Sansa
Elmosolyodtam.
Elmosolyodtam.
- Én csak aggódtam.
- Akkor is te vagy az őrangyalom!
- Szia, Kata! - nézett most a nővérére. - Te hogyan kerültél ide?
- Szia, öcsi! Felhívtak, amikor behoztak, és szerencsére a hat óra tizenötös gépen még volt hely.
- Köszönöm, hogy itt vagy!
Sandor megint rám nézett.
- És te, hogyan tudtad meg? Ha tudom, hogy két ilyen csodaszép nő várja, hogy felébredjek, már rég megtettem volna!
- Te aztán jól beverted a fejed, Csipkerózsika! - vihogott Kata.
- Volt nálunk egy nyomozó reggel, ő mondta.
- Nyomozó? - Gyorsan kapcsolt. - Joffreyval mi van? - kérdezte.
- Meghalt - válaszoltam.
- A fenébe! Utáltam a kis szarost, de ennyire nem.
- Sandor, mi történt? Miért mentél oda? - kérdeztem meg, ami a legjobban foglalkoztatott.
- Náluk hagytam pénteken a kedvenc pulcsimat. Azért akartam elmenni.
Tudtam! Tudtam, hogy nem akarta megölni!
- Emlékszel arra, hogy mi történt?
- Nem tudom. Úgy emlékszem, hogy próbáltam fékezni, de nem tudtam.
- Ezt miért nem mondtad el a rendőröknek is?
- Franc se tudja. Elkezdtek kérdezősködni, és nem akartalak téged belekeverni.
- Engem? De miért nem?
Elgyötörten pillantott a nővérére, aki gyorsan vette a lapot, és felállt.
- Kimegyek, iszom egy kávét - mondta.
- Szóval? - néztem rá várakozóan, amikor becsukódott az ajtó.
A plafonon kezdett el fixírozni egy pontot.
- Nem tudtam, hogyan fogsz reagálni erre az egészre.- Aztán lesütötte a szemét, és zavartan folytatta: - Meg aztán, a francba is, nem tudtam, hogy nem gondoltad-e meg magad, vagy, hogy esetleg titokban akarod-e tartani, ami köztünk van?
Hát, ez egyre jobb lesz! - gondoltam.
- Miért akarnám titokban tartani? Te talán igen?
- Nem, dehogyis! - Végre bocsánatkérően rám nézett.
- Nem értem, én egy egyedülálló nő vagyok, legjobb tudomásom szerint te pedig egy egyedülálló férfi. Miért kéne titkolózni? - kérdeztem bosszúsan.
Ránéztem elgyötört arcára, és képtelen voltam rá haragudni. Közelebb mentem hozzá, leültem az ágy szélére, fölé hajoltam és az egyik kezemmel a homlokát kezdtem cirógatni.
- Sandor Clegane, te egy akkora nagy mamlasz vagy! Nem akarsz belekeverni? Hát nem vetted észre, hogy már beléd vagyok keveredve? Semmit sem akarok titokban tartani, inkább a világba akarom kiáltani a boldogságomat!
Reménykedve nézett rám.
- Emlékszel még, hogy mit mondtam neked tegnap, vagy annyira beverted a fejed, hogy semmi sem maradt meg belőle?
- Minden szóra emlékszem - válaszolta.
- No, és, mit mondtam neked?
- Hogy szeretsz – mondta halkan.
- Nagyon szeretlek. Mindennél jobban, érted?
- Igen, de...
- Nincs semmi de... - mondtam, és megcsókoltam, hogy elhallgattassam. Egy kevés bizonytalanság még érződött, ahogy visszacsókolt, de hamar elmúlt, és szenvedélyessé vált.
Képtelenek voltunk abbahagyni, de végül aztán köhécselést hallottunk az ajtóból.
- Igazából egyszer már voltam itt, de inkább még elmentem neked is egy kávéért - nyújtott felém Kata mosolyogva egy papírpoharat -, most viszont nemsokára jönnek vizitelni.
- Köszönöm! - Sandor testvérét igazán könnyű volt megkedvelni.
- Nem szeretnéd megenni az ebéded? - kérdeztem Sandort, és megemeltem a doboz tetejét: - Raguleves és sült hús párolt zöldséggel.
- Nyúltáp - rándította meg az orrát Sandor.
- Sajnos, most ezzel kell beérned, de holnap hozhatok be valami finomságot - mondta Kata. - Kérsz valami magyarosat? Valamilyen pörkölt, rántott hús, töltött káposzta? Bármit szívesen elkészítek - sorolta a számomra ismeretlen ételek neveit.
- Ki fogsz nevetni, de szilvás gombócot szeretnék.
Ez komoly, hogy elpirult?
- Jól van öcsi, akkor azt fogok hozni - mosolygott Kata.
Ekkor lépett be az orvosok csoportja.
- Légy kedves - súgtam oda Sandornak.
A főorvos megvizsgálta, és mindent rendben talált. Azt mondta, két-három napra benn tartják megfigyelésen, hogy nincs-e esetleg belső vérzése, aztán hazamehet.
Sandor igazán példásan viselkedett a vizit alatt, de mikor kimentek, kibukott belőle:
- A francokat maradok én ebben a tetves kórházban még három napig!
- Addig maradsz benn, amíg azt nem mondják, hogy hazamehetsz! - válaszoltam. - Pihenned kell, most az a legfontosabb!
- Meg fogsz még látogatni? - kérdezte.
- Naná, még meg is unod majd - válaszoltam.
- Erre azért nem fogadnék nagyobb összegben! - vágott vissza.
Miután befejezte az evést, eszembe jutott még valami.
- Sandor, beszélned kellene a rendőrökkel is - hoztam fel a kényes témát.
- Minek, úgyis azt hiszik, hogy direkt csináltam, és hiába is hajtogatnám, hogy nem.
- Ezt miből gondolod?
Sandor nem szólt semmit, csak az arca égett felére mutatott.
- Tudod - mondtam -, most éppen olyan előítéletes vagy, mint amilyennek őket gondolod.
Tiltakozásra nyitotta a száját, aztán becsukta.
Kata elégedett mosollyal nézett rám.
- Egyébként elég kedves volt az a nyomozó, reggel - mondtam.
- Veled mindenki kedves - nézett rám.
- Te sem voltál mindig az - emlékeztettem megismerkedésünk elejére.
- Akkor nagyon hülye voltam, sajnálom. - mondta őszintén.
- Olyan voltál, mint egy sün - mosolyogtam rá.
- Ha nem baj, én most elmennék - mondta Kata -, csak egy-két órát aludtam, és már alig tudom nyitva tartani a szemem.
- Hát persze, nagyon köszönöm, hogy eljöttél! - Ölelték meg egymást Sandorral.
- Holnap jövök, de előtte ígérd meg, hogy beszélni fogsz a rendőrséggel.
- Jól van, jól van - dörmögte Sandor.
- Mikorra jöjjek? - kérdezte még.
- Arra gondoltam - mondtam -, hogy én délelőtt elmegyek a nyelviskolába, és szólok nekik, hogy a héten biztosan nem megyünk, de onnan egyből ide jövök, jó? - néztem Sandorra.
- Oké, legalább utána adhatsz nekem nyelvleckéket - mondta, és nekem nem éppen az a fajta nyelvlecke jutott eszembe, mint ami neki, vagy talán nagyon is ugyanaz.
- Jól van, akkor én jövök délelőtt. Nagyon örülök, hogy megismertelek! - ölelt át Kata engem is.
- Én is örülök! - válaszoltam neki.
Miután elment, elővettem a nyomozótól kapott névjegykártyát, és felhívtam. Megígérte, hogy bár most rögtön nem tud indulni, de még aznap bejön.
- Akarod, hogy itt maradjak veled, amíg megérkezik? - kérdeztem.
- Azt akarom, hogy mindig velem maradj!
- Legszívesebben azt tenném - válaszoltam. - Nem akarsz aludni, amíg jön a nyomozó?
- Nem vagyok fáradt, és különben is, ébren akarok lenni, amíg velem vagy.
Bő két óra múlva érkezett meg a nyomozó. Megkérdeztem, hogy benn maradhatok-e, és mivel azt válaszolta, hogy mindenképpen, mert velem is akar még beszélni, így leültem Sandor mellé, és bátorításként megfogtam a kezét.
- Nos tehát, Clegane úr, kérem, mondja el, hogy mire emlékszik a tegnap történtekből - kezdte meg a kihallgatást.
Sandor elmondta, amit már én is, és közben néha megszorította a kezem. Mikor odáig jutott, hogy hazavitt, akkor a nyomozó kérdéseket tett fel.
- Amikor a hölgyet hazavitte, nem vett észre valamilyen szokatlan dolgot?
- Nem - válaszolta Sandor -, de őszintén szólva nem is figyeltem.
- Értem. Miért ment ön ezután a Baratheon házhoz?
- Aznap nem dolgoztam, de eszembe jutott, hogy pénteken otthagytam egy pulóverem. Érte akartam menni.
- Régóta dolgozott Joffrey Baratheon testőreként?
- Majdnem öt éve.
- És ezen idő alatt milyen volt a viszonya a munkaadójával?
- A munkaadóm Robert Baratheon, Joffrey apja. Vele jó viszonyban vagyok.
- És Joffrey Baratheonnal?
- A seregben megszoktam, hogy parancsokat teljesítek, és azokat nem kérdőjelezem meg. - Egészen megkeményedett a hangja, ahogy ezt mondta.
- És mi volt a személyes véleménye?
- Amikor dolgozom, nincs személyes véleményem.
- Igaz az, hogy Joffrey Baratheon önt többször is Vérebnek vagy kutyának nevezte?
- Igaz - mondta, és én éreztem, hogy öntudatlanul is szorítja a kezem.
- Ez önt nem zavarta?
- Túlzás lenne azt állítani, hogy nem zavart, de emiatt még nem ütöttem volna el.
- Ne haragudjon, igazából ezeket azért kérdeztem, hogy egy kicsit teljesebb képet kapjak az áldozat személyiségéről - mentegetőzött a nyomozó.
- Nos, tehát odament a pulóveréért - folytatta -, mi történt ekkor?
- Nem igazán tudom. Joffrey valahonnan elém ugrott, fogalmam sincs, hogy honnan, de kikerülni már nem tudtam, és úgy emlékszem, a féket is hiába tapostam. Elütöttem. Aztán nekimentem a kerítésüknek, és az öv mentett meg - remegett meg a keze, mire én megsimogattam.
- Tud arról, hogy az áldozatnak voltak-e ellenségei?
- Sokan nem kedvelték, de konkrét ellenségekről nem tudok.
- Önnek vannak ellenségei?
- Nincsenek, amennyire én tudom.
- Értem. Ismeri-e ön Khal Drogót?
- Igen, ő szokta szerelni az autómat és a motoromat is.
- Mikor volt nála legutóbb az autója?
- Nagyjából három hete.
- Milyen okból?
- Klímatisztítás, műszaki átvizsgálás.
- Azóta hányszor használta az autóját?
- Talán egyszer, és tegnap.
- Mindig ilyen keveset használja?
- Általában igen. Amikor dolgoztam, akkor a Joffrey autóját vittem haza, majd másnap azzal mentem.
- Hol szokott parkolni az autójával?
- A ház előtt, ahol lakom.
- Mindig ugyanott?
- Ahol éppen van hely, de nagyjából azért ugyanott.
- Milyen viszonyban van ön Khal Drogó úrral?
- Elég jó.
- Baráti?
- Nincsenek barátaim, de vele azért elég jóban vagyunk.
- Azt, hogy érti, hogy nincsenek barátai? - kérdezte meghökkenve a nyomozó.
- Nem vagyok barátkozós típus - felelte Sandor gúnyosan.
- Tehát sem barátok, sem ellenségek - mondta, mintegy magának, Bronn.
- Még két kérdés. Azt mondta, eszébe jutott, hogy otthagyta a pulóverét a Baratheon házban. Mikor döntötte el, hogy érte megy?
- Miután a hölgyet hazavittem.
- Tehát csak azelőtt néhány perccel. - Húzta össze a szemöldökét a nyomozó. - A strandnál hol parkolt? A nagy parkolóban?
- Igen.
- A konkrét helyre emlékszik?
- Nem, de valahol a metró felőli oldalon.
- Mire akar kilyukadni? - fakadt ki most már Sandor.
- Erős a gyanúm, hogy valaki meg akarta önt gyilkolni.
Én hirtelen felsikkantottam, és gyorsan a szám elém kaptam a szabad kezem, Sandor mindössze összevonta a szemöldökét.
- Ezt mire alapozza? - kérdezte.
- A kollégáim átvizsgálták az autóját. A fékolaj tartálya át volt vágva. Nem nagyon, éppen annyira, hogy lassan szivárogjon. Ezzel gyakorlatilag bármikor elveszthette az uralmát az autó fölött.
A nyomozó várt egy keveset, hogy megemészthessük a hírt.
- Természetesen a hölgy is veszélyben volt, mivel korábban ő volt az utasa.
Sandor megszorította a kezem, és most először láttam az arcán, hogy megijedt.
- Így tehát, az a kérdés, hogy melyikük volt az elsődleges célpont - folytatta a nyomozó. - Ön tud-e olyan ellenségéről, aki az életére törne? - kérdezett engem.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Egyébként is, csak nemrég költöztünk ide.
- Valóban? Miért költözött Brüsszelbe?
- Az édesapám képviselő lett az Európai Parlamentben.
- Értem, esetleg az édesapjának lehetnek, olyan ellenségei, akik ilyen módon akarnának valamiért bosszút állni?
- Nem, dehogy! Apám minden körülmények között tisztességes! - Sértett még az elképzelés is, hogy apámnak köze lehet ehhez az agyrémhez.
- Nos, magam sem tartom valószínűleg, hogy valóban ön ellen irányult volna a merénylet, de nekem az a dolgom, hogy mindent kizárjak. - Mentegetőzött a nyomozó, majd sóhajtott. - Bárki is volt az, nyilvánvalóan nem érte el a célját, vagyis újra fog próbálkozni. Szeretnék egy rendőrt állítani a szobája elé - nézett Sandorra.
- Nem - mindössze ez az egy szó volt a válasz.
A nyomozó segélyt kérően pillantott rám.
- Miért nem? - kérdeztem Sandort.
- Mert nem vagyok óvodás. Meg tudom védeni magam.
Vincent Bronn azonnal lecsapott a feldobott labdára:
- Jelen állapotában is meg tudja védeni magát?
- Semmi bajom - morogta Sandor, de már kezdett gyengülni az ellenállása, így aztán megint én következtem.
- Akkor nem aggódnék annyira érted!
Ellágyulva nézett rám:
- Jól van, a franc essen bele, jöjjön az a rendőr!
A nyomozó hálásan nézett rám, aztán Sandorhoz fordult:
- Nos, valójában már kinn is van - mondta.
Aztán eszembe jutott még valami.
- Elnézést, ha jól értem, akkor Sandort nem vádolják semmivel, ugye?
- Így van, hölgyem. Az úr önhibáján kívül gázolta el Baratheon urat.
- Köszönöm! - Legszívesebben a nyakába ugrottam volna a nyomozónak.
- Most mennem kell. Nagyon köszönöm a segítségüket, és ha esetleg még valami az eszükbe jutna, kérem, nyugodtan hívjanak. - Búcsúzott a nyomozó, és már el is ment. Kintről még bekopogott a következő időszakban ott lévő rendőr, aztán csend lett a kórteremben.
- Legalább most nem raknak senkit sem a másik ágyra - morogta Sandor. - Úgy érzem magam, mint egy csecsemő.
- Az előbb még óvodás, most meg már csecsemő? - húztam fel a szemöldökömet.
- Ez nem vicces – dörmögte. - Te tényleg aggódnál értem?
- Így is aggódom érted - suttogtam. - Tényleg nincs ötleted, hogy ki tehette?
- Nincs - rázta meg sóhajtva a fejét.
- Remélem, elkapják, bárki is volt az - mondtam.
- Ha a kezem közé kaparintanám, kitekerném a nyakát annak a mocsoknak, amiért téged veszélybe sodort.
Ekkor lépett be egy nővér.
- Hölgyem, sajnálom, de most mennie kell, letelt a látogatási idő.
Kétségbe esve néztem rá: - Máris?
- Igen, egy perccel múlt hat óra. De tudja mit? Kapnak még tíz percet, de utána szigorú leszek! - mosolygott.
- Köszönöm!
Ahogy kiment, Sandor hozzám fordult:
- Használjuk ki bölcsen ezt az öt percet!
- Akkor ne beszélj ennyit! - mondtam, és a számat az ajkaira tapasztottam.
- Akkor is te vagy az őrangyalom!
- Szia, Kata! - nézett most a nővérére. - Te hogyan kerültél ide?
- Szia, öcsi! Felhívtak, amikor behoztak, és szerencsére a hat óra tizenötös gépen még volt hely.
- Köszönöm, hogy itt vagy!
Sandor megint rám nézett.
- És te, hogyan tudtad meg? Ha tudom, hogy két ilyen csodaszép nő várja, hogy felébredjek, már rég megtettem volna!
- Te aztán jól beverted a fejed, Csipkerózsika! - vihogott Kata.
- Volt nálunk egy nyomozó reggel, ő mondta.
- Nyomozó? - Gyorsan kapcsolt. - Joffreyval mi van? - kérdezte.
- Meghalt - válaszoltam.
- A fenébe! Utáltam a kis szarost, de ennyire nem.
- Sandor, mi történt? Miért mentél oda? - kérdeztem meg, ami a legjobban foglalkoztatott.
- Náluk hagytam pénteken a kedvenc pulcsimat. Azért akartam elmenni.
Tudtam! Tudtam, hogy nem akarta megölni!
- Emlékszel arra, hogy mi történt?
- Nem tudom. Úgy emlékszem, hogy próbáltam fékezni, de nem tudtam.
- Ezt miért nem mondtad el a rendőröknek is?
- Franc se tudja. Elkezdtek kérdezősködni, és nem akartalak téged belekeverni.
- Engem? De miért nem?
Elgyötörten pillantott a nővérére, aki gyorsan vette a lapot, és felállt.
- Kimegyek, iszom egy kávét - mondta.
- Szóval? - néztem rá várakozóan, amikor becsukódott az ajtó.
A plafonon kezdett el fixírozni egy pontot.
- Nem tudtam, hogyan fogsz reagálni erre az egészre.- Aztán lesütötte a szemét, és zavartan folytatta: - Meg aztán, a francba is, nem tudtam, hogy nem gondoltad-e meg magad, vagy, hogy esetleg titokban akarod-e tartani, ami köztünk van?
Hát, ez egyre jobb lesz! - gondoltam.
- Miért akarnám titokban tartani? Te talán igen?
- Nem, dehogyis! - Végre bocsánatkérően rám nézett.
- Nem értem, én egy egyedülálló nő vagyok, legjobb tudomásom szerint te pedig egy egyedülálló férfi. Miért kéne titkolózni? - kérdeztem bosszúsan.
Ránéztem elgyötört arcára, és képtelen voltam rá haragudni. Közelebb mentem hozzá, leültem az ágy szélére, fölé hajoltam és az egyik kezemmel a homlokát kezdtem cirógatni.
- Sandor Clegane, te egy akkora nagy mamlasz vagy! Nem akarsz belekeverni? Hát nem vetted észre, hogy már beléd vagyok keveredve? Semmit sem akarok titokban tartani, inkább a világba akarom kiáltani a boldogságomat!
Reménykedve nézett rám.
- Emlékszel még, hogy mit mondtam neked tegnap, vagy annyira beverted a fejed, hogy semmi sem maradt meg belőle?
- Minden szóra emlékszem - válaszolta.
- No, és, mit mondtam neked?
- Hogy szeretsz – mondta halkan.
- Nagyon szeretlek. Mindennél jobban, érted?
- Igen, de...
- Nincs semmi de... - mondtam, és megcsókoltam, hogy elhallgattassam. Egy kevés bizonytalanság még érződött, ahogy visszacsókolt, de hamar elmúlt, és szenvedélyessé vált.
Képtelenek voltunk abbahagyni, de végül aztán köhécselést hallottunk az ajtóból.
- Igazából egyszer már voltam itt, de inkább még elmentem neked is egy kávéért - nyújtott felém Kata mosolyogva egy papírpoharat -, most viszont nemsokára jönnek vizitelni.
- Köszönöm! - Sandor testvérét igazán könnyű volt megkedvelni.
- Nem szeretnéd megenni az ebéded? - kérdeztem Sandort, és megemeltem a doboz tetejét: - Raguleves és sült hús párolt zöldséggel.
- Nyúltáp - rándította meg az orrát Sandor.
- Sajnos, most ezzel kell beérned, de holnap hozhatok be valami finomságot - mondta Kata. - Kérsz valami magyarosat? Valamilyen pörkölt, rántott hús, töltött káposzta? Bármit szívesen elkészítek - sorolta a számomra ismeretlen ételek neveit.
- Ki fogsz nevetni, de szilvás gombócot szeretnék.
Ez komoly, hogy elpirult?
- Jól van öcsi, akkor azt fogok hozni - mosolygott Kata.
Ekkor lépett be az orvosok csoportja.
- Légy kedves - súgtam oda Sandornak.
A főorvos megvizsgálta, és mindent rendben talált. Azt mondta, két-három napra benn tartják megfigyelésen, hogy nincs-e esetleg belső vérzése, aztán hazamehet.
Sandor igazán példásan viselkedett a vizit alatt, de mikor kimentek, kibukott belőle:
- A francokat maradok én ebben a tetves kórházban még három napig!
- Addig maradsz benn, amíg azt nem mondják, hogy hazamehetsz! - válaszoltam. - Pihenned kell, most az a legfontosabb!
- Meg fogsz még látogatni? - kérdezte.
- Naná, még meg is unod majd - válaszoltam.
- Erre azért nem fogadnék nagyobb összegben! - vágott vissza.
Miután befejezte az evést, eszembe jutott még valami.
- Sandor, beszélned kellene a rendőrökkel is - hoztam fel a kényes témát.
- Minek, úgyis azt hiszik, hogy direkt csináltam, és hiába is hajtogatnám, hogy nem.
- Ezt miből gondolod?
Sandor nem szólt semmit, csak az arca égett felére mutatott.
- Tudod - mondtam -, most éppen olyan előítéletes vagy, mint amilyennek őket gondolod.
Tiltakozásra nyitotta a száját, aztán becsukta.
Kata elégedett mosollyal nézett rám.
- Egyébként elég kedves volt az a nyomozó, reggel - mondtam.
- Veled mindenki kedves - nézett rám.
- Te sem voltál mindig az - emlékeztettem megismerkedésünk elejére.
- Akkor nagyon hülye voltam, sajnálom. - mondta őszintén.
- Olyan voltál, mint egy sün - mosolyogtam rá.
- Ha nem baj, én most elmennék - mondta Kata -, csak egy-két órát aludtam, és már alig tudom nyitva tartani a szemem.
- Hát persze, nagyon köszönöm, hogy eljöttél! - Ölelték meg egymást Sandorral.
- Holnap jövök, de előtte ígérd meg, hogy beszélni fogsz a rendőrséggel.
- Jól van, jól van - dörmögte Sandor.
- Mikorra jöjjek? - kérdezte még.
- Arra gondoltam - mondtam -, hogy én délelőtt elmegyek a nyelviskolába, és szólok nekik, hogy a héten biztosan nem megyünk, de onnan egyből ide jövök, jó? - néztem Sandorra.
- Oké, legalább utána adhatsz nekem nyelvleckéket - mondta, és nekem nem éppen az a fajta nyelvlecke jutott eszembe, mint ami neki, vagy talán nagyon is ugyanaz.
- Jól van, akkor én jövök délelőtt. Nagyon örülök, hogy megismertelek! - ölelt át Kata engem is.
- Én is örülök! - válaszoltam neki.
Miután elment, elővettem a nyomozótól kapott névjegykártyát, és felhívtam. Megígérte, hogy bár most rögtön nem tud indulni, de még aznap bejön.
- Akarod, hogy itt maradjak veled, amíg megérkezik? - kérdeztem.
- Azt akarom, hogy mindig velem maradj!
- Legszívesebben azt tenném - válaszoltam. - Nem akarsz aludni, amíg jön a nyomozó?
- Nem vagyok fáradt, és különben is, ébren akarok lenni, amíg velem vagy.
Bő két óra múlva érkezett meg a nyomozó. Megkérdeztem, hogy benn maradhatok-e, és mivel azt válaszolta, hogy mindenképpen, mert velem is akar még beszélni, így leültem Sandor mellé, és bátorításként megfogtam a kezét.
- Nos tehát, Clegane úr, kérem, mondja el, hogy mire emlékszik a tegnap történtekből - kezdte meg a kihallgatást.
Sandor elmondta, amit már én is, és közben néha megszorította a kezem. Mikor odáig jutott, hogy hazavitt, akkor a nyomozó kérdéseket tett fel.
- Amikor a hölgyet hazavitte, nem vett észre valamilyen szokatlan dolgot?
- Nem - válaszolta Sandor -, de őszintén szólva nem is figyeltem.
- Értem. Miért ment ön ezután a Baratheon házhoz?
- Aznap nem dolgoztam, de eszembe jutott, hogy pénteken otthagytam egy pulóverem. Érte akartam menni.
- Régóta dolgozott Joffrey Baratheon testőreként?
- Majdnem öt éve.
- És ezen idő alatt milyen volt a viszonya a munkaadójával?
- A munkaadóm Robert Baratheon, Joffrey apja. Vele jó viszonyban vagyok.
- És Joffrey Baratheonnal?
- A seregben megszoktam, hogy parancsokat teljesítek, és azokat nem kérdőjelezem meg. - Egészen megkeményedett a hangja, ahogy ezt mondta.
- És mi volt a személyes véleménye?
- Amikor dolgozom, nincs személyes véleményem.
- Igaz az, hogy Joffrey Baratheon önt többször is Vérebnek vagy kutyának nevezte?
- Igaz - mondta, és én éreztem, hogy öntudatlanul is szorítja a kezem.
- Ez önt nem zavarta?
- Túlzás lenne azt állítani, hogy nem zavart, de emiatt még nem ütöttem volna el.
- Ne haragudjon, igazából ezeket azért kérdeztem, hogy egy kicsit teljesebb képet kapjak az áldozat személyiségéről - mentegetőzött a nyomozó.
- Nos, tehát odament a pulóveréért - folytatta -, mi történt ekkor?
- Nem igazán tudom. Joffrey valahonnan elém ugrott, fogalmam sincs, hogy honnan, de kikerülni már nem tudtam, és úgy emlékszem, a féket is hiába tapostam. Elütöttem. Aztán nekimentem a kerítésüknek, és az öv mentett meg - remegett meg a keze, mire én megsimogattam.
- Tud arról, hogy az áldozatnak voltak-e ellenségei?
- Sokan nem kedvelték, de konkrét ellenségekről nem tudok.
- Önnek vannak ellenségei?
- Nincsenek, amennyire én tudom.
- Értem. Ismeri-e ön Khal Drogót?
- Igen, ő szokta szerelni az autómat és a motoromat is.
- Mikor volt nála legutóbb az autója?
- Nagyjából három hete.
- Milyen okból?
- Klímatisztítás, műszaki átvizsgálás.
- Azóta hányszor használta az autóját?
- Talán egyszer, és tegnap.
- Mindig ilyen keveset használja?
- Általában igen. Amikor dolgoztam, akkor a Joffrey autóját vittem haza, majd másnap azzal mentem.
- Hol szokott parkolni az autójával?
- A ház előtt, ahol lakom.
- Mindig ugyanott?
- Ahol éppen van hely, de nagyjából azért ugyanott.
- Milyen viszonyban van ön Khal Drogó úrral?
- Elég jó.
- Baráti?
- Nincsenek barátaim, de vele azért elég jóban vagyunk.
- Azt, hogy érti, hogy nincsenek barátai? - kérdezte meghökkenve a nyomozó.
- Nem vagyok barátkozós típus - felelte Sandor gúnyosan.
- Tehát sem barátok, sem ellenségek - mondta, mintegy magának, Bronn.
- Még két kérdés. Azt mondta, eszébe jutott, hogy otthagyta a pulóverét a Baratheon házban. Mikor döntötte el, hogy érte megy?
- Miután a hölgyet hazavittem.
- Tehát csak azelőtt néhány perccel. - Húzta össze a szemöldökét a nyomozó. - A strandnál hol parkolt? A nagy parkolóban?
- Igen.
- A konkrét helyre emlékszik?
- Nem, de valahol a metró felőli oldalon.
- Mire akar kilyukadni? - fakadt ki most már Sandor.
- Erős a gyanúm, hogy valaki meg akarta önt gyilkolni.
Én hirtelen felsikkantottam, és gyorsan a szám elém kaptam a szabad kezem, Sandor mindössze összevonta a szemöldökét.
- Ezt mire alapozza? - kérdezte.
- A kollégáim átvizsgálták az autóját. A fékolaj tartálya át volt vágva. Nem nagyon, éppen annyira, hogy lassan szivárogjon. Ezzel gyakorlatilag bármikor elveszthette az uralmát az autó fölött.
A nyomozó várt egy keveset, hogy megemészthessük a hírt.
- Természetesen a hölgy is veszélyben volt, mivel korábban ő volt az utasa.
Sandor megszorította a kezem, és most először láttam az arcán, hogy megijedt.
- Így tehát, az a kérdés, hogy melyikük volt az elsődleges célpont - folytatta a nyomozó. - Ön tud-e olyan ellenségéről, aki az életére törne? - kérdezett engem.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Egyébként is, csak nemrég költöztünk ide.
- Valóban? Miért költözött Brüsszelbe?
- Az édesapám képviselő lett az Európai Parlamentben.
- Értem, esetleg az édesapjának lehetnek, olyan ellenségei, akik ilyen módon akarnának valamiért bosszút állni?
- Nem, dehogy! Apám minden körülmények között tisztességes! - Sértett még az elképzelés is, hogy apámnak köze lehet ehhez az agyrémhez.
- Nos, magam sem tartom valószínűleg, hogy valóban ön ellen irányult volna a merénylet, de nekem az a dolgom, hogy mindent kizárjak. - Mentegetőzött a nyomozó, majd sóhajtott. - Bárki is volt az, nyilvánvalóan nem érte el a célját, vagyis újra fog próbálkozni. Szeretnék egy rendőrt állítani a szobája elé - nézett Sandorra.
- Nem - mindössze ez az egy szó volt a válasz.
A nyomozó segélyt kérően pillantott rám.
- Miért nem? - kérdeztem Sandort.
- Mert nem vagyok óvodás. Meg tudom védeni magam.
Vincent Bronn azonnal lecsapott a feldobott labdára:
- Jelen állapotában is meg tudja védeni magát?
- Semmi bajom - morogta Sandor, de már kezdett gyengülni az ellenállása, így aztán megint én következtem.
- Akkor nem aggódnék annyira érted!
Ellágyulva nézett rám:
- Jól van, a franc essen bele, jöjjön az a rendőr!
A nyomozó hálásan nézett rám, aztán Sandorhoz fordult:
- Nos, valójában már kinn is van - mondta.
Aztán eszembe jutott még valami.
- Elnézést, ha jól értem, akkor Sandort nem vádolják semmivel, ugye?
- Így van, hölgyem. Az úr önhibáján kívül gázolta el Baratheon urat.
- Köszönöm! - Legszívesebben a nyakába ugrottam volna a nyomozónak.
- Most mennem kell. Nagyon köszönöm a segítségüket, és ha esetleg még valami az eszükbe jutna, kérem, nyugodtan hívjanak. - Búcsúzott a nyomozó, és már el is ment. Kintről még bekopogott a következő időszakban ott lévő rendőr, aztán csend lett a kórteremben.
- Legalább most nem raknak senkit sem a másik ágyra - morogta Sandor. - Úgy érzem magam, mint egy csecsemő.
- Az előbb még óvodás, most meg már csecsemő? - húztam fel a szemöldökömet.
- Ez nem vicces – dörmögte. - Te tényleg aggódnál értem?
- Így is aggódom érted - suttogtam. - Tényleg nincs ötleted, hogy ki tehette?
- Nincs - rázta meg sóhajtva a fejét.
- Remélem, elkapják, bárki is volt az - mondtam.
- Ha a kezem közé kaparintanám, kitekerném a nyakát annak a mocsoknak, amiért téged veszélybe sodort.
Ekkor lépett be egy nővér.
- Hölgyem, sajnálom, de most mennie kell, letelt a látogatási idő.
Kétségbe esve néztem rá: - Máris?
- Igen, egy perccel múlt hat óra. De tudja mit? Kapnak még tíz percet, de utána szigorú leszek! - mosolygott.
- Köszönöm!
Ahogy kiment, Sandor hozzám fordult:
- Használjuk ki bölcsen ezt az öt percet!
- Akkor ne beszélj ennyit! - mondtam, és a számat az ajkaira tapasztottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése