Perselus Piton nyaralni megy - 9. fejezet

9. fejezet


     Eddig ez miért nem jutott eszébe? Ha valaki tudja a választ a kérdéseire, akkor az Dumbledore! El kell vinnie hozzá Maggie-t, de hogyan? Nem mondhatja el neki, hogy varázsló, sőt igazából semmiről sem mondhat semmit. Vajon hajlandó lenne csak úgy eljönni vele? Ráadásul holnap haza kellene utaznia, nem Skóciába.
– Tudnál még maradni néhány napot Európában? – kérdezte izgatottan a lányt.
– Nem tudom – felelte óvatosan Maggie. – Tulajdonképpen időm lenne rá, de attól függ, hogy a repülőjegyemet át lehet-e rakni másik időpontra. Miért?
– Szeretném, ha megismernéd Albus Dumbledore-t.
– Ő kicsoda?
– Az igazgatóm.
– Ahol tanítasz? De miért? – Maggie természetesen továbbra sem értette, úgyhogy próbálta neki úgy elmagyarázni, hogy ne árulja el a varázsvilágot.
– Igen. Tudod, ő nagyon tájékozott minden téren, és biztos vagyok benne, hogy meg tudja majd mondani, miért történnek veled ezek a dolgok.
– Ért a spiritualitáshoz? – ráncolta össze a homlokát Maggie.
– Ahhoz is – válaszolta, aztán eszébe jutott egy megfelelő magyarázat –, és az okkultizmushoz is.

Maggie töprengeni látszott.
– Hogyan tudnék vele találkozni? – kérdezte végül.
Ez jó kérdés – gondolta Piton.
– Innen elmegyünk Londonba – kezdte. – Ott, ha szeretnél, kivehetsz egy hotelszobát is, de megtisztelnél, ha nálam aludnál, a házamban. – Meglepte, mennyire könnyű volt kimondania a meghívást. Annak ellenére, hogy még soha nem hívott el senkit a lakásába, most úgy érezte, nem esne jól neki, ha a lány inkább a hotelt választaná.
– Inkább nálad szeretnék – válaszolta Maggie, és az elmúlt héten történtek ellenére is fülig pirult.
– Köszönöm – mondta. – Csak a következő nap indulhatunk tovább, mert a vonat, ami az iskolához megy, menetrend szerint délelőtt tizenegykor jár heti egyszer, de holnapután éppen napja lesz. – Természetesen semmi olyan közlekedési mód nem jöhet szóba, amivel a lány megsérülhet. Valószínűleg tudna vele hoppanálni, de nem akarja megkockáztatni, hogy bármi baja essék. Ha pedig már a vonaton lesznek, akkor elmondja neki az igazságot. Végül is, ha a kilenc és háromnegyedik vágányra bejutott, úgyis tudni fogja, hogy nem egy hagyományos vonattal utazik – vélte.
– Értem, és mikor jön visszafelé? Meddig kellene maradnom? – kérdezte a lány. – A repülőjegyem miatt kérdés – magyarázta.
– A vonat másnap indul vissza, de – habozott – nem tudom, annyi idő elég lesz-e? A következő expressz egy héttel később lesz.
- Ez elég hosszú idő – gondolkodott el Maggie, és finoman összeráncolta a homlokát.
Piton nyugtalanul várta a választ. Tudta, hogy ez nehéz döntést igényel a lánytól, hiszen egy idegen kontinensen kellene nem kevés ideig maradnia. Ráadásul vele, akit tulajdonképpen, mindennek ellenére, ami köztük történt, alig ismer. Valószínűleg így gondolta Maggie is, mert a töprengés után ránézett, mélyen a szemébe, mintha azon keresztül a lelkébe látna. Végül komolyan bólintott.
– Rendben.

Piton meg sem tudott szólalni úgy elakadt a szava. Most ez az egy szó volt a világ a számára, mert azt jelentette, Maggie bízik benne.
– A szállodából majd felhívom a légitársaságot, és ha sikerül elintéznem, akkor utána beszélek anyával is, most otthon nappal van – mondta a lány.
– Jó ötlet – válaszolta a férfi, de még mindig képtelen volt megfogalmazni egy értelmes mondatot.
– Az iskolában tudok kapni szállást? – kérdezte Maggie.
– Igen – tért végre magához –, vannak vendégszobák, és a tanárok lakrésze is elég nagy, akár nálam is lehetsz. Ilyenkor nincsenek ott a diákok, és a legtöbb tanár is máshol van.
– De az igazgató ott tartózkodik ilyenkor is? – csodálkozott a lány.
– Albus Dumbledore-nak a Roxfort az élete, ő ott él – közölte.
Tovább indultak a hotelbe, ahová megérkezvén Maggie megkérte az igazgatónőt, hogy használhassa az irodáját. Amíg telefonált, a varázsló leült egy fotelba és várt.

Szívesen innék most egy csésze teát – gondolta feszülten. Ezen az estén olyan döntéseket hozott meg, amik minden valószínűség szerint az egész életére kihatnak. Attól, hogy beismerte, együtt akar maradni a lánnyal, végtelenül megkönnyebbült. Hogy ezt hogyan fogják megvalósítani, azt majd kitalálják, ha Maggie-nek sikerül átrakatni a repülőjegyét, akkor lesz rá idejük.

– Igyon egy csésze teát, bár nem tudom, szoktak-e még önök ilyenkor is teázni – állt meg előtte a tulajdonosnő egy kanna forró vízzel, és egy dobozzal, amiben filterek voltak.
Gyorsan kiválasztott egy csipkebogyóteát, és hálásan nézett a nőre.
– Köszönöm!
– Tudja, nem akarok személyeskedni, és nem is rám tartozik, de örülök maguknak, és hogy nem volt elég asztal azon a reggelen.
Piton meghökkenve nézett rá. Ezek a muglik! Számtalan meglepetést okoznak! Dumbledore-t már megszokta, hogy folyton olyanba üti az orrát, amibe nem kéne, de mégiscsak korunk egyik – ha nem a legnagyobb – mágusa, ezért általában nem csodálkozik azon, hogy a meglátásai helytállóak. De egy mugli?!
– Szeretem megfigyelni az embereket – magyarázta az asszony tűnődő mosollyal az arcán, mintha ráérzett volna, hogy mire gondol –, főleg, hogy kik azok, akik között vibrál a levegő. Elég hosszú ideje hódolok ennek a hobbimnak, bár persze ennek vannak hátulütői is, most például új recepcióst kell keresnem, mert az előzőnek nemsokára megszületik a kisfia – derült a nő. – Remélem, visszatérnek még hozzánk, Mr. Piton! – mondta végül, és magára hagyta az elképedt férfit.

     Piton professzor döbbenten ült a fotelben. Igaz, ha jobban belegondol, közöttük Maggie-vel nem egyszerűen vibrál, inkább izzik a levegő, nem csoda, hogy más is észrevette – vélte némileg büszkén.
Vajon Maggie boszorkány vagy mugli? – találgatott egy fél csésze tea után. Remélte, Dumbledore-tól megtudják a választ, mert akkor könnyebben dönthetnek a továbbiakról. Ha boszorkány, akkor talán egyszerűbb a helyzet, bár megbonyolítja, hogy vajon miért nem derült ki róla eddig?
Ha mugli? Az sem számít, megoldják.

Maggie végre végzett a telefonálással, és mosolyogva tért vissza hozzá.
– Mindent elintéztem. A légitársaság átírta a jegyemet brüsszeli indulásról londonira, ráadásul úgy, hogy egy hónapon belül bármikor leutazhatom, és megvettem a Brüsszel-London jegyet is. Holnap oda kell mennem a repülőtéren a Delta pultjához, és megkapom a szükséges papírokat. Először nem voltak ennyire készségesek, de miután felemlegettem nekik az elvesztett és összetört csomagomat, már sűrű bocsánatkérések közepette intézkedtek.
– Elveszett a csomagod? – kérdezte.
– Igen, de másnap meghozták – válaszolta legyintve a lány. – Aztán beszéltem anyával is, hogy ne jöjjön elém a reptérre.
– Nem aggódott, hogy egy idegen férfival leszel?
– Felnőtt nő vagyok, reméli, hogy tudom, mit csinálok – vont vállat Maggie. – Egyébként neki nem mondtam el ezeket a furcsaságokat, amik velem történtek. Nem akarom, hogy megijedjen, vagy ilyesmi.

Fent a szobában szorosan átölelte a lányt.
– Köszönöm, hogy megbízol bennem! – suttogta a fülébe.
– Miért ne bíznék? – nézett rá Maggie. – Persze nem vagyok naiv, de… – kereste a szavakat – muszáj esélyt adnom magunknak, és azt is meg kell tudnom, mi történik velem. Különben is – nevette el magát –, középiskolában tanultam karatézni.
– Arra nem lesz szükség – simogatta meg a hátát gyengéden a férfi.

     Másnap kora délután érkeztek Perselus londoni házához. Úgy tett, mint aki kulccsal nyitja a zárat, pedig valójában néhány varázslat védte, sokkal biztosabban, mint bármelyik mugli szerkezet. Miután kinyitotta az ajtót, Maggie-hez fordult.
– Ne haragudj, várnál itt egy-két percet? Meg akarom nézni, hogy minden rendben van-e.
– Persze, nyugodtan – válaszolta a lány. – Addig leülök itt a kerti padra.
Odabent elővette a pálcáját, és gyorsan elvégzett néhány bűbájt, amivel a pincébe vezető ajtót eltakarta (még nem akarta megmutatni az itthoni laborját), az összes varázsvilágra utaló könyvet eltüntette (más nem utalt a lakásban arra, hogy varázsló él benne), a hálószobai ágyát szélesebbé változtatta, és végül néhány suhintással rendet is tett.

***

     Maggie némileg feszülten ült a kerti padon. Tegnap este, mikor Perselus a fülébe suttogta, hogy vele akar maradni, boldog volt, és ez az állapot azóta is tart, hiszen neki is ez volt a legtitkosabb vágya. De amit most tesz, hogy eljött a férfi házába, holnap pedig elmegy vele Skóciába, ráadásul pontosan nem is tudja, hogy hová, az már eléggé meggondolatlan tettnek tűnt a számára. Hiszen alig ismeri még! Ennyi erővel – ahogyan az anyja a telefonban rá is mutatott – Hasfelmetsző Jack is lehet. De ő – nem tudja pontosan, hogy miért – megbízik Perselusban. Végül is, tényleg úgy érzi, hogy esélyt kell adnia a kapcsolatuknak, akkor pedig mi mást tehetne? Egy kapcsolat alapja a bizalom.
Ráadásul az anyja nem tudja azt sem, hogy milyen furcsa dolgok történnek vele, márpedig ennek a végére akar járni, és ha az az érdekes nevű igazgató segíteni tud, ő bizony Timbuktuba is hajlandó utána menni! Egészen a virágok kinyílásáig reménykedett az apjában, de akkor rádöbbent, hogy másról van szó, viszont elképzelése sem volt, hogy miről? Megrémítette a dolog, főleg, mert úgy tűnt, nem tud rá hatni. Ha Perselus nincs mellette, valószínűleg pánikba is esik, mert nem tudná, mihez kezdjen?
Így aztán most itt ül, ebben a szépen rendezett kertben, és várja, hogyan alakul a további sorsa.

Perselus kijött a házból, és mellé ült.
– Szeretem ezt a kertet – mondta.
– Kertészed van? – kérdezte tőle.
– Nem, miért? – csodálkozott a férfi.
– Mert szépen rendben van, pedig elég kevés időt töltesz itt.
– Mielőtt elutaztam, akkor hoztam rendbe – válaszolta Perselus.
Ránézett, és zavartan mosolygott. A férfi most, valószínűleg mert itthon volt, kicsit másnak tűnt, még inkább magabiztosabbnak. Amíg Brugesben voltak, néha úgy látta, mintha kevésbé lenne otthon bizonyos dolgokban, amik számára természetesek. Persze ez lehetett azért is, mert egy idegen országban volt. Most viszont ő érezte úgy magát, mint aki ismeretlen terepen mozog, és kissé zavarban is volt. Perselus talán megérezhette ezt, mert közelebb ült hozzá, és átkarolta a vállát.
– Minden rendben lesz – mondta neki, mielőtt megcsókolta volna.
Mire szétváltak, ő is így érezte.
– Gyere, nézd meg szerény hajlékom – invitálta Perselus a házba. – A bőröndödet már bevittem.

     A világos, barátságos nappaliban érdeklődve nézett körbe. A berendezés kissé régimódi volt, de meglehetősen otthonos, és kényelmes. Mennyezetig érő polcokon rengeteg könyv volt, mindenféle témában, de leginkább tudományos művek. Az ablak előtt volt egy nehéz, tölgyfa íróasztal, mögötte szék, valószínűleg dolgozónak is használta a férfi a helyiséget. Azon kívül két nagy fotel, közöttük asztalka, ahol olvasni lehet. Növények nem voltak, de nem is lett volna értelme, hiszen a ház lakója kevés időt töltött itt. Leginkább a barna és a zöld színek különböző árnyalatai domináltak, de a fal például ki sem látszott a rengeteg könyv mögül. Eddig nem gondolkodott azon, milyen lehet a férfi otthona, de ahogy ide belépett, azonnal megállapította, hogy illik hozzá.
– Kellemes – mosolygott a férfira, aki ennek hallatán mintha fellélegzett volna.
A legközelebbi könyvespolchoz lépett, és végigfuttatta az ujjait a kötetek gerincén. Az egyiknél mintha valami furcsa bizsergést érzett volna az ujjbegyein, ezért kivette.
– Kémia haladóknak – olvasta a címet. – Ez az egyik tankönyv? – kérdezte, de ahogy a férfira nézett, látta, hogy az megfejthetetlen arckifejezéssel figyeli. – Bocsánat! – tette vissza a könyvet a polcra.
– Ugyan, semmi baj! – lépett oda hozzá Perselus, és ő is kivette a könyvet, majd a kezébe adta. – Nézegesd nyugodtan. Igen, ez az egyik tankönyv.
– Á, nem tudom, miért éppen ezt vettem ki – mondta, miközben visszatette.

– Akkor gyere, nézd meg a ház többi részét – fogta kézen a férfi, és a következő, meglehetősen nagy helyiségbe vezette. – Ez a konyha és az étkező – mutatott körbe.
Ahogy a nappaliban, itt is régebbiek voltak a bútorok, de ahhoz képest, hogy a férfi egyedül lakott, eléggé jól felszerelt volt. A hímnemű ismerősei többségénél maximum egy mikro sütő lett volna, de ebben a konyhában éppen az hiányzott, a tűzhely viszont nagy volt, és a helyiség úgy nézett ki, mint amit használni is szoktak.
– Szoktál főzni? – kérdezte.
– Igen, szeretek – vont vállat Perselus. – Arra gondoltam, ma elmegyünk egy vendéglőbe, de ha szeretnéd, főzhetek is neked. Mielőtt elutaztam, feltöltöttem a hűtőt.
– Ki nem hagynám a lehetőséget – mosolygott. Nagyon szívesen megnézte volna a férfit főzés közben.

Tovább haladtak a ház felderítésében.
– Ez az én hálóm – nyitott be egy ajtón most a férfi.
Ebben a szobában már modernebbnek tűnt a berendezés, de a színösszeállítás ugyanúgy barna és zöld volt, mint másutt. A kevés bútor egyike egy széles ágy volt, aminek a láttán – az elmúlt héten történtek után maga sem értette, hogy miért – enyhén elpirult.
– A vendégszoba – mutatta meg Perselus a következő helyiséget, aztán az abszolút modern fürdőszoba, végül pedig a mellékhelyiség következett. – Van még egy szoba, de az teljesen üres, nem használom semmire. Igazából a vendégszobát is csak nagyon ritkán.
– Tetszik a lakásod, nagyon otthonos – mondta.
– Mit szeretnél, hová vigyem a csomagod? A vendégszoba természetesen a rendelkezésedre áll, de... örülnék, ha az én hálómat választanád.
Maggie észrevette a pillanatnyi habozást, mielőtt a férfi felajánlotta volna, hogy a szobájában aludjon. Nem értette az okát, és tétovázni kezdett. Vele szerette volna az éjszakát tölteni, de nem akarta zavarni.
– Nem szeretnék a terhedre lenni… – kezdte, de a férfi közbe vágott.
– Dehogyis lennél! Csak tudod…, te vagy az első, akinek felajánlottam a lehetőséget.
– Ó! – Maggie mindössze ennyit tudott mondani.
– Nem igazán szeretem a vendégeket, nem szoktam senkit az otthonomba hívni. Te vagy a kivétel, vagy inkább úgy mondanám, te kivételes vagy.
Perselus komolyan nézett rá, és ő megértette, milyen nagy dolgot árult el most neki a férfi.
– Köszönöm! – mondta elcsukló hangon. – Ez esetben veled szeretnék lenni.
Perselus bevitte a bőröndjét a hálóba.
– Néhány dolgot kimoshatnék? – kérdezte, mert látta, hogy a mosógép mellett van szárítógép is. Nem készült arra, hogy a tervezetthez képest egy bő héttel tovább marad, így a tiszta ruháinak a vége felé járt.
– Hát persze, megmutatom a gépek működését, aztán hozzákezdek főzni. Mit szeretnél vacsorára?
Téged – gondolta.
– Mindegy – válaszolta fennhangon. – De ha beraktam a ruhákat, megyek segíteni, én leszek a kukta.
– Közös főzőcskézés? – vonta fel a szemöldökét Perselus, aztán elmosolyodott. – Jól hangzik!

Miután a mosást elindította, megállt a konyha ajtajában, és a férfit nézte, aki teljes figyelmét a főzésnek szentelte. Képtelen volt róla levenni a tekintetét, annyira vonzó volt. Perselus ránézett.
– Minden rendben?
– Igen, csak ez – nyalta meg öntudatlanul a szája szélét – őrülten szexi.
A férfi ajkán mosoly játszadozott.
– A főzés? – kérdezte.
– Nem – rázta meg a fejét –, csak ahogyan te főzöl. Vagyis igen, a főzés.
Perselus vidáman ingatta a fejét.