9. fejezet - Állatkert

Csütörtök délután Sandor ajtaján kopogtattak. Amikor kinyitotta, Sansát és Annát látta meg.
- Sziasztok! Hozzám?
- Ó, nem, a játszótérre megyünk - válaszolta Sansa -, de a múltkor végül is nálam maradt a pólód.
Azzal átnyújtotta.
- Köszönöm.
Hülye vagyok - gondolta a férfi -, miért is jönnének hozzám?
- És még azt is meg akartam kérdezni, hogy akkor a hétvégén ráérsz-e?
- Igen.
- Akkor jó az, ha szombaton megyünk az Állatkertbe?
- Persze. Mikor szeretnél indulni?
- Fél tíz körül jó lenne?
- Rendben, akkor fél tíz előtt öt perccel ott leszek.
- Várunk - mondta Sansa, Anna pedig integetett neki.

Mire elérkezett a szombat, Sandor már tűkön ült, izgalmas volt neki, hogy egy ilyen családias programban vehet részt. Még az előző esti szokásos kocsmázásukat is lemondta Jorah-val, mert nem akart véletlenül sem másnapos lenni, inkább átrakták vasárnapra.
Amikor átment Sansáékhoz, ők már útra készen várták.
- Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy melyikünk autójával megyünk?
- Én a sajátomra gondoltam - válaszolta Sansa -, hogy szokjam a közlekedést, pláne, mivel kísérőm is van.
- Hát jó, szeretek veszélyesen élni. Bár afelől vannak kétségeim, hogy el fogok-e férni benne.
- Ne aggódj, egy Honda Jazzben minden elfér, még te is - nevetett a nő.

Amikor leértek, a parkolóban Sandor a hatodikon lakó családot látta meg, akik éppen indultak valahová, leginkább úgy tűnt, bevásárolni. Látta már a két nőt beszélgetni a játszótéren, és Sansa most oda is köszönt nekik. Amikor visszaköszöntek, a férfi a nő meglepett arcát látva majdnem elröhögte magát. A férj viszont egyszerűen csak odaköszönt, láthatóan fogalma sem volt arról, hogy Sandor kicsoda.
Először Sansa beültette Annát a gyermekülésbe, aztán a csomagtartóba bepakolták a holmikat. Mikor Sandor beült az autóba, meglepődött. Igaz, az ülést teljesen hátra kellett tolnia, úgy viszont meglepően kényelmes volt, főleg, hogy a nyakát sem kellett behúznia. Ez pedig elég ritka volt, a magassága miatt általában szenvedett az idegen autókban. A sajátjánál is az volt a fő szempont, hogy elférjen benne.
- Ebben az autóban egészen nagy hely van - adott hangot csodálkozásának, bár azt azért nem hitte, hogy vezetni is kényelmes lenne, de utasként megfelelt.
- Én kishaszongépjárműnek szoktam hívni - vigyorgott Sansa.

- Azt hiszem, a szomszéd nő tesz fel néhány kérdést, ha legközelebb találkoztok - mondta, miután elindultak.
- Valószínűleg - hagyta helyben Sansa.
- Élmény volt látni az arcát.
- Tényleg? Én nem figyeltem.
Már a Dózsa György úton jártak, amikor Sandor megjegyezte:
- Egészen jól vezetsz.
- Ja, csak ne lenne más is az úton - sóhajtotta a lány. - Egy hosszú, nyílegyenes út, ahol sem szemben, sem előttem nem megy senki, és még a nap sem a szemembe süt, ennyi az álmom. Miért lakik itt ennyi ember? De főleg, miért jár mindenki autóval?
- Gondolj úgy a vezetésre, mint egy társasjátékra.
- Hát, ha az a cél, hogy a többieket ki kell ütni...
- Nem, a cél épségben megérkezni - nevetett Sandor.
- Jó lesz, ha a Felvonulási téren állok meg? Tudom, hogy már nem az a neve, de mindenki úgy hívja.
- Jó, persze, nem is tudom, hogy az Állatkert előtt meg lehet-e állni, de ha meg is lehet, valószínűleg hely nincs.

Miután leparkoltak, kellett egy rövid sétát tenni a Városligeten keresztül, aztán megérkeztek az Állatkerthez. Amikor az oroszlánhoz értek, Sandor nem mulasztotta el bemutatni Annának, aki továbbra is következetesen cicának hívta a nagymacskát.
Mikor a zsiráfokhoz értek, a férfi megkérdezte Annát:
- Szeretnél olyan nagy lenni, mint a zsiráf?
- Igen - válaszolta a kicsi.
- Kivehetem? - kérdezte a férfi Sansát.
- Hát persze, onnan lentről úgysem sokat lát a zsiráfokból, igazad van.
- Na, gyere - mondta Sandor Annának, kivette a babakocsiból, és a nyakába ültette. - Látod, most majdnem akkora vagy, mint a kis zsiráf!

Annának nagyon tetszett, hogy a magasból mindent láthat, úgyhogy így mentek tovább az elefánthoz is. Sansa nyugodt volt, mert látta, hogy Sandor nagyon ügyel a lányára. Aranyosak voltak, bár arra gondolt, Annának az apja nyakában lenne a helye. Másrészt viszont, örült annak, hogy a családon belüli erőszak miatt a bíróság megvonta Joffrey láthatási jogát, főleg azok után, ami a múltkor történt. Aztán megrázta a fejét. Nem akart ma Joffreyval foglalkozni, mert ez egy szép nap, jól akarta érezni magát.

Ahogy nézték az ormányosokat, egy magas árnyék lépett az övék mellé.
- Jó napot, kolléga! - szólalt meg a nő, aki egy négy év körüli kisfiút tartott a nyakában.
- Szia, Brienne! - Azzal a férfi Sansához fordult: - Az egyik kolléganőm, Tarthi Brienne.
- Sansa Stark! - mosolygott rá Sansa.
- Szia - nézett kíváncsian Brienne a nőre, vagy ahogyan magában hívta, a NŐ-re, mert az minimum a nagybetűt megérdemli, aki iránt Sandor érdeklődik.
- Kié a kiskrapek? - érdeklődött Sandor.
- Természetesen az enyém - válaszolta Brienne, aztán a férfi elképedt arcát látva, elnevette magát  -, a nővéremé. Ő a keresztfiam, és a hétvégét velem tölti, hogy a szüleinek legyen egy szabad hétvégéje.
- Kedves gondolat - mondta Sansa. Ezután közösen folytatták az állatok megnézését, és a két nő rögtön megtalálta egymással a hangot.
- Mindig Budapesten éltél? - kérdezte Sansa.
- Nem, csak néhány éve, mióta munkát kaptam a NAV-nál, és itt edzeni is könnyebben tudok.
- Mit sportolsz?
- Karatézom.
- Van egy ismerősöm, ő is karatézik.
- Hogy hívják? Talán ismerem.
- Jaime Lannister, de Békés megyei.
- Nem ismerem, mondjuk, én Vas megyéből való vagyok.
- Talán nekem sem ártana valamilyen önvédelmi sport - jó volt elképzelni, hogy meg tudja védeni magát Joffreytól.
- Ha gondolod, szívesen segítek jó egyesületet találni.
- Jó lenne, de Anna mellett nem tudnék eljárni, délelőttönként pedig tanulóim vannak - sóhajtotta.
- Mit tanítasz?
- Angolt.

Anna hamarosan nyűgössé vált, mert elálmosodott. Akkor Sandor visszatette a babakocsiba, ahol nemsoká el is aludt. Nem sokkal később Brienne is búcsúzni kezdett:
- Azt hiszem, mi elindulunk hazafelé, mert egy órás az út, és a kiscsávó szokott még délután aludni, nem szeretném én cipelni hazáig. Tömegközlekedéssel jöttünk, mert imádja a metrót és a trolibuszt - magyarázta.

Miután elbúcsúztak tőlük, Sansa megkérdezte, hogy maradjanak-e még, vagy menjenek ők is haza?
- Nem is tudom - felelte Sandor.
- Annának mennyire lesz türelme még, miután felébred?
- Szerintem nem nagyon. Valószínűleg a babakocsiban alvástól is elfárad, és itt nem tudom kivenni, hogy mászni tudjon.
- Akkor menjünk.
- Jól érezted magad? - kérdezte Sansa.
- Igen, örülök, hogy eljöttem. - Csak azt sajnálta, hogy máris hazamennek.
- Jövő szerdán is itthon leszel? - kérdezte tőle a lány.
- Sajnos, attól tartok, hogy nem, ki kell mennem egy céghez.
- Értem - válaszolta Sansa.
Vajon megint át akart hívni magához? - töprengett Sandor.

Ahogy sétáltak keresztül a Városligeten, a férfi egy plakátra lett figyelmes.
- Nézd csak, az van rajta, hogy a jövő hétvégén itt Borfesztivál lesz. Nincs kedved eljönni?
- Mindegy, hogy melyik nap?
- Nekem igen, én ráérek.
- Akkor megkérdezem a húgom, hogy valamelyik este el tud-e jönni. Talán a vasárnap lenne a legjobb - böngészte Sansa a programot -, akkor Hot Jazz Band koncert lesz hétkor. Szereted?
- Nem igazán ismerem.
- Olyan régies jazz zenét játszanak. Egyszer hallottam már őket élőben, és nagyon jó hangulatot csinálnak.
- Érdekesen hangzik - mondta Sandor, magában pedig arra gondolt, hogy neki aztán édes mindegy, hogy milyen zenét játszanak, amíg Sansával hallgatja.
- Van tőlük egy lemezem, ha hazaértünk odaadom, csak el ne felejtsem.
- Majd az eszedbe juttatom - mosolygott a férfi.

Másnap délutánra késői ebédet beszéltek meg Jorah-val, egy steakhouse-ban, amit már régen ki akartak próbálni.
- Képzeld, tegnap találkoztunk Brienne-nel.
- Tényleg, hol? - kérdezte Jorah, de leginkább az érdekelte, hogy a többes szám kit takar.
- Az Állatkertben.
- Mit kerestél te az Állatkertben? - nyelte majdnem félre a falatot.
- Sansa kislányát vittük el.
- Ő a szomszédod? - tettette a hülyét.
- Igen.
- De Brienne miért volt veletek?
- Ott találkoztunk, a keresztfiával volt.

Jorah kicsit most irigykedett Brienne-re. Igaz, csak tizenhat évvel volt idősebb Sandornal, vagyis apja azért nem lehetett volna, mégis, néha nemcsak mint barátjára tekintett rá, hanem, mint soha meg nem született fiára. Ezért nagyon szerette volna látni Sandort egy gyerekkel, kíváncsi volt rá. El is határozta, hogy jövő héten ki fogja faggatni a kolléganőjét.
- Nem is tudtam, hogy van keresztfia.
- A nővére gyereke.
- Azt sem tudtam, hogy van nővére.
- Nem szereti kiteregetni a magánéletét.
- Ezzel nincs egyedül - nézett neheztelően Sandorra.
- Most miért nézel így rám?
- Rólad sem tudok mostanában semmit.
- Minden nap találkozunk.
- Igen, de most sem tudom, hogy miért voltál az Állatkertben!
- Mondtam, hogy Annát vittük el.
- De te, miért voltál velük?
- Csak elkísértem őket - hangzott a válasz, és egy pillanatra Sandor olyan elveszettnek tűnt, hogy megsajnálta.
- Még nem történt semmi köztetek? - kérdezte.
- Azt nem mondanám, hogy semmi, de azért ez még akármi is lehet, például barátság. Érted, ugye?
- Azt hiszem.
- Persze, annak is örülnék, ha a barátom lenne, de talán az egy kicsit nehezebb lenne számomra.
- Miért nem próbálod valahogyan kideríteni, hogy van-e nála esélyed?
- Nem tudom, talán túlságosan tartok az elutasítástól.
Jorah a fejét csóválta:
- Sokáig ne várj, mert esetleg találkozhat olyannal, aki rámenősebben próbálkozik, és ha azt hiszi, te csak a barátja vagy... - nem folytatta.
Sok-sok évvel ezelőtt egyszer ő is így járt, és azóta annak a lánynak már nagy gyerekei vannak, akik az övé is lehetnének.

*****

Sansa vasárnap több fontos beszélgetést is lebonyolított. Először is, a bátyja, Jon kereste telefonon.
- Szia, Sansa! Hogy vagy? Minden rendben?
- Igen, jól vagyok! Veled mi újság?
- Nálam nagy újság van! Két hét múlva költözöm haza.
- Tényleg? Nem mondod komolyan! Jaj, de örülök! Mesélj el mindent!
- Elfogadtam azt az állást. Egy hónap múlva már náluk is fogok dolgozni.
- Ez a mai nap jó híre, csodálatos! Hol fogsz lakni? Tudod már?
- Igen, a cég bérelni fog nekem egy lakást.
- Tyűha! Elmondhatom a többieknek?
- Hát persze!

Ezek után rögtön hívta Aryát.
- Arya, nagy újságom van!
- Mivel kapcsolatban? - ásított bele a telefonba a húga.
- Jon hazaköltözik!
- Wow, tényleg? Mikor? - Vált egyből éberré.
- Két hét múlva. Most hívott pár perce.
- Hát, ez nagyszerű! Csapunk majd egy nagy bulit!
- Ööö, buliról jut eszembe, ráérsz hétvégén?
- Melyik nap?
- Igazából mindegy, de a vasárnap lenne a legjobb.
- A vasárnap jó. Csak nem a szomszédoddal mész valahová?
- De igen, borfesztivál lesz hétvégén a Városligetben, oda szeretnénk elmenni.
- Mikorra menjek?
- Hm, hétkor lesz Hot Jazz Band koncert, azt szeretném látni, akkor legyen öt óra.
- Inkább négyre megyek, és akkor előtte már tudtok piálni is.
- Nem az a cél, hogy berúgjunk.
- Pedig talán nem ártana! Kizárjalak most is?
- Nagyon vicces.
- De még mennyire! Na, jó, akkor egy hét múlva megyek.
- Köszi!

Aztán Robb következett. Miután neki is elmondta Jon hazaköltözését, még beszélgettek pár szót a gyerekekről, aztán végeztek.
Megebédeltek Annával, aztán a délutáni szundi után lementek a játszótérre. Ahogy Sandor jósolta, Margaery már izgatottan várta, hogy beszélhessenek.
- Sansa, már olyan régen találkoztunk!
- Pedig sűrűn jöttünk ide. Jól vagytok?
- Igen. Tegnap jól láttam, hogy a mellettetek lakóval mentetek el?
- Jól láttad.
- Hová?
- Az Állatkertbe.
- Az Állatkertbe? Vele? - csodálkozott Margaery.
- Igen, miért? - kérdezett vissza Sansa.
- De miért?
- Margaery, most mindent meg fogsz ismételni, amit mondok?
- Bocsánat, csak olyan hihetetlen. Őt mindenki utálja!
- Nos, én nem vagyok mindenki! - Sansának rosszul estek Margaery szavai.
- De most ti akkor jóban vagytok?
- Igen.
- Hát, ez hihetetlen! De nem jártok, vagy ilyesmi, ugye?
- Nem, nem járunk! - Most már mérges is lett, úgyhogy hozzátette: - De ha azt akarná, valószínűleg nem lenne ellenemre.
- Ez komoly? De hát, olyan öreg!
- Egyáltalán nem öreg.
- És nem zavar, hogy az arca olyan?
- Milyen?
- Hát, olyan csúnya.
- Számít az?
- Nem tudom.
- Semmi baj sincs az arcával - mondta Sansa, aztán eszébe jutott, ahogyan tegnap Anna ott ült a férfi nyakában, és elmosolyodott. Az egyik legszebb dolog volt mostanában, amit látott, és ebbe a látványba Sandor arca éppúgy beletartozott, mint a kislánya.
Margaery töprengve nézett rá:
- Nos, ha így gondolod, valószínűleg igazad is van. Mi nem ismerjük.

Ezután már csak semmiségekről beszélgettek, gyermeknevelésről, és Margaery a bátyjáról áradozott. Szerencsére Renly nem került szóba. Otthon Sansa a Margaeryvel való beszélgetésén gondolkodott. Tényleg azt mondta, hogy nem lenne ellenére egy Sandorral való kapcsolat? Persze, szimpatikus volt neki a férfi, és nagyon jól érezte magát vele, ha jobban belegondolt, még tetszett is, de inkább a barátjának gondolta, eltekintve egy-két zavarba ejtő momentumtól. A férfi sem adta igazán jelét annak, hogy jó szomszédnál többet lát benne.
Aztán úgy döntött, most nem foglalkozik ezzel. Majd lesz, ami lesz. Egyelőre nem baj, ha csak a nyugalom van az életében. Mielőtt bármibe is belegabalyodik, jó lenne legalább a rémálmoktól megszabadulni, mert azok, sehogyan sem akartak elmúlni.