4. fejezet - Barátkozás

Sandor

 Hét elõtt öt perccel érkeztem a Stark házhoz. Ahogy leparkoltam, kinyílt a bejárati ajtó, és Sansa jött ki rajta, kezében egy dobozzal.
Ó, kis vörös, nem jönnél ilyen lelkesen ahhoz a kis szarzsákhoz, ha tudnád, hogy egész héten Margaeryt dugta! - gondoltam némi elégedettséggel.
Mikor meglátott, persze fülig vörösödött, de legalább most nem rémült halálra tõlem.
 - Jó napot, uram!
Mi van, baszki?
 - Tegezz, és hagyd az uramozást!
 - Rendben. - Valamiért most nem rémültnek tûnt, inkább izgatottnak. Bedobta hátra a dzsekijét, és beült mellém elõre.

 Miután elindultunk, megköszörülte a torkát:
 - Én, ööö, szóval, ezt neked sütöttem - emelte fel a kezében lévõ papírdobozt -, citromos sütemény.
 - Minek?
 - Mert szeretném, ha tényleg tiszta lappal kezdhetnénk a kapcsolatunkat - válaszolta.
Errõl a tesóm hülye amcsi sorozata jutott eszembe, ahol az egyik kikapós feleségnek a mániája az volt, hogy sütivel a kezében csengetett be a szomszédokhoz. Azt a kurva sorozatot minden kibaszott kedden nézni kellett, amíg otthon laktam!
 - Figyelj, nincs köztünk semmilyen kapcsolat, ezért aztán nem kell hozzá tiszta lap sem! Te a fõnököm csaja vagy, akit néha nekem kell leszállítani hozzá. Ennyi!
 - Igen, de...
 - Semmi de. Nem akarok a haverod lenni. Úgy gondolj rám, mint egy taxisofõrre. Azoknak sem szoktál sütit sütögetni, így van?
 - Így van - válaszolta kissé letörten, és úgy tűnt, elcsendesedik.

 De aztán egy-két perc múlva megint megszólalt.
 - A héten a húgommal megnéztünk pár helyet itt, Brüsszelben. Te régen laksz itt?
 - Ja.
Most meg mi a szart cseszeget?
 - Nagyon tetszik a város, teljesen más, mint Anglia. Hát, legalábbis, ahol mi laktunk - tette hozzá zavartan.
 - Fogd be, és kímélj meg a folyamatos csipogástól. Ez nem a Twitter, hogy állandóan csipogj.
 - Te Twitterezel? - kérdezte. - És Facebookon is fenn vagy?
Már sosem hagyja abba?
 - Nem, nem Twitterezek, és a Facebookon sem vagyok rajta. - Leparkoltam az út szélén. - Innen gyalog kell mennünk.
 - Oké. Azért itt hagyom a sütit - mondta. - Kóstold meg, nem vagyok egy konyhatündér, de a citromos sütim jobb, mint anyának.
- Nem szeretem a citromot - hazudtam.

 Ahogy behajolt a hátsó ülésre tett kabátjáért, legszívesebben itt helyben elkapnám egy fordulóra azt a kerek seggét. De ez a csaj sosem jönne el velem, az ilyenek a Joffrey-féléknek járnak. Becsaptam a kocsiajtót, és rászóltam:
 - Induljunk.
Úgy jött mellettem, mintha a barátnõm lenne. Persze, ha a barátnõm lenne, akkor fogná a kezemet. Ahogy közelebb értünk, már sokan voltak az utcán, úgyhogy elõttem haladt. Valami múzeumról beszélt megállás nélkül, de a felét sem fogtam, mert nem bírtam levenni a szemem a fenekérõl. Egy olyan szûk, fekete farmer volt rajta, ami tökéletesen kiadta az idomait. Huhh. Mi ütött belém?
 - Most balra. - Ha leadtam Joffreynak, elhúzok, pedig eredetileg meg akartam inni én is egy sört. De inkább elmegyek az Aerschot útra, úgyis rég jártam már arra.

 Ahogy visszafelé mentem a kocsihoz, korgott a gyomrom. A francba, egész nap alig ettem valamit. Normális esetben Baratheonéknál szoktam ebédelni, de most úgy kiakasztott Joffrey azzal, hogy velem rémisztgeti a csaját, hogy inkább elmentem futni. Mindegy, majd útközben be kell mennem valami gyorsétterembe. Amikor beültem az autóba, pillantásom a Sansa által itt hagyott dobozra esett. Tulajdonképpen meg is kóstolhatnám, úgyis imádom a citromot. Azért mondtam, hogy nem szeretem, nehogy elbízza magát.
 Amikor megkóstoltam, egy pillanatra elismeréssel adóztam neki, mert nem tudom, hogy az anyja milyet süt, de ez finomabb az én anyám citromos sütijénél is, pedig az nagy szó! Hm, még sosem sütött nekem senki süteményt, persze anyámon és Katán kívül.

 Szóval a kis csiripelõ madárka barátkozni akar? Végül is, bosszanthatnám azzal Joffreyt, hogy nem rémül tõlem halálra a csaja, akár most vissza is mehetnék. Ettem még párat a sütibõl, aztán újra kiszálltam a kocsiból.
Persze a lelkesedésem csak addig tartott, amíg vissza nem értem.
Mi a picsának mentem vissza? Amikor bementem a Delíriumba, éppen Joffreyval smároltak, a kis köcsög meg a csaj blúza alatt matatott. Vettem egy Westmalle-t, és kimentem az utcára. Gyorsan legurítottam, de nem volt kedvem visszavinni az üveget, nem akartam még egyszer a turbékoló szerelmes párt megnézni, inkább elvittem az utca végére a kukába.

 Indultam volna a kocsihoz, de valaki jött velem szembe. Sansa. Egyedül. Mi a szart csinál idekint egyedül? Még nem vett észre, de nem is akartam, inkább behúzódtam egy sötét sarokba. Úgyis oda való vagyok.
 A kislány szobránál megállt, és kíváncsian méregette.
 Nem tudom, mi ütött belém, de elõléptem, és megszólaltam:
 - Jeanneke Pis, a pisilõ kislány.
Láttam rajta, hogy megijedt, de gyorsan erõt vett magán.
 - A nõi egyenjogúságért állították a nyolcvanas években - folytattam -, hogy ne csak pisilõ kisfiú legyen. Egyébként pisilõ kutya is van egy utcasarkon - mondtam, mint egy kibaszott hangos útikönyv.
 - Amennyi sört isznak, nem csodálom, hogy ennyi pisilõs szobor van - válaszolta.
Még humora is van? Megnéztem a kezében lévõ üveget.
 - Belle-vue Framboise? Jó ízlésre vall!
Nem vagyok oda a gyümölcsös sörökért, de ez legalább rendesen alkoholos.
 - Igazából Joffrey választása, de tényleg jó - mondta, és elpirult.
Joffrey említésére nem tudtam megállni, és elhúztam a számat.
 - Ezt most vettem, mielõtt kijöttem, még bele sem ittam - folytatta, és aztán legnagyobb meglepetésemre megkérdezte: - Kérsz belõle? Végül is, még nem ittunk pertut. Vagy lehet, hogy azt erõsebbel szoktak?
Vajon mennyit ivott már a csaj? Igaz, részegnek nem tûnik. Úgy meglepõdtem, hogy egy szó nélkül elvettem az üveget, és ittam belõle. Amikor visszaadtam, még csak le sem törölte az üveget, úgy ivott õ is.
 - Egészségedre!
 - Neked is! - mosolygott vissza, és ismét felém nyújtotta az üveget. Meghúztam, aztán õ megitta a maradékot, majd jajveszékelni kezdett:
 - Jaj, te most hogy fogsz vezetni? Nem gondolkodtam rajta, ne haragudj!
Most meg már aggódik is miattam?
 - A kocsi diplomata rendszámos, nem fognak megállítani - vontam meg a vállam. A már megivott Westmalle-ról bölcsen hallgattam.
 - Nem lesz baj belõle?
 - Nyugi. - Igazából máskor is meg szoktam inni egy-két sört, de ezt nem kötöm az orrára. Ki a fene bírná ki Joffreyt pia nélkül?
 - Köszönöm - mondta, és fejével a szobor felé bökött -, messze van innen a kutya?
 - Körülbelül tíz perc séta. Egyszer megmutathatom, ha akarod.
Ezt meg minek mondtam?
 - Az jó lenne - mosolyodott el, aztán felsóhajtott. - Azt hiszem, vissza kellene mennem, lehet, hogy Joff már keres.
Abban én nem lennék olyan biztos madárka, gondoltam, de hangosan csak annyit kérdeztem:
 - Nem akarod, hogy hazavigyelek?
Meghökkenve nézett rám, és egy pillanatra mintha el is gondolkodott volna rajta, de végül csak megrázta a fejét.
 - Jó éjszakát! - mondta halkan, aztán sarkon fordult, és visszament a Delíriumba.

 Belerúgtam egy fém kukába, és káromkodtam egyet. Most már nincs kedvem elmenni sehová, de holnap beszélnem kell Katával. Nem lesz ez így jó! Nem barátkozhatom valakivel, aki azé a kis szarzsáké.

Másnap délután fel is hívtam a tesóm.
 - Szia, Kata!
 - Helló, öcsi, mi újság? - Kata most is vigyorgott a skype-on, mint mindig.
 - Hát, elfogyott a pálinkám.
 - Már megint túl sokat iszol?
 - Nem, csak néha.
 - Jól vagy? - ráncolta a homlokát.
 - Persze, vagyis hát...
A francba ez nem lesz könnyû. De persze a nõvéremnek túlságosan is jó a szeme.
 - Csak nem egy nõ van a dologban? - Mint mindig, most is beletrafált.
 - Nem. Igazából azt akarom megkérdezni, mit tegyek, hogy ne akarjon velem beszélgetni sem?
 - De miért?
 - Joffrey barátnõje.
 - Ó-ó!

Na igen, nem elég, hogy jó csaj, ráadásul Joffrey csaja - gondoltam.
 - Mikor hagyod már ott õket?
 - Tudod, hogy jól fizetnek, és csak az öreg Baratheon miatt csinálom.
 - De a fia egy kis szarzsák!
 - Nemsoká meglesz a pénzem, és otthagyom õket, nyugi!
 - Oké, oké - sóhajtotta.
 - Szóval, mit javasolsz?
 - Sandor, neked sosem kellett tanács arra, hogyan mard el magadtól az embereket! Engem akkor hívj, ha az érdekel, hogyan hódítsd meg!
 - Meghódítani? Esélyem sincs.
 - De mi történt?

  Röviden beszámoltam a történtekrõl, Kata közben a fejét fogta.
 - Hát, talán még nincs veszve minden! - derült fel végül.
 - Mi van?
 - Tetszik neked!
 - Mi? Te nem vagy normális!
 - Te nem vagy normális, öcsikém! Szedd össze magad, és próbálj meg harcolni érte!
 - Nem lehet, visszautasítana.
 - Nem mindenki olyan, mint Anita!
Nézett rám a monitoron keresztül, csóválta a fejét, nagyot sóhajtott, aztán azt mondta:
 - Akkor kezdj valami újba, ami eltereli a figyelmed.


Sansa

 Ez a mai este egészen jól sikerült! A Delírium igazán jó hely, nagyon bejött. Jó lenne máskor is elmenni, mert nagyon jó hangulatú sörözõ. Sõt, még az a málnás sör is ízlett, amit ittam.
 Joffreyval jól mentek a dolgok, végre elõre lépés történt a kapcsolatunkban. Amikor megcsókolt, annyira boldog voltam! Igaz, nem ez volt életem legjobb csókja, inkább csak olyan nyálas volt, de akkor is, végre Joffreyval csókolóztunk. Olyan helyes! Az én szõke hercegem. Mint Ashley Scarlettnek. Talán butaság is azt várni, hogy össze-vissza kalimpáljon a szívem egy csóktól, végül is, már nem vagyok tini. Annak mondjuk nem örültem, amikor benyúlt a blúzom alá, inkább - azzal az ürüggyel, hogy a mosdóba megyek - kimentem.
 Hazafelé Meryn Trant hozott bennünket. Kevésbé zord figura, mint Sandor Clegane, habár, remélem, tõle sem kell már félnem. Sõt, a pisilõ kislány szobránál tulajdonképpen egészen kedves volt. Furcsa, de amikor megkérdezte, hogy hazavigyen-e, akkor majdnem igent mondtam. Belenéztem a szomorú szürke szemeibe, és legszívesebben vele mentem volna. Aztán persze eszembe jutott, hogy Joffrey vár rám a Delíriumban, úgyhogy inkább gyorsan visszamentem.

  Másnap délelõtt együtt reggeliztünk anyával. Apa már dolgozni volt, Aryának és Brann-nek pedig elkezdõdött az iskola, úgyhogy csak ketten voltunk otthon.
 - Még a szokottnál is finomabb lett tegnap a citromos süti - dicsért anya.
 - Ugye? Most szerintem is nagyon jó lett - válaszoltam. Magamban pedig azon gondolkodtam, hogy vajon Sandor evett-e egyáltalán belõle?
 - Joffreynak hogy ízlett? - csevegett tovább.
 - Joffreynak? Hm, az igazat megvallva, nem neki sütöttem - mondtam, és fülig pirultam.
 - Cerseinek? De azt hittem, valami sörözõbe mentetek - nézett anyám értetlenül.
 - Hát, tulajdonképpen Sandor Clegane-nek készült - böktem ki.
 - Sandor Clegane-nek, a testõrnek?
 - Ühüm. - Csak ennyit dünnyögtem válaszul.

 Úgy éreztem magam, mint gyermekkoromban, amikor valamilyen turpisságon értek, ezért a papucsommal rugdosni kezdtem a padlót. Anyám egy percig hallgatott, de aztán nem bírta tovább.
 - De hát miért?
 - Mert, tudod, hogy mennyire megijedtem tõle, amikor elõször találkoztunk. Biztosan megbántottam.
 - Jó ötlet volt ez, kislányom? Olyan veszélyes embernek tûnik!
 - De anya - fortyantam fel -, ne legyél már te is ilyen! Mi sosem voltunk elõítéletesek, nem? Azért mert ilyen az arca, még nem jelenti azt, hogy rossz ember! Nem is tehet róla!

 A kirohanásom után fürkészve nézett rám a kávéja fölül.
 - Te tudod, hogy mitõl ilyen az arca?
 - Igen - turkálgattam a müzlimet. - De megígértem neki, hogy nem mondom el senkinek.
 - Nos, ha te megbízol benne...
 - Persze, anya - vágtam rá.

 A következõ két hétben minden nap találkoztunk Joffreyval, így a kapcsolatunk is fejlõdött. Elmentünk néhányszor a Delíriumba, és egyszer megismerkedtem a barátaival, Daenerys és Viserys Targaryennel. Egy tejföl szõke testvérpár, akik a marokkói nagykövet gyermekei. Viserys elég furcsa figura, de Danyt rögtön megkedveltem. Meg is beszéltük, hogy majd bejelöljük egymást Facebookon, és összehozunk egy csajos délutánt. Elmegyünk együtt vásárolni, ilyesmi. Olyan jó lenne itt egy barátnõ! Nagyon hiányzik Kate és Lily, bár sokat skype-olunk, de az mégsem olyan.
Joffreyval többször is csókolóztunk, szerencsére jobban nem nyomult rám. Ennek örültem, mert egyrészt még csak bõ három hete voltunk együtt, másrészt meg nem is kívántam igazán. Nekem ahhoz több kell.
Elég jól elvagyunk, már sokat tudok róla, szeret beszélni magáról, én pedig figyelmesen hallgatom. Itt jár egyetemre, szerinte át kéne nekem is ide jönnöm, nagyon jó a képzés. Még egy éve hátra van, aztán megy az apja cégéhez dolgozni. Õ az én hercegem. Az én Ashleym.

 Általában Sandor fuvaroz bennünket, de nem nagyon beszélünk, vagy azért nem, mert ott van Joffrey, vagy azért nem, mert Sandor nem szól hozzám. Azok után, ami a múltkor a Delíriumnál történt, azt hittem, talán szóba áll velem, de éppen úgy viselkedett, mint elõtte. Jó, talán nem annyira ellenséges, inkább csak mogorva. Mindenesetre én már nem félek tõle, néha próbáltam is szóra bírni, de nem erõltetem a beszélgetést. Szeretnék vele összebarátkozni, de ha õ nem akar, akkor ez van.

 Valamelyik nap, amikor õ vitt a Joffreyval való randimra, felróttam neki, hogy még nem mutatta meg a pisilõ kutyát. Nem szólt semmit, viszont hazafelé úton a kezembe nyomott egy térképet. Azt mondta, beikszelte rajta a helyét, menjek el, és nézzem meg. Mire emlékeztettem, hogy azt ígérte, õ maga mutatja meg, akkor meg rám förmedt, hogy õ nem egy kibaszott idegenvezetõ.
Ki érti a férfiakat?