8. fejezet – Amikor minden megváltozik

Sandor


 - Helló, Kata!
 - Szia, Sanyi, mi újság?
 - Tudod, hogy utálom, ha Sanyizol!
 - Jó-jó! Szóval, hogy vagy?
 - Nem tudom.
 - Mi van Sansával?
 - Szakított Joffreyval - mondtam, és röviden összefoglaltam az eseményeket, a parkban történtektől
az ebédünkön át, Joffrey eljegyzéséig.
 - Tetszik neked, ugye? - kérdezte.
 - Igen, azt hiszem. Nagyon tetszik - böktem ki az igazságot.
 - Mi van a nyelviskolával?
 - Figyelemelterelésre nem alkalmas.
 - A nyelvtanulás? Miért nem? - értetlenkedett.
 - Egy csoportba járunk.
 - Sansával? - derült fel.
 - Igen - sóhajtottam.
 - Ez szuper! Figyelj, szerintem a sors is azt akarja, hogy ti együtt legyetek.
 - Igen, de vajon Sansa akarja-e?
 - Hogyan viselkedik veled?
 - Kedves. Táncoltunk, és talán majdnem megcsókoltam, de akkor jött Joffrey, és...
 - Állj, állj, állj! Elölről! Hogy is volt ez a tánc, és a majdnem csók?
 - Szóval, a bejelentés után láttam, hogy kijött, és leült egy kerti padra. - Aztán el kellett mindent
mondani szóról-szóra, kihagyva Sansa angol csalódását, mert arról úgy éreztem, hogy az nem tartozik a tesómra.
 - És utána már nem találkoztatok?
 - De, éjfél előtt tűzijáték volt. Már éppen kezdtem beparázni, de akkor jött Sansa a húgával, Aryával,
és kérték, hogy vigyem őket haza.
 - Hm, szóval megvédett egy rossz élménytől?
 - Tulajdonképpen igen, de azt mondták a tesójának éjfélre otthon kell lennie.
 - Sandor, kérhetek tőled valamit?
 - Persze, mi lenne az? - csodálkoztam a témaváltáson.
 - Most az egyszer - és ígérem, többet sohasem kérlek erre -, állj ki magadért! Próbáld meg
meghódítani, és adj egy esélyt neki, nektek! Ígéred?

  Péntek estére már cafatokban lógott az idegrendszerem. Az elmúlt hét nem úgy alakult, ahogyan elterveztem. Megígértem Katának, hogy kedves leszek Sansával, és próbálkozni fogok, esetleg megint elmehetnénk együtt ebédelni is, de nem tudtam. Egész idő alatt az volt az érzésem, hogy Sansa valamiért kerül. Kedves volt, udvarias, de nem volt olyan fesztelen, mint máskor, amikor pedig vége lett az óráknak, akkor kirohant és elment. Máskor mindig váltottunk még néhány szót, de most nem beszélt velem. Ha véletlenül az órán együtt kellett beszélgetnünk, akkor pedig igyekezett, hogy ne is nézzen rám.

  Ezek után érdekes lesz a holnapi nap, mert a tanárunk azt kérte a csoporttól, hogy menjünk ki a Mini Európába, és nézzük meg, milyen épülete van az országunknak a makettek között, mivel a jövő héten erről fogunk beszélgetni. Már akartam kérdezni Sansát, eljön-e velem, de megelőzött, és kitalálta, hogy menjünk mind a négyen együtt, a francos tömegközlekedéssel, így aztán esélyem sem lesz majd hazavinni, hogy egy kicsit kettesben legyünk.

  Megfordult a fejemben, hogy valahogyan megpróbálom rávenni a másik két srácot, hogy ne jöjjenek el, de nem akartam szívességet kérni tőlük, erőszakot meg mégsem alkalmazhattam, ha továbbra is oda akarok járni. Márpedig most ez az egyetlen hely, ahol találkozhatunk, mivel Joffreyhoz már biztosan nem sűrűn fogom elvinni.

  Végül a szerencse játszott a kezemre. Szombat reggel Ibrahim üzenetet küldött, hogy ő nem tud ma jönni, Stanislaw pedig odajött ugyan a megbeszélt megállóhoz, de csak azért, hogy szóljon, neki sem jó ez a nap. Már teljesen feldobott a tudat, hogy mégiscsak kettesben lehetek Sansával, amikor megláttam közeledni. Vele volt a húga és az öccse is.

Ahogy odaértek, elkezdett szabadkozni:
 - Bocsánat, hoztam a tesóimat is, mert még nem voltak a Mini Európában, és ez nekik való
programnak tűnt.
 - Semmi gond, egyébként mehetünk, Ibrahim és Stanislaw szólt, hogy nem tudnak ma jönni - válaszoltam kissé csalódottan.

  Végül is nem úgy alakult a nap, mint számítottam rá, de azért így sem volt rossz. Igaz, hogy kettesben nem tudtunk lenni, de Sansa oldottabb volt, mint egész héten, a tanfolyamon. Megmutattam nekik a Széchenyi fürdő makettjét, mert fel nem foghatom miért, de ezt állították ki Magyarországról. Sansa is megmutatta Anglia nevezetességeit, neki persze sokkal több volt, lesz miről beszéljen jövő héten a nyelvórán. A testvérei elég jó fejek, és azt külön értékeltem bennük, hogy nem foglalkoztak az arcommal. Nem vettem észre lopott, hirtelen elkapott pillantásokat, vagy utálatot a szemükben, de még szánalmat sem. Jó volt végre normális embernek érezni magam.

  Miután elváltam tőlük és hazaértem, azon gondolkodtam, mi a szart fogok csinálni holnap?
Kivételesen nem dolgoztam a hétvégén, és az előttem álló naptól kivert a víz. Ráadásul, gondolom
még lassabban fog telni az idő, mert alig várom, hogy hétfő legyen és találkozhassunk.
Azt hiszem, elment a maradék józan eszem is.

De aztán este hét körül megcsörrent a telefonom.


Sansa

  Szombat délután, miután hazaértünk a Mini Európából, Daenerys hívott fel.
 - Szia, Sansa, nagyon hirtelen tüntetek el Joffreytól múlt héten, nincs semmi gond?
 - Szia, Dany, nincs semmi, csak a tesómat anya éjfélig engedte el. Bocs, hogy így eltűntünk.
 - Ja, értem! Szóval, azt akartam kérdezni, hogy holnapra is szép időt mondanak, és arra gondoltam,
hogy kimehetnénk a Bruparckba.
 - Hm, mi van ott?
 - Lássuk csak, ott van az Atomium, a Mini Európa, van soktermes mozi és egy nagy vízi vidámpark. Én ez utóbbira gondoltam.

Úgy tűnik, a hétvégén minden út Heyselbe vezet - gondoltam. Azt eddig nem is tudtam, hogy ennek az egésznek van egy összefoglaló neve is.
 - Rendben, benne vagyok!
 - Oké, szuper! Viszont lenne még valami. - Úgy tűnt, Dany hirtelen ideges lett. - Szóval, szeretném, ha Drogó is eljöhetne velünk - tétovázott -, és ha te is hoznál valakit, akkor már négyesben mennénk.
 - Tudod, hogy már nem járok Joffrey-val!
 - I-igen, tudom. Sőt, igazából Joffreyval amúgy sem mennék. Mit szólnál Sandor Clegane-hez? -bökte ki.
 - Hát, nem is tudom, miért éppen ő?
 - Egyrészt, mert őt ismered, másrészt Drogóval is ismerik egymást, harmadrészt pedig tudom, hogy ő nem árulna el bennünket.

Egy darabig hallgattam, Dany türelmesen várt.
 - Jól van! - egyeztem bele végül.
 - Jaj, de cuki vagy, akkor megmondom Drogónak, hogy beszéljen vele - lelkendezett.
 - Ne! Inkább majd én, jó?
 - Persze. Akkor holnap tízre érted megyünk!

  Miután leraktam, vettem egy nagy levegőt, és gyorsan felhívtam Sandort - a mobilszámainkat a nyelvsuliban adtuk meg egymásnak -, amíg inamba nem száll a bátorságom. Amikor Dany azt mondta, hogy hívjuk el őt, elkezdett össze-vissza verdesni a szívem. Rájöttem, hogy úgysem tudom távol tartani magam tőle, ez az elmúlt hét is kínszenvedés volt. Vasárnap óta ugyan nem álmodtam róla, hanem ami rosszabb, néha azon kaptam magam, hogy ébren álmodozom arról, milyen lenne csókolózni vele. A nyelvtanfolyam szörnyű volt, ha csak ránéztem, máris elpirultam, mint egy tini, úgyhogy inkább próbáltam kerülni a vele való érintkezést, csakhogy ennek meg az lett a vége, hogy alig beszélgettünk, ami viszont nagyon hiányzott. Hogy mennyire, arra a mai napon döbbentem rá, amikor a makettek között sétáltunk. Egyszerűen szükségem van rá, akkor meg már jobb, ha én hívom el, legalább tudni fogja, hogy én is szeretném, ha jönne.


 - Sansa?! Valami baj van? - Hallottam a hangján, hogy meglepődött a hívásomon.
 - Ööö, nem, én csak, szóval voltunk ma ugye a Mini Európában - közelítettem meg jó messziről a dolgot -, és ha jól láttam, ott van még az Atomium is.
Ez egészen hülyén hangzott, tekintve hogy a vas fémrácsát megjelenítő építmény van vagy száz
méter magas, és gyakorlatilag a Mini Európának nincs olyan helye, ahová ne látszódna oda.
 - Igen, van ott egy pár dolog - válaszolt, kis gyanakvással a hangjában.
 - Hm, és van ott egy strand is, és, hát, nem tudom ráérsz-e holnap? - nyekeregtem.
 - Igen, szabad a hétvégém, de miért?
 - Huhh, ez igazán kiváló! - Amikor ideges vagyok, szörnyen körülményes leszek. - Tehát, holnap
elmegyünk oda Danyvel. Tudod, Daenerys Targaryennel, és a barátjával, Drogóval. És arra
gondoltunk, hogy esetleg lenne-e kedved velünk tartani? - Végre túl voltam rajta!
 - A strandra? Veletek? - kérdezte.
 - Igen, velünk. - Aztán úgy éreztem, a héten történtek, vagy inkább nem történtek után még valamit
mondanom kell, úgyhogy kicsúszott a számon: - Örülnék neki, ha eljönnél.
Egy nagy sóhajt hallottam, és aztán:
 - Akkor megyek, Kismadár!

  Másnap délelőtt megérkezett Dany. A teljes álca érdekében bennünket Jorah vitt el, Sandor és Drogó külön mentek, Sandor autójával. Jorah hozta a kisfiát is, azt mondta, amíg mi strandolunk, addig ők megnézik a Mini Európát, és ha lesz rá idejük, még egy filmet is. Amikor odaértünk, elváltunk apától és fiától, és mentünk a fiúkkal megbeszélt helyre. Drogó nagyon helyes srác, és annyira aranyosak Danyvel! Sandorral egy kicsit feszengve beszéltünk pár szót, aztán mentünk külön-külön átöltözni.

  Amikor megláttam Sandort úszónadrágban, azt hiszem, előbb tátva maradt a szám, aztán pedig jött a most már menetrend szerint érkező elvörösödés. Az egyik kedvenc filmem jutott eszembe, az Őrült, dilis, szerelem, amiben Emma Stone hitetlenkedve azzal vádolja Ryan Goslingot, hogy
photoshoppolva vannak a kockák a hasán. Körülbelül ezt éreztem én is. Hogy ilyen test egyszerűen
nem létezhet. Egy szobrász sem faraghatta volna ki tökéletesebbre, és attól, hogy nem volt teljesen
csupasz, csak még inkább izgató volt. Teljesen kiszáradt a szám.

Nem tudom, hogyan festhettem, de ahogy Danyék elindultak helyet keresni, Sandor aggódva nézett rám.
 - Jól vagy? - kérdezte.
 - Azt hiszem, igen. Ezek valódiak? - mutattam a mutatóujjammal az egyik kockára.
 - Persze - most először nevetett szívből a mai nap.
 - Hozzáérhetek? - kérdeztem, mert szinte viszketett a tenyerem.
 - Csak tessék! - válaszolta.
 - Hűha, ilyet eddig csak újságokban láttam - húztam végig az ujjaimat a kockákon.
 - Miféle újságokat olvasol, Kismadár? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Megint az álmom jutott eszembe, úgyhogy gyorsan elkaptam a kezem, megkerestem a tekintetemmel Danyéket, és utánuk mentünk.

  Kipróbáltunk néhány csúszdát, és nagyon jól szórakoztunk. Drogó jó humorú srác, és úgy tűnt, hogy eddig is ismerték egymást Sandorral, de most már talán jóban is lettek. Kicsivel később Danyvel leültünk, a fiúk pedig elmentek innivalóért. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzem Sandor izmos, széles hátát, ahogyan távolodtak, hiszen végre nyugodtan megcsodálhattam, a lebukás veszélye nélkül.
 - Sansa, köztetek van valami? - kérdezte Dany.
 - Nincs semmi - a hangom még számomra is szomorúan csengett, és persze ő is észrevette.
 - Ez nem hangzott túl vidáman - jegyezte meg. - Pedig lehetne, látom, hogyan néztek egymásra.
 - Miért, hogyan nézünk? - kaptam fel a fejem.
 - Vibrál körülöttetek a levegő. Néha komolyan azt hiszem, hogy mindjárt egymásnak estek - vihogta elpirulva.
 - Egymásnak esünk? - értetlenkedtem.
 - Tudod, szex - válaszolta.
Most rajtam volt az elpirulás sora.
 - De azt hiszem, más is van - tette még hozzá komolyabban.
 - Más?
 - Igen, nem csak egyszerűen kívánjátok egymást. Biztos vagyok benne, hogy több is van. Mindkettőtöknél - nézett végül rám.

Láttam, hogy Sandor és Drogó jönnek visszafelé, bár még messze voltak.
Elgondolkodva néztem Sandort. Tényleg több lenne? Az álmom után egyértelmű volt, hogy kívánom, és ezen az, hogy egy szál úszónadrágban láttam, nem változtatott, sőt!
Az, hogy tíz évvel idősebb, nem érdekelt, hiszen a szüleim házassága a kilenc év különbség ellenére is tökéletes volt.

Az arca. Az ép oldalát mindig is helyesnek találtam, és jó ideje nem zavar már az égett oldala sem.
Igazából, nem, hogy nem zavar, de fel sem tűnik, hozzá tartozik. Így, egészben tetszik az arca, mindkét oldalával.
Több lenne? Igen, jöttem rá, több. De nem a teste, vagy az arca miatt, hanem saját maga miatt.
Azért, amilyen. Azért szeretem.

Szeretem? Szerethetek valakit, akit csak hat hete ismerek?

Közben, mintha Sandor megérezte volna, hogy őt nézem, mert rám pillantott, és egy egészen
leheletnyit elmosolyodott. Ez volt az a pillanat, amikor a felismerés fejbe vágott. A csodába, hát
persze, hogy szeretem, csak az ostobaságomnak köszönhető, hogy eddig nem jöttem rá!
Mire idáig jutottam a gondolataimban, a fiúk már egészen közel értek. Ránéztem Danyre, láttam, hogy még mindig engem figyel.
 - Köszönöm - mondtam neki halkan.
 - Nincs mit - mosolygott rám.

Még néhány órát fürödtünk, aztán elindultunk haza. Dany kitalálta, hogy most ők viszik haza Drogót, közben rám kacsintott, én pedig Sandorral indultam el.
 - Fáradt vagy? - kérdezte rám nézve.
 - Kicsit, de nem vészes - tettem hozzá gyorsan, mert nem akartam még elválni tőle.
 - Ha van kedved, megnézhetjük még az Atomiumot. Ha jól tudom, hatig nyitva van.
 - Ó, az jó lenne! Kíváncsi vagyok rá - kaptam az alkalmon.
Átsétáltunk, de sajnos nem volt nyitva. Ki volt írva, hogy a mai napon hamarabb zártak, valamilyen
rendezvény miatt.

Az Atomium körül hatalmas kőpadok vannak, némelyiken fiatalok, turisták üldögéltek, nevetgélve, szendvicseiket eszegetve.
  - Imádom Brüsszelt, hogy ilyen laza! - mondtam.
  - Igen, én is szeretek itt élni - értett egyet Sandor.
Felálltam az egyik üres kőpadra.
 - Most magasabb vagyok nálad - közöltem elégedetten Sandorral.
 - Nem, szerintem, még így is alacsonyabb vagy!
 - Gyere közelebb, mérjük össze magunkat – hívtam, a mutatóujjamat begörbítve.
 - Ez dedós - morogta, de a hangjában jókedv csendült.

Odaállt mellém, fölemeltem a tenyerem megmérni, hogy meddig ér, és hirtelen elvesztettem az eszem. Most, hogy már tisztában voltam az érzéseimmel, és nem tagadtam magam előtt a nyilvánvalót, akartam őt.
Közel hajoltam az arcához, és finoman megpusziltam, előbb az ép, aztán az égett oldalát. Éreztem,
hogy megmerevedett, de nem húzódott el. Lassan lejjebb haladtam, végül a szájához értem.
Tétovázva megcsókoltam. Egy pillanatra átsuhant az agyamon, hogy mi van, ha elutasít, de akkor visszacsókolt, és közben átölelt. Először lágyan, aztán egyre szenvedélyesebben csókolóztunk. Az
elmúlt időszak minden elfojtott vágyakozása benne volt ebben a csókban.

És akkor elkezdett remegni a lábam. Úgy éreztem, a térdem mindjárt összecsuklik.
 - Azt hiszem, össze fogok esni - suttogtam.
 - Nem hagyom - mondta rekedten, és még szorosabban karolt. Aztán egyszerűen felkapott, majd leült a padra, és az ölébe ültetett.
 - Mi volt ez? - kérdezte mosolyogva.
 - Nem tudom, még sosem fordult elő velem ilyesmi. Azt hiszem, már túl régóta akartam ezt a csókot,  még ha csak tudat alatt is.
 - És most, mi történt, hogy már nemcsak tudat alatt akartad? - kérdezte, és közben megpuszilta a hajam.

Éppen olyan volt, mint a szülinapi bulin, ezek szerint ott sem csak képzelődtem. Elmosolyodtam az
emlék hatására.
 - Most rájöttem, hogy nem tudom tőled távol tartani magam - vallottam be.
 - Miért akartad távol tartani magad, hm?
 - Abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán a barátom akarsz-e lenni, és nem voltam tisztában a saját érzéseimmel sem - válaszoltam őszintén.
 - De most már tisztában vagy?
 - Igen. Teljesen biztos vagyok benne. Tudod, Daenerys mondott valamit, amíg italért voltatok, és akkor rájöttem.

Várakozva nézett rám. Tudtam, hogy ki kell mondanom, ha azt akarom, hogy bízzon bennem. Még soha, senkinek nem mondtam, de neki akartam. Egyszerűen azért, mert ez volt az igazság, és azért, mert ezt éreztem, még akkor is, ha nekem is furcsa volt ilyen hamar.
 - Szeretlek - mondtam egyszerűen, a szemébe nézve.
 - Szeretlek - mondta ő is, és ismét csókolózni kezdtünk.
Amikor abbahagytuk, rám nézett, és mosolygott.
 - Azt hiszem, sokkal tartozom Daenerys Targaryennek - mondta. - Észrevettem, hogy valami megváltozott, de nem tudtam, hogy ez most jó-e nekem?
 - És? Jó neked? - mosolyogtam én is rá.
 - A legjobb - válaszolta, és az ajkaink újra egymásra találtak.

Számtalan csókkal később, boldogan, kézen fogva sétáltunk az autója felé.
Hazafelé végig úgy vezetett, hogy fogta a kezem, és csak a sebességváltásokhoz engedte el. Lehúzta az ablakokat, rádiót hallgattunk, én dúdolgattam a számokat. Boldogok voltunk.
Miután megérkeztünk, megint csókolóztunk, alig akartam otthagyni.
Mielőtt kiszálltam volna, összevontam a szemöldökömet:
 - Te sosem kötöd be az öved?
 - Nem. Amikor dolgozom, akkor nem lehet, mert vészhelyzet esetén akadályoz.
 - Most nem dolgozol - kinyújtottam a kezem -, ide az övcsatot!
 - Most már van, aki aggódik érted - mondtam, és a helyére kattintottam.
Színpadiasan, vigyorogva sóhajtott.
 - Menj! - kérte. - Holnap délelőtt találkozunk a nyelvsuliban.

De nem találkoztunk, sőt én sem mentem. Korán reggel, még hét óra előtt csengettek.
Kinéztem az ablakon, egy rendőr és egy civil ruhás - valószínűleg - nyomozó állt a ház előtt. Anya nyitott nekik ajtót, én gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és lementem.
 - Jó napot, kisasszony! - mondta a szakállas, civil ruhás úr. – Vincent Bronn vagyok, a belga
rendőrségtől. Sajnálom, hogy rossz hírt kell közölnöm, de azért jöttünk, mert Joffrey Baratheon elhunyt.
 - Micsoda? - ültem le a kanapéra. - Mi történt?
 - Nos, ebben az ügyben kell nyomoznom. Ismer ön egy bizonyos - belenézett a jegyzetfüzetébe -, Sandor Clegane-t?