Így is volt, de aztán húsz perc múlva furcsa hangok kezdtek jönni a szomszédból. Előbb egy férfi kiabálását hallotta, bár azt nem értette, hogy mit mondott. Aztán a gyerek kezdett el ordítani. Először nem akart vele foglalkozni, úgy gondolta, hogy nem az ő dolga, de aztán olyan hangokat hallott, mintha dulakodnának. Egyszer mintha a falhoz is csapódott volna egy test. Aggódni kezdett a szomszéd nőért, remélte, hogy nem betörő jár nála. Becsengetett.
Egy ideje már csengetett, amikor végre kinyitották az ajtót. Egy férfi nyitotta ki, méghozzá egy nagyon jóképű férfi, amilyen ő sosem volt, és nem is lesz.
- Mit akar? - hangzott az arrogáns kérdés.
- Csendet! - válaszolta hasonló hangnemben. A vele szemben álló szőke férfi elbizonytalanodott. Valószínűleg nem egy kétméteres, kigyúrt fickóra számított, mielőtt ajtót nyitott. Akkor meglátta a vörös hajú nőt, aki könyörgő tekintettel nézett rá, és láthatóan ki volt sírva a szeme, az arcán pedig vörös folt éktelenkedett.
- Ki maga? - kérdezte a férfit.
- Nos, én a férj vagyok, de magának mi köze hozzá?
- Annyi a közöm, hogy nekem kellett hallgatnom. Igaz ez? A férje? - nézett Sandor Sansára.
- Nem, elváltunk - mondta halkan a nő.
Sandornak kezdett elege lenni, arra gondolt, hagyja a fenébe az egészet, de aztán ránézett a nőre, aki úgy nézett a másik férfira, ahogy még őrá sem nézett soha senki. Nem egyszerű félelem volt a szemeiben, hanem attól sokkal több. Bassza meg - gondolta.
- Itt lakik a volt férje? - kérdezte a nőt.
- Nem - intett nemet a fejével.
- Bántotta magát?
A nő bólintott.
- Menjen el! - mondta a szőke férfinak.
- Nem megyek - válaszolta az, és összefonta a karjait.
- Kifelé! - mondta hangosabban, de még mindig nem kiabálva. Megfogta a férfi karját, és kirángatta a lakásból. Nem volt nehéz, mert sokkal erősebb volt. Meglökte a lift felé, és benyomta a hívó gombot:
- Ha még egyszer meglátom itt magát, hívni fogom a rendőrséget, és még tőlem is kapni fog.
- Tudja, hogy ki vagyok én?
- Leszarom - mondta, és belökte az éppen akkor felérkező liftbe.
Ahogy visszafordult a nőhöz, látta, hogy sír. Felsóhajtott, a fasznak sem volt kedve most vigasztalgatni.
- Köszönöm - szipogta a nő.
- Menjen be, nyugtassa meg a gyerekét, még mindig ordít - förmedt a nőre, erre az összerezzent, de gyorsan becsukta az ajtót, és be is zárta.
Sandor is hazatért, és néhány perc múlva megnyugodva tapasztalta, hogy odaát is csend lett. Másnap egész nap nem hallott a szomszédból egy hangot sem. Délután kinézett néha az ablakon, hátha látja őket a játszótéren, de nem járt sikerrel.
Hétfő reggel aztán megint találkoztak a liftben.
- Köszönöm a szombat estit - mondta a nő.
- Nincs mit, utálom, ha zaj van - válaszolt neki barátságtalanul. Aztán ahogy a nőre nézett, bár kendő volt a nyakába kötve, de foltokat vett észre alatta, a nyakán. Elszörnyedt.
- Ezeket a férje csinálta magával? - kérdezte, magában meg azon gondolkodott, miféle vadbarom csinálhat ilyet egy nővel? Bár valószínűleg a saját bátyja is hasonló lenne, csak azt egy ilyen vékony, gyenge nő nem élné túl.
- Igen - válaszolta Sansa -, részben emiatt váltam el.
- Hát, ezt megértem. Rakasson fel láncot, vagy nézzen ki, mielőtt kinyitja az ajtót, és ne engedje be. Nem biztos, hogy mindig otthon leszek. De ha megint ilyen helyzetbe kerül, kopogjon át a falon - mondta neki, maga sem értette, hogy miért.
- Köszönöm - mondta a nő, és halványan rámosolygott, aztán elváltak útjaik.
A francba, mibe keveredtem - gondolta magában, amíg a metrón ült. Ezért nem akart sosem a szomszédokkal foglalkozni. Mindig távol akart maradni az életüktől, a gondjaiktól. Igaz, ez most egy komolyabb helyzet volt, jutottak eszébe a nő foltjai a nyakán. Szerencsétlen csaj, ahogy nézett a fickóra, igazi rettegés volt a szemében. Pedig milyen gyönyörű kék szemei vannak! Furcsa is volt neki, hogy tőle nem ijedt meg, bár ezek után nem csodálkozott rajta. Akit ez a szépfiú így megvert, már nem ijeszthet meg holmi összeégett arcú fickó. Ki gondolná, hogy az ilyen csinibabáknak is ilyen mocskos faszok járnak? Hát, szar az élet! - gondolta végül, aztán belépett az irodába.
******
Sansa kimondhatatlanul hálás volt a szomszédjának. Ha Sandor Clegane nem lép közbe, nem tudja, mi történt volna szombat este. Fogalma sem volt, mit csináljon Joffreyval, mindenesetre megfogadta Sandor tanácsát, és még hétfő reggel beszélt egy lakatossal, aki délután ki is jött, és egy láncot meg egy hevederzárat is felszereltetett.
Délelőtt felhívta Petyr Baelish titkárnője, akivel másnap tizenegy órára beszélt meg találkozót. Szerencsére kedden nem volt diákja, így aznap bármikor ráért, természetesen úgy, hogy Annát legkésőbb fél négykor elhozhassa a bölcsődéből. Délután kettőkor, éppen amikor a lakatos szerelte az új zárat, megint telefonja volt, és a bátyja, Jon kereste. Megbeszélte vele, hogy másnap tizenegy előtt találkoznak a kiadónál, utána pedig együtt ebédelnek, és aznap Jon náluk alszik.
Ahogy közeledett a kiadóhoz, látta, hogy Jon már ott várja, egy fának támaszkodva.
- Szia, Hugi! De csinos vagy! - mondta neki.
- Köszönöm, te pedig egyre vagányabbul nézel ki! - Aztán megölelték egymást.
- Feljössz velem? Biztosan nem hosszú idő.
- Hát persze - mondta Jon.
Mikor felértek, Ygritte Sansához fordult:
- Baelish úr már várja.
- Köszönöm - válaszolta Sansa, akinek nem kerülte el figyelmét, hogy a vörös titkárnő milyen szemekkel nézett a bátyjára -, addig nem baj, ugye, ha a testvérem itt kint megvár?
- Nem, persze, csak nyugodtan! - mondta Ygritte, de magában már azon töprengett, hogyan kellene beszédbe elegyednie ezzel a jóképű férfival.
Amikor Sansa belépett Petyr Baelish irodájába, a férfi éppen bele volt merülve egy újságcikkbe, de ahogy a fiatal nő belépett, azonnal mosolyogni kezdett rá.
- Á, üdvözlöm, milyen kellemes meglepetés! - lelkendezett, mintha nem az ő titkárnője egyeztetett volna időpontot Sansával.
- Köszönöm - mondta a nő, mert fogalma sem volt, mit mondhatna erre.
- Kár, hogy nem tizenkét órát beszéltünk meg, akkor eljöhetett volna velem ebédelni. Mindig olyan magányosan szoktam enni. Ez nem túl vidám - szomorkodott a férfi.
- Talán majd legközelebb, most úgyis velem jött a bátyám, aki éppen Magyarországon tartózkodik.
- Miért, hol lakik? - érdeklődött Baelish.
- Svédországban - válaszolta Sansa.
- Akkor biztosan ritkán találkoznak, ugye?
- Sajnos igen.
- Nos - tért a tárgyra a férfi -, én megfelelőnek találtam a múlt havi munkáját, úgyhogy már alá is írtam az ívet, megkérem, hogy adja le a munkaügyön. Illetve, adja oda a titkárnőmnek, és ő biztosan elintézi.
- Köszönöm - mondta ismét Sansa, és átvette az ívet.
- Akkor, egy hónap múlva!
- Viszontlátásra - köszönt még el a lány.
Odakint átadta az ívet Ygritte-nek, aki élénk beszélgetésben volt éppen Jonnal, aztán elindultak a bátyjával ebédelni.
- Mihez lenne kedved? - kérdezte Jon.
- Nem is tudom, neked?
- Én szeretnék valamilyen mediterrán vagy olasz ételt enni. Ez a titkárnő ajánlott egy helyet a Dohány utcában, ígéretesnek tűnik.
- Jól hangzik, elmehetünk - mondta Sansa.
Mikor odaértek, és leültek, már Jon is észrevette a foltokat a nyakán.
- Mi történt veled? - kérdezte összehúzva a szemöldökét.
- Szombat este látogatóm volt.
- Joffrey?
Sansa bólintott.
- Mit csinált?
- Ezt - mondta Sansa, és előbb felhúzta a karján a blúzt, aztán levette a sálat, felfedve a nyakán éktelenkedő foltokat, de utána gyorsan vissza is kötötte.
- Hogy sikerült tőle megszabadulni? – kérdezte Jon, és akaratlanul is ökölbe szorította a kezét.
- A szomszédom átjött a zaj miatt. Aztán tulajdonképpen kidobta Joffreyt.
- Az a nagydarab, akiről Arya mesélt?
- Igen - bólintott Sansa -, valószínűleg róla beszélt.
- Akkor még szerencse, hogy ott lakik mellettetek.
- Igen. De elég rólam, mesélj magadról! - kérte Sansa.
Közben kihozták az ételeket, és amikor Sansa belekóstolt a tésztájába, elismerően bólintott.
- Mmm, ez tényleg nagyon jó!
- Valóban - mondta Jon az első falat pizza után.
- Szóval, meddig leszel itthon? - kérdezte Sansa.
- Csak egy hétig, viszont úgy néz ki, haza fogok költözni.
- Tényleg? - lepődött meg a húga, hiszen Jon már évek óta külföldön élt.
- Igen, meguntam. Mindig hideg van - viccelődött Jon. - Azon kívül olyan lehetőséget ajánlottak, amit nem lehet kihagyni. Svéd fizetésért magyarországi munkát. Hiányoztok már, Annát még nem is láttam - tette még hozzá, és arra gondolt, talán Sansát is megvédhette volna Joffreytól, ha nem külföldön él. Persze, ezt a lánynak nem mondta, nehogy azt higgye, csak miatta költözik vissza.
Sansa visszamosolygott.
- És a barátnőd?
- Három hónapja szakítottunk.
- Ó, hát így akkor könnyebb.
- Igen.
Ezután mindketten az evéssel foglalkoztak, de kisvártatva Jon újra megszólalt:
- De ha hazaköltöztem, el kell, hogy hozzál ehhez a kiadóhoz, ezt a dögös titkárnőt még látnom kell!
Sansa elnevette magát:
- Úgy láttam, nem lennél neki sem ellenére.
Mikor hazamentek, Sansa megmutatta Jonnak a lakást, aztán elmentek Annáért. Sansa előbb maga sem értette a furcsa érzést, de aztán rájött, hogy ma Jonnal többet nevetett, mint az elmúlt hónapokban összesen. De a féltestvére mindig ilyen hatással volt rá, gyerekkoruktól fogva.
Ahogy a bölcsődéből ballagtak haza, Sansa már messziről meglátta a magas férfit, aki velük szemben tartott hazafelé.
- Ott jön a szomszédom - mondta Jonnak.
- Tyűha, tényleg jó magas - állapította meg a bátyja is.
- A házban mindenki utálja, és fél tőle, mert ilyen magas, és mert össze van égve a fél arca - csóválta Sansa a fejét.
- Hát, az emberek ilyen előítéletesek - sóhajtotta Jon.
*****
Sandornak nem volt túl jó napja ma. Jorah nem volt bent, ma ő végzett otthoni munkát, és Lysa az agyára ment, mert folyton okoskodott. Ezért aztán Sandor jól megbírságolta a mai ügyfélt. Az a bájgúnár könyvelő amúgy is az idegeire ment, már az első percben. Aztán Lysa ebédnél kitalálta, hogy neki le kéne vágatnia vállig érő haját, mert már nem divat. Mintha divatból lenne ekkora a haja. Azért ért vállig, hogy minél többet el tudjon takarni vele az égett arcából. Ráadásul, még szerencse, hogy elég dús haja volt, mert a feje egy részén, ahol megégett, nem nőtt haj. Ha rövid lenne, akkor az is látszana, így viszont rá tudja fésülni, és talán nem annyira veszik észre.
Szerencsére ezután a kolléganője Brienne-t árasztotta el divattanácsokkal, egyáltalán nem figyelembe véve, hogy a nő majdnem két méter.
Mikor hazafelé tartott, már alig várta, hogy otthon legyen. Eldöntötte, hogy holnap egyáltalán nem fog otthonról kimozdulni, hanem végre lesz egy nyugodt napja. Az utcában már messziről meglátta, hogy vele szemben a szomszéd nő jön, a kislányával és egy sötét hajú férfival. Mióta itt lakik a nő, még nem látta ennyit nevetni, de most úgy tűnt, hogy jókedvű volt.
Milyen szép, amikor nevet - gondolta -, bár magában hozzátette, hogy szomorúan is szép volt. De miken is gondolkodom? - lepődött meg saját magán.
Vajon ki lehet a férfi? - morfondírozott magában, és meglepődve tapasztalta, hogy nem örül annak, hogy ez a jóképű férfi megnevetteti a nőt.
Éppen akkor találkoztak össze, a ház előtt. A nő már messziről mosolygott rá, és most meg is szólította:
- Jó napot, örülök, hogy találkoztunk. Bemutatom a bátyámat, Havas Jont.
- Örülök - dörmögte, és valahol elégedettséggel töltötte el, hogy a férfi Sansa bátyja.
- Köszönöm, amit a húgomért tett - nyújtotta neki a kezét Jon.
- Nincs mit - válaszolta neki, és kezet fogtak.
- Megfogadtam a tanácsát, tetettem fel láncot, és még egy hevederzárat is - mondta neki a liftben Sansa.
- Lényeg, hogy használja is - mondta a nőnek.
- Nincs kedve meginni velünk egy kávét? - kérdezte tőle Sansa, miközben kinyitotta a bejárati ajtaját.
- Nem, kösz! - mondta, aztán minden további nélkül becsukta az ajtót.
Bent a lakásban arra gondolt, hogy egy idióta. A nő áthívta kávézni, ő meg nem fogadta el, pedig az első szomszéd, aki nem fél tőle. Ráadásul, igazán szemrevaló szomszéd. Főzött magának egy kávét, közben arra gondolt, ezt ihatná a szomszédban is. Aztán az jutott az eszébe, hogy ugyan, miről is cseverészne velük? Nem, jobb is, hogy nem fogadta el a meghívást. Leült a laptopja elé, bekapcsolta, aztán megnyitotta a dokumentumot, amiben a könyve készült. Egy darabig bámult a képernyőre, aztán nagyot sóhajtott. Felállt, odament az ablakához, és lenézett a játszótérre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése