, Jaime valahogy mindig szót értett velük. Talán az életemet is neki köszönhetem, ő hívott hozzám mentőt. Cersei nem akart, azt mondta, majd rendbe jövök, közben belső vérzésem is volt. De mesélj most már magadról, elég belőlem!
- Hm, én élem világomat, pár hónapja együtt élek egy nővel. Ezért is nem voltam arra, amikor veled történtek a dolgok.
- Tényleg? Mesélj róla - lelkesedett Sansa.
- Hát, szeretem a kihívásokat, mert Shae majdnem száznyolcvan centi magas - mosolygott Tyrion -, és persze gyönyörű. Nem is tudom, mivel érdemeltem ki egy ilyen szép nőt?
- Talán azzal, hogy jó ember vagy, Tyrion – válaszolt őszintén a nő.
- Kösz, de lehetnék jobb ember is, ha akkor, amikor az első pofon nyomát megláttam rajtad, elhoztalak volna, nem pedig Joffreyt próbáltam volna jobb belátásra bírni.
- Most már elmúlt, ne bánkódj miatta!
- Meglátogathatunk valamikor, vagy ti eljönnétek hozzánk? Szívesen bemutatnám Shaet, és Annát is szeretném már látni.
- Örülnék neki. Majd megbeszéljük.

Aztán eszébe jutott valami:
- Tyrion, te tudsz valamit Robert testvéréről, Renlyről?
- Nem annyira. Tudod, hogy nem kedvelték egymást Roberttel, azt hiszem, azért, mert meleg. Ezt nem is értettem soha, mert ha jól tudom, pár éve megnősült, és gyereke is van. Mégsem békültek ki. Bár, amennyire tudom, abban a nővérem keze is benne volt.
Sansa elsápadt, Tyrion aggódva nézett rá:
- Jól vagy?
- Igen. De, azt hiszem, Renly ott lakik a házban, ahol mi. A feleségével egészen jóban vagyok, szoktunk találkozni a játszótéren.
- Margaerynek hívják?
- Igen.
- Akkor ő az. Tudja, hogy ki vagy?
- Nem hiszem, visszavettem a lánynevem. Egyébként azért volt olyan meglepetés, mert ő is Margaery Tyrellként mutatkozott be, de amikor a férjével találkoztunk és bemutatkozott, a Renly Baratheon nevet mondta.
- Akkor egyelőre ne mondd meg neki, hogy ki vagy. Megpróbálok utána járni, hogy lehet-e benne bízni.
- Köszönöm. Le tudod írni a telefonszámom?
- Beírom a mobilomba.

Sansa lediktálta a számát, aztán Tyrion összevonta a szemöldökét:
- Kérhetnék tőled valamit?
- Persze.
- Hoznál nekem egy szalvétát? Visszafelé pedig nézz már át légy szíves az út túloldalára, a színház melletti  parkolóba. Van ott szélen egy szürke szedán, ül benne egy fickó, nem ismerős?
Sansa felállt, elment szalvétáért, visszafelé pedig megnézte az autót, de nem volt ismerős, és a benne ülő fiatal férfit sem látta még.
- Nem - rázta meg a fejét, amikor visszaült -, igaz, a férfit nem is láttam teljesen jól, de az autó sem ismerős.
Tyrion felsóhajtott:
- Láttam már mostanában, de nem tudom, mit akarhat.
- Talán csak véletlen, nem?
- Talán - válaszolta a férfi.