Bocsánat!

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn jött az új rész, de az őszi szünet közbe szólt. Remélem, azért tetszik a 7. fejezet!

Szívek keringője II. - 7. fejezet

   Elgondolkodva forgatta az ujján a gyűrűt. A jegygyűrűjét. Három napja van az ujján, de még nem szokta meg, ezért fogja meg olyan gyakran, játszik vele, vagy egyszerűen csak nézi, és gyönyörködik benne. Csodaszép gyűrű, Drogonak igazán jó ízlése van. Az egyik oldala sárga arany, a másik fele fehér, és középen egy briliánst ölelnek át, kétoldalt pedig az aranyba foglalva apró brillek futnak le. A kő nagy, de még éppen nem a hivalkodó méret, ízlésesen teszi közhírré, hogy mennyire gazdag az ajándékozója. Hogy valójában mennyire nagylelkű ajándék a gyűrű, arra Dany csak otthon jött rá, amikor levette az ujjáról (addig nem merte, míg Drogo is ott volt), hogy közelebbről is megcsodálhassa, és felfedezte a gyűrű belsejében lévő finom vésetet: Cartier.

   Még most sem tudta, mit gondoljon a férfiről, de a jó szándékot érezte, ezért most már nem zárkózott el annyira a házasság gondolatától. Bár, ha őszinte akart magához lenni, akkor be kellett vallania, hogy igazából a csók az, amit nem tud kiverni a fejéből. Még a gondolatára is beleremeg a gyomra, és arra is emlékezett, mennyire csalódott volt ebéd után, mikor Drogo a gyűrűt az ujjára húzta, nem csókolta meg, hanem ismét csak egy puszit kapott. Még akkor is, ha az a puszi egy lehelettel hosszabb volt, mint amilyet egy rokon, vagy barát ad.

 - Sikerült választani? - Riasztotta fel a merengéséből egy pincérnő.

 - Ööö, várnék még néhány percet a barátnőmre, rendben?

 - Hogyne, természetesen - mosolygott rá a fiatal nő, aztán elment.

   Dany az órájára nézett: rögtön délután kettő, ha nem késik - márpedig nem szokott - akkor mindjárt itt lesz Doreah. Félt egy kicsit ettől a találkozástól, mert a barátnőjével utoljára egy hete beszélt, és akkor még együtt járt Noellel. Hirtelen úgy érezte, hogy ez az egy hét olyan hosszú volt, mintha egy egész év lett volna. Nem tudta, Dora mit fog szólni az egészhez, de most már muszáj lesz neki elmondani.  Ritkán találkoztak kávézóban, de most úgy érezte, könnyebb lesz itt elmondani a történteket. Ez a cukrászda elég felkapott hely, nem csoda, hiszen a körúton van. Nyugodtan beszélgethetnek majd, mert nem túl kicsi a hely, viszont van egy eldugott hátsó része, ahol általában kevesen vannak, mivel innen nem látszik a körút. Általában párocskák jönnek ide hátra, mert itt lophatnak egy-két csókot. De most nincs senki ebben a részben, jó az idő, mindenki kiült a nagy, nyitott ablakokhoz. Ebben a pillanatban lépett be Doreah az ajtón, tekintetével körbe pásztázott, és ahogy meglátta Daeneryst, rámosolygott, majd odament az asztalhoz.

Dany tudta, hogy gyáva dolog, de a gyűrűs kezét egyelőre az asztal alá rejtette.

 - Olyan régen láttalak, hogy vagy? - lelkendezett.

 - Én jól, de te valahogy furcsának tűnsz - nézett rá kutatva a barátnője, de Dany egyelőre megmenekült, mert a pincérnő visszatért az asztalhoz.

 - Sikerült választani? - kérdezte.

Miután mindketten rendeltek egy jegeskávét, Dora, ahogyan mindig is szokott, ismét a tárgyra tért.

 - Szóval, hogy vagytok Noellel?

De ekkor megszólalt a mobilja. Előhalászta a táskájából, és látta, hogy Viserystől van üzenete. Gyorsan megnézte, de csak annyi volt benne, hogy délután kicsit később ér haza, sok a munkája. Válaszul visszaírta, hogy Doraval találkozik, és akkor nem siet haza.

 - Csak Viserys - jegyezte meg, miközben visszatette a telefont a táskájába. Aztán ránézett Dorara, és döbbenten látta, hogy a lány kikerekedett szemmel bámul rá.

 - Csak nem? - mutatott a gyűrűjére, mert a kezét óvatlanul kivette, mikor felvette a telefont. - Megkérte a kezed? Ilyen hamar?

   Doreah úgy vigyorgott, mint aki megnyerte a lottó ötöst, de szerencsére ismét jött a pincérnő, hozta a kávéjukat, addig még kapott fél perc haladékot. De amikor elment, a barátnője azonnal mindent tudni akart.

 - Na, mesélj!  Csak nem ilyen nagy köztetek a szerelem? Nem mondom, kicsit gyanús volt, hogy velem mostanában nem is akartál találkozni, de megértettem, nekem is a pasim lenne az első. Szóval, ennyire összejött?

 - Nem - válaszolta neki, és hirtelen egészen nyomorultul érezte magát.  - Noel és én szakítottunk.

 - De..., - kezdte Dora, és annyira értetlenül nézett, hogy ha ezt egy másik helyzetben teszi, Dany biztosan elnevette volna rajta magát. Így azonban nem volt benne semmi vicces. - Azt hittem, eljegyzési gyűrű. Viserystől kaptad a diplomaosztóra, vagy a nagybátyádtól?

 - Várj!  - kérte tőle, hogy elejét vegye a szóáradatnak. - Nem tőlük kaptam, és nem is Noeltől, de az igaz, hogy ez egy jegygyűrű. Elmondok mindent, az elejétől a végéig.

Végre kiönthette a szívét, és elmondott mindent Doreah-nak. Az elején kezdte, az apja egyezségével, elmondta, hogy csak aznap ismerte meg Drogot is, amikor kilógott a koncertre, beszámolt a Noellel telt három csodálatos hétről, de arról is, hogy nem lett bele szerelmes. Aztán elmondta, hogyan bukott le Viserysnél, és hogy Noelt azóta nem is látta, és végül beszámolt a vasárnap történtekről is, de a csókot egyelőre nem említette.

Akadozva kezdett beszélni, de a végén már ömlött belőle a szó, mert végre elmondhatta valakinek az élete képtelen történetét. Megkönnyebbüléssel töltötte el, olyan érzés volt, mintha átadhatott volna a terheiből.

Dora figyelmesen hallgatott, néha hümmögött, máskor a fejét ingatta, de nem szólt semmit. Mikor befejezte, akkor is csak elgondolkodva kavargatta a jegeskávéját. Végül, nagy sokára megszólalt:

 - Dany, ugye tudod, hogy nem kell hozzámenned ahhoz a férfihoz, ha nem akarsz? Már egy ideje nagykorú vagy, azt teszel, amit csak akarsz, senki sem parancsolhat neked!

 - Tudom, de ez nem ilyen egyszerű - mondta Daenerys, és elhallgatott. Nem tudta, hogyan értethetné meg a barátnőjével a helyzetet.

 - Figyelj, most szereztél egy szuper diplomát, egészen biztosan hamar el tudnál vele helyezkedni. Albérletbe költözhetnél, és nem kellene senkitől sem függnöd. Oda mehetnél, ahová csak akarsz, és azzal, akivel csak akarsz! Akár együtt is kivehetnénk egy kis lakást, akkor könnyebb lenne fizetni. Úgysem lakhatom örökké a szüleim nyakán!

Dany szeme könnybe lábadt. Lelki szemei előtt vidám évek peregtek le, együtt a barátnőjével, akivel bulizni járnak, és pasikkal, akiket meghódítottak. Csábító lehetőség volt. De tudta, hogy ennek az álmodozásnak semmi értelme.

 - Nem tehetem - mondta halkan, és nagyon szomorúan. - Nem Viserys vagy Illyrio miatt, hanem az apám miatt. Az ő akarata volt, hogy egyszer majd hozzámegyek Drogohoz, és most itt az idő. Most meg kell tennem, és nekem kell áldozatot hoznom a családomért.

 - Édesapád már nagyon régen meghalt - mondta halkan Doreah -, gondolod, hogy még most is ragaszkodna ehhez a házassághoz?

 - Biztos vagyok benne - válaszolta neki, és ez igaz is volt.

A barátnője egy darabig nézte, aztán nagyot sóhajtott:

 - Nem tudlak lebeszélni semmivel, erről az ostobaságról, ugye?

Dany csak megrázta a fejét.

 - Akkor mesélj róla, kihez kell hozzámenned?

 - Igazából én sem ismerem - kezdte. - Csak most találkoztam vele. Tudod, azt hittem, visszataszító lesz, és utálni fogom, de mégsem így van. Igazából szimpatikus, és elég kedves is velem.

   Nem tudta, mit is mondhatna még Drogoról, hiszen ő maga is alig ismerte.

 - És hogy néz ki? - kérdezte a barátnője.

 - Hát, azt hiszem, elég jól - válaszolta, és fülig vörösödött, ami persze Dora figyelmét sem kerülte el, és felvont szemöldökkel nézett rá vissza. - Magas, izmos, napbarnított, és hosszú, barna haja van. Majdnem olyan hosszú, mint az enyém. Várj csak! - Jutott eszébe. - Van róla egy kép a telefonomban. Viserys készítette, miután felhúzta a gyűrűt.

   Azért kérte meg Viseryst, hogy küldje át a telefonjára a képet, hogy meg tudja majd mutatni Doranak, de ez csak egy indok volt a bátyja felé, mert igazából neki kellett, hogy néha elővehesse, és szoktathassa magát a gondolathoz, hogy ők egy pár, és hamarosan férj és feleség lesznek. A képen egy szőke lány mosolyog bizonytalanul, a mellette lévő barna férfi is mosolyog, ő már magabiztosabban. Átkarolják egymást, mégis, valahogy Dany számára az egész képről süt, hogy nem természetes. Hogy azok ketten muszájból vannak a képen. Vajon mindenki más is látja? Doreah is? Bár jó ötletnek tűnt, most mégis vonakodva nyújtotta át a telefont, aztán pedig szorongva várta az ítéletet.

Dora alig nézett a képre, amikor a szájával néma füttyöt imitált.

 - Ejha, ez aztán a pasi! - Elismerően nézett rá. - Iszonyúan dögös! Most már nem sajnállak annyira - vigyorgott.

Dany megvonta a vállát:

 - Akkor is csak egy idegen.

 - Így van, de legalább úgy néz ki, mint egy félisten. Ha jól értem, akkor is hozzá kéne menned, ha csúnya lenne.

 - Igen - válaszolta Dany. Vajon akkor mit tenne, ha Drogo nem így nézne ki? Akkor vajon kilépne az eddigi életéből, és inkább elköltözne albérletbe? De tudta, hogy nem, mert akkor is megtenné, amivel az édesapja emlékének tartozik. Persze könnyebb így kimondania az igent, de hát ez még nem garantálja a jó házasságot. Vajon fogják egymást valaha is úgy szeretni, mint ahogyan a szülei szerették egymást? Ha Drogo alacsony és duci lenne, mondjuk pattanásos arccal, akkor is kérte volna, hogy csókolja meg? Nem valószínű. De már megint azon a csókon jár az esze. Az a csók pontosan olyan volt, mint a férfi: határozott, mégis gyengéd, érdeklődő és tökéletes, mégis - és emiatt mindig elfogta a zavarodottság, ha a csókra gondolt -, érzelmek nélküli. Bár, mit is várhatna? A férfi számára ő ugyanúgy csak egy ismeretlen, mint neki Drogo. Hogy milyen házasság lesz ebből?

 - Min gondolkodtál el? - kérdezte Dora mosolyogva.

 - Nem is tudom - ismerte el. - Tartok ettől az egésztől.

 - Rám mindig számíthatsz! - biztosította a barátnője, amiért hálásan mosolygott vissza rá.

 - Köszönöm!  Leszel a koszorúslányom? - kérdezte tőle, hírtelen ötlettől vezényelve. - A tanúm biztosan Viserys szeretne lenni, de örülnék, ha te is mellettem lennél majd.

 - Már az esküvő is szóba került? - csodálkozott Doreah.

 - Igen, sőt, Drogo szerint október végén már meg is tarthatjuk. Jövő héten találkozni fogok egy esküvő szervezővel, majd akkor kiderül, mikorra lehet megszervezni.

 - Tyűha, de sietős!

 - És képzeld, még házat is kell néznem, mert itt fogunk lakni. Drogo úgy gondolta, nekem könnyebb lesz itt.

 - Egyre szimpatikusabb ez a te vőlegényed! Legalább nem akar tőlem elrabolni.

 - Igen, ezt én is nagyra értékelem!

 - De ígérd meg, hogy segíthetek kiválasztani a menyasszonyi ruhád! Annyira szeretném! - Dora olyan esdeklő szemekkel kérte, hogy Dany végre elnevette magát.

 - Hát persze, egyedül nem hiszem, hogy egyedül tudnék választani, és ki mást vinnék magammal?

   Nagyon kellemes délutánt töltöttek együtt a barátnőjével. Doreah lelkes lett az esküvő hallatán, és leginkább arról beszélgettek, tervezgették. Dany igyekezett átvenni Dora lelkesedését, de hát nem igazán sikerült. Egyszerűen képtelen volt örülni egy olyan házasságnak, amit két, egymás számára ismeretlen ember köt.

   Hazafelé gyalogosan sétálgatott, de nem érdekelték sem a járókelők, sem a kirakatok. Meleg nyári nap volt, az emberek vidáman sétálgattak, fagylaltoztak, ő észre sem vette. Csak ment előre, és gondolkodott. Tudta, hogy tulajdonképpen hálásnak kellene lennie - őszintén szólva az is volt -, amiért a férje ilyen lesz. Nemcsak a kinézete miatt, bár persze az is lényeges, inkább azért, ahogyan bánik vele. Mert ha Drogo azt akarná, hogy költözzenek külföldre, akkor neki nem lenne sok választása, mennie kellene. Az pedig, hogy a házvásárlást tulajdonképpen őrá bízta, azt jelentette, hogy megbízik benne. Szerette volna tudni, vajon Drogo hogyan vélekedik a házasságukról? Időnként teljesen elbizonytalanodott, ha arra gondolt, néha mennyire érzelmektől mentes volt a férfi arca. De hát ugyan miért is érezne iránta bármit is, hiszen ő is csak egy ígéret miatt veszi feleségül. Vajon fognak még találkozni az esküvő előtt? Nem is tudta, hogy melyiknek örülne jobban: ha találkoznának néhányszor, és ezáltal jobban megismerhetnék egymást, vagy ha nem találkoznának, és talán ez a néhány hónap akkor könnyebb lenne. De valóban könnyebb lenne? Nem tudta, sőt, arra sem tudta a választ, szeretne-e egyáltalán Drogoval lenni. Valahogy vágyott is a társaságára, hiszen mégiscsak egy pár lesznek, jó lenne közelebbről megismerni, másrészt viszont leginkább sikítva menekült volna előle, mint ahogyan ettől az egész helyzettől.

   Gondolataiba merülve ért haza, ezért észre sem vette, hogy otthon Viserys nagyon vidáman várta.

 - Szia, hugi! - üdvözölte.

 - Szia! Már itthon vagy?- válaszolta neki gépiesen.

 - Igen, végül nem kellett bennmaradnom, az ügyfél lemondta a találkozót. Viszont hoztam neked valamit!

Csak ekkor nézett a bátyjára, aki valamilyen újságot szorongatott a kezében, amit nagy büszkén át is nyújtott. A címlapról egy fehér ruhás nő mosolygott magabiztosan.

 - Te megkergültél? Mihez kezdjek én egy esküvői magazinnal? - hitetlenkedett. Viserys arcán a jókedvű mosoly szinte azonnal lehervadt, és átvette a helyét valami olyan kisfiús zavar, hogy Dany magában elmosolyodott.

 - Ne haragudj, én csak azt hittem, hogy... - kereste a bátyja a szavakat -, hát, nem is tudom, mit hittem.

 - Add, csak ide, ha már hoztad - vette ki a kezéből a magazint, és meglepődve tapasztalta, mekkora súlya van. Aztán eszébe jutott valami, ami jó móka lesz, és gonoszkásan elmosolyodott. - De ezt most együtt nézegetjük végig!

Ahogy a testvére rémült arcát meglátta, hirtelen elfelejtette a hazafelé úton történt gyötrődéseket, és csak kacagott jókedvűen.