Mivel időközben beköszöntött a június, Ygritte hétfőn felhívta Sansát.
- Üdvözlöm, a szokásos havi találkozó miatt keresem, Baelish úrral. Holnap jó lenne?
- Jó napot, Ygritte! Köszönöm, hány óra lenne megfelelő?
- Baelish úr tizenkét órát mondott, és kérte, hogy emlékeztessem önt
arra, hogy utána elmennek ebédelni, ahogyan egy hónapja megbeszélték.
- Jó, igen emlékszem. Nem tudja esetleg, hogy hova fogunk menni? Csak öltözék szempontjából kérdezem.
- Azt mondta, kérdezzem meg, hogy szereti-e az olasz konyhát, és ha
igen, akkor foglaljak asztalt a Trattoria Pomo d' Oroban, az itt van a
közelben.
- Szeretem, és köszönöm.
- Nincs mit, akkor holnap délre várjuk.
- Ott leszek.
Úgy látszik, sajnos Petyr Baelish-nek jó a memóriája - gondolta, pedig nem bánta volna, ha elfelejtkezik erről az ebedről.
Kedden tizenkettő előtt öt perccel érkezett meg, és ezért várnia kellett
egy-két percet, mert a főnökénél éppen voltak. Kisvártatva kijött egy
fiatal férfi, aki valahonnan nagyon ismerős volt neki. Ahogy a férfi
rápillantott, és végignézett rajta, hirtelen rossz érzés fogta el
Sansát. Mintha megismerte volna. De végül is, csak köszönt neki, és
kiment.
- Ne haragudjon, megkérdezhetem, ki volt ez a férfi? Olyan ismerősnek tűnt - kérdezte meg a titkárnőt.
- Ő a társtulajdonos, Bolton úr fia, Ramsay Bolton - nézett rá kíváncsian Ygritte.
- Köszönöm! Talán csak összekevertem valakivel. - Még mindig nem tudott
rájönni, hogy hol találkoztak már, de biztos volt benne, hogy látta
valahol, és abban is biztos volt, hogy a férfi viszont megismerte.
A főnökével gyorsan túlestek a formaságokon, aztán elindultak sétálva az
étterem felé. Kellemes idő volt, ő csak egy elegánsabb nyári ruhát vett
fel egy blézerrel, de a férfi most is három részes öltönyt viselt,
valamilyen különleges szövetből. Kíváncsi lett volna, hogy vajon
harminchat fokos hőség idején is ilyen elegánsan öltözik-e?
- Járt már ebben az étteremben, Sansa? - csevegett a férfi.
- Még nem, Baelish úr!
- Kérem, hívjon Petyrnek!
- Rendben, Petyr! - Gondolta, hogy most neki, mint nőnek, fel kellene
ajánlania, hogy tegeződjenek, de nem tudta rászánni magát. Nem tudta még
eldönteni, hogy mit gondoljon erről a férfiről. Valamiért a gyerekkori
szomszédjuk, az öreg Nan jutott róla az eszébe, akinek volt egy mondása,
hogy: "alamuszi macska nagyot ugrik". Úgy érezte, ez a mondás az, ami
illik a főnökére. Márpedig, ez nem túl bíztató, úgyhogy ajánlott
megtartani a hagyományos főnök-beosztott viszonyt.
Amíg ezen tépelődött, megérkeztek az étteremhez. Stílusában teljesen más
volt, mint az az olasz étterem, ahol a testvérével voltak, de ez is
nagyon hangulatos volt, még úgy is jó kedve lett, hogy a főnökével kissé
feszélyezve érezte magát. Na persze, ha őszinte akart lenni, be kellett
ismernie, hogy a főnöke szellemes, és figyelmes beszélgetőpartner volt.
Előbb általános dolgokról beszélgettek, például arról, hogy hogyan érzi
magát Budapesten, komolyzenéről, múzeumokról, de aztán, amikor már a
desszertnél jártak, Petyr Baelish komolyabb hangot ütött meg.
- Tudja, Sansa, valamit el kell mondanom, bár még most, ennyi idő elteltével is nehéz erről beszélnem.
A nő nem válaszolt, várta, hogy a férfi folytassa.
- Ismertem az édesanyját.
- Igazán? - Ennyit tudott mondani, mert erre a mondatra nem számított.
- Még fiatal korunkban, a gimnáziumban. Valaha szerelmesek voltunk
egymásba - Petyr Baelish hangja valahonnan a messzeségből szólt,
évtizedekkel korábbról.
- Mi történt? - kérdezte halkan Sansa.
- A szülei nem találtak megfelelő partnernek.
- Ó, hát, sajnálom! - Igazából nem sajnálta, mert a szüleinek jó volt a
házassága. Amennyire ő tudta, az anyja boldog volt, ő pedig imádta az
édesapját, de nem tudta, hogy mit mondjon.
- Maga éppen olyan, mint az édesanyja volt, talán még nála is szebb.
Sansa, akarata ellenére mélyen elpirult. Mindig úgy gondolta, hogy az
édesanyja a legszebb nő a világon, és nemcsak kislányos rajongásból,
felnőtt fejjel is rá szeretett volna hasonlítani, de eddig úgy érezte,
halvány mása csak Catelyn szépségének.
- A mosolya, a bőre, a haja, a szeme, mind-mind rá emlékeztet -
folytatta Baelish. - Amikor először megláttam, alig tudtam megállni,
hogy át ne öleljem.
Nem tudta, mit válaszoljon. Volt a férfi hangjában valami mély szomorúság, ami miatt megsajnálta.
- Sosem nősültem meg - tette még hozzá Baelish, és a lányra nézett
hosszan, áthatóan. - Nem találtam olyat, aki méltó lett volna Catelyn
bennem élő emlékéhez.
- A szüleim évekkel ezelőtt meghaltak - mondta Sansa csendesen.
- Tudom - válaszolta a férfi, és megfogta a kezét, ami az asztalon nyugodott.
Ez túl sok volt. Olyan gyorsan rántotta el a kezét, hogy felborította a poharát, még szerencse, hogy csak ásványvizet kért.
- Jaj, bocsánat, ne haragudjon - hebegte. Hirtelen ott termett egy
pincér, és előbb másik asztalt ajánlott, de mivel a pohárban már kevés
volt, így végül csak felitatták a folyadékot.
- Nem, nekem kell elnézést kérnem! - mondta Petyr furcsán elégedetten,
miután a pincér elment. - Megijesztettem, ne haragudjon. Hirtelen
összetévesztettem az édesanyjával, elfeledve, hogy én közben
megöregedtem.
Csakhogy, a pillanat, amikor Sansa lelkét megérintette a férfi,
tovaszállt, és a lány most már csak egyszerűen kényelmetlenül érezte
magát. Ezt Baelish is megérezhette, mert, hogy elterelje a témát,
megkérdezte:
- Adjak esetleg egy szalvétát? - Nyújtotta felé a sajátját.
Sansa meghökkenve nézett rá. Hirtelen elfelejtkezett az egész előbbi
párbeszédről, mert az ártatlan kérdés a szalvétáról eszébe juttatta,
hogy hol látta már Ramsey Boltont. Egy szürke autóban, amelyikből
Tyriont, legalábbis Tyrion úgy gondolta, figyelte.
- Jól van? - kérdezte Baelish, és fürkészve nézett rá, láthatóan nem tudta hova tenni a lány megváltozott viselkedését.
- Igen, minden rendben. Hol is tartottunk?
- Nos, azt hiszem, hogy már több mindenről beszéltünk, mint kellett volna.
- Kérnek még valamit? - jött oda a pincér.
- Egy kávét esetleg? - nézett Sansára Petyr Baelish.
- Igen, azt hiszem, kérek egy eszpresszót - mondta Sansa, és remélte, hogy a kávé majd segít neki tisztábban gondolkodni.
- Legyen kettő - mondta a pincérnek Baelish.
- Hány testvére van? - kérdezte Sansától a férfi, a lánynak pedig erőt
kellett vennie magán, hogy odafigyeljen a főnökére, és ne sértse meg
azzal, hogy a társaságában szórakozott legyen.
- Három - válaszolta.
- Mindannyian itt élnek?
- Hellyel-közzel. Jon mostanában fog hazaköltözni külföldről.
Akkor megérkezett a kávé, szerencsére jó erős, és remélte, hogy hamarosan vége az ebédnek.
- A testvérei mivel foglalkoznak?
Sansa ugyan nem tudta, hogy mi köze ehhez a férfinak, de jól nevelt volt, ezért válaszolt.
- A húgom még egyetemre jár, a bátyámnak ügyvédi irodája van, céges
ügyekkel foglalkozik. Jon villamosmérnök, és most egy telekommunikációs
cégnél dolgozik.
- Ha jól emlékszem, a múltkor azt mondta, hogy a bátyja neve nem Stark.
Sansa egészen biztos volt benne, hogy legutóbb nem mutatta be név szerint a bátyját a főnökének.
- A bátyám, édesapám első házasságából származik, az édesanyja meghalt, és az ő iránti tiszteletből felvette a vezetéknevét.
- Az apjának ez nem esett rosszul? - kérdezte felvont szemöldökkel Baelish.
- Nem. Megértette, és nemes gondolatnak tartotta.
- Az édesapja igazán nagylelkű lehetett.
- Az volt - válaszolta a nő, és most már elege volt az egész ebédből.
Az órájára nézett: - Sajnálom, de mennem kell, még oda kell érnem a
kislányomért a bölcsődébe.
- Ó, igen, a gyerek. Erről megfeledkeztem - mondta a férfi, aztán magához intette a pincért, és fizetett.
*****
Petyr Baelish, miközben az irodája felé tartott, Sansa Starkon
gondolkodott. A lány fájóan hasonlított Catelynre, mind külső, mind
belső tulajdonságai alapján. Sőt, egyáltalán nem túlzott, amikor azt
mondta neki, hogy talán szebb is nála. Igazából az alkata volt nőiesebb,
de hát azt mégsem mondhatta, hogy Catelyn fiús csípőjéhez képest,
mennyire izgatóan buja domborulatokkal rendelkezik. Talán a szülés
miatt? Megrázta a fejét, amikor a gyerekre gondolt. Minden porcikájával
irtózott egy gyerek gondolatától is. Ráadásul éppen egy Lannister
poronty. Undorító.
*****
Sansa már meg sem próbálkozott azzal, hogy hazamenjen átöltözni, inkább
egyenesen Annáért ment. Ma úgysem lesz ideje játszótérre menni, mert még
alig dolgozott, és Tyrionnal is beszélnie kell. Igaz, még azt sem
döntötte el, hogy egyáltalán elmondja-e neki, hogy mit tudott meg.
Kedvelte Tyriont, de Ramsey Bolton az egyik főnökének a fia, és neki
szüksége van erre a munkára. Nem tudta, hogy nem lenne-e baj belőle, ha
megmondja, amire rájött. Aztán eszébe ötlött a megoldás. Előbb felhívja
Robbot, hogy ő mit tanácsol. Nyilván, a bátyja nem veheti át a döntés
felelősségét, de talán tisztábban lát majd, ha beszélt vele.
Elhozta Annát, aztán, mivel nem volt nála a babakocsi, a kezében cipelte. A lánya nehezebb volt, mint gondolta.
- Te kis só zsák! - nevetett rá.
- Szandoj - válaszolta Anna, és ujjaival előre mutatott.
Sansa felnézett, és nagyot dobbant a szíve: végre, valami kellemes is
történik ezen a napon! Sandor Clegane közeledett teljes életnagyságban,
mosolyogva. Elhagyta a házukat, és most feléjük jött.
- Bírod még ezt a kis só zsákot? - használta ugyanazt a kifejezést a lányára, mint az előbb ő is, amikor odaért.
- Nehezen, már alig várom, hogy hazaérjünk.
- Add csak ide - nyúlt Annáért.
Sansa hálásan adta át.
- Ide - tette Anna a hatalmas vállakra kis kezeit.
- Ma nem lehet, Nyuszifül, öltönyben nem annyira biztonságos.
- Kéjek - nézett rá bánatosan a kislány.
- Na, jó - mondta Sandor, aztán Sansára nézett -, fognád a zakómat?
- Szívesen, de nem kell ám mindent megtenni, amit csak kér a kisasszony! - nevetett Sansa.
- Legalább neki jó napja lesz.
- Neked nem volt az? - kérdezte a lány.
- Nem volt a legjobb.
- Nagyon csinos vagy - nézett végig rajta a férfi elismerően.
- Köszönöm. Ma a főnökömmel kellett ebédelnem, és már nem volt időm átöltözni - magyarázta.
- Értem - mondta a férfi, és valami furcsa kifejezés futott át az
arcán, de aztán rámosolygott: - Sikerült beszélni a testvéreddel?
- Igen, jó neki a vasárnap, mehetünk!
- Ez nagyszerű! - lelkesedett Sandor.
- Képzeld, a bátyám hazaköltözik Svédországból.
- Akivel egyszer találkoztam?
- Igen, Jon. Annyira örülök neki, nagyon szeretem!
- Akkor ez most nagy öröm!
- De még mennyire!
Időközben hazaértek. Sansának kedve lett volna áthívni a férfit, de
dolgoznia kellett, és ráadásul telefonálnia is. Egy pillanatra felötlött
benne, hogy talán Sandortól is kérhetne tanácsot, de aztán rájött, hogy
akkor mindent el kellene neki magyaráznia, az pedig elég hosszadalmas
lenne, úgyhogy erről az ötletéről inkább letett.
- Jó, ha vasárnap öt körül indulunk? Négy körül jön Arya.
- Rendben.
- Akkor majd átszólok.
Otthon gyorsan átöltözött, aztán felhívta a testvérét.
- Szia, Robb! Nem zavarlak?
- Most éppen egy ügyfél van nálam, de nemsokára visszahívlak.
- Rendben, várom.
Közben eszébe jutott, hogy addig utána nézhetne az interneten Ramseynek.
Bekapcsolta a laptopját, és amikor bejött a Google, beírta a Ramsay
Bolton nevet. A kiadott találatoktól nem lett sokkal okosabb. Többek
között látott két képet, az egyiken az apjával volt, a másikon ott volt
mellettük Petyr Baelish is. Mindkét kép valamilyen díjátadón készült, és
mindannyian díjazottak voltak. Ezen kívül csak cikkeket talált, amik
mindegyikét Ramsay Bolton írt, az apja újságjaiba, magazinjaiba. Ramsay
tehát újságíró volt, mindössze ennyit derített ki.
Fél óra múlva Robb visszahívta.
- Szia, húgocskám!
- Szia, bátyókám!
Tinédzser korukban mindig így szólították egymást, és gyakorta még most is.
- Mesélj, mi újság?
- Emlékszel, hogy a múltkor mondtam, hogy találkoztam Tyrionnal?
- Persze. Talált valamit Renlyről?
- Nem, még nem hívott. Viszont, amikor találkoztunk, mutatott nekem az
út túloldalán egy férfit, hogy nem ismerem-e, mert úgy gondolta, hogy a
férfi őt figyelte meg. Nekem akkor nem volt ismerős.
- De most? - Érzett rá Robb a problémájára.
- Ma voltam bent a munkahelyemen, és ott megláttam. Megkérdeztem a
titkárnőt, és ő Ramsay Bolton, az egyik főnököm fia. Rákerestem a
Google-on elvileg újságíró.
- Ő is látott téged?
- Igen, sőt azt hiszem, hogy meg is ismert. Én viszont csak később
jöttem rá, hogy hol is láttam korábban. Most pedig nem tudom, hogy mit
csináljak? Elmondjam Tyrionnak, hogy mire jöttem rá?
- Nehéz kérdés.
- Nem tudom, hogy egyáltalán tényleg őt figyelte-e akkor Ramsay.
Mindenesetre úgy láttam, hogy Tyrion biztos benne. De mit akarhat tőle?
Te mit tennél?
- Sansa, én azt javaslom, hogy maradj távol ettől az ügytől, ha tudsz!
- Vagyis, ne mondjak Tyrionnak semmit sem? Őszintén szólva én sem
tudom, nem vonják-e kétségbe lojalitásomat a céghez, ha valahogyan
kitudódik. Nem szeretném kirúgatni magam. Másrészt, ha Ramsay
tisztességes úton járna, akkor nem messziről figyelné meg, nem igaz?
Robb felsóhajtott.
- Sansa, azért kérem, hogy maradj távol ettől az ügytől, mert Ramsayről
nem hallottam túl kellemes dolgokat. Nekem még nem volt személyesen
dolgom vele, de az ügyfeleimtől úgy tudom, hogy nem bánik éppen kesztyűs
kézzel az interjú alanyaival.
- Ó, hát ez nem hangzik túl jól. Azt hiszem, hogy egyelőre várok.
- Jól teszed! Tudod, hogy Annára is gondolnod kell.
- Igen, igazad van! Köszönöm!
- Nincs mit! Egyébként jól vagytok?
- Igen, minden rendben - válaszolta, mert azt már korábban eldöntötte,
hogy Petyrről és az édesanyjukról nem fog Robbnak beszélni. - A fiúk, és
Talisa jól vannak?
- Igen. Talisa gondolkodik, hogy ha az ikrek betöltik a két évet, akkor legalább négy órában visszamegy dolgozni a kórházba.
- Megértem, biztosan nehéz már neki.
- Tudod, mennyire fontos számára a hivatása.
- Tudom, és azt is, hogy ezt is szereted benne.
- Jól ismersz.
- Hát persze, a bátyám vagy, és szeretlek!
- Én is téged! Vigyázz magatokra!
Miután lerakta, Sansa nagyot sóhajtott. Szeretett volna Tyrionnak
segíteni, de a bátyjának igaza van, jobb lesz, ha ebből kimarad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése