3. fejezet - Születésnap

Sandor Clegane kíváncsian állt az ablakában, a függöny mögött. Szerda volt, ma ismét itthonról dolgozott. Általában mindig a szerdát választotta az otthoni munkavégzésre, kivéve, ha Brienne vagy Jorah kérte azt a napot. Ma valahogy nem ment neki a munka. Illetve azzal már készen volt, viszont ma a könyvével is akart foglalkozni, de képtelen volt rá. A szomszédba kilenckor megint becsengetett egy duci fiú, aztán másfél óra múlva megint jött a lány, akit már látott. Nagyon kíváncsi volt, vajon mit csinálhatnak?

Mindenesetre idáig elégedett volt, mert az új szomszédok elég csendesek voltak, még egyszer sem kellett szólnia nekik, pedig az előző három szomszédhoz már első héten átkényszerült. Ezek viszont mindjárt egy hónapja itt laknak, és még semmi. Néha, amikor szerdán otthon volt, zene hallatszott át, de az igazán nem zavarta, mert komolyzene volt. Hogyan is zavarhatná Bach vagy Beethoven? Sőt, amikor Mozart egyik D-dúr Divertimentója szólalt meg, az kifejezetten örömmel töltötte el, mert az egyik kedvence volt. Ma viszont, éppen ebédelni kezdett, amikor majdnem félre nyelte a falatot, ugyanis a szomszédban megint megszólalt a zene. Metallica. Eddig csak komolyzenét hallott átszűrődni, úgyhogy most a rockzene eléggé meglepte. Bár, neki ezzel sem volt gondja, mert a Metallicát szerette. Mindenesetre furcsa.

Most ott állt az ablakban, és a nőt figyelte, aki a játszótéren hintáztatta gyermekét. Magának sem akarta bevallani, de kezdte érdekelni a nő. A zenei ízlése, a látogatói mind-mind érdekessé tették a számára. Érdekelte, vajon miért nem nevet soha, miért van, hogy csak a gyerekére szokott rámosolyogni? A férjét sem látta még, már ha van neki. Talán meghalt? Ez megmagyarázná az állandó szomorúságot, bár, akkor talán feketében járna. Márpedig a nő nem gyászol, ez egészen biztos.
Mostanában egyre többször állt az ablakában, és várta, mikor bukkannak fel a játszótéren. Persze, sok mindent nem látott onnan fentről, de ez annyira nem zavarta, végül is, nem egy kukkoló ő.

Másnap reggel, ahogy indult dolgozni, éppen beszállt a liftbe, amikor nyílt a szomszéd lakás ajtaja, és a nő odaszólt neki:
- Tartaná nekünk a liftet, kérem!
- Hogyne - válaszolta.
A nő gyorsan bezárta az ajtót, és betolta a babakocsit a liftbe.
- Köszönöm - mondta neki -, ma korábban jön az egyik tanítványom, sietnem kell.
Szóval tanít! Így már érthető - gondolta a férfi, de csak biccentett egyet.
- Sansa Stark vagyok, ő pedig Anna - mondta a nő.
- Sandor Clegane - válaszolta a férfi.
- Örvendek - mondta Sansa, és ekkor érkeztek le a földszintre.

Ahogy kiléptek a házból, a nő ránézett:
- Szombaton lehet, hogy egy kicsit hangosabbak leszünk. Annának lesz az első születésnapja, és a testvéreim eljönnek délután megünnepelni. A bátyámnak három gyermeke van, lehet, hogy zajosak lesznek.
- Köszönöm, hogy szólt. De valószínűleg nem leszek itthon.
A nő bólintott, aztán a ház sarkánál elköszönt, mert az ellenkező irányba mentek, nem a metró felé.

Sandor menet közben azon gondolkodott, hogy talán lehetett volna kedvesebb is. Végül is, még egyik szomszédjának sem jutott eszébe, hogy előre szóljon, ha bulit rendez. Eredetileg nem tervezett semmit, de talán megbeszéli Jorah-val, hogy a holnap esti sörözést tegyék át egy szombat délutáni bowlingozásra. Vajon mit tanít, talán korrepetál? Habár, a látott tanítványok már felnőttek voltak, akkor lehet, hogy valamilyen nyelvet.

Mikor beért, megkérdezte Jorah-t:
- Szombaton nincs kedved eljönni bowlingozni?
- Bowlingozni bármikor van kedvem - felelte vigyorogva a munkatársa.
- Akkor kettőre érted megyek, jó?
- Olyan korán? - kérdezte Jorah.
- Igen, a szomszédban szülinapi zsúr lesz - grimaszolt Sandor.
- Akkor már értem.


*****

Sansa a bölcsődéből hazafelé a szomszédján tűnődött. Nem értette, miért mondják azt rá, hogy félelmetes. Végül is, tényleg elég magas és nagydarab, de nem kövér, inkább izmosnak tűnt öltönyben. Az arca pedig elég rendesen össze van égve, neki legalábbis égési sérülésnek tűnt, de attól még nem biztos, hogy rossz ember. Ő már tudta, hogy egy szép arc nem jelent semmit, hiszen Joffrey gyönyörű volt, és mégis rengeteg szenvedést okozott. Azt viszont rögtön látta, hogy Margaerynek nincs igaza. Ez a férfi egyáltalán nem középkorú, inkább valahol harminc-harmincöt között lehet.

Ránézett az órájára, éppen háromnegyed nyolc múlt, ezért gyorsabb lépésekre kapcsolt, mert Gendry nemsokára itt lesz. A tanítás után folytatta a fordítást, délután pedig visszament Annáért.

Szombaton korán reggel kelt, sütött Annának egy csoki tortát, lufikat fújt fel, girlandokat aggatott a falakra, aztán megfőzte kettejüknek az ebédet. A vendégeket délutánra hívta, mert nem volt akkora ebédlőasztala, aminél mindannyian elfértek volna.
Délután kettőkor érkeztek meg, előbb Robb és családja, aztán Arya. Robb, Sansa bátyja huszonnyolc éves volt, hat éve házasodtak össze Talisával. Az esküvőjük után egy évvel megszületett az első fiúk, akit követtek másfél éve az ikrek, úgyhogy három fiúk volt összesen. Sansa nem irigyelte Talisát, három gyermekkel nem lehetett könnyű, pláne három fiúval.
- Képzeljétek! A héten beszéltem Jonnal, hétfőn hazajön egy hétre - újságolta Arya.
- Jaj, de jó, és hol alszik majd? – lelkesedett Robb.
- Gondolom nálam.
- Ugye eljön majd meglátogatni, bennünket is? - kérdezte Sansa.
- Biztosan.
Sansa nagyon örült, mert igazán szerette Jont, aki apja első házasságából született. Az édesanyja meghalt nem sokkal a szülés után, és az ő anyjuk sajátjaként nevelte. Jon, amikor felnőtt, az anyja iránti tiszteletből felvette a nevét, így őt most Havas Jonnak hívták.

- Megszoktál már itt lakni? - kérdezte Talisa.
- Igen, azt hiszem - válaszolta Sansa, magában pedig a rémálmaira gondolt, amik még mindig nem múltak el.
- Milyenek a szomszédok? - érdeklődött Robb.
- Nem annyira ismerem őket. Illetve a hatodikon van egy család, nekik a gyerekük is ide jár a játszótérre, ezért az anyukájával már megismerkedtem, jövő héten csütörtökre meg is hívtak bennünket vacsorázni.
- Jaj, de jó! Ez igazán kedves - örvendezett Talisa, aki nagyon kedvelte a sógornőjét, és szívből sajnálta, hogy ilyen durva férjet fogott ki.
- És a közvetlen szomszédok? - kérdezte Arya.
- A szemben lévő két lakásban idősek laknak, őket nagyon ritkán látom. Mellettem egy férfi, de vele is csak egyszer találkoztam még, éppen a héten.
- És milyen? - kíváncsiskodott tovább Arya.
- Nem tudom, csak néhány szót beszéltünk, amíg lementünk a lifttel. - Sansa nem mondta el, hogy milyen pletykákat hallott a szomszédjáról, részben azért, mert nem akarta, hogy a testvérei aggódjanak, részben pedig azért, mert ő eddig nem tapasztalta meg ezeket, így igazságtalanságnak érezte volna.

A fiúk már nagyon nem bírtak magukkal, ezért lementek a játszótérre. Margaeryék most nem voltak ott, pedig Sansa örült volna, ha bemutathatta volna a testvéreinek, mert a fiatal anyuka egyre szimpatikusabbá vált számára.
Fél hatkor mentek vissza a lakásba, akkor a vendégek el is kezdtek hazafelé készülődni. Lekísérték Robbékat az autójukhoz, és elbúcsúztak. Anna lelkesen integetett utánuk. Éppen amikor a testvére kombija kifordult a ház elől, az ő Hondája mellé leparkolt egy Skoda Superb. Amikor Sandor Clegane kiszállt belőle, és meglátta őket, odabiccentett, Sansa pedig vissza. Miután bement a házba, Arya megszólalt:
- Jézusom, ez az óriás is itt lakik? - kérdezte.
- Igen, ő lakik mellettünk - válaszolta Sansa, és húga arckifejezését látva még ő is elmosolyodott.
- Hűha, durván néz ki - mondta Arya.
- Igen, elég magas.
- Az egy dolog, de milyen az arca? A vállig érő haja sem tudja eltakarni - húzta fel az orrát Arya.
- Nekem égési sérülésnek tűnik.
- Borzasztó csúnya! - utálkozott Arya.
- Ugyan, Joffreynak milyen szép arca van, és milyen ember? - Sansa kezdte megsajnálni a szomszédját, akit mindenki első látásra elítélt a kinézete miatt. Pedig, szegény nem is lenne csúnya, ha nem lenne az a hatalmas, fél arcát beterítő sebhelye.
- Ez igaz, de attól még én képtelen lennék megcsókolni ezt a fickót - mondta Arya.
- Nem is kell megcsókolni, egyikünknek sem - vonta fel Sansa a szemöldökét.
- Még szerencse! Na, jó, most már mennem kell a metróhoz - mondta a húga. Átölelték egymást és elment.

A lakásban Sansa elkezdett rendet teremteni, és éppen mosogatott, amikor csengettek. Ahogy az órára nézett, látta, hogy a húga tíz perce indult el. Biztosan itt hagyott valamit - gondolta. Mosolyogva nyitott ajtót:
- Itt hagytál vala... - de a mosolya hirtelen lehervadt, a jókedv helyét a kétségbeesés vette át. Az ajtóban Joffrey állt. Gyorsan csukta volna be az ajtót, de volt férje gyorsabb volt, és cipőjét az ajtó és a fal közé rakta.
- Na-na! Nem is örülsz nekem, kedves feleségem? - kérdezte gúnyosan.
- Nem vagyok a feleséged - tiltakozott erőtlenül Sansa.
- Nem, de attól még Anna apja vagyok.
- Távoltartási végzésem van ellened, te is tudod! - próbálkozott a nő.
- Ugyan, drágám, az csak hatvan napig volt érvényes, már lejárt.
- Kérlek, menj el!
- Nem megyek! Na, csak Anna születésnapja miatt jöttem - mondta kedvesebb hangon Joffrey, és Sansa elbizonytalanodott.
- Nézd, még ajándékot is hoztam neki - mutatott fel a férfi egy rózsaszín csomagot, amin egy hatalmas piros masni volt. Közben ártatlan arccal nézett Sansára.
- Hát jó - nyitotta ki a nő az ajtót, de azért hozzátette - tíz percet kapsz.
- Persze - válaszolta Joffrey.

- Szervusz, kicsikém - kapta fel Annát.
- Ma-ma-ma-ma - válaszolta a kislány.
- Igen, a nagyi is szívesen eljött volna, de anya biztosan nem engedte volna be - mondta neki Joffrey. Anna persze ebből nem sokat értett, Sansa viszont tudta, hogy mindez neki szól. Idegesen tördelte a kezét, de nem mert a volt férjével ellenkezni, nehogy felbosszantsa.
- Boldog születésnapot, kincsem! - adta át Joff az ajándékot, majd segített kinyitni Annának a dobozt, mert a kicsi még nem tudta. Egy nagyon szép, puha baba volt benne, azt még Sansa is megállapította, hogy a volt férje igazán ügyesen választott ajándékot.
Aztán Joffrey Sansához fordult:
- Szülinapi tortája nem volt?
- De igen - vallotta be Sansa.
- Meg sem kínálsz? - kérdezte.
- De igen, kérsz?
- Hát persze, köszönöm!
Sansa vágott egy szeletet a tortából, és átnyújtotta Joffreynak. Az beletette Annát a járókába, és evett egy falatot a tortából. Amikor lenyelte, megkérdezte:
- Honnan való ez a finomság?

- Én sütöttem - válaszolta Sansa.
- Még arra sem voltál képes, hogy a lányom első születésnapjára cukrászdából rendelj tortát? - Joffrey hangsúlya vészesen közelített a régihez.
- Én csak... - kezdte volna a rémült nő, de a férfi belefojtotta a szót.
- Persze, mindig csak te! Létezik másvalaki is Sansán kívül? Elvitted a gyermekem a mi csodálatos villánkból azért, hogy erre a nyomortelepre hozd. Van egyáltalán külön szobája?
- Persze, hogy van - válaszolt Sansa.
- Akkor mutasd!
Sansa kinyitotta a gyerekszoba ajtaját.
- Ezt a lyukat nevezed te gyerekszobának? - kérdezte tőle Joffrey. - A mi házunkban akkora szobája volt, mint ez az egész lakás!
Sansa kétségbeesetten nézett az órára.
- Menj el, kérlek! Letelt a tíz perc - tette hozzá.
- Nem érdekel, jogom van látni a lányomat! - kiabálta Joffrey.
- Már láttad - válaszolta Sansa, és Joffreynak egyébként sem volt láthatási joga, de ezt nem merte neki mondani.
- Még nem eleget - mondta Joffrey, és visszament a nappaliba, a járókához.
- Gyere, kincsem - emelte fel újból Annát.
Sansa elkeseredetten nézett a férfira, és fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Ez a gyönyörű nap olyan hirtelen változott rémálommá, hogy szinte fel sem fogta mi történt. Csak azt érezte, hogy fél. Ugyanúgy fél Joffreytól, mint eddig bármikor máskor. Hiába nem a felesége már, mégis, a volt férje magabiztosan áll a nappalijában és őt pocskondiázza, ahogyan korábban is.

- Menj el! - mondta.
- Menj el! - ismételte Joffrey gúnyosan. - Talán, kérlek, menj el!
- Kérlek, menj el - hangzott reszelős hangon a kérés Sansától. Joffrey figyelmét persze nem kerülte el.
- Csak nem félsz tőlem?
Berakta Annát a járókába, közben azt mondta neki:
- Az anyukád nagyon udvariatlan lett. Mi történt vele? Minden jó modor kiveszett belőle. Talán meg kellene tanítanom újra arra, hogyan kell viselkedni.
Sansa kihátrált a szobából. Bármi is fog történni, nem akarta, hogy Anna lássa. Joffrey utána lépett. Elkapta a karját, és megcsavarta, aztán kiabálni kezdett vele:
- Hová mész, te kis ribanc?
- Ne bánts! - kérlelte Sansa.
- Nem bántalak, azt kapod, ami jár! - üvöltötte Joffrey, és arcon csapta. Aztán keményen megmarkolta a mellét.

Anna odabent sírni kezdett.
- Anna sír! - próbálkozott Sansa.
- Majd abbahagyja. Legalább erősödik a tüdeje - röhögött Joffrey.
- Kérlek!
- Ugye, hogy tudsz te udvarias is lenni! Máris hatott az oktatás. - Joffrey gúnyosan nevetett rajta.
- Ne, ne csináld! - könyörgött most már Sansa.
- Az enyém vagy, te mocskos kurva. - Azzal nekilökte a falnak. Sansa már zokogott.
Akkor Joffrey megmarkolta a nyakát, és egyik kezével elkezdte fojtogatni, a másikkal benyúlt Sansa pólója alá, és a mellét csavargatta fájdalmasan.
- Kérlek...
- Nem, most meg foglak dugni, utána pedig fogod a tetves cuccaidat, és hazajössz velem. Te az enyém vagy, azt csinálok veled, amit akarok.
Hirtelen csengőszó hallatszott.
- Kussolj, majd abbahagyja!

De a csengetés nem akart abba maradni. Sőt, a csengető egyre ingerültebbé vált.
- Na, majd én adok neki - mondta Joffrey, és az ajtóhoz ment.