16. fejezet - Pisilő kutya

Sansa


   Másnap Daenerys és Drogó látogatott meg. Dany szomorú volt Viserys halála miatt, de azt örömmel újságolta, hogy az apja ezek után letett a nagyra törő tervekről, és úgy döntött, hogy a maradék egy szem gyermeke legyen boldog, akivel csak szeretne, így most végre nyíltan járhatnak Drogóval.
Szegény Dany zavarban volt amiatt, hogy mit tett velem a testvére, de hamar megnyugtattam, hogy emiatt nem neheztelek rá, hiszen nem tehetett róla. Ráadásul, tőle kaptam életem legnagyobb ajándékát.
   Engem pénteken engedtek ki a kórházból, addig Sandor mondhatni beköltözött a kórházi szobámba, mert az első külön töltött este után nem volt hajlandó magamra hagyni. Ugyan a szobámban lévő fotelágyról mindene lelógott, de azt mondta, szívesen van így is ott, inkább velem alszik egy szobában kényelmetlenül, mint otthon sehogy sem.
Hazaérkezésemet megünneplendő, anya szombaton ebédre meghívta hozzánk Sandort, Danyt és Drogót is.

   Sandor hihetetlenül megváltozott az elmúlt két hétben. Furcsa volt belegondolni, hogy csak két hete annak, hogy az Atomiumnál csókolózni kezdtünk. Mikor megismertem őt, általában rossz volt a kedve, szigorú a tekintete, és sosem nevetett, maximum csak gúnyosan mosolygott. Ehhez képest, most csillogott a jókedvtől a szeme, és rengeteget nevetett. Volt még benne bizonytalanság, de tudtam, hogy idővel az is elmúlik majd. Ráadásul, Drogóval egészen összebarátkoztak, tehát valami jó mégiscsak kisült ebből az egészből.
Estefelé, amikor Dany és Drogó elment, és Sandor is készülődni kezdett, anya félre vont.
 - Hogy érzed magad, Sansa? - kérdezte.
 - Nagyon jól, már semmi bajom - válaszoltam.
 - Tudom, hogy szeretnél már kettesben lenni Sandorral - jelentette ki.
Fülig vörösödtem, és bólintottam.
 - Ha szeretnél, elmehetsz hozzá! Azok után, ami vele történt, és mégis kihozott téged egy égő épületből, tudom, hogy sosem ártana neked.
 - Tudod, hogy mi történt vele? - csodálkoztam el.
 - Tizenhét órát vártunk arra, hogy felébredj, sokat beszélgettünk - bólintott, aztán átölelt, és utamra engedett: - na, menj!

   Repültem Sandorhoz, aki a szobámban várt.
 - Szép volt ez a nap - mondta -,  bár egy kicsit furcsa is, ennyi ember között lenni. Főleg úgy, hogy vendég vagyok, nem testőr.
 - Majd megszokod - mosolyogtam rá.
 - Gondolod?
 - Muszáj lesz, a Sansa csomaggal jár.
 - Akkor menni fog, érted bármit - mosolygott ő is.
 - Egyébként pedig nem vendég vagy, hanem családtag.
 - Köszönöm - mondta, és az ép arca kicsit elpirult.
 - Nincs mit, ez az igazság. - Adtam egy puszit a homlokára.
 - Nem akarsz még hazamenni? - kérdeztem.
 - Ööö, de - mondta halkan, és akkor jöttem rá, hogy a kérdésemet úgy is értelmezhette, hogy máris meg akarok tőle szabadulni.
 - Nem sürgős, csak azért kérdeztem, mert veled megyek - vigyorogtam rá.

   A lakásához vezető úton tettünk egy kis kerülőt a belvárosba.
 - Hová megyünk? - kérdeztem meglepetten.
 - Majd meglátod! Szeretném leróni egy régi adósságomat - válaszolta Sandor titokzatosan.
Amikor megláttam az egyik utcasarkon a bronz kutya szobrot, elnevettem magam:
 - Nem tűnik egy félelmetes vérebnek!
 - Talán azért, mert valójában nem is véreb, hanem egy szelíd kutyuska - kezdett bele egy kétértelmű beszélgetésbe Sandor.
 - Hm, csak nem megszelídítette a gazdija?
 - Nem hiszem, hogy a gazdája lett volna - válaszolta.
 - Mindenesetre nagyon elégedettnek tűnik, mintha pisilés közben meglátta volna álmai szukáját.
 - Vagy már korábban megtalálta, és most igazából a territóriumát jelöli ki.
 - És vajon merre van az a territórium?
 - Mindig amerre a szuka van - vigyorgott.
 - Azt hiszem, ez a lány kutyusnak is tetszeni fog!
 - Remélem! - nézett rám.
Aztán mindketten elnevettük magunkat.


Sandor


   Izgatottan léptem be a lakásba, Sansával az oldalamon. Volt egy kis változás a berendezésben, kíváncsi voltam, hogy szóvá teszi-e majd? Persze, amint beléptünk, azonnal észrevette, hogy a tükör felkerült a falra. Kérdőn nézett rám, én pedig zavartan próbáltam megindokolni a változást.
 - Láttam, hogy mennyit kínlódtál az én zsebtükrömmel, ez meg úgyis ott volt a szekrény mögött. Legalább legyen valami haszna - próbáltam lezseren előadni.
 - Gyere - fogta meg a kezem. Maga mellé húzott, szemben a tükörrel. Nem akartam belenézni, nem akartam látni a kettőnk arca közötti különbséget. - Mit látsz a tükörben? - kérdezte.
 - Egy gyönyörű, tökéletes nőt - válaszoltam. Csak a fejét ingatta.
 - Elmondjam, hogy én mit látok? - Bizonytalanul bólintottam. - Két nagyon boldog embert látok, akik közül az egyik én vagyok, a másik pedig az, aki számomra a leggyönyörűbb a világon. Egyszer azt mondtad nekem, hogy szörnyetegnek látlak, pedig igazából te akartad annak láttatni magad. Nézz bele még egyszer a tükörbe - kérte -, de most lásd meg a szemed jókedvű csillogását, és a boldogságot az arcodon. Látod még a szörnyeteget?

   Nagyot sóhajtva néztem bele a tükörbe, és megláttam azt a férfit, aki valaha lehettem volna, ha nincs egy bátyám. Aztán ránéztem Sansára, majd megint a tükörbe, és hirtelen ütött fejbe a felismerés, hogy tulajdonképpen az a férfi most vagyok. Bárhogyan is néz ki az arcom, szerelmes vagyok, és viszont szeretnek. Boldog vagyok.
Továbbra is a kezemet fogva behúzott a hálóba, és egy finom mozdulattal hanyatt lökött az ágyon.
Ráült a csípőmre, és fölém hajolt.
 - Tudod, hogy mennyire gyönyörűek a szemeid? - kérdezte. - Még álmomban is csak azokat látom. Szeretem az orrodat - folytatta, és mint az eszkimók, lágyan hozzádörgölte az enyémhez a sajátját. - Imádom szád ízét - csókolt meg -, egész nap tudnám csókolni. Azt is imádom, ami itt van benn - adott egy puszit a homlokomra.
Furcsán éreztem magam, nem vagyok bókokhoz szokva. Bár, Sansa szavai nem is hatottak bóknak, inkább, mint tényeket közölte ezeket. Aztán összehúzta a szemöldökét, egy pillanatra az ajkába harapott, és végighúzta az ujjait a mellkasomon.
 - Ráadásul, valamiért eszeveszett módon kívánlak. De komolyan, néha saját magamtól is megijedek, hogy mennyire.
Gyorsan átlendültem, és most ő került alulra.
 - Nos, ezen segíthetek - dörmögtem.


Epilógus


   Felvettem a zakómat, és még egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe, hogy minden rendben van-e rajtam, jól áll-e a nyakkendőm, amikor dobogó lábak hangjára lettem figyelmes.
 - Apuci, James azt mondta, hogy szerinte Robb bácsi erősebb, mint te! - szaladt hozzám apró lábain egy kis, vörös energiabomba. James Robb legkisebb fia volt, és csak két hónappal volt idősebb az én lánykámnál.
 - Szerinted? - kérdeztem tőle.
Emma összeráncolta a homlokát, és a választ latolgatta.
 - Robb bácsi is nagyon erős, de az én apukám a világon a legerősebb! - vágta ki büszkén, és pontosan ugyanolyan elragadtatott arccal nézett rám, mint ahogyan az anyja szokott.
 - Eláruljak neked egy titkot? - kérdeztem tőle.
 - Aha, igen - bólogatott.
Felkaptam a karjaimba:
 - Tudod, minden kisgyereknek a saját apukája a legerősebb.
 - Mindegyiknek? - kérdezte hitetlenkedve a négy évesek bölcsességével.
 - Bizony, ez egy ilyen apuka dolog.
Ezen egy kicsit eltöprengett, aztán elvigyorodott.
 - De te vagy a legcukibb apuka, aki a legnagyobbra reptet!
 - Nos, ezzel nem vitatkozhatom - mondtam. Azzal a magasba emeltem, és berregni kezdtünk. - Brrrr, brrrr, brrrr...

   Sansa az ajtóban állva mosolygott rajtunk. Leraktam Emmát, aki a frissen szerzett információval azonnal rohant le Jameshez.
 - Keresem a legcukibb apukát, aki megsegítené a pókhasú anyukát, és felhúzná a ruhája hátán a cipzárt - mondta Sansa, azzal hátat fordított, és felemelte a haját, hogy hozzáférhessek.
Nem tudtam megállni, és előbb végigsimítottam meztelen bőrén, a gerince mentén. Élvezettel láttam, hogy a háta azonnal libabőrössé vált.
 - Ha ezt még egyszer megteszed, el fogunk késni a húgom esküvőjéről, mert bezárom az ajtót, túszul ejtelek, és válogatott kínzásoknak vetlek alá! - fenyegetett meg.
 - Biztosan szörnyű lenne - dörmögtem a füle mögé, de azért gyorsan felhúztam a cipzárt. Átkaroltam hátulról, és megsimogattam domború pocakját. A válasz nem késlekedett, odabent nagy rúgkapálás kezdődött.
 - Már most annyira rajong érted, mint Emma - mondta Sansa, aztán felém fordult. - Nagyon elegáns vagy - nézett végig rajtam.
 - Te pedig gyönyörű!
 - Á, alig férek már bele a ruhába, pedig két hete, amikor anyával kiválasztottuk, még bőven jó volt -
kesergett.
 - Akkor is Aryának lesz a világon a legszebb esküvői tanúja!
 - Menjünk, már várnak lenn! - fogott kézen.

   A templomban, mint a család férfi tagja, ott ültem Jon és Bran mellett, aztán amikor James és Emma végzett a virágok szórásával, a lányom hozzám szaladt, James pedig az apjához. Emmát kényelmesen felültettem a térdemre, ő pedig áhítattal figyelte a templom színes üvegablakait. Amíg a papot hallgattam, a gondolataim elkalandoztak.

   Tíz éve ilyenkor még nem ismertem Sansát. Ha valaki, akkor megkérdezte volna, hogy mi lesz velem tíz év múlva, nem lett volna túl vidám a jövőképem. Magányos voltam és keserű. De nemsokára berobbant az életembe, és teljesen felforgatta azt. Elhitette, hogy én is szerethető vagyok és elfogadtatta az arcomat is velem. Most már, ha nem is szeretem azt, ahogyan kinézek, már nem zavar borotválkozáskor a nagy fürdőszobai tükör. A furcsa pedig az, hogy mióta engem nem zavar annyira a kinézetem, azóta a többi ember is máshogyan viszonyul hozzám. Már nem ijednek meg tőlem, de nem is szánakoznak rajtam.
Mára Sansa a feleségem lett, és egy gyönyörű kislánnyal ajándékozott meg, akinek hamarosan megérkezik a kishúga. Eszembe jutott a reggeli közjáték a cipzárral, és magamban elmosolyodtam.
Nem hittem volna, hogy a filmeken kívül másutt is létezhet az, hogy tíz év után még mindig imádjuk felfedezni egymás testét, de így van. Sőt, ha néhány nap valami miatt kimarad, akkor ugyanolyan éhesen esünk egymásnak, mint első alkalommal.
Tíz hosszú, boldog év. Még emlékeztem az előtte lévő boldogtalan huszonötre, de úgy fogtam fel, hogy talán azért a sok boldogtalanságért kapom most ezt a rengeteg boldogságot.

   Amikor Arya és Theon kimondták az "igen"-t, a lánykérésem jutott az eszembe.
Még csak fél év telt el azóta, hogy Viserys elrabolta, de én már hetek óta meg akartam kérni Sansa
kezét. Minden pillanatot vele akartam tölteni, amit csak lehetett. Persze, így is többet volt nálam, mint otthon, de szerettem volna, ha a barátnőm helyett a menyasszonyom lenne. Napokig gondolkodtam rajta, hogyan kérjem meg a kezét, míg végül kitaláltam. Kellett egy kis utánajárás, de megérte.
   Azon a hétvégén ismét elmentünk a Mini Európába, de most csak ketten. Ahogyan egyre beljebb haladtunk a látnivalók közé, úgy lettem egyre idegesebb. Végül odaértünk a Brüsszel főterét bemutató maketthez, amin Sansa egyből észrevette a kicsit nagyobbra méretezett, új bábukat.
 - Nézd, új bábuk vannak! Jaj, de romantikus, ez egy lánykérés! - örvendezett.
A szívem a torkomban dobogott, így csak annyit tudtam kinyögni, hogy:
 - Ühüm.
Ahogy tovább figyelte a párt, már kezdte meglátni a hasonlóságot. Egy vörös hajú lányt kért meg térden állva, egy magas, sebhelyes arcú férfi. Csillogó tekintettel nézett rám.
 - Valami van kiírva a polgármesteri hivatal épületére - mondtam neki.
Ránézett a "Hozzám jössz feleségül, Sansa?" feliratra, és rám mosolygott.
 - Egy ilyen kérdésre, biztosan igent fog mondani az a lány, ha van egy kis esze - pirult fülig.

   Akkor fél térdre ereszkedtem, és elővettem a gyűrűt:
 - Szeretlek, az életemnél is jobban. Szeretnélek boldoggá tenni, örökre vigyázni rád, a társad lenni. Sansa Stark, hozzám jössz feleségül?
 - Igen - válaszolta elfogódott hangon, és a szemében az öröm könnyei csillogtak.
Miután az ujjára húztam a gyűrűt, csókolóztunk, a környéken lévő turisták pedig tapsoltak, aztán
odajöttek gratulálni.
Az esküvőnk meghitt, családias volt. A szüleinken és a testvéreinken kívül, Dany és Drogó volt ott még. Addigi életem legboldogabb napja volt. A nővérem nem bírta abbahagyni a vigyorgást, az anyám pedig a sírást, sőt, még apám szeme is nedves volt, de persze ő ezt a világért sem vallotta volna be.
   Miután a feleségem lett, Sansa hozzám költözött. Az édesapjától nászajándékba az egyik cégüket kapta, az egyetemet pedig végül Belgiumban fejezte be. Én beindítottam a vállalkozásomat, ami
mostanra több mint száz embernek munkát adó cég lett. Még Nabil is nálam dolgozik, az egyik legjobb emberem.

   Öt éve voltunk házasok, amikor úgy döntöttünk, gyermeket szeretnénk, és Emma szinte azonnal meg is fogant. Sansa azt szokta mondani, hogy biztosan nagyon várta már, hogy közénk jöhessen. Azután, hogy megszületett, elköltöztünk egy családi házba, Drogó és Daenerys mellé, akiknek mostanra három kis porontyuk van. Sohasem mentek vissza, Marokkóba, ahogyan mi sem fogunk már Belgiumból elköltözni. Sansa szülei nemsokára hazaköltöznek, mert az édesapja már túl lesz két cikluson is, és többet nem indul. Felajánlottam Sansának, hogy ha szeretne, mi is átköltözhetünk
Angliába, de ő nem akar, azt mondta, most tökéletes az életünk, minek bolygatni? Most is csak Arya
esküvője miatt voltunk itt, már két hete.

   Amint az esküvőnek vége lett, Sansa máris odajött hozzám.
 - Gyere, menjünk, gratuláljunk nekik! - mondta.
Theon kicsit szégyenlős fiú volt, és egy kissé talán furcsa is, de ezzel együtt, éppen ebbe a családba való.
 - Gratulálunk nektek, és sok boldogságot kívánunk! - köszöntöttük őket Sansával.
 - Ha a mi házasságunk is olyan jó lesz, mint a tiétek, akkor nagyon boldogok leszünk - mondta Arya, és átölelt bennünket.


Vége



Ui: Mindenkinek köszönöm a figyelmet.
Az új (Daenerys-Drogo-Jorah) történettel kissé lassan haladok, de mivel az első fejezet már kész, néhány napon belül felrakom ide, hogy véleményezhessétek. Pl. hogy egyáltalán van-e értelme foglalkozni vele? :)