Bocsánat!

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn jött az új rész, de az őszi szünet közbe szólt. Remélem, azért tetszik a 7. fejezet!

Szívek keringője II. - 7. fejezet

   Elgondolkodva forgatta az ujján a gyűrűt. A jegygyűrűjét. Három napja van az ujján, de még nem szokta meg, ezért fogja meg olyan gyakran, játszik vele, vagy egyszerűen csak nézi, és gyönyörködik benne. Csodaszép gyűrű, Drogonak igazán jó ízlése van. Az egyik oldala sárga arany, a másik fele fehér, és középen egy briliánst ölelnek át, kétoldalt pedig az aranyba foglalva apró brillek futnak le. A kő nagy, de még éppen nem a hivalkodó méret, ízlésesen teszi közhírré, hogy mennyire gazdag az ajándékozója. Hogy valójában mennyire nagylelkű ajándék a gyűrű, arra Dany csak otthon jött rá, amikor levette az ujjáról (addig nem merte, míg Drogo is ott volt), hogy közelebbről is megcsodálhassa, és felfedezte a gyűrű belsejében lévő finom vésetet: Cartier.

   Még most sem tudta, mit gondoljon a férfiről, de a jó szándékot érezte, ezért most már nem zárkózott el annyira a házasság gondolatától. Bár, ha őszinte akart magához lenni, akkor be kellett vallania, hogy igazából a csók az, amit nem tud kiverni a fejéből. Még a gondolatára is beleremeg a gyomra, és arra is emlékezett, mennyire csalódott volt ebéd után, mikor Drogo a gyűrűt az ujjára húzta, nem csókolta meg, hanem ismét csak egy puszit kapott. Még akkor is, ha az a puszi egy lehelettel hosszabb volt, mint amilyet egy rokon, vagy barát ad.

 - Sikerült választani? - Riasztotta fel a merengéséből egy pincérnő.

 - Ööö, várnék még néhány percet a barátnőmre, rendben?

 - Hogyne, természetesen - mosolygott rá a fiatal nő, aztán elment.

   Dany az órájára nézett: rögtön délután kettő, ha nem késik - márpedig nem szokott - akkor mindjárt itt lesz Doreah. Félt egy kicsit ettől a találkozástól, mert a barátnőjével utoljára egy hete beszélt, és akkor még együtt járt Noellel. Hirtelen úgy érezte, hogy ez az egy hét olyan hosszú volt, mintha egy egész év lett volna. Nem tudta, Dora mit fog szólni az egészhez, de most már muszáj lesz neki elmondani.  Ritkán találkoztak kávézóban, de most úgy érezte, könnyebb lesz itt elmondani a történteket. Ez a cukrászda elég felkapott hely, nem csoda, hiszen a körúton van. Nyugodtan beszélgethetnek majd, mert nem túl kicsi a hely, viszont van egy eldugott hátsó része, ahol általában kevesen vannak, mivel innen nem látszik a körút. Általában párocskák jönnek ide hátra, mert itt lophatnak egy-két csókot. De most nincs senki ebben a részben, jó az idő, mindenki kiült a nagy, nyitott ablakokhoz. Ebben a pillanatban lépett be Doreah az ajtón, tekintetével körbe pásztázott, és ahogy meglátta Daeneryst, rámosolygott, majd odament az asztalhoz.

Dany tudta, hogy gyáva dolog, de a gyűrűs kezét egyelőre az asztal alá rejtette.

 - Olyan régen láttalak, hogy vagy? - lelkendezett.

 - Én jól, de te valahogy furcsának tűnsz - nézett rá kutatva a barátnője, de Dany egyelőre megmenekült, mert a pincérnő visszatért az asztalhoz.

 - Sikerült választani? - kérdezte.

Miután mindketten rendeltek egy jegeskávét, Dora, ahogyan mindig is szokott, ismét a tárgyra tért.

 - Szóval, hogy vagytok Noellel?

De ekkor megszólalt a mobilja. Előhalászta a táskájából, és látta, hogy Viserystől van üzenete. Gyorsan megnézte, de csak annyi volt benne, hogy délután kicsit később ér haza, sok a munkája. Válaszul visszaírta, hogy Doraval találkozik, és akkor nem siet haza.

 - Csak Viserys - jegyezte meg, miközben visszatette a telefont a táskájába. Aztán ránézett Dorara, és döbbenten látta, hogy a lány kikerekedett szemmel bámul rá.

 - Csak nem? - mutatott a gyűrűjére, mert a kezét óvatlanul kivette, mikor felvette a telefont. - Megkérte a kezed? Ilyen hamar?

   Doreah úgy vigyorgott, mint aki megnyerte a lottó ötöst, de szerencsére ismét jött a pincérnő, hozta a kávéjukat, addig még kapott fél perc haladékot. De amikor elment, a barátnője azonnal mindent tudni akart.

 - Na, mesélj!  Csak nem ilyen nagy köztetek a szerelem? Nem mondom, kicsit gyanús volt, hogy velem mostanában nem is akartál találkozni, de megértettem, nekem is a pasim lenne az első. Szóval, ennyire összejött?

 - Nem - válaszolta neki, és hirtelen egészen nyomorultul érezte magát.  - Noel és én szakítottunk.

 - De..., - kezdte Dora, és annyira értetlenül nézett, hogy ha ezt egy másik helyzetben teszi, Dany biztosan elnevette volna rajta magát. Így azonban nem volt benne semmi vicces. - Azt hittem, eljegyzési gyűrű. Viserystől kaptad a diplomaosztóra, vagy a nagybátyádtól?

 - Várj!  - kérte tőle, hogy elejét vegye a szóáradatnak. - Nem tőlük kaptam, és nem is Noeltől, de az igaz, hogy ez egy jegygyűrű. Elmondok mindent, az elejétől a végéig.

Végre kiönthette a szívét, és elmondott mindent Doreah-nak. Az elején kezdte, az apja egyezségével, elmondta, hogy csak aznap ismerte meg Drogot is, amikor kilógott a koncertre, beszámolt a Noellel telt három csodálatos hétről, de arról is, hogy nem lett bele szerelmes. Aztán elmondta, hogyan bukott le Viserysnél, és hogy Noelt azóta nem is látta, és végül beszámolt a vasárnap történtekről is, de a csókot egyelőre nem említette.

Akadozva kezdett beszélni, de a végén már ömlött belőle a szó, mert végre elmondhatta valakinek az élete képtelen történetét. Megkönnyebbüléssel töltötte el, olyan érzés volt, mintha átadhatott volna a terheiből.

Dora figyelmesen hallgatott, néha hümmögött, máskor a fejét ingatta, de nem szólt semmit. Mikor befejezte, akkor is csak elgondolkodva kavargatta a jegeskávéját. Végül, nagy sokára megszólalt:

 - Dany, ugye tudod, hogy nem kell hozzámenned ahhoz a férfihoz, ha nem akarsz? Már egy ideje nagykorú vagy, azt teszel, amit csak akarsz, senki sem parancsolhat neked!

 - Tudom, de ez nem ilyen egyszerű - mondta Daenerys, és elhallgatott. Nem tudta, hogyan értethetné meg a barátnőjével a helyzetet.

 - Figyelj, most szereztél egy szuper diplomát, egészen biztosan hamar el tudnál vele helyezkedni. Albérletbe költözhetnél, és nem kellene senkitől sem függnöd. Oda mehetnél, ahová csak akarsz, és azzal, akivel csak akarsz! Akár együtt is kivehetnénk egy kis lakást, akkor könnyebb lenne fizetni. Úgysem lakhatom örökké a szüleim nyakán!

Dany szeme könnybe lábadt. Lelki szemei előtt vidám évek peregtek le, együtt a barátnőjével, akivel bulizni járnak, és pasikkal, akiket meghódítottak. Csábító lehetőség volt. De tudta, hogy ennek az álmodozásnak semmi értelme.

 - Nem tehetem - mondta halkan, és nagyon szomorúan. - Nem Viserys vagy Illyrio miatt, hanem az apám miatt. Az ő akarata volt, hogy egyszer majd hozzámegyek Drogohoz, és most itt az idő. Most meg kell tennem, és nekem kell áldozatot hoznom a családomért.

 - Édesapád már nagyon régen meghalt - mondta halkan Doreah -, gondolod, hogy még most is ragaszkodna ehhez a házassághoz?

 - Biztos vagyok benne - válaszolta neki, és ez igaz is volt.

A barátnője egy darabig nézte, aztán nagyot sóhajtott:

 - Nem tudlak lebeszélni semmivel, erről az ostobaságról, ugye?

Dany csak megrázta a fejét.

 - Akkor mesélj róla, kihez kell hozzámenned?

 - Igazából én sem ismerem - kezdte. - Csak most találkoztam vele. Tudod, azt hittem, visszataszító lesz, és utálni fogom, de mégsem így van. Igazából szimpatikus, és elég kedves is velem.

   Nem tudta, mit is mondhatna még Drogoról, hiszen ő maga is alig ismerte.

 - És hogy néz ki? - kérdezte a barátnője.

 - Hát, azt hiszem, elég jól - válaszolta, és fülig vörösödött, ami persze Dora figyelmét sem kerülte el, és felvont szemöldökkel nézett rá vissza. - Magas, izmos, napbarnított, és hosszú, barna haja van. Majdnem olyan hosszú, mint az enyém. Várj csak! - Jutott eszébe. - Van róla egy kép a telefonomban. Viserys készítette, miután felhúzta a gyűrűt.

   Azért kérte meg Viseryst, hogy küldje át a telefonjára a képet, hogy meg tudja majd mutatni Doranak, de ez csak egy indok volt a bátyja felé, mert igazából neki kellett, hogy néha elővehesse, és szoktathassa magát a gondolathoz, hogy ők egy pár, és hamarosan férj és feleség lesznek. A képen egy szőke lány mosolyog bizonytalanul, a mellette lévő barna férfi is mosolyog, ő már magabiztosabban. Átkarolják egymást, mégis, valahogy Dany számára az egész képről süt, hogy nem természetes. Hogy azok ketten muszájból vannak a képen. Vajon mindenki más is látja? Doreah is? Bár jó ötletnek tűnt, most mégis vonakodva nyújtotta át a telefont, aztán pedig szorongva várta az ítéletet.

Dora alig nézett a képre, amikor a szájával néma füttyöt imitált.

 - Ejha, ez aztán a pasi! - Elismerően nézett rá. - Iszonyúan dögös! Most már nem sajnállak annyira - vigyorgott.

Dany megvonta a vállát:

 - Akkor is csak egy idegen.

 - Így van, de legalább úgy néz ki, mint egy félisten. Ha jól értem, akkor is hozzá kéne menned, ha csúnya lenne.

 - Igen - válaszolta Dany. Vajon akkor mit tenne, ha Drogo nem így nézne ki? Akkor vajon kilépne az eddigi életéből, és inkább elköltözne albérletbe? De tudta, hogy nem, mert akkor is megtenné, amivel az édesapja emlékének tartozik. Persze könnyebb így kimondania az igent, de hát ez még nem garantálja a jó házasságot. Vajon fogják egymást valaha is úgy szeretni, mint ahogyan a szülei szerették egymást? Ha Drogo alacsony és duci lenne, mondjuk pattanásos arccal, akkor is kérte volna, hogy csókolja meg? Nem valószínű. De már megint azon a csókon jár az esze. Az a csók pontosan olyan volt, mint a férfi: határozott, mégis gyengéd, érdeklődő és tökéletes, mégis - és emiatt mindig elfogta a zavarodottság, ha a csókra gondolt -, érzelmek nélküli. Bár, mit is várhatna? A férfi számára ő ugyanúgy csak egy ismeretlen, mint neki Drogo. Hogy milyen házasság lesz ebből?

 - Min gondolkodtál el? - kérdezte Dora mosolyogva.

 - Nem is tudom - ismerte el. - Tartok ettől az egésztől.

 - Rám mindig számíthatsz! - biztosította a barátnője, amiért hálásan mosolygott vissza rá.

 - Köszönöm!  Leszel a koszorúslányom? - kérdezte tőle, hírtelen ötlettől vezényelve. - A tanúm biztosan Viserys szeretne lenni, de örülnék, ha te is mellettem lennél majd.

 - Már az esküvő is szóba került? - csodálkozott Doreah.

 - Igen, sőt, Drogo szerint október végén már meg is tarthatjuk. Jövő héten találkozni fogok egy esküvő szervezővel, majd akkor kiderül, mikorra lehet megszervezni.

 - Tyűha, de sietős!

 - És képzeld, még házat is kell néznem, mert itt fogunk lakni. Drogo úgy gondolta, nekem könnyebb lesz itt.

 - Egyre szimpatikusabb ez a te vőlegényed! Legalább nem akar tőlem elrabolni.

 - Igen, ezt én is nagyra értékelem!

 - De ígérd meg, hogy segíthetek kiválasztani a menyasszonyi ruhád! Annyira szeretném! - Dora olyan esdeklő szemekkel kérte, hogy Dany végre elnevette magát.

 - Hát persze, egyedül nem hiszem, hogy egyedül tudnék választani, és ki mást vinnék magammal?

   Nagyon kellemes délutánt töltöttek együtt a barátnőjével. Doreah lelkes lett az esküvő hallatán, és leginkább arról beszélgettek, tervezgették. Dany igyekezett átvenni Dora lelkesedését, de hát nem igazán sikerült. Egyszerűen képtelen volt örülni egy olyan házasságnak, amit két, egymás számára ismeretlen ember köt.

   Hazafelé gyalogosan sétálgatott, de nem érdekelték sem a járókelők, sem a kirakatok. Meleg nyári nap volt, az emberek vidáman sétálgattak, fagylaltoztak, ő észre sem vette. Csak ment előre, és gondolkodott. Tudta, hogy tulajdonképpen hálásnak kellene lennie - őszintén szólva az is volt -, amiért a férje ilyen lesz. Nemcsak a kinézete miatt, bár persze az is lényeges, inkább azért, ahogyan bánik vele. Mert ha Drogo azt akarná, hogy költözzenek külföldre, akkor neki nem lenne sok választása, mennie kellene. Az pedig, hogy a házvásárlást tulajdonképpen őrá bízta, azt jelentette, hogy megbízik benne. Szerette volna tudni, vajon Drogo hogyan vélekedik a házasságukról? Időnként teljesen elbizonytalanodott, ha arra gondolt, néha mennyire érzelmektől mentes volt a férfi arca. De hát ugyan miért is érezne iránta bármit is, hiszen ő is csak egy ígéret miatt veszi feleségül. Vajon fognak még találkozni az esküvő előtt? Nem is tudta, hogy melyiknek örülne jobban: ha találkoznának néhányszor, és ezáltal jobban megismerhetnék egymást, vagy ha nem találkoznának, és talán ez a néhány hónap akkor könnyebb lenne. De valóban könnyebb lenne? Nem tudta, sőt, arra sem tudta a választ, szeretne-e egyáltalán Drogoval lenni. Valahogy vágyott is a társaságára, hiszen mégiscsak egy pár lesznek, jó lenne közelebbről megismerni, másrészt viszont leginkább sikítva menekült volna előle, mint ahogyan ettől az egész helyzettől.

   Gondolataiba merülve ért haza, ezért észre sem vette, hogy otthon Viserys nagyon vidáman várta.

 - Szia, hugi! - üdvözölte.

 - Szia! Már itthon vagy?- válaszolta neki gépiesen.

 - Igen, végül nem kellett bennmaradnom, az ügyfél lemondta a találkozót. Viszont hoztam neked valamit!

Csak ekkor nézett a bátyjára, aki valamilyen újságot szorongatott a kezében, amit nagy büszkén át is nyújtott. A címlapról egy fehér ruhás nő mosolygott magabiztosan.

 - Te megkergültél? Mihez kezdjek én egy esküvői magazinnal? - hitetlenkedett. Viserys arcán a jókedvű mosoly szinte azonnal lehervadt, és átvette a helyét valami olyan kisfiús zavar, hogy Dany magában elmosolyodott.

 - Ne haragudj, én csak azt hittem, hogy... - kereste a bátyja a szavakat -, hát, nem is tudom, mit hittem.

 - Add, csak ide, ha már hoztad - vette ki a kezéből a magazint, és meglepődve tapasztalta, mekkora súlya van. Aztán eszébe jutott valami, ami jó móka lesz, és gonoszkásan elmosolyodott. - De ezt most együtt nézegetjük végig!

Ahogy a testvére rémült arcát meglátta, hirtelen elfelejtette a hazafelé úton történt gyötrődéseket, és csak kacagott jókedvűen.

Szívek keringője II. - 6. fejezet

   Bizonytalanul, egyre növekvő rémülettel állt a régi szobája ablakában. Az éjszakát itt töltötték Viserysszel, mert Illyrio ragaszkodott hozzá, hogy vendégül lássa őket. Magában hálát adott érte, mert már olyan fokára ért a pániknak, hogy talán el sem érkezett volna idáig. Reggelire egy falat sem ment le a torkán, csak némán turkálta a tányért. Azzal szórakozott, hogy az uborkából és a paradicsomból alakzatokat formált a késével. Látta ezt a nagybátyja és a testvére is, de voltak olyan tapintatosak, hogy békén hagyták, inkább halkan beszélgettek egymás között. Főleg Viserys új munkaköréről volt szó. Dany oda sem figyelt, de amikor úgy érezte, hogy már eleget ült ott illendőségből, akkor elnézést kért, és gyorsan felment a szobájába. Bár már évek óta nem él itt, mégis megnyugtatóan hatottak rá az ismerős bútorok, a gyermekkori emlékek.

   Ma lesz az eljegyzése. Drogo azt kérte Illyriotól, hogy ne hívjon vendégeket, csak szűk körben legyenek. Dany hálás volt emiatt, ugyanakkor ki is akarta használni a helyzetet, ezért szándékosan nem vette fel a nagybátyja újabb nagylelkű ajándékát (egy különben gyönyörű koktélruhát), hanem a saját ruhatárából választott egy egyszerű, virágos nyári ruhát. Nem sminkelt, a haját pedig épphogy megfésülte. Amikor kész lett, és megnézte magát a tükörben, elégedett volt: egyszerű diáklánynak nézett ki, semmi többnek. Olyan volt, mint általában, de ezt így is akarta, mert azt szerette volna, ha Drogo olyannak látja, amilyen.

   Már fél órája állt az ablaknál, amikor a kapun begördült egy nagy, fekete autó. Vett egy mély lélegzetet, és lesietett a bejárathoz. Amikor a bácsikája meglátta, felvonta a szemöldökét, nyilván a ruha miatt, de nem szólt egy szót sem.

Az autóból kiszálló férfi egyrészt olyan volt, mint amilyenre emlékezett, másrészt nagyon más. Ugyanolyan, mert most is szemtelenül jóképű volt, ugyanakkor viszont, talán mert most sötét öltöny helyett egy világos vászonnadrág, és egy apró kockás, rövid ujjú ing volt rajta, sokkal fiatalabbnak látszott. Tudta ugyan, hogy alig múlt harminc, de az estélyen idősebbnek tűnt, most viszont harmincnak sem nézett ki.

A férfi tagadhatatlanul vonzó látványt nyújtott, ő pedig arra gondolt, hogy ha nem lenne muszáj feleségül mennie hozzá, talán még tetszene is neki. Ezen a megállapításon aztán annyira jót derült magában, hogy az eredetileg hűvösnek szánt üdvözlés egészen kedvesre sikerült.

Drogo néhány szót beszélt Illyrioval, kíváncsian szemügyre vette Viseryst, aztán Daeneryshez fordult:

 - Mielőtt bemennénk, szeretnék veled sétálni egyet a kertben.

Dany bólintott, aztán a férfi után indult. Meglepődve látta, hogy a sofőr is elindult utánuk. Lassan, lemaradva követte őket. Egy darabig szótlanul mentek egymás mellett. A lány el sem tudta képzelni, mit akarhat tőle a másik, emiatt kissé ideges is lett. Drogo viszont nem tűnt feszültnek, mégsem szólt hozzá.

 - Üljünk le - mutatott a férfi egy padra.

Dany leült, de nem mert ránézni a másikra. Nézelődött mindenfelé, és észrevette, hogy közben a sofőr is megállt, és hallótávolságon kívül figyelte őket. Miután Drogo még mindig nem mondott semmit, vette a bátorságot, és ránézett. Talán nem kellett volna, mert a tekintetétől eléggé meglepődött, vagy inkább megzavarodott. Érdeklődve figyelte ugyan, de ezen kívül a szemében csak közöny volt, leginkább úgy nézett rá, mint egy bútorra. Egy pillanatig így nézték egymást, aztán Drogo szemében egy pillanatra felvillant valami, és leheletnyi mosollyal azt mondta:

 - Arra gondoltam, talán beszélgethetnénk, mielőtt megkérem a kezed. Mondjuk, kérdezel egyet, én válaszolok, aztán én kérdezek, és te válaszolsz. Biztosan lenne néhány kérdésed.

Nem értette miért van az, hogy ennek a férfinak a társaságában általában csak arra képes, hogy bambán nézzen, de most is csak egy szóra futotta:

 - Miért?

Most először látta, hogy leendő vőlegénye mintha meglepődött volna, de aztán hamar rájött a kérdés valódi értelmére.

 - Miért veszlek feleségül?

Válaszul csak bólintani tudott, Drogo pedig folytatta.

 - Az apám és a tiéd már nagyon régen megállapodott erről, amit te is tudsz. - Dany ismét csak bólintott, a férfi pedig elnézett mellette, és egy hosszú pillanatig a távolba révedt. Nem a kertbe, inkább a múltba. Kis idő múlva tűnődő hangon folytatta. - Miután megtudtuk, hogy a szüleid meghaltak, az én szüleim magukhoz akartak venni téged és a testvéred. Néhány hónappal a baleset után Magyarországra akartak jönni, hogy megismerkedjünk veletek, és elindíthassák a jogi folyamatot. De sohasem értünk ide, mert az édesapám agyvérzést kapott, két nap múlva meghalt. A halálos ágyán megígértette velem, hogy teljesítem a megállapodást, és ha eljön az ideje, feleségül veszlek. Így hát, itt vagyok, és most én következem. Szeretsz valakit most szerelemmel?

Erre könnyű volt a válasz:

 - Nem.

Már készen állt a következő kérdéssel:

 - Az édesanyáddal mi történt?

Ártatlan kérdésnek indult, de a köztük beálló sűrű csöndben Dany rájött, hogy talán mégsem kellett volna megkérdeznie. Már majdnem megszólalt, hogy inkább mást kérdez, ha nem szeretne erről beszélni, de akkor a férfi furcsa, távolról jövő hangon megszólalt.

 - Néhány hónappal az apám halála után öngyilkos lett. - Az eddig magabiztos hang megremegett, a szavak súlyosan jöttek ki a száján: - Nyugtatókat szedett, és egy nap bevette az összest, ami otthon volt. Még reggel tette, miután elmentem iskolába, mert mire hazaértem, majdnem teljesen merev volt.

 - Te találtad meg? - kérdezte a lány, szinte suttogva.

Drogo bólintott, Danynek pedig összeszorult a szíve, amint elképzelte a jelenetet. Bátortalanul végigsimított a férfi alkarján:

 - Sajnálom. 

Olyan áthatóan nézett rá, hogy kezdett zavarba jönni. Amikor pedig megszólalt, már majdnem a régi volt a hangja.

 - Én következem! Mit terveztél a jövődre nézve?  Mármint, amíg nem derült ki, hogy hozzám jössz?

Dany még mindig meg volt rendülve, ezért kissé akadozva kezdett beszélni, mert össze kellett szednie a gondolatait.

 - Tulajdonképpen még semmit. - Szégyenlősen elpirult, ahogy meglátta Drogo kérdő tekintetét. - A bátyám azt mondta, használjam ki, hogy ez az utolsó szabad nyaram, és majd ősszel kezdjek álláskeresésbe. Azért már nézegettem a hirdetéseket, csináltam önéletrajzot - magyarázott.

 - Nos, erre semmi szükség - emelte fel a férfi a kezét. - Az én feleségemként természetesen nem dolgozhatsz.

 - De...- kezdte volna a lány, de Drogo elhárította és folytatta.

 - Nézd, nem tudom, mit tudsz rólam - nézett rá kérdőn, Dany pedig egy mozdulattal jelezte, hogy semmit, hiszen még arra sem vette a fáradságot, hogy a nagybátyjánál érdeklődjön, annyira nem érdekelte -, gazdag vagyok, nem is kicsit. Fogalmazzunk úgy, nem csak magyarországi mércével mérve vagyok gazdag. Az én feleségemnek nincs szüksége munkahelyre, ráadásul nem is lehetnél holmi alkalmazott. Persze, ha unatkoznál, kezdhetsz valamilyen vállalkozásba, lehet például butikod, vagy önkéntes munkát is végezhetsz, de főnököd semmiképpen sem lehet. Sőt, gondolkodom egy alapítványban, amit árva gyerekek segítésére hoznék létre, esetleg azzal is foglalkozhatsz, ha van kedved. Természetesen anyagilag nem fogsz tőlem függeni, lesz egy bankszámlád, amin mindig elegendő pénz áll majd a rendelkezésedre. Na és persze a későbbiekben ott lesznek a gyerekeink.

Daenerys arca vérbe borult, mert arra gondolt, ha feleségül megy a mellette ülő férfihoz, akkor le is kell majd vele feküdnie, hiszen utódokat kell majd világra hoznia. Ahogy erre gondolt, hevesebben kezdett verni a szíve, a gyomra pedig liftezni kezdett.

 - Te következel. - Hirtelen összerezzent, és még jobban elpirult, hogy mennyire ostoba, mert ilyeneken töri a fejét. De hát, bár kora ellenére még szűz volt, azért a kérdés természetesen már foglalkoztatta. Lázasan kutatott a fejében, mit is kérdezhetne, aztán eszébe jutott:

 - Hol fogunk élni? - A hangja remegett, és látta, hogy a férfi kutatva nézi, de aztán bólintott, és válaszolt.

 - A kérdés jó! - Nem tudta miért, de erre megkönnyebbülés öntötte el. - Arra gondoltam, kezdetnek élhetnénk itt, Magyarországon. Budapesten, vagy valahol vidéken, de a repülőtér azért ne legyen túl messze. Igyekszem majd minél több időt melletted tölteni, de gyakran kell majd mennem Szicíliába és Londonba is.

 - Londonba? - kottyantotta közbe. Ez új volt, és valahol a szíve mélyén örült annak, amit hallott, hogy nem kell majd állandóan együtt lenni újdonsült férjével.

 - Igen, ott is vannak érdekeltségeim. El is kezdhetnél házakat nézni.

 - Én? - kérdezte döbbenten. Illyrionak köszönhetően mindig kényelemben éltek, de hogy ő maga kezdjen el házakat nézni, az elképzelhetetlen volt.

 - Igen, te is ott élsz majd – mosolygott rá hunyorogva Drogo. - Jó nagy legyen, szeretem, ha a ház, amiben élek, tágas. De ne legyen azért túl hivalkodó. Talán, mint a bácsikádé, de a telek legyen sokkal nagyobb, hogy elférjen az istálló.

 - Istálló? - visszhangozta idiótán.

 - Igen, a lovaimnak. Imádok lovagolni, te próbáltad már?

 - Ööö, nem.

 - Majd megtanulod, pompás mulatság. Azt sem bánnám, ha városszéli lenne, ahonnan rögtön ki lehetne lovagolni.

Dany erre nem szólt semmit, mert a gondolat, hogy lovagol, még távolabb állt tőle, mint az, hogy házat vásárol. Hatalmas feladatnak tűnt házat venni, és elképzelése sem volt, hogyan kezdjen hozzá.

 - Talán a nagybátyádtól elkérhetnél egy jó ingatlanos kontaktját. Biztosan tudnak majd segíteni. Az ár pedig nem számít, bármilyen drága legyen, ha úgy ítéled meg, hogy megfelelő.

 - Te nem is akarod látni előtte? - hitetlenkedett.

 - Ha gondolod, küld át e-mailben az adatait. Most néhány hónapig nem tudok itt túl sok időt tölteni, elő kell készítenem, hogy az esküvő után nem tudok annyit Londonban és Olaszországban lenni. Ki kell válogatnom az alkalmas embereket a vezető pozíciókba, és ez nem lesz könnyű feladat.

Furcsa volt itt ülni, ezzel a határozott, vonzó férfival, és a közös életüket tervezgetni. De azt érezte, hogy a férfi nagyon jóindulatú vele, amiért itt akar letelepedni.

 - Köszönöm - mondta hálásan, és amikor Drogo kérdőn nézett rá, hozzátette: - hogy nem kell elköltöznöm valahová messze.

A férfi lágyan felemelte az állát, hogy a szemébe nézhessen, és elmosolyodott.

 - A feleségem leszel, akit az apám választott. Nagy becsben kell tartanom.

Az érintése felkavarta, hirtelen összekuszálódtak a gondolatai.

 - És mikor...? - kérdezte. Nem folytatta, mert tudta, hogy a másik pontosan érti.

 - Lássuk csak! Most július eleje van, úgy gondolom, négy hónap elég lehet, hogy mindent elrendezzek, és ennyi idő alatt az esküvőt is meg lehet szervezni, hiszen a pénz nem akadály. Majd a party szervező cég felveszi veled, és a bácsikáddal a kapcsolatot. Szabad kezet kapsz mindenben, a ruhádtól elkezdve a nászútig. Mit gondolsz egy október végi esküvőről?

 - Október vége? - kérdezte, és arra gondolt, hogy az annyira korán van, alig néhány hónap! Karácsonyra férjes asszony lesz belőle!

 - Végtére is, mire várjunk? - kérdezte Drogo, mosolyogva.

 - Tényleg, mire? - Dany kétségbeesetten gondolt arra, hogy hiszen nem is ismeri ezt a férfit itt mellette! Aztán hirtelen, anélkül, hogy meggondolta volna, mit kér, ezt mondta: - Csókolj meg!

Amint kimondta, szívta volna vissza, de tudta, hogy ezt már nem lehet. "A kocka el van vetve." Hirtelen úgy érezte magát, mint egy makacs gyerek, de érezte, nem tervezgetheti valakivel úgy az esküvőjét, a közös életüket, ha még alig érintette meg. Szeretett volna egy intimebb kapcsolatot, hogy legalább egy kicsivel több legyen számára, mint egy idegen.

Drogo töprengve nézett rá, aztán elnézett mellette, és intett a sofőrnek. A lány a szeme sarkából látta, hogy a férfi szinte azonnal eltűnt. Ez megkönnyebbüléssel töltötte el, nem örült volna a nyilvánosságnak.

 - Szóval, csókot szeretnél? - kérdezte tőle lágyabb hangon, mint addig, és ahogy végignézett rajta, Daenerys megint hasonlóan érezte magát, mint az estélyen. Olyan érzés volt, mintha meztelen lenne. Próbálta összeszedni magát, belenézett a férfi szemébe, és kényszerítette magát, hogy állja a pillantását. Drogo felemelte egyik kezét, és az ujjaival finoman beletúrt a hajába.

 - Csodaszép hajad van, tudod? Még senkit nem láttam, akinek hasonló színű haja lenne, leszámítva persze a testvéred.

Dany továbbra is a férfi szemét nézte, akkor is, amikor a kezét már nem a hajában, hanem a nyakán érezte. Gyengéd érintés volt, és amikor a hüvelykujjával finoman végigsimította a fülcimpáját, érezte, hogy libabőrös lett. Lélegzetvisszafojtva várta a csókot, de Drogo csak egy puszit adott a szájára, és rögtön vissza is húzódott, ő pedig maga sem értette, miért érez halványan csalódottságot. Aztán a férfi az ujját a felső ajkán húzta végig, neki erre elnyílt a szája, és akkor Drogo újra megcsókolta, de most úgy igazán. A lányt meglepte ez a csók, mert ebben igazi szenvedély volt, és férfias erő.

Amikor a férfi újból visszahúzódott, csak kábultan nézett. Ez volt a legintenzívebb élmény, amiben életében része volt.

Drogo elmosolyodott, felállt a padról, és a kezét nyújtotta felé.

 - Gyere, azt hiszem, már várnak bennünket az ebédnél.

Kótyagosan állt fel, és hálásan fogadta el a kinyújtott kezet.

   A ház felé haladva a sofőr nemsoká csatlakozott hozzájuk, és ismét úgy követte őket, mint egy árnyék. Mikor végre megtalálta a hangját, meg is kérdezte róla a férfit:

 - A sofőröd mindig követ?

 - Rakharo inkább testőr, mint sofőr - nevette el magát Drogo -, és igen, majdnem mindig van velem egy testőr, sőt néha többen is. Majd megszokod!

Oldalról ránézett a mellette haladó férfira. A fejét is fel kellett emelnie, mert jóval alacsonyabb volt. Drogo nem nézett rá, ment előre céltudatosan, az arcán most sem látszott semmiféle érzelem, talán csak a szája körül egy halvány mosoly.

De a kezét nem engedte el.

Szívek keringője II. - 5. fejezet

   Olyanok voltak, mint egy kép. Mint egy megdermedt pillanat. Daenerys némán állt az ablak előtt, tehetetlenül bámult maga elé. A bátyja még mindig az asztalnál ült, lehajtott fejjel, de képtelen volt hozzá szólni. Fojtogatta a düh, az elkeseredettség, a bánat. Annyi minden keringett a fejében, hogy úgy érezte, mindjárt szétrobban. Hirtelen észrevette, hogy a kezét görcsösen ökölbe szorítja, ezért a következő néhány másodpercet azzal töltötte, hogy az ujjait próbálta kiegyenesíteni. Mikor sikerült, kivett egy poharat a szekrényből, és remegő kézzel öntött magának az almaléből. Aztán fogta a poharat, és bement vele a szobájába, anélkül, hogy még egy pillantást vesztegetett volna a testvérére.

A szobájában aztán ivott egy keveset, de mivel a máskor édes gyümölcslét most savanyúnak találta, inkább letette a poharat, és leült az ágyra.

   Ebben a néhány percben gyűlölte Viseryst, de legjobban mégsem őt, hanem saját magát. A bátyja kíméletlenül kegyetlen volt, de tudta, hogy igazat beszélt. Már az első percben tudhatta, hogy ennek a kapcsolatnak Noellel nincs semmi jövője. Hozzá sem kellett volna szólnia, hagynia kellett volna, hogy érezze magát jól Irrivel. De ő kizárólag csak saját magára gondolt, arra, hogy neki mi a jó. De hát annyira nagy bűn, amit tett? Hiszen ő csak szerette volna kipróbálni a normálisabb életet. Megtudni, milyen együtt járni valakivel. Ez csak nem bűn?

   Hát persze, már megint csak saját magára gondol. Azzal egy percig sem foglalkozott, hogy mi lesz a fiúval. Vajon Noel szereti őt? Vagy inkább már csak szerette - javította ki a gondolatát. Noel érzelmeire nem gondolt, amikor visszacsókolta, csak a pillanatot akarta kiélvezni. Ha visszagondol az elmúlt néhány hétre, olyan volt, mint egy fuldokló. Kapaszkodott az élményekbe, az érzésekbe. Nem akart ő semmi rosszat, csak megtapasztalni egy kis romantikát. Mégis minden balul sült el.

   Kezébe fogta a telefonját, és elgondolkodva nézte. Szeretett volna Noellel beszélni. Szerette volna elmondani, hogy mennyire sajnálja ezt az egészet, és hogy nem akarta megbántani. Ekkor megint undorodva gondolt saját magára. Még, hogy nem akarta megbántani? Egyáltalán nem foglalkozott vele, eszébe sem jutott a fiú lelke. Azért mégsem akarta, hogy Noel így gondoljon vissza rá, és a lelkiismeretének is jót tett volna a feloldozás.

   Reszkető kézzel nyomott a hívás gombra. A füléhez tette a készüléket, és számolta a csörgéseket. Már a hatodiknál járt, amikor Noel felvette, és beleszólt:

 - Tessék. - A hangja egészen máshogy hangzott, mint szokott. Nyoma sem volt benne a jókedvnek, és az annyira jellemző vidámságnak.

- Szeretném megmagyarázni - kezdte volna a lány, de a fiú közbe vágott:

- Csak egyet mondj, csak egyetlen szót. Igaz, amit a testvéred mondott a vőlegényedről? Igaz, vagy nem?

- Igen, de... - kezdte volna mondani, de Noel most sem hagyta, hogy végig mondja a mondatot.

- Akkor nincs miről beszélnünk - válaszolta nyersen, és letette.

   Dany még mindig a füléhez szorította a telefont, és hallgatta a semmit. Tágra nyílt szemmel bámult maga elé. Nem tudta pontosan, hogy mit várt ettől a beszélgetéstől, de biztosan nem ezt.

Dermedtségéből a bejárati ajtó csukódása riasztotta fel. Erre felpattant az ágyról, kiment a konyhába, aztán a bátyja szobájába, de a lakás üres volt. Kinézett az ablakon, az eső még mindig zuhogott. Hova a csudába ment Viserys?

Nem érdekelte. Semmire sem vágyott, csak nyalogatni akarta a sebeit. Visszament a szobájába, levetette magát az ágyra, és sírni kezdett.

   Hirtelen kipattant a szeme, és felült. Egy pillanatra nem tudta, hogy hol van, aztán ahogy a sötéthez hozzászokott a szeme, megállapította, hogy a saját szobájában, és eszébe jutott az egész nyomorúságos délután. Akkor megint dörgött egy nagyot az ég, és rájött, hogy valószínűleg az előbb is egy mennydörgés ébreszthette fel. A szobában sötét volt, pedig nem húzta le a redőnyöket, és tényleg, az óra szerint éjjel fél három volt. Elindult a mosdóba, aztán ahogy végzett, furcsa érzése támadt. Valahogy olyan egyedül érezte magát. Körülnézett a lakásban, nem találta Viseryst sehol. Aggódni kezdett, mert a testvére még hétvégén sem nagyon maradt ki éjjelre, arra pedig egyáltalán nem volt példa, hogy csütörtökön menjen el valahova. Még üzenetet sem küldött neki. Megpróbálta felhívni, kicsörgött, de nem vette fel. Gondolkodott, kit is hívhatna még telefonon, de senki sem jutott az eszébe. Akkor döbbent rá, hogy a bátyjának nincsenek barátai. Sohasem járt el senkivel szórakozni, maximum céges rendezvényekre ment el, vagy néha kiemelt ügyfelekkel ebédelni, vacsorázni. Soha, senki nem járt náluk, csak nagy ritkán Doreah. Még a barátnőit sem vitte fel, legalábbis Dany nem tudott róla.

Csak most fogalmazódott meg benne, bár mindig is tudta, hogy a testvére mennyire egyedül van.

   Leült a konyhában, az asztalon még mindig ott volt a pizza, de persze már régen kihűlt, neki pedig étvágya sem volt. A széken ülve tűnődött az életükön, és a jövőn. Már nem érezte annyira rosszul magát Noel miatt, az alvás valahogy segített beletörődni a történtekbe.

   Három óra is elmúlt, amikor matatást hallott a bejárati ajtónál. Először azt hitte Viserys, de nem jött be senki, csak a kaparászó hang folytatódott. Dobogó szívvel ment az ajtóhoz, és kinézett a kémlelőnyíláson. Akkor megnyugodott, mert a szőke haj összetéveszthetetlen volt. Lenyomta a kilincset, de amikor az ajtót kinyitotta, valószínűleg a bátyja nekikdőlhetett, mert beesett, le a földre.

 - Viserys, mi történt? - kérdezte tőle, de válasz nem érkezett.

A testvéréből dőlt az alkoholszag, és valamit dünnyögött, de semmit sem értett belőle. Négykézláb állt, és próbált valahogy felállni, de az egyensúlyát nehezen találta meg. Tanácstalanul állt mellette, nem tudta mit tegyen. De amikor hozzá akart hajolni, hogy felsegítse, akkor a bátyja felnézett rá:

 - Itt vagy, te ribanc?  - Azzal nagy nehezen feltántorgott, akkor meg elkezdtek folyni a könnyei. - Ne haragudj rám, tö-tönkre teszem az életed. Az enyémet már elbasztam, most a tiéd következik.

  Dany undorodva állt mellette. Viserysnek folytak a könnyei, és csorgott az orra, azon kívül úgy nézett ki, mint aki mindjárt elhányja magát.

 - Mit akartál? Mit képzeltél, lehet jövőd azzal a sráccal? Te nem erre születtél, és én sem! Nézz körül! Nem ebben a nyomorúságos két szobás lakásban kéne élnünk, ami még csak nem is a miénk! Ha nem lenne Illyrio, még ennyink sem lenne, pedig nekünk egy nagy céget kellene iranyítanunk!  A papa cégét. Nincs semmink, Dany! Egyedül te vagy, a te szépséged az egyetlen, amit áruba bocsájthatunk. Szűz vagy még egyáltalán?

A lány döbbenten bámult, szólni sem bírt, csak bólintott.

 - Hála az égnek - vinnyogta Viserys, azzal kinyitotta a WC ajtót, és kidobta a taccsot.

   Reggel kóvályogva ébredt, pedig már nyolc óra volt. Amikor magához tért, rájött, hogy az éjjel egyszerűen magára hagyta a bátyját, de ezt most cseppet sem sajnálta, mert eszébe jutottak a fiú szavai, és persze az is, hogy leribancozta.

Kikelt az ágyból, hogy a mosdóba menjen, és hideg vízzel alaposan kimossa a szeméből az álmot, de a folyosón meghallotta Viseryst horkolni. Tudta, hogy már a munkahelyén kellene lennie, ezért gyorsan megmosta az arcát, aztán megkereste az ügyvédi iroda telefonszámát. Hallgatta, ahogyan kicsöng, és közben döbbent rá, hogy tulajdonképpen még sosem hívta fel őket. Egyáltalán nem ismerte Viserys munkatársait. A testvére nem beszélt sokat a munkahelyéről, és azokról sem, akikkel nap, mint nap együtt dolgozott.

Egy kimért hang szólt a telefonba, de miután bemutatkozott, a nő hangja érezhetően megenyhült.

 - Ó, Daenerys, nagyon örülök, hogy végre megismerhetem, már sokat hallottam önről!

 - Tényleg? - nyögte ki a lány, mert el sem tudta képzelni, hogy a bátyja róla beszél a munkahelyén, vagy, hogy egyáltalán beszélget a kollégáival.

 - Ó igen. Miben segíthetek? - kérdezte a nő a vonal másik végén, és Dany tisztán kihallotta a hangjában a kíváncsiságot.

 - Sajnos Viserys nem érzi jól magát, valószínűleg valamilyen vírus fertőzhette meg. Engem kért meg, hogy szóljak, hogy ha nem lesz jobban, akkor a mai napra szabadságot szeretne kivenni.

 - Hogyne, persze - válaszolta készségesen a titkárnő, aztán hozzátette: - Remélem, azért tegnap sikerült megünnepelni az előléptetését!

 - Ó, nem, sajnos már akkor sem érezte jól magát. - Danynek most nem kellett színlelnie a meglepődést, viszont fény derült a pezsgőre a hűtőben.

 - Milyen kár, pedig nagyon örült neki. Még nem is láttam ennyire feldobottnak, mint miután a főnökkel beszélt.

Na, ezen már nem csodálkozott, a bátyja legtöbbször olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna.

 - Biztosan megünnepeljük majd, ha jobban lesz - mondta a titkárnőnek -, örülök, hogy beszéltünk.

 - Én is örülök, Viserysnek pedig jobbulást kívánok!

Nagy sóhajjal rakta le a telefont. A testvére már régen várt arra, hogy előléptessék, mert most leginkább amolyan ügyvédbojtár szerű volt, de innentől lesznek saját ügyfelei, és valószínűleg többet is fog keresni.

"Biztosan nagyon örült tegnap, és ünnepelni szeretett volna, ehelyett egy számára idegen fiúval csókolózva jöttem haza. Miért kell mindent elrontanom?" - tette fel magának a kérdést.

   Bement a konyhába, hagymát vett elő, és pucolni kezdte. Marhapörköltet akart főzni, Viserys egyik kedvencét, hogy valamennyire kiengesztelje, és utólag esetleg bepótolják az ünneplést. Igaz, csak szombatra vette a marhahúst, de végül is mindegy. Szeretett főzni, és ez most is megnyugtatta. Szerette pucolni, felszelni a zöldségeket, a hússal bánni, de legjobban fűszerezni szeretett. Élvezte, hogy miként változik meg az étel íze attól, hogy milyen fűszert tesz bele. Olyan volt, mintha kémia órán kísérletezne. Már a második hagymánál tartott, amikor a bátyja berontott:

 - A fenébe, el vagyok késve, miért nem ébresztettél fel?

 - Neked is jó reggelt! - szipogta.

Viserys közelebb lépett.

 -  Nagyon megbántottalak éjjel? Már nem emlékszem, miket vágtam a fejedhez - fordította félre szégyenkezve a fejét.

Dany nagyot sóhajtott. Már nem haragudott Viserysre, és azzal is tisztában volt, hogy tegnap éjjel egy részeg ember öntötte rá a kínjait. Minden szavára emlékezett, de különösen egy valamire, hogy bevallotta, a saját életét tönkretette. Azzal nem foglalkozott, hogy most az övé következik. De a bátyja, aki mindig igyekezett keménynek és elszántnak mutatkozni, tegnap este kitárulkozott, és ettől valahogy védtelennek tűnt.

 - Nem vészes - válaszolta.

 - De sírsz - értetlenkedett a testvére.

 - Csak a hagyma miatt - mosolygott. - Egyébként felhívtam a munkahelyed, és szóltam, hogy beteg vagy.

 - Köszönöm, nem tudom hogyan éltem volna túl a mai napot. Bár a főnök valószínűleg nem fog örülni - húzta el a száját.

 - Ugyan, még nem is voltál beteg, mióta ott dolgozol, sőt, szerintem a szabadságodat sem mindet vetted ki, nem? - Viserys válasz helyett csak elhúzta a száját, mire Dany a fejét csóválta. - Menj fürödni, szerintem jót fog tenni.

 - Biztosan - dünnyögött a bátyja, de azért elindult.

   Ebéd után - amit zavart csendben fogyasztottak el - Viserys megköszörülte a torkát.

 - Dany, mondd csak, szereted azt a fiút? Szerelmes vagy bele?

Eddig nem hozta szóba egyikük sem a történteket, de mindketten tudták, hogy elkerülhetetlen. A lány pillanatnyi gondolkodás után, óvatosan válaszolt.

 - Nagyon kedvelem, de azt hiszem, szerelmes nem vagyok bele.

Viserys bólintott.

 - Régóta tartott?

 - Csak három hete.

 - Lefeküdtél vele? - A bátyja úgy tette fel ezt a kérdést, mintha azt kérdezte volna, vége van-e a világnak. Mintha semmi más nem számítana, mint az ő szüzessége.

 - Nem, de ezt már az éjjel is mondtam - válaszolta duzzogva.

 - Hála az égnek! - lélegzett fel. - Tudod, nem sok mindenre emlékszem az éjszakából.

Olyan zavart arcot vágott, hogy Dany elnevette magát.

 - Nem csodálom, rendesen ki voltál ütve!

 - Ez a fiú, Noel, ugye? - Daenerys némán bólintott. - Miért? Hiszen tudtad, hogy Drogo lesz a férjed!

 - Én csak, tudni akartam milyen érzés. - Már önmaga számára is bután hangzott, mégis úgy tűnt, mintha Viserys megértette volna.

 - És? Milyen volt? - kérdezte.

A lány megvonta a vállát.

 - Jó, de valami hiányzott. Jól éreztem magam vele, de...- tétovázott - nem tudom, ezt hogyan mondjam el.

 - Nem is kell, azt hiszem, tudom, mire gondolsz.

 - Nagyon kedves volt az a lány, aki felvette a telefont. - Csodálkozva látta, hogy mintha a testvére enyhén elpirult volna.

 - Igen, Alexa nagyon kedves - hagyta végül jóvá, de Dany már kíváncsi lett.

 - Úgy tűnt, aggódott érted.

 - Jó kolléga.

 - Nekem az volt az érzésem, több mint kolléga.

 - Férje van, és egy kisfia - mondta a bátyja, és ezzel le is zárta a témát.

Még egy kicsit ültek az asztalnál, mindketten a gondolataikba mélyedve.

 - Készen állsz a vasárnapra? - Kérdezte Viserys, miközben felállt.

Daenerys ránézett. Egy pillanatig egymásba fúródott a két kék szempár, aztán bólintott.

 - Igen.

Újdonságok

Sziasztok!
Holnap vagy kedden hozom az új részt, ezenkívül oldalra tettem egy "Kérj értesítést, ha új rész érkezett" modult, remélem, ezzel kényelmesebbé válik a használat.

További szép hétvégét kívánok!

Szívek keringője II. - 4. fejezet

   Már több, mint két hét telt el a vacsora óta.
Élete legboldogabb két hete. Mire másnap felébredt, majdnem dél volt, és ebédnél Illyrio elmondta, hogy beszélt Drogóval. Vissza kellett mennie üzleti ügyben Szicíliába, de hamarosan jelentkezik. Nos, az azóta eltelt időben egyáltalán nem hallottak róla semmit, úgyhogy Dany kezdett megnyugodni, remélte, hogy nem is tetszett Drogónak. Talán ebből az egész házasságosdiból nem lesz semmi. Az lenne a legjobb. 

  Gyakran, szinte minden hétköznap találkozott viszont Noellel. Moziba mentek, fagyizni, sétálni. Csöndes kis parkokat fedeztek fel, eldugott, romantikus kis kávézókba ültek be. Persze mindig csak napközben, hogy mire Viserys hazaér a munkából, Dany már otthon várja. Boldog volt, ugyanakkor nagyon nyugtalan. Először is, rossz érzés volt a bátyjának hazudozni, de nem volt más választása. Másodszor pedig, Noel is kezdte furcsállani, hogy sem este, sem hétvégén nem találkozhatnak. Ráadásul a fiú hamarosan munkába áll, akkor nem fog ráérni a napközbeni találkákra. 
Daenerys minél többet töprengett az egész helyzeten, annál inkább kínlódott. Még Doreah-nak sem tudott elmondani mindent, tudta, hogy a barátnője teljesen kiakadna attól, hogy a leendő férjét az édesapja választotta ki, még húsz évvel ezelőtt, és ő hozzá is megy, leginkább a pénze miatt. Aztán három héttel a vacsora után döntésre jutott. Miután éjjel órákig ébren hánykolódott az ágyában, eldöntötte, hogy elmondja Viserysnek az igazságot. Bizakodott, hogy a bátyja megértő lesz, mert a beszélgetésük óta sokkal jobb viszonyban voltak. Bár az érzéseiben nem volt biztos. Jól érezte magát Noellel, igazán kedvelte, szeretett hozzáérni, szeretett vele csókolózni, de nem érezte az a nagybetűs szerelmet, amiről a barátnői áradoztak. Arra gondolt, hogy talán a titkolózás miatt nem meri elengedni magát, ezért is jutott arra, hogy beszél a testvérével. 

   Hajnalban elaludt, és mire felébredt, majdnem tíz óra volt. Kiment a konyhába, és a hűtőre mágnessel felerősítve talált egy üzenetet, amit Viserys hagyott. 
"Illyrionál ebédelünk, ott találkozunk."
A fenébe - gondolta -, most várhatok estig azzal, hogy beszéljünk. 
Gyorsan elkészült, és elindult a nagybátyjához. Mire megérkezett, Viserys már ott volt, és meg volt terítve az ebédhez. Csendesen ettek, majd amikor a desszertet - madártejet - fogyasztották, Illyrio megszólalt:
 - Nos, azért hívtalak ma ide benneteket, mert két jó hírem is van. Hadd legyek egy kicsit önző, és kezdem azzal, ami számomra a legfontosabb: Marci hívott. Üdvözöl benneteket, és azt mondja, augusztusban hazajön látogatóba! 
Dany arcán széles mosoly terült szét. Nagyon szerette az unokatestvérét, de utoljára tavaly év végén találkoztak, amikor az ünnepekre hazajött. 
 - De soká lesz az még, augusztusig van néhány hét - mondta. 
 - Igen, de Olaszországban akkor vannak a szabadságolások, és hidd el, hamar itt lesz - mosolygott rá Illyrio. 
 - Ez nagyon jó hír - mosolygott Viserys is -, de mi a másik, bácsikám? 
Dany magában jót derült a bátyján. A testvére is nagyon szereti Marcit, de mindig is nagyon kíváncsi volt, szeretett tudni mindent. 
 - Drogoról van szó, tegnap hívott - nézett ünnepélyesen a lányra Illyrio. - Jövő hétvégén újra Magyarországra utazik, és azt mondta, vasárnap alkalmas lenne megtartani az eljegyzést. 

   Eljegyzés? Kattogott fejében a szó, újra meg újra. Hirtelen megkeseredett a szájában a madártej, keserűnek és savanyúnak érezte, alig bírta lenyelni.
 - Eljegyzés? - kérdezte halkan, - de hiszen nem is ismerjük egymást. 
 - Nos, bevallom, ezt én is megkérdeztem tőle, de azt mondta, ez a házasság az édesapja akarata volt, amit ő sosem kérdőjelezne meg.
"Remek, sikerült kifognom még egy fanatikus őrültet"- gondolta lemondóan. 
 - De még csak nem is ismerem, alig beszéltünk néhány szót! - Komolyan megrémült. Eddig valahogy olyan távolinak tűnt az egész, úgy tekintett a dologra, hogy talán nem is lesz belőle semmi. De, hogy már a jövő héten eljegyzés legyen, az szinte leblokkolta. Miféle ember vesz el feleségül egy olyan nőt, akivel életében csak egyszer találkozott?
 - Ne aggódj, majd megismeritek egymást, és biztosan meg is szereted, hiszen a szüleitek annyira jó barátságban voltak! Az édesapád, és az ő apja testvérekként szerették egymást - biztatta mosolyogva Illyrio. 
Ahogy végignézett az asztalnál ülő két férfin, Daenerys rádöbbent, hogy itt kár is minden további szó. A nagybátyja úgy mosolygott, mint egy öreg kerítő, valószínűleg biztos volt benne, hogy Drogo a tökéletes férj jelölt. Viserys pedig? A bátyja szemeiben fanatikus csillogás ült, láthatóan megfeledkezett a múltkori fenntartásairól. 
Félretolta a desszertes tányért. A tojáshab csüggedten nézett vissa rá. 
 - Kimegyek egy kicsit a kertbe, sétálgatok - minél előbb el akart szabadulni ettől a két embertől. 
 - Akarod, hogy veled menjek? - kérdezte Viserys, és már állt is fel. 
 - Nem! - vágta rá túl gyorsan, és túl hangosan. 
Viserys kissé sértődötten ült vissza, de ez most a legkevésbé sem érdekelte. 

Mindig szerette a nagybátyja hatalmas kertjét, már kislány korában is minden nap eltöltött benne több-kevesebb időt, nem számított, hogy csikorgóan hideg tél van, vagy fülledt, meleg nyár. Szinte az egész kert parkosítva volt, bukszusokkal, puszpángokkal, vetett fűvel, de nem kirakat kert volt, ahol csak a kijelölt úton lehet lépkedni. Ők éltek a kertben. Régen nyaranta egész nap rohangáltak benne, kergetőztek, bújócskáztak, rengeteget játszottak. Most csak feldúltan járkált, mint egy mérgezett egér. Amikor a kert végébe ért, meglepődve vett észre egy tő paradicsomot, amin virultak a nagy, piros termések. Eszébe jutott, hogy nagyon régen, még amikor az általános iskolába járt, kért a nagybátyjától egy darabka földet, ahol veteményezhet. Környezetismeret órán borsót csíráztattak, és arra gondolt, elveti. Kapott is egy zsebkendőnyi területet, amit ő aztán gondosan megmunkált. Termett ott borsó, bab, paprika és paradicsom, répa és zöldség. Még évekig foglalatoskodott vele, aztán az egyik évben elverte a jég az egészet, és akkor abbahagyta a kertészkedést. 

   Leszakított egyet, aztán mosás helyett csak úgy megtörölte a ruhájába, és beleharapott. Lédús volt és édes, egészen tökéletes. Az egykori veteményes helyén már csinos fű nőtt, de ez a tő paradicsom megbújt egy bokor mellett, vagy talán a bokor nőtt akkorára, hogy eltakarta a kertész elől. Nem számít, az a lényeg, hogy valahogyan túlélte. 
   Daenerys lehuppant a bokor mellé a fűbe. Túlélő - nézett szeretettel a paradicsomra. 
Nincs mese, nekem is túl kell élni. Mire is számítottam? Mindig is tudtam, hogy egyszer majd eljön ez a nap. Egész eddigi életem akörül forgott, hogy egyszer majd a felesége leszek Drogonak, akit az apám választott ki nekem. Ha valakit utálnom kéne emiatt, akkor az a papa. Őt mégsem tudom gyűlölni, hiszen biztosan a legjobbat akarta nekem. Vajon, ha élne, még mindig akarná ezt a házasságot? Biztosan, hiszen a Sárkány - ahogyan a barátok, ismerősök nevezték az apját - híres volt arról, hogy mindig betartja az ígéretét. És én is megígértem Viserysnek, hogy hozzámegyek Drogohoz. Tudat alatt éreztem, hogy Noellel köztünk nem lehetséges semmi, talán ezért is nem lettem bele szerelmes. Hogy ne fájjon, ha eljön ez a nap. 
Leszakított még egy paradicsomot, de csak forgatta a tenyerében. Majd csak túlélem valahogy én is ezt a házasságot - sóhajtott nagyot, aztán felállt, és visszament a házba. 

   Viseryst az előcsarnokban találta meg, ahol újságot olvasott, vagy legalábbis úgy tett, mintha olvasná, de közben idegesen dobolt az ujjaival. Ahogy észrevette, felállt:
 - Minden rendben? - kérdezte tőle. 
 - Igen. Képzeld, a régi veteményesem helyén találtam ezt - dobta oda a testvérének, a kezében tartott paradicsomot. A bátyja simán elkapta röptében, és rámosolygott:
 - Nekem hoztad?
 - Igen - mosolygott vissza rá. 
 - Köszönöm - azzal bele is harapott -, ez nagyon finom! 
 - Illyrio? 
 - A dolgozószobájában van. - Viserys bekapta az utolsó falatot a paradicsomból, és miután lenyelte, megdörzsölte a húga karját, és biztatóan rámosolygott: - Minden rendben lesz!
Dany csak bólintott. Ő nem volt ebben olyan biztos.

   
   A napok teltek-múltak, már csütörtök volt. Még mindig nem merte elmondani Noelnek az eljegyzését, nem tudott szakítani vele. Igaz, csak kedden találkoztak eddig a héten, akkor is moziban voltak. Ma a Margitszigetre készültek menni, azt beszélték meg, hogy a szökőkútnál találkoznak. Meleg nyári nap volt, bár délutánra esőt ígértek a meteorológusok. Egyelőre azonban még bárányfelhők sem voltak az égen. 
Daenerys érkezett előbb meg, ezért leült egy padra. Noel éppen akkor ért oda, amikor az egyik zenés program elkezdődött. Összeölelkezve figyelték a vízsugarak játékát. 
 - Kisvonatozzunk? - kérdezte a fiú utána. 
 - Igen - kapott Dany az ötleten, bár tudta, hogy nem húzhatja már sokáig. 

A szél akkor kezdett el fújni, amikor a kisvonat elindult, és mire félútig értek, már fekete felhők gyülekeztek az égen. Ahogy azonban leszálltak, dörögni kezdett az ég, és elkezdett esni az eső. 
 - Meg fogunk ázni - mondta a lány kétségbeesetten. 
 - Valószínűleg - Noel hangja derűs volt, mintha éppen csak cseperegne.
Csakhogy egyre jobban esett, nagy, súlyos cseppekben, a szél pedig abban a pillanatban letörte egy fa vékonyabbik ágát. Daenerys megijedt, és kétségbeesett.
 - Gyere, itt lakunk nem messze, a pesti oldalon. 
Szerencsére éppen akkor jött a villamos, azzal mentek egy megállót, és ahogy leszálltak, futni kezdtek. Mire a házhoz értek, tényleg bőrig áztak, és a kapukódot ütötte be a lány, amikor elkezdett esni a jég. A liftben az egyik szomszéddal utaztak, de amikor kiszálltak belőle, kitört belőlük a nevetés. 

Dany kinyitotta az ajtót, és ahogy beléptek, Noel átkarolta, és csókolózni kezdtek. 
 - Mi a fene történik itt? - harsant fel Viserys hangja. Ott állt a konyhaajtóban, és a dühtől szikrázott a szeme.
Noel egy cseppet sem látszott megilletődöttnek. Barátságosan elmosolyodott, és egyik kezével megfogta az övét, de a szabad jobb kezét a bátyja felé nyújtotta. 
 - Szervusz, Noel vagyok, Daenerys barátja. 
A lány látta, hogy Viserys arca egyre jobban elvörösödik, és tudta, hogy a barátságos üdvözlés csak olaj volt a tűzre. 
 - Viserys, mindent megmagyarázok - vetette bátortalanul közbe. Viserys mérgesen ránézett, aztán Noelre, és hirtelen mintha lecsillapodott volna, de aztán gonoszkodva elvigyorodott. 
 - Szóval, te vagy a barátja! Érdekes, én úgy tudom, nem veled lesz a hétvégén eljegyzése. 
 - Eljegyzés? - kérdezte a fiú összezavarodva, és elengedte a kezét.
Ránézett, de Daenerys nem tudta megnyugtatni, hogy ez nem igaz, csak szégyenkezve lehajtotta a fejét. 
 - Szóval nem tudsz róla? Igen, a testvéremnek vőlegénye van. Nem is mondta neked?
 - Megmagyarázom - kezdte volna Dany, most Noelnek, de a fiú csak csalódottan nézett rá, és a fejével nemet intett.  
Akkor Viserys megadta a kegyelemdöfést:
 - Persze nem csodálom, hogy előtte még szórakozni akart. De most - és itt az ajtóra mutatott -, kifelé. És többé meg ne lássalak a húgom körül!
 - Nem fogsz - felelte Noel. 
 - Én... - kezdte volna mondani Daenerys, de ahogy Noel ránézett, nem tudta folytatni. A fiú szemében mélységes megvetés és csalódottság látszott. És még valami, amit a lány nem tudott felismerni, de amitől nem tudta tovább folytatni.
Nézte ahogy kinyitja az ajtót, kilép rajta a lakásból, és egyben az életéből. 

Egy ideig bámulta a csukott ajtót, aztán visszafordult a testvére felé, de már egyedül volt az előtérben. Tudta, hogy alapos fejmosás következik, de annyira feldúlt volt, hogy eldöntötte, most nem fog meghunyászkodni, ahogyan mindig, hanem kivételesen jól megmondja a magáét Viserysnek. Mérgesen nyitott be a szobájába, de nem volt ott, úgyhogy a konyhába ment. Arra számított, hogy a bátyja tombolni fog haragjában, arra fel is volt készülve. De arra nem, amit ehelyett látott. 
Viserys az asztalnál ült, arca a kezébe temetve, feje lehorgasztva. Előtte az asztalon egy nyitott dobozban pizza, mellette két tányéron egy-egy krémes, amit mindkettőjük nagyon szeretett. Dany tanácstalanul állt meg az ajtóban. Biztos volt benne, hogy a bátyja dühös lesz, arra lélekben már megacélozta magát, viszont ezzel a mostani viselkedéssel nem tudott mit kezdeni. 
   Érezte, hogy kissé megremeg a keze, ezért tétován a hűtőhöz ment, hogy almalevet igyon. Talán a szénhidrát és a hűvös folyadék lecsillapítja egy kicsit a megtépázott idegeit. A hűtőben aztán újabb meglepetés várta: az almalé mellett egy kis üveg pezsgő volt. Nem igazán ittak alkoholt, ő szinte sosem, és Viserys is nagyon ritkán, úgyhogy ez mindenképpen meglepő volt. Talán a bátyja valamit meg akart ünnepelni? De ugyan mit? Tudja, hogy nem szerelemből házasodok meg! És egyáltalán miért van már itthon? Ilyenkor még dolgozni szokott, máskülönben nem jött volna ide Noellel.
   Noel. Jaj, mi lehet most vele? Kinézett az ablakon, még mindig mintha dézsából öntenék a vizet. Szerencsére jég már nem volt benne. A zsebéből kivette a mobilját, hogy üzenetet írjon a fiúnak. Egy ideig tanácstalanul szorongatta a kezében, mert nem tudta, hogy mit is írhatna. Nem mondhatja neki, hogy az egész nem igaz, mert az. Azt is tudta már az elején, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Talán igaza van Viserysnek, és tényleg csak szórakozni akart? Ettől persze többről volt szó, de a végeredmény ugyanaz. Végül csak annyit írt neki, hogy ne haragudjon rá. Tudta, hogy ez kevés, de mennyire kevés, mégsem tudott többet írni. Egy kicsit reménykedett, hogy érkezik valamiféle válasz, de semmi. Látta, hogy Noel olvasta az üzenetet, de amikor pár perc múlva sem válaszolt rá, akkor eltette a mobilt.

Nézett kifelé az ablakon a zuhogó esőbe, és hirtelen végtelenül szomorú lett. Ennyi volt hát az élete? Most majd hozzámegy Drogóhoz, teszi, ami a dolga.
 

Hírek

Sziasztok!

Bocsánatot kérek, hogy így eltűntem, de a nagyobbik fiam idén kezdte az általános iskolát :)
Valószínűleg holnap fel tudom rakni majd az új részt.

Szívek keringője II. - 3. fejezet

   Miután Viserys kiment, Dany szomorúan gondolt vissza az egykori boldog családi életükre. Tényleg alig emlékezett már a szüleire, de azért voltak dolgok, amik miatt mégis nagyon erősen. Emlékezett arra, mennyire csodálta az édesanyját. Mennyire szeretett a puha karok közé bújni, és onnan hallgatni az esti mesét. Néha, ha az utcán megérezte valakin a mama illatát - a nagy klasszikus Chanel 5-öt használata, úgyhogy ez előfordult -, olyankor egész nap úgy érezte, most is vele van, és őt figyeli.

Az édesapja pedig? Magas volt és erős, mikor esténként hazaérkezett mindig a magasba emelte őt, forgott vele, és kacagtak.

   Mégis, a szombat reggeleket szerette a legjobban. Olyankor már hajnalban felébredt, és átment a szülei hálószobájába, hogy közéjük bújjon. Kicsit még aludt, aztán amikor már világosodott, akkor nézte az anyját, ahogy kisimult vonásokkal alszik, és még álmában is mosolyog. Aztán ahogy még világosabb lett, átfordult az apja felé, és a hátában gyönyörködött. Az apja hátán volt a legszebb műalkotás, amit valaha látott. Persze gyermeki ésszel ezt még nem fogta fel, de azóta már tudta, mennyire gyönyörű volt a sárkány, ami az apját díszítette. A sárkány hatalmas bestia volt, csodaszép, aprólékosan kidolgozott, az egész hátát beterítő tetoválás. Az állatnak három feje volt, de Viserys azt mondta, csak azóta van három, mióta Dany megszületett, mert a sárkány három feje Aerys Targaryen három gyermekét jelentette. Rhaegart, Viseryst és Daeneryst. A lány szinte azt várta, hogy a szárnyas jószág egyszer csak fogja magát, és elrepül az apja hátáról. Különösen merész képzelgéseiben néha arra vágyott, hogy ráülhessen, és sárkánylovas lehessen. Így álmodozott, míg egyszer csak Viserys is átjött, akkor a szülei felébredtek, ők pedig az apjukkal párnacsatáztak egészen addig, amíg a mama nem kiabált, hogy kész a reggeli.

Idősebb bátyja, Rhaegar komoly fiatalember volt. Dany alig emlékezett rá, mert bentlakásos iskolában tanult, ezért ritkán volt otthon. Neki is olyan színű haja volt, mint nekik, a szőkénél is szőkébb, szinte már fehér, de mégis ragyogó.

Azon a végzetes estén együtt utazott a szüleikkel, és ő is elment örökre.

   Annyira jól esett a régi, boldog időkre gondolni, hogy valószínűleg elaludhatott, mert egyszer csak arra ébredt, hogy a telefon zörög az éjjeliszekrényen. Félálomban odanézett, és látta, hogy üzenet érkezett. Kezébe vette a mobilt, próbált fókuszálni a szemével - eleinte nem nagyon ment -, aztán mosolyogva látta, hogy Doreah írt, úgyhogy gyorsan meg is nézte:

"Milyen a parti? Itt szörnyen unalmas nélküled!"

Dany arra gondolt, hogy lehet vele is unalmas lenne a buli, főleg hogy még sosem volt.

"Nem rossz, de én már lefeküdtem" - válaszolta.

"Irri már kivetette a hálóját Noelre."

Dany bosszúságot érzett, de csak egy szomorú jelet küldött: „:(„

A válasz nem késlekedett sokáig.

"Haza mentél?"

"Nem, Illyrionál maradtam."

"Az eredeti helyet ott hagytuk, itt vagyunk nem messze. Gyere el!"

Ha az olyan egyszerű lenne - gondolta.

"Nem hiszem, hogy elmehetnék."

"Lógj ki!"

"Nem lehet"- pötyögte be, de aztán mégsem nyomott az elküldésre.

Tényleg nem lehet? - kérdezte magától. Végtére is már régen nagykorú, oda mehetne, ahová csak akar. Igaz, most ígérte meg a bátyjának, hogy feleségül fog menni Drogohoz, de az még nem zárja ki azt, hogy ne mehetne el most bulizni. Talán soha nem lesz többé alkalma rá.

Így aztán inkább azt írta:

"Nincs nálam ruha."

"Farmer pólóval is jó, nem olyan hely. Na, gyere már!"

"Ha az utcán vagyok, hívlak."

"Várom! "

   Mikor lerakta, anélkül, hogy feloltotta volna a lámpát, a szekrényhez ment, kitapogatott egy felsőt és egy farmert, aztán gyorsan felöltözött. Szerencsére tartott itt néhány ruhát, mert előfordult, hogy egy rövid látogatásból itt alvás lett. Néhány holmit a zsebébe dugott, aztán az ajtóhoz lépett. Halkan, óvatosan nyitotta ki, és előbb csak kikukucskált. A folyosón teljesen sötét volt, de lentről felhallatszott a zene, ezért a lépteire sem kellett figyelnie, miután becsukta a szobája ajtaját. A hátsó bejárathoz ment, ahol dohányzott ugyan két felszolgáló, de valószínűleg a parti szerviztől voltak, mert nem ismerte őket, azok pedig rá sem hederítettek. Érezte, hogy az adrenalin száguldozik a vérében, és ez hihetetlen módon feldobta.

Figyelve, hogy egyik vendégbe se ütközzön bele - néhányan ugyanis kint sétálgattak - keresztül vágott a nagy kerten, aztán amikor az utcára kiért, azonnal hívta Doreah-t.

- Szia, kinn vagyok az utcán, hová menjek? - suttogott, pedig senki sem volt a környéken, aki meghallhatta volna.

- Szuper! - örvendezett a barátnője. - Szállj fel az éjszakai buszra, és gyere vele négy megállót.

Az utca végén éppen akkor fordult be a járat, úgyhogy szaladni kezdett.

- Várj, jön a busz, akkor nemsoká ott vagyok!

Még szerencse, hogy magammal hoztam a bérletem - gondolta Dany, miután felszállt, és leült az első ülésre, hogy lássa a megállókat. Ahogy a negyedikhez közeledtek, egyből megpillantotta Dorat, aki a buszmegállóban állt, és ahogy meglátta integetni kezdett.

- Csúcs, hogy eljöttél, gyere! - Ugrott a nyakába, amikor meglátta.

   Nem kellett sokat menni, már oda is értek a szórakozóhelyhez. Egy nagy parkban volt, és mindenhova színes lampionok voltak fellógatva, igazán hangulatosnak tűnt. Itt nem klasszikus, hanem modern zene volt, és egy betonplaccon táncoltak is jó néhányan. Daenerys egyből megpillantotta Noelt, de csalódottan vette tudomásul, hogy a fiúval szemben Irri vonaglott, legalábbis jobb szót nem talált volna azokra a mozdulatokra. Akaratlanul is lebiggyesztette az ajkát, amit a barátnője persze rögtön észrevett. Követte a tekintetét, és mindent megértett.

- Gyere, igyunk valamit!  - ajánlotta.

Átnyomakodtak egy csapat önfeledten szórakozó fiatalon, aztán Dora a pulthoz érve megkérdezte:

- Meghívlak, mit iszol?

- Nem is tudom, talán egy narancslét.

- Két vodka-narancs lesz - mondta Dora a pultosnak.

- Én még nem ittam ilyet - hezitált Dany, mikor a kezébe vette a poharat.

- Nos, itt az ideje akkor.

Bizonytalanul beleszagolt az italba, aztán ismét a táncosok felé nézett, és azt látta, hogy Irri éppen hátat fordított Noelnek, és a fenekét a csípőjéhez nyomja.

- Undorító - nyögte Dany.

- Szerintem is, fenékig! - Emelte Doreah a poharát a szájához.

Dany belekortyolt az italba, és úgy érezte, hogy egészen finom, az alkoholnak nem is érezte az ízét, inkább csak a narancslének, úgyhogy második kortyra már majdnem az egészet megitta.

- Hogy ízlik?

- Egész finom - mondta őszintén -, a következőt én fizetem.

A második vodka-narancs után már annyira könnyűnek érezte magát, hogy Doreah-val nevetgéltek, aztán mentek ők is táncolni. Dora egyenesen Irri mellé állt, aki nem túl boldogan üdvözölte Danyt.

- Szia Daenerys, csak nem elengedtek? - kérdezte.

- Nem hagyhattam ki ezt a bulit - válaszolta neki. Még Irrinek sem akart hazudni, ezért fogalmazott így.

- Szia, azt hittem, már nem is jössz - hajolt a füléhez Noel.

- Most itt vagyok - mosolygott rá.

Talán az alkohol miatt volt, de könnyűnek érezte magát és vidámnak. Ha néha fel is ötlött benne Viserys, és a neki tett ígérete, igyekezett elnyomni magában, és nem gondolni rá. Mint egy halálra ítélt, úgy döntött, hogy kiélvezi ezt az estét.

Néhány dal után Irri panaszkodni kezdett Noelnek:

- Szomjas vagyok, elmegyünk inni?

De mire a fiú válaszolt volna, Doreah elkapta a karját, és húzni kezdte:

- Gyere, én is nagyon szomjas vagyok, igyunk valamit.

Irri még bosszúsan ránézett Daenerysre, Dora pedig rákacsintott, aztán elmentek.

   Ahogy látótávolságon kívül értek, Noel megfogta a kezét:

- Nincs kedved sétálni?

- De igen. - A fiú keze szinte égette az övét, de nagyon kellemes érzés volt.

Elsétáltak addig, amíg a zene már nem volt olyan hangos, csak akkor kezdtek beszélgetni.

- Örülök, hogy eljöttél, hiányoztál.

- Azt láttam - célzott a lány Irrire.

Noel nem válaszolt a célzásra, de megállt, és a másik kezét az arcához érintette.

- Régen várok már erre - mondta neki olyan hangon, hogy a lánynak beleborzongott a gerince, és úgy érezte, az összes vére az arcába vándorolt, a fiú keze alá.

- Igen? - kérdezte, és maga is meglepődött azon, milyen cincogó lett a hangja.

Noel hozzá hajolt, és megcsókolta.

   Dany eddig csak egyszer csókolózott, de az sem volt igazi csók. Még a gimiben történt, a kémia órai padtársával. A fiúnak tetszett egy lány, elhívta randira, de azon tipródott, hogy hogyan kell vajon csókolózni. Persze nem Danynek, hanem a haverjának, ő csak a szünetben meghallotta, aztán egész óra alatt ezen gondolkodott, végül a következő szünetben felajánlotta, hogy vele kipróbálhatja a csókolózást. Igazából azért döntött így, mert ki akarta próbálni ő is. Bementek a szertárba, és ott csókolóztak nagy zavartan, aztán mindketten megesküdtek, hogy ez a csók nem is létezett.

Az a csók nyálas volt és esetlen, de ez a mostani teljesen más.

Noel lágyan érintette az ajkát az övéhez, ő pedig készségesen utat engedett a nyelvének. A fiúnak jó íze volt, a csók pedig igazán élvezetes, szinte beleszédült.

Jó néhány csók után tovább sétáltak, beszélgettek. Dany tudta, hogy ezt most neki nem szabadna, de nem érdekelte.

- Visszamenjünk? - kérdezte Noel.

Szívesebben mondott volna nemet, de már jó ideje eljöttek, és nem akarta, hogy Doreah aggódjon.

Mikor visszaértek, éppen lassú zene kezdődött.

- Akarsz táncolni?

- Igen - bólintott rá, mert, ahogy a többi táncosra nézett, nem tűnt túl nehéznek.

Ennek a táncnak nem voltak megszabott lépései, egyszerűen csak Noel vállára rakta a kezeit, a fiú pedig a derekára az övéit. Egy ideig így forogtak lassan, aztán meglátta, hogy mások sokkal közelebb bújnak egymáshoz. Úgy gondolta, végül is már csókolóztak, úgyhogy a fiú mellkasára hajtotta a fejét, ő pedig finoman lejjebb csúsztatta a kezét a csípőjére.

Nem tudta, mennyi ideig táncoltak így, csak hogy nagyon jól esett. Úgy érezte, hogy olyan közel került néhány óra alatt Noelhez, mintha már hónapok óta együtt járnának.

Kár, hogy hozzá kell mennem Drogohoz - gondolta -, de ez az éjszaka csak az enyém!

Elég későre járt már, és nem akarta megkockáztatni, hogy lebukjon, úgyhogy muszáj volt haza indulnia.

- Hazakísérhetlek? - kérdezte tőle Noel.

Boldogan nézett rá:

- Hát persze!

Elbúcsúzott Doratól - Irri már egy másik sráccal táncolt -, aztán elindultak.

- Menjünk gyalog - javasolta, mert nem akart túl gyorsan hazaérni.

Az úton tovább beszélgettek, megtudta, hogy a fiúnak van egy kistestvére, aki a szülei késői gyermekeként született, és ezért még csak hat éves. Olyan szeretettel beszélt a családjáról, hogy Dany szívét kicsit elfogta az irigység. Elmondta, hogy futni jár egy egyesületbe, nemrég lefutotta a félmaratont, és készül arra, hogy ősszel lefutja az egészet. Dany arra gondolt, vajon ő hány kilométert tudna futni összeesés nélkül, és arra jutott, hogy csak keveset.

Aztán a terveiről beszélt, már aktívan keres munkahelyet, jövő héten is több megbeszélésre megy, de az egyik cégnél már a második körre hívták, és oda nagyon szeretne bejutni.

A lány kissé zavartan mondta, hogy ő még nem keresett állást, mert a testvére azt javasolta, használja ki az utolsó szabad nyarát.

Az élete unalmasnak és sivárnak tűnt a Noeléhez képest, és valószínűleg az is volt.

   Lassan megérkeztek a nagybátyja háza elé. Mikor Noel benézett a kapun át a nagy, parkosított kertre, és a hatalmas házra, füttyentett egyet.

- Te itt laksz?

- Nem - nevette el magát -, a bácsikám háza, csak ma alszom itt. De régebben mi is itt laktunk a testvéremmel, miután a szüleim balesete volt.

- Igen, hallottam róla - válaszolta a fiú, és megértően nézett rá. - Most messze laksz?

- Eléggé, a pesti oldalon, viszont közel van a Margit-sziget. 

- Találkozunk a jövő héten?

Dany habozott egy pillanatra, de a lehetőség túlságosan csábító volt.

- Rendben. Mit szólnál egy sétához kedden délután? - Arra gondolt, hogy amíg Viserys a munkahelyén van, ő találkozhat Noellel.

- Jól hangzik. Majd hívlak, rendben?

- Persze. 

Még néhány csókot váltottak, aztán a fiú haza indult, ő pedig be, Illyriohoz. Az autók már mind elhajtottak, és a parti szerviz kisteherautóját sem látta. Az egész házban csend honolt, de neki kissé zúgott a feje a hangos zenétől. Most is a hátsó ajtót használta, és halkan felment a szobájába. Aztán ahogy becsukta maga mögött az ajtót, csendesen dudorászni kezdett. Újra átöltözött pizsamába, és - ezen az estén másodszorra - lefeküdt alváshoz, de az álom nem akart a szemére jönni, csak feküdt boldogan, mosolyogva.