- Köszönöm, amit értem tettél - mondta Sandor másnap
Jorah-nak, a munkahelyükön.
Sandoron nyoma sem volt az elmúlt napok elhanyagoltságának, friss volt és jókedvű. Tudta, milyen sokat köszönhet Jorah-nak, mert ha saját magán múlik, még most is nála dekkolna.
- Nincs mit - sóhajtotta Jorah -, szörnyű volt úgy látni téged. Egyébként Sansa sem volt sokkal szívderítőbb látvány, bár legalább ő nem ivott. Mindenesetre legközelebb, mielőtt elfutsz, adj magatoknak esélyt, hogy tisztázzátok a problémát.
- Igen, igazad van, hülye voltam - válaszolta, és Jorah asztalára tette a tisztító céduláját.
- Mi ez? - nézett rá kíváncsian a barátja.
- Beadtam tisztítóba az ágyneműt, amit használtam - magyarázta Sandor.
- Nem kellett volna, azt a szobát ritkán használom, majd kimostam volna valamikor.
- Ugyan, ez a minimum - mosolygott rá.
Megérkezett Brienne.
- Minden rendben, Sandor? - kérdezte tőle.
- Igen, kösz. Nálad mi újság?
- Semmi különös - mondta a nő, és elpirult.
Sandor és Jorah egymásra nézett. Nem sokat látták a kollégájukat elpirulni, úgyhogy ez most felkeltette a figyelmüket.
- Tényleg, hogy sikerült a múlt héten Jaimevel a találkozó? Ne haragudj, hogy hétfőn nem kérdeztelek!
- Ugyan, azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán képes voltál bejönni - legyintett Brienne. - Egyébként kellemes csalódás volt, négyszemközt egészen normális a pasi.
- És az sem hátrány, hogy néhány centivel magasabb nálad - szólt közbe Jorah.
- Találkoztatok azóta?
- Igen, tegnap - mosolygott.
Megérkezett Lysa is, úgyhogy abbahagyták a beszélgetést.
- Meggyógyultál? - kérdezte Sandort.
- Igen.
- Örülök - mondta Lysa. - Akkor, ha nem gond, egy óra után elmennék, akkor el tudom hozni Robertet hamarabb az óvodából - szólt a többiekhez is, akik természetesen bólogattak.
- Egyébként ti még nem terveztétek, hogy mikor mentek szabadságra? Mindannyian nem mehetünk egyszerre, és nekem kell az augusztus, mert akkor lesz zárva az óvoda. Már bőven július van!
- Én úgysem szoktam, csak egy-egy hetet kivenni egyszerre - mondta Brienne.
- Én pedig az utóbbi években nem megyek nyáron sehova, inkább majd ősszel - tette hozzá Jorah.
Sandor nem szólt semmit. Eddig sosem foglalkozott igazán a szabadsággal, mert nyaralni nem járt. Néha elutazott pár napra külföldre, egy-egy nagyobb várost megnézni, de egyébként, ha szabadságon volt, akkor általában otthon ült és a könyvével foglalkozott. Na, igen, a könyve. Vajon kész lesz valaha? - töprengett rajta. Mióta Sansa és Anna a szomszédjába költözött, azóta összesen nem írt bele egy oldalt sem. De hát, az élete azóta elég nagy fordulatot vett, és most boldogabb, mint valaha - mosolyodott el.
- Jól vagy? - kérdezte Lysa, és úgy nézett rá, mint egy idiótára.
- Igen, miért?
- Ööö, semmi. Csak olyan fura volt az arcod, mintha rosszul lennél.
Baszki, Lysa, mosolyogtam - szerette volna Sandor a képébe kiabálni a nőnek, de inkább egyszerűen visszafordult a monitorhoz.
A nap elég unalmas volt, csak a szokásos munkáik voltak, alig várta, hogy hazaérjen. Sansával úgy tervezték, hogy az egész hétvégét együtt töltik, sehova sem mennek, csak sétálni Annával. Támadt viszont napközben egy ötlete, még a munkahelyén utánanézett, de azt meglepetésnek szánta. Szombat este hozta szóba:
- Ugye nem terveztél holnapra semmit?
- Nem, miért?
- Szeretnélek elvinni valahová téged és Annát.
- Hová?
- Az legyen meglepetés - mosolygott.
- Fúrni fogja az oldalamat a kíváncsiság - mondta Sansa.
- Majd megpróbálom elterelni a figyelmed! - simított végig a gerincén, mire Sansa szemei felcsillantak.
- És hogyan készüljek?
- Úgy gondoltam, kilenc körül indulunk, és nagyjából egész napos program. Úgy készülj rá, mint egy kirándulásra.
- Jól hangzik! Szendvicset csomagoljak?
- Nem kell, esetleg Annának, mert azt nem tudom, olyasmit árulnak-e ott, amit ő is meg tud enni.
Másnap Sansa izgatottan várta, hogy induljanak, olyan volt, mint egy gyerek. Sandor csak mosolygott rajta, és remélte, hogy nem fog csalódást okozni. Ahogyan kimentek a városból, egyre jobban izgult ő is, Sansának pedig látta, hogy fogalma sincs, hova mennek, még akkor sem, amikor beértek Veresegyházára. De amikor végül megérkeztek, a bejáratnál összecsapta a tenyerét:
- Medveotthon? Szeretem a medvéket!
- Medvék és farkasok.
- Tényleg? A kedvenc állatom a farkas!
- A farkas? - csodálkozott.
- Igen, imádom őket!
Gyönyörű napot töltöttek el együtt. Anna nagy örömére hosszú fakanálról mézzel etették a medvéket, vagy, ahogy a kislány mondta, macikat. Kétszer körbejárták az egész nagy területet, és Sansa a kilátóról sokáig figyelte a farkasokat. Hatalmas zöld terület volt, tiszta levegő és nyugalom. Vasárnap lévén nagyon sok család volt ott, kisebb-nagyobb gyerekekkel, és ők egyike voltak a gyermekes családoknak. Ebédelni leültek az ott lévő étterembe, és Sansa javaslatára rendeltek egy kétszemélyes, az egyik medvéről elnevezett, Dönci tálat, amiből evett pár falatot Anna, Sansa a rántott sajtot és a roston csirkemellet választotta, az összes többi Sandornak maradt, aki jó étvággyal el is fogyasztotta az egészet.
A rendelés után, amíg várták az ételt, Sandor kiment, azt mondta mosdóba. Amikor visszajött, széles mosollyal ült le az asztalhoz, és egy karton lapot, meg egy fotót tett Sansa elé.
- Tessék, gratulálok!
A nő elolvasta a papírt, és elsírta magát örömében.
- Örökbe fogadtad nekem a fehérfarkast, köszönöm!
Ebéd után Sansa azt mondta:
- Vissza kell mennünk a farkasokhoz, meg kell néznem még egyszer a gyermekemet! Ugye tudod, hogy most már rendszeresen jönnünk kell ide?
- Nagyon szívesen jövök - nevetett.
- Köszönöm ezt a csodaszép napot, és a farkasomat is! - mondta Sansa, amikor hazaértek.
- Örülök, hogy tetszett! - válaszolta.
*****
Sansa boldogan gondolt vissza az előző napra. Kisgyermek korától imádta a farkasokat, úgyhogy Sandor tegnapi meglepetése nagyobb öröm volt, mint bármilyen más program. Persze voltak farkasok az állatkertben is, de a Medveotthonban sokkal többen voltak, és sokkal nagyobb, az eredeti élőhelyükhöz jobban hasonlító területen. Ráadásul a fehérfarkas rögtön a szívébe lopta magát, mert olyan okosan nézett rá a kerítés mögül. A róla kapott fotót kirakta az éjjeliszekrényére, a hátuljára pedig csak ennyit írt: a farkasom.
Nemsokára megérkezett Gendry, aztán Meera. Tanítás közben nem foglalkozott vele, de egész hétvégén volt egy gondolata, ami nem hagyta nyugodni. Sosem volt bosszúálló típus, de csütörtök óta úgy érezte, muszáj valahogyan Joffreyt megbüntetnie. Nem volt ötlete, és nem is igazán gondolkodott rajta, hogy mit tegyen, de miután Meera elment, eszébe ötlött a megoldás. Annyira megtetszett neki, és olyan nyilvánvalónak tűnt, hogy azonnal telefonálni is kezdett.
- Ramsay Bolton - hallotta meg a férfi hangját a telefonban.
- Helló, én Sansa Stark vagyok.
- Sansa, tehetek érted valamit?
- Nos, nem tudom, hogy érdekelne-e még Joffreyról az elbeszélésem?
- Hát persze! Csak nem gondoltad meg magad?
- De igen!
- Jól van! Mit szólnál, ha ugyanott találkoznánk, ahol a múltkor?
- A kávézóban? Rendben, mikor?
- Holnap egy óra?
- Jó lesz!
- Akkor várlak!
Sansa elégedetten tette le a telefont. Elege volt már abból, hogy Joffrey úgy játszik vele, ahogyan kénye-kedve tartja. Ráadásul most nem csak őt bántotta meg, ezért lett ilyen elszánt. Este elmondta Sandornak a tervét.
- Ma beszéltem Ramsay Boltonnal. Tudod, azzal az újságíróval, aki cikket ír a Lannisterekről.
- Igen, emlékszem. Mit akart?
- Én hívtam fel őt. Beszélni akarok neki Joffreyról.
- Miért? – lepődött meg Sandor.
- Mert elegem van abból, ahogyan bánik velem. Ez amolyan bosszú. Tudom, elég vérszegény bosszú, de erre van most lehetőségem.
- Értem. Biztos vagy benne? - fogta meg a férfi a kezét.
- Igen, azt hiszem.
- Akkor jól van! Köszönöm, hogy őszinte vagy hozzám, és tudod, ha bármiben segíthetek, csak szólj nyugodtan!
- Tudom, és köszönöm!
Sansa másnap úgy döntött, hogy mielőtt találkozik Ramsayvel, bemegy az IKEA-ba nézelődni, és otthon az interneten is kinézett egy játékot Annának. Jóval korábban indult el, hogy legyen ideje. Szerette a bútorboltokat, szeretett nézelődni bennük. Megnézte a berendezett konyhákat, bár igazán elégedett volt a sajátjával, tetszett is neki és praktikusnak is bizonyult. Megnézte a gardróbokat, ágyakat, és hosszan elidőzött a gyermek-osztályon. Megkereste Annának a színes építőkockákat, amihez volt egy kis húzós taliga is, berakta a nagy sárga táskába, aztán az órájára nézve látta, hogy még mindig nincs dél sem. Arra gondolt, ebédel valami könnyűt az étteremben, és iszik egy kávét is. Végül svéd húsgolyót vett, ami ugyan nem annyira könnyű, főleg a vele adott sült krumpli miatt, de szerette. Leült egy asztalhoz az ablak mellé, és ebédelni kezdett. Mikor befejezte, a kávéját kevergette, és nézelődött. Rengeteg ember volt az áruházban, annak ellenére is, hogy hétköznap dél volt. Sokan csak ebédelni jöttek, sokan voltak gyerekekkel, és sok nagypocakos kismama, kezükben katalógust, vagy valamilyen babaholmit szorongatva.
Az egyik kerek asztalnál több kismama is ült, és egymással beszélgettek. Nemsoká érkezett még egy leendő anyuka, aki, amikor megérkezett, kezet fogott a többiekkel, és be is mutatkozott. Úgy tűnt, ismerik egymást, de nem személyesen. Sansa hallott már arról, hogy vannak internetes közösségek, amiknek tagjai néha személyes ismeretséget is kötnek. Talán ez is egy ilyen csoport. Mosolyogva figyelte őket, aztán eszébe jutott a saját várandóssága, és elkomorodott. Eszébe jutott a félelem, a kiszolgáltatottság érzése. A fájdalom, amikor a pofonokat kapta, miközben leginkább attól félt, nehogy a gyermekének is baja essen. Mintha nem lett volna elég baja, hiszen a huszonkettedik hétig tartottak a reggeli rosszullétek, ráadásul a nevével ellentétben ő egész nap hányingerrel küzdött.
Gyorsan elkapta tekintetét a kismamákról, és inkább kinézett az ablakon. Egészen el lehetett látni a kereszteződésig. Nem volt túl nagy a forgalom, hiszen nyár volt, és nem csúcsidő. Közelebb ott volt a buszpályaudvar, néhányan szaladtak egy éppen induló busz felé. Aztán az IKEA előtti kis téren kezdett nézelődni. Látott egy futóbicikliző kisfiút a szüleivel, néhány hajléktalant, fiatalok bandáztak egy padon, hátrébb, a rendelőintézet felé pedig egy meleg pár csókolózott. Érdeklődve figyelte őket, mert még sosem látott azonos neműeket intim viszonyban. Kissé kínosan érezte magát, amiért lesi őket, de eléggé messze volt ahhoz, hogy a lebukás veszélyétől kellene tartania. Aztán egyszerre csak elfehéredett, és ha nem ült volna éppen, talán el is ájult volna.
A csókolózó pár szétvált, és ő megismerte őket. Mindegyikőjüket. Az egyik fiú, a vékonyabbik, aki odaadóan nézett a másikra, Theon Greyjoy volt. A másik, aki ebben a pillanatban Theon tarkójára tette a kezét, és magához húzta, hogy ismét megcsókolja, az a férfi volt, akivel hamarosan találkoznia kellene, Ramsay Bolton. Önkéntelenül hátrébb húzódott az ablaktól, de még látta őket. Ramsay nem engedte el Theon tarkóját, hanem beletúrt a hajába, közben valamit mondott neki, mire a másik bólintott. Végül még egyszer megcsókolták egymást, aztán Theon elindult az aluljáró felé, Ramsay pedig bement a Sugárba.
Sansa az órájára nézett, még tizenöt perce volt egy óráig. Ült az asztalánál, és a kezébe temette az arcát. Theon Greyjoy és Ramsay Bolton? Sehogy sem tetszett ez neki. Nem az, hogy csókolóztak, az a része nem zavarta, de honnan ismerheti Ramsay Theont? Bő egy hónapja beszéltek, és akkor még tőle kérdezgetett Theonról, tehát akkor még nem ismerte, vagy legalábbis nem ennyire.
- Jól van, hölgyem? - kérdezte egy kék egyenruhás takarítónő.
- Igen, köszönöm - válaszolta zavartan.
- Elvihetem? - mutatott a kedves arcú nő a tálcájára.
Rámosolygott, és bólintott:
- Köszönöm szépen!
Ez a kis közjáték ráébresztette, hogy ideje lenne indulnia. Annyira felzaklatták a látottak, hogy úgy érezte, képtelen lenne most nyugodtan beszélgetni Ramsayvel. Felugrott az asztaltól, gyorsan lement az alsó szintre, és fizetett. Odalent a kijárat előtt megállt.
Merre menjek? - gondolkodott. - Az aluljáró felé Theon ment, a Sugárba Ramsay. Egyikkel sem akarok találkozni, még véletlenül sem, de át kellene mennem a túloldalra.
Végül felszállt egy hármas villamosra, ment vele két megállót, eggyel tovább, mint kellett volna, ott leszállt és hazasétált.
Nem tudott semmilyen kifogást találni, ezért csak egy üzenetet küldött Ramsaynek, hogy ne haragudjon, de rosszul érzi magát - ez legalább igaz volt -, majd egy másik időpontban beszélnek.
Otthon fel-alá járkált a lakásban, és töprengett, végül telefonálni kezdett.
- Szervusz Tyrion!
- Sansa! Örülök, hogy hallom a hangod!
- Dolgozol most, ugye?
- Igen, négyig.
- Jaime nálatok lakik még? - kérdezte, mert az jutott az eszébe, hátha hárman többre mennek.
- Igen. Valami gond van? - aggódott Tyrion.
- Nem tudom. De jó lenne megbeszélni, azt hiszem, személyesen.
- Miről van szó?
- Ramsay Boltonról, az újságíróról. Valamit megtudtam róla, ami aggaszt.
- Elmegyünk hozzád munka után, öt körül, rendben?
- Persze. Esetleg megkérnéd Jaimet, hogy ha van ideje, hívja már fel Joffreyt, és úgy mellékesen érdeklődjön Theonról - kérte.
- Jól van, persze.
- Köszönöm!
Kissé nyugodtabb lett a telefonbeszélgetés után, de aztán csörgött a mobilja, és a hívó Ramsay volt. Nem volt mit tenni, felvette.
- Sansa Stark - igyekezett gyenge hangon beszélni, bár sosem volt jó hazudozó. Remélte, hogy telefonon keresztül nem annyira nyilvánvaló, hogy füllent.
- Itt Ramsay. Megkaptam az üzeneted, mi a baj? - hangzott türelmetlenül Ramsay hangja.
- Ez nagyon ciki, de valamilyen vírus, vagy rosszat ettem.
- Miért?
- Hányás, hasmenés, éppen mielőtt elindultam volna - még úgy is belepirult, hogy nem volt igaz.
- Ó, az kellemetlen - váltott át megértővé a férfi hangja. - Akkor hívj, ha meggyógyultál!
- Rendben - válaszolt elhaló hangon Sansa, és most meg sem kellett játszania.
- Akkor, szia, és jobbulást! - mondta még Ramsay.
- Köszönöm!
Miután lerakta, Sansának lelkiismeret furdalása támadt. Eléggé kedves volt vele Ramsay, főleg miután meghallotta, hogy beteg. Lehet, hogy ő és Theon egyszerűen csak együtt járnak? Végül is, Theont sosem látta lánnyal, bár soha nem is érdekelte különösen, hogy mi van a férfival. Nem is igazán beszélgettek, csak amennyit feltétlenül szükséges volt.
Talán csak ostobán előítéletes vagyok, és egyáltalán nem olyan liberális, mint azt gondolom magamról - jött rá.
Sandoron nyoma sem volt az elmúlt napok elhanyagoltságának, friss volt és jókedvű. Tudta, milyen sokat köszönhet Jorah-nak, mert ha saját magán múlik, még most is nála dekkolna.
- Nincs mit - sóhajtotta Jorah -, szörnyű volt úgy látni téged. Egyébként Sansa sem volt sokkal szívderítőbb látvány, bár legalább ő nem ivott. Mindenesetre legközelebb, mielőtt elfutsz, adj magatoknak esélyt, hogy tisztázzátok a problémát.
- Igen, igazad van, hülye voltam - válaszolta, és Jorah asztalára tette a tisztító céduláját.
- Mi ez? - nézett rá kíváncsian a barátja.
- Beadtam tisztítóba az ágyneműt, amit használtam - magyarázta Sandor.
- Nem kellett volna, azt a szobát ritkán használom, majd kimostam volna valamikor.
- Ugyan, ez a minimum - mosolygott rá.
Megérkezett Brienne.
- Minden rendben, Sandor? - kérdezte tőle.
- Igen, kösz. Nálad mi újság?
- Semmi különös - mondta a nő, és elpirult.
Sandor és Jorah egymásra nézett. Nem sokat látták a kollégájukat elpirulni, úgyhogy ez most felkeltette a figyelmüket.
- Tényleg, hogy sikerült a múlt héten Jaimevel a találkozó? Ne haragudj, hogy hétfőn nem kérdeztelek!
- Ugyan, azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán képes voltál bejönni - legyintett Brienne. - Egyébként kellemes csalódás volt, négyszemközt egészen normális a pasi.
- És az sem hátrány, hogy néhány centivel magasabb nálad - szólt közbe Jorah.
- Találkoztatok azóta?
- Igen, tegnap - mosolygott.
Megérkezett Lysa is, úgyhogy abbahagyták a beszélgetést.
- Meggyógyultál? - kérdezte Sandort.
- Igen.
- Örülök - mondta Lysa. - Akkor, ha nem gond, egy óra után elmennék, akkor el tudom hozni Robertet hamarabb az óvodából - szólt a többiekhez is, akik természetesen bólogattak.
- Egyébként ti még nem terveztétek, hogy mikor mentek szabadságra? Mindannyian nem mehetünk egyszerre, és nekem kell az augusztus, mert akkor lesz zárva az óvoda. Már bőven július van!
- Én úgysem szoktam, csak egy-egy hetet kivenni egyszerre - mondta Brienne.
- Én pedig az utóbbi években nem megyek nyáron sehova, inkább majd ősszel - tette hozzá Jorah.
Sandor nem szólt semmit. Eddig sosem foglalkozott igazán a szabadsággal, mert nyaralni nem járt. Néha elutazott pár napra külföldre, egy-egy nagyobb várost megnézni, de egyébként, ha szabadságon volt, akkor általában otthon ült és a könyvével foglalkozott. Na, igen, a könyve. Vajon kész lesz valaha? - töprengett rajta. Mióta Sansa és Anna a szomszédjába költözött, azóta összesen nem írt bele egy oldalt sem. De hát, az élete azóta elég nagy fordulatot vett, és most boldogabb, mint valaha - mosolyodott el.
- Jól vagy? - kérdezte Lysa, és úgy nézett rá, mint egy idiótára.
- Igen, miért?
- Ööö, semmi. Csak olyan fura volt az arcod, mintha rosszul lennél.
Baszki, Lysa, mosolyogtam - szerette volna Sandor a képébe kiabálni a nőnek, de inkább egyszerűen visszafordult a monitorhoz.
A nap elég unalmas volt, csak a szokásos munkáik voltak, alig várta, hogy hazaérjen. Sansával úgy tervezték, hogy az egész hétvégét együtt töltik, sehova sem mennek, csak sétálni Annával. Támadt viszont napközben egy ötlete, még a munkahelyén utánanézett, de azt meglepetésnek szánta. Szombat este hozta szóba:
- Ugye nem terveztél holnapra semmit?
- Nem, miért?
- Szeretnélek elvinni valahová téged és Annát.
- Hová?
- Az legyen meglepetés - mosolygott.
- Fúrni fogja az oldalamat a kíváncsiság - mondta Sansa.
- Majd megpróbálom elterelni a figyelmed! - simított végig a gerincén, mire Sansa szemei felcsillantak.
- És hogyan készüljek?
- Úgy gondoltam, kilenc körül indulunk, és nagyjából egész napos program. Úgy készülj rá, mint egy kirándulásra.
- Jól hangzik! Szendvicset csomagoljak?
- Nem kell, esetleg Annának, mert azt nem tudom, olyasmit árulnak-e ott, amit ő is meg tud enni.
Másnap Sansa izgatottan várta, hogy induljanak, olyan volt, mint egy gyerek. Sandor csak mosolygott rajta, és remélte, hogy nem fog csalódást okozni. Ahogyan kimentek a városból, egyre jobban izgult ő is, Sansának pedig látta, hogy fogalma sincs, hova mennek, még akkor sem, amikor beértek Veresegyházára. De amikor végül megérkeztek, a bejáratnál összecsapta a tenyerét:
- Medveotthon? Szeretem a medvéket!
- Medvék és farkasok.
- Tényleg? A kedvenc állatom a farkas!
- A farkas? - csodálkozott.
- Igen, imádom őket!
Gyönyörű napot töltöttek el együtt. Anna nagy örömére hosszú fakanálról mézzel etették a medvéket, vagy, ahogy a kislány mondta, macikat. Kétszer körbejárták az egész nagy területet, és Sansa a kilátóról sokáig figyelte a farkasokat. Hatalmas zöld terület volt, tiszta levegő és nyugalom. Vasárnap lévén nagyon sok család volt ott, kisebb-nagyobb gyerekekkel, és ők egyike voltak a gyermekes családoknak. Ebédelni leültek az ott lévő étterembe, és Sansa javaslatára rendeltek egy kétszemélyes, az egyik medvéről elnevezett, Dönci tálat, amiből evett pár falatot Anna, Sansa a rántott sajtot és a roston csirkemellet választotta, az összes többi Sandornak maradt, aki jó étvággyal el is fogyasztotta az egészet.
A rendelés után, amíg várták az ételt, Sandor kiment, azt mondta mosdóba. Amikor visszajött, széles mosollyal ült le az asztalhoz, és egy karton lapot, meg egy fotót tett Sansa elé.
- Tessék, gratulálok!
A nő elolvasta a papírt, és elsírta magát örömében.
- Örökbe fogadtad nekem a fehérfarkast, köszönöm!
Ebéd után Sansa azt mondta:
- Vissza kell mennünk a farkasokhoz, meg kell néznem még egyszer a gyermekemet! Ugye tudod, hogy most már rendszeresen jönnünk kell ide?
- Nagyon szívesen jövök - nevetett.
- Köszönöm ezt a csodaszép napot, és a farkasomat is! - mondta Sansa, amikor hazaértek.
- Örülök, hogy tetszett! - válaszolta.
*****
Sansa boldogan gondolt vissza az előző napra. Kisgyermek korától imádta a farkasokat, úgyhogy Sandor tegnapi meglepetése nagyobb öröm volt, mint bármilyen más program. Persze voltak farkasok az állatkertben is, de a Medveotthonban sokkal többen voltak, és sokkal nagyobb, az eredeti élőhelyükhöz jobban hasonlító területen. Ráadásul a fehérfarkas rögtön a szívébe lopta magát, mert olyan okosan nézett rá a kerítés mögül. A róla kapott fotót kirakta az éjjeliszekrényére, a hátuljára pedig csak ennyit írt: a farkasom.
Nemsokára megérkezett Gendry, aztán Meera. Tanítás közben nem foglalkozott vele, de egész hétvégén volt egy gondolata, ami nem hagyta nyugodni. Sosem volt bosszúálló típus, de csütörtök óta úgy érezte, muszáj valahogyan Joffreyt megbüntetnie. Nem volt ötlete, és nem is igazán gondolkodott rajta, hogy mit tegyen, de miután Meera elment, eszébe ötlött a megoldás. Annyira megtetszett neki, és olyan nyilvánvalónak tűnt, hogy azonnal telefonálni is kezdett.
- Ramsay Bolton - hallotta meg a férfi hangját a telefonban.
- Helló, én Sansa Stark vagyok.
- Sansa, tehetek érted valamit?
- Nos, nem tudom, hogy érdekelne-e még Joffreyról az elbeszélésem?
- Hát persze! Csak nem gondoltad meg magad?
- De igen!
- Jól van! Mit szólnál, ha ugyanott találkoznánk, ahol a múltkor?
- A kávézóban? Rendben, mikor?
- Holnap egy óra?
- Jó lesz!
- Akkor várlak!
Sansa elégedetten tette le a telefont. Elege volt már abból, hogy Joffrey úgy játszik vele, ahogyan kénye-kedve tartja. Ráadásul most nem csak őt bántotta meg, ezért lett ilyen elszánt. Este elmondta Sandornak a tervét.
- Ma beszéltem Ramsay Boltonnal. Tudod, azzal az újságíróval, aki cikket ír a Lannisterekről.
- Igen, emlékszem. Mit akart?
- Én hívtam fel őt. Beszélni akarok neki Joffreyról.
- Miért? – lepődött meg Sandor.
- Mert elegem van abból, ahogyan bánik velem. Ez amolyan bosszú. Tudom, elég vérszegény bosszú, de erre van most lehetőségem.
- Értem. Biztos vagy benne? - fogta meg a férfi a kezét.
- Igen, azt hiszem.
- Akkor jól van! Köszönöm, hogy őszinte vagy hozzám, és tudod, ha bármiben segíthetek, csak szólj nyugodtan!
- Tudom, és köszönöm!
Sansa másnap úgy döntött, hogy mielőtt találkozik Ramsayvel, bemegy az IKEA-ba nézelődni, és otthon az interneten is kinézett egy játékot Annának. Jóval korábban indult el, hogy legyen ideje. Szerette a bútorboltokat, szeretett nézelődni bennük. Megnézte a berendezett konyhákat, bár igazán elégedett volt a sajátjával, tetszett is neki és praktikusnak is bizonyult. Megnézte a gardróbokat, ágyakat, és hosszan elidőzött a gyermek-osztályon. Megkereste Annának a színes építőkockákat, amihez volt egy kis húzós taliga is, berakta a nagy sárga táskába, aztán az órájára nézve látta, hogy még mindig nincs dél sem. Arra gondolt, ebédel valami könnyűt az étteremben, és iszik egy kávét is. Végül svéd húsgolyót vett, ami ugyan nem annyira könnyű, főleg a vele adott sült krumpli miatt, de szerette. Leült egy asztalhoz az ablak mellé, és ebédelni kezdett. Mikor befejezte, a kávéját kevergette, és nézelődött. Rengeteg ember volt az áruházban, annak ellenére is, hogy hétköznap dél volt. Sokan csak ebédelni jöttek, sokan voltak gyerekekkel, és sok nagypocakos kismama, kezükben katalógust, vagy valamilyen babaholmit szorongatva.
Az egyik kerek asztalnál több kismama is ült, és egymással beszélgettek. Nemsoká érkezett még egy leendő anyuka, aki, amikor megérkezett, kezet fogott a többiekkel, és be is mutatkozott. Úgy tűnt, ismerik egymást, de nem személyesen. Sansa hallott már arról, hogy vannak internetes közösségek, amiknek tagjai néha személyes ismeretséget is kötnek. Talán ez is egy ilyen csoport. Mosolyogva figyelte őket, aztán eszébe jutott a saját várandóssága, és elkomorodott. Eszébe jutott a félelem, a kiszolgáltatottság érzése. A fájdalom, amikor a pofonokat kapta, miközben leginkább attól félt, nehogy a gyermekének is baja essen. Mintha nem lett volna elég baja, hiszen a huszonkettedik hétig tartottak a reggeli rosszullétek, ráadásul a nevével ellentétben ő egész nap hányingerrel küzdött.
Gyorsan elkapta tekintetét a kismamákról, és inkább kinézett az ablakon. Egészen el lehetett látni a kereszteződésig. Nem volt túl nagy a forgalom, hiszen nyár volt, és nem csúcsidő. Közelebb ott volt a buszpályaudvar, néhányan szaladtak egy éppen induló busz felé. Aztán az IKEA előtti kis téren kezdett nézelődni. Látott egy futóbicikliző kisfiút a szüleivel, néhány hajléktalant, fiatalok bandáztak egy padon, hátrébb, a rendelőintézet felé pedig egy meleg pár csókolózott. Érdeklődve figyelte őket, mert még sosem látott azonos neműeket intim viszonyban. Kissé kínosan érezte magát, amiért lesi őket, de eléggé messze volt ahhoz, hogy a lebukás veszélyétől kellene tartania. Aztán egyszerre csak elfehéredett, és ha nem ült volna éppen, talán el is ájult volna.
A csókolózó pár szétvált, és ő megismerte őket. Mindegyikőjüket. Az egyik fiú, a vékonyabbik, aki odaadóan nézett a másikra, Theon Greyjoy volt. A másik, aki ebben a pillanatban Theon tarkójára tette a kezét, és magához húzta, hogy ismét megcsókolja, az a férfi volt, akivel hamarosan találkoznia kellene, Ramsay Bolton. Önkéntelenül hátrébb húzódott az ablaktól, de még látta őket. Ramsay nem engedte el Theon tarkóját, hanem beletúrt a hajába, közben valamit mondott neki, mire a másik bólintott. Végül még egyszer megcsókolták egymást, aztán Theon elindult az aluljáró felé, Ramsay pedig bement a Sugárba.
Sansa az órájára nézett, még tizenöt perce volt egy óráig. Ült az asztalánál, és a kezébe temette az arcát. Theon Greyjoy és Ramsay Bolton? Sehogy sem tetszett ez neki. Nem az, hogy csókolóztak, az a része nem zavarta, de honnan ismerheti Ramsay Theont? Bő egy hónapja beszéltek, és akkor még tőle kérdezgetett Theonról, tehát akkor még nem ismerte, vagy legalábbis nem ennyire.
- Jól van, hölgyem? - kérdezte egy kék egyenruhás takarítónő.
- Igen, köszönöm - válaszolta zavartan.
- Elvihetem? - mutatott a kedves arcú nő a tálcájára.
Rámosolygott, és bólintott:
- Köszönöm szépen!
Ez a kis közjáték ráébresztette, hogy ideje lenne indulnia. Annyira felzaklatták a látottak, hogy úgy érezte, képtelen lenne most nyugodtan beszélgetni Ramsayvel. Felugrott az asztaltól, gyorsan lement az alsó szintre, és fizetett. Odalent a kijárat előtt megállt.
Merre menjek? - gondolkodott. - Az aluljáró felé Theon ment, a Sugárba Ramsay. Egyikkel sem akarok találkozni, még véletlenül sem, de át kellene mennem a túloldalra.
Végül felszállt egy hármas villamosra, ment vele két megállót, eggyel tovább, mint kellett volna, ott leszállt és hazasétált.
Nem tudott semmilyen kifogást találni, ezért csak egy üzenetet küldött Ramsaynek, hogy ne haragudjon, de rosszul érzi magát - ez legalább igaz volt -, majd egy másik időpontban beszélnek.
Otthon fel-alá járkált a lakásban, és töprengett, végül telefonálni kezdett.
- Szervusz Tyrion!
- Sansa! Örülök, hogy hallom a hangod!
- Dolgozol most, ugye?
- Igen, négyig.
- Jaime nálatok lakik még? - kérdezte, mert az jutott az eszébe, hátha hárman többre mennek.
- Igen. Valami gond van? - aggódott Tyrion.
- Nem tudom. De jó lenne megbeszélni, azt hiszem, személyesen.
- Miről van szó?
- Ramsay Boltonról, az újságíróról. Valamit megtudtam róla, ami aggaszt.
- Elmegyünk hozzád munka után, öt körül, rendben?
- Persze. Esetleg megkérnéd Jaimet, hogy ha van ideje, hívja már fel Joffreyt, és úgy mellékesen érdeklődjön Theonról - kérte.
- Jól van, persze.
- Köszönöm!
Kissé nyugodtabb lett a telefonbeszélgetés után, de aztán csörgött a mobilja, és a hívó Ramsay volt. Nem volt mit tenni, felvette.
- Sansa Stark - igyekezett gyenge hangon beszélni, bár sosem volt jó hazudozó. Remélte, hogy telefonon keresztül nem annyira nyilvánvaló, hogy füllent.
- Itt Ramsay. Megkaptam az üzeneted, mi a baj? - hangzott türelmetlenül Ramsay hangja.
- Ez nagyon ciki, de valamilyen vírus, vagy rosszat ettem.
- Miért?
- Hányás, hasmenés, éppen mielőtt elindultam volna - még úgy is belepirult, hogy nem volt igaz.
- Ó, az kellemetlen - váltott át megértővé a férfi hangja. - Akkor hívj, ha meggyógyultál!
- Rendben - válaszolt elhaló hangon Sansa, és most meg sem kellett játszania.
- Akkor, szia, és jobbulást! - mondta még Ramsay.
- Köszönöm!
Miután lerakta, Sansának lelkiismeret furdalása támadt. Eléggé kedves volt vele Ramsay, főleg miután meghallotta, hogy beteg. Lehet, hogy ő és Theon egyszerűen csak együtt járnak? Végül is, Theont sosem látta lánnyal, bár soha nem is érdekelte különösen, hogy mi van a férfival. Nem is igazán beszélgettek, csak amennyit feltétlenül szükséges volt.
Talán csak ostobán előítéletes vagyok, és egyáltalán nem olyan liberális, mint azt gondolom magamról - jött rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése