9. fejezet - Kihallgatás

Sansa

   Minden vér kifutott az arcomból.
 - Igen, ismerem. Mi történt?
 - Nos, tegnap éjszaka Clegane úr a gépjárművével fékezés nélkül elütötte Baratheon urat a házuk előtt, az utcán. - Újra belenézett a papírjaiba. - Ezután pedig nekiment a kerítésüknek. Joffrey Baratheon a kórházba szállítás közben elhunyt.
 - Clegane úr megsérült? - suttogtam alig hallhatóan. Rettegtem attól, hogy mit fogok hallani.
 - Talán néhány nagyobb zúzódás, és agyrázkódás. Szerencséjére a biztonsági öve be volt kapcsolva, így tulajdonképpen épen szállt ki a totálkáros autóból.
A megkönnyebbüléstől akkorát sóhajtottam, hogy anya kutatva nézett rám. Észrevette a nyomozó is, mert anyámhoz fordult:
 - Asszonyom, lenne olyan kedves magunkra hagyni a leányával? Néhány kérdést fel szeretnék tenni neki.
 - Hogyne, természetesen. Sansa, ha bármire szükséged lenne, akkor a konyhában leszek.
 - Köszönöm, anya! - bólintottam.

   Amikor egyedül maradtunk, a nyomozó rám nézett.
 - Szeretne még tudni valamit Clegane úr állapotáról, kisasszony? - Egészen együtt érző volt a hangja.
 - Hol van? - kérdeztem.
 - Kórházban van, megfigyelésre egy-két napig benn tartják. Nem igazán együttműködő, viszont rengeteget káromkodik.
Elmosolyodtam. Ez rá vall, gondoltam.
A nyomozó persze észrevette.
 - Nos, önhöz azért jöttünk el, mert úgy tudjuk, hogy szoros barátságot ápolt az elhunyttal, de, ha jól látom, akkor Clegane úrral kapcsolatban is adhatna nekünk némi felvilágosítást.  Igen, jól látja, gondoltam, de csak annyit kérdeztem:
 - Mire gondol?
 - Először is ott van Joffrey Baratheon. Ha jól tudom, ön a barátnője volt.
 - Igen, így van, egy rövid ideig.
 - Mi volt a szakítás oka?
 - Eljegyzett egy másik nőt.
 - Önt ez mennyire viselte meg? - kérdezte a nyomozó.
 - Tulajdonképpen nem viselt meg, mivel én is szakítani akartam vele.
 - Mikor találkoztak utoljára Baratheon úrral?
 - Múlt szombaton, a születésnapján.
 - Úgy tudom, hogy önök között heves szóváltás történt ekkor, igaz ez?
 - Igaz - mondtam, magamban pedig arra gondoltam, hogy vajon erről honnan tudhat?
 - Miért?
 - Joffrey úgy gondolta, hogy az eljegyzése ellenére még találkozhatnánk.
 - Ezen kívül?

 - Előtte egy héttel megtámadtak bennünket a Leopold parkban, és ő ott hagyott.
A nyomozó erre már felkapta a fejét.
 - Mi történt? Tett feljelentést?
 - Nem. Sandor, ööö, Clegane úr a segítségemre jött, így nem történt semmi, és nem is emlékeztem a támadókra.
 - Rendben - bólintott. - Milyen viszonyban van ön az elhunyt testőrével, Clegane úrral? Elvörösödtem.
 - Jó viszonyban vagyunk.
 - Ennyi?
 - Nem. Én, vagyis ő, vagyis mi, szóval, szeretjük egymást - tördeltem idegesen a kezem.
 - Ühüm.
Bronn kutatva nézett rám.
 - Mióta tart az önök kapcsolata?
 - Csak tegnap este óta.
 - Esetleg tudna nekem arra vonatkozóan információt adni, hogy a tegnapi napot hogyan töltötte, kisasszony?
 - Tegnap a Bruparckban voltunk, a strandon.
 - Önök ketten?
 - Igen, és a barátnőm.
 - A barátnője Daenerys Targaryen?
 - Igen.
 - Ismer ön bizonyos - ismét a jegyzetfüzetébe nézett -, Khal Drogót?

Rémülten néztem. Ez az ember mindent tud?
 -  Igen.
 - Mennyire ismeri?
 - Csak kevéssé, tegnap ismertem meg.
 - Értem. Nos tehát, ott tartottunk, hogy tegnap strandon voltak. Körülbelül hány óráig?
 - Azt hiszem, olyan öt óráig.
 - Utána haza indultak?
 - Úgy tudom, hogy Daenerys és a testőre igen, mi Sandorral, vagyis Clegane úrral az Atomiumhoz mentünk.
 - Khal Drogó úr önökkel tartott?
 - Nem, őt Daenerysék vitték haza.
 - Tehát megnézték az Atomiumot?
 - Igen, azaz csak megnéztük volna, mert már zárva volt.
 - Akkor mégsem öt körül végeztek?
 - De igen. Ki volt írva, hogy korábban zárt az Atomium.
 - Rendben. Ezek után mi történt?
Ezek után rengeteget csókolóztunk - gondoltam. De fennhangon azt mondtam:
 - Ezután még leültünk ott az Atomiumnál, és beszélgettünk.

 - Mikorra ért ön haza?
 - Körülbelül este fél tíz volt.
 - Addig végig együtt voltak?
 - Igen.
 - Clegane úr milyen hangulatban volt, amikor elváltak?
 - Boldog volt, azt hiszem - pirultam el.
 - Tud-e ön olyan okot, ami miatt a barátjának oka lett volna megölni Joffrey Baratheont?
 - Micsoda? Nem, dehogy!
 - Nem neheztelt esetleg rá, amiért korábban az ön barátja volt?
 - Nem hiszem, és annak különben is vége volt már.
 - Ühüm, jó. Azt hiszem, egyelőre nincs több kérdésem. Köszönöm a segítségét kisasszony!

 - Uram! Megkérdezhetem, hogy mi történt?
 - Nos, a jelek szerint Clegane úr öntől egyenesen Baratheon úrhoz ment. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy milyen szándékkal ment oda. Mint mondtam, a barátja nem igazán együttműködő, eddig azt sem volt hajlandó elárulni, hogy tegnap mit csinált.
 - Igen, ez nem lep meg - sóhajtottam.
 - Márpedig kénytelen lesz vallomást tenni, mert ha nem tesz, akkor előzetes letartóztatásba kell helyeznünk.
 - De miért? - ijedtem meg.
 - Mert egyelőre nem zárhatjuk ki a szándékosságot sem. Szemtanú nem volt, de ez mindenféleképpen emberölés. A kérdés az, hogy szándékos gyilkosság volt, vagy véletlen baleset. Sajnos mindegyik esetben börtönbüntetés vár Clegane úrra. De míg utóbbi esetben néhány év, előbbi esetben életfogytiglan szabadságvesztés is lehet. Véletlen baleset esetén enyhítő körülmény, hogy az úr józan volt, súlyosbító, hogy túl gyorsan hajtott.

Jeges rémület kerített a hatalmába.
 - Több év? - kérdeztem kétségbeesetten.
 - Nézze kisasszony, egyelőre a kollégáim át fogják vizsgálni az autót, hogy nem történt-e valamilyen műszaki hiba. Másrészt pedig valóban jó lenne, ha ki lehetne a barátját hallgatni, hogy legalább tudjuk, mit keresett Baratheonék házánál.
 - Lehet látogatni a kórházban? - kérdeztem.
 - Igen, egyelőre nincs akadálya. Az Egyetemi kórházban van.
 - Köszönöm - válaszoltam.
Aztán még valami eszembe jutott:
 - Uram! Én tudom, hogy nem volt szándékos. Olyan boldog volt tegnap este!
A nyomozó megértően nézett rám.
 - Abból, amit elmondott, valóban nem tűnik szándékosnak, de ki fogjuk vizsgálni. Köszönöm a segítségét, hölgyem! Ha esetleg bármi az eszébe jutna, kérem, hívjon fel! - Ezzel átadott egy névjegykártyát, és elmentek.

   Magamba roskadva ültem vissza a kanapéra. Anya jött be a nappaliba, és átölelt.
 - Sajnálom, drágám! - mondta.
 - Be kell mennem a kórházba. - Csak erre tudtam gondolni.
 - A kórházba? Neked? De miért? Csak nem neked kell azonosítani?
 - Jaj, anya, dehogy! Sandorhoz kell bemennem.
 - Sandorhoz? Miért kell neked Sandorhoz bemenni?
 - Azért, mert megsérült.
 - Gondolom, a kórházban ellátják.
 - Mellette kell lennem!
 - De miért?
 - Mert szeretem - vallottam be.
 - Szereted? Mióta? És ő? Előbb el kell mondanod mindent.
 - Anya! Szeretem, és ő is szeret. Csak ez a lényeges, semmi más.
 - Biztos vagy benne?
Volt egy kis kétségbeesés anyám szemében, de most nem értem rá őt nyugtatgatni.
- Igen, teljesen! Ő jó ember, és ha tudni akarod, egyszer már az életemet is megmentette. Most muszáj bemennem hozzá! Kérlek!
 - Jól van, menj csak - engedett utamra egy nagy sóhajjal.

   Felrohantam a szobámba. Átöltöztem, aztán gyorsan megnéztem a Google-on, hogy hol van az Egyetemi kórház, és hogyan jutok el oda.
Útközben eszembe jutott, hogy felhívom Danyt.
 - Szia Sansa! Már alig vártam, hogy felhívj, mi volt tegnap?
 - Elmentünk megnézni az Atomiumot.
 - És?
 - Nem volt már nyitva.
 - Sansa Stark! Tudod, hogy nem erre vagyok kíváncsi! - türelmetlenkedett.
 - Csókolóztunk.
 - Juhéj! Tudtam én! Olyan boldog vagyok!
 - Én is - sóhajtottam, mert közben eszembe jutottak az azóta történtek.
 - Valami baj van? - érezte meg Dany is a hangulatom megváltozását.
 - Kórházban van. Az éjjel elütötte Joffreyt, aztán neki ment a kerítésüknek.
 - Megsérült?
 - Igen, de nem vészes, zúzódások, enyhe agyrázkódás. Viszont Joffrey meghalt.
 - Jaj, ne!
 - De, reggel rendőrök jöttek hozzánk, az egyik egy nyomozó, ő mondta el és ki is kérdezett. Nem tudják még, hogy véletlen baleset volt, vagy szándékos emberölés.
 - Emberölés? De hiszen, az nem lehet!
 - Nem, biztosan nem. Viszont van egy kis gond, amiről tudnod kell.
 - Igen?
 - A nyomozónak el kellett mondanom, hogy tegnap mit csináltam. Azt mondtam, hogy veled voltam strandon, és akkor megkérdezte, hogy ismerem-e Drogót, és muszáj volt megmondanom, hogy ő is ott volt tegnap. Azt hiszem, már előtte is tudta.
 - Ó, értem. Semmi baj. Egyébként fura, Viserys tegnap Joffreyéknál volt, de nem mondott semmit.
 - Hmm, hát ezt nem tudom. Lehet, már előbb elment, nem?
 - Nem tudom, lehet.
 - Oké, figyelj, ha megtudok valamit, szólok.
 - Rendben. Ja, és, jobbulást kívánok Sandornak.
 - Átadom.

   Nagyon hosszú volt az út, több, mint egy óra. Már elmúlt tizenegy óra is, mire megérkeztem. Hamar útba igazítottak, hogy hol találom, és dobogó szívvel léptem be hozzá. Legnagyobb meglepetésemre az ágya mellett egy hosszú, fekete hajú nő ült. A kezét fogta. Ahogy megláttam, elsápadtam. Az volt az első gondolatom, hogy ez nem történhet megint meg velem! Amikor a nő felnézett, halványan ismerősnek tűnt az arca, de mégis biztos voltam benne, hogy még nem láttam. Néhány pillanatig meredten néztük egymást, aztán a nő felállt, és odajött hozzám, közben azt mondta:
 - Te biztosan Sansa vagy, ugye?
 - Igen - bólintottam.
Akkor szélesen rám mosolygott, és megdöbbenésemre átölelt.
 - Én Kata vagyok, Sandor nővére.
 - Szia! Azt hittem, hogy Magyarországon laksz! - akkora kő esett le a szívemről, hogy hirtelen szélesen vigyorogni kezdtem rá.
 - Igen, így van. A kórházból még éjszaka felhívtak, mert én vagyok megadva, mint, vészhelyzet esetén értesítendő. Az első géppel jöttem is, ami fél kilencre érkezett. De olyan messze van a repülőtér, hogy csak egy fél órája érkeztem. Még nem is beszéltünk. Alszik. Az orvos azt mondta, altatót kapott, mert agyrázkódás után pihenni kell, de Sandor nem akart.
Elmosolyodtam:
 - Ez rá vall!
 - Ó, igen! – értett egyet velem a testvére.

   Közben az ágyhoz értünk. Kata leült az előbbi székre, aztán kihúzott egy másikat a szobában lévő másik, üres ágy alól, és maga mellé tette.
 - Gyere, ülj le! Sőt, majd én ülök kívül, azt hiszem, ha felébred, jobban örül majd, ha téged lát meg először.
Az arcom pillanatok alatt vörös lett, de azért elfogadtam, mert minél közelebb akartam lenni Sandorhoz. Néztem, ahogyan ott fekszik az ágyban az a hatalmas férfi és alszik. A vonásai kisimultak, eltűnt minden mogorva ránc. Hirtelen nagyon fiatalnak tűnt, nemhogy harmincnak, inkább huszonötnek nézett ki, pedig máskor inkább többnek látszik. Annyira természetes volt, hogy hozzá tartozom, hogy már furcsának tűnt, miért is gondolkodtam azon tegnap, hogy mit érzek iránta.
Tegnap.
Mintha egy világ múlt volna el azóta. Eszembe jutott, hogy néhány hete még Joffreyt gondoltam az én szőke hercegemnek. Pedig, végül Scarlett is rájött, hogy számára nem Ashley, hanem Rhett Butler az igazi. Csak nekik már majdnem késő volt. De nekünk még nem az, vagy legalábbis reméltem.

 - Van hol megszállnod? - kérdeztem Katát.
 - Persze, majd Sandor lakásában.
 - Gyakran szoktatok találkozni? - kíváncsiskodtam, mert szerettem volna minél többet megtudni Sandorról.
 - Sajnos nem eleget. A családom, és a munkám mellett ritkán jutok el ide, ő pedig még ritkábban jut el Magyarországra.
Aztán eszembe jutott valami.
 - Miből gondoltad, amikor megérkeztem, hogy ki vagyok?
 - Az igazat megvallva, beszélt rólad néhányszor.
 - Igazán? - derültem fel.
 - Igen - mosolygott.
Aztán elkomorodott.
 - Tudsz esetleg valamit arról, hogy mi történt? Nekem csak annyit mondtak, hogy balesete volt, és egy ember meghalt.

   Nagy levegőt vettem. Hűha, nekem kell elmondanom? De hát, ki más mondaná el neki? Nem tudtam, honnan közelítsem meg a témát, így aztán megkérdeztem:
 - Tudod, hogy Baratheonéknál dolgozik, ugye?
 - Igen - bólintott-, Joffrey testőre.
 - Ahogy Joffrey nevét ejtette, biztos lettem benne, hogy nagyon is jól ismeri őket.
Sóhajtottam.
 - Joffreyt ütötte el.
Kata elsápadt.
 - De hát miért? Tudtam, hogy utálja, de ennyire?
 - Mi? Biztos vagyok benne, hogy nem kész akarva ütötte el - mondtam felháborodva, hogy még a saját testvére is azt hiszi, hogy direkt csinálta.
 - Igen, igazad van, Sandor egy légynek sem tudna ártani - mondta megenyhülve, és a fejét csóválta.
 - Szóval, reggel egy nyomozó jött hozzánk - folytattam. - Azt mondta, egyelőre annyit tudnak, hogy este Sandor fékezés nélkül elütötte, aztán belerohant a kerítésükbe.
 - Jézusom! Csak nem összevesztek? - Fürkészve nézett rám. - Te mit tudsz?
 - Nem hiszem, hogy összevesztek, tegnap nem is találkozott vele egész nap. Velem volt, és én tudom, hogy nem azért ment oda, hogy Joffreyt megölje! - Pár pillanatig gondolkodtam, közben a szám szélét rágtam.

 - Figyelj, mi tegnap - jöttem zavarba -, szóval, mi tegnap egymásra találtunk. Ő is olyan boldog volt, mint én, amikor elváltunk. Nem hiszem, hogy utána gyilkosságon kezdett el gondolkodni. Ez csak baleset lehetett!
 - Értem - mosolygott rám Kata -, és igazad van. Még rosszkedvűen sem jutott eszébe soha, hogy megölje Joffreyt. Aztán hirtelen megint átölelt.  - Annyira örülök nektek! - mondta.
Erre már én is elvigyorodtam.
 - Akkor, ugye nem baj, ha fogom a kezét? - kérdeztem, mert már alig tudtam visszafogni magam, hogy hozzáérjek.

Amikor végre megfogtam a kezét, megnyugodtam. Bárhogyan is lesz, nem érdekel. Ha börtönbe kerül, akkor is mellette állok majd. Nem tudtam, mennyi járhat egy balesetért, ami gyorshajtás miatt történt. Sajnos, abban biztos voltam, hogy a Baratheonok keze messzire elér, és Cersei biztosan a legnagyobb büntetést akarja majd kiharcolni. Szegény Joffrey! Persze, őt is sajnáltam, hiszen bármennyire kiábrándultam belőle, rosszat sosem akartam volna neki. Robertet is sajnáltam, biztosan össze van törve, és nyilván Cersei is. Szereznünk kell egy jó ügyvédet, Sandor számára. Talán Robb tud majd segíteni. Vagy jobb lenne egy belga ügyvéd? De itt nem ismerek senkit sem.

  Időközben behozták Sandor ebédjét. A nővér azt mondta, hagyjuk aludni, majd eszik, ha felébred. Megmutatta a mikro sütőt is, hogy hol találjuk majd. Akkor eszembe jutott, hogy vajon Kata evett-e már?
 - Te nem vagy éhes? - kérdeztem tőle.
 - Nem köszi, ettem a gépen, és szendvicsek is vannak nálam. És Te?
 - Én reggeliztem otthon, addig anya nem engedett el - mondtam.

   Egyszer csak megéreztem, hogy most már nemcsak én fogom Sandor kezét, hanem ő is az enyémet. Felnéztem rá. Engem nézett mosolyogva.
 - Kismadár - mondta rekedten -, megmentetted az életemet.
 - Én? - kérdeztem megilletődötten.
 - Bekapcsoltad azt a francos biztonsági övet!