6. fejezet - Koncert

Sansa izgatottan készülődött a koncert előtt. Úgy érezte, hogy ezer éve nem járt ilyen helyen, fogalma sem volt, hogy miben kellene mennie.
- Szerinted mit vegyek fel? - kérdezte húgát, aki már délután megjelent nála.
- Én farmert és pólót vennék fel - közölte Arya -, és semmi esetre sem azt az inget, amit most mutattál fel, az egy irodába való.
- Jó, de akkor mit, nincsenek koncertre való cuccaim - kesergett.
- Várj - mondta a húga, és kinyitotta a szekrénye ajtaját. Egy darabig keresgélt, aztán kihúzott egy fekete, pántos felsőt. - Szerintem ez jó lenne - mondta.
- Ez? De hát, ezt csak ing alá szoktam felvenni, hogy télen melegítsen, tudod, mint egy trikót.
- Akkor pont jó lesz - mondta a húga, aztán hozzátette: - Lazíts már, Sansa! Ez csak egy Ákos koncert, nem az operába mész!
Sansa felvette a felsőt, és kritikusan szemlélte magát a tükörben.
- Hát nem is tudom - bizonytalankodott. - Vajon Sandor miben megy? - töprengett hangosan.
- Biztosan ő is pólóban megy - forgatta a szemeit Arya -, amúgy, ti most randiztok?
- Nem, csak akivel ment volna, annak dolga van a hétvégén.
- Aha. Azért jó, hogy itt lakik, legalább lekoptatta azt a szemét Joffreyt.
- Igen, örülök, hogy itt lakik. Mindig kihúz a bajból. Mondjuk, kicsit furcsa ember, de kedvelem - mondta Sansa, és bement a fürdőszobába sminkelni.

- Hm, jól nézel ki - mondta Arya a nővérének, amikor az kijött a fürdőből. Azon gondolkodott, vajon mennyire van tudatában Sansa, hogy éppen olyan lázasan készülődött, mintha első randira készülne. Bár fel nem foghatta, hogy mit eszik testvére a szomszédján, de szerinte tetszett neki a fickó, még ha magának nem is vallotta volna be.
- Tessék, itt a farmerdzsekim - adta oda neki a sajátját, amikor meglátta, hogy Sansa nyúl a kis kabátjáért -, és nem kell sietni haza, jól megleszünk Annával.
- Oké, és köszönöm! - mondta Sansa, és miután becsukta maga után a bejárati ajtót, bekopogott a szomszédhoz.


Amikor Sandor ajtót nyitott, megnyugodva látta, hogy a férfi, ahogyan Arya is jósolta, farmerben és fekete pólóban volt.
- Jó napot! Máris kész vagyok, és indulhatunk.
- Rendben. Arra gondoltam, ha már együtt megyünk koncertre, és szomszédok is vagyunk, tegeződhetnénk - mondta Sansa.
- Jó ötlet, de erre inni is kell, jöjjön. Azaz, gyere - mondta a férfi.
Sansa leült a kanapéra, Sandor meg elővett két kispoharat, aztán a konyhából behozott egy üveg pálinkát.
- Én nem igazán szoktam ilyesmit inni - jött zavarba Sansa.
- Ez a mézes barack nem annyira erős, az egyik ügyféltől kaptam, még karácsonyra - mondta a férfi, de azért Sansának feleannyit töltött, mint magának, és leült mellé.
- Hát akkor, egészségedre! - mondták egyszerre.
Miután kiitták a poharukat, Sansa Sandorhoz hajolt, és megpuszilta arca mindkét felét. A férfi megütközve nézett rá.
- Bocsánat - vörösödött el Sansa -, mifelénk így szokás.
- Ja, oké - mondta Sandor, azzal felkapta a bőrdzsekijét -, indulhatunk.

Sansa cikinek érezte a viselkedését, de emlékei szerint így ittak pertut régen a haverokkal. Remélte, hogy a férfi nem értette félre a helyzetet, aztán, hogy ne legyen kényelmetlen a hallgatás, miközben sétáltak a metró felé, megkérdezte:
- Hol dolgozol, ahol pálinkát adnak az ügyfelek?
- A NAV-nál vagyok adóellenőr.
- Tényleg? Nem gondoltam volna.
- Miért? Mit gondoltál?
- Nem is tudom, nem gondolkodtam még ezen. Szeretsz ott dolgozni?
- Azt hiszem, igen. A kollégáim majdnem mind jó fejek, és heti egy napot itthonról lehet dolgozni - vonta meg a vállát Sandor.
- Tényleg szoktál itthonról dolgozni? Még sosem tűnt fel - csodálkozott Sansa.
- Igen, általában szerdán. És te, mit tanítasz?
- Angolt, és emellett fordítok is.


*****

Hm, ez érdekes volt - gondolta Sandor, miközben felszálltak a metróra. Persze, nyilvánvaló volt, hogy nem azért puszilta meg Sansa, mert többet akart volna, mégis Sandor számára azt jelentette a gesztus, hogy a lány nem undorodik tőle, ez pedig merőben új érzés volt számára.
- Sokat jársz koncertre? - kérdezte Sansa, félbeszakítva merengését.
- Nem annyira. Te?
- Én sem, de Ákos koncerten már voltam pár éve, Békéscsabán.
- Tetszett?
- Igen, jó volt.
- Kettőn már én is voltam, remélem, ez a mai is jó lesz!

Közben megérkeztek, és miután átjutottak az ellenőrzésen, bementek a küzdőtérre.
- Hol legyünk? - kérdezte a lányt.
- Nem tudom, szerinted?
- Nekem mindegy, én mindenhonnan látok, ahol neked jó. - Jorah-val általában valamelyik sörös pult környékén szoktak lenni, de most, Sansa társaságában, nem akarta leinni magát.
- Talán valahol közép tájt, jó lesz?
- Persze.
Előre mentek, ahol még nem volt akkora tömeg, és ott megálltak. Nagyon beszélgetni nem tudtak, olyan hangzavar volt, de nemsokára el is kezdődött a koncert.
Még sosem látta ilyennek az általában szomorú szomszédját. Jó kedve volt a testvérével is, de most igazán bulizott. Együtt énekelte a dalokat a tömeggel, táncolt, ugrált, néha ránevetett, és felemelte az ő kezét is, hogy ütemre integessen, amikor az "Ölelj meg újra" című dal volt. Néha előtte állt, a tömeg miatt olyan közel, hogy a háta érintette az ő mellkasát, ilyenkor alig tudta visszafogni magát, hogy hátulról át ne karolja a lányt. De nem tette, egyszerűen csak örült neki, hogy ilyen jól érzi magát.

Miután vége lett a koncertnek, és kimentek, Sansa felé fordult:
- Köszönöm, hogy engem hívtál el, nem tudom, utoljára mikor éreztem ilyen jól magam!
- Én örülök, hogy jól érezted magad - mosolygott -, akarsz még elmenni valahová, vagy szeretnél hazamenni?
Biztos volt benne, hogy a lány haza akar majd menni, csak udvariasságból kérdezte meg tőle, úgyhogy a válaszon jól meg is lepődött.
- Hm, ritkán jutok el szórakozni, és a tesóm azt mondta, hogy nem kell sietnem haza, szóval szívesen mennék el valahová.
- Menjünk el valamilyen kiülős, teraszos helyre, vagy diszkóba szeretnél, esetleg romkocsmába?
- Romkocsma? Az meg mi? - kérdezte Sansa.
- Gyere, tudok egy jót, és metróval fél óra alatt ott vagyunk.

A metróban rengetegen voltak, mindenki a koncertről tartott valamerre. A nagy tolongás miatt, hogy el ne veszítse, megfogta a lány kezét:
- Nem baj, ugye?
- Dehogyis - válaszolta Sansa.
Pontosan fél óra múlva meg is érkeztek az Élesztőbe. Kíváncsi volt, mit szól majd a lány a szedett-vetett bútorokhoz, meg úgy egyáltalán, az egészhez. Szerencsére május vége felé volt, és elég jó idő, úgyhogy le tudtak ülni egy kinti asztalhoz.
- Itt nincs pincér, milyen sört kérsz? Csak kézműves sörök vannak, meg esetleg még ásványvíz.
- Jó lesz a sör, de ne legyen túl keserű.
Vett mindegyiküknek egy-egy Stari Ír vöröst, és visszament. Ahogy közeledett, látta, hogy a lány nézelődik:
- Hogy tetszik a hely? - kérdezte tőle.
- Hangulatos. Eddig nem tetszettek a kocsmák, de ez jó - nevetett, aztán belekóstolt a sörbe.
- Vélemény?
- Nem rossz, egész finom.
- Örülök, már izgultam, mi lesz az ítélet - ugratta a lányt.

- Gyakran jársz ide? - érdeklődött Sansa.
- Néha. A kollégámmal kéthetente elmegyünk sörözni, de nem csak ide, máshova is megyünk.
- Azzal a kollégáddal, akivel a koncertre mentél volna?
- Igen.
- Barátok is vagytok?
- Igen, azt hiszem.
- Sok barátod van?
- Nem. Neked?
- Nekem sincsenek. Régen voltak - tűnődött el a lány -, de aztán férjhez mentem, és eltávolodtunk egymástól. Joffrey és az anyja nem örült neki, ha a barátaimmal találkoztam - tette hozzá szomorúan.
- De most nincsenek itt, igaz? - kérdezte tőle Sandor, hogy ne kerüljön vissza a szokásos szomorkás állapotba.
- Igaz, és egyébként is megígértem a testvéremnek, hogy ma szórakozni fogok, és nem a múlton rágódni.
- Ez a beszéd!


*****

Két sörrel később indultak el hazafelé.
- Taxival menjünk, vagy éjszakai járattal? - kérdezte Sandor.
- Menjünk éjszakai busszal, még sosem utaztam vele - válaszolta Sansa, és arra gondolt, hogy Sandor mellett úgyis biztonságban van, valószínűleg senki sem mer belekötni.
Három pohár sört ivott meg, a férfi három korsóval, mégis, rajta meg sem látszott, míg saját magát enyhén szólva spiccesnek érezte. De ma még ezt sem bánta, mert végre nagyon jól érezte magát. A koncert szuper volt, a sör finom, az Élesztőt tényleg hangulatosnak találta, ráadásul meglepően jól érezte magát a férfival. Sandor kellemes beszélgetőpartner volt, humoros, és el tudta vele engedni magát. Mosolyogva gondolt arra, vajon mit szólnának ahhoz a szomszédok, hogy egész este együtt nevetgéltek.
- Min mosolyogsz? - kérdezte a férfi, már az éjszakai járaton.
- Mindegy - válaszolta, mert nem akarta megbántani Sandort azzal, hogy elmondja, mit gondolnak róla a szomszédok.
- De mégis! Érdekelne.
- Nos, a szomszédok jutottak eszembe - mondta.
- Hm, a szomszédoknak nem én vagyok a kedvenc lakótársuk - fogalmazott gúnyosan Sandor -, de részben rá is szolgáltam erre.
- Én nem tapasztaltam.
- Ti csendesek vagytok.

Miután leszálltak a buszról, sétálgattak hazafelé. A ház előtt Sansa megállt.
- Leülhetnénk még egy kicsit itt a játszótéren, mielőtt felmegyünk? Azt hiszem, ki kellene szellőztetnem a fejem.
- Hát persze, én ráérek. Jól vagy? - Nézett rá kutatva Sandor.
- Igen, azt hiszem. De nem szoktam ennyi sört inni, úgyhogy most ez is sok volt.
- Ne haragudj, nem akartalak leitatni.
- Dehogy haragszom, különben is én kértem ennyit. Általában bort szoktam inni, és talán a sörhöz nem vagyok hozzászokva. Jól esett végre elengedni magam, és azt csinálni, amit csak akarok.
Miután leültek egy padra, Sansa újból megszólalt:
- Már elfelejtettem, milyen érzés fiatalnak lenni, pedig csak huszonnégy vagyok. Túl sokáig voltam házas - sóhajtott.
- Mennyi ideig?
- Három évig. Három pokoli hosszú évig. Nem tudom, mi lett volna, ha a múltkor nem jössz át - tette hozzá halkan.
- Akarsz róla beszélni?
- Nem is tudom. Még a testvéreim sem tudnak mindent.
- A múltkor azt mondtad, bántott téged.
- Igen, és nem csak akkor. Pedig az elején még egyáltalán nem volt ilyen. Akkor nem mentem volna hozzá, annyi eszem lett volna. Legalábbis remélem.
Sandor csak hallgatott, úgyhogy folytatta:
- Amíg az édesapja élt, velem mindig normális volt. De miután meghalt, valamiért megváltozott. Először csak a karomat szorította meg, és egy-két pofont kaptam. De akkor már terhes voltam, nem mertem otthagyni. És az anyja. Nem is tudom, hogy melyik volt rosszabb, Joffrey, aki ütött, vagy az anyja, aki folyton megalázott. Miután Anna megszületett, akkor fordult igazán rosszra a helyzet. Rugdosni kezdett, és hát, te is láttad múltkor a nyakam.
A férfi bólintott, a lány pedig elrévedve bámult a semmibe.

- A testvéreim nem tudtak semmiről. Ők itt laknak, Jon Svédországban, a szüleim pedig meghaltak. Aztán egyszer, nem is tudom, talán az bosszantotta fel Joffreyt, hogy vesztett a lóversenyen, mindenesetre akkor rendesen megkaptam a magamét. Két hétre kórházba kerültem, az anyósom azt mondta, hogy leestem a lóról. Nem is ültem életemben lovon. Amikor kicsit jobban voltam, a kezelőorvosom leült velem. Azt mondta, nem kell válaszolnom, de ő biztos benne, hogy ez nem lovas baleset. Azt is mondta, hogy a következőt nem biztos, hogy túlélem. Mondtam neki, hogy van egy lányom, nem hagyhatom a férjemnél, de mondta, hogy ezekkel a leletekkel nincs az a bíróság, amelyik ne ítélné nekem. Akkor hívtam fel Robbot, és ők persze rögtön segítettek. És most itt vagyok, de amilyen hülye vagyok, a múltkor beengedtem a lakásba, mert elhittem, hogy csak Annát akarja felköszönteni.
Egy darabig még hallgattak, és Sansa érezte, hogy jót tett neki, hogy végre egyszer őszintén elmondhatta, ami történt vele. Nem volt értelme titkolózni, hiszen a férfi úgyis látta már, hogy mire képes Joffrey.

- Megkérdezhetem, hogy mi történt az arcoddal? - kérdezte Sansa, mert abban reménykedett, hogy miután elmondta saját életének nyomorult részleteit, talán nem bántja meg a férfit, ha erről kérdezi.
Sandor egy darabig hallgatott, aztán azt mondta:
- Nos, nem sokan tudják, hogy mi történt, de te is őszinte voltál velem, és ez sem sokkal szebb történet. - Nagyot sóhajtott, aztán folytatta. - Amikor hat éves voltam, valamilyen alkalomból, már arra sem emlékszem, hogy mire, én is és a bátyám is ajándékot kaptunk. A bátyám egy játék katonát, én meg valami kereplőt, ha jól emlékszem, mert az egyáltalán nem érdekelt. Ellenben a bátyám fából faragott katonája! Az volt minden vágyam, ráadásul ő már tizenkét éves volt, nem is játszott vele, csak kirakta dísznek a polcára. Egyik nap, amikor iskolában volt, bementem a szobájába, és kihoztam, játszani vele. Mire hazajött persze visszatettem a helyére. Másnap megint elvettem, de aznap elmaradt az utolsó órája. Tél volt, a kandallóban égett a tűz, és én előtte vívtam éppen valami nagy csatát, észre sem vettem, hogy ott áll mögöttem. A bátyám mindig hirtelen haragú volt, amikor végre feltűnt, hogy ott van, egyszerűen felkapott, és bedugta a fejem a kandalló parazsába.
- Úristen! - szörnyedt el Sansa. - Milyen ember az, aki képes ezt tenni a testvérével?
- Olyan, mint az a faszkalap, aki félholtra veri a gyermeke anyját - nézett rá Sandor.
Sansa bólintott:
- Igaz. A szüleid mit csináltak?
- Apám rángatott ki a bátyám karjaiból, de egyébként azt mondta, én vagyok a hibás, miért vettem el a bátyám játékát. Anyám viszont sosem bocsátotta meg a bátyámnak, amit tett.
- Mi történt a bátyáddal?
- Semmi. A szüleim azt mondták, meggyulladt az ágyneműm, azért történt a baj. Egyébként legalább tíz éve nem találkoztam vele, és nem is hiányzik, ugyanolyan erőszakos állat, mint volt.
Kicsit hallgatott, aztán szárazon, minden jókedv nélkül felnevetett:
- Ha úgy vesszük, ez is a családon belüli erőszak egyik esete.
Sansa megpaskolta a férfi kezét:
- Hát, legalább már túl vagyunk rajta.
- Igen, bár jobban örültem volna, ha nem marad nyoma.
- Szerintem nem olyan vészes - mondta a nő, mert így is gondolta, bár nem tudta, hogy ezzel jót mond-e.
- Mondjuk előnye is van, a munkahelyemen senki sem próbálkozik megvesztegetéssel - viccelte el Sandor.
- Mégis kaptál valakitől pálinkát!
- Igen, valahogyan biztos belekeveredtem a címlistájába. Egyébként ízlett?
- Nem volt rossz - vonta meg vállát Sansa -, de a sör jobban tetszett. Azt hiszem, most már kiszellőzött a fejem.
- Akkor menjünk haza.

Miután elbúcsúztak, Sandor ajtót nyitott, és belépett a lakásába, de Sansa még egy kicsit kínlódott a kulcsokkal. Amikor végre mindent kinyitott, megpróbálta kitárni az ajtót, csakhogy a lánc be volt akasztva, amitől nem bírta pár centinél jobban kinyitni. Megpróbálta háromszor is felhívni Aryát mobilon, de nem vette fel, valószínűleg le volt némítva a telefonja, mert Sansa sem hallotta a csörgést. Először gondolta, hogy becsönget, de nem akarta Annát felébreszteni, mert akkor reggelig nem alszik vissza, márpedig hirtelen annyira álmos lett, hogy alig állt a lábán.

Visszazárt mindent, aztán a szomszéd ajtó elé lépett, és halkan bekopogtatott.

5. fejezet - Fogzás

Sansa csütörtök délután szépen felöltöztette Annát, és ő is magára kapott az otthoni helyett egy normálisabb ruhát. Sminkkel nem foglalkozott, végül is, nem randira készült. Margaery férje, Renly Baratheon nyitott neki ajtót. Megrémült a lehetőségtől, hogy Margaery férje, Joffrey apjának a testvére. Igaz, ők még sosem találkoztak, mivel Robert évek óta nem tartotta az öccsével a kapcsolatot, még a temetésre sem hívták meg. Kényelmetlenül érezte magát, mert lehet, hogy a férfi nem is tud arról, hogy a bátyja meghalt. Másrészt viszont, gondolkodott Sansa, lehet, hogy ez a férfi nem is az a Renly Baratheon, mert arról Joffrey és Cersei azt mesélte, hogy a saját neméhez vonzódik, márpedig a szomszédjának gyereke is van. Nem, döntötte el, ez a férfi nem a volt apósa testvére.

Nemsokára megérkezett Loras is, Margaery bátyja. Vékony, szikár férfi volt, olyan inas fajta, akin nem látszik, hogy erős, mégis meglepetést tud okozni. Ráadásul igen szép arccal rendelkezett, és Sansának első látásra szimpatikus volt. A vacsora közben nagyon kellemesen elcsevegtek, Renly kedves volt, és sokat viccelődött, Loras pedig, a sógora által feldobott labdákat kellő humorral csapta le. A fiatal nő kellemesen érezte magát, már csak azért is, mert senki sem érdeklődött a férjéről. Szerencsére Sandor Clegane sem került szóba, aminek örült, mert nem szívesen beszélt volna a férfiről a háta mögött, ráadásul a szombaton történteket mindenképpen el akarta hallgatni.

Amikor este Annával hazaértek, jókedvűen nyitotta ki a lakás ajtaját. Egyre jobban érezte magát az új otthonában. Berakott a CD lejátszóba egy Ákos albumot, és évek óta először együtt énekelt az énekessel. Régen egyszer még koncerten is volt Békéscsabán, nagyon szerette ezt a zenét. Éjszaka persze jött a szokásos rémálom, de már annyira hozzászokott, hogy miután felriadt, hamarosan vissza is aludt.

****

- Hogy haladsz a könyvvel? - kérdezte Jorah pénteken a kollégáját.
- Szinte sehogy - húzta el a száját Sandor.
Lysa ma otthonról dolgozott, ezért még a konyhába sem kellett kimenjenek, ha beszélgetni akartak. Csak ketten voltak az irodában, mert Brienne ügyfélnél volt, bár vele általában megbeszéltek mindent.
- De azt mondtad, az új szomszédok elég csendesek - értetlenkedett Jorah.
- Igen, egyáltalán nem zajosak, csak nem tudok koncentrálni, és valahogy nem is érdekel most az egész szarság.
- Talán mert tavasz van - mondta Jorah.
- Mi köze ennek a tavaszhoz, és egyébként is május van már!
- Nem tudom, tavasz, csicseregnek a madarak, szerelem száll a levegőben, ilyesmi.
- Mi van, egy kibaszott költő lettél? - röhögött Sandor Jorah-n.
- Nem, én! - tiltakozott Jorah, és elgondolkodva nézte kollégáját, akit egyben barátjának is érzett.

Már az első nap megkedvelte a szigorú tekintetű Sandort. Fiatal kora ellenére kollégája keserű volt és magányos. Bár önmagának nem vallotta volna be, de Jorah biztos volt benne, hogy egy társ kellene neki. Ugyan saját maga is megrögzött agglegény volt, de egyszerűen csak azért, mert még nem talált magának való nőt. Illetve egyszer talált volna egy lányt, de arról rég lekésett. Viszont voltak kapcsolatai, elég sűrűn. De a kollégája sosem ismerkedett senkivel, nem érdekelték sem a nők, sem a férfiak. Jorah nem találta olyan borzalmasnak Sandor arcát, de a férfi igen, úgy gondolta, hogy úgyis mindenki iszonyodik tőle. Amikor Brienne hozzájuk ment dolgozni, reménykedett, hogy lesz a kollégái között valami, sőt Lysa meg is próbálta őket összehozni, de hamar kiderült, hogy egyikük sem érdeklődik a másik iránt. Jól kijöttek egymással, de ezen kívül semmi.
És most, Jorah azt vette észre, hogy a barátja kicsit megváltozott. Nem nagyon, de időnként elbambul, sőt, tegnap nem bírságolt meg egy ügyfelet, pedig az akár meg is érdemelte volna. Arra sem emlékezett, hogy valaha szarságnak hívta volna dédelgetett könyvét. Vajon az új szomszédnak van ehhez köze? - tűnődött.

Sandor hazafelé úton megint a szomszéd nőn gondolkodott. Tegnap Ákost hallgatott, aki a hazai előadók közül neki is az egyik kedvence volt. Jövő héten lesz koncertje az Arénában, volt is rá jegyük, Jorah-val még aznap megvették, amikor első nap elkezdték árulni. Másik magyar kedvence a Tankcsapda volt, őket is szerette.

Mikor hazaért, úgy döntött, ma nem dolgozik a könyvén, inkább alszik egy nagyot. Este hatkor gyereksírásra ébredt. Kicsit hallgatózott, és megállapította, hogy a szomszédból hallatszik át. Mivel a nő sosem hagyta sokáig sírni a gyerekét, nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Kicsit figyelt, nem hall-e arra utaló jelet, hogy esetleg a volt férj ott van, de a síráson kívül minden normálisnak tűnt. Viszont, álmos már nem volt, úgyhogy gondolt egyet, átöltözött, és elment futni. Utálta, hogy az égett füle miatt nem tud fülhallgatót használni, pedig jó lett volna közben zenét hallgatni. Amikor hazaért, a szomszédban csend volt. Súlyzózott még egy darabig, aztán elment lezuhanyozni. Megvacsorázott, és éppen azon töprengett, hogy milyen filmet nézzen meg, amikor megint sírni kezdett a gyerek. - Hát, ez fasza! - káromkodott.

Berakott egy Bruce Willis filmet a DVD-lejátszóba, és nézni kezdte. Egyáltalán nem tudott rá figyelni, mert a gyerek egyfolytában üvöltött. Amikor végre, körülbelül egy óra múlva elhallgatott, Sandor lefeküdt aludni. Hajnal kettőkor megint a gyereksírásra ébredt. Fejére húzta a párnát, de nem segített, pláne, hogy hamarosan nem kapott alatta levegőt. Átpakolt a legtávolabbi szobájába, igaz, nem szerette, mert az volt a lift mellett, ezért csak edzésre használta, de reménykedett, hogy éjjel már nem használják a felvonót annyian, viszont még ott is hallotta a sírást.

Reggel nyolckor fáradtan ébredt, és minden csontja fájt, a földön alvástól. Gyorsan lezuhanyozott, hogy valamennyire magához térjen, aztán leült kávézni. És akkor megint kezdődött a sírás.
Ebből elég - gondolta, és becsengetett a szomszédba.

Amikor a vörös hajú nő ajtót nyitott, némi elégtételt érezve látta, hogy ő sem aludt, mert olyan karikásak voltak a szemei.
- Jó reggelt! - mondta Sansa fáradtan.
- Jó lenne, ha tudtam volna aludni - Sandor gúnyos megjegyzésnek szánta, de inkább panaszkodás lett belőle.
- Mi történt? - kérdezte a nő, és próbált elnyomni egy ásítást.
- Az, hogy a maga gyereke végig üvöltötte az éjszakát, mindössze ennyi! - mondta Sandor, most már tényleg dühösen.
- Bocsánat, egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni.
- Mi baja? - kérdezte barátságtalanul.
- Jön a foga - válaszolta Sansa.
- Akkor adjon neki fájdalomcsillapítót, vagy mit tudom én, hogy mit.
- Már adtam neki Ibuprofent, de nem igazán hatott - kesergett a nő, és akkor Sandornak hirtelen eszébe jutott valami.
- Úgy fél óra múlva visszajövök, oké? - De a választ nem is várta meg, csak haza rohant.

Otthon kinyitotta a céges laptopját, és Lysa Arryn levelei között kezdett keresgélni. Hamar meg is találta, amit keresett. Gyorsan cipőt húzott, és elrohant a bevásárlóközpontba, a gyógyszertárba. Szerencsére egy férfi patikushoz került, így nem érezte annyira cikinek.
- Chamomilla 15 ch-t kérek - mondta a gyógyszerésznek.
- Megkérdezhetem, hogy mire kell? - kérdezett vissza.
- Gyereknek, jön a foga.
- Nyűgös? - kérdezte a patikus.
- Majdnem egész éjszaka ordított - sóhajtotta Sandor.
- Akkor vigyen még Pulsatilla 15-öt is, apuka. Mindegyikből 5 kis golyócskát oldjanak fel egy teáskanálnyi vízben, és úgy adják be a babának, de a kettő között teljen el 3-4 óra. A Pulsatillaval kezdjenek, és van még a Viburcol kúp is, ha ezek nem válnak be, de azt inkább éjszakára ajánlom, mert nappal elbágyasztja, és gondolom, éjszaka nem a gyereket akarják szórakoztatni anyukával - kacsintott még rá a férfi.
- Öhm, igen, akkor kérek azt is - jött zavarba Sandor attól, hogy a gyógyszerész azt hitte, a saját gyerekének veszi ezeket, nem beszélve a kacsintásról, hogy mit csinálnak éjszaka. Hazafelé még mindig ezen forgott az agya, és úgy gondolta, hogy az biztos, hogy nem aludnának éjszaka Sansával, ha tényleg az ő gyereke lenne a kis Anna.
- Mekkora barom vagyok - gondolta, aztán benyitott a házba.

Nem is ment haza, egyenesen a szomszédba csengetett, ahonnan most is kihallatszott a gyereksírás. Amikor Sansa ajtót nyitott, a kezébe nyomta a csomagot.
- Mik ezek? - kérdezte gyanakodva a nő.
- Ne aggódjon, nem akarom leszedálni a gyerekét. Ezek homeopátiás szerek fogzásra. A kúpot este, lefekvés előtt adja neki, a másik kettőből 5-5 golyót oldjon fel egy teáskanálnyi vízben, úgy adja be neki. A Pulsatillával kezdjen, 3-4 óra múlva mehet a másik - adta tovább a gyógyszerész tanácsait.
- Köszönöm! Maga honnan ért ehhez?
- Én sehonnan, egy kolléganőm foglalkozik ezzel, de a patikus is segített.
- És ez? - Emelt ki Sansa egy rózsaszín karikát, ami kívül csillag alakúra volt formázva, kicsit érdes volt a felülete, és folyadék volt benne.
- Rágóka. Be kell rakni a hűtőbe, de fontos, hogy ne a mélyhűtőbe, aztán elvileg nyugtatja az ínyét.
- Hát, nagyon köszönöm őket! Mivel tartozom? - kérdezte a nő.
- Semmivel. Ha végre tudok aludni, az minden pénzt megér - azzal otthagyta az elképedt nőt, és hazament.

Végre, úgy fél óra múlva csend lett. Ez mennyei - gondolta, és miután aludt egy nagyot, a könyvéhez látott. Sajnos, a legújabb szokása szerint, egyáltalán nem haladt vele, és nem is érdekelte. Valahogy úgy érezte, hogy túl sok energiája van. Fogalma sem volt, mihez kezdjen vele, így aztán, jobb híján, elment megint futni. Mindig szeretett futni, és jól is bírta, de most egész egyszerűen rengeteget futott, még saját magához képest is, és ezzel még mindig nem telt el a nap. Volt egy számítógépes játék is, amit szeretett, de azt inkább nem vette most elő. Amúgy is, évekkel ezelőtt leállította magát a számítógépes játékokról, még az internetet is viszonylag ritkán használta, mert egy időben órákat töltött ezekkel, és nem akart teljesen bekockulni. Így aztán, a hétvégén jött-ment a lakásban, pakolgatott, súlyzózott, olvasni próbált. Amikor végre vasárnap este lett, szinte fellélegzett.

- Hogyan telt a hétvége? - kérdezte hétfő reggel Jorah, aki azonnal észrevette, hogy kollégája, rá egyáltalán nem jellemzően, szétszórt.
- Nem is tudom - válaszolta Sandor, és közben töltött magának egy kávét. Szokás szerint a konyhában voltak.
- Sikerült a könyvvel haladni?
- Á, semmit, viszont képzeld, végre hasznosítottam valamit Lysa okosságaiból.
- Valóban? Azokból lehet bármit is hasznosítani? Hogyan csináltad?
- Péntek este és éjjel egyfolytában üvöltött a szomszéd nő kislánya. Szombat reggel nem bírtam tovább, átmentem, és kiderült, hogy jön a foga. Aztán kikerestem Lysa levelei közül azt, amelyikben erről írt, a gyógyszertárban vettem homeopátiás cuccokat, és utána végre csend lett.
- Te megtartottad azokat a leveleket? Én ki szoktam őket törölni.
- Nem tudom, minek tartottam meg őket, de most mindenesetre jól jött, és a patikus is adott tanácsokat.
- Na, igen.

Jorah több szempontból is érdekesnek találta Sandor hétvégéjét. Először is, a barátja egy teljes éjszakát végigkínlódott, és csak utána ment át a szomszédba, hogy szóljon. Régebben ez nem így volt, máskor fél óra zaj után már ment is. Ráadásul, Sandor szerint ez teljesen normális volt, pedig ő párszor mondta neki, hogy így ne csodálkozzon, ha nem szeretik a szomszédok.
Másodszor, Sandor elment a patikába, fogzásra való szereket venni? Ez legalább annyira megdöbbentő volt, mint hogy nem rontott át azonnal a szomszédba, amikor a gyereksírást meghallotta. De a legérdekesebb mégsem ezek voltak, hanem, hogy a kollégája egyáltalán nem bosszankodott az egész miatt, hanem, mintha tetszett volna neki a dolog. Sőt, amikor a gyógyszertárat említette, valami átsuhant az arcán, amit Jorah nem tudott hová tenni.

Másnap Sandor e-mailt kapott az aznap otthonról dolgozó Jorah-tól, hogy a hétvégén nem tud elmenni vele a koncertre, mert le kell utaznia a szüleihez, Zalába. Ezen kívül a többiek is kaptak levelet, hogy a pénteki napot ki kell, hogy vegye szabadságnak.
Sandor kissé kétségbeesett. Most mit csináljon? Mindenképpen elmegy a koncertre, de kivel menjen?  Egyedül nem olyan nagy buli. Megkérdezte Brienne-t, aki viszont kategorikusan elutasította, mondván, nem szereti Ákost.

Kedvetlenül ment haza, és gondolta, jobb, ha hozzászokik a gondolathoz, hogy egyedül megy. Talán el kéne adnia a másik jegyet, küzdőtéri állójegyre mindig van igény, és a neten biztosan hamar talál rá vevőt. Másrészt viszont, ez Jorah jegye, neki már kifizette, adja el ő, ha akarja, vagy esetleg majd holnap megkérdezi, hogy mit csináljon vele?

Végül mégsem kérdezte meg, mert szerda délután a szomszédban megint szólt a zene, és megint Ákos volt.

Elhívhatnám őt is a koncertre - gondolkodott magában. Végül is, biztosan szereti, ha hallgatni is szokta, de vajon eljönne-e vele? Hát, majd kiderül - gondolta.
Várt, amíg a nő elindult a gyerekéért a bölcsődébe, és úgy intézte, hogy egyszerre lépjenek ki az ajtón.
- Köszönöm a homeopátiás szereket, nagyon beváltak! - mondta Sansa, amíg a liftre vártak, aztán hozzátette: - Most már nagyon sokkal tartozom magának.
Amíg beléptek a liftbe, Sandor arra gondolt, hogy ez a beszélgetés jobban alakul, mint gondolta.
- Nos, éppenséggel leróhatja a tartozását.
- Hogyan? - kérdezte a nő meglepve, de mosolyogva.
- Szombat este koncertre akartunk menni a kollégámmal, de tegnap kiderült, hogy nem ér rá, mennie kell a szüleihez, vidékre. Arra gondoltam, esetleg eljöhetne velem, egyedül elég unalmas lenne.
- Milyen koncert, és hol?
- Ákos, az Arénában.
- Jól hangzik, szeretem. Megkérdezem a húgomat, hogy tud-e ügyelni Annára, és ha igen, akkor rendben.
- Oké - válaszolta Sandor.
- Holnap átszólok, jó?  
- Persze - bólintott a férfi.

Csütörtök reggel találkoztak a liftben, és Sansa elújságolta, hogy a húga tud jönni bébiszitterkedni, úgyhogy mehet Sandorral a koncertre, de ahhoz még ragaszkodott, hogy a jegy árát elküldje Jorah-nak.

Amikor beért a munkahelyére, Jorah egyből látta, hogy kollégájának ma jobb a kedve, mint az évek során bármikor.
- Ne haragudj, hogy nem tudok elmenni a koncertre! - mondta neki.
- Semmi gond, biztosan fontos.
- Nem tudsz elmenni valakivel, esetleg Brienne-nel? - kérdezte, pedig ő maga volt, aki Brienne lelkére kötötte, hogy nehogy elmenjen a koncertre, ha Sandor hívja.
- Nem, Brienne utálja. De nem gond, már el is adtam a jegyed - válaszolta Sandor, és közben az asztalára tette a pénzt.
- Hamar ment! Ki vette meg ilyen gyorsan?
- Ööö, a házból valaki - mondta Sandor, aztán gyorsan másik témát vetett fel: - Remélem, nincs baj a szüleiddel!
- Nem, valami kerti munkában kell segíteni - mondta Jorah, és majdnem a magasba emelte a kezét, egy "igen" kiáltással. Tudta, hogy a barátja senkivel sincs jó viszonyban a házból, kivéve az új szomszédot, és ha ezt összerakja a mai kedvével, akkor nyilvánvaló, hogy kivel fog Sandor koncertre menni. Ez még azt is megéri, hogy ő maga kihagyja a koncertet, és legalább a szülei is  örülni fognak - gondolta.

4. fejezet - Jon

Amikor a bowlingozásból hazaért, Sandor látta, hogy a szomszéd nő éppen búcsúzott valakitől. Talán a testvére, gondolta abból, ahogyan összeölelkeztek. Úgy gondolta, akkor jókor érkezett, vége a ricsajnak.

Így is volt, de aztán húsz perc múlva furcsa hangok kezdtek jönni a szomszédból. Előbb egy férfi kiabálását hallotta, bár azt nem értette, hogy mit mondott. Aztán a gyerek kezdett el ordítani. Először nem akart vele foglalkozni, úgy gondolta, hogy nem az ő dolga, de aztán olyan hangokat hallott, mintha dulakodnának. Egyszer mintha a falhoz is csapódott volna egy test. Aggódni kezdett a szomszéd nőért, remélte, hogy nem betörő jár nála. Becsengetett.

Egy ideje már csengetett, amikor végre kinyitották az ajtót. Egy férfi nyitotta ki, méghozzá egy nagyon jóképű férfi, amilyen ő sosem volt, és nem is lesz.
- Mit akar? - hangzott az arrogáns kérdés.
- Csendet! - válaszolta hasonló hangnemben. A vele szemben álló szőke férfi elbizonytalanodott. Valószínűleg nem egy kétméteres, kigyúrt fickóra számított, mielőtt ajtót nyitott. Akkor meglátta a vörös hajú nőt, aki könyörgő tekintettel nézett rá, és láthatóan ki volt sírva a szeme, az arcán pedig vörös folt éktelenkedett.
- Ki maga? - kérdezte a férfit.
- Nos, én a férj vagyok, de magának mi köze hozzá?
- Annyi a közöm, hogy nekem kellett hallgatnom. Igaz ez? A férje? - nézett Sandor Sansára.
- Nem, elváltunk - mondta halkan a nő.
Sandornak kezdett elege lenni, arra gondolt, hagyja a fenébe az egészet, de aztán ránézett a nőre, aki úgy nézett a másik férfira, ahogy még őrá sem nézett soha senki. Nem egyszerű félelem volt a szemeiben, hanem attól sokkal több. Bassza meg - gondolta.
- Itt lakik a volt férje? - kérdezte a nőt.
- Nem - intett nemet a fejével.
- Bántotta magát?
A nő bólintott.
- Menjen el! - mondta a szőke férfinak.
- Nem megyek - válaszolta az, és összefonta a karjait.
- Kifelé! - mondta hangosabban, de még mindig nem kiabálva. Megfogta a férfi karját, és kirángatta a lakásból. Nem volt nehéz, mert sokkal erősebb volt. Meglökte a lift felé, és benyomta a hívó gombot:
- Ha még egyszer meglátom itt magát, hívni fogom a rendőrséget, és még tőlem is kapni fog.
- Tudja, hogy ki vagyok én?
- Leszarom - mondta, és belökte az éppen akkor felérkező liftbe.

Ahogy visszafordult a nőhöz, látta, hogy sír. Felsóhajtott, a fasznak sem volt kedve most vigasztalgatni.
- Köszönöm - szipogta a nő.
- Menjen be, nyugtassa meg a gyerekét, még mindig ordít - förmedt a nőre, erre az összerezzent, de gyorsan becsukta az ajtót, és be is zárta.

Sandor is hazatért, és néhány perc múlva megnyugodva tapasztalta, hogy odaát is csend lett. Másnap egész nap nem hallott a szomszédból egy hangot sem. Délután kinézett néha az ablakon, hátha látja őket a játszótéren, de nem járt sikerrel.
Hétfő reggel aztán megint találkoztak a liftben.
- Köszönöm a szombat estit - mondta a nő.
- Nincs mit, utálom, ha zaj van - válaszolt neki barátságtalanul. Aztán ahogy a nőre nézett, bár kendő volt a nyakába kötve, de foltokat vett észre alatta, a nyakán. Elszörnyedt.
- Ezeket a férje csinálta magával? - kérdezte, magában meg azon gondolkodott, miféle vadbarom csinálhat ilyet egy nővel? Bár valószínűleg a saját bátyja is hasonló lenne, csak azt egy ilyen vékony, gyenge nő nem élné túl.
- Igen - válaszolta Sansa -, részben emiatt váltam el.
- Hát, ezt megértem. Rakasson fel láncot, vagy nézzen ki, mielőtt kinyitja az ajtót, és ne engedje be. Nem biztos, hogy mindig otthon leszek. De ha megint ilyen helyzetbe kerül, kopogjon át a falon - mondta neki, maga sem értette, hogy miért.
- Köszönöm - mondta a nő, és halványan rámosolygott, aztán elváltak útjaik.

A francba, mibe keveredtem - gondolta magában, amíg a metrón ült. Ezért nem akart sosem a szomszédokkal foglalkozni. Mindig távol akart maradni az életüktől, a gondjaiktól. Igaz, ez most egy komolyabb helyzet volt, jutottak eszébe a nő foltjai a nyakán. Szerencsétlen csaj, ahogy nézett a fickóra, igazi rettegés volt a szemében. Pedig milyen gyönyörű kék szemei vannak! Furcsa is volt neki, hogy tőle nem ijedt meg, bár ezek után nem csodálkozott rajta. Akit ez a szépfiú így megvert, már nem ijeszthet meg holmi összeégett arcú fickó. Ki gondolná, hogy az ilyen csinibabáknak is ilyen mocskos faszok járnak? Hát, szar az élet! - gondolta végül, aztán belépett az irodába.


******

Sansa kimondhatatlanul hálás volt a szomszédjának. Ha Sandor Clegane nem lép közbe, nem tudja, mi történt volna szombat este. Fogalma sem volt, mit csináljon Joffreyval, mindenesetre megfogadta Sandor tanácsát, és még hétfő reggel beszélt egy lakatossal, aki délután ki is jött, és egy láncot meg egy hevederzárat is felszereltetett.

Délelőtt felhívta Petyr Baelish titkárnője, akivel másnap tizenegy órára beszélt meg találkozót. Szerencsére kedden nem volt diákja, így aznap bármikor ráért, természetesen úgy, hogy Annát legkésőbb fél négykor elhozhassa a bölcsődéből. Délután kettőkor, éppen amikor a lakatos szerelte az új zárat, megint telefonja volt, és a bátyja, Jon kereste. Megbeszélte vele, hogy másnap tizenegy előtt találkoznak a kiadónál, utána pedig együtt ebédelnek, és aznap Jon náluk alszik.

ásnap már alig várta, hogy találkozzon végre a bátyjával. Nagyon szerették egymást Robbal is, és Jon ugyanolyan kedves volt a számára. Bár, hasonlítani egyáltalán nem hasonlítottak, mert Sansa az édesanyja vörös haját és kék szemét örökölte, de az összes testvére az apjukra hasonlított barna hajukkal és szemükkel. Egyedül Robb volt még, akinek, ha a haja barna is volt, de legalább a szeme olyan kék, mint neki.
Ahogy közeledett a kiadóhoz, látta, hogy Jon már ott várja, egy fának támaszkodva.
- Szia, Hugi! De csinos vagy! - mondta neki.
- Köszönöm, te pedig egyre vagányabbul nézel ki! - Aztán megölelték egymást.
- Feljössz velem? Biztosan nem hosszú idő.
- Hát persze - mondta Jon.

Mikor felértek, Ygritte Sansához fordult:
- Baelish úr már várja.
- Köszönöm - válaszolta Sansa, akinek nem kerülte el figyelmét, hogy a vörös titkárnő milyen szemekkel nézett a bátyjára -, addig nem baj, ugye, ha a testvérem itt kint megvár?
- Nem, persze, csak nyugodtan! - mondta Ygritte, de magában már azon töprengett, hogyan kellene beszédbe elegyednie ezzel a jóképű férfival.

Amikor Sansa belépett Petyr Baelish irodájába, a férfi éppen bele volt merülve egy újságcikkbe, de ahogy a fiatal nő belépett, azonnal mosolyogni kezdett rá.
- Á, üdvözlöm, milyen kellemes meglepetés! - lelkendezett, mintha nem az ő titkárnője egyeztetett volna időpontot Sansával.
- Köszönöm - mondta a nő, mert fogalma sem volt, mit mondhatna erre.
- Kár, hogy nem tizenkét órát beszéltünk meg, akkor eljöhetett volna velem ebédelni. Mindig olyan magányosan szoktam enni. Ez nem túl vidám - szomorkodott a férfi.
- Talán majd legközelebb, most úgyis velem jött a bátyám, aki éppen Magyarországon tartózkodik.
- Miért, hol lakik? - érdeklődött Baelish.
- Svédországban - válaszolta Sansa.
- Akkor biztosan ritkán találkoznak, ugye?
- Sajnos igen.
- Nos - tért a tárgyra a férfi -, én megfelelőnek találtam a múlt havi munkáját, úgyhogy már alá is írtam az ívet, megkérem, hogy adja le a munkaügyön. Illetve, adja oda a titkárnőmnek, és ő biztosan elintézi.
- Köszönöm - mondta ismét Sansa, és átvette az ívet.
- Akkor, egy hónap múlva!
- Viszontlátásra - köszönt még el a lány.

Odakint átadta az ívet Ygritte-nek, aki élénk beszélgetésben volt éppen Jonnal, aztán elindultak a bátyjával ebédelni.
- Mihez lenne kedved? - kérdezte Jon.
- Nem is tudom, neked?
- Én szeretnék valamilyen mediterrán vagy olasz ételt enni. Ez a titkárnő ajánlott egy helyet a Dohány utcában, ígéretesnek tűnik.
- Jól hangzik, elmehetünk - mondta Sansa.

Mikor odaértek, és leültek, már Jon is észrevette a foltokat a nyakán.
- Mi történt veled? - kérdezte összehúzva a szemöldökét.
- Szombat este látogatóm volt.
- Joffrey?
Sansa bólintott.
- Mit csinált?
- Ezt - mondta Sansa, és előbb felhúzta a karján a blúzt, aztán levette a sálat, felfedve a nyakán éktelenkedő foltokat, de utána gyorsan vissza is kötötte.
- Hogy sikerült tőle megszabadulni? – kérdezte Jon, és akaratlanul is ökölbe szorította a kezét.
- A szomszédom átjött a zaj miatt. Aztán tulajdonképpen kidobta Joffreyt.
- Az a nagydarab, akiről Arya mesélt?
- Igen - bólintott Sansa -, valószínűleg róla beszélt.
- Akkor még szerencse, hogy ott lakik mellettetek.
- Igen. De elég rólam, mesélj magadról! - kérte Sansa.

Közben kihozták az ételeket, és amikor Sansa belekóstolt a tésztájába, elismerően bólintott.
- Mmm, ez tényleg nagyon jó!
- Valóban - mondta Jon az első falat pizza után.
- Szóval, meddig leszel itthon? - kérdezte Sansa.
- Csak egy hétig, viszont úgy néz ki, haza fogok költözni.
- Tényleg? - lepődött meg a húga, hiszen Jon már évek óta külföldön élt.
- Igen, meguntam. Mindig hideg van - viccelődött Jon. - Azon kívül olyan lehetőséget ajánlottak, amit nem lehet kihagyni. Svéd fizetésért magyarországi munkát. Hiányoztok már, Annát még nem is láttam - tette még hozzá, és arra gondolt, talán Sansát is megvédhette volna Joffreytól, ha nem külföldön él. Persze, ezt a lánynak nem mondta, nehogy azt higgye, csak miatta költözik vissza.
Sansa visszamosolygott.
- És a barátnőd?
- Három hónapja szakítottunk.
- Ó, hát így akkor könnyebb.
- Igen.

Ezután mindketten az evéssel foglalkoztak, de kisvártatva Jon újra megszólalt:
- De ha hazaköltöztem, el kell, hogy hozzál ehhez a kiadóhoz, ezt a dögös titkárnőt még látnom kell!
Sansa elnevette magát:
- Úgy láttam, nem lennél neki sem ellenére.

Mikor hazamentek, Sansa megmutatta Jonnak a lakást, aztán elmentek Annáért. Sansa előbb maga sem értette a furcsa érzést, de aztán rájött, hogy ma Jonnal többet nevetett, mint az elmúlt hónapokban összesen. De a féltestvére mindig ilyen hatással volt rá, gyerekkoruktól fogva.
Ahogy a bölcsődéből ballagtak haza, Sansa már messziről meglátta a magas férfit, aki velük szemben tartott hazafelé.
- Ott jön a szomszédom - mondta Jonnak.
- Tyűha, tényleg jó magas - állapította meg a bátyja is.
- A házban mindenki utálja, és fél tőle, mert ilyen magas, és mert össze van égve a fél arca - csóválta Sansa a fejét.
- Hát, az emberek ilyen előítéletesek - sóhajtotta Jon.

*****

Sandornak nem volt túl jó napja ma. Jorah nem volt bent, ma ő végzett otthoni munkát, és Lysa az agyára ment, mert folyton okoskodott. Ezért aztán Sandor jól megbírságolta a mai ügyfélt. Az a bájgúnár könyvelő amúgy is az idegeire ment, már az első percben. Aztán Lysa ebédnél kitalálta, hogy neki le kéne vágatnia vállig érő haját, mert már nem divat. Mintha divatból lenne ekkora a haja. Azért ért vállig, hogy minél többet el tudjon takarni vele az égett arcából. Ráadásul, még szerencse, hogy elég dús haja volt, mert a feje egy részén, ahol megégett, nem nőtt haj. Ha rövid lenne, akkor az is látszana, így viszont rá tudja fésülni, és talán nem annyira veszik észre.
Szerencsére ezután a kolléganője Brienne-t árasztotta el divattanácsokkal, egyáltalán nem figyelembe véve, hogy a nő majdnem két méter.

Mikor hazafelé tartott, már alig várta, hogy otthon legyen. Eldöntötte, hogy holnap egyáltalán nem fog otthonról kimozdulni, hanem végre lesz egy nyugodt napja. Az utcában már messziről meglátta, hogy vele szemben a szomszéd nő jön, a kislányával és egy sötét hajú férfival. Mióta itt lakik a nő, még nem látta ennyit nevetni, de most úgy tűnt, hogy jókedvű volt.
Milyen szép, amikor nevet - gondolta -, bár magában hozzátette, hogy szomorúan is szép volt. De miken is gondolkodom? - lepődött meg saját magán.
Vajon ki lehet a férfi? - morfondírozott magában, és meglepődve tapasztalta, hogy nem örül annak, hogy ez a jóképű férfi megnevetteti a nőt.

Éppen akkor találkoztak össze, a ház előtt. A nő már messziről mosolygott rá, és most meg is szólította:
- Jó napot, örülök, hogy találkoztunk. Bemutatom a bátyámat, Havas Jont.
- Örülök - dörmögte, és valahol elégedettséggel töltötte el, hogy a férfi Sansa bátyja.
- Köszönöm, amit a húgomért tett - nyújtotta neki a kezét Jon.
- Nincs mit - válaszolta neki, és kezet fogtak.
- Megfogadtam a tanácsát, tetettem fel láncot, és még egy hevederzárat is - mondta neki a liftben Sansa.
- Lényeg, hogy használja is - mondta a nőnek.
- Nincs kedve meginni velünk egy kávét? - kérdezte tőle Sansa, miközben kinyitotta a bejárati ajtaját.
- Nem, kösz! - mondta, aztán minden további nélkül becsukta az ajtót.

Bent a lakásban arra gondolt, hogy egy idióta. A nő áthívta kávézni, ő meg nem fogadta el, pedig az első szomszéd, aki nem fél tőle. Ráadásul, igazán szemrevaló szomszéd. Főzött magának egy kávét, közben arra gondolt, ezt ihatná a szomszédban is. Aztán az jutott az eszébe, hogy ugyan, miről is cseverészne velük? Nem, jobb is, hogy nem fogadta el a meghívást. Leült a laptopja elé, bekapcsolta, aztán megnyitotta a dokumentumot, amiben a könyve készült. Egy darabig bámult a képernyőre, aztán nagyot sóhajtott. Felállt, odament az ablakához, és lenézett a játszótérre.

3. fejezet - Születésnap

Sandor Clegane kíváncsian állt az ablakában, a függöny mögött. Szerda volt, ma ismét itthonról dolgozott. Általában mindig a szerdát választotta az otthoni munkavégzésre, kivéve, ha Brienne vagy Jorah kérte azt a napot. Ma valahogy nem ment neki a munka. Illetve azzal már készen volt, viszont ma a könyvével is akart foglalkozni, de képtelen volt rá. A szomszédba kilenckor megint becsengetett egy duci fiú, aztán másfél óra múlva megint jött a lány, akit már látott. Nagyon kíváncsi volt, vajon mit csinálhatnak?

Mindenesetre idáig elégedett volt, mert az új szomszédok elég csendesek voltak, még egyszer sem kellett szólnia nekik, pedig az előző három szomszédhoz már első héten átkényszerült. Ezek viszont mindjárt egy hónapja itt laknak, és még semmi. Néha, amikor szerdán otthon volt, zene hallatszott át, de az igazán nem zavarta, mert komolyzene volt. Hogyan is zavarhatná Bach vagy Beethoven? Sőt, amikor Mozart egyik D-dúr Divertimentója szólalt meg, az kifejezetten örömmel töltötte el, mert az egyik kedvence volt. Ma viszont, éppen ebédelni kezdett, amikor majdnem félre nyelte a falatot, ugyanis a szomszédban megint megszólalt a zene. Metallica. Eddig csak komolyzenét hallott átszűrődni, úgyhogy most a rockzene eléggé meglepte. Bár, neki ezzel sem volt gondja, mert a Metallicát szerette. Mindenesetre furcsa.

Most ott állt az ablakban, és a nőt figyelte, aki a játszótéren hintáztatta gyermekét. Magának sem akarta bevallani, de kezdte érdekelni a nő. A zenei ízlése, a látogatói mind-mind érdekessé tették a számára. Érdekelte, vajon miért nem nevet soha, miért van, hogy csak a gyerekére szokott rámosolyogni? A férjét sem látta még, már ha van neki. Talán meghalt? Ez megmagyarázná az állandó szomorúságot, bár, akkor talán feketében járna. Márpedig a nő nem gyászol, ez egészen biztos.
Mostanában egyre többször állt az ablakában, és várta, mikor bukkannak fel a játszótéren. Persze, sok mindent nem látott onnan fentről, de ez annyira nem zavarta, végül is, nem egy kukkoló ő.

Másnap reggel, ahogy indult dolgozni, éppen beszállt a liftbe, amikor nyílt a szomszéd lakás ajtaja, és a nő odaszólt neki:
- Tartaná nekünk a liftet, kérem!
- Hogyne - válaszolta.
A nő gyorsan bezárta az ajtót, és betolta a babakocsit a liftbe.
- Köszönöm - mondta neki -, ma korábban jön az egyik tanítványom, sietnem kell.
Szóval tanít! Így már érthető - gondolta a férfi, de csak biccentett egyet.
- Sansa Stark vagyok, ő pedig Anna - mondta a nő.
- Sandor Clegane - válaszolta a férfi.
- Örvendek - mondta Sansa, és ekkor érkeztek le a földszintre.

Ahogy kiléptek a házból, a nő ránézett:
- Szombaton lehet, hogy egy kicsit hangosabbak leszünk. Annának lesz az első születésnapja, és a testvéreim eljönnek délután megünnepelni. A bátyámnak három gyermeke van, lehet, hogy zajosak lesznek.
- Köszönöm, hogy szólt. De valószínűleg nem leszek itthon.
A nő bólintott, aztán a ház sarkánál elköszönt, mert az ellenkező irányba mentek, nem a metró felé.

Sandor menet közben azon gondolkodott, hogy talán lehetett volna kedvesebb is. Végül is, még egyik szomszédjának sem jutott eszébe, hogy előre szóljon, ha bulit rendez. Eredetileg nem tervezett semmit, de talán megbeszéli Jorah-val, hogy a holnap esti sörözést tegyék át egy szombat délutáni bowlingozásra. Vajon mit tanít, talán korrepetál? Habár, a látott tanítványok már felnőttek voltak, akkor lehet, hogy valamilyen nyelvet.

Mikor beért, megkérdezte Jorah-t:
- Szombaton nincs kedved eljönni bowlingozni?
- Bowlingozni bármikor van kedvem - felelte vigyorogva a munkatársa.
- Akkor kettőre érted megyek, jó?
- Olyan korán? - kérdezte Jorah.
- Igen, a szomszédban szülinapi zsúr lesz - grimaszolt Sandor.
- Akkor már értem.


*****

Sansa a bölcsődéből hazafelé a szomszédján tűnődött. Nem értette, miért mondják azt rá, hogy félelmetes. Végül is, tényleg elég magas és nagydarab, de nem kövér, inkább izmosnak tűnt öltönyben. Az arca pedig elég rendesen össze van égve, neki legalábbis égési sérülésnek tűnt, de attól még nem biztos, hogy rossz ember. Ő már tudta, hogy egy szép arc nem jelent semmit, hiszen Joffrey gyönyörű volt, és mégis rengeteg szenvedést okozott. Azt viszont rögtön látta, hogy Margaerynek nincs igaza. Ez a férfi egyáltalán nem középkorú, inkább valahol harminc-harmincöt között lehet.

Ránézett az órájára, éppen háromnegyed nyolc múlt, ezért gyorsabb lépésekre kapcsolt, mert Gendry nemsokára itt lesz. A tanítás után folytatta a fordítást, délután pedig visszament Annáért.

Szombaton korán reggel kelt, sütött Annának egy csoki tortát, lufikat fújt fel, girlandokat aggatott a falakra, aztán megfőzte kettejüknek az ebédet. A vendégeket délutánra hívta, mert nem volt akkora ebédlőasztala, aminél mindannyian elfértek volna.
Délután kettőkor érkeztek meg, előbb Robb és családja, aztán Arya. Robb, Sansa bátyja huszonnyolc éves volt, hat éve házasodtak össze Talisával. Az esküvőjük után egy évvel megszületett az első fiúk, akit követtek másfél éve az ikrek, úgyhogy három fiúk volt összesen. Sansa nem irigyelte Talisát, három gyermekkel nem lehetett könnyű, pláne három fiúval.
- Képzeljétek! A héten beszéltem Jonnal, hétfőn hazajön egy hétre - újságolta Arya.
- Jaj, de jó, és hol alszik majd? – lelkesedett Robb.
- Gondolom nálam.
- Ugye eljön majd meglátogatni, bennünket is? - kérdezte Sansa.
- Biztosan.
Sansa nagyon örült, mert igazán szerette Jont, aki apja első házasságából született. Az édesanyja meghalt nem sokkal a szülés után, és az ő anyjuk sajátjaként nevelte. Jon, amikor felnőtt, az anyja iránti tiszteletből felvette a nevét, így őt most Havas Jonnak hívták.

- Megszoktál már itt lakni? - kérdezte Talisa.
- Igen, azt hiszem - válaszolta Sansa, magában pedig a rémálmaira gondolt, amik még mindig nem múltak el.
- Milyenek a szomszédok? - érdeklődött Robb.
- Nem annyira ismerem őket. Illetve a hatodikon van egy család, nekik a gyerekük is ide jár a játszótérre, ezért az anyukájával már megismerkedtem, jövő héten csütörtökre meg is hívtak bennünket vacsorázni.
- Jaj, de jó! Ez igazán kedves - örvendezett Talisa, aki nagyon kedvelte a sógornőjét, és szívből sajnálta, hogy ilyen durva férjet fogott ki.
- És a közvetlen szomszédok? - kérdezte Arya.
- A szemben lévő két lakásban idősek laknak, őket nagyon ritkán látom. Mellettem egy férfi, de vele is csak egyszer találkoztam még, éppen a héten.
- És milyen? - kíváncsiskodott tovább Arya.
- Nem tudom, csak néhány szót beszéltünk, amíg lementünk a lifttel. - Sansa nem mondta el, hogy milyen pletykákat hallott a szomszédjáról, részben azért, mert nem akarta, hogy a testvérei aggódjanak, részben pedig azért, mert ő eddig nem tapasztalta meg ezeket, így igazságtalanságnak érezte volna.

A fiúk már nagyon nem bírtak magukkal, ezért lementek a játszótérre. Margaeryék most nem voltak ott, pedig Sansa örült volna, ha bemutathatta volna a testvéreinek, mert a fiatal anyuka egyre szimpatikusabbá vált számára.
Fél hatkor mentek vissza a lakásba, akkor a vendégek el is kezdtek hazafelé készülődni. Lekísérték Robbékat az autójukhoz, és elbúcsúztak. Anna lelkesen integetett utánuk. Éppen amikor a testvére kombija kifordult a ház elől, az ő Hondája mellé leparkolt egy Skoda Superb. Amikor Sandor Clegane kiszállt belőle, és meglátta őket, odabiccentett, Sansa pedig vissza. Miután bement a házba, Arya megszólalt:
- Jézusom, ez az óriás is itt lakik? - kérdezte.
- Igen, ő lakik mellettünk - válaszolta Sansa, és húga arckifejezését látva még ő is elmosolyodott.
- Hűha, durván néz ki - mondta Arya.
- Igen, elég magas.
- Az egy dolog, de milyen az arca? A vállig érő haja sem tudja eltakarni - húzta fel az orrát Arya.
- Nekem égési sérülésnek tűnik.
- Borzasztó csúnya! - utálkozott Arya.
- Ugyan, Joffreynak milyen szép arca van, és milyen ember? - Sansa kezdte megsajnálni a szomszédját, akit mindenki első látásra elítélt a kinézete miatt. Pedig, szegény nem is lenne csúnya, ha nem lenne az a hatalmas, fél arcát beterítő sebhelye.
- Ez igaz, de attól még én képtelen lennék megcsókolni ezt a fickót - mondta Arya.
- Nem is kell megcsókolni, egyikünknek sem - vonta fel Sansa a szemöldökét.
- Még szerencse! Na, jó, most már mennem kell a metróhoz - mondta a húga. Átölelték egymást és elment.

A lakásban Sansa elkezdett rendet teremteni, és éppen mosogatott, amikor csengettek. Ahogy az órára nézett, látta, hogy a húga tíz perce indult el. Biztosan itt hagyott valamit - gondolta. Mosolyogva nyitott ajtót:
- Itt hagytál vala... - de a mosolya hirtelen lehervadt, a jókedv helyét a kétségbeesés vette át. Az ajtóban Joffrey állt. Gyorsan csukta volna be az ajtót, de volt férje gyorsabb volt, és cipőjét az ajtó és a fal közé rakta.
- Na-na! Nem is örülsz nekem, kedves feleségem? - kérdezte gúnyosan.
- Nem vagyok a feleséged - tiltakozott erőtlenül Sansa.
- Nem, de attól még Anna apja vagyok.
- Távoltartási végzésem van ellened, te is tudod! - próbálkozott a nő.
- Ugyan, drágám, az csak hatvan napig volt érvényes, már lejárt.
- Kérlek, menj el!
- Nem megyek! Na, csak Anna születésnapja miatt jöttem - mondta kedvesebb hangon Joffrey, és Sansa elbizonytalanodott.
- Nézd, még ajándékot is hoztam neki - mutatott fel a férfi egy rózsaszín csomagot, amin egy hatalmas piros masni volt. Közben ártatlan arccal nézett Sansára.
- Hát jó - nyitotta ki a nő az ajtót, de azért hozzátette - tíz percet kapsz.
- Persze - válaszolta Joffrey.

- Szervusz, kicsikém - kapta fel Annát.
- Ma-ma-ma-ma - válaszolta a kislány.
- Igen, a nagyi is szívesen eljött volna, de anya biztosan nem engedte volna be - mondta neki Joffrey. Anna persze ebből nem sokat értett, Sansa viszont tudta, hogy mindez neki szól. Idegesen tördelte a kezét, de nem mert a volt férjével ellenkezni, nehogy felbosszantsa.
- Boldog születésnapot, kincsem! - adta át Joff az ajándékot, majd segített kinyitni Annának a dobozt, mert a kicsi még nem tudta. Egy nagyon szép, puha baba volt benne, azt még Sansa is megállapította, hogy a volt férje igazán ügyesen választott ajándékot.
Aztán Joffrey Sansához fordult:
- Szülinapi tortája nem volt?
- De igen - vallotta be Sansa.
- Meg sem kínálsz? - kérdezte.
- De igen, kérsz?
- Hát persze, köszönöm!
Sansa vágott egy szeletet a tortából, és átnyújtotta Joffreynak. Az beletette Annát a járókába, és evett egy falatot a tortából. Amikor lenyelte, megkérdezte:
- Honnan való ez a finomság?

- Én sütöttem - válaszolta Sansa.
- Még arra sem voltál képes, hogy a lányom első születésnapjára cukrászdából rendelj tortát? - Joffrey hangsúlya vészesen közelített a régihez.
- Én csak... - kezdte volna a rémült nő, de a férfi belefojtotta a szót.
- Persze, mindig csak te! Létezik másvalaki is Sansán kívül? Elvitted a gyermekem a mi csodálatos villánkból azért, hogy erre a nyomortelepre hozd. Van egyáltalán külön szobája?
- Persze, hogy van - válaszolt Sansa.
- Akkor mutasd!
Sansa kinyitotta a gyerekszoba ajtaját.
- Ezt a lyukat nevezed te gyerekszobának? - kérdezte tőle Joffrey. - A mi házunkban akkora szobája volt, mint ez az egész lakás!
Sansa kétségbeesetten nézett az órára.
- Menj el, kérlek! Letelt a tíz perc - tette hozzá.
- Nem érdekel, jogom van látni a lányomat! - kiabálta Joffrey.
- Már láttad - válaszolta Sansa, és Joffreynak egyébként sem volt láthatási joga, de ezt nem merte neki mondani.
- Még nem eleget - mondta Joffrey, és visszament a nappaliba, a járókához.
- Gyere, kincsem - emelte fel újból Annát.
Sansa elkeseredetten nézett a férfira, és fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Ez a gyönyörű nap olyan hirtelen változott rémálommá, hogy szinte fel sem fogta mi történt. Csak azt érezte, hogy fél. Ugyanúgy fél Joffreytól, mint eddig bármikor máskor. Hiába nem a felesége már, mégis, a volt férje magabiztosan áll a nappalijában és őt pocskondiázza, ahogyan korábban is.

- Menj el! - mondta.
- Menj el! - ismételte Joffrey gúnyosan. - Talán, kérlek, menj el!
- Kérlek, menj el - hangzott reszelős hangon a kérés Sansától. Joffrey figyelmét persze nem kerülte el.
- Csak nem félsz tőlem?
Berakta Annát a járókába, közben azt mondta neki:
- Az anyukád nagyon udvariatlan lett. Mi történt vele? Minden jó modor kiveszett belőle. Talán meg kellene tanítanom újra arra, hogyan kell viselkedni.
Sansa kihátrált a szobából. Bármi is fog történni, nem akarta, hogy Anna lássa. Joffrey utána lépett. Elkapta a karját, és megcsavarta, aztán kiabálni kezdett vele:
- Hová mész, te kis ribanc?
- Ne bánts! - kérlelte Sansa.
- Nem bántalak, azt kapod, ami jár! - üvöltötte Joffrey, és arcon csapta. Aztán keményen megmarkolta a mellét.

Anna odabent sírni kezdett.
- Anna sír! - próbálkozott Sansa.
- Majd abbahagyja. Legalább erősödik a tüdeje - röhögött Joffrey.
- Kérlek!
- Ugye, hogy tudsz te udvarias is lenni! Máris hatott az oktatás. - Joffrey gúnyosan nevetett rajta.
- Ne, ne csináld! - könyörgött most már Sansa.
- Az enyém vagy, te mocskos kurva. - Azzal nekilökte a falnak. Sansa már zokogott.
Akkor Joffrey megmarkolta a nyakát, és egyik kezével elkezdte fojtogatni, a másikkal benyúlt Sansa pólója alá, és a mellét csavargatta fájdalmasan.
- Kérlek...
- Nem, most meg foglak dugni, utána pedig fogod a tetves cuccaidat, és hazajössz velem. Te az enyém vagy, azt csinálok veled, amit akarok.
Hirtelen csengőszó hallatszott.
- Kussolj, majd abbahagyja!

De a csengetés nem akart abba maradni. Sőt, a csengető egyre ingerültebbé vált.
- Na, majd én adok neki - mondta Joffrey, és az ajtóhoz ment.

2. fejezet - Munkahelyek

Reggel kilenc óra előtt tíz perccel megszólalt a csengő, mivel megérkezett Arya.
- Na, hogy nézek ki? - kérdezte meg a húgát Sansa, miután beengedte.
- Nagyon csinos vagy, mint egy üzletasszony - mondta Arya.
- Izgulok, remélem, minden rendben lesz!
- De elvileg már csak a részleteket beszélitek meg, nem?
- Úgy tudom, igen.

A Baelish & Bolton kiadó a belvárosban volt, ezért Sansa metróval ment, így legalább a parkolással nem kellett törődni, és talán el sem fog tévedni. Azért volt egy mini térkép is a táskájában, mert még sohasem járt arrafelé. Amikor megérkezett, felnézett az épületre. Régi, patinás ház volt, és a bejárat mellett egyszerű, nem túl hivalkodó márványtábla hirdette azt a kiadót, ami az ország egyik legnagyobbja volt, és aminek érdekeltségébe rengeteg újság, folyóirat és könyv tartozott.
Sansa egy-két próba fordítást már kapott, és mivel a kiadó elégedett volt a munkájával, ezért szerződést ajánlottak neki. A fiatal nő számára ez ideális munka, hiszen végezheti otthonról, tehát nem gond, ha Anna beteg, kényelmesen tudja hordani a bölcsődébe, és mivel az idejét maga osztja be, tud nyelvet is tanítani néhány diáknak.

A recepciós a legfelső emeletre küldte, ahol egy titkárnő fogadta.
- Jó napot kívánok, Baelish úrhoz jöttem. Sansa Stark a nevem - mutatkozott be.
- Üdvözlöm, engem Ygritte-nek hívnak, Baelish úr titkárnője vagyok. Kérem, foglaljon helyet - mutatott egy bőrkanapéra - Baelish úr éppen Bolton úrral tart megbeszélést, de néhány perc múlva végeznek. Kér esetleg addig valamit inni? - kérdezte a vörös hajú titkárnő, magában pedig azon gondolkodott, vajon mit akarhat Baelish ettől a fiatal nőtől? Elvileg munkaügyben hívta be, de azt a személyzeti osztály szokta rendezni. Igaz a főnöke észjárása eléggé furcsa volt, sosem lehetett tudni, hogy mit, miért tesz.
- Köszönöm, talán egy pohár vizet - válaszolta Sansa, és leült.

Csak két-három perce várakozott, amikor nyílt a nagy, kétszárnyas tölgyfa ajtó, és kilépett rajta két férfi.
- Akkor holnap beszélünk, Petyr! - mondta az idősebb, aztán bólintott, előbb Ygritte-nek, majd Sansának is.
A fiatalabb most Sansához fordult:
- Üdvözlöm, ön biztosan Stark kisasszony!
Sansa gyorsan felállt, és kezet nyújtott:
- Így van, örülök, hogy megismerhetem!
Petyr Baelish negyvenöt körüli, kissé alacsony, de nagyon kellemes modorú férfi volt, öltözékére a már-már túlzott elegancia volt jellemző. Amikor Sansa meglátta, örült, hogy a csinosabbik kosztümjét vette fel, mivel a férfi inkább nézett ki úgy, mintha színházba készült volna, mintsem munkahelyre.

- Jöjjön, kérem - fogta meg a karját leendő főnöke, és betessékelte az irodájába.
Sansa futólag körbenézett az irodában, és meglepődött azon, amit látott. A Lannistereknél látott már fényűző berendezést, de rájuk inkább a modern holmik voltak a jellemzőek. Ez az iroda viszont tökéletesen beleillett az épületbe, mivel valóban antik bútorokból állt a berendezés, nem csupán antik stílusúakból. Sansa tudta, hogy mit jelent a különbség, hiszen édesanyjának volt egy szekreterje, amit mindig féltő gonddal óvott. A szekreter most Robb ügyvédi irodájában van, némiképp ezzel is komolyabbnak láttatva testvérét.

- Nos tehát, azért van itt, mert szeretnénk önnel szerződést kötni, így van? - kérdezte a férfi.
- Igen! - Sansa kényelmetlenül érezte magát attól, ahogyan a férfi ránézett.
- Kérem, meséljen magáról néhány szót!
- A Debreceni Egyetem anglisztika szakán végeztem. Huszonnégy éves vagyok, és van egy kislányom.
- Értem. Az önéletrajzában azt olvastam, hogy Békéscsabáról származik. Miért költözött ide, a fővárosba?
- Miután elváltam, úgy gondoltam, hogy jót tenne egy kis környezetváltozás. - Sansa kényelmetlenül érezte magát ettől a kérdéstől, és ez nem kerülte el Petyr Baelish figyelmét sem, viszont ő másra gondolt a zavar okaként.
- Nem fog problémát jelenteni a gyermeke a munka elvégzése szempontjából?
- Biztosan nem, ezt megoldottam, bölcsődébe fog járni.
- Jól van. Nos, azt hiszem, ez az állás kisgyermekes anyáknak tökéletes, mivel maguk oszthatják be az idejüket, és az anyagok leadását online is intézheti majd.
Ezután még megállapodtak az anyagi részletekről, aztán kezet fogtak.
- Nos, örülök, hogy a mi csapatunkat fogja erősíteni, kisasszony. Ezután majd havonta fogunk találkozni, amikor aláírom majd önnek az elvégzett munka igazolását, hogy a munkaügy át tudja utalni a fizetését. Emiatt a titkárnőm majd mindig felhívja, és időpontot egyeztet önnel.
- Köszönöm! - válaszolta Sansa, és örült, hogy sikerült megállapodnia, méghozzá elég jó fizetést fog kapni.

Miután elment, Petyr Baelish behívta a titkárnőjét.
- Ygritte, kedvesem, lesz szíves majd Stark kisasszonnyal minden hónap ötödike környékére időpontot egyeztetni, rendben?
- Természetesen - válaszolta Ygritte, és még kevésbé értette a helyzetet, mint eddig.

Sansa bizakodva tartott hazafelé. Aggódva készült erre a megbeszélésre, hiszen a megélhetésük függött rajta. Volt ugyan félretéve pénze, és még a szülei örökségéből is maradt a lakásvásárlás után is, de arra úgy tekintett, mint vésztartalék, ezért nem akart hozzányúlni. Most viszont, olyan jó szerződést kötött, amiből meg tudnak élni Annával, tehát, ha még tanítványai is lesznek, akkor kényelmesen élhetnek. Ahogyan sétált a metróhoz, még az áprilisi nap is kisütött, majdhogynem jó kedvre is derült. Persze, csak majdnem. A Deák téren felszállt a kettes metróra, azzal ment az Örs vezér teréig. A metrón senki nem foglalkozott vele, és ez üdítő változatosságot jelentett Békéscsabához képest, ahol sokan ismerték.

Mikor bement a házba, gondolt egyet, és becsengetett a közös képviselőhöz. Miután bemutatkozott, és átvette a tájékoztatót, hogy mennyi közös költséget kell majd fizetnie, rátért arra, ami valójában érdekelte.
- Mondja, van valamilyen közös tároló helyisége a háznak? Arra az esetre, ha vennék egy kerékpárt.
- Hogyne - válaszolta a gondnok. - Adok is hozzá kulcsot magának, akár a babakocsit is lenn hagyhatja, ha úgy kényelmes.
Ezzel megmutatott a bejárati ajtó mellett egy olyan tárolót, ahol már több kerékpár állt, sőt egy babakocsi is volt.
- Köszönöm, nagyon kedves!
- Nincs mit, asszonyom. A kedves férjének hogy tetszik itt?
- Elváltam - fogta rövidre Sansa. Elköszönt, és beszállt a liftbe. Vége is volt a jó hangulatának.

Másnap már meg is kapta első fordítani valóját, egy regényt. Fordított már ilyesmit, így aztán először elkezdte olvasni, hogy teljesebb képet kapjon.
A héten vett még egy-két dolgot az Ikeában, főleg Anna szobájába, ami végre kezdett gyerekszobának kinézni. Minden nap kimentek a ház előtt lévő játszótérre, ahol szerencsére nemcsak homokozó és mászóka volt, hanem babahinta is, Anna pedig imádott hintázni.
Egyik délután, amikor a liftet várta, az egyik szomszéd elkezdett beszélgetni vele:
- Hogy tetszik itt?
- Kellemes - válaszolta Sansa szűkszavúan.
- A szomszédjával megismerkedett már? - kérdezte a másik, és Sansa figyelmét nem kerülte el, hogy a kérdés csak az egyik szomszédjára vonatkozott. Hogy melyikre, azt nem tudta, de mivel egyiket sem ismerte még, így a válasz nem volt nehéz:
- Nem, miért?
- Ami késik, az nem múlik - mondta vigyorogva a szomszéd, aztán az ötödiken kiszállt.


******

- Milyen az új szomszéd? - Jorah Mormont szabadságon volt a múlt héten, ezért most azt a kérdést tette fel kollégájának, ami a legjobban érdekelte.
- Nem tudom, de még nem kellett átmennem - válaszolta Sandor, és ahogy kimondta, maga is meglepődött, hogy már egy hete laknak a szomszédjában, de még nem hallott onnan semmit.
- Csak nem egy egyedülálló?
- Nem hiszem, bár amikor költöztek, akkor csak egy nőt láttam egy gyerekkel, apucit még nem.
Jorah elnevette magát, ugyanis Lysa Arryn használta az apuci szót a férjére, mióta a drága Robert megszületett.
Sandor látta, hogy a kollégájának rögtön leesett a poén. Ezért is kedvelte Jorah-t, aki azon kevesek egyike volt, akivel elég jó, mondhatni baráti viszonya volt. Egyszerre kerültek az adóhatósághoz, és rögtön egymásra hangolódtak. Jorah megrögzött agglegény volt, így aztán ráértek esténként kocsmázni. Persze nem jártak állandóan, kéthetente péntek volt az ők napjuk. Néha bowlingozni is elmentek, olyankor Brienne is velük tartott. Remekül néztek ki, hármójuk átlag magassága meghaladta a két métert, mivel Brienne és Jorah is majd' két méter volt, Sandor pedig még meg is haladta. Mindenesetre, senki nem mert beléjük kötni.


- Lemaradtam valamiről a múlt héten? - kérdezte Jorah.
- Semmiről, hacsak Lysa legújabb agymenését figyelembe nem veszem - mondta Sandor.
- Most éppen miről? - sóhajtotta kollégája.
- Homeopátia a gyermeknevelésben - jött oda hozzájuk Brienne, aki egy kávéért jött a teakonyhába, ahol Sandor és Jorah éppen tartózkodtak.
- Pff, egy újabb végeláthatatlan téma - kesergett Jorah.
- Tudtad, hogy mellgyulladásra például remekül hat a belladonna? - kérdezte Sandor.
- Nem, de talán azért, mert még nem volt mellgyulladásom - forgatta Jorah a szemeit.
- Nos, Lysának már volt - tette hozzá Brienne.

- Mi a helyzet? Szingli party? - Jött be a konyhába Lysa is, aki minden lehetőséget megragadott, hogy fitogtassa a tényt, miszerint neki családja van, a többieknek pedig nincs. Nem mintha egyáltalán akartak volna.
- A heti teendőket beszéljük meg - válaszolta Sandor.
- Miért nem az irodában? Nekem is tudnom kéne róla - húzta fel az orrát Lysa.
- Mindjárt megyünk - mondta neki Brienne.

Összenéztek hárman, aztán követték Lysát az irodába. A héten nem kellett kimenniük egy céghez sem, így aztán beosztották, hogy ki, melyik nap dolgozik otthonról. Lysa, mint mindig a pénteket választotta, Brienne a csütörtököt, Sandor a szerdát, Jorah pedig a keddet.
Sandor szeretett adóellenőrként dolgozni. Kedvére szívathatott embereket, cégeket, na persze a korrektség határain belül.

Szerdán otthon maradt, de ilyenkor ugyanúgy felkelt, mint máskor, kényelmesen megkávézott, a reggelit otthon is kihagyta, aztán nekilátott dolgozni. Ha maradt még ideje - márpedig általában maradt, mivel otthon nem beszélgették el az időt a többiekkel -, akkor a könyvét írta. A dédelgetett könyvét, élete főművét, a középkori lovagokról. Évek óta készült a könyv, de még mindig csak a fele körül járt. Persze, mivel nem volt határidős munka, volt olyan, hogy egy hónapig hozzá sem nyúlt, egy betűt sem írt bele. Még azt sem tudta, hogy van-e vele bármiféle célja. Nem gondolkodott rajta sosem. Egyszerűen azért írta, mert érdekelte a téma, és mert nem talált olyan átfogó művet, mint amilyenre neki igénye lett volna.

Kilenc óra előtt néhány perccel csengettek. Nem hozzá, hanem a szomszédba, az új lakóhoz. Nem igazán foglalkozott vele, de fél tizenegykor megint csengettek. Akkor kinézett a kukucskálón, és egy fiatal lány érkezett a szomszédjába, akit az előző héten látott vörös hajú nő engedett be.
Kit érdekel, amíg csendben vannak - gondolta, és felvonta a vállát.

*****

Sansa első diákja szerdán kilenckor érkezett. Egy duci fiú, Samwell Tarly. Elég gátlásos srác volt, és látszott rajta, hogy zavarban van a súlya miatt, de Sansát ez nem érdekelte. A fiú okos volt, és eléggé olvasott, ráadásul nagyon lelkesen fogott a nyelvtanulásba, igaz, nem is volt már teljesen kezdő. Megállapodtak, hogy szerdán és pénteken fog járni hozzá.
A következő diák Sam után érkezett, egy Szegfű nevű lány. Kissé furcsa lány volt, és még kezdő, de rögtön nagyon jól kijöttek egymással. Ugyanazokon a napokon fog járni, Samet fogja váltani. Ez így nagyon megfelelt Sansának, mivel délre végzett is, tehát fél egyre bőven tudott menni Annáért. Igaz, csak két hétig fog érte menni ebéd után, ha beszokott a bölcsődébe, akkor majd a délutáni alvás utánra jár érte, hogy tudjon dolgozni.
Csütörtökön egy Gendry nevű fiú jött, hétfőn pedig egy Meera nevű lány. Mindkettőjüknek a hétfő és a csütörtök volt jó. Gendry egy picit idősebb volt a többieknél, de így is csak huszonegy volt. Sam húsz éves, a két lány pedig tizenkilenc. Úgy döntött, több diákot most nem is vállal, hogy elegendő időt tudjon szentelni a fordításnak, és Annának is.

A következő hétfőn Annát hintáztatta, amikor a másik hintába is betettek egy kisfiút, és a gyerekkel lévő nő elkezdett vele beszélgetni.
- Mennyi idős a kislánya? - kérdezte.
- Nemsoká egy éves lesz - válaszolta Sansa.
- Nagyon aranyos, látom, tetszik neki a hintázás.
- Igen, jó ez a babahinta.
- Margaery Tyrell vagyok, itt lakunk a hatodikon, ő pedig a kisfiam, Jack - mutatkozott be a nő.
- Sansa Stark, nemrég költöztünk ide.
- Á, ti laktok a tizedik emeleten?
- Igen.
- A szomszéddal megismerkedtetek már?
- Nem, de még csak két hete lakunk itt - válaszolta Sansa, és nem kerülte el figyelmét, hogy ez a nő megint csak az egyik szomszédjáról beszélt.
- Hát, ami késik, biztosan nem múlik - mondta Margaery, és Sansa nem bírta ki, megkérdezte:
- Miért kérdezi mindenki, hogy megismerkedtem-e már vele? És egyáltalán, melyik szomszéddal?
- Nem is tudod, ugye? - A hosszú, barna hajú nő lehalkította a hangját, úgy folytatta. - A mellettetek lakó középkorú férfi igen kellemetlen ember. Beszól mindenért, főleg a zajért. Mogorva, senkivel sem áll szóba. Ráadásul elég félelmetes is, mert nem elég, hogy legalább két méter, de a fél arca torz valamilyen sérüléstől. Borzasztóan néz ki - mondta Margaery, és megborzongott.
Sansa úgy érezte, nem illik valakit a háta mögött kibeszélni, ezért aztán témát váltott:
- Régóta laktok itt?
- Három éve, az esküvőnk után költöztünk ide. Nincs kedvetek valamelyik este átjönni hozzánk a férjeddel?
- Elváltam - közölte Sansa szűkszavúan, és szerencsére Margaery nem kérdezősködött tovább.
- Hát, akkor legfeljebb elhívom Lorast, a bátyámat, és akkor már négyen leszünk.
- Nem is tudom - mondta Sansa, és arra gondolt, hogy egyáltalán nem akar még férfiakkal ismerkedni.
- Talán félreérthető voltam, nyugi, nem akarom rád tukmálni a bátyámat, Loras amúgy is meleg - mondta Margaery, ráérezve Sansa bizonytalanságának okára.
- Hát, szívesen átmennék, de a kislányomat is vinnem kellene magammal.
- Semmi gond, majd Jackkel eljátszanak. A férjemnek most határidős munkái vannak, Loras pedig külföldön van éppen, de majd megpróbáljuk valamikor összehozni, jó?
- Rendben.
- Addig még biztosan összefutunk, ha máshol nem, akkor itt - mondta Margaery.