6. fejezet - Két ebéd

Sansa

  Vasárnapra túl voltam a nehezén, mert jókedvűen ébredtem fel.
Ebéd után voltunk, a család kinn volt a kertben, Bran és Arya Gombóccal játszott, én meg pakoltam be a mosogatógépet, amikor megint megcsörrent a telefonom. Nagy levegőt vettem, és beleszóltam:
 - Halló!
 - Sansa, jól vagy? - hallottam meg Joffrey hangját.
 - Igen, szerencsére időben érkezett oda Sandor - válaszoltam csípős hangon.
 - Akkor még jó, hogy odaküldtem!
 - Te küldted értem? - hitetlenkedtem.
 - Hát persze, mit gondoltál, magától ment oda?
Ami azt illeti - gondoltam - igen, hiszen ha ő küldte volna, akkor nem hagyott volna ott bennünket.
 - Figyelj, nagyon megijedtem, és pánikba estem. Segítségért akartam menni, és utána visszamentem, de már nem voltatok ott.
Hát, végül is hihető - gondoltam -, úgyhogy kicsit megenyhültebb hangon mondtam:
 - Nos, akkor köszönöm!
 - Találkozunk valamikor a héten?
 - Ne haragudj, de szükségem van egy kis időre, hogy helyre tegyem magamban a történteket, és jövő héten elkezdődik a nyelvtanfolyamom is, nem tudom mennyire lesz időm.
 - Értem. Szombaton lesz a születésnapom, van kedved eljönni?
 - Hozzátok?
 - Igen, házibuli lesz, sokan eljönnek, Daenerys és Viserys is ott lesz.
Ez jól hangzott, Daenerys amúgy is szimpatikus volt, és jó lenne még néhány ismerősre szert tenni.
 - Jó, akkor elmegyek.
 - Köszi, majd érted küldöm a Vérebet - és letette.
 - Várom. - De ezt már csak az üres vonalnak mondtam.

  Amíg a konyhában pakolgattam, bekapcsoltam a rádiót. Éppen valami zenés műsor ment. Dúdolni kezdtem a számot. Hihetek Joffreynak? Volt abban logika, amit mondott, de valahogy nem úgy tűnt, hogy Sandor parancsra cselekszik. Talán félúton lehetett az igazság, hogy Joffrey tényleg segítségért ment, de Sandort valószínűleg nem ő küldte. Mindegy, most kell néhány nap nyugalom, aztán majd meglátjuk, mi lesz szombaton.

  A következő dal a rádióban a kedvenceim közé tartozott.
Az egyik Pókember film zenéje, a Hero. Az én hősöm vajon Joffrey? De az arc, ami a gondolataimban megjelent, nem a Joffrey arca volt, hanem Sandor Clegane-é. Magamban elmosolyodtam. A marcona hős, aki Shelleyt szaval.
 - Te min mosolyogsz, mint a macska, amelyik megnyalta a tejesbödönt? - zökkentett ki Arya a gondolataimból.
Oh, akkor nemcsak gondolatban mosolyogtam.
 - Egyszerűen jó a kedvem, Arya.
 - Csak nem rád mászott a szőke herceged?
 - Szőke hercegek nem léteznek.
 - Meghívott a születésnapjára!
 - Kicsoda?
 - Kicsoda? Joffrey, ki más? Most hívott, azt mondta előtte veled beszélt, és hogy te is elmész majd a bulira.
 - Ja, igen tényleg.
 - Minden oké, Sansa, olyan szórakozottnak tűnsz?
 - Hát persze, Arya, minden rendben.
 - Akkor jó - felvonta a vállát, és elment.
Azt hiszem, komplett idiótának néz.

  Hétfőn jó korán keltem. Már nagyon vártam a nyelvtanfolyamot, mert szeretek tanulni, és szükségem is volt valamire, ami eltereli a figyelmemet. Részben arról, ami péntek este történt, másrészt mostanában az életem Joffreyról szólt, és jó lenne, ha más is lenne benne.

  Szerettem volna korán odaérni, ehhez képest épphogy beestem nyolc órára, mert rossz metróra szálltam fel. Gyorsan átvettem a nyelvkönyveket, aztán a tanár oldalán beléptem a terembe. A három csoporttársam már ott ült. Volt egy török fiú, akit Ibrahimnak hívnak, egy lengyel srác, Stanislaw, harmadikként pedig ott ült a kerek asztalnál Sandor Clegane. Akkorát mosolyogtam rá, amiből a tanár egyből rájött, hogy ismerjük egymást, úgyhogy mellé is ültetett.
Délben, amikor végeztünk, együtt léptünk ki az épületből.
 - Szóval, nyelvtanfolyam? - kérdeztem mosolyogva.
 - Igen, tulajdonképpen a nővérem tanácsára - sóhajtott.
 - Miért ez a sóhaj?
 - Mindegy. Viszont kérhetnék valamit?
 - Persze - válaszoltam.
 - Szeretném, ha Joffrey nem tudná meg - kérte.
 - Rendben - bólintottam.
Meg tudtam érteni, hogy miért kéri, Joffrey valószínűleg cseszegetné miatta.

Eszembe jutott a tegnapi telefonbeszélgetésünk.
 - Tegnap beszéltünk telefonon, és azt mondta, segítségért ment el.
 - Hiszel neki? - kérdezte.
 - Nem tudom, talán igen.
Keserűen elhúzta a száját.
 - Azt is mondta még, hogy téged is ő küldött. De azt nem hiszem el.
 - Nem, nem ő küldött, jól hiszed. Jobban vagy? - nézett rám aggodalmasan.
 - Igen, azt hiszem. Még egyszer köszönöm, amit értem tettél.
 - Szóra sem érdemes. Gyorsan lépj rajta túl te is! - tanácsolta.
 - Igazad van. Mit szólnál hozzá, ha beülnénk valahová ebédelni? - kérdeztem hirtelen.
 - Jó ötlet, de sajnos nem érek rá - utasított vissza -, egyre Joffreyhoz kell mennem.
 - Sajnálom. - Magam sem értettem miért, de csalódott voltam. - Szerdán találkozunk! - mosolyogtam végül rá.
 - Én is sajnálom, szívesen ebédeltem volna veled.
 - Esetleg szerdán?
 - Nem ígérem meg, de talán szabaddá tudom tenni magam.
 - Az jó lenne! Akkor, szia!
 - Szia - mondta ő is, azzal elment.

  Hazafelé ezen az új helyzeten gondolkodtam. Örültem, hogy együtt járunk majd franciára Sandorral. Talán előbb-utóbb elfogad végre, és barátok lehetünk. Még az is lehet, hogy szerdán együtt ebédelünk, bár fogalmam sem volt, honnan jutott eszembe ez az ötlet. Nem tudom, miért volt fontos számomra Sandor barátsága, talán mert ő mentett meg pénteken, mindenesetre fontos volt.

  Szerda reggel addig válogattam a ruháim között, hogy megint az utolsó pillanatban érkeztem az órára. Amikor végre dél lett, rögtön Sandorhoz fordultam:  
 - Sikerült szabaddá tenni magad?
 - Félig-meddig - válaszolta. - Mától Roberttel vagyok, és ma is kell mennem hozzá, de csak háromra.
 - Szuper! - örvendeztem -, akkor egy könnyű ebéd belefér. Ismersz olyan helyet, ahol nem kell sokat várni, de azért nem gyorsétterem?
 - Hm, van itt nem messze egy Brussels Grill, az jó lesz? - kérdezte.
 - Persze - mondtam, és ezzel útnak indultunk.

  Tényleg csak pár saroknyira volt az étterem, ami a nevéhez híven leginkább grillezett ételeket kínált. Odabent bokszos elrendezés volt, és viszonylagos félhomály. Miután megrendeltük az italokat, mindketten az étlapunkat böngésztük. Én hamar végeztem, mert szárnyas elég kevés volt, és általában azokat fogyasztom. Miután megrendeltem a csirke curryt, lopva Sandorra néztem, aki éppen akkor rendelt magának egy sztéket. Eddig csak fekete és sötétszürke inget láttam rajta, ma viszont világoszöldet vett fel. Kíváncsi lettem volna, hogy vajon azért, mert ma Roberthez megy, vagy az ebédünk miatt? Valószínűleg a világosabb szín miatt, de valahogy most fiatalabbnak tűnt, mint eddig.
Hirtelen, mint aki megérezte, hogy őt figyelem, rám nézett:
 - Mi az? - érdeklődött derűsen.
Akkor tűnt fel, hogy a pincérünk már elment.
 - Azon gondolkodtam, hogy mennyi idős vagy?
 - Sok. Szerinted? - kérdezett vissza.
 - Nem is tudom - töprengtem -, eddig olyan harmincötnek gondoltalak, de most, ebben a világos ingben, inkább huszonnyolcat mondanék.
 - A kettő között, mert harminc vagyok - adta meg a helyes megfejtést.
 - Az nem is olyan sok - mondtam.
 - Mihez képest? - kérdezte.
 - Hát, én húsz leszek - csúszott ki a számon, és egyből vérvörös lettem, amikor rájöttem, hogy éppen arra céloztam neki, hogy korban nem lenne hozzám idős. Viszont, ami engem igazán zavarba ejtett, az volt, hogy tényleg ezért mondtam, ugyanis az jutott eszembe, hogy a szüleim között is kilenc év van.

  Szerencsére akkor megérkeztek az italok, így megmenekültem a kínos helyzettől. Gyorsan ittam a limonádémból, és közben azon törtem a fejem, hogy milyen témát találjak ki, aztán a legkézenfekvőbb jutott az eszembe.
 - Szeretnél is kezdeni valamit a francia nyelvvel, vagy azért kezdted tanulni, mert itt élsz? - kérdeztem tőle.
 - Nem is tudom, csak kezdeni akartam magammal valamit - legyintett lemondóan.
Nem értettem, hogy miért ilyen hangsúllyal mondta, de most ő változtatott témát.
Az ebéd további részében a hazáinkról beszélgettünk. Ő Magyarországról mesélt, én pedig Angliáról. Két dolgot kerültünk el mindketten, az egyik, ami pénteken történt, a másik a Baratheon család. Kellemesen éreztem vele magam, a kezdeti feszengő légkör hamar feloldódott, és csodálkozva vettem észre negyed háromkor, amikor el kellett indulnia, hogy milyen gyorsan eltelt az idő.

  Csütörtök délután Daenerysszel találkoztunk a Grand Place-n, hogy ruhát vegyünk Joffrey partijára. Aryát is hívtam, de azt mondta, neki jó az, ami van, ezért nem vesz újat.
Daenerys nem egyedül érkezett, egy negyven év körüli férfi kísérte.
 - Sansa, ő Jorah, a testőröm - mutatta be a férfit.
 - Üdvözlöm, örülök, hogy megismerhetem - nyújtottam a kezem a férfinak.  - Nem is tudtam, hogy neked is van testőröd - mondtam Daenerysnek.
 - Az az igazság, hogy nincs jogosítványom, apa viszont nem szeretné, ha a tömegközlekedést használnám, szerinte veszélyes. Szóval Jorah a testőröm, sofőröm és a jó barátom is egy személyben - mosolygott rá a férfira.
 - Értem - válaszoltam. - Hova fogunk menni?
 - Hm, milyen ruhára gondoltál?
 - Nem is tudom, talán valamilyen kisestélyire. A Rue Neuve-n jártunk már a húgommal, de nem tudom, hogy az ottani márkák megfelelnek-e Joffrey születésnapi partijára?  Emlékeztem rá, hogy ott Zarát, C&A-t, H&M-et és egyéb nagy cégek üzleteit láttam.
 - Ühüm - bólintott Dany -, elmehetünk a Louise Avenue-ra, ott van a Gucci, Chanel, Versace...
 - Ó - szakítottam félbe -, nem hiszem, hogy ennyit akarok költeni erre.
 - Igazad van, nekem sem ér meg ennyit - vigyorgott. - Menjünk az Antoine Dansaert-ra, ott fiatal belga tervezők üzletei vannak. Sokkal olcsóbbak, viszont ötletesebbek, mint a nagy nevek, ráadásul pedig itt van a közelben.

  Danyvel repült az idő, és hamar találtunk ruhákat is. Ő egy mély dekoltázsú vízkék darabot választott, én pedig egy smaragdzöld, pántos, hátul derékig nyitott ruhát, aminek a színe remekül kiemelte a hajam. Mikor már a cipőket is megvettük, megkordult a gyomrom.
 - Nincs kedved valahol egy korai vacsorához? - kérdeztem.
 - De igen, éhes vagyok, mint egy farkas - nevetett.
Kerestünk egy éttermet, közben Jorah elvitte az autóba a csomagokat.
 - Örülök, hogy te ilyen normális vagy a testőröddel - jegyeztem meg, miközben az étlapot böngésztem.
 - Jorah már nagyon régóta velem van, talán tizenöt éve, úgyhogy inkább nagybácsiként gondolok rá, mint testőrként - mosolygott. - Néha elhozza hozzánk a kisfiát, és társasjátékozni szoktam vele. Nagyon helyes gyermek.
 - Van családja? - lepődtem meg. - Igen, a felesége Doreah, a bébiszitterem volt. Így szerettek egymásba.
 - Nagyon aranyos történet - mondtam.

 - Dany, ugye te nem szoktál egyedül sétálgatni? - váltottam témát. - Veled van mindig Jorah?
 - Igen. Vagy a barátommal, Drogóval vagyok. De erről apa és Viserys nem tud, tartsd titokban kérlek! - nézett rám.
 - Hát persze - válaszoltam.
 - De miért kérdezted?
 - Mert múlt pénteken megtámadtak a Leopold parkban.
 - Jaj! - kapta a kezét a szája elé.
 - Ne aggódj, jól vagyok, csak nem szeretném, ha te is bajba kerülnél!
 - De mi történt?
 - Joffreyval sétáltunk, már elég késő volt, nem volt ott rajtunk kívül más. Legalábbis azt hittük. De aztán három férfi ránk támadt.
Még most is a hideg futott végig a hátamon, ahogy felidéztem a történteket.
 - Jaj, és aztán? Ugye nem...?
Mielőtt befejezte volna a kérdést, nemet intettem a fejemmel:
 - Nem, Sandor Clegane mentett meg.
 - A testőr?
 - Igen.
 - Ja, ő rendes pasi - mondta.
 - Ismered? - csodálkoztam.
 - Egy kicsit. Drogó szokta szerelgetni az autóját és a motorját, és valamennyire Jorah is ismeri. Tudod, amikor egy helyen bulizunk Joffreyval, akkor találkoznak - tette hozzá.
 - Van motorja? - lepődtem meg.
Próbáltam elképzelni Sandort egy motoron, de hirtelen a gyomrom tájékán apró görcsöt éreztem - ezek szerint éhesebb vagyok, mint gondoltam?
 - Igen, valami nagy, én nem értek a motorokhoz - mondta Dany.
Közben meghozták az ételeket, úgyhogy elkezdtünk enni.

 - És Joffrey? - kérdezte, miután mindketten ettünk egy keveset.
 - Hm?
 - Ő mit csinált, amikor - jött zavarba -, szóval, amikor megtámadtak?
 - Ja, elfutott.
 - Micsoda? Komolyan ezt tette? - háborodott fel.
 - Igen. Vasárnap felhívott, és azt mondta, hogy segítségért ment el és hogy Sandort is ő küldte.
 - Joffrey egy kis szarzsák! - mondta.
 - Tényleg? - vihogtam.
 - Igen. Viserysszel együtt - mondta, aztán elpirult. – Ja, bocs, ti tulajdonképpen jártok?
 - Á, nem is tudom. Elvileg igen, de nem tudom pontosan. Múlt péntekig minden nap találkoztunk, de azóta gondolni sem akartam rá. - Gyűrögettem galacsinná egy kenyérdarabot.
 - De csináltátok már? - pirult bele a kérdésbe, úgyhogy rögtön megértettem, hogy mire is gondolt.
 - Még nem. Valahogy nem kívánom. Igazából a csókjaiért sem vagyok oda. - Most rajtam volt a pirulás sora.
 - Aha, és egyébként jól érzed vele magad?
 - Nem tudom - nagyot sóhajtottam. - Tudod, néha igazán rendes, kedves. De nem tudom, hogy valójában milyen ember? Például, ahogy beszél Sandorral, az szörnyű. És van még valami, de ezt nem tudom, hogyan mondjam.
 - Igen? - ráncolta a homlokát.

  Ittam egyet a málnás sörömből - ha így megy tovább, alkoholista leszek -, és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
 - Szóval, mielőtt megtámadtak, csókolóztunk, és nem is tudom, de egy pillanatra megijedtem tőle. Azt hiszem, attól tartottam, hogy ott helyben leteper. Ne értsd félre, voltak már olyan barátaim, akivel lefeküdtem, csak akkor én is akartam, de most vele még nem.
 - Hm. - Dany elgondolkodva kapott be egy falat tésztát.
 - Talán ezért sem akartam látni péntek óta, nemcsak azért, mert elfutott - folytattam.
 - Hát, nekem Joffrey mindig olyan fura volt - mondta. - Eleve, aki a bátyámnak barátja, az nem lehet normális - grimaszolt.
 - Nem tudom, talán szakítani kellene - morfondíroztam. - De éppen a születésnapján?
 - Nehéz ügy - helyeselt Dany -, ráadásul én azt hittem, hogy még Margaery Tyrellel jár. Meg is lepődtem, amikor a Delíriumban te voltál vele.
 - Nekem azt mondta, hogy már szakítottak.
 - Ja, folyton szakítanak, aztán meg kibékülnek.
 - Te ismered Margaeryt?
 - Kicsit. Túlságosan is fenn hordja az orrát, hogy szóba álljon velem, őlédisége!


 - Megkérdezhetem, hogy miért titkolod a barátodat? - váltottam témát.
 - Drogó közember, az apám és Viserys viszont valamilyen nagy embernek szán Marokkóban.
 - De miért? - ráncoltam a homlokom.
 - Azt hiszem, be akarnak házasítani a királyi családba, hogy feljebb jusson apám, és általa Viserys is a ranglétrán - mondta szomorúan.
 - Ilyen még létezik? - hitetlenkedtem.
 - Az a szerencsém, hogy most itt élünk. Különben lehet, hogy már rég férjhez adtak volna. Marokkóban nagyon ritka ez a szőke haj - emelte meg egy hajtincsét.
Együttérzéssel néztem rá:
 - Neked sem könnyű az életed! Még szerencse, hogy az én szüleim nagyon liberálisak ezzel kapcsolatban.
 - Nem könnyű - ingatta a fejét. - Jó neked, te olyan szabad vagy! Ha akarnál, akár Sandor Clegane-hez is feleségül mehetnél!
 - Micsoda? - vörösödtem fülig.
 - No, nézd csak, te elpirultál! - vigyorgott.
 - Te lökött vagy!

   Aztán már csak nevetgéltünk, amíg Jorah vissza nem ért.
 - Bocsánatot kérek a késésért - mondta Jorah -, de útközben eszembe jutott, hogy jövő héten lesz a házassági évfordulónk, úgyhogy vettem Doreah-nak ajándékot.
 - Semmi gond, remekül szórakoztunk - legyintett Dany. - Remélem, ettél is valahol!
 - Csak egy waffelt, de otthon úgyis vacsora vár.
 - Akkor menjünk is! Hazavihetünk, Sansa?
 - Az jó lenne, köszönöm!

   Este volt már, amikor hazaértünk, anya kijött elém a kapuba, és néhány szót beszélgetett Danyvel. Amikor a konyhába értünk, megkérdezte:
 - Melegíthetem a vacsorát?
 - Nem. Köszönöm anya, de vacsoráztam Danyvel a városban.
 - Nagyon helyes lány. Jól éreztétek magatokat?
 - Igen, remek volt! Daenerys igazán aranyos. Jó volt már egy csajos délután!

  Miközben zuhanyoztam, Joffreyn gondolkodtam. Valahová, mélyre eltemettem magamban azt az érzést, amit a parkban éreztem. De most, hogy délután eszembe jutott, már nem tudtam róla megfeledkezni. Pontosan emlékeztem arra a rossz érzésre, ami a hatalmába kerített.
Mire végeztem a fürdéssel, eldöntöttem: szakítok Joffreyval!