13. fejezet - Temetés

 Sandor

   Ha nem egy temetésen állnék éppen, akkor úgy vigyorognék, mint egy idióta.
Amikor Sansára néztem, láttam rajta, hogy hasonlóan érezhet, mert időnként, amikor a szemeink összekapcsolódtak, az ajkába harapott. Ettől persze nekem nem lett könnyebb, mert rögtön az jutott az eszembe, amikor az éjszaka az én számat harapdálta.

    Hihetetlen volt a tegnapi éjjel. Tényleg nem akartam még tőle semmit, hagyni akartam neki időt, akármilyen nehéz is lett volna számomra, de bármennyi időre hajlandó voltam. Amikor rájöttem, hogy valóban szeretkezni akar velem, márpedig nyilván nem egy doboz óvszerrel járkál állandóan, furcsa érzés kerített a hatalmába. Meg akartam mindent adni neki, amit csak tudtam, és én is megkaptam tőle mindent. Teljesen más volt vele a szex, mint eddig bárkivel. Nyilván a prostikhoz nem akarom, és nem is lehet hasonlítani, de a kevés egy éjszakás kalandomhoz sem. Néhány nő, a fizikumom miatt, egy-egy éjszakát eltöltött velem, de az mind csak a nyers szexről szólt. Talán attól volt olyan különlegesen jó Sansával, hogy szerettem, és szeretve voltam. Vele az együttlét nemcsak a kielégülésről szólt, hanem, hogy érezni akartam őt, és boldoggá tenni. Egészen csodálatos és izgató volt látni, ahogyan átadta magát az élvezetnek, és boldoggá tett a tudat, hogy én tettem ezt vele.  Mellette aludni pedig, már amennyit aludtunk, annyira jó volt, olyan nyugodt. Én ébredtem előbb, de nem mozdultam, mert hozzám bújva aludt, és nem akartam felébreszteni. Néztem az arcát, békés volt és gyönyörű. Aztán a reggeli szex, hát, ilyenben még nem volt részem soha, mert ha valaki ébredt is mellettem, legkésőbb akkor meglátta, hogy milyen az arcom. De Sansa álmában hozzám bújt, reggel pedig rám mosolygott, megcsókolt, aztán újra szeretkeztünk. Nehezemre esett elengednem, és ő sem akart hazamenni.

   Néztem őt, ahogyan a szülei mellett állt, időnként visszatért rám a csillogó tekintete, és rohadtul boldog voltam.
 - Nem jutott eszébe esetleg valaki? - Majdnem összerezzentem a nyomozó kérdésére. Mindenképpen eljöttem volna Joffrey temetésére, de Bronn külön is megkért rá, hogy jöjjek el, hátha valakit meglátva ráismerek, hogy ki lehetett a fotón, de képtelen voltam mást is észrevenni Sansán kívül.
 - Sajnos nem - válaszoltam.
Próbáltam rávenni magam erőnek erejével, hogy végignézzem a megjelenteket.

A Targaryenek, akik közül Daenerysnek örökké az adósa leszek. Vajon miket beszélhettek Sansával a strandon? Észveszejtő volt abban a zöld bikiniben. A fenébe, ez így nem lesz jó! Na, folytassuk.  A Tyrellek. Margaery kisírt szemmel, mellette Loras a testvére, amennyire tudom, meleg. Bár titkolja, de láttam már egyszer egy "olyan" szórakozóhelyen, és egyértelmű volt. A nagyanyjuk, az öreg kavarógép.
A Baratheonok. Robert, és a testvérei. A meglehetősen puritán Stannis iderepült Angliából, de csak egyedül jött, a családját nem hozta. Renly is mellette állt, az ő felesége sem volt ott, de majd Lorassal megvigasztalhatják egymást. Hiába, sok mindent láthat az ember, ha csak egy szolga, azt hiszik, hogy nem is létezik.
Tommen, aki végre kiléphet a zsarnoki báty árnyékából.  A Lannisterek. Cersei smink nélkül, így sem láttam még az utcára kilépni, úgy látszik nagyon megviselte Joffrey halála. Az apja, Tywin Lannister, Anglia egyik leggazdagabb, és legbefolyásosabb embere magas, szikár ember. Cersei ikertestvére, Jaimie, jóképű férfi, bomlanak utána a nők, még sincs senkije. Furcsa. Végül az egyetlen, számomra kicsit is szimpatikus figura a Lannisterek közül, Tyrion, a harmadik testvér. A nővére valamilyen oknál fogva gyűlöli, vagy talán egyszerűen csak azért, mert törpe növésű. A

 Starkok. Ned Stark, aki köszönt, amikor meglátott, még Sansa édesanyja is felém biccentett, pedig gondolom, sejtik, hogy mivel töltöttük a tegnapi éjszakát. Arya is itt van, aki viszont nyíltan rám vigyorgott, sőt kacsintott is. A kis Brant nem hozták, talán túl fiatalnak gondolták egy temetéshez.
Sansa. Az én gyönyörű kismadaram. Hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsés? Miután ma hazament, elővettem a szekrény mögül a tükröt. Hát, szebb nem lett az arcom égett fele, az egyszer biztos, de őt mégsem zavarja. A félelmet már régen nem láttam a szemeiben, és úgy tűnik, nem is viszolyog tőle, pedig én magam sem szeretek hozzáérni. De ő mindkét arcomat megsimogatta, és meg is csókolta. A legelső puszikat az Atomiumnál sosem fogom elfelejteni, leheletfinomak voltak, igazából nem is nagyon éreztem, de a tudat, hogy valaki ott csókol meg, az leírhatatlan volt. Még a saját anyám sem volt képes sohasem megsimogatni, gyermekkoromban is egyedül Kata ért hozzá, és azóta sem volt senki, aki megérinthette. Eddig.

   A francba, koncentrálnom kéne, ehelyett itt álmodozom, mint egy szűzlány.  Hoppá, már el is indultak, ezek szerint vége a temetésnek. Sansa odafordult a szüleihez, valamit mondott nekik, és már jött is felém.
 - Szia! - mondta nekem, aztán a nyomozó felé fordult: - Jó napot kívánok!
 - Jó napot, kisasszony, észrevett esetleg valakit? - kérdezte meg őt is a nyomozó.
 - Sajnálom, senkit sem - rázta a fejét Sansa -, de talán a vacsorán szerencsésebb leszek.
 - Arra kérem, hogy ne csináljon semmit, egyszerűen majd hívjon fel, ha felismerné a képen látható személyt. A többi a mi gondunk, kinyomozzuk.
 - Rendben - válaszolta neki Sansa -, sajnos most mennem kell, de örültem, hogy találkoztunk.
Gyorsan felém fordult, egyik kezét a nyakamra tette, amitől automatikusan hozzá hajoltam, kaptam egy puszit a számra, és már ott sem volt. Visszament a szüleihez, akik már az autóban várták, még egyet rám mosolygott, és elmentek.

   A nyomozó rám nézett, a szemeiben hitetlenkedést és talán csodálatot láttam, pont, ahogyan én is éreztem.
 - Elvigyem valameddig? - kérdezte.
- Igen köszönöm, az jó lenne!
Útközben elmondta, hogy néhány emberről készített felvételt, aki esetleg szóba jöhet, majd utánuk néz. Persze az is lehet, hogy nem is jött el a temetésre a tettes. Majdnem hazáig vitt, de két sarokkal előbb kiszálltam az autóból. Volt ott egy virágüzlet, és bár nem voltam biztos benne, hogy ma még találkozunk Sansával, szerettem volna neki adni egy szál rózsát. Kiválasztottam a legszebb, vörös szálat, aztán hazáig sétáltam. Otthon nem volt vázám, erre persze nem gondoltam, de jobb híján, egy sörösüveg is megtette.

   Bevittem a hálóba, aztán bekapcsoltam Sansa iPodját, és kihangosítottam. Ha így haladok, még megkedvelem Robbie Williamst. Elővettem a könyvet, amit olvastam, de a gondolataim minduntalan másfelé kalandoztak. Pontosabban másvalaki felé.
   Álmodozásomból a telefon csörgése ébresztett fel. Ránéztem a kijelzőre: Kata.
 - Szia, Kata!
 - Szia, öcsikém, mi újság?
 - Nemrég jöttem haza a temetésről.
 - Sansa?
 - Ő is ott volt, de még megy a vacsorára is.
 - Hogy érzed magad?
 - Nagyon jól - válaszoltam, és erre persze egyből lecsapott.
 - Sansa ott aludt?
 - Miből gondolod?
 - Láttam, ahogyan rád nézett, ha nem lettem volna ott, már délelőtt elkapott volna - vihogta.
 - Ami azt illeti, tényleg itt aludt - vallottam be.
 - Nagyon aranyos lány, örülök nektek!
 - Hát még én! A fiúk jól vannak? - Próbáltam gyorsan elterelni a témától.
 - Igen, nagy puszit küldenek, Péter külön is üdvözöl.
 - Köszönöm.
 - Jól van, most mennem kell.
 - Szia!

   A könyvvel továbbra sem haladtam semmire, úgyhogy inkább feladtam. Csak feküdtem az ágyon, és néztem ki a fejemből, hagytam, hogy csapongjanak össze-vissza a gondolataim. Valószínűleg el is aludhattam, mert megint a telefon csörgése riasztott fel. Sansa.
 - Szia, Kismadár!
 - Szia!
 - Jól vagy? - kérdeztem tőle, mert egy kicsit furcsa volt a hangja.
 - Igen, persze, de már nagyon unom ezt az egészet, remélem, ha leléptünk innen, még el tudok menni hozzád.
 - Én is remélem, várni foglak!
 - Figyelj, van itt valami.
 - Most már tisztán lehetett hallani az izgatottságot a hangjában.
 - Igen?
 - Azt hiszem, rájöttem, hogy ki van a képen. Tényleg nem téged akart...
Ezzel megszakadt a vonal.

Azonnal megpróbáltam visszahívni, de csak az üzenetrögzítő automata kapcsolt be. Felhívtam a nyomozót. Nem is köszöntem, csak rögtön kérdeztem.
 - Beszélt most Sansával?
 - Nem, miért?
 - Azt hiszem, megtalálta, akit keresünk. - Gyorsan beszámoltam a beszélgetésünk erre vonatkozó részéről.
 - Aztán megszakadt? - kérdezte.
 - Igen, próbáltam visszahívni, de csak a rögzítő kapcsolt be.
 - Ez nem jó, azonnal indulok a Baratheon házba.
 - Én mit tegyek?
 - Maradjon otthon kérem, amint megtudok valamit, felhívom. Talán csak a telefonja merült le.
 - Igen, az lehetséges - kapaszkodtam bele ebbe a lehetőségbe.

   Fel-alá járkáltam a lakásban, amikor eszembe jutott, hogy felhívom a Baratheon ház vonalas telefonját. Ha tényleg csak a telefonja merült le, akkor az rögtön kiderül. Ahogy kicsengett, egyre idegesebb lettem, mert nem vette fel senki. Négyszer is próbáltam hívni, de semmi, így aztán abba is hagytam, hogy ha véletlenül engem akarna hívni valaki, akkor elérhető legyek. Bő fél óra múlva, addigra körülbelül százszor jártam körbe idegesen a lakást, hívott vissza a nyomozó.
 - Mi történt? - kérdeztem tőle.
 - Sajnos rossz híreim vannak. A hölgyet nem találtuk meg, csak a telefonját, összetörve a kerti tó mellett. Egyelőre úgy tűnik, valaki, vagy valakik elrabolták.
 - Micsoda? De ki?
 - Nem tudjuk, ráadásul a helyzetet nehezíti, hogy mire ideértünk, a legtöbb vendég elment. A Stark család is csak azért volt még itt, mert nem találták Sansát, és nélküle nem indultak haza.
 - És most mit csinálnak?
 - A járőreink elmennek mindenkihez, aki a vacsorán itt volt, és kihallgatjuk azokat is, akik még itt voltak.
 - Ennyi? - kérdeztem.
 - Mindent megteszünk - válaszolta -, kérem, próbáljon megnyugodni!
 - Kösz! - mondtam, és letettem.

   Megnyugodni? Hogy a picsába tudnék most megnyugodni? Én itt nyugodjak meg, ők nyugodtan kihallgatást tartanak, eközben pedig valami elmebeteg őrült Sansát fogva tartja. Továbbra is fel-alá járkáltam, és magamat ostoroztam. Hogy lehettem ekkora barom? Az a valaki ott volt már a temetésen is, és én nem vettem észre, mert kizárólag csak a tegnapi éjszakán járt az eszem. Most mi a szart csináljak? Megrémített, hogy bárki is van a dolog mögött, Joffrey halála már az ő lelkén szárad, engem is csak a Sansa által bekapcsolt biztonsági öv mentett meg, tehát bármire képes.
Megbolondulok, ha történik vele valami!

   Hirtelen megálltam. A nyomozónak igaza volt, ha képtelen vagyok megnyugodni, akkor képtelen vagyok hideg fejjel gondolkodni, ha nem tudok hideg fejjel gondolkodni, akkor nem tudom megmenteni Sansát. Márpedig meg kell mentenem őt! Most már nem tudok majd nélküle élni, mert nem tudok visszatérni a régi életemhez, ez egészen biztos, tehát ha élni akarok, akkor meg kell mentenem.

    Először is hideg vízzel hosszan letusoltam, kezdetnek jó volt. Aztán nekikezdhettem gondolkodni. Vagy megpróbálom újból átgondolni, hogy kik voltak a temetésen, vagy más szempontból kell megközelíteni kérdést. Az utóbbit választottam. Az egyetlen információ, amire még Sansának volt ideje átadni, az volt, hogy: "tényleg nem téged akart". Mire gondolhatott? Nyilván arra, hogy tényleg nem engem akartak megölni. De akkor kit? Rajtam kívül három ember jöhet szóba: Joffrey, Sansa és Drogó. Felírtam a három nevet egy papírra.

1. Joffrey
Szinte azonnal ki is húztam. Bár azt nem tudom, hogy mit keresett az utcán a kocsim előtt, de teljesen véletlenül mentem arra. Ha nem jut eszembe, hogy bemenjek azért a pulóverért, akkor valószínűleg még ma is élne.  Kirázott a hideg a gondolattól, hogy milyen dolgokon múlhatnak emberi életek.

2. Sansa
Őt már nem tudtam határozottan kihúzni, kérdőjeles maradt. A listán maradása ellen szólt, hogy tulajdonképpen csak indulás előtt derült ki, hogy velem jön. Másrészt viszont kérdés, hogy most csak azért rabolták el, mert rájött a tettesre, vagy azért, mert eleve ő volt a célpont? Ez egyelőre két esélyes, viszont ezen a szálon nem igazán tudok elindulni.

3. Drogó
Ösztönösen éreztem, hogy ő lesz az. Töprengtem, hogy vajon miért akarhatja őt megölni valaki? Kinek lehet útjában? Egy autószerelő műhelyben dolgozik, ott talán megtudhatott bizonyos dolgokat. De miket?  Azt nehezen tudtam elképzelni, hogy valamilyen személyes oka lenne, mert bár közeli ismerősök nem voltunk, de nyílt, és őszinte embernek tűnt. De, ha nem ő az igazi célpont, akkor Sansa. Viszont ahhoz, hogy Sansával kapcsolatban megtudjak dolgokat, el kell mennem a szüleihez, és velük kell rájönnöm, hogy mi történhetett. Még nem éreztem erre készen magam, és a hatodik érzékem is azt súgta, hogy másutt kell keresnem a megoldást.

   Előkerestem Drogó telefonszámát, és felhívtam:
 - Üdv, Sandor Clegane vagyok.
 - Helló, hogy vagy?
 - Én jól, de sürgősen beszélnem kell veled. Ha lehet, akkor személyesen.
 - Rendben.
 - Odamehetek most?
 - Persze, a műhelyben vagyok.
 - Oké, bő fél óra múlva ott vagyok.
 - Jó, várlak!

   Miután letettem, csengeni kezdett a telefonom. Ránéztem a kijelzőre, egy ismeretlen szám volt, de nem titkos. Felvettem.
 - Sandor Clegane - szóltam bele.
 - Halló! - Egy nagyjából középkorú női hang. - Én Catelyn Stark vagyok, Sansa édesanyja. Robert adta meg a számát.
 - Üdvözlöm - köszöntem, és nem tudtam, mit is mondhatnék még.
 - Sansa eltűnt - közölte elhaló hangon.
 - Tudom - válaszoltam neki
 - Akkor nem tudja, hogy hol van, ugye?
 - Sajnos nem.
 - Szereti magát. Nem tudom, hogy miért, de szereti.
 - Én is nagyon szeretem őt - válaszoltam csendesen.
 - Ha megtalálja, örökké hálás leszek.  
 - Meg fogom találni - ígértem -, meg kell találnom!
 - Köszönöm! - mondta, és letette.

   A beszélgetés után a rózsára pillantottam, és nagyot sóhajtottam. Jaj, Sansa, nem tudom, mi lenne most már velem nélküled!  Szükségem van a Kismadaramra.
Tiszta fej, tiszta fej! - mantráztam, aztán hívtam egy taxit, mert a francnak sem volt kedve most a tömegközlekedéssel tökölni, ahhoz meg túl ideges voltam, hogy motorral menjek.

12.fejezet - Boldogság

Sansa

   Sandor szerda délután jöhetett ki a kórházból. Szerencsére nagyon szépen gyógyult, a főorvos azzal engedte haza, hogy pénteken vissza kell mennie kontrollra. Ő persze hallani sem akart arról, hogy otthon is kapjon rendőri őrizetet, amibe kénytelen-kelletlen a nyomozó is beleegyezett. Kata az ünnepi alkalomból úgy gondolta, hogy magyaros ételt főz, rám való tekintettel - mivel a vörös húsokat nem annyira szeretem - csirkepaprikást. Megkértem, tanítson meg rá, hogy esetleg én is
tudjak majd Sandornak ilyet főzni.

   A vöröshagyma utálatos egy dolog, szerintem még másnap is érezni lehetett a szagát a kezemen,
nem beszélve arról, hogy csípte a szemem, ahogy aprítottam. Készítettünk hozzá nokedlit, és csak ámultam, hogy Kata milyen helyes kis tésztákat szaggat a kanállal. Én is megpróbáltam, de az enyéim hatalmasak lettek, viszont Sandor becsületére legyen mondva, azért azokat is megette. Kata még azt is mondta, hogy nyugodtan lehet mellé akár száraztésztát is befőzni, ha a nokedli nagyon nem akarna menni. Írtam le recepteket, pl. gulyásleves, vadas marha, halászlé - bár itt inkább tengeri halak vannak -, túrós csusza, lecsó. Csupa furcsa étel. Finom volt a csirkepaprikás, de az én ízlésemhez kicsit zsíros, és túl fűszeres, Sandor viszont láthatóan örömmel ette.

   A lakása nem túl nagy, de azért nem is kicsi, van benne egy nappali, ott alszik most Kata, egy hálószoba, viszonylag nagy konyha étkezővel, és a fürdőszoba is elég nagy. Ami meglepett, hogy ez
saját lakás, azt mondta Sandor, hogy befektetési céllal vette meg. A berendezés elég egyszerű, látszik, hogy a gazdája szinte csak aludni jár haza. A sötét színek uralkodnak, alig van néhány világos berendezési tárgy, színek pedig még annyira sincsenek. Semmi dísztárgy, a falak üresek, és csak egyetlen kép van a falon, a nővéréről, aki az anyukájukkal van. Tükör nincs is, csak egy egészen kicsi, borotválkozáshoz, bár ennek sejtettem az okát.
Tulajdonképpen, majdhogynem sivár lakás, még egy férfihez képest is rideg. Két dolog van, ami azt mutatja, hogy él ott valaki, az a hifi, és a temérdek könyv. Nem polcokon, vagy szekrényben, hanem egyszerűen a fal mellett feltornyozva, oszlopokban. Több száz könyv, talán ezer is, mindenféle témában. Szépirodalom, krimik, tudományos és történelmi könyvek, magyar nyelven és angolul vegyesen.

   Csütörtökön megtudtuk, hogy Joffreyt hétfő délután fogják eltemetni. Úgy beszéltük meg a nyomozóval, hogy ő is elmegy Sandorral, hátha a temetésen ráismer arra, akit az autójánál lefotózott a térfigyelő kamera. Én a családommal megyek, mert bennünket a temetést követő fogadásra is meghívtak, de én is nyitva tartom a szemem.

   Pénteken elkísértem Sandort a kórházba, az orvos mindent rendben talált, azt mondta, nagyon
szépen gyógyul. Jövő héten még ne menjen el edzeni és futni, de sétálni már engedélyt kapott.
Persze ő ezt úgy élte meg, hogy akkor meggyógyult, és máris elkezdte tervezgetni az esti programot.
Végül rábeszéltem, hogy majd szombaton elmegyünk hárman moziba, amiben Kata is támogatott, egyrészt, mert kijött az új Vasember rész, amit látni szeretett volna, másrészt, mert ő is úgy gondolta, hogy pihennie kellene még Sandornak.Így aztán, a péntek estét elég csendesen töltöttük, én este fél nyolckor haza is indultam, mert nem akartam anyánál egy késői hazaérkezéssel tovább feszíteni a húrt. Alig voltam otthon, időm nagy részét Sandorral és a testvérével töltöttem, de estére mindig időben hazamentem, hogy ne aggódjanak a szüleim.

   Amikor hazaértem, bekopogtattam Aryához.
 - Szia, Hugi!
 - Téged is lehet itthon látni? - kérdezte.
 - Persze. Holnap elmegyünk Sandorral és a nővérével moziba, nincs kedved jönni? - Hirtelen ötlet volt, de úgy gondoltam, hogy végül is, úgysem kettesben mennénk Sandorral, akkor miért ne kedvezzek a húgomnak is?
 - Mit néztek?
 - Az új Vasembert.
 - Aha, az jó, úgyis akartam látni, és anya csak veled engedne el rá, úgyhogy oké.
 - Szuper, akkor elkérlek anyától.

   Másnap négyesben útnak is indultunk. Most nem a Bruparckba, hanem benn a városban a De
Bruckere megállónál van egy UCG mozi, oda mentünk. Aryával tátott szájjal néztük, még ilyen mozit nem láttunk, inkább színháznak nézett ki. A film vége felé Sandor a fülembe súgta, hogy sajnálja, hogy nem egy romantikus filmre hozott el először, én meg arra gondoltam, tökmindegy, ennek sem láttam a felét sem, annyit csókolóztunk közben. De biztosan jó volt, mert Arya és Kata lelkesen tárgyalták meg a filmet utána. Örültem neki, hogy a testvéreink, a nagy korkülönbség ellenére jól kijöttek egymással. Kata egyáltalán nem kezelte gyermekként Aryát, és ez tetszett a húgomnak.
Ami még meglepőbb volt, hogy Arya és Sandor is jól el voltak, rengeteget ugratták egymást, úgy
tűnik, Arya tényleg nem a levegőbe beszélt a múltkor. Mozi után kézen fogva sétálgattunk a macskaköves belvárosban, beültünk még a LeRoyba a Grand Place-en, beszélgettünk, és néztük a
turisták áradatát.

   Hazafelé ketten mentünk Aryával, bár Sandor el akart kísérni, de azt mondtam neki, hogy inkább menjen haza most már pihenni. Különben is, ez az utolsó estéje a testvérével, használják ki.
Hazafelé előbb semmiségekről beszélgettünk, aztán Arya a tárgyra tért:
 - Hogy tetszett a film? - kérdezte.
 - Jó volt - vágtam rá.
 - Láttál belőle bármit is? Csoda, hogy nem zsibbadt el a nyelved - vihogta.
 - Amennyi érdekelt, annyit láttam belőle – replikáztam nevetve.
 - Jól van, na! Végül is, tényleg elég jó fej Sandor, a tesója meg szuper.
 - Igen, tényleg az, kár, hogy már holnap hazamegy.
 - Máris?
 - Hiányoznak neki a gyermekei, és szabadságot is csak ennyit tudott most kivenni.
 - Nahát, nem is mondta, hogy gyerekei vannak. Vajon mekkorák?
 - Azt hiszem, egy nyolc és egy tizenegy éves fiú.
 - Olyan nagyok? Mennyi idős?
 - Négy évvel idősebb Sandornal, szóval harmincnégy.

   Ezek után arról kezdtünk el beszélgetni, hogy milyen a suli, ahová jár, vannak-e barátai. Úgy tűnik, hamar beilleszkedett, és még az iskola is bejött neki. Van egy fiú is, aki tetszik neki, de egyelőre inkább csak haverok. Úgy tűnt, a húgomnak jól mennek a dolgai, aminek nagyon örültem.

   Vasárnap reggel hatkor zihálva ébredtem. Megint ugyanaz az álmom volt, mint pontosan két héttel ezelőtt, a szülinapi buli után, még felébredni is ugyanakkor ébredtem, amikor alig vártam, hogy Sandor megcsókolja a mellemet. Az egyetlen különbség az volt, hogy most már nem csodálkoztam azon, hogy miért éppen róla álmodtam.
Sokáig álltam a zuhany alatt, volt elég időm. Katának háromnegyed háromkor megy a gépe, vagyis körülbelül egyre kell kiérni a repülőtérre. Viszont, mivel Charleroi-ról megy, dél körül már el kell indulni. Normális esetben Sandor kivitte volna autóval, de az most totálkárosan van valamilyen rendőrségi helyen, úgyhogy shuttle busszal megyünk, mert természetesen mi is kikísérjük. Miután lezuhanyoztam, kényelmesen megreggeliztem, aztán nyolc után elindultam hozzájuk.
Útközben még mindig az álmom járt az eszemben. Még soha nem kívántam ennyire senkit. Nemcsak az álmaimban, ébren sem. Eddig három férfival volt dolgom szexuálisan, de mindegyikkel legalább három hónap volt, mire beadtam a derekamat. Ők hamarabb is akarták volna, de nekem kellett az, hogy megismerjem őket előbb. Még Tommal is, pedig ő rámenősebben próbálkozott. Velük addig nem is jutott eszembe a szex, most meg gyakorlatilag még nem is jártunk Sandorral, már róla álmodtam. Hát, az biztos, hogy vele nem várok három hónapig, ki sem bírnám, mosolyodtam el magamban.

   Közben a metróhoz értem, és észrevettem, hogy az ott lévő Carrefour nyitva van ma is. Meg is
lepődtem, mert Brüsszelben vasárnap általában minden zárva van, egyedül a szuvenír üzletek, és a csokoládé boltok tartanak nyitva. De, ha már ez itt nyitva van, akkor lehetséges, hogy ez egy jelzés számomra? Bementem, és vettem két tábla finom csokit, hogy elküldjem Kata gyerekeinek, hozzá tettem egy fogkefét, és egy doboz óvszert is a kosárba. Biztos, ami biztos, a legnagyobb dobozzal vettem meg, és azt nem szándékoztam elküldeni a gyerekeknek.

  Mikor kijöttem az üzletből, azon gondolkodtam, hogy normális vagyok-e, hogy máris lefeküdnék Sandorral? De aztán úgy éreztem, miért is ne? Felnőtt nő vagyok, nem szűzlány már, szeretem és ráadásul iszonyúan kívánom. Nyilván nem fogom azért letámadni, de ha esetleg úgy hozná a helyzet, akkor biztosan én is akarom majd. Márpedig eddig is néha úgy belemerültünk a csókolózásba, hogy talán csak Kata ottléte tartott vissza bennünket.

   Viszont egyvalami még hátra volt, ami nem ígérkezett könnyűnek. Elő is vettem a mobilomat, és felhívtam anyát.
 - Szervusz, Sansa, valami gond van?
 - Szia, anya! Nincs semmi, csak, szóval arra gondoltam, hogy esetleg ma lehet, ott aludnék Sandornál.
Anya hallgatott egy darabig, már kezdtem azt hinni, hogy megszakadt a vonal, de aztán megszólalt:
 - Nem tudlak semmivel sem lebeszélni, ugye?
 - Így van, anya, nem tudnál.
 - Biztos vagy benne, nem korai ez még?
 - Igen, biztos vagyok benne. Bár Sandor még nem tud róla, szóval az is lehet, hogy hazamegyek.
 - Hát jó, nyilván tudod, hogy mit csinálsz. Holnap kettőkor indulunk itthonról, addig kérlek, hogy érj haza, rendben?
 - Persze, igen anya, és köszönöm!
 - Rendben, szívem - sóhajtott még egy nagyot utoljára.

   Amikor megérkeztem, Kata nyitott ajtót, mert Sandor éppen tusolni volt. Ahogy kilépett a fürdőszobából egy szál törülközővel a dereka köré csavarva, az ajkamba haraptam. Gondolatban megveregettem a vállamat, részben a vásárlásomhoz, másrészt azért, hogy reggel nem a kedvenc kényelmes, ámde unalmas fehérneműimet vettem fel, hanem egy eléggé szexi garnitúrát.
 - Minden rendben? - kérdezte, és ekkor jöttem rá, hogy mindketten ott állnak velem szemben, és azt várják, hogy valamit mondjak, miközben én meredten bámulok egy vízcseppet, ami lecsöppent Sandor hajáról, és végig gördült előbb a mellkasán, aztán le a kockákon, hogy végül leérjen, és belefusson a törülközőbe. Önkéntelenül is megnyaltam a számat.
 - Öhm, igen, minden rendben! - A hangomból csak egy rekedt suttogásra tellett. - Kérhetek egy pohár vizet?
 - Hozom máris - indult el Kata.
Sandor még mindig aggódva nézett rám.
 - Menj, öltözz fel, nemsokára indulni kell - mondtam, miután megittam a vizemet, ami szerencsére jó hideg volt.

   Kata úgy vigyorgott rám, mint aki pontosan tudja, hogy mi járt a fejemben. Gyorsan kinyitottam a táskámat, és elővettem a csokikat.
 - El tudnád még ezeket rakni? - kérdeztem. - A kisfiaidnak küldeném.
 - Hát persze, köszönöm - mondta. - Tudod, most először hagyom itt könnyű szívvel Sandort. Örülök, hogy vagy neki!
 - Köszönöm - válaszoltam -, vigyázni fogok rá, megígérem.
Ekkor jött ki Sandor, most már szerencsére ruhában, bár a rajta lévő fekete farmer a fehér pólóval,
semmivel sem volt kevésbé szexi.
 - Indulhatunk? – kérdezte, és felkapta a nővére bőröndjét, amitől az izmok táncolni kezdtek a karján.
Én pedig arra gondoltam, hogy ha ez így megy tovább, én, a mindig megfontolt jó kislány, Sansa Stark, a végén le fogom teperni valahol.

   Kiértünk a repülőtérre, Kata feladta a bőröndjét, aztán mielőtt bement volna a biztonsági ellenőrzésre, hozzánk fordult.
 - Minden jót kívánok nektek! Sansa, örülök, hogy megismerhettelek! Sandor, remélem, elkapják azt, aki miatt majdnem meghaltál. Beleőrültünk volna anyával.
Sajnáltam, hogy elmegy, igazán megkedveltem. De megígértük neki, hogy ha túl leszünk ezen az egész ügyön, akkor majd meglátogatjuk őket Magyarországon.

   Visszafelé a buszon elég csendesek voltunk, összekulcsoltuk az ujjainkat, én nekidőltem Sandor vállának, és néztünk kifelé az ablakon. Ő néha belepuszilt a hajamba, de egyébként egyszerűen csak élveztük azt, hogy egymás mellett ülünk.
Amikor három órakor leszálltunk a Midin, felém fordult:
 - Van kedved elmenni valahová? Étterem, mozi, söröző?
 - Ebben a sorrendben - viccelődtem. - De inkább pihenned kellene - tettem hozzá komolyan.
 - Nem akarom, hogy máris elváljunk - mondta szomorkásan.
Felvontam a szemöldököm:
 - Attól még, hogy nincs ott a tesód, még elmehetek hozzád. Eddig sem őt látogattam.
Erre már elmosolyodott.
 - Ígérem, tisztességesen viselkedem - emelte fel esküre a karját.
Remélem, el tudlak téríteni a szándékodtól - gondoltam magamban, de neki csak annyit mondtam:
 - Ebben biztos vagyok.

   Mikor hazaértünk, beparancsoltam az ágyba pihenni, én meg a konyhába mentem, hogy összeüssek valami harapnivalót. Sajnos tényleg nem vagyok egy konyhatündér, úgyhogy húst sütöttem, mellé köretként rizst. Egyszerű, és hamar kész. Miután ettünk, bepakoltam az edényeket a mosogatógépbe, és bementünk a hálóba. Sandor ledőlt a hatalmas franciaágyára - neki persze nem volt hatalmas, csak hozzám képest - és megpaskolta maga mellett a helyet:
 - Gyere, szeretnélek magam mellett érezni.
Lefeküdtem mellé, és befészkeltem magam a karjába. Bekapcsolta a hifit, és megszólalt Robbie Williams.
 - Nem is olyan rossz ez a swing album - mondta.

Örökké el tudtam volna így lenni. Egy darabig hallgattuk a zenét, néha dúdolgattam, és az ujjaimmal a hasán doboltam az ütemet. Azért, mire a Robbie album végére értünk, már kicsit többre vágytam, de nem akartam én kezdeményezni. Amikor lágyan megcsókolt, a karjaimat a nyaka köré kulcsoltam. Egyre jobban belemerültünk, én pedig felhúztam a pólóját, és simogatni kezdtem, előbb a hátát, aztán amikor a nyakamat kezdte csókolni, a kezemmel végre felfedezhettem a mellkasát, és azokat a szexi kockákat a hasán. Éreztem, hogy elkezdett keményedni odalenn, de akkor hirtelen megfogta a kezem, és elhúzta.
 - Ha ezt így folytatjuk, nem tudom betartani az ígéretem - dörmögte rekedt hangon.
A szokottnál is szürkébb szemébe néztem:
 - Talán nem is akarom, hogy betartsd.
Komolyan nézett rám:
 - Biztos vagy benne?
 - Teljesen - válaszoltam én is komolyan.
 - Nem is tudom, van-e itthon nálam óvszer - mondta bizonytalanul.
 - Nos, az igazat megvallva, nálam van - vörösödtem el.
 - Akkor nincs sok választásom, igaz? - mosolygott.
 - De nincs ám - kacarásztam vissza.

   Valóra vált az álmom, de most végre folytatódott, és amikor megcsókolta a mellem, hangosan felnyögtem. Mindenhol végigcsókolt, és én minden porcikámmal vágytam rá. Mikor lekerült róla az alsónadrágja, mohón ittam a látványt, mert tökéletes volt, mint mindene. Végigsimítottam a férfiasságán, aztán arra gondoltam, hogy egyszer mindent el kell kezdeni, és megcsókoltam. Mindenhol érinteni, és érezni akartam, nem tudtam betelni vele. Tenyerével a combom belső felét cirógatta, én válaszul a körmömmel végigszántottam a hátát, és amikor ujjaival testem legérzékenyebb pontjához ért, már annyira pattanásig feszültem, hogy szinte azonnal remegve estem az öntudatlanságba. Ránéztem, szürke szemei fogva tartották az enyéimet, és szinte áhítattal figyelte, ahogyan átadtam magam az élvezetnek. Amikor végre egyesült a testünk, boldogan fogadtam magamba, és egymás nevét suttogva szédültünk át valahová, aminek eddig a létezéséről sem tudtam.

   Később kifulladva, összegabalyodva feküdtünk egymás karjaiban.
 - Olyan jó lenne veled aludni - mondta, miközben megpuszilta a hajam.
 - Itt aludhatok, ha szeretnéd - válaszoltam.
 - Nem fognak a szüleid haragudni? - kérdezte.
 - Most úgy érzem magam, mint egy gaz csábító, de reggel már mondtam anyának, hogy talán itt fogok éjszakázni - közöltem mosolyogva -, még fogkefét is hoztam.
 - Te kis végzet asszonya! - mondta a nyakamba, aztán megcsókolta. - Átkozottul kívánlak!

11. fejezet - Családi beszélgetés

Sandor

   Kismadár. Az első gondolatom ő volt, amikor felébredtem.
Tényleg minden megtörtént, vagy csak álmodtam? Létezhet olyan, hogy aki három napja még a világ legnyomorultabbja volt, az mára a legboldogabbja legyen? Tényleg az enyém az a gyönyörű virágszál?
Ahogy kinyitottam a szemem, Kata szélesen vigyorgó arcát pillantottam meg. Akkor legalább a fele igaz az álmomnak.
- Jó reggelt, öcsikém!
- Neked is! Minden rendben, kialudtad magad? - kérdeztem.
- Igen, jól aludtam. Mit keres ez a rendőr a kórterem előtt?
- Úgy gondolják, valójában engem akartak eltenni láb alól.
- Tényleg? - nézett rám rémülten a nővérem.
- Ja. Találtak egy vágást a fékolaj tartályán.
- Jézusom, Sansa mit szólt hozzá?
Akkor tényleg nem álmodtam!
- Ő beszélt rá, hogy legyen itt a rendőr.
- Olyan aranyos lány - lelkendezett Kata -, és még az én mord öcsémet is kezelni tudja.

Rövid hallgatás után folytatta:
- Na, mesélj, hogyan jöttetek össze?
- Muszáj ezt?
- Még jó hogy!
Vettem egy nagy levegőt, és beszélni kezdtem, mert tudtam, hogy úgysem úszom meg.
- Szóval, a múlt hetet végig stresszeltem, mert egyszerűen nem beszélt velem, hanem inkább elkerült. Aztán szombat délután felhívott, hogy elmegyek-e vele, és Daenerys Targaryennel meg Khal Drogóval a strandra. Tudod, a Bruparckba, arra a nagy strandra, ahová a fiúkat is elvittük.
- Tudom, hogy hol voltak a fiúk, de most az nem érdekel - türelmetlenkedett Kata.
- Először nem is tudtam, hogy mit mondjak rá. De olyan szépen kért, hogy nem tudtam nemet mondani. Amikor ott voltunk, egész jól szórakoztunk, aztán egyszer Drogóval elmentünk üdítőért, ők meg nem tudom, hogy miről beszéltek Daenerys Targaryennel közben, de amikor visszamentünk, valahogy megváltozott. Utána átmentünk az Atomiumhoz, ami zárva volt, és ott megcsókolt.
- Jaj, ez olyan romantikus!
- Nem gondoltam, hogy ez a váratlan segítség éppen onnan fog jönni, de azt hiszem, Daenerysnek elég sokat köszönhetek. Ő találta ki azt is, hogy én vigyem haza Sansát, és... - elhallgattam.

- És? - kérdezte Kata.
- Várj egy kicsit, gondolkodnom kell.
A francba, hogy nem jutott ez tegnap az eszembe? - gondoltam.
Gyorsan előkerestem a nyomozó névjegyét, amit előző este Sansa itt hagyott.
- Van nálad mobiltelefon? - kérdeztem Katát.
- Persze, máris adom - válaszolta, és már nyújtotta is.

- Bronn! – szólt bele a nyomozó.
- Hallo, itt Sandor Clegane.
- Jó napot kívánok! Eszébe jutott esetleg valami?
- De még mennyire. Szombaton, amikor a strandra mentünk én vittem Drogót, és úgy terveztük, hogy én is viszem haza. Indulás előtt változtattunk rajta, hogy Sansa velem jön, Drogó pedig Targaryenékkel.
- Tehát eredetileg ön Khal Drogót vitte volna?
- Így van.
- Kinek az ötlete volt, hogy cseréljenek?
- Targaryen kisasszonyé.
- Mit gondol, miért akarta ezt a cserét?
- Azt hiszem, azt szerette volna, ha én és Sansa együtt megyünk.
- Értem, köszönöm, ez igazán hasznos információ! Ma, vagy holnap még bemegyek önhöz. Most megpróbálunk utána nézni, hogy volt-e ott térfigyelő kamera, ahol parkolt, és esetleg megvan-e a felvétele?
– Köszönöm, várom – válaszoltam neki.

Miután letettem, elgondolkodva néztem magam elé.


Sansa

Amikor este hazaértem, az egész család a nappaliban várt.
- Gyere, vacsorázz valamit - mondta anya, és elindult a konyhába. Igaz, eredetileg a szobámba akartam menekülni, de mivel a vacsora említésére korogni kezdett a gyomrom, lemondóan indultam utána.
- Ti már ettetek? - kérdeztem, de ahogy az órára néztem, rájöttem, hogy nyilván vacsoráztak már, körülbelül akkor, mielőtt elindultam Sandortól. Ahogy az utolsó csókunk befurakodott az agyamba, azonnal összeszűkült a gyomrom, és álmodozva révedtem a semmibe.

- Hallod, amit beszélek? - rázta meg anyám a vállam.
- Jaj, bocsánat, nem figyeltem.
- Azt kérdeztem, hogy van Sandor? Előtte meg azt, hogy mennyit kérsz a húsból?
- Oh, a húsból csak egy szeletet kérek. Sandor pedig egész jól van, a körülményekhez képest. - Kényszerítenem kellett magam, hogy ne a csókjaira gondoljak.

Anya elém rakta a vacsorát, és leült egy pohár vízzel az asztal másik oldalára. Igyekeztem csak az ételre figyelni, bár őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mit ettem. Anyám csöndben iszogatta a vizet, én meg meredten bámultam a tányéromat. Amikor befejeztem az evést, gyorsan elmostam a tányért és az evőeszközöket, megköszöntem a vacsorát, és elindultam ki a konyhából. Már majdnem az ajtónál jártam, és megkönnyebbülve tettem volna a kezem a kilincsre, amikor anya megszólalt:
- Gyere csak vissza, fiatal hölgy! - Ajjaj, ismertem már ezt a hangsúlyt, azonnal tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok.

- Igen? - cincogtam.
- Mi van köztetek azzal az emberrel?
- Ahogy már reggel megmondtam, szeretem, és ő is szeret engem - mondtam harciasan. Anya megláthatta a szememben az eltökéltséget, mert kicsit visszavonult.
- Nem öreg hozzád?
- Harminc éves.
- De az tíz év, kislányom!
Az agyam eldobom.
- Köztetek apával, hány év is van?
- Kilenc - válaszolta anyám kényszeredetten. - Igen, de...

Nem tudta befejezni, mert Arya lépett be a konyhába.
- Bocsi, csak vízért jöttem – mondta, aztán rám kacsintott. Nem hittem a szememnek. – Egyébként, messze Sandor a legrendesebb Sansa eddigi pasijai közül. Na csá!
- Neked is jó éjt! - válaszolta anya ingerülten, aztán megdörzsölte a halántékát. - Reggel mondtál valamit, hogy egyszer megmentett, az mi volt?
Elmondtam neki a Leopold parkban történteket, és teljesen kiakadt.
- Miért nem mondtad el ezt nekem? Minden rendben?
- Anya, már régen túl vagyok rajta, és tényleg nem történt semmi, szerencsére. Köszönhetően Sandornak.

- Mi van ezzel az elütés dologgal? Lehet, hogy most börtönbe fog kerülni, az sem számít?
- Teljesen vétlen az egészben. Kiderült, hogy valaki kivágta a fékolaj tartályát. Valószínűleg őt akarták megölni, nem Joffreyt. Egyébként pedig nem, az sem számítana!
- De ki akarhatja megölni, ezen nem gondolkodtál? Talán alvilági kapcsolatai vannak.
- Nincsenek - jött be a konyhába apa. - Robert azt mondta, hogy kezeskedik érte. Félelmetesen néz ki, de rendes ember.
- Egyáltalán nem néz ki félelmetesen - szúrtam közbe.
- Catelyn, te tudod, hogy ki volt az, aki felsikított, amikor először meglátta? - Mondta apa, leheletnyi szarkazmussal a hangjában.
- Akkor még nem ismertem! - vágtam rá, és kezdett elegem lenni az egész kihallgatásból.
Ahogy apám figyelt, láttam rajta, hogy elszánta magát. No, de én is elszántam már magam, nem érdekel, hogy mit találnak ki, mindjárt húsz éves leszek, nem tilthatnak el Sandortól!
- Catelyn, Sansa nagylány már. Remélem, hogy tudja, mit csinál. Nem mondom, hogy Sandor Clegane-t gondolnám ideálisnak a lányom mellé, de még az is lehet, hogy ha megismerjük, megváltozik róla a véleményünk.
Leesett az állam. Apám a pártját fogta Sandornak? Hűha!
- Jól van! - mondta anya, némi hallgatás után, immár békülékenyebb hangon. - Egyébként is, megígértem, hogy melletted állok, hát legyen.
Felálltam, és egy-egy nagy puszit nyomtam előbb anya, aztán apa arcára.
- Ti vagytok a legaranyosabb szülők a világon! - kiáltottam.

Odafenn még bekopogtattam Arya szobájába.
- Bújj be! - jött rá a válasz. Még ébren volt, mikor beléptem, bőszen nyomkodta a telefonját.
- Köszi! - mondtam neki.
Megrántotta a vállát.
- Csak azt mondtam, amit gondoltam.
- Oké, de jövök neked eggyel!
- Kettővel - mutatta fel két ujját.
- Hm?
- Amiért Joff partijáról hazajöttem veled. Tudom, hogy csak Sandor miatt akartál lelépni.
- Igazad van, azt is kösz, és akkor kettő!
Egymásra vigyorogtunk, aztán elmentem lefeküdni.


Másnap reggel elmentem a nyelviskolába, szólni, hogy a héten nem megyünk. Szerencsére kiderült, hogy Stanislawnak szintén lenne mostanában valami dolga, haza kell utaznia Lengyelországba, így abban maradtunk az iskola vezetőjével, hogy a következő két hétben az órák elmaradnak.
Boldogan indultam Sandorhoz, útközben pedig beszereztem egy kis szőlőt, hátha szereti.

Amikor odaértem a kórházba, meglepődtem, hogy már nem ült rendőr az ajtó mellett. Aztán beléptem a kórterembe, és üres ágyat pillantottam meg. Kata nekem háttal, az ablakban állt és kifelé nézett.
- Mi történt? - Az erőmből már csak suttogásra futotta, de Kata meghallotta. Hátra fordult, és ahogy meglátott, máris felém indult, mosollyal az arcán.
- Semmi baj, elvitték ultrahangra, és elkísérte a rendőr is. - Aztán, ahogy jobban megnézett, megkérdezte: - megijedtél, amiért nincs itt?
A megkönnyebbüléstől csak bólogatni tudtam, Kata rögtön át is ölelt:
- Csak rutin ellenőrzés.
- Ne haragudj, olyan buta vagyok, de annyira megrémültem, hogy valaki ismét megpróbálta megölni - mentegetőztem.

- Nem vagy buta, én is nagyon aggódom miatta - sóhajtotta. - Annak persze örülök, hogy nem vonják felelősségre Joffrey halála miatt, de annak nagyon nem, hogy valaki meg akarja ölni. És éppen most!
- Hogy érted, hogy éppen most?
- Amikor végre boldog - nézett rám. - Amint először hallottam tőle rólad, tudtam, hogy végre felébredt.
- Felébredt? - kérdeztem vissza.
- Igen. Hosszú éveken keresztül olyan volt, mint egy élőhalott. Tudom, hogy ő mást gondol erről, de nekem van családom, gyermekeim, és tudom, hogy kell egy társ. Sandor szép lassan egy páncélt növesztett maga köré, ami minden évben egyre vastagabb lett. Nem állt szóba senkivel, még csak nem is barátkozott. Egyedül a munkájának élt, ami, Joffreynak köszönhetően csak rontott a lelkiállapotán. De amikor pár hete felhívott, azonnal láttam rajta, hogy valami megváltozott. Már nem volt az a rideg közöny a szemében, mint addig, ez még a web kamerán keresztül is látszott. Azt hiszem, még megpróbált visszazárkózni a páncéljába, de már nem tudott. És most, bármi is történt vele, hiába van veszélyben az élete, boldog. Szeretném, ha tudnád, bárhogyan is alakuljon a kettőtök sorsa, mindig hálás leszek ezért neked.

- Kérdezhetek valamit? Őt nem akarom felzaklatni ezzel, tudom, hogy rosszul érintené. A testvéretekkel, Gregorral mi történt?
- Gregor – intett szomorúan a fejével -, nem tudom, hogy mi van vele. Anyánk sosem tudta megbocsátani neki, amit Sandorral tett, és én sem. Velejéig rossz ember, egész gyerekkoromban végig terrorizált engem is. Amikor tizennyolc éves lett, elment otthonról, és soha többet nem hallottunk róla. Azt sem tudom, él-e még? De nem is érdekel - tette hozzá kemény hangon.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem. Igyekszem kiérdemelni a bizalmadat.
Rám nézett, és elmosolyodott: - Már kiérdemelted.

Ebben a pillanatban a folyosóról meghallottuk Sandor méltatlankodását, most éppen a tolószék miatt.
- Mondtam már, hogy tudok járni a lábamon is!
- Én is mondtam már, hogy ez előírás - hallottuk a rezignált választ.
- Szarok a tetves előírásotokra!
Itt volt az a pont, amikor Katából és belőlem kibuggyant a nevetés.
Kidugtam a fejem az ajtón:
- Szia, drágám!
Sandor arca azonnal felragyogott.

Ma már láthatóan sokkal jobban volt, mit tegnap. Nem tűnt olyan kábultnak, sőt inkább tettre késznek. Még azelőtt megcsókolt, hogy visszafeküdt volna, és hihetetlen, de nekem megint elkezdett reszketni a lábam.
- Még a végén én fogok itt összeesni, nem te! Feküdj gyorsan vissza az ágyba!
- Köszönöm - mondta halkan, és úgy nézett rám, hogy abba a nézésbe megremegett a gyomrom.
- Mit köszönsz? - csodálkoztam.
- Hogy hittél bennem. Mondta Kata, hogy tegnap egy pillanatra még benne is felmerült, hogy szándékosan ütöttem el Joffreyt, és te voltál az, aki észhez térítette.
- Tudom, hogy nem tennél ilyet.
- Te sokkal jobb embernek hiszel, mint amilyen vagyok.
- Te viszont, sokkal rosszabb embernek hiszed magad, mint amilyen vagy! És most, nyomás vissza az ágyba!

- Igenis, kisasszony! - Miközben lefeküdt, azt mondta: - Különben reggel eszembe jutott valami, a nyomozónak már el is mondtam.
Várakozóan néztem rá.
- Tudod, az jutott az eszembe, hogy eredetileg úgy volt, hogy Drogó jön velem haza a strandról.
- Ez tényleg igaz, Dany csak indulás előtt találta ki, hogy cseréljünk.
- Szóval, akkor biztosan nem Drogó csinált valamit az autóval. Legalábbis az volt az érzésem, hogy a nyomozó így gondolja.
Egy percig emésztgettem a hallottakat.
- Igazad van, én is úgy találtam, hogy őt gyanúsítja. Remélem, most tisztázódott!

Délután három körül ismét bejött a nyomozó.
- Szép jó napot kívánok! Örülök, hogy ön is itt van! - nézett rám. - Megnéztük a térfigyelő kamerák felvételeit, szerencsére olyan helyen parkolt a Bruparcknál, ahol volt kamera. Kérem, kisasszony, őrizze meg a nyugalmát, de amíg önök benn voltak, addig történt, hogy valaki kivágta a fékolaj tartályát.
Kinyitotta a táskáját, és elővett belőle egy A4-es méretű, fekete-fehér képet.
- Sajnos az illető végig háttal volt, és a kép is elég rossz minőségű, de legyenek szívesek, nézzék meg, hogy nem ismernek-e rá?
A képen, amit átnyújtott, egy viszonylag vékony férfi volt, vagy legalábbis annak tűnt. Egyszerű, talán szürke, vagy valamilyen sötét melegítőben, a fején kapucni volt. Egyáltalán nem tűnt ismerősnek, ami nem is csoda, hiszen semmi sem látszódott belőle, úgyhogy megráztam a fejem.
- Sajnos, én nem ismertem fel - mondtam.
Sandor is jó alaposan megnézte a képet, de végül ő is megrázta a fejét.
- Sajnálom, de nekem sem ismerős. Valahonnan mintha rémlene, de ezen kívül semmi.
- Ha mégis eszébe jutna, akkor kérem, hívjon fel, jó? - Azzal a nyomozó elindult.
- Természetesen.

Háromnegyed hat után én is készülődni kezdtem.
- Máris elmész? - Fogta meg Sandor a kezem.
- Majd hatkor. De holnap jövök megint, még délelőtt.
- Jól van, várni foglak! - válaszolta.
Belenéztem a táskámba, és eszembe jutott valami.
- Itt hagyjam neked az IPodomat? Bár, nem tudom, szereted-e azokat a zenéket, amiket én - bizonytalanodtam el.
- Miért, miket hallgatsz, Kismadár? - mosolygott -, nyálas szépfiúkat?
- Hm, nézzük csak, Robbie Williams, Mike Oldfield, Muse, Imagine Dragons és Jethro Tull van most rajta. - Soroltam fel a kínálatot.
- Nem is rossz, a Jethro Tullt, és a Muse-t kedvelem is, és a másik kettő is elég jó, bár Robbie-ért nem vagyok oda kimondottan.
Aztán az órára nézett.
- És hatig mit csinálunk?
Végig simítottam a mutatóujjamat az ajkán:
- Szerinted?

10. fejezet - ...és megint csak kihallgatás

Sansa

Elmosolyodtam. 

- Én csak aggódtam.
- Akkor is te vagy az őrangyalom!
- Szia, Kata! - nézett most a nővérére. - Te hogyan kerültél ide?
- Szia, öcsi! Felhívtak, amikor behoztak, és szerencsére a hat óra tizenötös gépen még volt hely.
- Köszönöm, hogy itt vagy!
Sandor megint rám nézett.
- És te, hogyan tudtad meg? Ha tudom, hogy két ilyen csodaszép nő várja, hogy felébredjek, már rég megtettem volna!
- Te aztán jól beverted a fejed, Csipkerózsika! - vihogott Kata.
- Volt nálunk egy nyomozó reggel, ő mondta.
- Nyomozó? - Gyorsan kapcsolt. - Joffreyval mi van? - kérdezte.
- Meghalt - válaszoltam.
- A fenébe! Utáltam a kis szarost, de ennyire nem.
- Sandor, mi történt? Miért mentél oda? - kérdeztem meg, ami a legjobban foglalkoztatott.
- Náluk hagytam pénteken a kedvenc pulcsimat. Azért akartam elmenni.
Tudtam! Tudtam, hogy nem akarta megölni!

- Emlékszel arra, hogy mi történt?
- Nem tudom. Úgy emlékszem, hogy próbáltam fékezni, de nem tudtam.
- Ezt miért nem mondtad el a rendőröknek is?
- Franc se tudja. Elkezdtek kérdezősködni, és nem akartalak téged belekeverni.
- Engem? De miért nem?
Elgyötörten pillantott a nővérére, aki gyorsan vette a lapot, és felállt.
- Kimegyek, iszom egy kávét - mondta.

- Szóval? - néztem rá várakozóan, amikor becsukódott az ajtó.
A plafonon kezdett el fixírozni egy pontot.
- Nem tudtam, hogyan fogsz reagálni erre az egészre.- Aztán lesütötte a szemét, és zavartan folytatta: - Meg aztán, a francba is, nem tudtam, hogy nem gondoltad-e meg magad, vagy, hogy esetleg titokban akarod-e tartani, ami köztünk van?
Hát, ez egyre jobb lesz! - gondoltam.
- Miért akarnám titokban tartani? Te talán igen?
- Nem, dehogyis! - Végre bocsánatkérően rám nézett.
- Nem értem, én egy egyedülálló nő vagyok, legjobb tudomásom szerint te pedig egy egyedülálló férfi. Miért kéne titkolózni? - kérdeztem bosszúsan.

Ránéztem elgyötört arcára, és képtelen voltam rá haragudni. Közelebb mentem hozzá, leültem az ágy szélére, fölé hajoltam és az egyik kezemmel a homlokát kezdtem cirógatni.
- Sandor Clegane, te egy akkora nagy mamlasz vagy! Nem akarsz belekeverni? Hát nem vetted észre, hogy már beléd vagyok keveredve? Semmit sem akarok titokban tartani, inkább a világba akarom kiáltani a boldogságomat!
Reménykedve nézett rám.
- Emlékszel még, hogy mit mondtam neked tegnap, vagy annyira beverted a fejed, hogy semmi sem maradt meg belőle?
- Minden szóra emlékszem - válaszolta.
- No, és, mit mondtam neked?
- Hogy szeretsz – mondta halkan.
- Nagyon szeretlek. Mindennél jobban, érted?
- Igen, de...
- Nincs semmi de... - mondtam, és megcsókoltam, hogy elhallgattassam. Egy kevés bizonytalanság még érződött, ahogy visszacsókolt, de hamar elmúlt, és szenvedélyessé vált.
Képtelenek voltunk abbahagyni, de végül aztán köhécselést hallottunk az ajtóból.

- Igazából egyszer már voltam itt, de inkább még elmentem neked is egy kávéért - nyújtott felém Kata mosolyogva egy papírpoharat -, most viszont nemsokára jönnek vizitelni.
- Köszönöm! - Sandor testvérét igazán könnyű volt megkedvelni.
- Nem szeretnéd megenni az ebéded? - kérdeztem Sandort, és megemeltem a doboz tetejét: - Raguleves és sült hús párolt zöldséggel.
- Nyúltáp - rándította meg az orrát Sandor.
- Sajnos, most ezzel kell beérned, de holnap hozhatok be valami finomságot - mondta Kata. - Kérsz valami magyarosat? Valamilyen pörkölt, rántott hús, töltött káposzta? Bármit szívesen elkészítek - sorolta a számomra ismeretlen ételek neveit.
- Ki fogsz nevetni, de szilvás gombócot szeretnék.
Ez komoly, hogy elpirult?
- Jól van öcsi, akkor azt fogok hozni - mosolygott Kata.

Ekkor lépett be az orvosok csoportja.
- Légy kedves - súgtam oda Sandornak.
A főorvos megvizsgálta, és mindent rendben talált. Azt mondta, két-három napra benn tartják megfigyelésen, hogy nincs-e esetleg belső vérzése, aztán hazamehet.
Sandor igazán példásan viselkedett a vizit alatt, de mikor kimentek, kibukott belőle:
- A francokat maradok én ebben a tetves kórházban még három napig!
- Addig maradsz benn, amíg azt nem mondják, hogy hazamehetsz! - válaszoltam. - Pihenned kell, most az a legfontosabb!
- Meg fogsz még látogatni? - kérdezte.
- Naná, még meg is unod majd - válaszoltam.
- Erre azért nem fogadnék nagyobb összegben! - vágott vissza.

Miután befejezte az evést, eszembe jutott még valami.
- Sandor, beszélned kellene a rendőrökkel is - hoztam fel a kényes témát.
- Minek, úgyis azt hiszik, hogy direkt csináltam, és hiába is hajtogatnám, hogy nem.
- Ezt miből gondolod?
Sandor nem szólt semmit, csak az arca égett felére mutatott.
- Tudod - mondtam -, most éppen olyan előítéletes vagy, mint amilyennek őket gondolod.
Tiltakozásra nyitotta a száját, aztán becsukta.
Kata elégedett mosollyal nézett rám.

- Egyébként elég kedves volt az a nyomozó, reggel - mondtam.
- Veled mindenki kedves - nézett rám.
- Te sem voltál mindig az - emlékeztettem megismerkedésünk elejére.
- Akkor nagyon hülye voltam, sajnálom. - mondta őszintén.
- Olyan voltál, mint egy sün - mosolyogtam rá.

- Ha nem baj, én most elmennék - mondta Kata -, csak egy-két órát aludtam, és már alig tudom nyitva tartani a szemem.
- Hát persze, nagyon köszönöm, hogy eljöttél! - Ölelték meg egymást Sandorral.
- Holnap jövök, de előtte ígérd meg, hogy beszélni fogsz a rendőrséggel.
- Jól van, jól van - dörmögte Sandor.
- Mikorra jöjjek? - kérdezte még.
- Arra gondoltam - mondtam -, hogy én délelőtt elmegyek a nyelviskolába, és szólok nekik, hogy a héten biztosan nem megyünk, de onnan egyből ide jövök, jó? - néztem Sandorra.
- Oké, legalább utána adhatsz nekem nyelvleckéket - mondta, és nekem nem éppen az a fajta nyelvlecke jutott eszembe, mint ami neki, vagy talán nagyon is ugyanaz.
- Jól van, akkor én jövök délelőtt. Nagyon örülök, hogy megismertelek! - ölelt át Kata engem is.
- Én is örülök! - válaszoltam neki.

Miután elment, elővettem a nyomozótól kapott névjegykártyát, és felhívtam. Megígérte, hogy bár most rögtön nem tud indulni, de még aznap bejön.
- Akarod, hogy itt maradjak veled, amíg megérkezik? - kérdeztem.
- Azt akarom, hogy mindig velem maradj!
- Legszívesebben azt tenném - válaszoltam. - Nem akarsz aludni, amíg jön a nyomozó?
- Nem vagyok fáradt, és különben is, ébren akarok lenni, amíg velem vagy.

Bő két óra múlva érkezett meg a nyomozó. Megkérdeztem, hogy benn maradhatok-e, és mivel azt válaszolta, hogy mindenképpen, mert velem is akar még beszélni, így leültem Sandor mellé, és bátorításként megfogtam a kezét.
- Nos tehát, Clegane úr, kérem, mondja el, hogy mire emlékszik a tegnap történtekből - kezdte meg a kihallgatást.
Sandor elmondta, amit már én is, és közben néha megszorította a kezem. Mikor odáig jutott, hogy hazavitt, akkor a nyomozó kérdéseket tett fel.
- Amikor a hölgyet hazavitte, nem vett észre valamilyen szokatlan dolgot?
- Nem - válaszolta Sandor -, de őszintén szólva nem is figyeltem.

- Értem. Miért ment ön ezután a Baratheon házhoz?
- Aznap nem dolgoztam, de eszembe jutott, hogy pénteken otthagytam egy pulóverem. Érte akartam menni.
- Régóta dolgozott Joffrey Baratheon testőreként?
- Majdnem öt éve.
- És ezen idő alatt milyen volt a viszonya a munkaadójával?
- A munkaadóm Robert Baratheon, Joffrey apja. Vele jó viszonyban vagyok.
- És Joffrey Baratheonnal?
- A seregben megszoktam, hogy parancsokat teljesítek, és azokat nem kérdőjelezem meg. - Egészen megkeményedett a hangja, ahogy ezt mondta.

- És mi volt a személyes véleménye?
- Amikor dolgozom, nincs személyes véleményem.
- Igaz az, hogy Joffrey Baratheon önt többször is Vérebnek vagy kutyának nevezte?
- Igaz - mondta, és én éreztem, hogy öntudatlanul is szorítja a kezem.
- Ez önt nem zavarta?
- Túlzás lenne azt állítani, hogy nem zavart, de emiatt még nem ütöttem volna el.
- Ne haragudjon, igazából ezeket azért kérdeztem, hogy egy kicsit teljesebb képet kapjak az áldozat személyiségéről - mentegetőzött a nyomozó.

- Nos, tehát odament a pulóveréért - folytatta -, mi történt ekkor?
- Nem igazán tudom. Joffrey valahonnan elém ugrott, fogalmam sincs, hogy honnan, de kikerülni már nem tudtam, és úgy emlékszem, a féket is hiába tapostam. Elütöttem. Aztán nekimentem a kerítésüknek, és az öv mentett meg - remegett meg a keze, mire én megsimogattam.

- Tud arról, hogy az áldozatnak voltak-e ellenségei?
- Sokan nem kedvelték, de konkrét ellenségekről nem tudok.
- Önnek vannak ellenségei?
- Nincsenek, amennyire én tudom.
- Értem. Ismeri-e ön Khal Drogót?
- Igen, ő szokta szerelni az autómat és a motoromat is.
- Mikor volt nála legutóbb az autója?
- Nagyjából három hete.
- Milyen okból?
- Klímatisztítás, műszaki átvizsgálás.

- Azóta hányszor használta az autóját?
- Talán egyszer, és tegnap.
- Mindig ilyen keveset használja?
- Általában igen. Amikor dolgoztam, akkor a Joffrey autóját vittem haza, majd másnap azzal mentem.
- Hol szokott parkolni az autójával?
- A ház előtt, ahol lakom.
- Mindig ugyanott?
- Ahol éppen van hely, de nagyjából azért ugyanott.

- Milyen viszonyban van ön Khal Drogó úrral?
- Elég jó.
- Baráti?
- Nincsenek barátaim, de vele azért elég jóban vagyunk.
- Azt, hogy érti, hogy nincsenek barátai? - kérdezte meghökkenve a nyomozó.
- Nem vagyok barátkozós típus - felelte Sandor gúnyosan.
- Tehát sem barátok, sem ellenségek - mondta, mintegy magának, Bronn.

- Még két kérdés. Azt mondta, eszébe jutott, hogy otthagyta a pulóverét a Baratheon házban. Mikor döntötte el, hogy érte megy?
- Miután a hölgyet hazavittem.
- Tehát csak azelőtt néhány perccel. - Húzta össze a szemöldökét a nyomozó. - A strandnál hol parkolt? A nagy parkolóban?
- Igen.
- A konkrét helyre emlékszik?
- Nem, de valahol a metró felőli oldalon.

- Mire akar kilyukadni? - fakadt ki most már Sandor.
- Erős a gyanúm, hogy valaki meg akarta önt gyilkolni.
Én hirtelen felsikkantottam, és gyorsan a szám elém kaptam a szabad kezem, Sandor mindössze összevonta a szemöldökét.
- Ezt mire alapozza? - kérdezte.

- A kollégáim átvizsgálták az autóját. A fékolaj tartálya át volt vágva. Nem nagyon, éppen annyira, hogy lassan szivárogjon. Ezzel gyakorlatilag bármikor elveszthette az uralmát az autó fölött.
A nyomozó várt egy keveset, hogy megemészthessük a hírt.
- Természetesen a hölgy is veszélyben volt, mivel korábban ő volt az utasa.
Sandor megszorította a kezem, és most először láttam az arcán, hogy megijedt.

- Így tehát, az a kérdés, hogy melyikük volt az elsődleges célpont - folytatta a nyomozó. - Ön tud-e olyan ellenségéről, aki az életére törne? - kérdezett engem.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Egyébként is, csak nemrég költöztünk ide.
- Valóban? Miért költözött Brüsszelbe?
- Az édesapám képviselő lett az Európai Parlamentben.
- Értem, esetleg az édesapjának lehetnek, olyan ellenségei, akik ilyen módon akarnának valamiért bosszút állni?
- Nem, dehogy! Apám minden körülmények között tisztességes! - Sértett még az elképzelés is, hogy apámnak köze lehet ehhez az agyrémhez.
- Nos, magam sem tartom valószínűleg, hogy valóban ön ellen irányult volna a merénylet, de nekem az a dolgom, hogy mindent kizárjak. - Mentegetőzött a nyomozó, majd sóhajtott. - Bárki is volt az, nyilvánvalóan nem érte el a célját, vagyis újra fog próbálkozni. Szeretnék egy rendőrt állítani a szobája elé - nézett Sandorra.

- Nem - mindössze ez az egy szó volt a válasz.
A nyomozó segélyt kérően pillantott rám.
- Miért nem? - kérdeztem Sandort.
- Mert nem vagyok óvodás. Meg tudom védeni magam.
Vincent Bronn azonnal lecsapott a feldobott labdára:
- Jelen állapotában is meg tudja védeni magát?
- Semmi bajom - morogta Sandor, de már kezdett gyengülni az ellenállása, így aztán megint én következtem.
- Akkor nem aggódnék annyira érted!
Ellágyulva nézett rám:
- Jól van, a franc essen bele, jöjjön az a rendőr!
A nyomozó hálásan nézett rám, aztán Sandorhoz fordult:
- Nos, valójában már kinn is van - mondta.

Aztán eszembe jutott még valami.
- Elnézést, ha jól értem, akkor Sandort nem vádolják semmivel, ugye?
- Így van, hölgyem. Az úr önhibáján kívül gázolta el Baratheon urat.
- Köszönöm! - Legszívesebben a nyakába ugrottam volna a nyomozónak.
- Most mennem kell. Nagyon köszönöm a segítségüket, és ha esetleg még valami az eszükbe jutna, kérem, nyugodtan hívjanak. - Búcsúzott a nyomozó, és már el is ment. Kintről még bekopogott a következő időszakban ott lévő rendőr, aztán csend lett a kórteremben.

- Legalább most nem raknak senkit sem a másik ágyra - morogta Sandor. - Úgy érzem magam, mint egy csecsemő.
- Az előbb még óvodás, most meg már csecsemő? - húztam fel a szemöldökömet.
- Ez nem vicces – dörmögte. - Te tényleg aggódnál értem?
- Így is aggódom érted - suttogtam. - Tényleg nincs ötleted, hogy ki tehette?
- Nincs - rázta meg sóhajtva a fejét.
- Remélem, elkapják, bárki is volt az - mondtam.
- Ha a kezem közé kaparintanám, kitekerném a nyakát annak a mocsoknak, amiért téged veszélybe sodort.

Ekkor lépett be egy nővér.
- Hölgyem, sajnálom, de most mennie kell, letelt a látogatási idő.
Kétségbe esve néztem rá: - Máris?
- Igen, egy perccel múlt hat óra. De tudja mit? Kapnak még tíz percet, de utána szigorú leszek! - mosolygott.
- Köszönöm!
Ahogy kiment, Sandor hozzám fordult:
- Használjuk ki bölcsen ezt az öt percet!
- Akkor ne beszélj ennyit! - mondtam, és a számat az ajkaira tapasztottam.

9. fejezet - Kihallgatás

Sansa

   Minden vér kifutott az arcomból.
 - Igen, ismerem. Mi történt?
 - Nos, tegnap éjszaka Clegane úr a gépjárművével fékezés nélkül elütötte Baratheon urat a házuk előtt, az utcán. - Újra belenézett a papírjaiba. - Ezután pedig nekiment a kerítésüknek. Joffrey Baratheon a kórházba szállítás közben elhunyt.
 - Clegane úr megsérült? - suttogtam alig hallhatóan. Rettegtem attól, hogy mit fogok hallani.
 - Talán néhány nagyobb zúzódás, és agyrázkódás. Szerencséjére a biztonsági öve be volt kapcsolva, így tulajdonképpen épen szállt ki a totálkáros autóból.
A megkönnyebbüléstől akkorát sóhajtottam, hogy anya kutatva nézett rám. Észrevette a nyomozó is, mert anyámhoz fordult:
 - Asszonyom, lenne olyan kedves magunkra hagyni a leányával? Néhány kérdést fel szeretnék tenni neki.
 - Hogyne, természetesen. Sansa, ha bármire szükséged lenne, akkor a konyhában leszek.
 - Köszönöm, anya! - bólintottam.

   Amikor egyedül maradtunk, a nyomozó rám nézett.
 - Szeretne még tudni valamit Clegane úr állapotáról, kisasszony? - Egészen együtt érző volt a hangja.
 - Hol van? - kérdeztem.
 - Kórházban van, megfigyelésre egy-két napig benn tartják. Nem igazán együttműködő, viszont rengeteget káromkodik.
Elmosolyodtam. Ez rá vall, gondoltam.
A nyomozó persze észrevette.
 - Nos, önhöz azért jöttünk el, mert úgy tudjuk, hogy szoros barátságot ápolt az elhunyttal, de, ha jól látom, akkor Clegane úrral kapcsolatban is adhatna nekünk némi felvilágosítást.  Igen, jól látja, gondoltam, de csak annyit kérdeztem:
 - Mire gondol?
 - Először is ott van Joffrey Baratheon. Ha jól tudom, ön a barátnője volt.
 - Igen, így van, egy rövid ideig.
 - Mi volt a szakítás oka?
 - Eljegyzett egy másik nőt.
 - Önt ez mennyire viselte meg? - kérdezte a nyomozó.
 - Tulajdonképpen nem viselt meg, mivel én is szakítani akartam vele.
 - Mikor találkoztak utoljára Baratheon úrral?
 - Múlt szombaton, a születésnapján.
 - Úgy tudom, hogy önök között heves szóváltás történt ekkor, igaz ez?
 - Igaz - mondtam, magamban pedig arra gondoltam, hogy vajon erről honnan tudhat?
 - Miért?
 - Joffrey úgy gondolta, hogy az eljegyzése ellenére még találkozhatnánk.
 - Ezen kívül?

 - Előtte egy héttel megtámadtak bennünket a Leopold parkban, és ő ott hagyott.
A nyomozó erre már felkapta a fejét.
 - Mi történt? Tett feljelentést?
 - Nem. Sandor, ööö, Clegane úr a segítségemre jött, így nem történt semmi, és nem is emlékeztem a támadókra.
 - Rendben - bólintott. - Milyen viszonyban van ön az elhunyt testőrével, Clegane úrral? Elvörösödtem.
 - Jó viszonyban vagyunk.
 - Ennyi?
 - Nem. Én, vagyis ő, vagyis mi, szóval, szeretjük egymást - tördeltem idegesen a kezem.
 - Ühüm.
Bronn kutatva nézett rám.
 - Mióta tart az önök kapcsolata?
 - Csak tegnap este óta.
 - Esetleg tudna nekem arra vonatkozóan információt adni, hogy a tegnapi napot hogyan töltötte, kisasszony?
 - Tegnap a Bruparckban voltunk, a strandon.
 - Önök ketten?
 - Igen, és a barátnőm.
 - A barátnője Daenerys Targaryen?
 - Igen.
 - Ismer ön bizonyos - ismét a jegyzetfüzetébe nézett -, Khal Drogót?

Rémülten néztem. Ez az ember mindent tud?
 -  Igen.
 - Mennyire ismeri?
 - Csak kevéssé, tegnap ismertem meg.
 - Értem. Nos tehát, ott tartottunk, hogy tegnap strandon voltak. Körülbelül hány óráig?
 - Azt hiszem, olyan öt óráig.
 - Utána haza indultak?
 - Úgy tudom, hogy Daenerys és a testőre igen, mi Sandorral, vagyis Clegane úrral az Atomiumhoz mentünk.
 - Khal Drogó úr önökkel tartott?
 - Nem, őt Daenerysék vitték haza.
 - Tehát megnézték az Atomiumot?
 - Igen, azaz csak megnéztük volna, mert már zárva volt.
 - Akkor mégsem öt körül végeztek?
 - De igen. Ki volt írva, hogy korábban zárt az Atomium.
 - Rendben. Ezek után mi történt?
Ezek után rengeteget csókolóztunk - gondoltam. De fennhangon azt mondtam:
 - Ezután még leültünk ott az Atomiumnál, és beszélgettünk.

 - Mikorra ért ön haza?
 - Körülbelül este fél tíz volt.
 - Addig végig együtt voltak?
 - Igen.
 - Clegane úr milyen hangulatban volt, amikor elváltak?
 - Boldog volt, azt hiszem - pirultam el.
 - Tud-e ön olyan okot, ami miatt a barátjának oka lett volna megölni Joffrey Baratheont?
 - Micsoda? Nem, dehogy!
 - Nem neheztelt esetleg rá, amiért korábban az ön barátja volt?
 - Nem hiszem, és annak különben is vége volt már.
 - Ühüm, jó. Azt hiszem, egyelőre nincs több kérdésem. Köszönöm a segítségét kisasszony!

 - Uram! Megkérdezhetem, hogy mi történt?
 - Nos, a jelek szerint Clegane úr öntől egyenesen Baratheon úrhoz ment. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy milyen szándékkal ment oda. Mint mondtam, a barátja nem igazán együttműködő, eddig azt sem volt hajlandó elárulni, hogy tegnap mit csinált.
 - Igen, ez nem lep meg - sóhajtottam.
 - Márpedig kénytelen lesz vallomást tenni, mert ha nem tesz, akkor előzetes letartóztatásba kell helyeznünk.
 - De miért? - ijedtem meg.
 - Mert egyelőre nem zárhatjuk ki a szándékosságot sem. Szemtanú nem volt, de ez mindenféleképpen emberölés. A kérdés az, hogy szándékos gyilkosság volt, vagy véletlen baleset. Sajnos mindegyik esetben börtönbüntetés vár Clegane úrra. De míg utóbbi esetben néhány év, előbbi esetben életfogytiglan szabadságvesztés is lehet. Véletlen baleset esetén enyhítő körülmény, hogy az úr józan volt, súlyosbító, hogy túl gyorsan hajtott.

Jeges rémület kerített a hatalmába.
 - Több év? - kérdeztem kétségbeesetten.
 - Nézze kisasszony, egyelőre a kollégáim át fogják vizsgálni az autót, hogy nem történt-e valamilyen műszaki hiba. Másrészt pedig valóban jó lenne, ha ki lehetne a barátját hallgatni, hogy legalább tudjuk, mit keresett Baratheonék házánál.
 - Lehet látogatni a kórházban? - kérdeztem.
 - Igen, egyelőre nincs akadálya. Az Egyetemi kórházban van.
 - Köszönöm - válaszoltam.
Aztán még valami eszembe jutott:
 - Uram! Én tudom, hogy nem volt szándékos. Olyan boldog volt tegnap este!
A nyomozó megértően nézett rám.
 - Abból, amit elmondott, valóban nem tűnik szándékosnak, de ki fogjuk vizsgálni. Köszönöm a segítségét, hölgyem! Ha esetleg bármi az eszébe jutna, kérem, hívjon fel! - Ezzel átadott egy névjegykártyát, és elmentek.

   Magamba roskadva ültem vissza a kanapéra. Anya jött be a nappaliba, és átölelt.
 - Sajnálom, drágám! - mondta.
 - Be kell mennem a kórházba. - Csak erre tudtam gondolni.
 - A kórházba? Neked? De miért? Csak nem neked kell azonosítani?
 - Jaj, anya, dehogy! Sandorhoz kell bemennem.
 - Sandorhoz? Miért kell neked Sandorhoz bemenni?
 - Azért, mert megsérült.
 - Gondolom, a kórházban ellátják.
 - Mellette kell lennem!
 - De miért?
 - Mert szeretem - vallottam be.
 - Szereted? Mióta? És ő? Előbb el kell mondanod mindent.
 - Anya! Szeretem, és ő is szeret. Csak ez a lényeges, semmi más.
 - Biztos vagy benne?
Volt egy kis kétségbeesés anyám szemében, de most nem értem rá őt nyugtatgatni.
- Igen, teljesen! Ő jó ember, és ha tudni akarod, egyszer már az életemet is megmentette. Most muszáj bemennem hozzá! Kérlek!
 - Jól van, menj csak - engedett utamra egy nagy sóhajjal.

   Felrohantam a szobámba. Átöltöztem, aztán gyorsan megnéztem a Google-on, hogy hol van az Egyetemi kórház, és hogyan jutok el oda.
Útközben eszembe jutott, hogy felhívom Danyt.
 - Szia Sansa! Már alig vártam, hogy felhívj, mi volt tegnap?
 - Elmentünk megnézni az Atomiumot.
 - És?
 - Nem volt már nyitva.
 - Sansa Stark! Tudod, hogy nem erre vagyok kíváncsi! - türelmetlenkedett.
 - Csókolóztunk.
 - Juhéj! Tudtam én! Olyan boldog vagyok!
 - Én is - sóhajtottam, mert közben eszembe jutottak az azóta történtek.
 - Valami baj van? - érezte meg Dany is a hangulatom megváltozását.
 - Kórházban van. Az éjjel elütötte Joffreyt, aztán neki ment a kerítésüknek.
 - Megsérült?
 - Igen, de nem vészes, zúzódások, enyhe agyrázkódás. Viszont Joffrey meghalt.
 - Jaj, ne!
 - De, reggel rendőrök jöttek hozzánk, az egyik egy nyomozó, ő mondta el és ki is kérdezett. Nem tudják még, hogy véletlen baleset volt, vagy szándékos emberölés.
 - Emberölés? De hiszen, az nem lehet!
 - Nem, biztosan nem. Viszont van egy kis gond, amiről tudnod kell.
 - Igen?
 - A nyomozónak el kellett mondanom, hogy tegnap mit csináltam. Azt mondtam, hogy veled voltam strandon, és akkor megkérdezte, hogy ismerem-e Drogót, és muszáj volt megmondanom, hogy ő is ott volt tegnap. Azt hiszem, már előtte is tudta.
 - Ó, értem. Semmi baj. Egyébként fura, Viserys tegnap Joffreyéknál volt, de nem mondott semmit.
 - Hmm, hát ezt nem tudom. Lehet, már előbb elment, nem?
 - Nem tudom, lehet.
 - Oké, figyelj, ha megtudok valamit, szólok.
 - Rendben. Ja, és, jobbulást kívánok Sandornak.
 - Átadom.

   Nagyon hosszú volt az út, több, mint egy óra. Már elmúlt tizenegy óra is, mire megérkeztem. Hamar útba igazítottak, hogy hol találom, és dobogó szívvel léptem be hozzá. Legnagyobb meglepetésemre az ágya mellett egy hosszú, fekete hajú nő ült. A kezét fogta. Ahogy megláttam, elsápadtam. Az volt az első gondolatom, hogy ez nem történhet megint meg velem! Amikor a nő felnézett, halványan ismerősnek tűnt az arca, de mégis biztos voltam benne, hogy még nem láttam. Néhány pillanatig meredten néztük egymást, aztán a nő felállt, és odajött hozzám, közben azt mondta:
 - Te biztosan Sansa vagy, ugye?
 - Igen - bólintottam.
Akkor szélesen rám mosolygott, és megdöbbenésemre átölelt.
 - Én Kata vagyok, Sandor nővére.
 - Szia! Azt hittem, hogy Magyarországon laksz! - akkora kő esett le a szívemről, hogy hirtelen szélesen vigyorogni kezdtem rá.
 - Igen, így van. A kórházból még éjszaka felhívtak, mert én vagyok megadva, mint, vészhelyzet esetén értesítendő. Az első géppel jöttem is, ami fél kilencre érkezett. De olyan messze van a repülőtér, hogy csak egy fél órája érkeztem. Még nem is beszéltünk. Alszik. Az orvos azt mondta, altatót kapott, mert agyrázkódás után pihenni kell, de Sandor nem akart.
Elmosolyodtam:
 - Ez rá vall!
 - Ó, igen! – értett egyet velem a testvére.

   Közben az ágyhoz értünk. Kata leült az előbbi székre, aztán kihúzott egy másikat a szobában lévő másik, üres ágy alól, és maga mellé tette.
 - Gyere, ülj le! Sőt, majd én ülök kívül, azt hiszem, ha felébred, jobban örül majd, ha téged lát meg először.
Az arcom pillanatok alatt vörös lett, de azért elfogadtam, mert minél közelebb akartam lenni Sandorhoz. Néztem, ahogyan ott fekszik az ágyban az a hatalmas férfi és alszik. A vonásai kisimultak, eltűnt minden mogorva ránc. Hirtelen nagyon fiatalnak tűnt, nemhogy harmincnak, inkább huszonötnek nézett ki, pedig máskor inkább többnek látszik. Annyira természetes volt, hogy hozzá tartozom, hogy már furcsának tűnt, miért is gondolkodtam azon tegnap, hogy mit érzek iránta.
Tegnap.
Mintha egy világ múlt volna el azóta. Eszembe jutott, hogy néhány hete még Joffreyt gondoltam az én szőke hercegemnek. Pedig, végül Scarlett is rájött, hogy számára nem Ashley, hanem Rhett Butler az igazi. Csak nekik már majdnem késő volt. De nekünk még nem az, vagy legalábbis reméltem.

 - Van hol megszállnod? - kérdeztem Katát.
 - Persze, majd Sandor lakásában.
 - Gyakran szoktatok találkozni? - kíváncsiskodtam, mert szerettem volna minél többet megtudni Sandorról.
 - Sajnos nem eleget. A családom, és a munkám mellett ritkán jutok el ide, ő pedig még ritkábban jut el Magyarországra.
Aztán eszembe jutott valami.
 - Miből gondoltad, amikor megérkeztem, hogy ki vagyok?
 - Az igazat megvallva, beszélt rólad néhányszor.
 - Igazán? - derültem fel.
 - Igen - mosolygott.
Aztán elkomorodott.
 - Tudsz esetleg valamit arról, hogy mi történt? Nekem csak annyit mondtak, hogy balesete volt, és egy ember meghalt.

   Nagy levegőt vettem. Hűha, nekem kell elmondanom? De hát, ki más mondaná el neki? Nem tudtam, honnan közelítsem meg a témát, így aztán megkérdeztem:
 - Tudod, hogy Baratheonéknál dolgozik, ugye?
 - Igen - bólintott-, Joffrey testőre.
 - Ahogy Joffrey nevét ejtette, biztos lettem benne, hogy nagyon is jól ismeri őket.
Sóhajtottam.
 - Joffreyt ütötte el.
Kata elsápadt.
 - De hát miért? Tudtam, hogy utálja, de ennyire?
 - Mi? Biztos vagyok benne, hogy nem kész akarva ütötte el - mondtam felháborodva, hogy még a saját testvére is azt hiszi, hogy direkt csinálta.
 - Igen, igazad van, Sandor egy légynek sem tudna ártani - mondta megenyhülve, és a fejét csóválta.
 - Szóval, reggel egy nyomozó jött hozzánk - folytattam. - Azt mondta, egyelőre annyit tudnak, hogy este Sandor fékezés nélkül elütötte, aztán belerohant a kerítésükbe.
 - Jézusom! Csak nem összevesztek? - Fürkészve nézett rám. - Te mit tudsz?
 - Nem hiszem, hogy összevesztek, tegnap nem is találkozott vele egész nap. Velem volt, és én tudom, hogy nem azért ment oda, hogy Joffreyt megölje! - Pár pillanatig gondolkodtam, közben a szám szélét rágtam.

 - Figyelj, mi tegnap - jöttem zavarba -, szóval, mi tegnap egymásra találtunk. Ő is olyan boldog volt, mint én, amikor elváltunk. Nem hiszem, hogy utána gyilkosságon kezdett el gondolkodni. Ez csak baleset lehetett!
 - Értem - mosolygott rám Kata -, és igazad van. Még rosszkedvűen sem jutott eszébe soha, hogy megölje Joffreyt. Aztán hirtelen megint átölelt.  - Annyira örülök nektek! - mondta.
Erre már én is elvigyorodtam.
 - Akkor, ugye nem baj, ha fogom a kezét? - kérdeztem, mert már alig tudtam visszafogni magam, hogy hozzáérjek.

Amikor végre megfogtam a kezét, megnyugodtam. Bárhogyan is lesz, nem érdekel. Ha börtönbe kerül, akkor is mellette állok majd. Nem tudtam, mennyi járhat egy balesetért, ami gyorshajtás miatt történt. Sajnos, abban biztos voltam, hogy a Baratheonok keze messzire elér, és Cersei biztosan a legnagyobb büntetést akarja majd kiharcolni. Szegény Joffrey! Persze, őt is sajnáltam, hiszen bármennyire kiábrándultam belőle, rosszat sosem akartam volna neki. Robertet is sajnáltam, biztosan össze van törve, és nyilván Cersei is. Szereznünk kell egy jó ügyvédet, Sandor számára. Talán Robb tud majd segíteni. Vagy jobb lenne egy belga ügyvéd? De itt nem ismerek senkit sem.

  Időközben behozták Sandor ebédjét. A nővér azt mondta, hagyjuk aludni, majd eszik, ha felébred. Megmutatta a mikro sütőt is, hogy hol találjuk majd. Akkor eszembe jutott, hogy vajon Kata evett-e már?
 - Te nem vagy éhes? - kérdeztem tőle.
 - Nem köszi, ettem a gépen, és szendvicsek is vannak nálam. És Te?
 - Én reggeliztem otthon, addig anya nem engedett el - mondtam.

   Egyszer csak megéreztem, hogy most már nemcsak én fogom Sandor kezét, hanem ő is az enyémet. Felnéztem rá. Engem nézett mosolyogva.
 - Kismadár - mondta rekedten -, megmentetted az életemet.
 - Én? - kérdeztem megilletődötten.
 - Bekapcsoltad azt a francos biztonsági övet!