11. fejezet - Családi beszélgetés

Sandor

   Kismadár. Az első gondolatom ő volt, amikor felébredtem.
Tényleg minden megtörtént, vagy csak álmodtam? Létezhet olyan, hogy aki három napja még a világ legnyomorultabbja volt, az mára a legboldogabbja legyen? Tényleg az enyém az a gyönyörű virágszál?
Ahogy kinyitottam a szemem, Kata szélesen vigyorgó arcát pillantottam meg. Akkor legalább a fele igaz az álmomnak.
- Jó reggelt, öcsikém!
- Neked is! Minden rendben, kialudtad magad? - kérdeztem.
- Igen, jól aludtam. Mit keres ez a rendőr a kórterem előtt?
- Úgy gondolják, valójában engem akartak eltenni láb alól.
- Tényleg? - nézett rám rémülten a nővérem.
- Ja. Találtak egy vágást a fékolaj tartályán.
- Jézusom, Sansa mit szólt hozzá?
Akkor tényleg nem álmodtam!
- Ő beszélt rá, hogy legyen itt a rendőr.
- Olyan aranyos lány - lelkendezett Kata -, és még az én mord öcsémet is kezelni tudja.

Rövid hallgatás után folytatta:
- Na, mesélj, hogyan jöttetek össze?
- Muszáj ezt?
- Még jó hogy!
Vettem egy nagy levegőt, és beszélni kezdtem, mert tudtam, hogy úgysem úszom meg.
- Szóval, a múlt hetet végig stresszeltem, mert egyszerűen nem beszélt velem, hanem inkább elkerült. Aztán szombat délután felhívott, hogy elmegyek-e vele, és Daenerys Targaryennel meg Khal Drogóval a strandra. Tudod, a Bruparckba, arra a nagy strandra, ahová a fiúkat is elvittük.
- Tudom, hogy hol voltak a fiúk, de most az nem érdekel - türelmetlenkedett Kata.
- Először nem is tudtam, hogy mit mondjak rá. De olyan szépen kért, hogy nem tudtam nemet mondani. Amikor ott voltunk, egész jól szórakoztunk, aztán egyszer Drogóval elmentünk üdítőért, ők meg nem tudom, hogy miről beszéltek Daenerys Targaryennel közben, de amikor visszamentünk, valahogy megváltozott. Utána átmentünk az Atomiumhoz, ami zárva volt, és ott megcsókolt.
- Jaj, ez olyan romantikus!
- Nem gondoltam, hogy ez a váratlan segítség éppen onnan fog jönni, de azt hiszem, Daenerysnek elég sokat köszönhetek. Ő találta ki azt is, hogy én vigyem haza Sansát, és... - elhallgattam.

- És? - kérdezte Kata.
- Várj egy kicsit, gondolkodnom kell.
A francba, hogy nem jutott ez tegnap az eszembe? - gondoltam.
Gyorsan előkerestem a nyomozó névjegyét, amit előző este Sansa itt hagyott.
- Van nálad mobiltelefon? - kérdeztem Katát.
- Persze, máris adom - válaszolta, és már nyújtotta is.

- Bronn! – szólt bele a nyomozó.
- Hallo, itt Sandor Clegane.
- Jó napot kívánok! Eszébe jutott esetleg valami?
- De még mennyire. Szombaton, amikor a strandra mentünk én vittem Drogót, és úgy terveztük, hogy én is viszem haza. Indulás előtt változtattunk rajta, hogy Sansa velem jön, Drogó pedig Targaryenékkel.
- Tehát eredetileg ön Khal Drogót vitte volna?
- Így van.
- Kinek az ötlete volt, hogy cseréljenek?
- Targaryen kisasszonyé.
- Mit gondol, miért akarta ezt a cserét?
- Azt hiszem, azt szerette volna, ha én és Sansa együtt megyünk.
- Értem, köszönöm, ez igazán hasznos információ! Ma, vagy holnap még bemegyek önhöz. Most megpróbálunk utána nézni, hogy volt-e ott térfigyelő kamera, ahol parkolt, és esetleg megvan-e a felvétele?
– Köszönöm, várom – válaszoltam neki.

Miután letettem, elgondolkodva néztem magam elé.


Sansa

Amikor este hazaértem, az egész család a nappaliban várt.
- Gyere, vacsorázz valamit - mondta anya, és elindult a konyhába. Igaz, eredetileg a szobámba akartam menekülni, de mivel a vacsora említésére korogni kezdett a gyomrom, lemondóan indultam utána.
- Ti már ettetek? - kérdeztem, de ahogy az órára néztem, rájöttem, hogy nyilván vacsoráztak már, körülbelül akkor, mielőtt elindultam Sandortól. Ahogy az utolsó csókunk befurakodott az agyamba, azonnal összeszűkült a gyomrom, és álmodozva révedtem a semmibe.

- Hallod, amit beszélek? - rázta meg anyám a vállam.
- Jaj, bocsánat, nem figyeltem.
- Azt kérdeztem, hogy van Sandor? Előtte meg azt, hogy mennyit kérsz a húsból?
- Oh, a húsból csak egy szeletet kérek. Sandor pedig egész jól van, a körülményekhez képest. - Kényszerítenem kellett magam, hogy ne a csókjaira gondoljak.

Anya elém rakta a vacsorát, és leült egy pohár vízzel az asztal másik oldalára. Igyekeztem csak az ételre figyelni, bár őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mit ettem. Anyám csöndben iszogatta a vizet, én meg meredten bámultam a tányéromat. Amikor befejeztem az evést, gyorsan elmostam a tányért és az evőeszközöket, megköszöntem a vacsorát, és elindultam ki a konyhából. Már majdnem az ajtónál jártam, és megkönnyebbülve tettem volna a kezem a kilincsre, amikor anya megszólalt:
- Gyere csak vissza, fiatal hölgy! - Ajjaj, ismertem már ezt a hangsúlyt, azonnal tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok.

- Igen? - cincogtam.
- Mi van köztetek azzal az emberrel?
- Ahogy már reggel megmondtam, szeretem, és ő is szeret engem - mondtam harciasan. Anya megláthatta a szememben az eltökéltséget, mert kicsit visszavonult.
- Nem öreg hozzád?
- Harminc éves.
- De az tíz év, kislányom!
Az agyam eldobom.
- Köztetek apával, hány év is van?
- Kilenc - válaszolta anyám kényszeredetten. - Igen, de...

Nem tudta befejezni, mert Arya lépett be a konyhába.
- Bocsi, csak vízért jöttem – mondta, aztán rám kacsintott. Nem hittem a szememnek. – Egyébként, messze Sandor a legrendesebb Sansa eddigi pasijai közül. Na csá!
- Neked is jó éjt! - válaszolta anya ingerülten, aztán megdörzsölte a halántékát. - Reggel mondtál valamit, hogy egyszer megmentett, az mi volt?
Elmondtam neki a Leopold parkban történteket, és teljesen kiakadt.
- Miért nem mondtad el ezt nekem? Minden rendben?
- Anya, már régen túl vagyok rajta, és tényleg nem történt semmi, szerencsére. Köszönhetően Sandornak.

- Mi van ezzel az elütés dologgal? Lehet, hogy most börtönbe fog kerülni, az sem számít?
- Teljesen vétlen az egészben. Kiderült, hogy valaki kivágta a fékolaj tartályát. Valószínűleg őt akarták megölni, nem Joffreyt. Egyébként pedig nem, az sem számítana!
- De ki akarhatja megölni, ezen nem gondolkodtál? Talán alvilági kapcsolatai vannak.
- Nincsenek - jött be a konyhába apa. - Robert azt mondta, hogy kezeskedik érte. Félelmetesen néz ki, de rendes ember.
- Egyáltalán nem néz ki félelmetesen - szúrtam közbe.
- Catelyn, te tudod, hogy ki volt az, aki felsikított, amikor először meglátta? - Mondta apa, leheletnyi szarkazmussal a hangjában.
- Akkor még nem ismertem! - vágtam rá, és kezdett elegem lenni az egész kihallgatásból.
Ahogy apám figyelt, láttam rajta, hogy elszánta magát. No, de én is elszántam már magam, nem érdekel, hogy mit találnak ki, mindjárt húsz éves leszek, nem tilthatnak el Sandortól!
- Catelyn, Sansa nagylány már. Remélem, hogy tudja, mit csinál. Nem mondom, hogy Sandor Clegane-t gondolnám ideálisnak a lányom mellé, de még az is lehet, hogy ha megismerjük, megváltozik róla a véleményünk.
Leesett az állam. Apám a pártját fogta Sandornak? Hűha!
- Jól van! - mondta anya, némi hallgatás után, immár békülékenyebb hangon. - Egyébként is, megígértem, hogy melletted állok, hát legyen.
Felálltam, és egy-egy nagy puszit nyomtam előbb anya, aztán apa arcára.
- Ti vagytok a legaranyosabb szülők a világon! - kiáltottam.

Odafenn még bekopogtattam Arya szobájába.
- Bújj be! - jött rá a válasz. Még ébren volt, mikor beléptem, bőszen nyomkodta a telefonját.
- Köszi! - mondtam neki.
Megrántotta a vállát.
- Csak azt mondtam, amit gondoltam.
- Oké, de jövök neked eggyel!
- Kettővel - mutatta fel két ujját.
- Hm?
- Amiért Joff partijáról hazajöttem veled. Tudom, hogy csak Sandor miatt akartál lelépni.
- Igazad van, azt is kösz, és akkor kettő!
Egymásra vigyorogtunk, aztán elmentem lefeküdni.


Másnap reggel elmentem a nyelviskolába, szólni, hogy a héten nem megyünk. Szerencsére kiderült, hogy Stanislawnak szintén lenne mostanában valami dolga, haza kell utaznia Lengyelországba, így abban maradtunk az iskola vezetőjével, hogy a következő két hétben az órák elmaradnak.
Boldogan indultam Sandorhoz, útközben pedig beszereztem egy kis szőlőt, hátha szereti.

Amikor odaértem a kórházba, meglepődtem, hogy már nem ült rendőr az ajtó mellett. Aztán beléptem a kórterembe, és üres ágyat pillantottam meg. Kata nekem háttal, az ablakban állt és kifelé nézett.
- Mi történt? - Az erőmből már csak suttogásra futotta, de Kata meghallotta. Hátra fordult, és ahogy meglátott, máris felém indult, mosollyal az arcán.
- Semmi baj, elvitték ultrahangra, és elkísérte a rendőr is. - Aztán, ahogy jobban megnézett, megkérdezte: - megijedtél, amiért nincs itt?
A megkönnyebbüléstől csak bólogatni tudtam, Kata rögtön át is ölelt:
- Csak rutin ellenőrzés.
- Ne haragudj, olyan buta vagyok, de annyira megrémültem, hogy valaki ismét megpróbálta megölni - mentegetőztem.

- Nem vagy buta, én is nagyon aggódom miatta - sóhajtotta. - Annak persze örülök, hogy nem vonják felelősségre Joffrey halála miatt, de annak nagyon nem, hogy valaki meg akarja ölni. És éppen most!
- Hogy érted, hogy éppen most?
- Amikor végre boldog - nézett rám. - Amint először hallottam tőle rólad, tudtam, hogy végre felébredt.
- Felébredt? - kérdeztem vissza.
- Igen. Hosszú éveken keresztül olyan volt, mint egy élőhalott. Tudom, hogy ő mást gondol erről, de nekem van családom, gyermekeim, és tudom, hogy kell egy társ. Sandor szép lassan egy páncélt növesztett maga köré, ami minden évben egyre vastagabb lett. Nem állt szóba senkivel, még csak nem is barátkozott. Egyedül a munkájának élt, ami, Joffreynak köszönhetően csak rontott a lelkiállapotán. De amikor pár hete felhívott, azonnal láttam rajta, hogy valami megváltozott. Már nem volt az a rideg közöny a szemében, mint addig, ez még a web kamerán keresztül is látszott. Azt hiszem, még megpróbált visszazárkózni a páncéljába, de már nem tudott. És most, bármi is történt vele, hiába van veszélyben az élete, boldog. Szeretném, ha tudnád, bárhogyan is alakuljon a kettőtök sorsa, mindig hálás leszek ezért neked.

- Kérdezhetek valamit? Őt nem akarom felzaklatni ezzel, tudom, hogy rosszul érintené. A testvéretekkel, Gregorral mi történt?
- Gregor – intett szomorúan a fejével -, nem tudom, hogy mi van vele. Anyánk sosem tudta megbocsátani neki, amit Sandorral tett, és én sem. Velejéig rossz ember, egész gyerekkoromban végig terrorizált engem is. Amikor tizennyolc éves lett, elment otthonról, és soha többet nem hallottunk róla. Azt sem tudom, él-e még? De nem is érdekel - tette hozzá kemény hangon.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem. Igyekszem kiérdemelni a bizalmadat.
Rám nézett, és elmosolyodott: - Már kiérdemelted.

Ebben a pillanatban a folyosóról meghallottuk Sandor méltatlankodását, most éppen a tolószék miatt.
- Mondtam már, hogy tudok járni a lábamon is!
- Én is mondtam már, hogy ez előírás - hallottuk a rezignált választ.
- Szarok a tetves előírásotokra!
Itt volt az a pont, amikor Katából és belőlem kibuggyant a nevetés.
Kidugtam a fejem az ajtón:
- Szia, drágám!
Sandor arca azonnal felragyogott.

Ma már láthatóan sokkal jobban volt, mit tegnap. Nem tűnt olyan kábultnak, sőt inkább tettre késznek. Még azelőtt megcsókolt, hogy visszafeküdt volna, és hihetetlen, de nekem megint elkezdett reszketni a lábam.
- Még a végén én fogok itt összeesni, nem te! Feküdj gyorsan vissza az ágyba!
- Köszönöm - mondta halkan, és úgy nézett rám, hogy abba a nézésbe megremegett a gyomrom.
- Mit köszönsz? - csodálkoztam.
- Hogy hittél bennem. Mondta Kata, hogy tegnap egy pillanatra még benne is felmerült, hogy szándékosan ütöttem el Joffreyt, és te voltál az, aki észhez térítette.
- Tudom, hogy nem tennél ilyet.
- Te sokkal jobb embernek hiszel, mint amilyen vagyok.
- Te viszont, sokkal rosszabb embernek hiszed magad, mint amilyen vagy! És most, nyomás vissza az ágyba!

- Igenis, kisasszony! - Miközben lefeküdt, azt mondta: - Különben reggel eszembe jutott valami, a nyomozónak már el is mondtam.
Várakozóan néztem rá.
- Tudod, az jutott az eszembe, hogy eredetileg úgy volt, hogy Drogó jön velem haza a strandról.
- Ez tényleg igaz, Dany csak indulás előtt találta ki, hogy cseréljünk.
- Szóval, akkor biztosan nem Drogó csinált valamit az autóval. Legalábbis az volt az érzésem, hogy a nyomozó így gondolja.
Egy percig emésztgettem a hallottakat.
- Igazad van, én is úgy találtam, hogy őt gyanúsítja. Remélem, most tisztázódott!

Délután három körül ismét bejött a nyomozó.
- Szép jó napot kívánok! Örülök, hogy ön is itt van! - nézett rám. - Megnéztük a térfigyelő kamerák felvételeit, szerencsére olyan helyen parkolt a Bruparcknál, ahol volt kamera. Kérem, kisasszony, őrizze meg a nyugalmát, de amíg önök benn voltak, addig történt, hogy valaki kivágta a fékolaj tartályát.
Kinyitotta a táskáját, és elővett belőle egy A4-es méretű, fekete-fehér képet.
- Sajnos az illető végig háttal volt, és a kép is elég rossz minőségű, de legyenek szívesek, nézzék meg, hogy nem ismernek-e rá?
A képen, amit átnyújtott, egy viszonylag vékony férfi volt, vagy legalábbis annak tűnt. Egyszerű, talán szürke, vagy valamilyen sötét melegítőben, a fején kapucni volt. Egyáltalán nem tűnt ismerősnek, ami nem is csoda, hiszen semmi sem látszódott belőle, úgyhogy megráztam a fejem.
- Sajnos, én nem ismertem fel - mondtam.
Sandor is jó alaposan megnézte a képet, de végül ő is megrázta a fejét.
- Sajnálom, de nekem sem ismerős. Valahonnan mintha rémlene, de ezen kívül semmi.
- Ha mégis eszébe jutna, akkor kérem, hívjon fel, jó? - Azzal a nyomozó elindult.
- Természetesen.

Háromnegyed hat után én is készülődni kezdtem.
- Máris elmész? - Fogta meg Sandor a kezem.
- Majd hatkor. De holnap jövök megint, még délelőtt.
- Jól van, várni foglak! - válaszolta.
Belenéztem a táskámba, és eszembe jutott valami.
- Itt hagyjam neked az IPodomat? Bár, nem tudom, szereted-e azokat a zenéket, amiket én - bizonytalanodtam el.
- Miért, miket hallgatsz, Kismadár? - mosolygott -, nyálas szépfiúkat?
- Hm, nézzük csak, Robbie Williams, Mike Oldfield, Muse, Imagine Dragons és Jethro Tull van most rajta. - Soroltam fel a kínálatot.
- Nem is rossz, a Jethro Tullt, és a Muse-t kedvelem is, és a másik kettő is elég jó, bár Robbie-ért nem vagyok oda kimondottan.
Aztán az órára nézett.
- És hatig mit csinálunk?
Végig simítottam a mutatóujjamat az ajkán:
- Szerinted?