Szívek keringője II. - 5. fejezet

   Olyanok voltak, mint egy kép. Mint egy megdermedt pillanat. Daenerys némán állt az ablak előtt, tehetetlenül bámult maga elé. A bátyja még mindig az asztalnál ült, lehajtott fejjel, de képtelen volt hozzá szólni. Fojtogatta a düh, az elkeseredettség, a bánat. Annyi minden keringett a fejében, hogy úgy érezte, mindjárt szétrobban. Hirtelen észrevette, hogy a kezét görcsösen ökölbe szorítja, ezért a következő néhány másodpercet azzal töltötte, hogy az ujjait próbálta kiegyenesíteni. Mikor sikerült, kivett egy poharat a szekrényből, és remegő kézzel öntött magának az almaléből. Aztán fogta a poharat, és bement vele a szobájába, anélkül, hogy még egy pillantást vesztegetett volna a testvérére.

A szobájában aztán ivott egy keveset, de mivel a máskor édes gyümölcslét most savanyúnak találta, inkább letette a poharat, és leült az ágyra.

   Ebben a néhány percben gyűlölte Viseryst, de legjobban mégsem őt, hanem saját magát. A bátyja kíméletlenül kegyetlen volt, de tudta, hogy igazat beszélt. Már az első percben tudhatta, hogy ennek a kapcsolatnak Noellel nincs semmi jövője. Hozzá sem kellett volna szólnia, hagynia kellett volna, hogy érezze magát jól Irrivel. De ő kizárólag csak saját magára gondolt, arra, hogy neki mi a jó. De hát annyira nagy bűn, amit tett? Hiszen ő csak szerette volna kipróbálni a normálisabb életet. Megtudni, milyen együtt járni valakivel. Ez csak nem bűn?

   Hát persze, már megint csak saját magára gondol. Azzal egy percig sem foglalkozott, hogy mi lesz a fiúval. Vajon Noel szereti őt? Vagy inkább már csak szerette - javította ki a gondolatát. Noel érzelmeire nem gondolt, amikor visszacsókolta, csak a pillanatot akarta kiélvezni. Ha visszagondol az elmúlt néhány hétre, olyan volt, mint egy fuldokló. Kapaszkodott az élményekbe, az érzésekbe. Nem akart ő semmi rosszat, csak megtapasztalni egy kis romantikát. Mégis minden balul sült el.

   Kezébe fogta a telefonját, és elgondolkodva nézte. Szeretett volna Noellel beszélni. Szerette volna elmondani, hogy mennyire sajnálja ezt az egészet, és hogy nem akarta megbántani. Ekkor megint undorodva gondolt saját magára. Még, hogy nem akarta megbántani? Egyáltalán nem foglalkozott vele, eszébe sem jutott a fiú lelke. Azért mégsem akarta, hogy Noel így gondoljon vissza rá, és a lelkiismeretének is jót tett volna a feloldozás.

   Reszkető kézzel nyomott a hívás gombra. A füléhez tette a készüléket, és számolta a csörgéseket. Már a hatodiknál járt, amikor Noel felvette, és beleszólt:

 - Tessék. - A hangja egészen máshogy hangzott, mint szokott. Nyoma sem volt benne a jókedvnek, és az annyira jellemző vidámságnak.

- Szeretném megmagyarázni - kezdte volna a lány, de a fiú közbe vágott:

- Csak egyet mondj, csak egyetlen szót. Igaz, amit a testvéred mondott a vőlegényedről? Igaz, vagy nem?

- Igen, de... - kezdte volna mondani, de Noel most sem hagyta, hogy végig mondja a mondatot.

- Akkor nincs miről beszélnünk - válaszolta nyersen, és letette.

   Dany még mindig a füléhez szorította a telefont, és hallgatta a semmit. Tágra nyílt szemmel bámult maga elé. Nem tudta pontosan, hogy mit várt ettől a beszélgetéstől, de biztosan nem ezt.

Dermedtségéből a bejárati ajtó csukódása riasztotta fel. Erre felpattant az ágyról, kiment a konyhába, aztán a bátyja szobájába, de a lakás üres volt. Kinézett az ablakon, az eső még mindig zuhogott. Hova a csudába ment Viserys?

Nem érdekelte. Semmire sem vágyott, csak nyalogatni akarta a sebeit. Visszament a szobájába, levetette magát az ágyra, és sírni kezdett.

   Hirtelen kipattant a szeme, és felült. Egy pillanatra nem tudta, hogy hol van, aztán ahogy a sötéthez hozzászokott a szeme, megállapította, hogy a saját szobájában, és eszébe jutott az egész nyomorúságos délután. Akkor megint dörgött egy nagyot az ég, és rájött, hogy valószínűleg az előbb is egy mennydörgés ébreszthette fel. A szobában sötét volt, pedig nem húzta le a redőnyöket, és tényleg, az óra szerint éjjel fél három volt. Elindult a mosdóba, aztán ahogy végzett, furcsa érzése támadt. Valahogy olyan egyedül érezte magát. Körülnézett a lakásban, nem találta Viseryst sehol. Aggódni kezdett, mert a testvére még hétvégén sem nagyon maradt ki éjjelre, arra pedig egyáltalán nem volt példa, hogy csütörtökön menjen el valahova. Még üzenetet sem küldött neki. Megpróbálta felhívni, kicsörgött, de nem vette fel. Gondolkodott, kit is hívhatna még telefonon, de senki sem jutott az eszébe. Akkor döbbent rá, hogy a bátyjának nincsenek barátai. Sohasem járt el senkivel szórakozni, maximum céges rendezvényekre ment el, vagy néha kiemelt ügyfelekkel ebédelni, vacsorázni. Soha, senki nem járt náluk, csak nagy ritkán Doreah. Még a barátnőit sem vitte fel, legalábbis Dany nem tudott róla.

Csak most fogalmazódott meg benne, bár mindig is tudta, hogy a testvére mennyire egyedül van.

   Leült a konyhában, az asztalon még mindig ott volt a pizza, de persze már régen kihűlt, neki pedig étvágya sem volt. A széken ülve tűnődött az életükön, és a jövőn. Már nem érezte annyira rosszul magát Noel miatt, az alvás valahogy segített beletörődni a történtekbe.

   Három óra is elmúlt, amikor matatást hallott a bejárati ajtónál. Először azt hitte Viserys, de nem jött be senki, csak a kaparászó hang folytatódott. Dobogó szívvel ment az ajtóhoz, és kinézett a kémlelőnyíláson. Akkor megnyugodott, mert a szőke haj összetéveszthetetlen volt. Lenyomta a kilincset, de amikor az ajtót kinyitotta, valószínűleg a bátyja nekikdőlhetett, mert beesett, le a földre.

 - Viserys, mi történt? - kérdezte tőle, de válasz nem érkezett.

A testvéréből dőlt az alkoholszag, és valamit dünnyögött, de semmit sem értett belőle. Négykézláb állt, és próbált valahogy felállni, de az egyensúlyát nehezen találta meg. Tanácstalanul állt mellette, nem tudta mit tegyen. De amikor hozzá akart hajolni, hogy felsegítse, akkor a bátyja felnézett rá:

 - Itt vagy, te ribanc?  - Azzal nagy nehezen feltántorgott, akkor meg elkezdtek folyni a könnyei. - Ne haragudj rám, tö-tönkre teszem az életed. Az enyémet már elbasztam, most a tiéd következik.

  Dany undorodva állt mellette. Viserysnek folytak a könnyei, és csorgott az orra, azon kívül úgy nézett ki, mint aki mindjárt elhányja magát.

 - Mit akartál? Mit képzeltél, lehet jövőd azzal a sráccal? Te nem erre születtél, és én sem! Nézz körül! Nem ebben a nyomorúságos két szobás lakásban kéne élnünk, ami még csak nem is a miénk! Ha nem lenne Illyrio, még ennyink sem lenne, pedig nekünk egy nagy céget kellene iranyítanunk!  A papa cégét. Nincs semmink, Dany! Egyedül te vagy, a te szépséged az egyetlen, amit áruba bocsájthatunk. Szűz vagy még egyáltalán?

A lány döbbenten bámult, szólni sem bírt, csak bólintott.

 - Hála az égnek - vinnyogta Viserys, azzal kinyitotta a WC ajtót, és kidobta a taccsot.

   Reggel kóvályogva ébredt, pedig már nyolc óra volt. Amikor magához tért, rájött, hogy az éjjel egyszerűen magára hagyta a bátyját, de ezt most cseppet sem sajnálta, mert eszébe jutottak a fiú szavai, és persze az is, hogy leribancozta.

Kikelt az ágyból, hogy a mosdóba menjen, és hideg vízzel alaposan kimossa a szeméből az álmot, de a folyosón meghallotta Viseryst horkolni. Tudta, hogy már a munkahelyén kellene lennie, ezért gyorsan megmosta az arcát, aztán megkereste az ügyvédi iroda telefonszámát. Hallgatta, ahogyan kicsöng, és közben döbbent rá, hogy tulajdonképpen még sosem hívta fel őket. Egyáltalán nem ismerte Viserys munkatársait. A testvére nem beszélt sokat a munkahelyéről, és azokról sem, akikkel nap, mint nap együtt dolgozott.

Egy kimért hang szólt a telefonba, de miután bemutatkozott, a nő hangja érezhetően megenyhült.

 - Ó, Daenerys, nagyon örülök, hogy végre megismerhetem, már sokat hallottam önről!

 - Tényleg? - nyögte ki a lány, mert el sem tudta képzelni, hogy a bátyja róla beszél a munkahelyén, vagy, hogy egyáltalán beszélget a kollégáival.

 - Ó igen. Miben segíthetek? - kérdezte a nő a vonal másik végén, és Dany tisztán kihallotta a hangjában a kíváncsiságot.

 - Sajnos Viserys nem érzi jól magát, valószínűleg valamilyen vírus fertőzhette meg. Engem kért meg, hogy szóljak, hogy ha nem lesz jobban, akkor a mai napra szabadságot szeretne kivenni.

 - Hogyne, persze - válaszolta készségesen a titkárnő, aztán hozzátette: - Remélem, azért tegnap sikerült megünnepelni az előléptetését!

 - Ó, nem, sajnos már akkor sem érezte jól magát. - Danynek most nem kellett színlelnie a meglepődést, viszont fény derült a pezsgőre a hűtőben.

 - Milyen kár, pedig nagyon örült neki. Még nem is láttam ennyire feldobottnak, mint miután a főnökkel beszélt.

Na, ezen már nem csodálkozott, a bátyja legtöbbször olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna.

 - Biztosan megünnepeljük majd, ha jobban lesz - mondta a titkárnőnek -, örülök, hogy beszéltünk.

 - Én is örülök, Viserysnek pedig jobbulást kívánok!

Nagy sóhajjal rakta le a telefont. A testvére már régen várt arra, hogy előléptessék, mert most leginkább amolyan ügyvédbojtár szerű volt, de innentől lesznek saját ügyfelei, és valószínűleg többet is fog keresni.

"Biztosan nagyon örült tegnap, és ünnepelni szeretett volna, ehelyett egy számára idegen fiúval csókolózva jöttem haza. Miért kell mindent elrontanom?" - tette fel magának a kérdést.

   Bement a konyhába, hagymát vett elő, és pucolni kezdte. Marhapörköltet akart főzni, Viserys egyik kedvencét, hogy valamennyire kiengesztelje, és utólag esetleg bepótolják az ünneplést. Igaz, csak szombatra vette a marhahúst, de végül is mindegy. Szeretett főzni, és ez most is megnyugtatta. Szerette pucolni, felszelni a zöldségeket, a hússal bánni, de legjobban fűszerezni szeretett. Élvezte, hogy miként változik meg az étel íze attól, hogy milyen fűszert tesz bele. Olyan volt, mintha kémia órán kísérletezne. Már a második hagymánál tartott, amikor a bátyja berontott:

 - A fenébe, el vagyok késve, miért nem ébresztettél fel?

 - Neked is jó reggelt! - szipogta.

Viserys közelebb lépett.

 -  Nagyon megbántottalak éjjel? Már nem emlékszem, miket vágtam a fejedhez - fordította félre szégyenkezve a fejét.

Dany nagyot sóhajtott. Már nem haragudott Viserysre, és azzal is tisztában volt, hogy tegnap éjjel egy részeg ember öntötte rá a kínjait. Minden szavára emlékezett, de különösen egy valamire, hogy bevallotta, a saját életét tönkretette. Azzal nem foglalkozott, hogy most az övé következik. De a bátyja, aki mindig igyekezett keménynek és elszántnak mutatkozni, tegnap este kitárulkozott, és ettől valahogy védtelennek tűnt.

 - Nem vészes - válaszolta.

 - De sírsz - értetlenkedett a testvére.

 - Csak a hagyma miatt - mosolygott. - Egyébként felhívtam a munkahelyed, és szóltam, hogy beteg vagy.

 - Köszönöm, nem tudom hogyan éltem volna túl a mai napot. Bár a főnök valószínűleg nem fog örülni - húzta el a száját.

 - Ugyan, még nem is voltál beteg, mióta ott dolgozol, sőt, szerintem a szabadságodat sem mindet vetted ki, nem? - Viserys válasz helyett csak elhúzta a száját, mire Dany a fejét csóválta. - Menj fürödni, szerintem jót fog tenni.

 - Biztosan - dünnyögött a bátyja, de azért elindult.

   Ebéd után - amit zavart csendben fogyasztottak el - Viserys megköszörülte a torkát.

 - Dany, mondd csak, szereted azt a fiút? Szerelmes vagy bele?

Eddig nem hozta szóba egyikük sem a történteket, de mindketten tudták, hogy elkerülhetetlen. A lány pillanatnyi gondolkodás után, óvatosan válaszolt.

 - Nagyon kedvelem, de azt hiszem, szerelmes nem vagyok bele.

Viserys bólintott.

 - Régóta tartott?

 - Csak három hete.

 - Lefeküdtél vele? - A bátyja úgy tette fel ezt a kérdést, mintha azt kérdezte volna, vége van-e a világnak. Mintha semmi más nem számítana, mint az ő szüzessége.

 - Nem, de ezt már az éjjel is mondtam - válaszolta duzzogva.

 - Hála az égnek! - lélegzett fel. - Tudod, nem sok mindenre emlékszem az éjszakából.

Olyan zavart arcot vágott, hogy Dany elnevette magát.

 - Nem csodálom, rendesen ki voltál ütve!

 - Ez a fiú, Noel, ugye? - Daenerys némán bólintott. - Miért? Hiszen tudtad, hogy Drogo lesz a férjed!

 - Én csak, tudni akartam milyen érzés. - Már önmaga számára is bután hangzott, mégis úgy tűnt, mintha Viserys megértette volna.

 - És? Milyen volt? - kérdezte.

A lány megvonta a vállát.

 - Jó, de valami hiányzott. Jól éreztem magam vele, de...- tétovázott - nem tudom, ezt hogyan mondjam el.

 - Nem is kell, azt hiszem, tudom, mire gondolsz.

 - Nagyon kedves volt az a lány, aki felvette a telefont. - Csodálkozva látta, hogy mintha a testvére enyhén elpirult volna.

 - Igen, Alexa nagyon kedves - hagyta végül jóvá, de Dany már kíváncsi lett.

 - Úgy tűnt, aggódott érted.

 - Jó kolléga.

 - Nekem az volt az érzésem, több mint kolléga.

 - Férje van, és egy kisfia - mondta a bátyja, és ezzel le is zárta a témát.

Még egy kicsit ültek az asztalnál, mindketten a gondolataikba mélyedve.

 - Készen állsz a vasárnapra? - Kérdezte Viserys, miközben felállt.

Daenerys ránézett. Egy pillanatig egymásba fúródott a két kék szempár, aztán bólintott.

 - Igen.