19. fejezet - Bosszú

- Köszönöm, amit értem tettél - mondta Sandor másnap Jorah-nak, a munkahelyükön.
Sandoron nyoma sem volt az elmúlt napok elhanyagoltságának, friss volt és jókedvű. Tudta, milyen sokat köszönhet Jorah-nak, mert ha saját magán múlik, még most is nála dekkolna.
- Nincs mit - sóhajtotta Jorah -, szörnyű volt úgy látni téged. Egyébként Sansa sem volt sokkal szívderítőbb látvány, bár legalább ő nem ivott. Mindenesetre legközelebb, mielőtt elfutsz, adj magatoknak esélyt, hogy tisztázzátok a problémát.  
- Igen, igazad van, hülye voltam - válaszolta, és Jorah asztalára tette a tisztító céduláját.
- Mi ez? - nézett rá kíváncsian a barátja.
- Beadtam tisztítóba az ágyneműt, amit használtam - magyarázta Sandor.
- Nem kellett volna, azt a szobát ritkán használom, majd kimostam volna valamikor.
- Ugyan, ez a minimum - mosolygott rá.

Megérkezett Brienne.
- Minden rendben, Sandor? - kérdezte tőle.
- Igen, kösz. Nálad mi újság?
- Semmi különös - mondta a nő, és elpirult.
Sandor és Jorah egymásra nézett. Nem sokat látták a kollégájukat elpirulni, úgyhogy ez most felkeltette a figyelmüket.
- Tényleg, hogy sikerült a múlt héten Jaimevel a találkozó? Ne haragudj, hogy hétfőn nem kérdeztelek!
- Ugyan, azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán képes voltál bejönni - legyintett Brienne. - Egyébként kellemes csalódás volt, négyszemközt egészen normális a pasi.
- És az sem hátrány, hogy néhány centivel magasabb nálad - szólt közbe Jorah.
- Találkoztatok azóta?
- Igen, tegnap - mosolygott.

Megérkezett Lysa is, úgyhogy abbahagyták a beszélgetést.
- Meggyógyultál? - kérdezte Sandort.
- Igen.
- Örülök - mondta Lysa. - Akkor, ha nem gond, egy óra után elmennék, akkor el tudom hozni Robertet hamarabb az óvodából - szólt a többiekhez is, akik természetesen bólogattak.
- Egyébként ti még nem terveztétek, hogy mikor mentek szabadságra? Mindannyian nem mehetünk egyszerre, és nekem kell az augusztus, mert akkor lesz zárva az óvoda. Már bőven július van!
- Én úgysem szoktam, csak egy-egy hetet kivenni egyszerre - mondta Brienne.
- Én pedig az utóbbi években nem megyek nyáron sehova, inkább majd ősszel - tette hozzá Jorah.
Sandor nem szólt semmit. Eddig sosem foglalkozott igazán a szabadsággal, mert nyaralni nem járt. Néha elutazott pár napra külföldre, egy-egy nagyobb várost megnézni, de egyébként, ha szabadságon volt, akkor általában otthon ült és a könyvével foglalkozott. Na, igen, a könyve. Vajon kész lesz valaha? - töprengett rajta. Mióta Sansa és Anna a szomszédjába költözött, azóta összesen nem írt bele egy oldalt sem. De hát, az élete azóta elég nagy fordulatot vett, és most boldogabb, mint valaha - mosolyodott el.
- Jól vagy? - kérdezte Lysa, és úgy nézett rá, mint egy idiótára.
- Igen, miért?
- Ööö, semmi. Csak olyan fura volt az arcod, mintha rosszul lennél.
Baszki, Lysa, mosolyogtam - szerette volna Sandor a képébe kiabálni a nőnek, de inkább egyszerűen visszafordult a monitorhoz.

A nap elég unalmas volt, csak a szokásos munkáik voltak, alig várta, hogy hazaérjen. Sansával úgy tervezték, hogy az egész hétvégét együtt töltik, sehova sem mennek, csak sétálni Annával. Támadt viszont napközben egy ötlete, még a munkahelyén utánanézett, de azt meglepetésnek szánta. Szombat este hozta szóba:
- Ugye nem terveztél holnapra semmit?
- Nem, miért?
- Szeretnélek elvinni valahová téged és Annát.
- Hová?
- Az legyen meglepetés - mosolygott.
- Fúrni fogja az oldalamat a kíváncsiság - mondta Sansa.
- Majd megpróbálom elterelni a figyelmed! - simított végig a gerincén, mire Sansa szemei felcsillantak.
- És hogyan készüljek?
- Úgy gondoltam, kilenc körül indulunk, és nagyjából egész napos program. Úgy készülj rá, mint egy kirándulásra.
- Jól hangzik! Szendvicset csomagoljak?
- Nem kell, esetleg Annának, mert azt nem tudom, olyasmit árulnak-e ott, amit ő is meg tud enni.

Másnap Sansa izgatottan várta, hogy induljanak, olyan volt, mint egy gyerek. Sandor csak mosolygott rajta, és remélte, hogy nem fog csalódást okozni. Ahogyan kimentek a városból, egyre jobban izgult ő is, Sansának pedig látta, hogy fogalma sincs, hova mennek, még akkor sem, amikor beértek Veresegyházára. De amikor végül megérkeztek, a bejáratnál összecsapta a tenyerét:
- Medveotthon? Szeretem a medvéket!
- Medvék és farkasok.
- Tényleg? A kedvenc állatom a farkas!
- A farkas? - csodálkozott.
- Igen, imádom őket!

Gyönyörű napot töltöttek el együtt. Anna nagy örömére hosszú fakanálról mézzel etették a medvéket, vagy, ahogy a kislány mondta, macikat. Kétszer körbejárták az egész nagy területet, és Sansa a kilátóról sokáig figyelte a farkasokat. Hatalmas zöld terület volt, tiszta levegő és nyugalom. Vasárnap lévén nagyon sok család volt ott, kisebb-nagyobb gyerekekkel, és ők egyike voltak a gyermekes családoknak. Ebédelni leültek az ott lévő étterembe, és Sansa javaslatára rendeltek egy kétszemélyes, az egyik medvéről elnevezett, Dönci tálat, amiből evett pár falatot Anna, Sansa a rántott sajtot és a roston csirkemellet választotta, az összes többi Sandornak maradt, aki jó étvággyal el is fogyasztotta az egészet.

A rendelés után, amíg várták az ételt, Sandor kiment, azt mondta mosdóba. Amikor visszajött, széles mosollyal ült le az asztalhoz, és egy karton lapot, meg egy fotót tett Sansa elé.
- Tessék, gratulálok!
A nő elolvasta a papírt, és elsírta magát örömében.
- Örökbe fogadtad nekem a fehérfarkast, köszönöm!
Ebéd után Sansa azt mondta:
- Vissza kell mennünk a farkasokhoz, meg kell néznem még egyszer a gyermekemet! Ugye tudod, hogy most már rendszeresen jönnünk kell ide?
- Nagyon szívesen jövök - nevetett.

- Köszönöm ezt a csodaszép napot, és a farkasomat is! - mondta Sansa, amikor hazaértek.
- Örülök, hogy tetszett! - válaszolta.

*****

Sansa boldogan gondolt vissza az előző napra. Kisgyermek korától imádta a farkasokat, úgyhogy Sandor tegnapi meglepetése nagyobb öröm volt, mint bármilyen más program. Persze voltak farkasok az állatkertben is, de a Medveotthonban sokkal többen voltak, és sokkal nagyobb, az eredeti élőhelyükhöz jobban hasonlító területen. Ráadásul a fehérfarkas rögtön a szívébe lopta magát, mert olyan okosan nézett rá a kerítés mögül. A róla kapott fotót kirakta az éjjeliszekrényére, a hátuljára pedig csak ennyit írt: a farkasom.

Nemsokára megérkezett Gendry, aztán Meera. Tanítás közben nem foglalkozott vele, de egész hétvégén volt egy gondolata, ami nem hagyta nyugodni. Sosem volt bosszúálló típus, de csütörtök óta úgy érezte, muszáj valahogyan Joffreyt megbüntetnie. Nem volt ötlete, és nem is igazán gondolkodott rajta, hogy mit tegyen, de miután Meera elment, eszébe ötlött a megoldás. Annyira megtetszett neki, és olyan nyilvánvalónak tűnt, hogy azonnal telefonálni is kezdett.

- Ramsay Bolton - hallotta meg a férfi hangját a telefonban.
- Helló, én Sansa Stark vagyok.
- Sansa, tehetek érted valamit?
- Nos, nem tudom, hogy érdekelne-e még Joffreyról az elbeszélésem?
- Hát persze! Csak nem gondoltad meg magad?
- De igen!
- Jól van! Mit szólnál, ha ugyanott találkoznánk, ahol a múltkor?
- A kávézóban? Rendben, mikor?
- Holnap egy óra?
- Jó lesz!
- Akkor várlak!

Sansa elégedetten tette le a telefont. Elege volt már abból, hogy Joffrey úgy játszik vele, ahogyan kénye-kedve tartja. Ráadásul most nem csak őt bántotta meg, ezért lett ilyen elszánt. Este elmondta Sandornak a tervét.
- Ma beszéltem Ramsay Boltonnal. Tudod, azzal az újságíróval, aki cikket ír a Lannisterekről.
- Igen, emlékszem. Mit akart?
- Én hívtam fel őt. Beszélni akarok neki Joffreyról.
- Miért? – lepődött meg Sandor.
- Mert elegem van abból, ahogyan bánik velem. Ez amolyan bosszú. Tudom, elég vérszegény bosszú, de erre van most lehetőségem.
- Értem. Biztos vagy benne? - fogta meg a férfi a kezét.
- Igen, azt hiszem.
- Akkor jól van! Köszönöm, hogy őszinte vagy hozzám, és tudod, ha bármiben segíthetek, csak szólj nyugodtan!
- Tudom, és köszönöm!

Sansa másnap úgy döntött, hogy mielőtt találkozik Ramsayvel, bemegy az IKEA-ba nézelődni, és otthon az interneten is kinézett egy játékot Annának. Jóval korábban indult el, hogy legyen ideje. Szerette a bútorboltokat, szeretett nézelődni bennük. Megnézte a berendezett konyhákat, bár igazán elégedett volt a sajátjával, tetszett is neki és praktikusnak is bizonyult. Megnézte a gardróbokat, ágyakat, és hosszan elidőzött a gyermek-osztályon. Megkereste Annának a színes építőkockákat, amihez volt egy kis húzós taliga is, berakta a nagy sárga táskába, aztán az órájára nézve látta, hogy még mindig nincs dél sem. Arra gondolt, ebédel valami könnyűt az étteremben, és iszik egy kávét is. Végül svéd húsgolyót vett, ami ugyan nem annyira könnyű, főleg a vele adott sült krumpli miatt, de szerette. Leült egy asztalhoz az ablak mellé, és ebédelni kezdett. Mikor befejezte, a kávéját kevergette, és nézelődött. Rengeteg ember volt az áruházban, annak ellenére is, hogy hétköznap dél volt. Sokan csak ebédelni jöttek, sokan voltak gyerekekkel, és sok nagypocakos kismama, kezükben katalógust, vagy valamilyen babaholmit szorongatva.

Az egyik kerek asztalnál több kismama is ült, és egymással beszélgettek. Nemsoká érkezett még egy leendő anyuka, aki, amikor megérkezett, kezet fogott a többiekkel, és be is mutatkozott. Úgy tűnt, ismerik egymást, de nem személyesen. Sansa hallott már arról, hogy vannak internetes közösségek, amiknek tagjai néha személyes ismeretséget is kötnek. Talán ez is egy ilyen csoport. Mosolyogva figyelte őket, aztán eszébe jutott a saját várandóssága, és elkomorodott. Eszébe jutott a félelem, a kiszolgáltatottság érzése. A fájdalom, amikor a pofonokat kapta, miközben leginkább attól félt, nehogy a gyermekének is baja essen. Mintha nem lett volna elég baja, hiszen a huszonkettedik hétig tartottak a reggeli rosszullétek, ráadásul a nevével ellentétben ő egész nap hányingerrel küzdött.

Gyorsan elkapta tekintetét a kismamákról, és inkább kinézett az ablakon. Egészen el lehetett látni a kereszteződésig. Nem volt túl nagy a forgalom, hiszen nyár volt, és nem csúcsidő. Közelebb ott volt a buszpályaudvar, néhányan szaladtak egy éppen induló busz felé. Aztán az IKEA előtti kis téren kezdett nézelődni. Látott egy futóbicikliző kisfiút a szüleivel, néhány hajléktalant, fiatalok bandáztak egy padon, hátrébb, a rendelőintézet felé pedig egy meleg pár csókolózott. Érdeklődve figyelte őket, mert még sosem látott azonos neműeket intim viszonyban. Kissé kínosan érezte magát, amiért lesi őket, de eléggé messze volt ahhoz, hogy a lebukás veszélyétől kellene tartania. Aztán egyszerre csak elfehéredett, és ha nem ült volna éppen, talán el is ájult volna.

A csókolózó pár szétvált, és ő megismerte őket. Mindegyikőjüket. Az egyik fiú, a vékonyabbik, aki odaadóan nézett a másikra, Theon Greyjoy volt. A másik, aki ebben a pillanatban Theon tarkójára tette a kezét, és magához húzta, hogy ismét megcsókolja, az a férfi volt, akivel hamarosan találkoznia kellene, Ramsay Bolton. Önkéntelenül hátrébb húzódott az ablaktól, de még látta őket. Ramsay nem engedte el Theon tarkóját, hanem beletúrt a hajába, közben valamit mondott neki, mire a másik bólintott. Végül még egyszer megcsókolták egymást, aztán Theon elindult az aluljáró felé, Ramsay pedig bement a Sugárba.

Sansa az órájára nézett, még tizenöt perce volt egy óráig. Ült az asztalánál, és a kezébe temette az arcát. Theon Greyjoy és Ramsay Bolton? Sehogy sem tetszett ez neki. Nem az, hogy csókolóztak, az a része nem zavarta, de honnan ismerheti Ramsay Theont? Bő egy hónapja beszéltek, és akkor még tőle kérdezgetett Theonról, tehát akkor még nem ismerte, vagy legalábbis nem ennyire.
- Jól van, hölgyem? - kérdezte egy kék egyenruhás takarítónő.
- Igen, köszönöm - válaszolta zavartan.
- Elvihetem? - mutatott a kedves arcú nő a tálcájára.
Rámosolygott, és bólintott:
- Köszönöm szépen!

Ez a kis közjáték ráébresztette, hogy ideje lenne indulnia. Annyira felzaklatták a látottak, hogy úgy érezte, képtelen lenne most nyugodtan beszélgetni Ramsayvel. Felugrott az asztaltól, gyorsan lement az alsó szintre, és fizetett. Odalent a kijárat előtt megállt.
Merre menjek? - gondolkodott. - Az aluljáró felé Theon ment, a Sugárba Ramsay. Egyikkel sem akarok találkozni, még véletlenül sem, de át kellene mennem a túloldalra.
Végül felszállt egy hármas villamosra, ment vele két megállót, eggyel tovább, mint kellett volna, ott leszállt és hazasétált.
Nem tudott semmilyen kifogást találni, ezért csak egy üzenetet küldött Ramsaynek, hogy ne haragudjon, de rosszul érzi magát - ez legalább igaz volt -, majd egy másik időpontban beszélnek.

Otthon fel-alá járkált a lakásban, és töprengett, végül telefonálni kezdett.
- Szervusz Tyrion!
- Sansa! Örülök, hogy hallom a hangod!
- Dolgozol most, ugye?
- Igen, négyig.
- Jaime nálatok lakik még? - kérdezte, mert az jutott az eszébe, hátha hárman többre mennek.
- Igen. Valami gond van? - aggódott Tyrion.
- Nem tudom. De jó lenne megbeszélni, azt hiszem, személyesen.
- Miről van szó?
- Ramsay Boltonról, az újságíróról. Valamit megtudtam róla, ami aggaszt.
- Elmegyünk hozzád munka után, öt körül, rendben?
- Persze. Esetleg megkérnéd Jaimet, hogy ha van ideje, hívja már fel Joffreyt, és úgy mellékesen érdeklődjön Theonról - kérte.
- Jól van, persze.
- Köszönöm!

Kissé nyugodtabb lett a telefonbeszélgetés után, de aztán csörgött a mobilja, és a hívó Ramsay volt. Nem volt mit tenni, felvette.
- Sansa Stark - igyekezett gyenge hangon beszélni, bár sosem volt jó hazudozó. Remélte, hogy telefonon keresztül nem annyira nyilvánvaló, hogy füllent.
- Itt Ramsay. Megkaptam az üzeneted, mi a baj? - hangzott türelmetlenül Ramsay hangja.
- Ez nagyon ciki, de valamilyen vírus, vagy rosszat ettem.
- Miért?
- Hányás, hasmenés, éppen mielőtt elindultam volna - még úgy is belepirult, hogy nem volt igaz.
- Ó, az kellemetlen - váltott át megértővé a férfi hangja. - Akkor hívj, ha meggyógyultál!
- Rendben - válaszolt elhaló hangon Sansa, és most meg sem kellett játszania.
- Akkor, szia, és jobbulást! - mondta még Ramsay.
- Köszönöm!

Miután lerakta, Sansának lelkiismeret furdalása támadt. Eléggé kedves volt vele Ramsay, főleg miután meghallotta, hogy beteg. Lehet, hogy ő és Theon egyszerűen csak együtt járnak? Végül is, Theont sosem látta lánnyal, bár soha nem is érdekelte különösen, hogy mi van a férfival. Nem is igazán beszélgettek, csak amennyit feltétlenül szükséges volt.
Talán csak ostobán előítéletes vagyok, és egyáltalán nem olyan liberális, mint azt gondolom magamról - jött rá.

18. fejezet - Jaime

Sansa boldogan ölelte Sandort. Ahogyan a férfi ránehezedett, hihetetlen nyugalom és a teljesség érzése árasztotta el. Nem volt nehéz, vagy legalábbis nem érezte annak, mert szüksége volt erre az érzésre. Hogy a férfi létezik, él és az övé. Az elmúlt napok valamilyen képtelen szörnyűségnek tűntek, de minden rossz elmúlt egy pillanat alatt. Viszont ez alatt a három nap alatt megtudta, hogy mennyire szörnyű az élete, ha nincs vele. Nem gondolta, hogy a Joffreyval történtek után ilyen hamar beleszeret valakibe, de így történt, mert igen, tényleg szereti Sandort. Szereti, és ez jó érzés. Elmosolyodott a gondolatra.
- Min mosolyogsz? - kérdezte tőle felkönyökölve gondolatai tárgya.
- Hogy szeretek szeretni téged - mondta őszintén.
A férfi zavartan nézett rá, úgyhogy folytatta.
- Tudod, Joffrey után úgy gondoltam, nem akarok megszeretni senkit, mert nem akarom megint ugyanazt átélni. De amit most érzek az olyan boldogság, amiről eddig nem is tudtam. Szavakkal el sem tudom magyarázni ezt.

Sandor bólintott.
- Nem kell elmagyaráznod, tudom, mire gondolsz. Amikor azt hittem, elveszítettelek majd' belebolondultam. Képtelen voltam bármilyen értelmes dologra, csak arra tudtam gondolni, hogy tudhattam volna, hogy nem érdemellek meg.
Sansa a két tenyere közé fogta a férfi arcát, és alaposan megnézte, mert minden egyes apró részletet az agyába akart vésni. Az ép oldalát, ami neki olyan szép volt, hogy úgy gondolta, ha mindkét fele olyan lenne, a férfi után biztosan bomlanának a nők. Az égett oldal, ahol a tenyere alatt pergamen-szerű volt a bőr, és mély árkok, néhol pedig kidudorodások szántották át, de neki ugyanolyan szép volt, mint a másik oldal. Eszébe jutott az egyik kedvenc könyve, és abban Jane Eyre gondolata: "Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi az arcát, az szépnek fogja találni." *
Sosem találta olyan szörnyűnek Sandor arcát, mint amennyire a férfi saját magát, de ahogyan egyre jobban megkedvelte, és később megszerette, valóban egyre szebbnek is látta. És ami az ép, és az égett arcát összekapcsolja: a szemei. Azok a gyönyörű, szürke szemek, amik néha őt figyelik, néha óvón lesik Anna mozdulatait, amikben néha – na, jó, nem is annyira néha -, vágy csillan, de soha nem tűnik el belőlük az iránta érzett szerelem.

Sandor egy darabig a tekintetét fürkészte, aztán lesütötte azokat a gyönyörű szemeket. A lány egy aprót sóhajtott magában. Tudta, hogy mi jár Sandor fejében.
- Nézz rám, és jól figyelj! - kezdte, és megvárta, amíg a férfi tényleg a szemébe néz, és úgy mondta -, szeretlek, mindenhogyan ahogy egy nő szerethet egy férfit. Szerelemmel, barátsággal, szeretettel, és soha ne kételkedj abban, hogy szeretem az arcod. Szeretem nézni, érinteni és szeretem csókolni is. Szeretném, ha hinnél nekem! Az volt a legjobb, ami velem történhetett, hogy melléd költöztem.
Sandor elmosolyodott.
- Ha tudnád, mennyit bosszankodtam, amikor megláttam, hogy egy kisgyerekkel költöznek mellém! Azt hittem, végleg vége a nyugalmamnak.
- Tulajdonképpen így is történt - mosolygott Sansa is.
- Igen, de most mégis sokkal jobb nekem, és ezt egyébként is önként választottam.

Mielőtt hazaindultak, Sansa lehúzta az ágyneműket, és beadták a pár háznyira lévő tisztítóba. A lány egyrészt kényelmetlenül érezte volna magát, ha ott hagyták volna, másrészt Jorah már így is olyan sokat tett értük, hogy egyikőjük sem akarta túlfeszíteni a húrt.

*****

Jaime izgatottan ült az asztalnál, néha belekortyolt a sörébe, mert rendelt egyet, amíg a nőt várta. Kíváncsi volt, mennyire fog tetszeni Brienne-nek az étterem. Különleges nőhöz, különleges étterem illik.
Brienne furcsa volt, nem tudott rajta kiigazodni. Jaime nem volt különösebben hiú, de azt azért nagyon is észrevette, hogyan néznek rá a nők. Mármint a többiek, mert Brienne egyáltalán nem úgy nézett rá. Semmi kacérkodás, semmi elpirulás, semmi mosolygás.
Neki viszont éppen ezért tetszett. Kihívás volt.
Amikor először meglátta, egyáltalán nem jött be, mert magas és sportos alkat volt, a szőke haja unalmasan lógott a vállára, és egyáltalán nem viselt sminket. Aztán valahogyan a bowling tudása lenyűgözte, és az is szimpatikus volt, hogy a nő mérges lett rá. A piszkálódására nem vihogni kezdett, vagy flörtölni vele, mint a többiek, hanem előbb mérges lett, aztán kihívta karatézni.

Nem akarta elhinni, hogy legyőzte. Ez persze átlagos esetben nem fordulhatott volna elő, de ahogy fölé került, hirtelen valahogy vonzani kezdte a szája, és ezt használta ki a nő, ráadásul kétszer is, mert az öltözőben megint megpróbálkozott a csókkal, de hiába préselte a falhoz, Brienne erősebb volt, mint a nők általában, és rögvest kihasználta a pillanatnyi tétovázását.
Ettől kezdve viszont nem volt megállás, meg akarta szerezni. Az első volt, aki visszautasította, legyen hát az első, akinek - a szó hagyományos értelmében - udvarol. A többiek általában már az első, vagy legkésőbb a második találkozásnál lefeküdtek vele, és ez így neki azért is jó volt, mert különösebben nem érdekelte senki sem. Csak egyvalaki érdekelte, de rá nem akart most gondolni sem, főleg a legutóbbi találkozásuk után.

Várta Brienne-t, a nőt, aki képes volt arra, hogy elfeledtesse vele azt a másikat, és remélte, hogy ma talán előrébb jutnak. Miután az öltözőben visszautasította, nem próbált meg tőle többet csókot kicsikarni. Mikor elvitte egy darabon, akkor mindketten hallgatagon ültek az autóban. Nem is értette, mi történt vele, hiszen máskor mindig képes bárki hasába lyukat beszélni, de most nem jutott eszébe semmi, csak ült a nő mellett, és figyelte, hogy mennyire jól vezet.

A találkájuk kész katasztrófa volt, mert valamilyen jó nevű helyre akarta vinni Brienne-t, de mivel a nő farmerben és pólóban edzésről jött, a vállán egy nagy sporttáskával, végül csak egy kocsmába ültek be. Rövid beszélgetés volt, az is elég tartózkodó. Brienne szűkszavúan válaszolgatott neki, egyedül akkor engedett fel, amikor a karatét hozta szóba.
Nem volt benne biztos, hogy a nő még egy meghívásra igent mondana, úgyhogy azt mondta neki, születésnapja lesz. Ez csak részben volt igaz, mert valójában Tyrionnak volt a születésnapja, de nem akart ma is a nyakukon lógni, hadd csinálják Shaevel, amit akarnak. Ráadásul, röpke gondolkodás után, Brienne igent mondott.

Most tehát itt ült, izgatottan kortyolgatta a sörét, és várt. Amikor Brienne belépett, leesett az álla. Most sem volt túlságosan kiöltözve, viszont a fekete nadrághoz egy olyan érdekes szabású blúzt viselt, amitől a fiús, kisportolt alakja kifejezetten nőies lett. Ehhez még hozzátett a haja, ami most hullámos volt, és még ki is volt sminkelve. Jaime elégedetten gondolt arra, hogy ő vacsorázik a legjobb nővel az étteremben.

- Hm, nagyon dögösen nézel ki - mondta neki, és még mindig nem tért magához a meglepetéstől.
- Köszönöm, a nővéremmel utána színházba megyünk - válaszolta Brienne.
Aha, szóval nem miattam csípte ki így magát - gondolta csalódottan a férfi.
- Boldog születésnapot! - köszöntötte fel a nő, és egy kis csomagot tett elé.
- Köszönöm! Csók nem jár mellé? - szaladt ki meggondolatlanul Jaime száján, és érezte, ahogyan a másik megdermed. De végül odahajolt hozzá, és ha nem is csókot, de két puszit kapott. Akkor megint megérzett valami nagyon kedvére valót, mégpedig egy olyan friss parfüm illatát, hogy leginkább egy erdő jutott róla eszébe, és tökéletesen illett a nőhöz.
Türelmetlenül bontotta ki a kis csomagot, elképzelni sem tudta, mi lehet benne. A dobozban egy kis tigris plüssfigura volt, karate ruhában.
- Az egyesületem kabalája - magyarázta Brienne.
- Köszönöm, ez igazán kedves - válaszolta. Nem számított ajándékra, úgyhogy nagyon meglepődött, és igazán jól esett neki.

- Érdekes felhasználása egy kiszuperált vasúti étkezőkocsinak - nézett körbe érdeklődve a nő, miután rendelt egy sört.
- Szereted a vonatokat? - kérdezte tőle.
Milyen hülye kérdés? - gondolta Jaime -, nem tudom, mi van velem, ha ez a nő van a közelemben.
- Az autó kényelmesebb, és akkor megy, amikor én akarom. Viszont - vont vállat Brienne -, még főiskolás koromban, egy nyáron fél Európát bejártuk a barátaimmal, vonattal. A diákoknak nagyon olcsó volt a jegy.
- Tényleg, és merre jártatok? - próbálta Jaime beszéltetni Brienne-t.
- Voltunk Ausztriában, Olaszországban, Svájcban, Spanyolországban, és egy keveset Franciaországban is, de csak a déli részén.

Szerencsére akkor hozták az előételeket, ezért evés ürügyén elgondolkodhatott. Az utolsó szabad évei egyetemista korában voltak, de az már nagyon régen volt. Abban az időben ment férjhez Cersei, ő pedig elkövette azt az ostobaságot, ami hosszú-hosszú évekre meghatározta az életét.
Vajon hány éves Brienne? Ránézésre olyan harminc-harmincöt körül lehet, vagyis legalább tíz évvel fiatalabb, de inkább még többel. Ő negyvenhat volt, de egyáltalán nem érezte magát annyinak.

Brienne ma egy kicsit felszabadultabbnak tűnt, mint máskor, kíváncsi volt, mi lehet e mögött. Már a főétel vége felé jártak, amikor megszólalt a nő telefonja.
- Bocsánat - szólt oda neki, aztán felvette.
- Szia, Arianne!
Jaime próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné a nő beszélgetése, ezért magához intette a pincért, és rendelt még egy sört. Brienne-nek nem kért, mert még félig volt a pohara.
- Hát persze, jobbulást neki! Én is sajnálom, de megértem - mondta még, aztán letette. Hirtelen nyoma sem volt a korábbi jó kedvének.
- Rossz hírek?
- Beteg lett a nővérem kisfia - válaszolta Brienne.
- Ó, nagyon súlyos?
- Bárányhimlő.
- Szegény! - mondta Jaime, aztán rájött, mitől lett annyira rosszkedvű a nő.
- Vele mentél volna színházba?
- Igen - sóhajtotta.
- Én szívesen elmegyek veled - kapott az alkalmon.
- Azt sem tudod, milyen darab! - szökött a magasba Brienne szemöldöke.
A francba, a francba, a francba! Idióta vagyok! - ostorozta magát hang nélkül a férfi.
- Milyen darab? - kérdezte, és igyekezett nyugalmat magára erőltetni.
- My Fair Lady, a Margitszigeten.
- Biztosan érdekes lesz - mondta, és remélte, hogy nem látszik rajta a rémület, tekintve, hogy utálja a musicalt.
Látta a nőn, ahogy magában azt latolgatja, elmenjen-e vele, de végül döntött:
- Jól van!
A válasz hallatán Jaime nem tudta elfojtani a vigyort.

Az előadás borzalmas volt, legalábbis számára, mert Brienne-nek viszont tetszett. Igyekezett jó képet vágni a dologhoz, hogy a nő szórakozását ne rontsa el.
- Nagyszerű előadás volt - mondta, amikor végre-valahára vége lett.
- Azt hiszem, a marhák mennek olyan ábrázattal a vágóhídra, mint ahogyan te ültél ott - közölte vele a nő.
- Csak nem egy bika jutott rólam az eszedbe? - vigyorgott.
- Inkább ökör - hangzott a válasz.
- De én nem vagyok herélt - nézett kihívóan Brienne-re.
- Még - mondta a nő gondolkodás nélkül.
- Hiszen még a horoszkópom is bika!
- Igazán? Akkor tavasszal van a születésnapod, nem ma! - emelkedett fel a nő szemöldöke.
Fenébe! Ez hihetetlen, már megint kifogott rajtam - döbbent rá Jaime.
- Jó, bevallom, az öcsémnek van ma a születésnapja, és mivel átmenetileg nála lakom, nem akartam ma is a nyakukon lógni - próbált ártatlanul nézni a nőre, és úgy tűnt, bevált, mert a bosszankodást egyszer csak mosolygás váltotta fel az arcán, miközben csóválta a fejét.
- De ezt nem adom vissza - mutatta fel a kis dobozt.
- Megtarthatod - nevetett végre vele Brienne is.

Tiltakozása ellenére hazakísérte, és a ház előtt megálltak.
- Mikor találkozunk legközelebb? - kérdezte búcsúzóul.
- Legközelebb? - kérdezett vissza a nő.
- Igen, gondoltam máskor is szívesen lennél megnyerő társaságomban - vigyorgott, bár Brienne nem tűnt úgy, mintha valaha is szeretne a társaságában lenni.
- Mit akarsz tőlem, Jaime? - a kérdés egészen nyersen hangzott, a férfi nyelt egyet.
- Most éppen egy csókot! - mondta ki.

Brienne eltátotta a száját meglepetésében, és már éppen vette a levegőt, valószínűleg azért, hogy jól elküldje őt a francba, de most pillanatnyi gondolkodás nélkül csapott le rá. Amint az ajkuk egymáshoz ért, máris bedugta a nyelvét a nő szájába, és elkezdte felfedezni. Brienne először megpróbálta eltolni magától, de érezte, hogy most nem olyan erős az ellenállása, mint első alkalommal, ezért átkarolta a derekát, és folytatta a csókot, a nő pedig elgyengült, és nem tolta el tovább magától. Végigsimított a hátán, és akkor Brienne nyelve megmozdult. Egészen szédítő volt, amit a nyelvével művelt, egy pillanatra felötlött benne, milyen lenne vajon az ágyban, és egyből kezdett merevedni. Egy lépést tett, és a falhoz nyomta. Még mindig csókolta, Brienne karja átölelte, ő pedig csípőjét a nőjéhez nyomta. Elhagyta a száját, és a hosszú, karcsú nyakát kezdte el csókolni. Amikor Brienne mélyen felnyögött, hirtelen megállt, és nagyokat lélegzett, mert ha tovább folytatják, nem tudott volna uralkodni magán, és olyat csinál, mint tinédzser korában, amikor az utcán dugott meg egy lányt. De Brienne annál jobbat és többet érdemel.

Ránézett a nőre, és látta rajta, hogy őt legalább annyira megrázta a csók, mint amennyire őt. Erőt vett magán. Most nem riaszthatja el nyomulással.
- Most megyek - mondta rekedten -, hétvégén randi?
- Randi - egyezett bele a nő, pillanatnyi gondolkodás után, egy apró sóhaj kíséretében.
Még telefonszámot cseréltek, és elindult az éjszakai buszhoz. Nem akart taxit hívni, ki akarta szellőztetni a fejét.
Mi történik velem? - kérdezte magától. - Miért lett hirtelen fontos, hogy mit gondol egy nő?
Ó, az a száj, és az a csók, mintha élete első csókja lett volna! Az íze finom volt, egyszerűen nincs rá jobb szó. Érdekes, mert amikor a bowling teremnél meglátta, úgy gondolta, biztosan olyan lenne vele csókolózni, mint egy fiúval. Ehhez képest minden porcikájában nőies volt és szédítő. Talán még ma este az övé lehetett volna, ráadásul már vagy három-négy hónapja nem volt nővel, miért hagyta ott mégis?

Hirtelen megállt.
A fenébe is! Azt akarom, hogy Brienne-nek is jó legyen, és máskor is akarjon velem találkozni. Lehet, hogy engedett volna ma nekem, de valószínűleg utálna miatta engem is, és saját magát is - gondolkodott.
Még soha nem volt tanácstalan nőügyben, igaz, a többiek könnyű prédák voltak. Prédák voltak, eszközök, hogy kielégüljön, de most más a helyzet. Brienne-től többet akar. Nem tudja még pontosan, hogy mit, de az biztos, hogy nem csak szexet.

Fütyörészve haladt tovább az úton, mert úgy érezte, jó felé halad.

17. fejezet - Jorah

Csütörtök

Jorah Mormont idegesen járkált az aluljáróban, a metrót várta. Fogalma sem volt, mit tegyen. Végre megérkezett a szerelvény, és felszállhatott. Leült, mert nyár lévén, mivel diákok nem voltak, bőven volt ülőhely. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, már a Keleti pályaudvarnál van, csak amikor a hangosbemondó felkérte az utasokat, hogy hagyják el a szerelvényt.
Francba, már régen le kellett volna szállnom - gondolta.
Aztán megállt, és eltöprengett.
- Miért is ne? Ha már idáig eljöttem - motyogott magában, de szerencsére senki sem figyelt rá.

3 nappal korábban

Jorah jókedvűen ébredt, fütyörészett a reggeli készülődés közben. A szombaton felcsípett nő igazi főnyeremény volt. Hosszú, szőke haj, telt keblek, nőies csípő. Ez a típus volt a gyengéje. Ráadásul a csaj a lánya lehetett volna, bár őt nem zavarta az ilyesmi, hiszen nem volt gyereke, pláne nem huszonhat éves, mint Daenerys. Amikor meglátta a bárpultnál ülni egy széken, oda sem akart menni hozzá, hiszen ő is túl fiatalnak találta, úgy gondolta, biztosan nem egy ilyen idős pasit akar felszedni. Leült a pult másik végén, és rendelt egy vodkát. Már a vége felé járt a pohárnak, amikor a pultos elé tett még egyet, és a lányra mutatott, hogy ő küldte. Bólintott, és odament hozzá. Egy óra múlva már a lakásán voltak, és ott is maradtak. Dany elaludt nála, és haza sem ment, csak vasárnap este, addig szinte ki sem bújtak az ágyból.
A számát nem adta meg, de nem is számított rá, már az elején tudta, hogy egy éjszakánál nem lesz több a dologból, így is jól alakult, hogy a vasárnap is az övé lett. Igaz, vasárnap este, mielőtt elment Daenerys, az ajtóban még megállt.
- Gyakran szoktál abba a bárba járni? - kérdezte tőle.
- Nem, először voltam - válaszolta az igazságnak megfelelően.
- Járj gyakrabban, talán még összefutunk - mondta sokat sejtetően mosolyogva rá a nő, azzal elment.

Aztán belépett az irodába, és minden a feje tetejére állt. Sandor már az asztalánál ült, és mocskosul részeg volt. Nem másnapos, hanem részeg. Még sosem látta ilyennek a hivatalban. Persze nem volt ismeretlen a helyzet számára, hiszen jártak együtt piálni, azt is tudta, hogy a kollégájának voltak korábban alkohol problémái, de arra mindig kínosan ügyelt, hogy a munkahelyén józan legyen.
- Mi van veled? - kérdezte.
- Ha? Dőlt belőle az alkoholszag, de ami igazán megdöbbentette, hogy Sandor arca fel volt puffadva, és a szeme vörös volt, mintha egész éjjel nem aludt volna.
- Történt valami? Sansa jól van?
Sandor akkor ránézett, nem szólt semmit, csak az éppen a kezében tartott mobiltelefonja reccsent egyet, és eltört.

Közben megérkezett Brienne:
- Mi baja?
- Fogalmam sincs, csak annyit tudok, hogy részeg.
- Nem maradhat itt így, ki fogják rúgni! - aggodalmaskodott a nő, és Jorah tudta, hogy igaza van, ezt nagyon szigorúan vették.
- Megpróbálom hazavinni. Ha Lysa megérkezik, mondd neki, hogy Sandor beszólt telefonon, hogy beteg lett, rólam meg nem tudsz semmit, rendben?
- Persze - válaszolta, és ablakot nyitott, hogy kiszellőztessen.

Szerencsére a portán el voltak foglalva, így nem figyeltek oda rájuk.
- Hazamegyünk, oké? - nézett Sandorra.
- Nem! A büdös életbe sem megyek oda többet - válaszolt neki, és vissza akart fordulni.
- Rendben, akkor hazaviszlek hozzám.
Erre már bólintott. Otthon ágyba dugta, és visszament dolgozni.

Ennek már három napja, és Sandor azóta is nála van, ami nem zavarná, de azóta is egyfolytában részeg, mert csak piát venni hagyta el a lakását, és nem volt hajlandó elmondani, hogy mi történt, egészen szerda estig. Tegnap aztán végre kibökte, bár nem ment egyszerűen.
- Sandor, mond már el, hogy mi a gond! Hátha tudok segíteni! - kezdte sokadszorra.
- Nem tudsz.
- De miért nem, biztosan kitalálhatnánk együtt valamit! Mi a baj?
- A kibaszott családom, az a baj - förmedt rá Sandor.
- A családod? Gregor csinált valamit? - Tudta, hogy a szülei már nem élnek, logikusnak tűnt hát, hogy megint a bátyja a gondok okozója.
- Gregor - legyintett -, az apám! Az apám, az a részeges disznó!
- Úgy tudtam, az apád már meghalt! - csodálkozott.
- Ja. És utolsó jótettként magával vitte Sansa szüleit is.
Azzal nagyot húzott a pálinkás üvegből, mert már arra sem vette a fáradságot, hogy poharat használjon.

Jorah próbálta összerakni a hallottakat.
- Sansa szülei már nem élnek?
- Nem.
- De mi köze ahhoz apádnak?
- Ők voltak a vétlen autósok, akiknek nekiütközött.
- És ez most derült ki?
Sandor bólintott.
- De hogyan jöttetek rá?
- Joffrey, a volt férje meglátogatta, és ő mondta.
- És Sansa?
- Nem akar többet látni - mondta halkan Sandor, és ismét ivott egy jó nagyot.

Csütörtök

Jorah a Keletinél átszállt a kettes metróra, aztán az Örs Vezér terétől gyalog indult tovább. Sandort tudta, hogy hol lakik, és mivel Sansa lakása mellette van, nem lesz nehéz megtalálni. Hirtelen ötlet volt, de meg kell próbálnia beszélni a lánnyal. Megértette, ha Sansa szakítani akar Sandorral, de talán hajlandó hatni rá, hogy ne igya halálra magát. Felhívta Brienne-t, hogy késni fog, mivel a héten csak hárman voltak, senki nem dolgozott otthonról. Elég könnyen megtalálta a keresett lakást. Kicsit még vacillált, aztán becsengetett.
Meglepetésére egy barna hajú lány nyitott ajtót:
- Segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Sansát keresem - mondta neki.
- Nem fogad látogatókat - válaszolta a nő most már kevésbé barátságosan.
- Kérem! Sandor miatt kellene beszélnem vele.
- Jöjjön - mondta sóhajtva.

Sansa a konyhában volt, és amikor Jorah meglátta kisírt szemeit, remélte, hogy talán van esély.
- Szervusz - köszönt neki halkan.
- Jorah! - kiáltotta Sansa, és a nyakába borult. - Tudsz valamit Sandorról?
- Nálam van. Nem hajlandó hazajönni.
- Ó, nagyon haragszik rám? - tördelte a kezét.
- Rád? Nem, ha valakire haragszik, az az apja.
- Elmondta, hogy mi történt? - nézett rá kutatva a lány.
- Igen, nagyjából.
- Ő, jól van?
- Nem igazán.
- Próbáltam felhívni, de nem tudtam, és azóta sem láttam itthon.
- Összetört a telefonja - füllentett egy kicsit. - Miért akartad hívni?
- Hogy megmondjam neki, hogy nem számít, és ne haragudjon rám. Hülye voltam, hiszen, ő nem is tehet az egészről.
Jorah fellélegzett, és ismét magához ölelte Sansát.

- Elmennél érte? Én hiába próbáltam hazaküldeni, nem akart jönni. Azt tudod, hogy miért?
- Azt mondtam neki, hogy nem akarom többet látni - sütötte le a szemét.
- Értem, akkor ezért. Szóval, elmennél érte, nálam van, dolgozni nem volt.
- Persze, csak felhívom a diákjaimat, hogy lemondjam a mai órákat.
Aryát megkérte, hogy majd menjen el Annáért, ha addig nem ér haza, és miután beszélt Gendryvel és Meerával, Jorah megadta a címét, és odaadta a lakáskulcsát, hogy be tudjon jutni.
- Lehet, hogy még alszik, nem tudom.
A lány bólintott.
- Sansa, még annyit, hogy nem tudom, milyen állapotban fogsz rátalálni. Ha még alszik, akkor szimplán másnapos lesz, de ha már fenn van, akkor elképzelhető, hogy már ivott. Nem láttam hétfő óta józanul - mondta őszintén.
- Rendben, és köszönöm - sóhajtott nagyot a lány, és elindult.

*****

Míg utazott, a történteken gondolkodott.
Amikor Joffrey elmondta, hogy Sandor apja miatt haltak meg a szülei, hirtelen nem érzett semmit, csak bénító fájdalmat. Jó néhány éve történt már, de a szülei hiánya még most is fájó volt, és szinte sokkolta, amit megtudott. Képtelen volt Sandorra nézni, nem akarta hallani, amit mond. Semmit sem akart, csak magában lenni, és gyászolni.

Miután bezárkózott, Annát gépiesen megfürdette, még mesélt is neki, mert mindig szokott, bár most valószínűleg kevésbé volt élvezhető. Amikor a kislánya elaludt, lerogyott az ágyra, és végre sírhatott. Nem gondolkodott semmin, nem akart emlékezni sem, csak zokogni. Valamikor közben elaludhatott, mert megint arra ébredt, hogy rémálma volt. Ráadásul, most már nem csak azt álmodta újra, ahogyan Joffrey megverte, hanem a képeket is látta a szülei balesetéről, amiket a rendőrök mutattak neki.
Még ez is! - gondolta, pedig az elmúlt hónapban már mindig jól aludt. Persze - jutott eszébe -, akkor mindig mellette volt Sandor. Mellette volt, és általában ugyanúgy összebújva aludtak, mint először - kezdett el megint zokogni.

Fogalma sem volt, mi lesz ezután? Valódi fizikai fájdalmat érzett a mellkasában, amikor arra gondolt, hogy talán sohasem lesz többet együtt a férfival. Nem ölelheti át, nem csókolhatja meg, talán nem is beszélgethet majd vele. Ha ő túl is lépne azon, amit megtudott, és úgy érezte, túl tudna rajta lépni, vajon a testvérei mennyire helyeselnék azt, hogy olyan valakivel van, akinek az apja tehet a szüleik haláláról? És egyáltalán, Sandor megbocsájtaná-e neki azokat a szavakat, amiket hozzá vágott?

Reggel, miután Annát elvitte a bölcsődébe, szerencsére felhívta Gendry, hogy nem tud menni az aznapi órára, ő pedig gyorsan lemondta Meerát is, mert úgy érezte, jobban járnak mindketten, ha ma nem tanít.
Nem sokkal tizenkettő után Jon kereste mobilon.
- Adósod vagyok egy beszámolóval! - kezdte vidáman, de amikor Sansa hangját meghallotta, azonnal aggódni kezdett. - Minden rendben, Sansa?
- Semmi sincs rendben - fakadt sírva a húga.
- Mi a baj?
- Hosszú - szipogta a lány.
- Figyelj, nekem most csak ebédszünetem van, de elmegyek hozzád munka után, jó?
- Köszönöm - válaszolta.

Egy óra múlva csengettek, és az ajtóban Arya állt.
- Jon megkért, hogy jöjjek el. Mi a baj?
- Tegnap este itt járt Joffrey - kezdte Sansa, aztán aprólékosan beszámolt a történtekről, egészen addig, hogy Sandort elküldte.
Arya egy darabig hallgatott, gondolkodott. Először úgy érezte, a testvére helyesen cselekedett, de aztán azon kezdett morfondírozni, hogy miért is jött Joffrey?
- Sansa, miért jött Joffrey? - kérdezte.
- Azt hiszem, valamit mondani akart.
- De mit?
- Nem tudom, végül is nem mondta el.
- Biztos?
- Hogy érted? - ráncolta össze a homlokát Sansa.
- Nem gondolod, hogy azért jött, hogy elmondja Sandor szüleit?
- De miért? És, egyébként is meglepődött, hogy nálam látta.
- A múltkor ő dobta ki innen, nem?
- De igen.
- Talán csak azt akarta, hogy ne legyetek jóban. Hogy ne legyen senki, aki megvéd tőle. Az ilyenek, mint Joff, akiket bántalmaznak, el akarják választani a barátaiktól, vagy azoktól, akik segítséget nyújthatnak.
- Gondolod, hogy tényleg ezért jött?
- Azt hiszem, egészen biztos.
- Hát, lehet, régen is elüldözte mellőlem a barátaimat - gondolkodott el Sansa -, de mit változtat ez azon, hogy a szüleink Sandor apja miatt haltak meg?
- Azon semmit - mondta Arya, és felsóhajtott -, de mondd csak, tehet arról Sandor?
- Nem - válaszolta a nővére.
- Gondolom, neki sem kellemes a dolog. Tudod, én azt hiszem, ezen együtt kell túljutnotok.
Sansa reménykedve nézett rá.
- Igen?
- Sansa, ne légy hülye! Én sem örülök ennek, de nem lehettek ti is annak a balesetnek az áldozatai. Úgy tűnt, hogy jól megvagytok, szóval, ha úgy gondolod, hogy el tudod fogadni ezt a helyzetet, akkor próbáld meg túltenni magad rajta, és beszéljétek meg egymással.
- De mit fog szólni hozzá Robb, vagy Jon? - aggodalmaskodott Sansa.
- Szeretnek téged, és azt hiszem, fontosabb nekik a te boldogságod, minthogy régmúlt sérelmeken, amik meg sem történtek, hiszen nem Sandor volt a felelős, rágódjanak - mondta ki Arya a szavakat, amik nem jöttek neki sem könnyen, de Sansáért meg kellett tennie. Látta a nővérén, hogy ki van borulva, és érezte, hogy nemcsak azért, amit megtudott, hanem amiatt a veszteség miatt is, amit Sandor hiánya okozott. Márpedig a testvére végre boldog volt, és megérdemli a boldogságot.

Sansa utána felhívta Robbot, elmondott neki mindent, és kikérte a véleményét, ami az volt, mint Aryának. Később megérkezett Jon is, aki fél hatkor szó szerint átzavarta a szomszédba, hogy beszéljenek.
Igen ám, csakhogy Sandor nem volt otthon, sem aznap, sem másnap, de még szerdán is hiába próbálkozott. Éjszakánként felriadt, és utána órákig nem tudott visszaaludni. Kétségbeesett, hogy mi történhetett a férfival, mert telefonon is hiába próbálta hívni, nem volt kapcsolható. Már annyit sírt, hogy a szeme alja egészen vörös lett. Arya nem merte magára hagyni, ott aludt náluk. Szerdán megtartotta a nyelvórákat, még jól is esett, hogy egy kicsit másra figyelt. Szerencsére a fordítással korábban nagyon jól haladt, így azzal nem volt elmaradva.

Mire Jorah lakásához ért, már a torkában dobogott a szíve. Remélte, hogy Sandor megbocsájtja a kemény szavakat, amiket mondott neki. Nagy levegőt vett, kifújta, aztán ezt megismételte még háromszor, és amikor végre már nem remegett az idegességtől, a kapott kulcsokkal kinyitotta az ajtót. Rögtön meghallotta a férfi horkolását, úgyhogy nem kellett a szobáját keresni, egyszerűen ment a hang után. Sandor egy pólóban - ami a méretéből kiindulva valószínűleg a Jorah-é volt -, és alsónadrágban feküdt az ágyon, aminek a környéke üvegekkel volt tele. Sörösüveg nem is volt, inkább olyanok, amik egykor tömény alkoholt tartalmaztak, de most kivétel nélkül mindegyik üresen hevert. Állt a szoba ajtajában, nézte a szeretett férfit, és bár a szerelemtől a félelemig sok mindent érzett már Joffrey iránt, de most gyűlölni kezdte. Gyűlölte, amiért ezt tette velük.

Sandor akkor az oldalára fordult, helyet hagyva maga mellett. Nem akarta felébreszteni, de már annyira vágyott a közelségére, hogy odament, és mellé feküdt. Alig helyezkedett el, a férfi álmában máris átkarolta, ahogyan mindig szokta.
Talán rendbe jöhetnek még a dolgok - remélte Sansa.
Körülbelül húsz perc múlva nyitotta ki a szemét a férfi, és üres tekintettel meredt rá.
- Te mit keresel itt? - kérdezte meglehetősen nyersen, de közben, a hangsúlyával ellentétben szorosabban ölelte, mint addig.
- Azért jöttem, hogy hazavigyelek - mondta halkan Sansa.
- Nem megyek haza. Megmondhatod Jorah-nak, hogy elmegyek, nem rontom nála tovább a levegőt, de haza nem megyek - válaszolta, és ölelő karja lehullott.

Sansa úgy pattant fel, mint akibe darázs csípett.
Szóval, mégis későn jöttem, nem tud nekem megbocsájtani - gondolta, és gyorsan elfordult, hogy a férfi ne lássa meg a kitörni készülő könnyeket.
- Nem tudnék úgy élni melletted, hogy nem érhetek hozzád - tette hozzá Sandor.
Akkor megfordult, és meglátta a férfi arcán a fájdalmat. Letérdelt az ágy mellé, és megfogta Sandor kezét.
- Azért jöttem, hogy hazavigyelek, hozzám - mondta.
- Hozzád?
- Igen - válaszolta, és kicsordult a könnye.
- Gyere - húzódott arrébb az ágyon Sandor, hogy helyet adjon neki maga mellett.

Sokáig feküdtek ott, egymást szorosan ölelve.
- Meg tudod nekem bocsájtani, amit mondtam? - kérdezte Sansa.
- Semmit sem kell megbocsájtanom - ölelte még jobban a férfi. - Ne haragudj, de én nem tudtam, hogy akikkel az apám balesetezett, azok a te szüleid voltak.
- Én sem gondoltam rá - válaszolta Sansa -, és te egyébként sem tehetsz róla.
- Nem. Már abban az időben sem laktam otthon. - Aztán a mutatóujját végigsimította a szemei alatt. - Sokat sírtál?
A lány bólintott.
- Miattam - mondta bűntudatosan.
- Nem, Joffrey miatt! Talán, ha nem így tudom meg, akkor nem törtem volna így össze tőle.

Sansa Sandor ajkait kereste, de az elhúzódott tőle.
- Nem éppen fogkrém illatú a szám - mondta, de a lány nem törődött vele, csak csókolta.
- Most már az enyém sem az - mosolygott rá -, annyira hiányoztál! Ha tudnád, hányszor próbáltalak keresni, otthon vagy telefonon!
- A telefonom? Azt hiszem, összetörtem - ráncolta a homlokát Sandor. - Ha otthon lettem volna, hamarabb is megbeszélhettük volna?  
- Már hétfő este kerestelek.
- Mekkora idióta vagyok! Szegény Jorah-nál piáltam, miközben csak haza kellett volna mennem.
- Idióta vagy! - mosolygott Sansa. - De én szeretlek!
- Én is szeretlek téged, mindennél jobban - válaszolta a férfi, majd kisvártatva ismét megszólalt: - Azt hiszem, meg kellene fürödnöm.
- Én pedig addig eltűntetem ezt a disznóólat, rendben?
- Köszönöm.

Mire Sandor kijött a fürdőből, addigra Sansa felszámolta a rendetlenséget. Ahogy meglátta a férfit egy szál törülközőben, kiszáradt a torka.
- Szerinted maradhatnánk még egy kicsit?
- Jorah csak néhány óra múlva végez, de oda fogsz érni Annáért?
- Ha nem, akkor Arya érte megy - válaszolt Sansa, és a tenyerét végighúzta a férfi mellkasán.

Sandor lassan vetkőztette, és ahányszor kigombolt egy gombot a blúzán, a szabaddá váló bőrt megpuszilta, megnyalta, ízlelgette. Levette róla a blúzt, letérdelt elé, lehúzta a szoknyát, és a nyelvével lassan körözött a köldöke körül. Megsimogatta a fenekét, aztán lassan a combja belső oldalát kezdte cirógatni. Még mindig a hasát csókolgatta, de a keze már a bugyijához ért. Nem vette le róla, csak a vékony textilen keresztül izgatta, le-föl mozgatta az ujját, néha erősebben, néha finomabban. Sansa már zihált és nyögött, de akkor a férfi megállt. Testhelyzetet változtatott, és előbb az egyik, azután a másik mellét is megcsókolta. A nyelvével ingerelte a bimbóját, aztán a szájába vette és erősebben megszívta. Sansa felkiáltott, a férfi gyorsan elhúzódott, azt hitte fájdalmat okozott, de a lány megnyugtatta:
- Ne hagyd abba. Kérlek! - zihálta.
Sandor tovább folytatta a mellei kényeztetését, aztán egyik kezével átkarolta a derekát, hogy megtartsa, a másik kezével a felsőtestét a vállára hajtotta. Majd a szabad kezével ismét a lány bugyiját kezdte el simogatni, és amikor Sansa belenyögött a fülébe, félrehúzta a már teljesen nedves apró ruhadarabot, és az egyik ujját a nedves forróságban kezdte körben és le-föl mozgatni. Aztán még egy ujja mellé került, és amikor a lány a körmét a hátába mélyesztette, a hüvelykujjával a csiklójához ért, és körkörösen simogatni kezdte. Hamarosan Sansa egy hangos kiáltással elélvezett, és teljes súlyával ránehezedett, de ez volt a legédesebb teher, amit valaha a vállán cipelt.
Az ágyra fektette a lányt, és már ő maga is annyira fel volt izgulva, hogy ágaskodó hímvesszőjének csak néhány lökés kellett, és máris kielégülve zuhant volna a lány mellé, de az visszafogta:
- Ne! Magamban akarlak érezni. Feküdj csak rám, majd szólok, ha már nem bírlak.
- Egy ilyen kérésnek nem lehet ellenállni - válaszolta boldogan.