8. fejezet - Közös ebéd, hétvége Robbnál

Mielőtt Sam szerdán megérkezett volna, Sansa már elkészült a gulyáslevessel, mellé aranygaluskát készített, az utolsó kelesztés alatt pedig elvitte Annát bölcsődébe. Miután befejezte a tanítást, készített vaníliasodót, aztán szépen megterített, és át is öltözött. Remélte, hogy Sandor valóban szereti a gulyást, bár tapasztalata szerint, a férfiak szeretik az ilyen ételeket. Ő is szerette, de gulyást csak nagyobb mennyiségben tudott főzni, márpedig egymaga akkor egy egész hétig ehette volna. Vett az ebédhez borokat is, remélte, hogy el is találta a megfelelőeket a kedvenc pincészetéből.

Pontosan fél kettőkor kopogtattak. Sandor zavartan álldogált az ajtóban, kezében egy gyönyörű, rózsaszín tulipáncsokorral, amit átnyújtott:
- Ezt neked hoztam.
- Köszönöm, ez csodaszép! Az egyik kedvenc virágom.
- Ma egész nap finom illatok terjengtek a lépcsőházban.
- Remélem, innen származtak! Foglalj helyet! - mondta a lány, miközben a virágokat vázába rakta.
Előhozta a konyhából a gőzölgő tálat, aztán kihozta a bort is.
- Úgy gondoltam, ez a Hagymási Kadarka megfelelő lesz hozzá.
- Értesz a borokhoz? - kérdezte meglepetten a férfi.
- Egy kicsit. Megboldogult apósom szerette a bort, nemcsak inni, valamennyire értett is hozzá. Te milyen bort szeretsz?
- Általában a Villányi vörösöket Gerét, Tiffánt.
- Azok jó testesek. Nekem kicsit túlzottan is, én inkább az Egri borvidéket részesítem előnyben. A Hagymási borokat nagyon szeretem, és a Bolykit is. Azért a Kadarkát választottam, mert a gulyás mégiscsak leves, nem pörkölt.
Elkezdtek enni, és miután ivott a borból, Sandor megjegyezte:
- Szó, ami szó, nekem tökéletes választásnak tűnik. A gulyásleves pedig nagyon finom, az egyik legjobb, amit ettem. Nem baj, ha szedek még?
- Csak nyugodtan, bármennyit.

Három nagy tányér gulyás után a férfi önkéntelenül is végigsimított a hasán:
- Azt hiszem, kipukkadok.
- Pedig még hátra van a desszert - nevetett Sansa.
- Hűha, nem tudom, bírok-e még abból enni.
- Nem muszáj most. Három után el kell mennem Annáért, de ha hazahoztam, akkor is ráér befejezni az ebédet. Sajnos korábbra nem tudtalak hívni, mert délben ment el a tanítványom. Először hétvégére gondoltam, de eszembe jutott, hogy a hétvégére Robb, a bátyám, elhívott magukhoz, és ott is alszunk, nem leszünk itthon.
- Értem, igazából nekem sem ártana egy kis séta. Elkísérhetlek?
- Persze - mosolygott Sansa. Nagyon örült Sandor ajánlatának.
- Hol lakik a bátyád?
- Gyálon.
- Az nincs messze.
- Igen, elég közel van, és még a fél városon sem kell átvágni, ha hozzájuk akarok menni. Ennek külön örülök, mert nem nagyon szeretek a városban vezetni.
- Néha nem is célszerű. Én is metróval járok általában dolgozni, bár szerencsém is van, mert a munkahelyem közel van az egyik megállóhoz.
- Nekem az a bajom,  hogy nem igazán ismerem a várost.
- Itt a jó idő, lehet majd sokat várost nézni.
- Ez igaz, de babakocsival a tömegközlekedés sem olyan egyszerű. Talán ezért költöztek vidékre a tesómék is az első fiú megszületése után. Korábban ők is itt laktak Budapesten, de úgy gondolták, a gyerekeknek nyugisabb vidéken felnőni.
- Ebben van valami, bár nagyvárosban is felnőnek a gyerekek.
- Ez így van.

Mialatt beszélgettek, három óra lett, úgyhogy elindultak Annáért.
- Nem zavar, ha a szomszédok együtt látnak bennünket? - érdeklődött Sandor.
- Legalább nem kérdezik meg többet, hogy megismertelek-e már? - vonta fel a vállát Sansa.
- Miért, korábban megkérdezték?
- Többen is.
- És, mivel ijesztgettek még?
- Azt mondták, mogorva vagy és mindenért szólsz.
- Ennyi?
- Igen, azt elfelejtették közölni, hogy megmented a bajba jutottakat.
- Talán, mert eddig még az összes szomszédom be tudott menni a saját lakásába.
- Nem is tehettem róla - bökte oldalba könyökével a férfit. - De legközelebb akkor inkább kinn alszom a folyosón.
- Nem venném a lelkemre, ha miattam fájdulna meg a derekad - ugratta Sandor. - Hozzám jöhetsz bármikor, de mikor lesz az a legközelebb?
- Amikor a húgom kizár a lakásomból.

Annát hamar elhozták, aztán lassan sétáltak hazafelé, Sansa tolta a babakocsit, Sandor mellette lépkedett. Egy padnál megálltak, és leültek. Anna egy plüss oroszlán címkéjét rágcsálta nagy beleéléssel.
- Tudod, mi az? - kérdezte tőle Sandor. - Az egy oroszlán.
- Cica - válaszolta neki Anna.
- Így is mondhatjuk, egy jó nagy cica. Láttál már igazi oroszlánt?
- Cica - válaszolta ismét Anna.
- Az állatkertben van ám! Oroszlán, elefánt, sőt, majom is.
- Mak-mak - mondta Anna.
- Jól elbeszélgettek - nevetett Sansa -, de jó ötletet adtál, jövő hétvégén lehet, hogy elviszem Annát az Állatkertbe.
- Remélem, tényleg megvan még az oroszlán, körülbelül ezer éve jártam arra.
- Nem is tudtam, hogy ilyen matuzsálem vagy!
- Csak jól tartom magam.
- Cica - szólt közbe Anna, és Sandor felé nyújtotta a játékot.
- Nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el tőled ezt a kedves ajándékot!
- Enyém - mondta Anna, de továbbra is nyújtotta az oroszlánt.
- Azt hiszem, igazából csak azt akarja, hogy kóstold meg a címkét. Így szokott barátkozni - mondta Sansa.
- Hm, biztosan nagyon finom, de nem hiszem, hogy higiénikus barátkozós ötlet.
- Csak vedd el, és csinálj úgy, mintha.
Sandor megtette, aztán visszaadta a játékot:
- Igazán finom. Az én nevem Sandor.
- Szandoj - ismételte Anna.
- Igen - hagyta helyben Sandor.
- Szandoj, cica - mondta elégedett mosollyal Anna, és tovább rágcsálta a címkét.
- Nem tudom, mennyire van kedved ilyesmihez, de ha nagyon unatkozol jövő hétvégén, akkor velünk tarthatnál oroszlán-lesre - ajánlotta Sansa.
- Szívesen, tényleg nagyon régen voltam már.

Mikor hazaértek, Sansa elővette az aranygaluskát, és hozzá a bort, amit választott.
- Kinyitnád? - nyújtotta át, és reménykedett, hogy Sandor nem veszi célzásnak a nevét.
- Édeskettes? - Olvasta a férfit a parafa címkéről a bor nevét. - Szép neve van.
Töltött mindkettőjüknek, aztán belekóstolt az aranygaluskába:
- Nagyon jól főzöl - nézett elismerően.
- Köszönöm - válaszolta a lány, és elpirult.
Sandor figyelte, ahogyan Anna jár-kel a lakásban.
- Milyen aranyos, ahogy mászik, de ha talál valamit, amibe belekapaszkodhat, akkor felállva megy tovább.
- Még nem tud egyedül járni, sőt, még úgysem, ha a kezét fogom, de így már ügyesen közlekedik. Végül is, még van rá öt hónapja.
- Öt hónap?
- Igen, elvileg másfél éves korára kell egyedül járnia, ha nincs rendellenesség a mozgás fejlődésében.
- Ahogy látom, ő hamarabb is fog járni.
- Nem biztos, így akár hónapokig is elközlekedhetnek - mosolygott Sansa.

- Azt hiszem, mennem kellene - nézett az órájára Sandor -, már fél hat.
- Ráérsz, nem kell messzire menned.
- Még van egy kevés munkám, nem lettem kész vele délelőtt.
- Ja, értem. Még egyszer köszönöm a gyönyörű virágokat.
- Én köszönöm az ebédet.
Szép nap volt - gondolta Sansa, miután becsukta az ajtót, és tekintete a tulipáncsokorra esett.
- Szandoj - mondta Anna.

*****

Gyálra elmenni egyszerűbb volt, mint azt Sansa gondolta. Robb pontosan elmagyarázott mindent, úgyhogy könnyedén odatalált. Szombat délelőtt megérkezett Arya, mert Robb őt is meghívta a hétvégére, Sansa pedig felajánlotta, hogy elviszi. Jó időt jósoltak, ezért grillezni akartak a kertben.
- Hogy vagy, tesó? - kérdezte Arya, Sansa pedig csak felhúzta a vállát.
- Szia, kisbogár! - kapta fel Annát a húga.
Miután lerakta, Anna felmutatta neki a kisoroszlánt:
- Szandoj.
- Jól értettem, amit mondott? - kérdezte Arya a nővérére nézve, és ahogy annak vörös arcát meglátta, kétsége sem maradt.
- Mire gondolsz? - kérdezte Sansa, hátha a húga mégsem értette jól. Bár, végül is, kár a gőzért, szerda óta a "Szandoj" Anna kedvenc szavává lépett elő, mert úton-útfélen mondogatja.
- Szandoj - mondta ismét Anna, hogy Arya tényleg ne érthesse félre.
- A lányod Sandort, a szomszédot emlegeti?
- Öhm, azt hiszem.
- De miért?
- Nemrég eljött velem Annáért a bölcsődébe.
Arya vett egy mély levegőt,  de aztán mégsem mondott semmit. Nem tudta, hogy örüljön-e vagy sem? A nővére lényegesen jobb hangulatban volt, mint az előző hónapokban, de hogy éppen a szomszéd fickó kell neki, hát, ez enyhén szólva is furcsa volt.

Mire megérkeztek, Robb és Talisa már majdnem mindent előkészített a grillezéshez. A gyerekeknek leválasztották a kert nagyobbik részét, ahol kedvükre lehettek, de a tűzhöz nem tudtak odamenni. Felállítottak nekik egy nagy medencét, de víz helyett kis műanyag labdákkal szórták tele. Robb és Arya a tűzgyújtással kísérleteztek, Sansa pedig bement Talisához a házba, a maradék zöldséget megpucolni.
- Segíthetek? - kérdezte sógornőjét.
- Persze - válaszolta -, a saláták már készen vannak, krumplit és nyers zöldséget kell még esetleg pucolni.
Leültek a konyhaasztalhoz.
- Megszoktad már az új életet? - kezdte a beszélgetést Talisa.
- Igen, most már egész jól elvagyunk, kialakult egy napi ritmus.
- Úgy látom, a közérzeted is jobb már, ugye?
- Én is úgy érzem.
- Mondta Robb, hogy a múltkor nálad járt Joffrey.
- Igen.
- Miért ment oda?
- Vissza akart vinni magával.
- Az egy elmebeteg állat. Fel kellett volna jelentened!
- Talán igen - sóhajtott Sansa.
- És mond csak, azzal a szomszédoddal mennyire vagy jóban? Tudod, aki megmentett tőle.
- Most már elég jóban vagyunk, bár mielőtt Joffreyt kidobta, nem is találkoztunk, csak egyszer, a liftben. De képzeld, nemrég homeopátiás szereket hozott Annának a fogára - mosolygott.
- Arya mondta, hogy voltatok együtt koncerten is.
Jellemző - gondolta Sansa -, hogy Arya rögtön továbbította az élete alakulását.
- Igen, a kollégája nem tudott elmenni – válaszolta zavartan.
- Tényleg, a munkáddal minden rendben?
- Igen. A fordítás jól megy, és a tanítványaim igazán jó fejek. Azt hiszem, a szerda reggeli fiúnak tetszik a lány, aki utána szokott jönni. Még azt nem tudtam eldönteni, hogy Szegfűnek tetszik-e Sam?
- Nyelvtanítás és párközvetítés? - mosolygott Talisa.
- Á, azt sem tudom, beleavatkozzam-e? De annyira félénk mind a kettő. - Sansa hálás volt a sógornőjének, amiért nem akart tovább Sandorról kérdezősködni.

Ekkor jött be Arya, szólni, hogy a tűz meggyulladt, lehet kihordani az ételeket. A nap további része nagyon kellemesen telt, az ételek finomak lettek, a gyerekek jót játszottak, és a felnőttek is jól érezték magukat. Már besötétedett, amikor Sansa, kihasználva azt, hogy Arya és Talisa éppen a házban voltak, Robbtól megkérdezte:
- Beszélhetünk holnap délelőtt négyszemközt?
- Persze. Valamilyen jogi ügy? - bújt ki az ügyvéd a testvéréből.
- Nem, egészen más. - Amikor Sansa látta, hogy a bátyja aggódni kezd, gyorsan hozzátette: - Ne aggódj, semmi komoly.
- Jól van, akkor reggeli után az irodában beszélünk.
- Rendben.

Ahogy ígérte, másnap reggeli után Robb félre vonta Sansát.
- Gyere.
Az otthoni irodájába nem jöttek ügyfelek, így aztán az nem volt olyan komolyan berendezve, mint a másik. Nem is az íróasztalhoz ültek le, hanem a kanapéra.
- Szóval, mi a gond? Miben segíthetek?
- Még azt sem tudom, hogy egyáltalán gond-e - sóhajtotta Sansa. - A héten találkoztam Tyrionnal.
- Tyrion Lannisterrel?
- Igen.
- Úgy tudom, vele jól kijöttél, nem? - Ráncolta homlokát Robb.
- Igen, nem is ez a gond, hanem, tudod beszélgettünk, és azt hiszem, a házban lakik Renly Baratheon. Talán emlékszel, Anna születésnapján meséltem, hogy az egyik szomszéd meghívott vacsorára, és az éppen Renly felesége, Margaery volt. Én előbb azt hittem, hogy ez egy másik Renly Baratheon, de Tyrionnal beszélgetve kiderült, hogy nagyon is ugyanaz.
- Tudja, hogy ki vagy?
- Nem hiszem. Nem tudom, mit csináljak. Tyrion azt mondta, megpróbál utánanézni, addig ne mondjak neki semmit.
- Azt hiszem, ez bölcs tanács.
- Igen, de nem tudom, egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy meghalt a testvére?
- Nézd, ha őt érdekelte Robert sorsa, akkor tudhatott róla, hiszen apósod országosan ismert üzletember volt. Ha pedig öröksége is volt, akkor az ügyvédnek fel kellett vegye vele a kapcsolatot, hivatalból. Tudom, hogy te mindig őszinte vagy mindenkihez, de most az egyszer hallgass Tyrionra. Mármint, ha megbízol benne.
- Igen - válaszolt Sansa gondolkodás nélkül -, benne megbízom.
- Akkor jó. Ha megtud valamit, hívj fel, és megbeszéljük, rendben?
- Igen.
- Sansa! Légy egy kicsit önző, és csak magadra gondolj, menni fog?
- Köszönöm - bólintott a lány.
- Jaj - ölelte át Robb a húgát -, annyira bánt, hogy Joffreyval odáig fajultak a dolgok! Sajnálom, hogy nem léptem korábban közbe.
- Nem is tudtál róla.
- De tudnom kellett volna!

Vasárnap délután, amikor hazaértek, Sansa kicsit csalódottan látta, hogy a parkolóhelye mellett üres a másik beálló. Kíváncsi volt, vajon hol lehet Sandor? A húga segített neki felpakolni, aztán haza indult, de a folyosón még megállt.
- Köszönöm a fuvart!
- Ugyan, ha jobb sofőr lennék, akkor most hazáig vittelek volna - biggyesztette le az ajkát Sansa.
- Metróval mindjárt otthon leszek, ne aggódj! És Sansa, ha esetleg szeretnél valahová elmenni a szomszédoddal - és itt kacsintott egy nagyot -, akkor szólj, és jövök ügyelni Annára. Hátha megtanulja az én nevem is!
- Köszönöm, talán szavadon foglak - nevetett Sansa.

Ebben a pillanatban jött fel a lift, és Sandor lépett ki rajta, az egyik kezében egy karton sörrel, a másikban egy hatos csomag ásványvizet lóbált, mintha csak egy fél literes palack lenne a kezében.
- Emlegetett szamár...- motyogta Arya, de ahogy a nővére felderült arcára nézett, inkább megtartotta magának a további megjegyzéseket.
- Akkor én megyek is, amíg itt a lift.
- Jó, szia! - mondta Sansa, de már oda sem figyelt rá. Arya jó nagyot köszönt Sandorra, aztán színpadias sóhajjal beszállt a liftbe.

- Nagybevásárlás? - kérdezte Sansa a szomszédját.
- Olyasmi. Kellemesen telt a hétvége?
- Igen, nagyon jó volt.
- A mogorva szomszédod kicsit sem hiányzott, ugye? - kérdezte Sandor viccesen, de egy kis komolysággal is a hangjában.
- De igen, nagyon is - válaszolta a nő halkan, lángba borult arccal.
- Szandoj - mászott ki Anna a folyosóra, megmentve ezzel az édesanyját.
- Juj, nem szabad a folyosón mászkálni, piszkos lesz a kezecskéd - kapta fel Sansa a lányát.
- Megyek, meg kell mosnom a kezét.
- Persze - biccentett Sandor, és rájuk mosolygott.