Miután Viserys kiment, Dany
szomorúan gondolt vissza az egykori boldog családi életükre. Tényleg alig
emlékezett már a szüleire, de azért voltak dolgok, amik miatt mégis nagyon
erősen. Emlékezett arra, mennyire csodálta az édesanyját. Mennyire szeretett a puha
karok közé bújni, és onnan hallgatni az esti mesét. Néha, ha az utcán megérezte
valakin a mama illatát - a nagy klasszikus Chanel 5-öt használata, úgyhogy ez
előfordult -, olyankor egész nap úgy érezte, most is vele van, és őt figyeli.
Az édesapja pedig? Magas volt és erős, mikor esténként hazaérkezett mindig
a magasba emelte őt, forgott vele, és kacagtak.
Mégis, a szombat reggeleket szerette a legjobban. Olyankor már hajnalban
felébredt, és átment a szülei hálószobájába, hogy közéjük bújjon. Kicsit még
aludt, aztán amikor már világosodott, akkor nézte az anyját, ahogy kisimult
vonásokkal alszik, és még álmában is mosolyog. Aztán ahogy még világosabb lett,
átfordult az apja felé, és a hátában gyönyörködött. Az apja hátán volt a
legszebb műalkotás, amit valaha látott. Persze gyermeki ésszel ezt még nem
fogta fel, de azóta már tudta, mennyire gyönyörű volt a sárkány, ami az apját
díszítette. A sárkány hatalmas bestia volt, csodaszép, aprólékosan kidolgozott,
az egész hátát beterítő tetoválás. Az állatnak három feje volt, de Viserys azt
mondta, csak azóta van három, mióta Dany megszületett, mert a sárkány három
feje Aerys Targaryen három gyermekét jelentette. Rhaegart, Viseryst és
Daeneryst. A lány szinte azt várta, hogy a szárnyas jószág egyszer csak fogja
magát, és elrepül az apja hátáról. Különösen merész képzelgéseiben néha arra
vágyott, hogy ráülhessen, és sárkánylovas lehessen. Így álmodozott, míg egyszer
csak Viserys is átjött, akkor a szülei felébredtek, ők pedig az apjukkal
párnacsatáztak egészen addig, amíg a mama nem kiabált, hogy kész a reggeli.
Idősebb bátyja, Rhaegar komoly fiatalember volt. Dany alig emlékezett rá,
mert bentlakásos iskolában tanult, ezért ritkán volt otthon. Neki is olyan
színű haja volt, mint nekik, a szőkénél is szőkébb, szinte már fehér, de mégis
ragyogó.
Azon a végzetes estén együtt utazott a szüleikkel, és ő is elment örökre.
Annyira jól esett a régi, boldog
időkre gondolni, hogy valószínűleg elaludhatott, mert egyszer csak arra ébredt,
hogy a telefon zörög az éjjeliszekrényen. Félálomban odanézett, és látta, hogy
üzenet érkezett. Kezébe vette a mobilt, próbált fókuszálni a szemével - eleinte
nem nagyon ment -, aztán mosolyogva látta, hogy Doreah írt, úgyhogy gyorsan meg
is nézte:
"Milyen a parti? Itt szörnyen unalmas nélküled!"
Dany arra gondolt, hogy lehet vele is unalmas lenne a buli, főleg hogy még
sosem volt.
"Nem rossz, de én már lefeküdtem" - válaszolta.
"Irri már kivetette a hálóját Noelre."
Dany bosszúságot érzett, de csak egy szomorú jelet küldött: „:(„
A válasz nem késlekedett sokáig.
"Haza mentél?"
"Nem, Illyrionál maradtam."
"Az eredeti helyet ott hagytuk, itt vagyunk nem messze. Gyere
el!"
Ha az olyan egyszerű lenne - gondolta.
"Nem hiszem, hogy elmehetnék."
"Lógj ki!"
"Nem lehet"- pötyögte be, de aztán mégsem nyomott az elküldésre.
Tényleg nem lehet? - kérdezte magától. Végtére is már régen nagykorú, oda
mehetne, ahová csak akar. Igaz, most ígérte meg a bátyjának, hogy feleségül fog
menni Drogohoz, de az még nem zárja ki azt, hogy ne mehetne el most bulizni.
Talán soha nem lesz többé alkalma rá.
Így aztán inkább azt írta:
"Nincs nálam ruha."
"Farmer pólóval is jó, nem olyan hely. Na, gyere már!"
"Ha az utcán vagyok, hívlak."
"Várom! "
Mikor lerakta, anélkül, hogy
feloltotta volna a lámpát, a szekrényhez ment, kitapogatott egy felsőt és egy
farmert, aztán gyorsan felöltözött. Szerencsére tartott itt néhány ruhát, mert
előfordult, hogy egy rövid látogatásból itt alvás lett. Néhány holmit a zsebébe
dugott, aztán az ajtóhoz lépett. Halkan, óvatosan nyitotta ki, és előbb csak
kikukucskált. A folyosón teljesen sötét volt, de lentről felhallatszott a zene,
ezért a lépteire sem kellett figyelnie, miután becsukta a szobája ajtaját. A
hátsó bejárathoz ment, ahol dohányzott ugyan két felszolgáló, de valószínűleg a
parti szerviztől voltak, mert nem ismerte őket, azok pedig rá sem hederítettek.
Érezte, hogy az adrenalin száguldozik a vérében, és ez hihetetlen módon
feldobta.
Figyelve, hogy egyik vendégbe se ütközzön bele - néhányan ugyanis kint
sétálgattak - keresztül vágott a nagy kerten, aztán amikor az utcára kiért,
azonnal hívta Doreah-t.
- Szia, kinn vagyok az utcán, hová menjek? - suttogott, pedig senki sem
volt a környéken, aki meghallhatta volna.
- Szuper! - örvendezett a barátnője. - Szállj fel az éjszakai buszra, és
gyere vele négy megállót.
Az utca végén éppen akkor fordult be a járat, úgyhogy szaladni kezdett.
- Várj, jön a busz, akkor nemsoká ott vagyok!
Még szerencse, hogy magammal hoztam a bérletem - gondolta Dany, miután
felszállt, és leült az első ülésre, hogy lássa a megállókat. Ahogy a
negyedikhez közeledtek, egyből megpillantotta Dorat, aki a buszmegállóban állt,
és ahogy meglátta integetni kezdett.
- Csúcs, hogy eljöttél, gyere! - Ugrott a nyakába, amikor meglátta.
Nem kellett sokat menni, már oda
is értek a szórakozóhelyhez. Egy nagy parkban volt, és mindenhova színes
lampionok voltak fellógatva, igazán hangulatosnak tűnt. Itt nem klasszikus,
hanem modern zene volt, és egy betonplaccon táncoltak is jó néhányan. Daenerys
egyből megpillantotta Noelt, de csalódottan vette tudomásul, hogy a fiúval
szemben Irri vonaglott, legalábbis jobb szót nem talált volna azokra a
mozdulatokra. Akaratlanul is lebiggyesztette az ajkát, amit a barátnője persze
rögtön észrevett. Követte a tekintetét, és mindent megértett.
- Gyere, igyunk valamit! -
ajánlotta.
Átnyomakodtak egy csapat önfeledten szórakozó fiatalon, aztán Dora a
pulthoz érve megkérdezte:
- Meghívlak, mit iszol?
- Nem is tudom, talán egy narancslét.
- Két vodka-narancs lesz - mondta Dora a pultosnak.
- Én még nem ittam ilyet - hezitált Dany, mikor a kezébe vette a poharat.
- Nos, itt az ideje akkor.
Bizonytalanul beleszagolt az italba, aztán ismét a táncosok felé nézett, és
azt látta, hogy Irri éppen hátat fordított Noelnek, és a fenekét a csípőjéhez
nyomja.
- Undorító - nyögte Dany.
- Szerintem is, fenékig! - Emelte Doreah a poharát a szájához.
Dany belekortyolt az italba, és úgy érezte, hogy egészen finom, az
alkoholnak nem is érezte az ízét, inkább csak a narancslének, úgyhogy második
kortyra már majdnem az egészet megitta.
- Hogy ízlik?
- Egész finom - mondta őszintén -, a következőt én fizetem.
A második vodka-narancs után már annyira könnyűnek érezte magát, hogy
Doreah-val nevetgéltek, aztán mentek ők is táncolni. Dora egyenesen Irri mellé
állt, aki nem túl boldogan üdvözölte Danyt.
- Szia Daenerys, csak nem elengedtek? - kérdezte.
- Nem hagyhattam ki ezt a bulit - válaszolta neki. Még Irrinek sem akart
hazudni, ezért fogalmazott így.
- Szia, azt hittem, már nem is jössz - hajolt a füléhez Noel.
- Most itt vagyok - mosolygott rá.
Talán az alkohol miatt volt, de könnyűnek érezte magát és vidámnak. Ha néha
fel is ötlött benne Viserys, és a neki tett ígérete, igyekezett elnyomni magában,
és nem gondolni rá. Mint egy halálra ítélt, úgy döntött, hogy kiélvezi ezt az
estét.
Néhány dal után Irri panaszkodni kezdett Noelnek:
- Szomjas vagyok, elmegyünk inni?
De mire a fiú válaszolt volna, Doreah elkapta a karját, és húzni kezdte:
- Gyere, én is nagyon szomjas vagyok, igyunk valamit.
Irri még bosszúsan ránézett Daenerysre, Dora pedig rákacsintott, aztán
elmentek.
Ahogy látótávolságon kívül értek,
Noel megfogta a kezét:
- Nincs kedved sétálni?
- De igen. - A fiú keze szinte égette az övét, de nagyon kellemes érzés
volt.
Elsétáltak addig, amíg a zene már nem volt olyan hangos, csak akkor kezdtek
beszélgetni.
- Örülök, hogy eljöttél, hiányoztál.
- Azt láttam - célzott a lány Irrire.
Noel nem válaszolt a célzásra, de megállt, és a másik kezét az arcához
érintette.
- Régen várok már erre - mondta neki olyan hangon, hogy a lánynak
beleborzongott a gerince, és úgy érezte, az összes vére az arcába vándorolt, a
fiú keze alá.
- Igen? - kérdezte, és maga is meglepődött azon, milyen cincogó lett a
hangja.
Noel hozzá hajolt, és megcsókolta.
Dany eddig csak egyszer
csókolózott, de az sem volt igazi csók. Még a gimiben történt, a kémia órai
padtársával. A fiúnak tetszett egy lány, elhívta randira, de azon tipródott,
hogy hogyan kell vajon csókolózni. Persze nem Danynek, hanem a haverjának, ő
csak a szünetben meghallotta, aztán egész óra alatt ezen gondolkodott, végül a
következő szünetben felajánlotta, hogy vele kipróbálhatja a csókolózást.
Igazából azért döntött így, mert ki akarta próbálni ő is. Bementek a szertárba,
és ott csókolóztak nagy zavartan, aztán mindketten megesküdtek, hogy ez a csók
nem is létezett.
Az a csók nyálas volt és esetlen, de ez a mostani teljesen más.
Noel lágyan érintette az ajkát az övéhez, ő pedig készségesen utat engedett
a nyelvének. A fiúnak jó íze volt, a csók pedig igazán élvezetes, szinte
beleszédült.
Jó néhány csók után tovább sétáltak, beszélgettek. Dany tudta, hogy ezt
most neki nem szabadna, de nem érdekelte.
- Visszamenjünk? - kérdezte Noel.
Szívesebben mondott volna nemet, de már jó ideje eljöttek, és nem akarta,
hogy Doreah aggódjon.
Mikor visszaértek, éppen lassú zene kezdődött.
- Akarsz táncolni?
- Igen - bólintott rá, mert, ahogy a többi táncosra nézett, nem tűnt túl
nehéznek.
Ennek a táncnak nem voltak megszabott lépései, egyszerűen csak Noel vállára
rakta a kezeit, a fiú pedig a derekára az övéit. Egy ideig így forogtak lassan,
aztán meglátta, hogy mások sokkal közelebb bújnak egymáshoz. Úgy gondolta,
végül is már csókolóztak, úgyhogy a fiú mellkasára hajtotta a fejét, ő pedig
finoman lejjebb csúsztatta a kezét a csípőjére.
Nem tudta, mennyi ideig táncoltak így, csak hogy nagyon jól esett. Úgy
érezte, hogy olyan közel került néhány óra alatt Noelhez, mintha már hónapok
óta együtt járnának.
Kár, hogy hozzá kell mennem Drogohoz - gondolta -, de ez az éjszaka csak az
enyém!
Elég későre járt már, és nem akarta megkockáztatni, hogy lebukjon, úgyhogy
muszáj volt haza indulnia.
- Hazakísérhetlek? - kérdezte tőle Noel.
Boldogan nézett rá:
- Hát persze!
Elbúcsúzott Doratól - Irri már egy másik sráccal táncolt -, aztán
elindultak.
- Menjünk gyalog - javasolta, mert nem akart túl gyorsan hazaérni.
Az úton tovább beszélgettek, megtudta, hogy a fiúnak van egy kistestvére,
aki a szülei késői gyermekeként született, és ezért még csak hat éves. Olyan
szeretettel beszélt a családjáról, hogy Dany szívét kicsit elfogta az irigység.
Elmondta, hogy futni jár egy egyesületbe, nemrég lefutotta a félmaratont, és
készül arra, hogy ősszel lefutja az egészet. Dany arra gondolt, vajon ő hány
kilométert tudna futni összeesés nélkül, és arra jutott, hogy csak keveset.
Aztán a terveiről beszélt, már aktívan keres munkahelyet, jövő héten is
több megbeszélésre megy, de az egyik cégnél már a második körre hívták, és oda
nagyon szeretne bejutni.
A lány kissé zavartan mondta, hogy ő még nem keresett állást, mert a
testvére azt javasolta, használja ki az utolsó szabad nyarát.
Az élete unalmasnak és sivárnak tűnt a Noeléhez képest, és valószínűleg az
is volt.
Lassan megérkeztek a nagybátyja
háza elé. Mikor Noel benézett a kapun át a nagy, parkosított kertre, és a
hatalmas házra, füttyentett egyet.
- Te itt laksz?
- Nem - nevette el magát -, a bácsikám háza, csak ma alszom itt. De
régebben mi is itt laktunk a testvéremmel, miután a szüleim balesete volt.
- Igen, hallottam róla - válaszolta a fiú, és megértően nézett rá. - Most
messze laksz?
- Eléggé, a pesti oldalon, viszont közel van a Margit-sziget.
- Találkozunk a jövő héten?
Dany habozott egy pillanatra, de a lehetőség túlságosan csábító volt.
- Rendben. Mit szólnál egy sétához kedden délután? - Arra gondolt, hogy
amíg Viserys a munkahelyén van, ő találkozhat Noellel.
- Jól hangzik. Majd hívlak, rendben?
- Persze.
Még néhány csókot váltottak, aztán a fiú haza indult, ő pedig be,
Illyriohoz. Az autók már mind elhajtottak, és a parti szerviz kisteherautóját
sem látta. Az egész házban csend honolt, de neki kissé zúgott a feje a hangos
zenétől. Most is a hátsó ajtót használta, és halkan felment a szobájába. Aztán
ahogy becsukta maga mögött az ajtót, csendesen dudorászni kezdett. Újra
átöltözött pizsamába, és - ezen az estén másodszorra - lefeküdt alváshoz, de az
álom nem akart a szemére jönni, csak feküdt boldogan, mosolyogva.
