Sansa elégedett volt magával. Szerdán, amikor megérkezett
Szegfű, nem a szokásos félszeg köszönést váltották Sammel, hanem puszit, és Sam
egy "Akkor délután találkozunk." mondattal búcsúzott el a lánytól.
Miután Szegfű is elment, Sandor átjött a laptopjával, és együtt dolgoztak. Ez eleinte nehezen ment, mert inkább egymásra figyeltek, de aztán rájöttek, hogy ha nem tudnak egymás mellett dolgozni, akkor a férfinak haza kell mennie, ezért inkább erőt vettek magukon.
Gyakorlatilag minden szabadidejüket együtt töltötték, mert vagy Sansa volt Annával Sandornál, vagy Sandor náluk, esetleg együtt mentek valahová. Már a szomszédok sem lepődtek meg, ha együtt látták őket a liftben vagy az utcán.
Szombaton Sansa úgy döntött, hogy mivel semmi más program nem volt megbeszélve, magával viszi Annát is a Brienne-Jaime összecsapásra, úgyis éppen a délutáni alvás után lesz. Mikor megérkeztek, Shae rögtön lecsapott Annára, és utána kézről-kézre adogatták egymásnak. Brienne és Jaime már az öltözőkben készültek, de Anna nem ijedt meg Bronntól és Jorah-tól sem. Jorah-nak tetszett Anna, próbálta tanítani is:
- Én Jorah bácsi vagyok - mondta, erősen artikulálva a szavakat.
- Szandoj - válaszolta Anna, és Sandorra mutatott.
- Köszönöm, őt már ismerem. Én vagyok Jorah bácsi - próbálkozott ismét.
- Tyjion - mutatott Anna a bácsikájára. Bár az említett nem is akarta megtanítani a nevét, de most jót nevetett, amikor meglátta, hogy Jorah milyen arcot vág.
Akkor mindenki elcsendesedett, mert kijöttek a küzdő felek. Anna ismét a kedvenc helyére kéredzkedett, Sandor nyakába. Egyébként mindig jól viselkedett, mintha érezte volna, hogy a férfi nem örülne neki, nem kezdte el sosem Sandor haját piszkálni, csak ült nyugodtan, esetleg az állával a férfi feje búbjára támaszkodott. Bezzeg, ha Sansa vette a nyakába, akkor egyből úgy érezte, hogy fodrászosdit kell játszania az anyja hajával.
Brienne és Jaime egymás felé hajolt, és megkezdődött a viadal. Sansa egyáltalán nem ismerte a karate szabályait, látni sem látott soha versenyt sem, de azt ő is észrevette, hogy a párharc kiegyenlített. Persze Brienne majdnem olyan magas volt, mint Jaime, valószínűleg ez is hozzátett, de mintha a nő mentálisan erősebb lett volna. Jaime próbálta kizökkenteni nevetgéléssel, beszólásokkal, de ami a bowlingozáskor kicsit működött, most egyáltalán nem. Brienne összeszedett, fegyelmezett és pontos volt.
Kérdezte Sandort, hogy ő mit gondol, de a férfi sem volt járatos a karate világában, így egyszerűen csak drukkolt Brienne-nek, és kész.
Sansa figyelte a küzdelmet, és egyszerre csak furcsa érzése lett velük kapcsolatban. Az jutott róluk eszébe, amit a múltkor Jaime kérdezett tőlük, hogy most civakodnak, vagy előjáték? Halkan odasúgta Sandornak:
- Neked nincs olyan érzésed, hogy mindjárt egymásnak esnek?
- De hát már egymásnak estek - nézett rá értetlenül a férfi.
- Nem így, hanem máshogy.
- Hogy máshogy?
A férfiak szörnyen értetlenek néha - gondolta magában. De a beszélgetésükre felfigyelt Jorah, és halkan odasúgta Sansának:
- Van benne valami!
Úgy tűnt, most már Sandor is megértette, miről van szó, mert elgondolkodva nézett a küzdőtérre, majd elvigyorodott.
Aztán egyszer csak Jaime ledöntötte a lábáról Brienne-t. Ilyet Sansa még karate kapcsán nem látott, és Brienne is meglepődött rajta, de az előbbi teóriájába beleillett. Jaime Brienne fölé hajolt, az arcuk csak néhány centire volt egymástól. A férfi ellágyulva nézett a nőre, Sansa szinte lélegzetvisszafojtva várta a csókot, de akkor Brienne a lábaival átkulcsolta a férfit, és egy jól irányzott mozdulattal felülre került. Gúnyos mosollyal nézett a férfira:
- Nem olyan könnyű engem kizökkenteni!
Aztán felállt, és otthagyva a férfit, az öltöző felé indult. Jaime egy pillanatig még ott maradt fekve, aztán egy "micsoda nő" dünnyögéssel az orra alatt Brienne után indult.
Fél óra múlva kerültek elő, és Sansának fogalma sem volt, hogy mi történt közöttük. Brienne a szokottnál is csendesebb volt, Jaime viszont, rá egyáltalán nem jellemző módon hallgatag volt, és szórakozottnak tűnt. Sansa összenézett Sandorral és Jorah-val, és látta, hogy a két férfi ugyanarra gondol. Halkan Jaimehez fordult, hogy más ne hallja:
- Civakodás vagy előjáték volt? - kérdezte ugyanazokkal a szavakkal, mint egy hete a férfi őt.
- Nem tudom - válaszolta Jaime, és Sansa nem akart hinni a szemének, mert a férfi vörös lett, amilyennek még sosem látta. Majdnem a száját is eltátotta meglepetésében.
Brienne is magához vette kicsit Annát, aztán a kollégáival beszélt néhány szót, majd mindenkitől elbúcsúzott, és elindult. Jaime abban a pillanatban felkapta a sporttáskáját, odaköszönt a többieknek, és a nő után loholt. Már éppen elindult volna a csapat többi tagja is, amikor Tyrion megszólalt:
- Mindenki vendégem a büfében egy italra!
Mikor fél óra múlva kimentek az épületből, Jaimet már nem látták sehol, és Tyrion vigyorogva mondta Shaenek, hogy biztosan jobb sofőrt talált náluk.
******
A hazafelé úton Sandor csendesen mélázgatott magában. Azon töprengett, vajon Brienne elvitte-e Jaimet, és egyáltalán, mi történhetett közöttük. Fel sem tűnt, hogy már félúton járnak, de aztán a Hungária körúton piros lámpát kapott. Akkor ránézett a mellette ülő Sansára, aki mosolyogva figyelte.
- Miért nézel így rám? - kérdezte tőle.
- Hogyan nézek? - kérdezte kedvesen a lány.
- Nem is tudom, olyan furcsán. - Igazából az jutott az eszébe, hogy olyan büszkén és elégedetten nézi, mintha a látvány, az ő látványa, tetszetős lenne a számára. De ezt nem merte mondani, viszont zöld lett, úgyhogy továbbindult.
- Furcsán? Én inkább úgy mondanám, kedvtelve gyönyörködöm benned.
Ahogy futólag rápillantott, Sansa tényleg olyan arcot vágott, mintha benne gyönyörködne.
Ezt képtelen vagyok megszokni - gondolta.
A következő pirosnál a lány megint megszólalt, és folytatta az előző témát.
- Izmos vagy és erős, de mégis valahogy kecses. Szeretem nézni, ahogyan mozogsz.
- Én kecses? Nem kellene neked szemüveg? - kérdezte.
- Igen, te! Úgy értem, hogy a méreteidhez képest a járásod ruganyos. A karod vastag és izmos, mégis olyan szexi.
- Ha így folytatod, mindjárt elpirulok - sóhajtott Sandor.
- Szeretem, amikor hozzám érsz, és szeretlek megérinteni - folytatta Sansa kissé rekedten.
Sandor csodálkozva fordult felé, és ahogy meglátta a lány ábrándos tekintetét, képtelen volt elfordulni tőle, szinte hipnotizálta.
Akkor valaki türelmetlenül megnyomta a hátuk mögött a dudát, és ahogy odakapta a fejét, látta, hogy valószínűleg egy ideje már zöld van, mert a mellettük lévő sorból már öt autó tovább haladt.
Gyorsan elindult, és igyekezett másra terelni a szót:
- Szerinted Brienne és Jaime között lehet valami?
- Hát, eddig nem volt, de most lehet, hogy lesz - válaszolta a lány, és a hangján hallatszott, hogy mosolygott közben.
- Milyen ember Jaime?
- Nem tudom, régebben nem igazán beszélgettünk - tűnődött Sansa -, de hozzám ő hívott mentőt. Ha a többieken múlik, talán kórházba sem kerülök, vagy csak amikor már késő.
- Hm.
- Soha nem gondoltam volna, de otthagyta a családját, talán neki is elege lett. Kérdés, hogy Tywin hagyja-e majd?
- Fura egy család lehet!
- De mennyire! Viszont abban biztos vagyok, hogy tetszik neki Brienne.
- Igen, és Brienne-nek jót tenne egy ilyen fickó. Úgy értem, aki nem annyira komoly.
- Azt hiszem, Jaimenek is jót tenne egy olyan nő, mint Brienne.
Sandor és Jorah hétfőn kíváncsian estek neki Brienne-nek.
- Na, mi volt? - kérdezte Jorah.
- Tegnap? Semmi, a tesómnál voltam - válaszolt a nő.
- És szombaton?
- Ott voltatok, láthattátok, hogy nyertem!
- Nem éppen arra gondoltunk - kezdte Sandor is -, hanem hogy hazavitted-e Jaimet?
- Elvittem egy darabig - mondta a kollegina.
- Aztán?
- Nektek van ehhez valami közötök? - háborodott fel Brienne.
Jorah a legbehízelgőbb modorával válaszolt:
- Csak aggódunk a kedvenc kolléganőnkért!
Brienne nagyot sóhajtott.
- Tudom, hogy addig úgysem hagytok békén, szóval, nem, nem történt semmi, de pénteken találkozni fogunk. - Aztán szigorúan folytatta: - Ha Lysa bármit megtud, egyenként szabadítalak meg benneteket a tökeitektől, világos?
- Mint a vakablak! – bólogattak vigyorogva egyszerre.
- Örülök, hogy végre kettesben ebédelünk, rég volt már, hogy utoljára négyszemközt beszélgettünk - mondta Jorah Sandornak ebédnél.
- Igen, nekem is hiányzott - mosolygott Sandor, és előre tudta, hogy mi következik.
- Aranyosak vagytok együtt! Kettesben is, de Annával olyanok vagytok, mint egy boldog család.
- Szerintem a szépség és a szörnyeteg elnevezés jobban illene ránk - mondta a férfi, de legalább nem lett rossz kedve.
- Hülye vagy! - csóválta a fejét Jorah, aztán elmosolyodott: - Hülye, de boldog! Jó, hogy végre közel engedtél magadhoz valakit.
*****
Sansa hétfői napja a szokásos volt, vagy inkább a szokásos hónap elejei hétfő, mivel Ygritte felhívta a másnapi találkozó miatt.
- Üdvözlöm! Azért keresem, mert Baelish úr külföldön tartózkodik, üzleti úton. Mielőtt elutazott, aláírta az ívet, de arra kért, hívjam fel önt, hogy nézze meg, mielőtt a munkaügyre küldöm.
- Köszönöm, ez igazán kedves! Jó az, ha holnap elmegyek?
- Természetesen. Milyen tájt szeretne jönni?
Sansának hirtelen eszébe jutott a bátyja.
- Mit szólna, ha együtt ebédelnénk? Arra gondoltam, ha már valamennyire munkatársak vagyunk, akkor megismerkedhetnénk, és tegeződhetnénk.
- Örülnék neki - válaszolta Ygritte, és a hangján tényleg az öröm hallatszott.
- Nem zavarna, ha a bátyám, aki már egyszer benn volt velem, is velünk tartana? Már ha ráér, még meg kell kérdeznem.
- Nem, dehogy! - jött azonnal a válasz, mire Sansa elmosolyodott.
- Akkor holnap találkozunk - mondta.
- Jon, tudom, hogy csak most kezdtél el dolgozni, de volna kedved holnap velem ebédelni? - kérdezte Sansa, miután kölcsönösen üdvözölték egymást, és néhány szót beszélgettek.
- Ebédidő nekem is jár - válaszolta Jon -, persze, hogy van kedvem.
- Ez nagyszerű! Mondd csak, megismerkedtél már valakivel, mióta itthon vagy?
- Persze, egy csomó új munkatársam van.
- Nem úgy értem! Egy lányra gondoltam.
- Ja, nem. Még nem igazán voltam sehol.
- Aha. Ezt azért kérdeztem, mert megbeszéltem Ygritte-tel, hogy velünk ebédel.
- Ygritte? A titkárnő a kiadóból? - kérdezte a bátyja.
- Igen, és örült, hogy te is jössz.
- Oké, hol találkozzunk?
- Hm, nem beszéltünk meg semmit.
- Akkor délre értetek megyek autóval, rendben?
- Persze. Vettél autót?
- Nem, céges.
- Jól van, akkor holnap találkozunk.
Másnap fél tizenkettő után lépett be a kiadó ajtaján, és az előcsarnokban majdnem nekiütközött egy férfinek.
- Ó, Sansa! De jó, hogy találkoztunk, már akartalak hívni.
- Szervusz, Ramsey! - üdvözölte Sansa minden öröm nélkül a férfit.
- Gondolkodtál az ajánlatomon?
- Gondolkodtam, és nem vállalhatom - felelte a nő.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Lezártam életemnek azt a szakaszát, nem akarom bolygatni a múltat.
- Hát jó, a te döntésed - vonta meg a vállát Ramsey, és cseppet sem volt elkeseredve. - Örülök, hogy találkoztunk! - mondta, és tovább rohant.
Sansa, bár nem volt teljesen nyugodt, fellélegzett.
Ygritte-tel gyorsan elrendezték a munkát, aztán lementek az utcára, ahol már várta őket Jon.
- Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk a Kopaszi-gátra? - kérdezte Jon, és kocsányon lógó szemekkel meredt Ygritte-re, aki, mielőtt elindultak, a kontyból kiengedte dús, hullámos haját, levette a szemüvegét, és a nyakig zárt inge felső két gombját kigombolta.
Sansa magában vigyorgott, mert látta, hogy a nő hasonlóan néz a bátyjára, bár az a szokásos farmer és ing kombinációját hordta, de azt el kellett ismernie, hogy Jon szívdöglesztő pasi lett.
Elég hamar megérkeztek, mert nyár lévén nem volt nagy a forgalom.
Sok mindenről beszélgettek, Jon munkahelyéről, Sansa lányáról, Ygritte hobbijáról. A testvérek érdekesnek tartották, hogy a nő íjászattal foglalkozik. Azt mondta, már az édesapja is íjász volt, még versenyzett is, de őt a versenyzés nem érdekli, neki a történelmi íjászat lopta a szívébe magát.
Mikor befejezték az ebédet, Sansa azzal az ürüggyel, hogy mosdóba megy, magukra hagyta őket tíz percre.
Jon visszavitte őket Ygritte munkahelyére, aztán a húgát elkísérte a metró megállóig.
- Elég időt hagytam nektek? Sikerült megbeszélni valamit? - kérdezte izgatottan a bátyját.
- Szombaton koncertre megyünk - válaszolta nevetve Jon.
- Az jó, mi is ott voltunk először - kottyantotta el magát Sansa.
- Sandorral?
- Ühüm.
- Jól megvagytok, úgy láttam! - nézett a férfi szeretettel a húgára.
- Igen. Nem látszottál nagyon meglepettnek, amikor a múltkor ő is eléd ment a reptérre.
- Amikor találkoztunk vele, már akkor láttam, hogy nem vagy közömbös iránta. Aztán meg Arya is megírt mindent.
- Mindent?
- Igen, például, hogy egyszer kizárt a lakásból, mert kíváncsi volt, hogy mi történik.
- Nem hiszem el! Azt direkt csinálta? - háborodott fel Sansa.
- Nyugi, csak jót akart!
- Na, jó, ez igaz. - Aztán az órájára nézett: - Mennem kell Annáért. Örülök, hogy találkoztunk, és vasárnap feltétlenül hívj fel, mert furdalni fogja az oldalamat a kíváncsiság!
Hazafelé azon gondolkodott, hogy a végén pályát vált, és társkereső irodát nyit.
*****
Vasárnap volt, és Sandor délelőtt elment, mondván, van egy kis dolga. A nő megfőzött, nemsoká visszajött Sandor is, aztán megebédeltek.
- Tudod, milyen nap van ma? - kérdezte a lányt.
- Vasárnap? - kérdezte Sansa.
- Igen. Mindjárt jövök - mondta Sandor és tényleg, körülbelül 3 percet töltött otthon, és már vissza is ért, egyik kezével a háta mögött dugdosott valamit.
- Tudom ám, hogy milyen nap van, ma egy hónapja voltunk a borfesztiválon - mosolygott Sansa.
- Igen - nézett rá a férfi szerelmesen. - Már régen szerettem volna ilyet adni neked, és gondoltam a mai nap megfelelő alkalom rá - mondta, és a háta mögül elhúzott egy csokor gyönyörű, hosszú szárú vörös rózsát.
- Ez gyönyörű - suttogta Sansa, és a szemei könnyekkel teltek meg -, köszönöm!
- Valami baj van? - kérdezte aggódva Sandor.
- Nem. Én csak, olyan boldog vagyok! - bukott ki Sansából, és átölelték egymást.
Anna délutáni alvása után sétáltak egy nagyot, aztán már éppen a vacsora után voltak, amikor kopogtattak a bejárati ajtón. Sansa kinézett a kukucskálón, és megdermedt.
- Ki az? - kérdezte Sandor, amikor meglátta a lány hamuszürkévé vált arcát.
- Joffrey - suttogta Sansa.
- Akarsz vele beszélni, vagy elküldjem?
- Beszélek vele - sóhajtotta Sansa.
- Melletted maradjak, vagy inkább nem szeretnéd?
- Megpróbálom egyedül elintézni, de ne menj messze, kérlek! - nézett a lány könyörgő szemmel, aztán az ajtóhoz lépett.
- Mit akarsz? - kérdezte Joffreytól, de ajtót nem nyitott, csak ameddig a lánc engedte.
- Új játékszer? - jegyezte meg gúnyosan a férfi, és a mutatóujjával végigsimított a láncon. - Na, akaszd ki szépen!
- Nem. Soha többé nem jöhetsz be ide - próbálta összeszedni magát Sansa.
- Azt majd meglátjuk! Talán még hálás leszel nekem.
- Én? Hálás, neked? Ugyan, miért?
- Engedj be, és megtudod. Nem akarom, hogy a szomszédok hallgatózzanak, vagy hogy az a vadbarom kijöjjön a lakásából!
- Nem fog kijönni a lakásából és nem vadbarom! - mondta Sansa.
- Még véded? Nahát, kis feleségem, ezt nem gondoltam volna!
- Nem vagyok a feleséged!
- De igen! Amit az Úr összekötött, azt ember szét nem választhatja! Emlékszel? - célzott Joffrey az egyházi esküvőjükre.
- Nem érdekel, jogilag nem vagyok a feleséged! Ha nincs mondanivalód, tűnj el! - lett határozottabb Sansa.
- Nem megyek, amíg be nem engedsz!
- Soha!
A férfi akkor elkapta Sansa hosszú haját, ami előre volt fésülve, és húzni kezdte.
- Engedj be, vagy kitépem!
- Engedje el, vagy eltöröm a csuklóját! - mennydörögte ebben a pillanatban Sandor, és a szeme szikrákat szórt.
Joffrey a meglepetéstől hátrahőkölt, és elengedte a lányt. Sandor kinyitotta a láncot, aztán az ajtót, és behúzott egyet Joffreynak. Csakhogy, az nem védekezni, vagy szitkozódni kezdett, hanem kacagni. Sansa és Sandor is megütközve nézett rá.
- Csak nem lefeküdtél vele? - röhögött még mindig. - Esküszöm, ez a hét vicce!
Sandor bénultan állt, de Sansa dühös lett.
- És ha igen? Neked mi közöd hozzá?
- Nekem ugyan semmi! - mondta Joffrey nevetve, de aztán gonosz vigyorra húzódott a szája: - Tudod ki ez? - bökött a fejével Sandor felé. - Nem? Nem mondta el?
- Mit? - kérdezte ingerülten Sansa.
- Az apja ölte meg a szüleidet!
- Tessék? - suttogta Sansa halálra válva.
- A részeg autós, aki miatt a szüleid szörnyet haltak, az ő apja volt, Gregor Clegane! Te lefeküdtél a szüleid gyilkosának a fiával! - hahotázott Joffrey.
Sansának hirtelen meg kellett kapaszkodnia az ajtófélfába. Sandor aggódva tett felé egy lépést, de a lány feltartott keze megállította.
- Ne. Ne gyere közelebb! - mondta neki, aztán Joffreyra nézett: - Takarodj! Ha még egy másodpercet maradsz, rendőrt hívok!
- Kösz, ma már eleget szórakoztam - mondta gúnyosan, aztán Sandorra nézett, aki megkövülten állt a folyosón, és rávigyorgott: - Viszlát, haver!
Azzal elindult lefelé a lépcsőházban, de még sokáig hallatszott, ahogyan jókedvűen fütyörészett.
- Sansa, én nem tudtam! - mondta Sandor kétségbeesetten.
- Menj el!
- Kérlek!
De amikor megint megpróbált egy lépést tenni felé, a lány metszően hideg hangon szólalt meg:
- Hagyj engem békén! Nem akarlak soha többé látni!
Azzal visszament a lakásába, és bezárkózott.
Miután Szegfű is elment, Sandor átjött a laptopjával, és együtt dolgoztak. Ez eleinte nehezen ment, mert inkább egymásra figyeltek, de aztán rájöttek, hogy ha nem tudnak egymás mellett dolgozni, akkor a férfinak haza kell mennie, ezért inkább erőt vettek magukon.
Gyakorlatilag minden szabadidejüket együtt töltötték, mert vagy Sansa volt Annával Sandornál, vagy Sandor náluk, esetleg együtt mentek valahová. Már a szomszédok sem lepődtek meg, ha együtt látták őket a liftben vagy az utcán.
Szombaton Sansa úgy döntött, hogy mivel semmi más program nem volt megbeszélve, magával viszi Annát is a Brienne-Jaime összecsapásra, úgyis éppen a délutáni alvás után lesz. Mikor megérkeztek, Shae rögtön lecsapott Annára, és utána kézről-kézre adogatták egymásnak. Brienne és Jaime már az öltözőkben készültek, de Anna nem ijedt meg Bronntól és Jorah-tól sem. Jorah-nak tetszett Anna, próbálta tanítani is:
- Én Jorah bácsi vagyok - mondta, erősen artikulálva a szavakat.
- Szandoj - válaszolta Anna, és Sandorra mutatott.
- Köszönöm, őt már ismerem. Én vagyok Jorah bácsi - próbálkozott ismét.
- Tyjion - mutatott Anna a bácsikájára. Bár az említett nem is akarta megtanítani a nevét, de most jót nevetett, amikor meglátta, hogy Jorah milyen arcot vág.
Akkor mindenki elcsendesedett, mert kijöttek a küzdő felek. Anna ismét a kedvenc helyére kéredzkedett, Sandor nyakába. Egyébként mindig jól viselkedett, mintha érezte volna, hogy a férfi nem örülne neki, nem kezdte el sosem Sandor haját piszkálni, csak ült nyugodtan, esetleg az állával a férfi feje búbjára támaszkodott. Bezzeg, ha Sansa vette a nyakába, akkor egyből úgy érezte, hogy fodrászosdit kell játszania az anyja hajával.
Brienne és Jaime egymás felé hajolt, és megkezdődött a viadal. Sansa egyáltalán nem ismerte a karate szabályait, látni sem látott soha versenyt sem, de azt ő is észrevette, hogy a párharc kiegyenlített. Persze Brienne majdnem olyan magas volt, mint Jaime, valószínűleg ez is hozzátett, de mintha a nő mentálisan erősebb lett volna. Jaime próbálta kizökkenteni nevetgéléssel, beszólásokkal, de ami a bowlingozáskor kicsit működött, most egyáltalán nem. Brienne összeszedett, fegyelmezett és pontos volt.
Kérdezte Sandort, hogy ő mit gondol, de a férfi sem volt járatos a karate világában, így egyszerűen csak drukkolt Brienne-nek, és kész.
Sansa figyelte a küzdelmet, és egyszerre csak furcsa érzése lett velük kapcsolatban. Az jutott róluk eszébe, amit a múltkor Jaime kérdezett tőlük, hogy most civakodnak, vagy előjáték? Halkan odasúgta Sandornak:
- Neked nincs olyan érzésed, hogy mindjárt egymásnak esnek?
- De hát már egymásnak estek - nézett rá értetlenül a férfi.
- Nem így, hanem máshogy.
- Hogy máshogy?
A férfiak szörnyen értetlenek néha - gondolta magában. De a beszélgetésükre felfigyelt Jorah, és halkan odasúgta Sansának:
- Van benne valami!
Úgy tűnt, most már Sandor is megértette, miről van szó, mert elgondolkodva nézett a küzdőtérre, majd elvigyorodott.
Aztán egyszer csak Jaime ledöntötte a lábáról Brienne-t. Ilyet Sansa még karate kapcsán nem látott, és Brienne is meglepődött rajta, de az előbbi teóriájába beleillett. Jaime Brienne fölé hajolt, az arcuk csak néhány centire volt egymástól. A férfi ellágyulva nézett a nőre, Sansa szinte lélegzetvisszafojtva várta a csókot, de akkor Brienne a lábaival átkulcsolta a férfit, és egy jól irányzott mozdulattal felülre került. Gúnyos mosollyal nézett a férfira:
- Nem olyan könnyű engem kizökkenteni!
Aztán felállt, és otthagyva a férfit, az öltöző felé indult. Jaime egy pillanatig még ott maradt fekve, aztán egy "micsoda nő" dünnyögéssel az orra alatt Brienne után indult.
Fél óra múlva kerültek elő, és Sansának fogalma sem volt, hogy mi történt közöttük. Brienne a szokottnál is csendesebb volt, Jaime viszont, rá egyáltalán nem jellemző módon hallgatag volt, és szórakozottnak tűnt. Sansa összenézett Sandorral és Jorah-val, és látta, hogy a két férfi ugyanarra gondol. Halkan Jaimehez fordult, hogy más ne hallja:
- Civakodás vagy előjáték volt? - kérdezte ugyanazokkal a szavakkal, mint egy hete a férfi őt.
- Nem tudom - válaszolta Jaime, és Sansa nem akart hinni a szemének, mert a férfi vörös lett, amilyennek még sosem látta. Majdnem a száját is eltátotta meglepetésében.
Brienne is magához vette kicsit Annát, aztán a kollégáival beszélt néhány szót, majd mindenkitől elbúcsúzott, és elindult. Jaime abban a pillanatban felkapta a sporttáskáját, odaköszönt a többieknek, és a nő után loholt. Már éppen elindult volna a csapat többi tagja is, amikor Tyrion megszólalt:
- Mindenki vendégem a büfében egy italra!
Mikor fél óra múlva kimentek az épületből, Jaimet már nem látták sehol, és Tyrion vigyorogva mondta Shaenek, hogy biztosan jobb sofőrt talált náluk.
******
A hazafelé úton Sandor csendesen mélázgatott magában. Azon töprengett, vajon Brienne elvitte-e Jaimet, és egyáltalán, mi történhetett közöttük. Fel sem tűnt, hogy már félúton járnak, de aztán a Hungária körúton piros lámpát kapott. Akkor ránézett a mellette ülő Sansára, aki mosolyogva figyelte.
- Miért nézel így rám? - kérdezte tőle.
- Hogyan nézek? - kérdezte kedvesen a lány.
- Nem is tudom, olyan furcsán. - Igazából az jutott az eszébe, hogy olyan büszkén és elégedetten nézi, mintha a látvány, az ő látványa, tetszetős lenne a számára. De ezt nem merte mondani, viszont zöld lett, úgyhogy továbbindult.
- Furcsán? Én inkább úgy mondanám, kedvtelve gyönyörködöm benned.
Ahogy futólag rápillantott, Sansa tényleg olyan arcot vágott, mintha benne gyönyörködne.
Ezt képtelen vagyok megszokni - gondolta.
A következő pirosnál a lány megint megszólalt, és folytatta az előző témát.
- Izmos vagy és erős, de mégis valahogy kecses. Szeretem nézni, ahogyan mozogsz.
- Én kecses? Nem kellene neked szemüveg? - kérdezte.
- Igen, te! Úgy értem, hogy a méreteidhez képest a járásod ruganyos. A karod vastag és izmos, mégis olyan szexi.
- Ha így folytatod, mindjárt elpirulok - sóhajtott Sandor.
- Szeretem, amikor hozzám érsz, és szeretlek megérinteni - folytatta Sansa kissé rekedten.
Sandor csodálkozva fordult felé, és ahogy meglátta a lány ábrándos tekintetét, képtelen volt elfordulni tőle, szinte hipnotizálta.
Akkor valaki türelmetlenül megnyomta a hátuk mögött a dudát, és ahogy odakapta a fejét, látta, hogy valószínűleg egy ideje már zöld van, mert a mellettük lévő sorból már öt autó tovább haladt.
Gyorsan elindult, és igyekezett másra terelni a szót:
- Szerinted Brienne és Jaime között lehet valami?
- Hát, eddig nem volt, de most lehet, hogy lesz - válaszolta a lány, és a hangján hallatszott, hogy mosolygott közben.
- Milyen ember Jaime?
- Nem tudom, régebben nem igazán beszélgettünk - tűnődött Sansa -, de hozzám ő hívott mentőt. Ha a többieken múlik, talán kórházba sem kerülök, vagy csak amikor már késő.
- Hm.
- Soha nem gondoltam volna, de otthagyta a családját, talán neki is elege lett. Kérdés, hogy Tywin hagyja-e majd?
- Fura egy család lehet!
- De mennyire! Viszont abban biztos vagyok, hogy tetszik neki Brienne.
- Igen, és Brienne-nek jót tenne egy ilyen fickó. Úgy értem, aki nem annyira komoly.
- Azt hiszem, Jaimenek is jót tenne egy olyan nő, mint Brienne.
Sandor és Jorah hétfőn kíváncsian estek neki Brienne-nek.
- Na, mi volt? - kérdezte Jorah.
- Tegnap? Semmi, a tesómnál voltam - válaszolt a nő.
- És szombaton?
- Ott voltatok, láthattátok, hogy nyertem!
- Nem éppen arra gondoltunk - kezdte Sandor is -, hanem hogy hazavitted-e Jaimet?
- Elvittem egy darabig - mondta a kollegina.
- Aztán?
- Nektek van ehhez valami közötök? - háborodott fel Brienne.
Jorah a legbehízelgőbb modorával válaszolt:
- Csak aggódunk a kedvenc kolléganőnkért!
Brienne nagyot sóhajtott.
- Tudom, hogy addig úgysem hagytok békén, szóval, nem, nem történt semmi, de pénteken találkozni fogunk. - Aztán szigorúan folytatta: - Ha Lysa bármit megtud, egyenként szabadítalak meg benneteket a tökeitektől, világos?
- Mint a vakablak! – bólogattak vigyorogva egyszerre.
- Örülök, hogy végre kettesben ebédelünk, rég volt már, hogy utoljára négyszemközt beszélgettünk - mondta Jorah Sandornak ebédnél.
- Igen, nekem is hiányzott - mosolygott Sandor, és előre tudta, hogy mi következik.
- Aranyosak vagytok együtt! Kettesben is, de Annával olyanok vagytok, mint egy boldog család.
- Szerintem a szépség és a szörnyeteg elnevezés jobban illene ránk - mondta a férfi, de legalább nem lett rossz kedve.
- Hülye vagy! - csóválta a fejét Jorah, aztán elmosolyodott: - Hülye, de boldog! Jó, hogy végre közel engedtél magadhoz valakit.
*****
Sansa hétfői napja a szokásos volt, vagy inkább a szokásos hónap elejei hétfő, mivel Ygritte felhívta a másnapi találkozó miatt.
- Üdvözlöm! Azért keresem, mert Baelish úr külföldön tartózkodik, üzleti úton. Mielőtt elutazott, aláírta az ívet, de arra kért, hívjam fel önt, hogy nézze meg, mielőtt a munkaügyre küldöm.
- Köszönöm, ez igazán kedves! Jó az, ha holnap elmegyek?
- Természetesen. Milyen tájt szeretne jönni?
Sansának hirtelen eszébe jutott a bátyja.
- Mit szólna, ha együtt ebédelnénk? Arra gondoltam, ha már valamennyire munkatársak vagyunk, akkor megismerkedhetnénk, és tegeződhetnénk.
- Örülnék neki - válaszolta Ygritte, és a hangján tényleg az öröm hallatszott.
- Nem zavarna, ha a bátyám, aki már egyszer benn volt velem, is velünk tartana? Már ha ráér, még meg kell kérdeznem.
- Nem, dehogy! - jött azonnal a válasz, mire Sansa elmosolyodott.
- Akkor holnap találkozunk - mondta.
- Jon, tudom, hogy csak most kezdtél el dolgozni, de volna kedved holnap velem ebédelni? - kérdezte Sansa, miután kölcsönösen üdvözölték egymást, és néhány szót beszélgettek.
- Ebédidő nekem is jár - válaszolta Jon -, persze, hogy van kedvem.
- Ez nagyszerű! Mondd csak, megismerkedtél már valakivel, mióta itthon vagy?
- Persze, egy csomó új munkatársam van.
- Nem úgy értem! Egy lányra gondoltam.
- Ja, nem. Még nem igazán voltam sehol.
- Aha. Ezt azért kérdeztem, mert megbeszéltem Ygritte-tel, hogy velünk ebédel.
- Ygritte? A titkárnő a kiadóból? - kérdezte a bátyja.
- Igen, és örült, hogy te is jössz.
- Oké, hol találkozzunk?
- Hm, nem beszéltünk meg semmit.
- Akkor délre értetek megyek autóval, rendben?
- Persze. Vettél autót?
- Nem, céges.
- Jól van, akkor holnap találkozunk.
Másnap fél tizenkettő után lépett be a kiadó ajtaján, és az előcsarnokban majdnem nekiütközött egy férfinek.
- Ó, Sansa! De jó, hogy találkoztunk, már akartalak hívni.
- Szervusz, Ramsey! - üdvözölte Sansa minden öröm nélkül a férfit.
- Gondolkodtál az ajánlatomon?
- Gondolkodtam, és nem vállalhatom - felelte a nő.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Lezártam életemnek azt a szakaszát, nem akarom bolygatni a múltat.
- Hát jó, a te döntésed - vonta meg a vállát Ramsey, és cseppet sem volt elkeseredve. - Örülök, hogy találkoztunk! - mondta, és tovább rohant.
Sansa, bár nem volt teljesen nyugodt, fellélegzett.
Ygritte-tel gyorsan elrendezték a munkát, aztán lementek az utcára, ahol már várta őket Jon.
- Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk a Kopaszi-gátra? - kérdezte Jon, és kocsányon lógó szemekkel meredt Ygritte-re, aki, mielőtt elindultak, a kontyból kiengedte dús, hullámos haját, levette a szemüvegét, és a nyakig zárt inge felső két gombját kigombolta.
Sansa magában vigyorgott, mert látta, hogy a nő hasonlóan néz a bátyjára, bár az a szokásos farmer és ing kombinációját hordta, de azt el kellett ismernie, hogy Jon szívdöglesztő pasi lett.
Elég hamar megérkeztek, mert nyár lévén nem volt nagy a forgalom.
Sok mindenről beszélgettek, Jon munkahelyéről, Sansa lányáról, Ygritte hobbijáról. A testvérek érdekesnek tartották, hogy a nő íjászattal foglalkozik. Azt mondta, már az édesapja is íjász volt, még versenyzett is, de őt a versenyzés nem érdekli, neki a történelmi íjászat lopta a szívébe magát.
Mikor befejezték az ebédet, Sansa azzal az ürüggyel, hogy mosdóba megy, magukra hagyta őket tíz percre.
Jon visszavitte őket Ygritte munkahelyére, aztán a húgát elkísérte a metró megállóig.
- Elég időt hagytam nektek? Sikerült megbeszélni valamit? - kérdezte izgatottan a bátyját.
- Szombaton koncertre megyünk - válaszolta nevetve Jon.
- Az jó, mi is ott voltunk először - kottyantotta el magát Sansa.
- Sandorral?
- Ühüm.
- Jól megvagytok, úgy láttam! - nézett a férfi szeretettel a húgára.
- Igen. Nem látszottál nagyon meglepettnek, amikor a múltkor ő is eléd ment a reptérre.
- Amikor találkoztunk vele, már akkor láttam, hogy nem vagy közömbös iránta. Aztán meg Arya is megírt mindent.
- Mindent?
- Igen, például, hogy egyszer kizárt a lakásból, mert kíváncsi volt, hogy mi történik.
- Nem hiszem el! Azt direkt csinálta? - háborodott fel Sansa.
- Nyugi, csak jót akart!
- Na, jó, ez igaz. - Aztán az órájára nézett: - Mennem kell Annáért. Örülök, hogy találkoztunk, és vasárnap feltétlenül hívj fel, mert furdalni fogja az oldalamat a kíváncsiság!
Hazafelé azon gondolkodott, hogy a végén pályát vált, és társkereső irodát nyit.
*****
Vasárnap volt, és Sandor délelőtt elment, mondván, van egy kis dolga. A nő megfőzött, nemsoká visszajött Sandor is, aztán megebédeltek.
- Tudod, milyen nap van ma? - kérdezte a lányt.
- Vasárnap? - kérdezte Sansa.
- Igen. Mindjárt jövök - mondta Sandor és tényleg, körülbelül 3 percet töltött otthon, és már vissza is ért, egyik kezével a háta mögött dugdosott valamit.
- Tudom ám, hogy milyen nap van, ma egy hónapja voltunk a borfesztiválon - mosolygott Sansa.
- Igen - nézett rá a férfi szerelmesen. - Már régen szerettem volna ilyet adni neked, és gondoltam a mai nap megfelelő alkalom rá - mondta, és a háta mögül elhúzott egy csokor gyönyörű, hosszú szárú vörös rózsát.
- Ez gyönyörű - suttogta Sansa, és a szemei könnyekkel teltek meg -, köszönöm!
- Valami baj van? - kérdezte aggódva Sandor.
- Nem. Én csak, olyan boldog vagyok! - bukott ki Sansából, és átölelték egymást.
Anna délutáni alvása után sétáltak egy nagyot, aztán már éppen a vacsora után voltak, amikor kopogtattak a bejárati ajtón. Sansa kinézett a kukucskálón, és megdermedt.
- Ki az? - kérdezte Sandor, amikor meglátta a lány hamuszürkévé vált arcát.
- Joffrey - suttogta Sansa.
- Akarsz vele beszélni, vagy elküldjem?
- Beszélek vele - sóhajtotta Sansa.
- Melletted maradjak, vagy inkább nem szeretnéd?
- Megpróbálom egyedül elintézni, de ne menj messze, kérlek! - nézett a lány könyörgő szemmel, aztán az ajtóhoz lépett.
- Mit akarsz? - kérdezte Joffreytól, de ajtót nem nyitott, csak ameddig a lánc engedte.
- Új játékszer? - jegyezte meg gúnyosan a férfi, és a mutatóujjával végigsimított a láncon. - Na, akaszd ki szépen!
- Nem. Soha többé nem jöhetsz be ide - próbálta összeszedni magát Sansa.
- Azt majd meglátjuk! Talán még hálás leszel nekem.
- Én? Hálás, neked? Ugyan, miért?
- Engedj be, és megtudod. Nem akarom, hogy a szomszédok hallgatózzanak, vagy hogy az a vadbarom kijöjjön a lakásából!
- Nem fog kijönni a lakásából és nem vadbarom! - mondta Sansa.
- Még véded? Nahát, kis feleségem, ezt nem gondoltam volna!
- Nem vagyok a feleséged!
- De igen! Amit az Úr összekötött, azt ember szét nem választhatja! Emlékszel? - célzott Joffrey az egyházi esküvőjükre.
- Nem érdekel, jogilag nem vagyok a feleséged! Ha nincs mondanivalód, tűnj el! - lett határozottabb Sansa.
- Nem megyek, amíg be nem engedsz!
- Soha!
A férfi akkor elkapta Sansa hosszú haját, ami előre volt fésülve, és húzni kezdte.
- Engedj be, vagy kitépem!
- Engedje el, vagy eltöröm a csuklóját! - mennydörögte ebben a pillanatban Sandor, és a szeme szikrákat szórt.
Joffrey a meglepetéstől hátrahőkölt, és elengedte a lányt. Sandor kinyitotta a láncot, aztán az ajtót, és behúzott egyet Joffreynak. Csakhogy, az nem védekezni, vagy szitkozódni kezdett, hanem kacagni. Sansa és Sandor is megütközve nézett rá.
- Csak nem lefeküdtél vele? - röhögött még mindig. - Esküszöm, ez a hét vicce!
Sandor bénultan állt, de Sansa dühös lett.
- És ha igen? Neked mi közöd hozzá?
- Nekem ugyan semmi! - mondta Joffrey nevetve, de aztán gonosz vigyorra húzódott a szája: - Tudod ki ez? - bökött a fejével Sandor felé. - Nem? Nem mondta el?
- Mit? - kérdezte ingerülten Sansa.
- Az apja ölte meg a szüleidet!
- Tessék? - suttogta Sansa halálra válva.
- A részeg autós, aki miatt a szüleid szörnyet haltak, az ő apja volt, Gregor Clegane! Te lefeküdtél a szüleid gyilkosának a fiával! - hahotázott Joffrey.
Sansának hirtelen meg kellett kapaszkodnia az ajtófélfába. Sandor aggódva tett felé egy lépést, de a lány feltartott keze megállította.
- Ne. Ne gyere közelebb! - mondta neki, aztán Joffreyra nézett: - Takarodj! Ha még egy másodpercet maradsz, rendőrt hívok!
- Kösz, ma már eleget szórakoztam - mondta gúnyosan, aztán Sandorra nézett, aki megkövülten állt a folyosón, és rávigyorgott: - Viszlát, haver!
Azzal elindult lefelé a lépcsőházban, de még sokáig hallatszott, ahogyan jókedvűen fütyörészett.
- Sansa, én nem tudtam! - mondta Sandor kétségbeesetten.
- Menj el!
- Kérlek!
De amikor megint megpróbált egy lépést tenni felé, a lány metszően hideg hangon szólalt meg:
- Hagyj engem békén! Nem akarlak soha többé látni!
Azzal visszament a lakásába, és bezárkózott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése