Szívek keringője II. - 1. fejezet

   Én a sárkány vére vagyok, senki nem bánhat így velem! - gondolta dühösen Daenerys. Elfordult az ablaktól, amin keresztül úgyis csak az elhagyatott úszómedencét láthatta a szépen gondozott kertben. Mármint láthatta volna, ha a bosszúságtól képes lett volna bármit is észrevenni. A pipereasztalához ment, és a fiókból kivett egy csodálatos, kék színű zafír követ, ami vékony láncon függött.

Egy pár pillanatig csak nézte, aztán az ujjait szinte áhítattal helyezte az ékszerre. Mélyet sóhajtott, aztán visszatette a csinos kis dobozkába, amiben kapta. De ezzel még nem érezte jobban magát, úgyhogy újból benézett a fiókba, és amikor a kezébe akadt egy nagy, szív alakú kristály medál, akkor elmosolyodott, és lendületből a szemközti falhoz dobta. Az nagyot koppant, aztán millió apró szilánkra esett, majd lehullt a földre. Akkor végre kicsordultak a könnyei.

 - Miért tetted ezt velem, Drogó?  - Suttogta, aztán levetette magát az ágyra, és zokogni kezdett.

***

4 évvel korábban

   Büszkén vette át a diplomáját, és tekintetével rögtön a bátyját kereste a tömegben. Persze azonnal meglátta, hiszen csakis Viserysnek lehetett pontosan ugyanolyan árnyalatú szőke haja, mint neki. Amikor a tekintetük találkozott, látta a bátyján, hogy éppen olyan büszke rá, mint ő saját magára, sőt, Viserys boldognak tűnt, ami pedig egyáltalán nem volt jellemző rá. Kezében a diplomáját szorongatva, bizakodóan indult a testvére felé. Talán ma elmehet végre a többiekkel abba a buliba.

Annyira szeretett volna elmenni! Még soha nem volt egyben sem, pedig az egyetemen zajlott az élet.

Csak éppen nem az ő számára. Ő nem vett részt semmiben, nem járt sehova. Az elején még hívták, de egy idő után már azt sem.

Megszokták, hogy ő csak úgy van.

De talán ma este! - mosolygott magában.

 - Ma este nagyon csinosnak kell lenned, húgocskám! - Viserys úgy vigyorgott rá, mint egy eszelős.

Daenerys idegesen bólintott, és tördelni kezdte a kezét. Az esti buliról szőtt ábrándja két órával ezelőtt úgy ment füstbe, hogy igazából még a lángja sem lobbant fel.

 - Mi van, ha nem tetszem majd neki? Vagy ő nem tetszik nekem?

 - Na, igen, lehetnél egy kicsit húsosabb is, nem ilyen piszkafa - mustrálta Viserys, aztán a pólón keresztül megfogta az egyik mellét, és elgondolkodva nézte, aztán egyszer csak vállat vont: - De legalább ezzel kezdhetünk valamit.

Dany zavartan elvörösödött. A zavara sokkal inkább szólt a szavaknak, mint Viserys érintésének, hiszen úgy tekintett a bátyjára, mintha a saját teste folytatása lenne, és tudta, hogy fordítva is így van.

 - És ha Ő nem tetszik majd nekem?

Viserys úgy nézett rá, mint aki a kérdést sem érti. Magyarázni kezdett neki, olyan hangsúllyal, mintha egy értelmi fogyatékoshoz szólna:

 - A szüleink már évekkel ezelőtt megegyeztek erről. Ráadásul te is tudod, hogy más esélyünk nincs visszaszerezni a Dragonstone-t.

 - A szüleink már halottak, és az ő szülei is - próbálkozott.

 - Az egyezség akkor is érvényes, és nekünk tiszteletben kell tartanunk a szüleink akaratát. Mi másért tartogattuk volna eddig a szüzességedet?

Ami azt illeti - gondolta a lány -, leginkább a bátyja és a nagybátyja őrizték az ő szüzességét. Sohasem barátkozhatott senkivel, mert Viserys azt mondta, senki nem érhet fel hozzájuk. Valójában inkább csak nem akarta, hogy bárkivel is megismerkedhessen, és minden amiatt az ostoba megegyezés miatt. Az apja még régen odaígérte őt annak a férfinak, bár akkor még csak gyerekek voltak.

- Na, menj, készülődj! - Azzal Viserys beterelte a szobájába.

Mikor egyedül maradt, lassan a falhoz támasztott, egész alakos tükörhöz sétált, és bizonytalanul belenézett.

Tényleg olyan sovány lennék? - gondolkodott magában.

Nos, valóban vékony volt, de azért nem volt túlságosan sovány. A mellei alkatához képest nagyok voltak, a haja pedig a háta közepéig ért, dús volt, és szinte fehéren szőke. Egészen idáig elégedett volt magával, az alakjával, de most a testvére elbizonytalanította.

Merengéséből a telefon zenélése riasztotta fel. Ahogy a táskájához ment, vetett egy pillantást az órájára, és megállapította, hogy már a fürdőkádban kellene ülnie. Anélkül is tudta, ki a hívó, hogy ránézett volna a kijelzőre: tudta, hogy a barátnője - az egyetlen igazi barátnője -, Doreah hívja.

- Szia! Visszahívlak öt perc múlva, rendben?

- Hát persze, várni fogom! - hangzott Dora izgatott csacsogása, azzal már ki is nyomta.

Daenerys előre sajnálta a barátnőjét, hogy ő megint lepasszol egy bulit. Átballagott a fürdőszobába, és megengedte a meleg víz csapját. A mosdó feletti szekrényből elővette az erre az alkalomra vásárolt fürdőgolyót, és mélyet szippantott az illatából. Vágyakozva nézegette a vizet, de aztán visszatette a fürdőgolyót, és a szokásos habfürdőjét kezdte belecsorgatni. Végül is, a csodás jázmin és liliom illatot ráhangolódásnak szánta az esti bulira, de abból úgysem lesz semmi. Ráadásul ideje sem nagyon van. Beült a forró vízbe, és visszahívta Dorat.

 - Nem fogod elhinni, mekkora hírem van! - vágott barátnője a mondandója közepébe, mielőtt ő egyáltalán lélegzetet vett volna. - Noel ott lesz a bulin!

 - Micsoda? - suttogta Dany, és a sírás kezdte fojtogatni.

A vörös hajú, csendes fiú volt az egyetlen, aki valaha is érdekelte. Néhány mosolyon kívül nem jutottak tovább, mert Daenerys félt a bátyjától, Noelnek pedig barátnője volt. Legalábbis eddig, mert pár hete szakítottak. Azóta néha váltottak egy-két szót, és a lány szíve ébredezni kezdett.

 - Honnan tudod? - kérdezte halkan.

 - Irri mondta. Mielőtt téged hívtalak, azelőtt beszéltem vele, mert felhívott. Legfőképpen azért, hogy eldicsekedjen, a szüleitől kapott a diplomájáért ajándékba egy Minit. Na, hallod, én egy vállon veregetést kaptam - vihogott Doreah. - Szóval, ő mondta, hogy jön Noel is, azt hiszem, rá akar startolni. He-he, azt még nem tudja, hogy te is ott leszel! - Akkor Dora hirtelen elhallgatott, majd nekiszegezte a kérdést: - Ugye jössz?

 - Nos, én is kaptam valamit a diplomaosztómra - kezdett bele Dany, miután egy mélyet sóhajtott -, ma este a nagybátyám partit ad a házában, az én tiszteletemre.

 - De hiszen ez nem ajándék, ez szemétség!  - kiáltotta Dora.

Daenerys hasonló véleményen volt. Bár nem mondta el előre Viserysnek, hogy ma este buliba szeretne menni, de valami azt súgta, hogy a bátyja rájött, és azért szervezték ezt az estélyt, hogy keresztül húzza a terveit.

- Mit fogsz tenni? - érdeklődött a barátnője.

- Muszáj ott lennem - válaszolta lemondóan Daenerys

- Hiányozni fogsz! - búcsúzott szomorúan Doreah.

   Bosszúsan lecsutakolta magát - ennyit a kényeztető fürdésről - és visszament a szobájába, közben a helyzeten gondolkodott.

De miért éppen Irri? Nem kedvelte. Irri minden fiúra ráakaszkodott, nem kellett nagyon bíztatni a szexre sem, és abból űzött sportot, hogy lenyúlja más pasiját. Könnyen megtehette, hiszen egzotikus szépség volt, a teste pedig, mint egy modellé. Ha Irri most kiszemelte magának Noelt, akkor neki semmi esélye. Még ha ott lenne a bulin, lehet, hogy akkor sem őt választaná a fiú. De így? Rosszkedvűen vette elő a ruhát, amiben aznap este akart menni. Nem volt túl divatos, de ez volt a legcsinosabb ruhája.

Úgy is tök mindegy - vonta meg a vállát.

   A bejárati ajtón csengettek.

- Nyitom! - kiáltotta Viserys.

Néhány perc múlva izgatottan jött be a szobájába.

- Nem tudsz kopogni? - kérdezte Dany mérgesen, de a dühe elpárolgott, amikor a bátyja arcára nézett. Olyan izgatott volt, mint egy gyerek.

- Ez neked jött - emelte fel a dobozt, amit eddig a lány észre sem vett, pedig elég nagy volt.

- Mi ez? - ráncolta a szemöldökét.

- Nyisd ki, egy futár hozta - unszolta a testvére.

Leemelte a doboz tetejét, és egy pillanatra elállt a szava. Egyelőre csak a ruha színét látta, de az káprázatos volt. A tetején egy kártya volt, rajta az egyik neves hazai divattervező márkajelzésével.

Bizonytalanul nézett a bátyjára:

- Ezt Illyrio küldte?

- Öltözz, nemsokára indulnunk kell - kérte Viserys, és melegen átölelte.

   Mielőtt kilépett volna a szobája ajtaján, még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, és döbbenten bámult a benne lévő nőre. A ruha, bár nem tűnt különösebben rafinált szabásúnak, valahogy mégis megváltoztatta. Mintha életre kelt volna rajta, mégpedig azért, hogy őt tökéletessé tegye. Még a szeme színét is felerősítette, igazán vibráló ibolyaszínű lett. Ebben a ruhában felnőtt nőnek hatott.

   A nagybátyához tartva a taxiban idegesen tördelte a kezét, és azon tépelődött, hogy milyen lehet Drogó? Nagyon gazdag, és még nem volt házas, ezt Viserys elmondta. Ha jól számol, akkor nagyjából harminc éves körül van, márpedig akkor furcsa, hogy még nincs felesége. Daenerys arra gondolt, hogy talán olyan csúnya, hogy nem kell senkinek. Vagy alacsony. Esetleg kiállhatatlan, sőt, mindezek együttvéve. És neki össze kell vele kötnie az életét. Mire megérkeztek, már sikítani tudott volna, és a sírás kerülgette, hogy nem mehetett el a buliba, ahol ott van Noel, neki pedig itt kell majd bájologni egy ronda, és bunkó férfival, akit már most utál, és akihez majd hozzá kell mennie.

   Illyrio háza a Budai villanegyedben volt, egy háromszintes, századfordulós stílusban épült villa. Daenerysnek nagyon tetszett a ház mindenféle díszítettséget nélkülöző, elegáns homlokzata, és a gyönyörű, parkosított, hatalmas kert. Amíg Viserys nagykorú nem lett, addig a bácsikájuknál éltek, utána kaptak tőle egy kétszobás lakást a belvárosban, de nyaranta még mindig gyakran laktak hetekig nála, mert még mindkettőjüknek megvolt a régi szobája. Nagyon szerette Illyriot, aki a szülei halála után apjuk helyett apjuk lett. Mindent megadott nekik, amire csak szükségük volt, sőt, attól sokkal többet is. Együtt nevelte őket a saját fiával, ugyanazt megkapták, amit Marcell, és sohasem érezték, hogy nem Illyrio saját gyermekei. A lány néha elgondolkodott azon, mi lett volna, ha a felesége nem hal meg Marci születése után. A nagybátyjának túl sok szomorúságot kellett elviselnie az életben, de most itt az alkalom, hogy valamivel Ő, Dany boldoggá tegye. A nagybátyja ugyanolyan rögeszmésen ragaszkodott az apja által elrendezett frigyhez, mint Viserys, így aztán nem tehetett mást, belenyugodott.

   A kocsi beállón és a felhajtó oldalán jobbnál-jobb autók álltak, de nem volt túl sok, ezért Dany úgy tippelte, talán negyvenen lesznek a vendégek. Amikor beléptek, a nagybátyjuk eléjük sietett, és melegen ölelte át őket.

- Daenerys, drágám! Minden rendben?

- Persze - bólintott a lány -, köszönöm a ruhát!

- Csodálatosan nézel ki benne, mint egy igazi hercegnő! - bókolt Illyrio, miután végignézett rajta. A szeme csillogott a büszkeségtől.

- Itt van már Drogó? - Viserys nem sokat törődött a formaságokkal, rögtön a tárgyra tért.

A nagybátyja megrázta a fejét.

- Még nem, nemrég telefonált, hogy késett a gépe.

- Marci el tudott jönni? - kérdezte a lány reménykedve. Marcival nagyon szerették egymást, legalább annyira a bátyjának tekintette, mint Viseryst.

- Sajnos nem - sóhajtott Illyrio -, Rómában kellett maradnia. De gratulál neked, és üzeni, hogy amint lehet, meglátogat.

- Sajnálom - válaszolta Dany, és tényleg így is gondolta, mert reménykedett, hogy lesz egy támasza ma este.

   Érdeklődve nézett körbe, és meglepődve látta, hogy páran táncolnak. Néhány vendéget jól ismert, néhányat kevésbé, és olyan is akadt, akit egyáltalán nem. Nyilván a bácsikája kihasználta az alkalmat, és az üzletfeleit is vendégül látja. Mindenkivel beszélgetett, volt, akivel többet, másokkal kevesebbet. Gratuláltak a diplomájához, és azt kérdezgették, mit tervez ezek után. Miközben udvariasan válaszolgatott, fél szemmel állandóan az ajtót leste. Kezdte megérteni, mit érezhetnek a lovak a lóvásáron. Vajon neki is megnézi majd Drogó a fogait?

Hülye vagyok - gondolta, de az idegei már pattanásig feszültek. Gyakorta nézett a faliórára, és úgy érezte, hogy a percek csigalassúsággal vánszorognak előre.

   Végre egyedül maradt egy rövid időre, amikor megkordult a hasa. Rájött, hogy utoljára reggel evett, akkor sem túl sokat, és hirtelen nagyon éhesnek érezte magát. A nagybátyja felé pillantott, aki egy nagydarab, hosszú hajú férfival beszélgetett. Szerette volna vele felvenni a szemkontaktust, de hiába, mert Illyrio ugyan szemben állt vele, de az idegen teljesen kitakarta. Vállat vont, és odament a svédasztalhoz. A rengeteg hidegtál mellett voltak apró, falatnyi szendvicsek is, és Dany ezekből néhányat egy tányérra pakolt. Az első libamájas falat mennyei volt. Már éppen egy másodikat emelt a szájához, amikor mögötte Viserys szólalt meg:

- Éppen most kellett ezt a nagy halom ételt magadhoz venni?

- Miért? Éhes vagyok! - védekezett.

- Még a végén falánknak fog tartani - folytatta a bátyja visszafogott, de feszült hangon.

- Kicsoda? - kérdezte, és a gyomra hirtelen gombostű méretűre szűkült.

- Drogó - válaszolta a testvére, és a fejével Illyrio felé intett, aki most megfordult, és a magas férfival együtt megindult feléje.

- Ó! - Csak ennyit tudott mondani, mert abban a pillanatban a keze megremegett, és a benne tartott szendvicsről a libamájhab lecsúszott.

Nem is kellett odanéznie, mert érezte, hogy az a finom hab, amit az előbb még olyan élvezettel ízlelt meg, a ruha kivágásában, a csupasz bőrén landolt.

ÚJ GOT fanfiction - Szívek keringője II. - bevezető

Mielőtt feltölteném az új írásom 1. fejezetét, álljon róla itt néhány szó.

Sajnos továbbra sem találtam ki jó nevet, ezért jobb híján a "Szívek keringője II." elnevezést kapja.
Ha bárkinek adódna jobb ötlete, ne tartsa magában! :)

Néhány gondolat a fanfic-ről.
Bár a címe Szívek keringője II., egyelőre nem csatlakozik szorosan az első fichez. Most még néhány évvel korábban járunk, de lesz a történetnek egy olyan pontja, amikor is elérkezünk azokhoz a fejezetekhez, amik az elsőben Daenerys és Jorah kapcsolatáról szóltak. Innentől valamilyen szinten lesz kötődés, de inkább csak érintőlegesen (tehát az előző főszereplői - Sansa és Sandor - csak említés szintjén fordulhatnak elő).

Sajnos a rendszeres, x. naponkénti frissítést nem tudom ígérni, lévén, hogy az életem eléggé sűrű lett, de igyekszem. Most van ötlet, de a megvalósításhoz idő kell.

Bármilyen véleményt, kritikát szívesen fogadok!


Tehát, jó szórakozást!

Új fanfic

Szeretném jelezni, hogy az új írásom első része előreláthatólag jövő hét elején kerül fel az oldalra.
Ahogy már korábban írtam, a főszereplő Daenerys lesz. Bár még nincs kész, de most nem tervezek bele "krimi" jellegű motívumot, igaz, valami már kezd körvonalazódni, tehát még az sincs kizárva.
Illetve a címét, azt még nem találtam ki.

16. fejezet - Pisilő kutya

Sansa


   Másnap Daenerys és Drogó látogatott meg. Dany szomorú volt Viserys halála miatt, de azt örömmel újságolta, hogy az apja ezek után letett a nagyra törő tervekről, és úgy döntött, hogy a maradék egy szem gyermeke legyen boldog, akivel csak szeretne, így most végre nyíltan járhatnak Drogóval.
Szegény Dany zavarban volt amiatt, hogy mit tett velem a testvére, de hamar megnyugtattam, hogy emiatt nem neheztelek rá, hiszen nem tehetett róla. Ráadásul, tőle kaptam életem legnagyobb ajándékát.
   Engem pénteken engedtek ki a kórházból, addig Sandor mondhatni beköltözött a kórházi szobámba, mert az első külön töltött este után nem volt hajlandó magamra hagyni. Ugyan a szobámban lévő fotelágyról mindene lelógott, de azt mondta, szívesen van így is ott, inkább velem alszik egy szobában kényelmetlenül, mint otthon sehogy sem.
Hazaérkezésemet megünneplendő, anya szombaton ebédre meghívta hozzánk Sandort, Danyt és Drogót is.

   Sandor hihetetlenül megváltozott az elmúlt két hétben. Furcsa volt belegondolni, hogy csak két hete annak, hogy az Atomiumnál csókolózni kezdtünk. Mikor megismertem őt, általában rossz volt a kedve, szigorú a tekintete, és sosem nevetett, maximum csak gúnyosan mosolygott. Ehhez képest, most csillogott a jókedvtől a szeme, és rengeteget nevetett. Volt még benne bizonytalanság, de tudtam, hogy idővel az is elmúlik majd. Ráadásul, Drogóval egészen összebarátkoztak, tehát valami jó mégiscsak kisült ebből az egészből.
Estefelé, amikor Dany és Drogó elment, és Sandor is készülődni kezdett, anya félre vont.
 - Hogy érzed magad, Sansa? - kérdezte.
 - Nagyon jól, már semmi bajom - válaszoltam.
 - Tudom, hogy szeretnél már kettesben lenni Sandorral - jelentette ki.
Fülig vörösödtem, és bólintottam.
 - Ha szeretnél, elmehetsz hozzá! Azok után, ami vele történt, és mégis kihozott téged egy égő épületből, tudom, hogy sosem ártana neked.
 - Tudod, hogy mi történt vele? - csodálkoztam el.
 - Tizenhét órát vártunk arra, hogy felébredj, sokat beszélgettünk - bólintott, aztán átölelt, és utamra engedett: - na, menj!

   Repültem Sandorhoz, aki a szobámban várt.
 - Szép volt ez a nap - mondta -,  bár egy kicsit furcsa is, ennyi ember között lenni. Főleg úgy, hogy vendég vagyok, nem testőr.
 - Majd megszokod - mosolyogtam rá.
 - Gondolod?
 - Muszáj lesz, a Sansa csomaggal jár.
 - Akkor menni fog, érted bármit - mosolygott ő is.
 - Egyébként pedig nem vendég vagy, hanem családtag.
 - Köszönöm - mondta, és az ép arca kicsit elpirult.
 - Nincs mit, ez az igazság. - Adtam egy puszit a homlokára.
 - Nem akarsz még hazamenni? - kérdeztem.
 - Ööö, de - mondta halkan, és akkor jöttem rá, hogy a kérdésemet úgy is értelmezhette, hogy máris meg akarok tőle szabadulni.
 - Nem sürgős, csak azért kérdeztem, mert veled megyek - vigyorogtam rá.

   A lakásához vezető úton tettünk egy kis kerülőt a belvárosba.
 - Hová megyünk? - kérdeztem meglepetten.
 - Majd meglátod! Szeretném leróni egy régi adósságomat - válaszolta Sandor titokzatosan.
Amikor megláttam az egyik utcasarkon a bronz kutya szobrot, elnevettem magam:
 - Nem tűnik egy félelmetes vérebnek!
 - Talán azért, mert valójában nem is véreb, hanem egy szelíd kutyuska - kezdett bele egy kétértelmű beszélgetésbe Sandor.
 - Hm, csak nem megszelídítette a gazdija?
 - Nem hiszem, hogy a gazdája lett volna - válaszolta.
 - Mindenesetre nagyon elégedettnek tűnik, mintha pisilés közben meglátta volna álmai szukáját.
 - Vagy már korábban megtalálta, és most igazából a territóriumát jelöli ki.
 - És vajon merre van az a territórium?
 - Mindig amerre a szuka van - vigyorgott.
 - Azt hiszem, ez a lány kutyusnak is tetszeni fog!
 - Remélem! - nézett rám.
Aztán mindketten elnevettük magunkat.


Sandor


   Izgatottan léptem be a lakásba, Sansával az oldalamon. Volt egy kis változás a berendezésben, kíváncsi voltam, hogy szóvá teszi-e majd? Persze, amint beléptünk, azonnal észrevette, hogy a tükör felkerült a falra. Kérdőn nézett rám, én pedig zavartan próbáltam megindokolni a változást.
 - Láttam, hogy mennyit kínlódtál az én zsebtükrömmel, ez meg úgyis ott volt a szekrény mögött. Legalább legyen valami haszna - próbáltam lezseren előadni.
 - Gyere - fogta meg a kezem. Maga mellé húzott, szemben a tükörrel. Nem akartam belenézni, nem akartam látni a kettőnk arca közötti különbséget. - Mit látsz a tükörben? - kérdezte.
 - Egy gyönyörű, tökéletes nőt - válaszoltam. Csak a fejét ingatta.
 - Elmondjam, hogy én mit látok? - Bizonytalanul bólintottam. - Két nagyon boldog embert látok, akik közül az egyik én vagyok, a másik pedig az, aki számomra a leggyönyörűbb a világon. Egyszer azt mondtad nekem, hogy szörnyetegnek látlak, pedig igazából te akartad annak láttatni magad. Nézz bele még egyszer a tükörbe - kérte -, de most lásd meg a szemed jókedvű csillogását, és a boldogságot az arcodon. Látod még a szörnyeteget?

   Nagyot sóhajtva néztem bele a tükörbe, és megláttam azt a férfit, aki valaha lehettem volna, ha nincs egy bátyám. Aztán ránéztem Sansára, majd megint a tükörbe, és hirtelen ütött fejbe a felismerés, hogy tulajdonképpen az a férfi most vagyok. Bárhogyan is néz ki az arcom, szerelmes vagyok, és viszont szeretnek. Boldog vagyok.
Továbbra is a kezemet fogva behúzott a hálóba, és egy finom mozdulattal hanyatt lökött az ágyon.
Ráült a csípőmre, és fölém hajolt.
 - Tudod, hogy mennyire gyönyörűek a szemeid? - kérdezte. - Még álmomban is csak azokat látom. Szeretem az orrodat - folytatta, és mint az eszkimók, lágyan hozzádörgölte az enyémhez a sajátját. - Imádom szád ízét - csókolt meg -, egész nap tudnám csókolni. Azt is imádom, ami itt van benn - adott egy puszit a homlokomra.
Furcsán éreztem magam, nem vagyok bókokhoz szokva. Bár, Sansa szavai nem is hatottak bóknak, inkább, mint tényeket közölte ezeket. Aztán összehúzta a szemöldökét, egy pillanatra az ajkába harapott, és végighúzta az ujjait a mellkasomon.
 - Ráadásul, valamiért eszeveszett módon kívánlak. De komolyan, néha saját magamtól is megijedek, hogy mennyire.
Gyorsan átlendültem, és most ő került alulra.
 - Nos, ezen segíthetek - dörmögtem.


Epilógus


   Felvettem a zakómat, és még egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe, hogy minden rendben van-e rajtam, jól áll-e a nyakkendőm, amikor dobogó lábak hangjára lettem figyelmes.
 - Apuci, James azt mondta, hogy szerinte Robb bácsi erősebb, mint te! - szaladt hozzám apró lábain egy kis, vörös energiabomba. James Robb legkisebb fia volt, és csak két hónappal volt idősebb az én lánykámnál.
 - Szerinted? - kérdeztem tőle.
Emma összeráncolta a homlokát, és a választ latolgatta.
 - Robb bácsi is nagyon erős, de az én apukám a világon a legerősebb! - vágta ki büszkén, és pontosan ugyanolyan elragadtatott arccal nézett rám, mint ahogyan az anyja szokott.
 - Eláruljak neked egy titkot? - kérdeztem tőle.
 - Aha, igen - bólogatott.
Felkaptam a karjaimba:
 - Tudod, minden kisgyereknek a saját apukája a legerősebb.
 - Mindegyiknek? - kérdezte hitetlenkedve a négy évesek bölcsességével.
 - Bizony, ez egy ilyen apuka dolog.
Ezen egy kicsit eltöprengett, aztán elvigyorodott.
 - De te vagy a legcukibb apuka, aki a legnagyobbra reptet!
 - Nos, ezzel nem vitatkozhatom - mondtam. Azzal a magasba emeltem, és berregni kezdtünk. - Brrrr, brrrr, brrrr...

   Sansa az ajtóban állva mosolygott rajtunk. Leraktam Emmát, aki a frissen szerzett információval azonnal rohant le Jameshez.
 - Keresem a legcukibb apukát, aki megsegítené a pókhasú anyukát, és felhúzná a ruhája hátán a cipzárt - mondta Sansa, azzal hátat fordított, és felemelte a haját, hogy hozzáférhessek.
Nem tudtam megállni, és előbb végigsimítottam meztelen bőrén, a gerince mentén. Élvezettel láttam, hogy a háta azonnal libabőrössé vált.
 - Ha ezt még egyszer megteszed, el fogunk késni a húgom esküvőjéről, mert bezárom az ajtót, túszul ejtelek, és válogatott kínzásoknak vetlek alá! - fenyegetett meg.
 - Biztosan szörnyű lenne - dörmögtem a füle mögé, de azért gyorsan felhúztam a cipzárt. Átkaroltam hátulról, és megsimogattam domború pocakját. A válasz nem késlekedett, odabent nagy rúgkapálás kezdődött.
 - Már most annyira rajong érted, mint Emma - mondta Sansa, aztán felém fordult. - Nagyon elegáns vagy - nézett végig rajtam.
 - Te pedig gyönyörű!
 - Á, alig férek már bele a ruhába, pedig két hete, amikor anyával kiválasztottuk, még bőven jó volt -
kesergett.
 - Akkor is Aryának lesz a világon a legszebb esküvői tanúja!
 - Menjünk, már várnak lenn! - fogott kézen.

   A templomban, mint a család férfi tagja, ott ültem Jon és Bran mellett, aztán amikor James és Emma végzett a virágok szórásával, a lányom hozzám szaladt, James pedig az apjához. Emmát kényelmesen felültettem a térdemre, ő pedig áhítattal figyelte a templom színes üvegablakait. Amíg a papot hallgattam, a gondolataim elkalandoztak.

   Tíz éve ilyenkor még nem ismertem Sansát. Ha valaki, akkor megkérdezte volna, hogy mi lesz velem tíz év múlva, nem lett volna túl vidám a jövőképem. Magányos voltam és keserű. De nemsokára berobbant az életembe, és teljesen felforgatta azt. Elhitette, hogy én is szerethető vagyok és elfogadtatta az arcomat is velem. Most már, ha nem is szeretem azt, ahogyan kinézek, már nem zavar borotválkozáskor a nagy fürdőszobai tükör. A furcsa pedig az, hogy mióta engem nem zavar annyira a kinézetem, azóta a többi ember is máshogyan viszonyul hozzám. Már nem ijednek meg tőlem, de nem is szánakoznak rajtam.
Mára Sansa a feleségem lett, és egy gyönyörű kislánnyal ajándékozott meg, akinek hamarosan megérkezik a kishúga. Eszembe jutott a reggeli közjáték a cipzárral, és magamban elmosolyodtam.
Nem hittem volna, hogy a filmeken kívül másutt is létezhet az, hogy tíz év után még mindig imádjuk felfedezni egymás testét, de így van. Sőt, ha néhány nap valami miatt kimarad, akkor ugyanolyan éhesen esünk egymásnak, mint első alkalommal.
Tíz hosszú, boldog év. Még emlékeztem az előtte lévő boldogtalan huszonötre, de úgy fogtam fel, hogy talán azért a sok boldogtalanságért kapom most ezt a rengeteg boldogságot.

   Amikor Arya és Theon kimondták az "igen"-t, a lánykérésem jutott az eszembe.
Még csak fél év telt el azóta, hogy Viserys elrabolta, de én már hetek óta meg akartam kérni Sansa
kezét. Minden pillanatot vele akartam tölteni, amit csak lehetett. Persze, így is többet volt nálam, mint otthon, de szerettem volna, ha a barátnőm helyett a menyasszonyom lenne. Napokig gondolkodtam rajta, hogyan kérjem meg a kezét, míg végül kitaláltam. Kellett egy kis utánajárás, de megérte.
   Azon a hétvégén ismét elmentünk a Mini Európába, de most csak ketten. Ahogyan egyre beljebb haladtunk a látnivalók közé, úgy lettem egyre idegesebb. Végül odaértünk a Brüsszel főterét bemutató maketthez, amin Sansa egyből észrevette a kicsit nagyobbra méretezett, új bábukat.
 - Nézd, új bábuk vannak! Jaj, de romantikus, ez egy lánykérés! - örvendezett.
A szívem a torkomban dobogott, így csak annyit tudtam kinyögni, hogy:
 - Ühüm.
Ahogy tovább figyelte a párt, már kezdte meglátni a hasonlóságot. Egy vörös hajú lányt kért meg térden állva, egy magas, sebhelyes arcú férfi. Csillogó tekintettel nézett rám.
 - Valami van kiírva a polgármesteri hivatal épületére - mondtam neki.
Ránézett a "Hozzám jössz feleségül, Sansa?" feliratra, és rám mosolygott.
 - Egy ilyen kérdésre, biztosan igent fog mondani az a lány, ha van egy kis esze - pirult fülig.

   Akkor fél térdre ereszkedtem, és elővettem a gyűrűt:
 - Szeretlek, az életemnél is jobban. Szeretnélek boldoggá tenni, örökre vigyázni rád, a társad lenni. Sansa Stark, hozzám jössz feleségül?
 - Igen - válaszolta elfogódott hangon, és a szemében az öröm könnyei csillogtak.
Miután az ujjára húztam a gyűrűt, csókolóztunk, a környéken lévő turisták pedig tapsoltak, aztán
odajöttek gratulálni.
Az esküvőnk meghitt, családias volt. A szüleinken és a testvéreinken kívül, Dany és Drogó volt ott még. Addigi életem legboldogabb napja volt. A nővérem nem bírta abbahagyni a vigyorgást, az anyám pedig a sírást, sőt, még apám szeme is nedves volt, de persze ő ezt a világért sem vallotta volna be.
   Miután a feleségem lett, Sansa hozzám költözött. Az édesapjától nászajándékba az egyik cégüket kapta, az egyetemet pedig végül Belgiumban fejezte be. Én beindítottam a vállalkozásomat, ami
mostanra több mint száz embernek munkát adó cég lett. Még Nabil is nálam dolgozik, az egyik legjobb emberem.

   Öt éve voltunk házasok, amikor úgy döntöttünk, gyermeket szeretnénk, és Emma szinte azonnal meg is fogant. Sansa azt szokta mondani, hogy biztosan nagyon várta már, hogy közénk jöhessen. Azután, hogy megszületett, elköltöztünk egy családi házba, Drogó és Daenerys mellé, akiknek mostanra három kis porontyuk van. Sohasem mentek vissza, Marokkóba, ahogyan mi sem fogunk már Belgiumból elköltözni. Sansa szülei nemsokára hazaköltöznek, mert az édesapja már túl lesz két cikluson is, és többet nem indul. Felajánlottam Sansának, hogy ha szeretne, mi is átköltözhetünk
Angliába, de ő nem akar, azt mondta, most tökéletes az életünk, minek bolygatni? Most is csak Arya
esküvője miatt voltunk itt, már két hete.

   Amint az esküvőnek vége lett, Sansa máris odajött hozzám.
 - Gyere, menjünk, gratuláljunk nekik! - mondta.
Theon kicsit szégyenlős fiú volt, és egy kissé talán furcsa is, de ezzel együtt, éppen ebbe a családba való.
 - Gratulálunk nektek, és sok boldogságot kívánunk! - köszöntöttük őket Sansával.
 - Ha a mi házasságunk is olyan jó lesz, mint a tiétek, akkor nagyon boldogok leszünk - mondta Arya, és átölelt bennünket.


Vége



Ui: Mindenkinek köszönöm a figyelmet.
Az új (Daenerys-Drogo-Jorah) történettel kissé lassan haladok, de mivel az első fejezet már kész, néhány napon belül felrakom ide, hogy véleményezhessétek. Pl. hogy egyáltalán van-e értelme foglalkozni vele? :)

15. fejezet - Tűz

Sandor


    Akkor hát, ennyi volt? Öt évesen a bátyám az utolsó esélyemet is elvette, hogy valaha is boldog legyek? - kérdeztem magamtól reménytelenül, még mindig meredten bámulva a lángoló csarnokot.
Még élénken élt az emlékezetemben az érzés, ahogyan a lángok a bőrömet olvasztják, és az a borzasztó szag.
Hogyan is hagyhatnám, hogy Sansával ugyanez történjen?
Hirtelen eszembe jutottak a korábbi szörnyen üres, magányos évek, és rájöttem, hogy már soha többet nem tudnék úgy élni. Inkább meghalok a tűzben Sansával, minthogy nélküle kelljen tovább csinálnom azt a valamit, amit életnek nem is lehet nevezni.
 - A rohadt életbe! – káromkodtam, aztán vettem egy utolsó, mély lélegzetet és bementem.

   Kint már sötét éjszaka volt, viszont ami odabent fogadott, az maga volt a tüzes pokol. De már nem érdekelt, mert odakint rádöbbentem, hogy van ennél rosszabb is, amit már átéltem az elmúlt huszonöt évben, és az a fagyos, zord pokol rosszabb, mint ez itt, ahol a táncoló lángnyelvek pillanatok alatt végezhetnek velem.
A csarnok végében feltornyozva, hatalmas csomagokban régi újságok voltak. Valószínűleg azokat gyújthatta meg Viserys, mert olyan hatalmas lánggal égtek, hogy már a tetőt nyalogatták. Néhány méterre az újságoktól, összekötött kezekkel és lábakkal, egy hevenyészett priccsen feküdt Sansa, csukott szemmel, és láthatóan nem volt magánál. Arra gondolni sem akartam, hogy esetleg már nem él. A csodálatos, hosszú, vörös haja szétterült a feje fölött, és amikor megláttam, éppen akkor pattant bele egy szikra. Azonnal belekapott, a haja égni kezdett, ő pedig még mindig mozdulatlanul feküdt.
Kétségbeesetten rohantam felé, közben levettem a dzsekimet, és ahogy odaértem, azzal csapkodtam a lángokat. Végre sikerült a haját eloltani, akkor gyorsan felkaptam, és ahogy csak tudtam, száguldottam vele kifelé, mert már én is kezdtem köhögni a füsttől.

   Jó messzire, legalább húsz méterre mentem a csarnoktól, csak akkor rogytam le végre. Gyengéden leraktam Sansát magam mellé a fűbe, kioldottam kezét, lábát, és próbáltam rájönni, hogy lélegzik-e még? Akkor elkezdett esni a Brüsszelre annyira jellemző csendes, szemerkélő eső. Ahogy az első cseppek az arcához értek, Sansa kinyitotta szemét.
Amikor rám nézett, valamit mondani akart, de csak egy köhögés roham hagyta el a száját.
 - Ssss, ssss - csitítgattam -, most már minden rendben lesz.
Aztán a kezével megkereste az enyémet, és újra lehunyta a szemét, de már nyugodtabb voltam, mert láttam, hogy szépen, egyenletesen lélegzik. Akkor végre átadhattam magam az érzéseimnek, és hosszú évek óta először, kicsordult a könnyem.


Sansa


    Álmomban otthon jártam. Az otthonunk melletti gyönyörű, zöld mezőn sétáltam. Mindig imádtam a mezőnkön sétálni, mert szerintem sehol sincs olyan csodálatos zöld a fű, mint attól a rengeteg esőtől nálunk, Angliában. Szerettem azt a nyugalmat, ami a mezőn töltött el, akkor is, ha vizsgáztam, ha szerelmi bánatom volt, és gyermekkoromban is, amikor néha valami rossz fát tettem a tűzre, ide menekültem.
De most valami hiányzott. Nyugtalanul bolyongtam körbe-körbe, és kerestem valamit, de nem tudtam, hogy mit is keresek. Lehunytam a szemem, hogy kiűzzem a zöld mezőt, ami minden gondolatomba befurakodott. Mihelyst nem láttam azt a sok zöldet, azonnal tudtam, mit keresek. Egy szürke szempárt. Egy gyönyörű szürke szempárt. Most már nem itt van az otthonom, hanem ahol az a szürke szempár vár rám. Látni akarom, nem álmodni róla. Látni akarom Sandort!
 - Sandor - krákogta valaki álmomban.
 - Mit mondott? - hallottam meg Sandor hangját.
Lehet, hogy az enyém volt az a krákogó hang?
 - Úgy hallottam, a neved - Ez az anyám hangja volt.
Akkor mégiscsak álmodom.
 - Ne aggódj, nemsokára felébred - hallottam megint anyámat.
 - Annyira félek, hogy mégis valami baja esett - ez megint Sandor volt.
 - Nyugodj meg, az orvos biztosan nem tévedett - mondta anya.

   Ezt már tényleg látnom kell!
Kinyitottam a szemem. Az ágyam mellett legnagyobb egyetértésben Sandor és anya ült.
 - Ti mióta vagytok öri barik? - Sajnos, a krákogó hang tényleg az enyém volt.
 - Kislányom! - kiáltott fel anya, de én csak Sandort láttam, aki engem nézett a hatalmas szürke szemeivel, és nem bírt megszólalni.
 - A kezed - mondtam, és a hozzá közelebb lévő kezemet kinyújtottam, mert most nem fogta az enyémet. Szinte azonnal a két hatalmas tenyere közé került, vagyis, végre oda, ahová tartozik.
 - Most már jó - krákogtam.
 - Elmegyek, megkeresem az orvost - mondta anya -, kérte, hogy megvizsgálna, ha felébredtél.
 - Jó - válaszoltam, de képtelen voltam levenni a szemem Sandorról. - Kérlek – kezdtem, amikor az ajtó becsukódott anya mögött -, csókolj meg!
Erre elmosolyodott, hozzám hajolt és a számra adott egy puszit, én pedig mohón csókoltam volna, de sajnos rögtön köhögni is kezdtem.
 - Te kis mohó! - szólalt végre meg. - Vigyáznod kell még magadra.
 - Szeretlek - mondtam neki.
 - Én is nagyon szeretlek téged - válaszolta.

   Ekkor ért vissza anya, mellette az orvossal.
 - Szép napot! - mondta - szeretném önt megvizsgálni.
Aztán anyához és Sandorhoz fordult:
 - Megkérném önöket, hogy néhány percre fáradjanak ki a folyosóra.
Megszorítottam Sandor kezét:
 - Kérem, hadd maradjon!
 - Jól van - biccentett az orvos.
 - Ha jól tudom, a barátja mentette ki önt, éppen időben - kezdte az orvos, és közben végezte a vizsgálatot is. Sandor nem engedte el a kezem, de tapintatosan elfordult. - A mentőben, és nálunk
oxigént kapott, és úgy tűnik, hogy nincsenek maradandó károsodások. Most negyvennyolc órán
keresztül ágynyugalom javasolt, amiből tizenhét óra már eltelt, ennyit aludt. Megkérem, hogy a
következő harmincegy órában csak a mellékhelyiségbe menjen ki, és oda sem egyedül. Ha nincs itt
valaki önnel, akkor hívjon egy nővért, rendben?
 - Igen - bólintottam.
 - Ne aggódjon - paskolta meg a vizsgálat végén a karomat - minden rendben lesz, nemsokára haza mehet.
 - Köszönöm - válaszoltam.
 - Nekem nincs mit - mondta az orvos, és Sandorra nézett.
 - Viszontlátásra!

   Mikor anya is visszaült az ágyam mellé, megkérdeztem:
 - Szóval, hogy-hogy ilyen jóban vagytok?
 - Belátom, hogy igazad volt - mondta nekem anya -, jó ember és szeret téged.
Nem hittem el, de mégis azt láttam, hogy Sandor elpirult.
 - Felhívtam apádat, hogy felébredtél.
 - Most hány óra van?
 - Kedd van, és délután négy óra múlt.
Szétnéztem a kórteremben. Hasonló volt, mint ahol Sandor feküdt, de itt csak egy ágy volt, mellette egy fotelágy és rendes székek voltak, nem ilyen kis háromlábú valamik.
 - Hol vagyok? - kérdeztem.
 - Az Egyetemi kórházban, egy alapítványi szobában. Azt mondták, itt benn lehet maradni veled a látogatási idő után is.
Akaratlanul is Sandorra néztem.
 - Természetesen, Sandor is itt marad veled, és ma este még én is, rendben lesz így? - kérdezte anya.
Sandor nyúzott arcára pillantottam, és tudtam, hogy valószínűleg azóta sem aludt, hogy engem kihozott. Szerettem volna, ha marad, de jobb érzés lett volna, ha tudom, hogy ki tudja aludni magát.
 - Sandor, nem aludnál inkább ma otthon? Szeretném, ha kialudnád magad, mert neked is szükséged lenne egy kis pihenésre!
 - Tudod, hogy szívesen vagyok itt veled - válaszolta Sandor, és talán kicsit rosszul is esett neki, hogy haza küldtem.
 - Tudom, és remélem, holnap este itt is leszel! Csak egy hete volt a baleseted, ne felejtsd el! - kértem.
 - Jól van! - Adta meg magát.
 - Én most elmegyek haza, hogy főzzek valamit vacsorára, aztán visszajövök a többiekkel - mondta anya. - A nyomozó is szeretne majd kikérdezni, de neki holnap is ráér.
 - Jó, köszönöm!

    Amikor elment, Sandor megszólalt:
 - Az anyukád igazán kedves. - Aztán kicsit elkomorodott. - Emlékszel arra, ami történt?
 - Igen. A vacsora után valahogy a háta mögé kerültem Viserysnek, aki éppen pontosan abban a testhelyzetben volt, mint a képen. Igaz, most öltöny volt rajta, de úgy éreztem, hogy talán ő az. Kimentem ahhoz a padhoz, amelyiken a Joffrey születésnapján ültünk, és felhívtalak, hogy neked mi a véleményed erről, de leütött. Aztán amikor magamhoz tértem, már ott voltunk abban a csarnokban. Meg voltam kötözve, de egyébként nem bántott. Egyfolytában arról beszélt, hogy nem engedheti meg, hogy a húga egy olyan senkiházié legyen, mint Drogó, mikor az övéké egy ősi család. Aztán valaki felhívta, akkor feldühödött. Utána meggyújtotta az újságokat, és ott hagyott.
   Nehezemre esett még a beszéd, ezért nagyon lassan mondtam ki a szavakat, de azt akartam, hogy tudja.
 - Amikor meggyújtotta a tüzet, tudtam, hogy benn fogok égni. Addig reménykedtem, hogy meg fogsz találni, de amikor a tűz égni kezdett, akkor feladtam. Én - tétováztam -, nem hittem, hogy oda bejössz értem, és nem is akartam, hogy bajod essen, tudom, mit jelent számodra a tűz. - Lesütöttem a szemem. - Inkább jó mélyeket szívtam a füstből, hogy minél előbb meghaljak. Amikor odakint felnyitottam a szemem, és megláttalak, azt hittem, hogy már meghaltam, és egy angyal vagy. Aztán, megéreztem, hogy esik az eső, akkor gondoltam, hogy nem lehet olyan hülye hely a másvilág, hogy ott is essen.
 - Az a szörnyű, hogy egy ideig én sem hittem, hogy bemegyek érted. Teljesen leblokkoltam. Ha nem féltem volna annyira a tűztől, most nem lenne két centis a hajad - csóválta a fejét.
 - Majd megnő - mosolyodtam el. - Nem tudom, honnan vetted a bátorságot, hogy oda utánam gyere? - Hitetlenkedtem.
 - Nem volt választásom. - Egy pillanatra elkomorodott. - Nem hagyhattam, hogy a bátyám tőled is elszakítson. Megígértem, hogy megvédlek mindenkitől, és rájöttem, hogy nemcsak Viserystől kellett, hanem Gregortól is. Valószínűleg senki másért nem mentem volna be, de te voltál ott. Téged nem hagyhattalak benn.
 - Szerencsés lány vagyok - mondtam csendesen.
 - Nem, a szerencsés én vagyok - válaszolta.

   Ezen egy kicsit mindketten elméláztunk, és én arra gondoltam, hogy mennyire szerethet, ha képes volt értem bejönni abba a pokolba, azok után, amiken keresztül ment?
Hogy oldjam a csendet, megkérdeztem:
 - És te hogyan találtál meg?
 - Azt hiszem, ez az egész nem történt volna meg, ha jobban figyelek a temetésen, de egyszerűen nem láttam meg rajtad kívül mást - sóhajtott.
 - Ez rám is igaz - mosolyodtam el -, a vasárnap éjszaka után másra sem tudtam gondolni, csak rád. Remélem, hamarosan jobban leszek, és megismételhetjük - böktem ki pirulva.
 - Hihetetlen vagy - nevette el magát, és megpuszilta a kezem. - Szóval, átgondoltam, amit utoljára mondtál, és elmentem Drogóhoz, hátha ketten rájövünk valamire, de végül is Daenerys, aki éppen nála volt, ismerte meg a bátyját a képen. Azt nem tudta, pontosan hová járnak Viserysék, de elmentünk egy haverjához, akitől megtudtuk. Lehet, hogy ő hívta fel Viseryst, nem néztük meg, hogy van-e vonalas telefonjuk - töprengett el egy pillanatra.
Az alapján, amit az arcán láttam, jobbnak láttam nem megkérdezni, hogy hogyan is tudták meg, hol vagyok.
 - Amikor odaértünk, Viserys akkor menekült el az autóján, úgyhogy Drogó Danyvel utána ment, én pedig ott maradtam. A többit már tudod.
 - Viserys? - kérdeztem.
 - Meghalt. Drogóék mentek utána, és majdnem sikerült is meglépnie előlük, de akkor érkeztek oda szemből a rendőrök. Amikor ezt meglátta, elkanyarodott, és teljes gázzal nekihajtott a szemben lévő betonkerítésnek. Be sem volt kötve, úgyhogy ott helyben szörnyethalt.
 - Szegény Dany! - mondtam.
 - Hát igen, ő sem volt túl szerencsés, amikor a fiútestvéreket osztogatták - fintorodott el.
 - Te hogy vagy? Nem szabadott volna még engem cipelned, gondolom.
 - Jól vagyok, édesanyád addig nyaggatott, hogy délelőtt lementem, és megvizsgált a doki, akinél feküdtem. Minden rendben.
 - Örülök! Remélem, hamarosan megszabadulunk már ettől a kórháztól.
 - Nyugi, csak néhány napot kell kibírni - simított végig az arcomon.
 - Egy hete bezzeg nem így vélekedtél - vihogtam.
 - Egy hete nem volt füstmérgezésed - mondta.
 - Bent lehetsz majd velem itt? Nem kell még visszamenned, dolgozni?
 - Nem megyek vissza. Nem akarom tovább csinálni ezt az egészet. Indítani akarok egy vállalkozást, ami biztonsági rendszerekkel foglalkozik. Mindig is ez volt a tervem, de tőke kellett hozzá. Igazából már meg is volt a pénzem, nem tudom, miért voltam még mindig Joffrey testőre? Talán csak rád vártam - tette hozzá elgondolkodva.

   Néztem rá, és úgy éreztem magam, mintha a szívem egy teáscsésze lenne, amiben tea helyett szerelem van, de annyi, hogy éppen nem csorog ki.
Mosolyogva kérdezte tőlem:
 - Mire gondolsz?
 - Hm, valójában egy csésze teára. Tudod, angol vagyok, és öt óra körül van.
Zavartan nézett, valószínűleg azt fontolgatta, hogy mennyire lehetek rosszul.
 - Kérjek neked teát a nővérektől? - jutott arra az eredményre, hogy talán csak szomjas vagyok.
 - Nem, köszönöm, nem igazán szeretem a teát.
 - Jól érzed magad? - ráncolta össze a homlokát.
 - Igen, jól vagyok. Sőt, boldog vagyok! Élek, te itt vagy velem, szerelmes vagyok, és akit szeretek, viszont szeret. Legszívesebben táncra perdülnék, úgy érzem, tele vagyok energiával - mosolyogtam, és a jókedvem ragadós volt. - Tudod, azt hiszem, már nem kapnék köhögő rohamot egy kis csókolózástól! - És a távirányítóval ülésbe emeltem az ágyat.

   Hat körül megérkezett a család, és öröm volt látnom, hogy amikor Sandor kezet nyújtott apának, akkor apa éppen úgy ölelte meg, ahogyan Robbot, vagy Jont szokta. Úgy tűnt, Sandor teljes jogú családtaggá lépett elő, és ez örömmel töltött el. Láttam rajta, hogy ő még nem szokta ezt meg, de azt is éreztem, hogy jól esik neki. Hirtelen tele lett az egész szoba, és az addigi csendes beszélgetésünkből nyüzsgő vidámság lett.



Ui: A 16. - egyben utolsó - fejezet 19-én, pénteken érkezik.

14. fejezet - Nyomon

Sandor

    Tudtam, hogy körülbelül fél óra, amíg eljut a taxi Drogó műhelyéig. Úgy döntöttem, ezt az időt engedélyezem magamnak, hogy Sansára gondoljak, mert legközelebb talán csak azután lehet majd, ha megtaláltam, és azt nem tudom, hogy mikor lesz. Így aztán, amennyire tudtam, elhelyezkedtem kényelmesen a taxi hátsó ülésén, és a gondolataimba mélyedtem. Emlékeztem, hogy mennyire gyűlöltem, amikor először megláttam, és ő sikoltozni kezdett. Tényleg gyűlöltem? Azt hiszem, igen. Sőt, azt gondoltam, hogy ugyanolyan gonosz lelke van, mint Joffreynak. Két hétig tartott az érzés, hogy aztán ott, a pisilő kislány szobránál, átcsapjon valami egészen másba.
   Hihetetlen, mit tett velem ez a lány! Hetek alatt véget vetett az évek alatt kialakított rutinomnak, pedig azelőtt azt hittem, nekem már nem számít senki, és semmi, hogy úgy fogom leélni az életemet, magányosan, mint egy kőszikla. Mekkorát tévedtem! Azt hittem, az én lelkemet már nem érinti meg semmi, de Sansa egy citromos süteménnyel képes volt levenni a lábamról. Így lett a Véreb helyett egy megveszekedett idióta, aki hagyta, hogy elvegyék tőle az egyetlen lányt, aki képes volt a szörnyetegből embert csinálni.
   Muszáj megmentenem, hiszen még meg sem mutattam neki a pisilő kutyát, pedig megígértem. Persze nem egy nagy szám az a dög, de megígértem, mint ahogyan azt is, hogy meg fogom védeni mindentől, és mindenkitől.
    A csókjaira, öleléseire nem emlékezhettem, mert az túlságosan felkavart volna, és nekem most tiszta fej kellett. Csak az járt a fejemben, hogy meg kell találnom, és be kell tartanom az ígéreteimet.

    Amikor a műhelybe érkeztem, meglepődve, de örömmel vettem észre, hogy Daenerys is ott van. Drogó éppen egy kombi Opel alatt feküdt, Dany pedig ült egy szerszámos láda mellett a földön, és adogatta az eszközöket Drogónak. Eddig ki sem néztem volna a hosszú, szőke hajú lányból, hogy egyáltalán meg tudja különböztetni a villáskulcsot a csavarhúzótól, de láthatóan biztos kézzel nyúlt a ládába, bármit is kért Drogó.
   Volt valami meghitt ebben a jelenetben, ha két-három hónapja látom őket, még talán irigy is lettem volna, vagy maró gúnnyal gondoltam volna arra, hogy úgyis hamarosan szakítanak. Most egyszerűen csak örültem a boldogságuknak.
Most már egészen biztos, hogy kezd elmenni a józan eszem.
 - Sziasztok! - köszöntem.

    Ha eddig meg voltam lepődve Daenerys műszaki tudásán, akkor az semmi volt ahhoz képest, amit most éreztem, ugyanis ahogy meglátott, felállt, rám mosolygott, és átölelt.
 - Jaj, de örülök, hogy látlak! - lelkendezett.
Drogó pedig kicsúszott az Opel alól, odaköszönt, közben felmutatta a kezét.
 - Bocs, csupa kosz a kezem, de mindjárt lemosom.
 - Sansa nem jött veled? - kérdezte Dany.
 - Nem. Ezek szerint nem tudod? - néztem rá.
 - Micsodát?
 - Ma a vacsora után elrabolták Baratheonék házából. - Igyekeztem higgadtan beszélni, de a hangomból mégis áradt a kétségbeesés.
 - Nem lehet igaz! - szólt Dany.
 - Mondj el mindent - kérte Drogó.

   Elmondtam, amit tudtam, azt is, hogy miről gondolkodtam otthon, de Drogó csak tanácstalanul nézett.
 - Nem tudom, mi lehet az. Logikus, hogy rám gondoltál, de itt nem hallottam semmiről, és te is látod, hogy nem a maffia jár hozzánk dolgoztatni - intett fejével az Opel felé.
- Nincs nálad a kép, amit a nyomozó mutatott? - kérdezte Daenerys.
 - Nincs, de esetleg felhívhatom, hogy küldje át a mobilomra - mondtam, és már tárcsáztam is.  A nyomozó második csengésre felvette.
 - Jó estét! - mondta. - Van valami hír?
 - Semmi, ön megtudott valamit esetleg?
 - Sajnos semmit, egyelőre.
 - Át tudná küldeni esetleg azt a képet, amit a térfigyelő kamera rögzített? - tértem rá, amiért hívtam.
 - Hogyne, megkérdezhetem, hogy mire kell?
 - Egy ismerősömnél vagyok, és megmutatnám neki.
 - Jó, milyen e-mail címre küldjem?
 - Várjon egy pillanatot! - kértem meg.
Körülnéztem, és láttam, hogy van benn egy laptop, úgyhogy gyorsan megkérdeztem Drogót, lehet-e rá e-mailt küldeni? Elém tolt egy papírlapot az e-mail címével. Bediktáltam a nyomozónak, aki megígérte, hogy öt percen belül itt lesz a kép.
 - Sandor!
 - Igen?
 - Kérem, ha megtud valamit, feltétlenül hívjon fel, ne kezdjen el a saját szakállára nyomozni!
Egy pillanatig hallgattam, közben átgondoltam, és rájöttem, igaza van.
 - Rendben.

    Leraktam, és amíg vártunk a képre, tovább gondolkodtunk, hogy miért történhetett mindez? Drogónak elképzelése sem volt, hogy miért akarná őt bárki is megölni, ráadásul a helyzetet bonyolította, hogy Sansa Joffreyék házából tűnt el, Drogó pedig nem is ismer senkit a temetésen részt vevők közül, csak Danyt.
Gondterhelten dörzsöltem meg a halántékomat.
 - Ha nem ismertek rá a fotón látható emberre - márpedig erre nem sok esélyt láttam -, akkor elmegyek Sansa szüleihez. Nem így terveztem bemutatkozni nekik - Daenerys közben együtt érzően paskolta meg a karomat -, de talán tudhatnak valamit, ami nyomra vezet. Meg kell találnom őt!

Amikor jelzett a gép, hogy új e-mail érkezett, Drogó megnyitotta, és közben azt mondta:
 - Nekem nincsenek titkaim, csak egy, akit te is ismersz - nézett Danyre.
A lány visszamosolygott, aztán ránézett az időközben betöltődött képre, és a mosolya eltorzult.
 - Nem hiszem el - suttogta -, ez Viserys.
 - Biztos vagy benne? - kérdeztük egyszerre Drogóval.
 - Igen, teljesen - válaszolta. - A testvérem, megismerem! Ráadásul, látjátok, ott a pulóver könyökénél azt a szakadást? - Mutatott egy számunkra láthatatlan dologra a képen. - Azt én csináltam, amikor két hete kölcsönvettem tőle. Nem is tudott róla, lehet, hogy észre sem vette.
 - De miért akarna engem megölni Viserys? - állt értetlenül a dolog előtt Drogó.
 - Miért, miért? Valószínűleg, amiért titkolóznunk kell! - Rám nézett: - Marokkói vagyok, ott ez a haj - emelte fel a szőke fonatát - nagyon ritka. Az apám úgy gondolta, ha beházasít a királyi családba, azáltal ő is feljebb kerülhet a ranglétrán. Ezért nem lehet járnom akárkivel - nézett szomorúan Drogóra. - Sőt, igazából senkivel sem lehet járnom, nehogy megtudják Marokkóban, mert azzal kisebb lesz az értékem. De azt nem gondoltam, hogy Viserys képes lenne idáig elmenni.

   Nagyon sajnáltam Danyt, de ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy végre nyomon vagyok!
 - Minden stimmel, így már világos! Viserys ott volt a temetésen, és a vacsorán is, talán meghallotta Sansát telefonálni - gondolkodtam hangosan. - Az indíték is megvan, ráadásul tudhatott arról is, hogy együtt megyünk a strandra.
 - De miért a te autódat tette tönkre, amikor nekem is van? - kérdezte Drogó.
 - Talán azért, hogy ne vezessenek hozzá a szálak. Én csak járulékos kár lettem volna - mondtam szárazon.
 - Ma pedig a vacsora után elment, és azóta nem is láttam - tette hozzá Daenerys. - Jaj, mi lehet Sansával?
 - Dany, van arra nézve ötleted, hogy hová vihette?
 - Haza, a házba biztosan nem. Ott észrevennénk, és nem is volt ott az autója, amikor hazamentünk - töprengett. - Viszont, eljárnak valahová, valami elhagyott gyárba a haverjaival, amennyire én tudom, piálni. De nem tudom, hogy pontosan hová.
 - Ismersz esetleg valakit ezek közül a haverjai közül? – kérdeztem.
 - Néhányat igen - mondta.
 - Tudod is, hogy hol laknak?
 - Csak egyet.
 - Remélem, elég lesz, és a nevek alapján talán a nyomozó is tud címet adni.
Drogót meg sem kellett kérnem, hogy vigyen el, már a kezében voltak az autója kulcsai.
 - Gyere, veled megyek - mondta.
 - Természetesen én is. Nem tudtok lebeszélni, úgyhogy ne is próbálkozzatok! - közölte Dany. Majd amikor látta, hogy nyitom a számat, hozzátette: - Csak az időt vesztegetnénk.  
    Ezzel az indokkal persze nálam kiütéssel győzött, Drogó meg már ismerte a barátnőjét, mert meg sem kísérelte visszatartani. Hihetetlen, de úgy tűnik, Sansával együtt két barátom is lett.

    Elindultunk Viserys első ismerőséhez, akiről Dany tudta, hogy hol lakik, ráadásul nem is olyan messze. Közben felhívtam a nyomozót.
 - Bronn - szólt bele.
 - Figyeljen, Daenerys Targaryen felismerte a képen a bátyját, Viseryst. Járnak valamilyen elhagyott gyárépületbe, lehet, hogy ott tartja fogva Sansát. De nem tudjuk, hogy ez hol van, úgyhogy megpróbáljuk megkeresni Viserys barátait, hátha sikerül megtudni. Viszont csak egynek tudjuk a címét, ha mondok még hármat, a nevek alapján meg tudja mondani, hogy hol laknak?
 - Igen, de mit akar tenni?
 - Kiszedem belőlük a címet.
 - Nézze, szeretném, ha nem csinálna semmit. Hagyja ezt a rendőrségre!
 Ismertem a rendőrök kihallgatási módszereit, tudom, hogy órákig is eltarthat, amíg használható információkat kapnak.
 - Nem. Ígérem, hogy elmondom magának, amit megtudok, de nincs az az Isten, aminek engedelmeskedve, én most a csodára várva hátra dőlnék. - Aztán bediktáltam a neveket.
 - Kérem, ne csináljon semmi ostobaságot! - próbálkozott még a nyomozó.
 - Rendben - mondtam, és letettem, mert időközben megérkeztünk.

    Ez a környék még mindig családi házas rész volt, de már közel sem olyan jó, mint ahol a Targaryen család lakott. Valaha jobb napokat látott hely volt, de most leginkább bevándorlók lakták, és azokból sem a tehetősebbek. Dany azt találta ki, hogy majd ő csenget be, mert ha kinéznek az ablakon, és meglátnak két ekkora fickót, mint mi, akkor tuti nem nyitják ki.
A csengetésre egy tíz év körüli kislány jött ki. Dany kedvesen kérdezte:
 - Szervusz, én Dany vagyok, és Nabilt keresem. Ő a bátyád, ugye?
A kislány csak bólogatott.
 - Itthon van Nabil? - kérdezte tőle Daenerys.
 - Igen, hátul van a szobájában - mondta a kislány, és félre állt az ajtóból.
Mikor mi előléptünk Drogóval, látszott rajta, hogy megijedt.
 - Kinn maradnál vele? - kérdeztem Danyt.
Ha esetleg a srác nem akar köpni, a franc se akarja ez előtt a gyerek előtt szarrá verni. A szőke lány rögtön megértette, hogy mire gondolok, bólintott, és a kislány felé fordult:
 - Megmutatnád nekem azt a padot? - Mutatott egy fa alatt álló lócára a kertben.

   A házban takaros rend és csend fogadott bennünket. A bejárati ajtó egy hosszú folyosóra nyílt, a fal két oldalán ajtókkal. Olyan szűk volt a folyosó, hogy Drogóval nem is fértünk el rajta egymás mellett, így én mentem elől, ő mögöttem. Mivel a kislány odakinn azt mondta, hogy Nabil szobája hátul van, ezért először a folyosó végére mentünk. Az egyik ajtó mögül valamilyen lövöldözős játék hallatszott ki, úgyhogy benyitottam. A srác háttal ült nekünk, és tényleg számítógépen játszott, annyira belemerülve, hogy észre sem vette, hogy beléptünk. Odamentem hozzá, és a vállára tettem a kezem, közben Drogó kihúzta a kábelt a gépből. A beállt csendben a srác rémülten nézett rám, a meglepetés ereje és az arcom látványa együtt, megtették a kívánt hatást.
 - Viserys Targaryent keressük - mondtam neki.
 - Nem, nem itt lakik - dadogta, amikor nagyjából összeszedte magát.
 - Tisztában vagyunk vele - felelte erre Drogó.
 - Akkor keressék otthon - pimaszkodott a csávó, mire szorítottam egyet a vállán. - Aú, ez fáj! - hisztizett.
 - Fog még jobban is, ha nem mondod meg, hol szoktatok találkozni.
Nabil összezárta a száját, és hallgatott.

    Pofán vágtam, hogy eleredt az orra vére.
 - Ha elárulom, Viserys megöl - mondta.
Arra gondoltam, ha nem mondja meg, akkor talán hamarosan Sansát öli meg. Egyszerűen felkaptam a székről, és a falhoz kentem. A nyakánál fogtam, és felemeltem a földről, ami nem volt nehéz, mert hiába volt olyan tizenkilenc-húsz éves, vagy negyven centivel alacsonyabb volt nálam.
 - Ide figyelj, te kis tetű - ordítottam -, ha nem árulod el, akkor én foglak megölni, most azonnal!
Még egyet szorítottam a nyakán, aztán elengedtem. Úgy rogyott le, mint a harmónika. Segélyt kérően nézett Drogóra, aki csak felvonta a szemöldökét, aztán ökölbe szorította az egyik kezét, a másikkal pedig megropogtatta az ízületeit.
Amikor újra a nyaka felé közelítettem, feladta.
 - Jól van - mondta rémülten -, a régi nyomdához szoktunk járni - és végre kinyögte a címet. A cím alapján nagyjából ismertem a helyet, tudtam, hogy az egy régi gyártelep.
 - Melyik épület? - kérdeztem, mert emlékeztem, hogy legalább nyolc csarnok van ott.
 - A B csarnok - nyögte.
Már indultunk volna, amikor eszembe jutott valami.
 - Hol a mobilod?
Nem akarta megmondani, de a szemével elárulta. Drogó felvette, és egy mozdulattal széttörte.
 - Hogy eszedbe se jusson szólni neki - mondtam, és kapott még egy pofont.
A folyosón kifelé ránéztem Drogóra:
 - Kösz!
 - Ugyan, ezt a nyápic kis szarzsákot fél kézzel elintézted volna. - Rántotta meg a vállát.

   Odakinn a padon Daenerys a kislánnyal nevetgélt, de ha valaki jobban megnézi, látta volna, hogy mennyi feszültség van a jókedv álarca mögött. Mikor meglátott bennünket, gyorsan a kislányhoz fordult:
 - Most már mennem kell, szervusz!
Aztán hozzánk fordult:
 - Sikerült?
Bólintottam.
- Jó! A saját kezemmel tekerem ki a bátyám nyakát, ha Sansának baja esik! - mondta, és egy pillanatra úgy nézett ki, hogy tudtam, képes lenne rá.
    Visszaültünk a kocsiba, és azonnal útnak is indultunk. Közben hű maradtam az ígéretemhez, és felhívtam a nyomozót. Elmondtam neki, hogy hová tartunk, ő pedig megígérte, hogy azonnal indul, és biztos, ami biztos, mentőt is hív. Megint megpróbált lebeszélni arról, hogy a saját kezembe vegyem a dolgokat, de egyszerűen letettem. Tudtam, hogy legalább tizenöt perccel később tud csak odaérni, és negyed óra alatt bármi megtörténhet.

   Én ültem elől, Drogó mellett, és egyszerre Dany kezét éreztem meg a vállamon.
 - Minden rendben lesz - mondta.
 - Remélem - sóhajtottam.

Már bent jártunk a gyárépületek között, amikor Drogó megszólalt.
 - Az nem Viserys kocsija? - mutatott előre.
 - De igen! - kiáltotta Dany.
Akkor láttuk meg Viseryst, egyedül rontott ki az épületből, a kocsijához rohant, de mielőtt beült volna, még ránk nézett, és eszét vesztve ránk vicsorgott. Aztán beült, és elhajtott.
 - Te menj Sansáért, mi elkapjuk ezt a disznót - mondta Drogó, és lefékezett az épület előtt.

   Kiugrottam a kocsiból, és azonnal megcsapott a füst szaga. Kétségbeesve néztem volna hátra az autóra, de már Viseryst üldözve elhajtottak.
Megbénultam.
Odabent a csarnokban tűz volt.

Öt éves korom óta, mióta a bátyám megpecsételte az életemet, rettegtem a tűztől.