Szívek keringője II. - 1. fejezet

   Én a sárkány vére vagyok, senki nem bánhat így velem! - gondolta dühösen Daenerys. Elfordult az ablaktól, amin keresztül úgyis csak az elhagyatott úszómedencét láthatta a szépen gondozott kertben. Mármint láthatta volna, ha a bosszúságtól képes lett volna bármit is észrevenni. A pipereasztalához ment, és a fiókból kivett egy csodálatos, kék színű zafír követ, ami vékony láncon függött.

Egy pár pillanatig csak nézte, aztán az ujjait szinte áhítattal helyezte az ékszerre. Mélyet sóhajtott, aztán visszatette a csinos kis dobozkába, amiben kapta. De ezzel még nem érezte jobban magát, úgyhogy újból benézett a fiókba, és amikor a kezébe akadt egy nagy, szív alakú kristály medál, akkor elmosolyodott, és lendületből a szemközti falhoz dobta. Az nagyot koppant, aztán millió apró szilánkra esett, majd lehullt a földre. Akkor végre kicsordultak a könnyei.

 - Miért tetted ezt velem, Drogó?  - Suttogta, aztán levetette magát az ágyra, és zokogni kezdett.

***

4 évvel korábban

   Büszkén vette át a diplomáját, és tekintetével rögtön a bátyját kereste a tömegben. Persze azonnal meglátta, hiszen csakis Viserysnek lehetett pontosan ugyanolyan árnyalatú szőke haja, mint neki. Amikor a tekintetük találkozott, látta a bátyján, hogy éppen olyan büszke rá, mint ő saját magára, sőt, Viserys boldognak tűnt, ami pedig egyáltalán nem volt jellemző rá. Kezében a diplomáját szorongatva, bizakodóan indult a testvére felé. Talán ma elmehet végre a többiekkel abba a buliba.

Annyira szeretett volna elmenni! Még soha nem volt egyben sem, pedig az egyetemen zajlott az élet.

Csak éppen nem az ő számára. Ő nem vett részt semmiben, nem járt sehova. Az elején még hívták, de egy idő után már azt sem.

Megszokták, hogy ő csak úgy van.

De talán ma este! - mosolygott magában.

 - Ma este nagyon csinosnak kell lenned, húgocskám! - Viserys úgy vigyorgott rá, mint egy eszelős.

Daenerys idegesen bólintott, és tördelni kezdte a kezét. Az esti buliról szőtt ábrándja két órával ezelőtt úgy ment füstbe, hogy igazából még a lángja sem lobbant fel.

 - Mi van, ha nem tetszem majd neki? Vagy ő nem tetszik nekem?

 - Na, igen, lehetnél egy kicsit húsosabb is, nem ilyen piszkafa - mustrálta Viserys, aztán a pólón keresztül megfogta az egyik mellét, és elgondolkodva nézte, aztán egyszer csak vállat vont: - De legalább ezzel kezdhetünk valamit.

Dany zavartan elvörösödött. A zavara sokkal inkább szólt a szavaknak, mint Viserys érintésének, hiszen úgy tekintett a bátyjára, mintha a saját teste folytatása lenne, és tudta, hogy fordítva is így van.

 - És ha Ő nem tetszik majd nekem?

Viserys úgy nézett rá, mint aki a kérdést sem érti. Magyarázni kezdett neki, olyan hangsúllyal, mintha egy értelmi fogyatékoshoz szólna:

 - A szüleink már évekkel ezelőtt megegyeztek erről. Ráadásul te is tudod, hogy más esélyünk nincs visszaszerezni a Dragonstone-t.

 - A szüleink már halottak, és az ő szülei is - próbálkozott.

 - Az egyezség akkor is érvényes, és nekünk tiszteletben kell tartanunk a szüleink akaratát. Mi másért tartogattuk volna eddig a szüzességedet?

Ami azt illeti - gondolta a lány -, leginkább a bátyja és a nagybátyja őrizték az ő szüzességét. Sohasem barátkozhatott senkivel, mert Viserys azt mondta, senki nem érhet fel hozzájuk. Valójában inkább csak nem akarta, hogy bárkivel is megismerkedhessen, és minden amiatt az ostoba megegyezés miatt. Az apja még régen odaígérte őt annak a férfinak, bár akkor még csak gyerekek voltak.

- Na, menj, készülődj! - Azzal Viserys beterelte a szobájába.

Mikor egyedül maradt, lassan a falhoz támasztott, egész alakos tükörhöz sétált, és bizonytalanul belenézett.

Tényleg olyan sovány lennék? - gondolkodott magában.

Nos, valóban vékony volt, de azért nem volt túlságosan sovány. A mellei alkatához képest nagyok voltak, a haja pedig a háta közepéig ért, dús volt, és szinte fehéren szőke. Egészen idáig elégedett volt magával, az alakjával, de most a testvére elbizonytalanította.

Merengéséből a telefon zenélése riasztotta fel. Ahogy a táskájához ment, vetett egy pillantást az órájára, és megállapította, hogy már a fürdőkádban kellene ülnie. Anélkül is tudta, ki a hívó, hogy ránézett volna a kijelzőre: tudta, hogy a barátnője - az egyetlen igazi barátnője -, Doreah hívja.

- Szia! Visszahívlak öt perc múlva, rendben?

- Hát persze, várni fogom! - hangzott Dora izgatott csacsogása, azzal már ki is nyomta.

Daenerys előre sajnálta a barátnőjét, hogy ő megint lepasszol egy bulit. Átballagott a fürdőszobába, és megengedte a meleg víz csapját. A mosdó feletti szekrényből elővette az erre az alkalomra vásárolt fürdőgolyót, és mélyet szippantott az illatából. Vágyakozva nézegette a vizet, de aztán visszatette a fürdőgolyót, és a szokásos habfürdőjét kezdte belecsorgatni. Végül is, a csodás jázmin és liliom illatot ráhangolódásnak szánta az esti bulira, de abból úgysem lesz semmi. Ráadásul ideje sem nagyon van. Beült a forró vízbe, és visszahívta Dorat.

 - Nem fogod elhinni, mekkora hírem van! - vágott barátnője a mondandója közepébe, mielőtt ő egyáltalán lélegzetet vett volna. - Noel ott lesz a bulin!

 - Micsoda? - suttogta Dany, és a sírás kezdte fojtogatni.

A vörös hajú, csendes fiú volt az egyetlen, aki valaha is érdekelte. Néhány mosolyon kívül nem jutottak tovább, mert Daenerys félt a bátyjától, Noelnek pedig barátnője volt. Legalábbis eddig, mert pár hete szakítottak. Azóta néha váltottak egy-két szót, és a lány szíve ébredezni kezdett.

 - Honnan tudod? - kérdezte halkan.

 - Irri mondta. Mielőtt téged hívtalak, azelőtt beszéltem vele, mert felhívott. Legfőképpen azért, hogy eldicsekedjen, a szüleitől kapott a diplomájáért ajándékba egy Minit. Na, hallod, én egy vállon veregetést kaptam - vihogott Doreah. - Szóval, ő mondta, hogy jön Noel is, azt hiszem, rá akar startolni. He-he, azt még nem tudja, hogy te is ott leszel! - Akkor Dora hirtelen elhallgatott, majd nekiszegezte a kérdést: - Ugye jössz?

 - Nos, én is kaptam valamit a diplomaosztómra - kezdett bele Dany, miután egy mélyet sóhajtott -, ma este a nagybátyám partit ad a házában, az én tiszteletemre.

 - De hiszen ez nem ajándék, ez szemétség!  - kiáltotta Dora.

Daenerys hasonló véleményen volt. Bár nem mondta el előre Viserysnek, hogy ma este buliba szeretne menni, de valami azt súgta, hogy a bátyja rájött, és azért szervezték ezt az estélyt, hogy keresztül húzza a terveit.

- Mit fogsz tenni? - érdeklődött a barátnője.

- Muszáj ott lennem - válaszolta lemondóan Daenerys

- Hiányozni fogsz! - búcsúzott szomorúan Doreah.

   Bosszúsan lecsutakolta magát - ennyit a kényeztető fürdésről - és visszament a szobájába, közben a helyzeten gondolkodott.

De miért éppen Irri? Nem kedvelte. Irri minden fiúra ráakaszkodott, nem kellett nagyon bíztatni a szexre sem, és abból űzött sportot, hogy lenyúlja más pasiját. Könnyen megtehette, hiszen egzotikus szépség volt, a teste pedig, mint egy modellé. Ha Irri most kiszemelte magának Noelt, akkor neki semmi esélye. Még ha ott lenne a bulin, lehet, hogy akkor sem őt választaná a fiú. De így? Rosszkedvűen vette elő a ruhát, amiben aznap este akart menni. Nem volt túl divatos, de ez volt a legcsinosabb ruhája.

Úgy is tök mindegy - vonta meg a vállát.

   A bejárati ajtón csengettek.

- Nyitom! - kiáltotta Viserys.

Néhány perc múlva izgatottan jött be a szobájába.

- Nem tudsz kopogni? - kérdezte Dany mérgesen, de a dühe elpárolgott, amikor a bátyja arcára nézett. Olyan izgatott volt, mint egy gyerek.

- Ez neked jött - emelte fel a dobozt, amit eddig a lány észre sem vett, pedig elég nagy volt.

- Mi ez? - ráncolta a szemöldökét.

- Nyisd ki, egy futár hozta - unszolta a testvére.

Leemelte a doboz tetejét, és egy pillanatra elállt a szava. Egyelőre csak a ruha színét látta, de az káprázatos volt. A tetején egy kártya volt, rajta az egyik neves hazai divattervező márkajelzésével.

Bizonytalanul nézett a bátyjára:

- Ezt Illyrio küldte?

- Öltözz, nemsokára indulnunk kell - kérte Viserys, és melegen átölelte.

   Mielőtt kilépett volna a szobája ajtaján, még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, és döbbenten bámult a benne lévő nőre. A ruha, bár nem tűnt különösebben rafinált szabásúnak, valahogy mégis megváltoztatta. Mintha életre kelt volna rajta, mégpedig azért, hogy őt tökéletessé tegye. Még a szeme színét is felerősítette, igazán vibráló ibolyaszínű lett. Ebben a ruhában felnőtt nőnek hatott.

   A nagybátyához tartva a taxiban idegesen tördelte a kezét, és azon tépelődött, hogy milyen lehet Drogó? Nagyon gazdag, és még nem volt házas, ezt Viserys elmondta. Ha jól számol, akkor nagyjából harminc éves körül van, márpedig akkor furcsa, hogy még nincs felesége. Daenerys arra gondolt, hogy talán olyan csúnya, hogy nem kell senkinek. Vagy alacsony. Esetleg kiállhatatlan, sőt, mindezek együttvéve. És neki össze kell vele kötnie az életét. Mire megérkeztek, már sikítani tudott volna, és a sírás kerülgette, hogy nem mehetett el a buliba, ahol ott van Noel, neki pedig itt kell majd bájologni egy ronda, és bunkó férfival, akit már most utál, és akihez majd hozzá kell mennie.

   Illyrio háza a Budai villanegyedben volt, egy háromszintes, századfordulós stílusban épült villa. Daenerysnek nagyon tetszett a ház mindenféle díszítettséget nélkülöző, elegáns homlokzata, és a gyönyörű, parkosított, hatalmas kert. Amíg Viserys nagykorú nem lett, addig a bácsikájuknál éltek, utána kaptak tőle egy kétszobás lakást a belvárosban, de nyaranta még mindig gyakran laktak hetekig nála, mert még mindkettőjüknek megvolt a régi szobája. Nagyon szerette Illyriot, aki a szülei halála után apjuk helyett apjuk lett. Mindent megadott nekik, amire csak szükségük volt, sőt, attól sokkal többet is. Együtt nevelte őket a saját fiával, ugyanazt megkapták, amit Marcell, és sohasem érezték, hogy nem Illyrio saját gyermekei. A lány néha elgondolkodott azon, mi lett volna, ha a felesége nem hal meg Marci születése után. A nagybátyjának túl sok szomorúságot kellett elviselnie az életben, de most itt az alkalom, hogy valamivel Ő, Dany boldoggá tegye. A nagybátyja ugyanolyan rögeszmésen ragaszkodott az apja által elrendezett frigyhez, mint Viserys, így aztán nem tehetett mást, belenyugodott.

   A kocsi beállón és a felhajtó oldalán jobbnál-jobb autók álltak, de nem volt túl sok, ezért Dany úgy tippelte, talán negyvenen lesznek a vendégek. Amikor beléptek, a nagybátyjuk eléjük sietett, és melegen ölelte át őket.

- Daenerys, drágám! Minden rendben?

- Persze - bólintott a lány -, köszönöm a ruhát!

- Csodálatosan nézel ki benne, mint egy igazi hercegnő! - bókolt Illyrio, miután végignézett rajta. A szeme csillogott a büszkeségtől.

- Itt van már Drogó? - Viserys nem sokat törődött a formaságokkal, rögtön a tárgyra tért.

A nagybátyja megrázta a fejét.

- Még nem, nemrég telefonált, hogy késett a gépe.

- Marci el tudott jönni? - kérdezte a lány reménykedve. Marcival nagyon szerették egymást, legalább annyira a bátyjának tekintette, mint Viseryst.

- Sajnos nem - sóhajtott Illyrio -, Rómában kellett maradnia. De gratulál neked, és üzeni, hogy amint lehet, meglátogat.

- Sajnálom - válaszolta Dany, és tényleg így is gondolta, mert reménykedett, hogy lesz egy támasza ma este.

   Érdeklődve nézett körbe, és meglepődve látta, hogy páran táncolnak. Néhány vendéget jól ismert, néhányat kevésbé, és olyan is akadt, akit egyáltalán nem. Nyilván a bácsikája kihasználta az alkalmat, és az üzletfeleit is vendégül látja. Mindenkivel beszélgetett, volt, akivel többet, másokkal kevesebbet. Gratuláltak a diplomájához, és azt kérdezgették, mit tervez ezek után. Miközben udvariasan válaszolgatott, fél szemmel állandóan az ajtót leste. Kezdte megérteni, mit érezhetnek a lovak a lóvásáron. Vajon neki is megnézi majd Drogó a fogait?

Hülye vagyok - gondolta, de az idegei már pattanásig feszültek. Gyakorta nézett a faliórára, és úgy érezte, hogy a percek csigalassúsággal vánszorognak előre.

   Végre egyedül maradt egy rövid időre, amikor megkordult a hasa. Rájött, hogy utoljára reggel evett, akkor sem túl sokat, és hirtelen nagyon éhesnek érezte magát. A nagybátyja felé pillantott, aki egy nagydarab, hosszú hajú férfival beszélgetett. Szerette volna vele felvenni a szemkontaktust, de hiába, mert Illyrio ugyan szemben állt vele, de az idegen teljesen kitakarta. Vállat vont, és odament a svédasztalhoz. A rengeteg hidegtál mellett voltak apró, falatnyi szendvicsek is, és Dany ezekből néhányat egy tányérra pakolt. Az első libamájas falat mennyei volt. Már éppen egy másodikat emelt a szájához, amikor mögötte Viserys szólalt meg:

- Éppen most kellett ezt a nagy halom ételt magadhoz venni?

- Miért? Éhes vagyok! - védekezett.

- Még a végén falánknak fog tartani - folytatta a bátyja visszafogott, de feszült hangon.

- Kicsoda? - kérdezte, és a gyomra hirtelen gombostű méretűre szűkült.

- Drogó - válaszolta a testvére, és a fejével Illyrio felé intett, aki most megfordult, és a magas férfival együtt megindult feléje.

- Ó! - Csak ennyit tudott mondani, mert abban a pillanatban a keze megremegett, és a benne tartott szendvicsről a libamájhab lecsúszott.

Nem is kellett odanéznie, mert érezte, hogy az a finom hab, amit az előbb még olyan élvezettel ízlelt meg, a ruha kivágásában, a csupasz bőrén landolt.