Szívek keringője II. - 4. fejezet

   Már több, mint két hét telt el a vacsora óta.
Élete legboldogabb két hete. Mire másnap felébredt, majdnem dél volt, és ebédnél Illyrio elmondta, hogy beszélt Drogóval. Vissza kellett mennie üzleti ügyben Szicíliába, de hamarosan jelentkezik. Nos, az azóta eltelt időben egyáltalán nem hallottak róla semmit, úgyhogy Dany kezdett megnyugodni, remélte, hogy nem is tetszett Drogónak. Talán ebből az egész házasságosdiból nem lesz semmi. Az lenne a legjobb. 

  Gyakran, szinte minden hétköznap találkozott viszont Noellel. Moziba mentek, fagyizni, sétálni. Csöndes kis parkokat fedeztek fel, eldugott, romantikus kis kávézókba ültek be. Persze mindig csak napközben, hogy mire Viserys hazaér a munkából, Dany már otthon várja. Boldog volt, ugyanakkor nagyon nyugtalan. Először is, rossz érzés volt a bátyjának hazudozni, de nem volt más választása. Másodszor pedig, Noel is kezdte furcsállani, hogy sem este, sem hétvégén nem találkozhatnak. Ráadásul a fiú hamarosan munkába áll, akkor nem fog ráérni a napközbeni találkákra. 
Daenerys minél többet töprengett az egész helyzeten, annál inkább kínlódott. Még Doreah-nak sem tudott elmondani mindent, tudta, hogy a barátnője teljesen kiakadna attól, hogy a leendő férjét az édesapja választotta ki, még húsz évvel ezelőtt, és ő hozzá is megy, leginkább a pénze miatt. Aztán három héttel a vacsora után döntésre jutott. Miután éjjel órákig ébren hánykolódott az ágyában, eldöntötte, hogy elmondja Viserysnek az igazságot. Bizakodott, hogy a bátyja megértő lesz, mert a beszélgetésük óta sokkal jobb viszonyban voltak. Bár az érzéseiben nem volt biztos. Jól érezte magát Noellel, igazán kedvelte, szeretett hozzáérni, szeretett vele csókolózni, de nem érezte az a nagybetűs szerelmet, amiről a barátnői áradoztak. Arra gondolt, hogy talán a titkolózás miatt nem meri elengedni magát, ezért is jutott arra, hogy beszél a testvérével. 

   Hajnalban elaludt, és mire felébredt, majdnem tíz óra volt. Kiment a konyhába, és a hűtőre mágnessel felerősítve talált egy üzenetet, amit Viserys hagyott. 
"Illyrionál ebédelünk, ott találkozunk."
A fenébe - gondolta -, most várhatok estig azzal, hogy beszéljünk. 
Gyorsan elkészült, és elindult a nagybátyjához. Mire megérkezett, Viserys már ott volt, és meg volt terítve az ebédhez. Csendesen ettek, majd amikor a desszertet - madártejet - fogyasztották, Illyrio megszólalt:
 - Nos, azért hívtalak ma ide benneteket, mert két jó hírem is van. Hadd legyek egy kicsit önző, és kezdem azzal, ami számomra a legfontosabb: Marci hívott. Üdvözöl benneteket, és azt mondja, augusztusban hazajön látogatóba! 
Dany arcán széles mosoly terült szét. Nagyon szerette az unokatestvérét, de utoljára tavaly év végén találkoztak, amikor az ünnepekre hazajött. 
 - De soká lesz az még, augusztusig van néhány hét - mondta. 
 - Igen, de Olaszországban akkor vannak a szabadságolások, és hidd el, hamar itt lesz - mosolygott rá Illyrio. 
 - Ez nagyon jó hír - mosolygott Viserys is -, de mi a másik, bácsikám? 
Dany magában jót derült a bátyján. A testvére is nagyon szereti Marcit, de mindig is nagyon kíváncsi volt, szeretett tudni mindent. 
 - Drogoról van szó, tegnap hívott - nézett ünnepélyesen a lányra Illyrio. - Jövő hétvégén újra Magyarországra utazik, és azt mondta, vasárnap alkalmas lenne megtartani az eljegyzést. 

   Eljegyzés? Kattogott fejében a szó, újra meg újra. Hirtelen megkeseredett a szájában a madártej, keserűnek és savanyúnak érezte, alig bírta lenyelni.
 - Eljegyzés? - kérdezte halkan, - de hiszen nem is ismerjük egymást. 
 - Nos, bevallom, ezt én is megkérdeztem tőle, de azt mondta, ez a házasság az édesapja akarata volt, amit ő sosem kérdőjelezne meg.
"Remek, sikerült kifognom még egy fanatikus őrültet"- gondolta lemondóan. 
 - De még csak nem is ismerem, alig beszéltünk néhány szót! - Komolyan megrémült. Eddig valahogy olyan távolinak tűnt az egész, úgy tekintett a dologra, hogy talán nem is lesz belőle semmi. De, hogy már a jövő héten eljegyzés legyen, az szinte leblokkolta. Miféle ember vesz el feleségül egy olyan nőt, akivel életében csak egyszer találkozott?
 - Ne aggódj, majd megismeritek egymást, és biztosan meg is szereted, hiszen a szüleitek annyira jó barátságban voltak! Az édesapád, és az ő apja testvérekként szerették egymást - biztatta mosolyogva Illyrio. 
Ahogy végignézett az asztalnál ülő két férfin, Daenerys rádöbbent, hogy itt kár is minden további szó. A nagybátyja úgy mosolygott, mint egy öreg kerítő, valószínűleg biztos volt benne, hogy Drogo a tökéletes férj jelölt. Viserys pedig? A bátyja szemeiben fanatikus csillogás ült, láthatóan megfeledkezett a múltkori fenntartásairól. 
Félretolta a desszertes tányért. A tojáshab csüggedten nézett vissa rá. 
 - Kimegyek egy kicsit a kertbe, sétálgatok - minél előbb el akart szabadulni ettől a két embertől. 
 - Akarod, hogy veled menjek? - kérdezte Viserys, és már állt is fel. 
 - Nem! - vágta rá túl gyorsan, és túl hangosan. 
Viserys kissé sértődötten ült vissza, de ez most a legkevésbé sem érdekelte. 

Mindig szerette a nagybátyja hatalmas kertjét, már kislány korában is minden nap eltöltött benne több-kevesebb időt, nem számított, hogy csikorgóan hideg tél van, vagy fülledt, meleg nyár. Szinte az egész kert parkosítva volt, bukszusokkal, puszpángokkal, vetett fűvel, de nem kirakat kert volt, ahol csak a kijelölt úton lehet lépkedni. Ők éltek a kertben. Régen nyaranta egész nap rohangáltak benne, kergetőztek, bújócskáztak, rengeteget játszottak. Most csak feldúltan járkált, mint egy mérgezett egér. Amikor a kert végébe ért, meglepődve vett észre egy tő paradicsomot, amin virultak a nagy, piros termések. Eszébe jutott, hogy nagyon régen, még amikor az általános iskolába járt, kért a nagybátyjától egy darabka földet, ahol veteményezhet. Környezetismeret órán borsót csíráztattak, és arra gondolt, elveti. Kapott is egy zsebkendőnyi területet, amit ő aztán gondosan megmunkált. Termett ott borsó, bab, paprika és paradicsom, répa és zöldség. Még évekig foglalatoskodott vele, aztán az egyik évben elverte a jég az egészet, és akkor abbahagyta a kertészkedést. 

   Leszakított egyet, aztán mosás helyett csak úgy megtörölte a ruhájába, és beleharapott. Lédús volt és édes, egészen tökéletes. Az egykori veteményes helyén már csinos fű nőtt, de ez a tő paradicsom megbújt egy bokor mellett, vagy talán a bokor nőtt akkorára, hogy eltakarta a kertész elől. Nem számít, az a lényeg, hogy valahogyan túlélte. 
   Daenerys lehuppant a bokor mellé a fűbe. Túlélő - nézett szeretettel a paradicsomra. 
Nincs mese, nekem is túl kell élni. Mire is számítottam? Mindig is tudtam, hogy egyszer majd eljön ez a nap. Egész eddigi életem akörül forgott, hogy egyszer majd a felesége leszek Drogonak, akit az apám választott ki nekem. Ha valakit utálnom kéne emiatt, akkor az a papa. Őt mégsem tudom gyűlölni, hiszen biztosan a legjobbat akarta nekem. Vajon, ha élne, még mindig akarná ezt a házasságot? Biztosan, hiszen a Sárkány - ahogyan a barátok, ismerősök nevezték az apját - híres volt arról, hogy mindig betartja az ígéretét. És én is megígértem Viserysnek, hogy hozzámegyek Drogohoz. Tudat alatt éreztem, hogy Noellel köztünk nem lehetséges semmi, talán ezért is nem lettem bele szerelmes. Hogy ne fájjon, ha eljön ez a nap. 
Leszakított még egy paradicsomot, de csak forgatta a tenyerében. Majd csak túlélem valahogy én is ezt a házasságot - sóhajtott nagyot, aztán felállt, és visszament a házba. 

   Viseryst az előcsarnokban találta meg, ahol újságot olvasott, vagy legalábbis úgy tett, mintha olvasná, de közben idegesen dobolt az ujjaival. Ahogy észrevette, felállt:
 - Minden rendben? - kérdezte tőle. 
 - Igen. Képzeld, a régi veteményesem helyén találtam ezt - dobta oda a testvérének, a kezében tartott paradicsomot. A bátyja simán elkapta röptében, és rámosolygott:
 - Nekem hoztad?
 - Igen - mosolygott vissza rá. 
 - Köszönöm - azzal bele is harapott -, ez nagyon finom! 
 - Illyrio? 
 - A dolgozószobájában van. - Viserys bekapta az utolsó falatot a paradicsomból, és miután lenyelte, megdörzsölte a húga karját, és biztatóan rámosolygott: - Minden rendben lesz!
Dany csak bólintott. Ő nem volt ebben olyan biztos.

   
   A napok teltek-múltak, már csütörtök volt. Még mindig nem merte elmondani Noelnek az eljegyzését, nem tudott szakítani vele. Igaz, csak kedden találkoztak eddig a héten, akkor is moziban voltak. Ma a Margitszigetre készültek menni, azt beszélték meg, hogy a szökőkútnál találkoznak. Meleg nyári nap volt, bár délutánra esőt ígértek a meteorológusok. Egyelőre azonban még bárányfelhők sem voltak az égen. 
Daenerys érkezett előbb meg, ezért leült egy padra. Noel éppen akkor ért oda, amikor az egyik zenés program elkezdődött. Összeölelkezve figyelték a vízsugarak játékát. 
 - Kisvonatozzunk? - kérdezte a fiú utána. 
 - Igen - kapott Dany az ötleten, bár tudta, hogy nem húzhatja már sokáig. 

A szél akkor kezdett el fújni, amikor a kisvonat elindult, és mire félútig értek, már fekete felhők gyülekeztek az égen. Ahogy azonban leszálltak, dörögni kezdett az ég, és elkezdett esni az eső. 
 - Meg fogunk ázni - mondta a lány kétségbeesetten. 
 - Valószínűleg - Noel hangja derűs volt, mintha éppen csak cseperegne.
Csakhogy egyre jobban esett, nagy, súlyos cseppekben, a szél pedig abban a pillanatban letörte egy fa vékonyabbik ágát. Daenerys megijedt, és kétségbeesett.
 - Gyere, itt lakunk nem messze, a pesti oldalon. 
Szerencsére éppen akkor jött a villamos, azzal mentek egy megállót, és ahogy leszálltak, futni kezdtek. Mire a házhoz értek, tényleg bőrig áztak, és a kapukódot ütötte be a lány, amikor elkezdett esni a jég. A liftben az egyik szomszéddal utaztak, de amikor kiszálltak belőle, kitört belőlük a nevetés. 

Dany kinyitotta az ajtót, és ahogy beléptek, Noel átkarolta, és csókolózni kezdtek. 
 - Mi a fene történik itt? - harsant fel Viserys hangja. Ott állt a konyhaajtóban, és a dühtől szikrázott a szeme.
Noel egy cseppet sem látszott megilletődöttnek. Barátságosan elmosolyodott, és egyik kezével megfogta az övét, de a szabad jobb kezét a bátyja felé nyújtotta. 
 - Szervusz, Noel vagyok, Daenerys barátja. 
A lány látta, hogy Viserys arca egyre jobban elvörösödik, és tudta, hogy a barátságos üdvözlés csak olaj volt a tűzre. 
 - Viserys, mindent megmagyarázok - vetette bátortalanul közbe. Viserys mérgesen ránézett, aztán Noelre, és hirtelen mintha lecsillapodott volna, de aztán gonoszkodva elvigyorodott. 
 - Szóval, te vagy a barátja! Érdekes, én úgy tudom, nem veled lesz a hétvégén eljegyzése. 
 - Eljegyzés? - kérdezte a fiú összezavarodva, és elengedte a kezét.
Ránézett, de Daenerys nem tudta megnyugtatni, hogy ez nem igaz, csak szégyenkezve lehajtotta a fejét. 
 - Szóval nem tudsz róla? Igen, a testvéremnek vőlegénye van. Nem is mondta neked?
 - Megmagyarázom - kezdte volna Dany, most Noelnek, de a fiú csak csalódottan nézett rá, és a fejével nemet intett.  
Akkor Viserys megadta a kegyelemdöfést:
 - Persze nem csodálom, hogy előtte még szórakozni akart. De most - és itt az ajtóra mutatott -, kifelé. És többé meg ne lássalak a húgom körül!
 - Nem fogsz - felelte Noel. 
 - Én... - kezdte volna mondani Daenerys, de ahogy Noel ránézett, nem tudta folytatni. A fiú szemében mélységes megvetés és csalódottság látszott. És még valami, amit a lány nem tudott felismerni, de amitől nem tudta tovább folytatni.
Nézte ahogy kinyitja az ajtót, kilép rajta a lakásból, és egyben az életéből. 

Egy ideig bámulta a csukott ajtót, aztán visszafordult a testvére felé, de már egyedül volt az előtérben. Tudta, hogy alapos fejmosás következik, de annyira feldúlt volt, hogy eldöntötte, most nem fog meghunyászkodni, ahogyan mindig, hanem kivételesen jól megmondja a magáét Viserysnek. Mérgesen nyitott be a szobájába, de nem volt ott, úgyhogy a konyhába ment. Arra számított, hogy a bátyja tombolni fog haragjában, arra fel is volt készülve. De arra nem, amit ehelyett látott. 
Viserys az asztalnál ült, arca a kezébe temetve, feje lehorgasztva. Előtte az asztalon egy nyitott dobozban pizza, mellette két tányéron egy-egy krémes, amit mindkettőjük nagyon szeretett. Dany tanácstalanul állt meg az ajtóban. Biztos volt benne, hogy a bátyja dühös lesz, arra lélekben már megacélozta magát, viszont ezzel a mostani viselkedéssel nem tudott mit kezdeni. 
   Érezte, hogy kissé megremeg a keze, ezért tétován a hűtőhöz ment, hogy almalevet igyon. Talán a szénhidrát és a hűvös folyadék lecsillapítja egy kicsit a megtépázott idegeit. A hűtőben aztán újabb meglepetés várta: az almalé mellett egy kis üveg pezsgő volt. Nem igazán ittak alkoholt, ő szinte sosem, és Viserys is nagyon ritkán, úgyhogy ez mindenképpen meglepő volt. Talán a bátyja valamit meg akart ünnepelni? De ugyan mit? Tudja, hogy nem szerelemből házasodok meg! És egyáltalán miért van már itthon? Ilyenkor még dolgozni szokott, máskülönben nem jött volna ide Noellel.
   Noel. Jaj, mi lehet most vele? Kinézett az ablakon, még mindig mintha dézsából öntenék a vizet. Szerencsére jég már nem volt benne. A zsebéből kivette a mobilját, hogy üzenetet írjon a fiúnak. Egy ideig tanácstalanul szorongatta a kezében, mert nem tudta, hogy mit is írhatna. Nem mondhatja neki, hogy az egész nem igaz, mert az. Azt is tudta már az elején, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Talán igaza van Viserysnek, és tényleg csak szórakozni akart? Ettől persze többről volt szó, de a végeredmény ugyanaz. Végül csak annyit írt neki, hogy ne haragudjon rá. Tudta, hogy ez kevés, de mennyire kevés, mégsem tudott többet írni. Egy kicsit reménykedett, hogy érkezik valamiféle válasz, de semmi. Látta, hogy Noel olvasta az üzenetet, de amikor pár perc múlva sem válaszolt rá, akkor eltette a mobilt.

Nézett kifelé az ablakon a zuhogó esőbe, és hirtelen végtelenül szomorú lett. Ennyi volt hát az élete? Most majd hozzámegy Drogóhoz, teszi, ami a dolga.