1. fejezet - Új otthon.

Sansa

 Körülnéztem az új szobámban, és elmosolyodtam. Majdnem így néz ki az otthoni szobám is, ez nem lehet véletlen. Persze nem teljesen ugyanolyan, itt más stílusúak a bútorok, de az ágyam ugyanakkora, ugyanolyan zöld színû ágynemûvel, és a szekrény, a komód, a tükör, íróasztal, mind-mind ugyanazon a helyen van. A ház pedig néhányszor elférne a kúriánkban, de ennek az egésznek valahogy olyan újrakezdés ízt ad. Most már ez az otthonom, legalábbis egy évig biztosan, a többit majd meglátjuk.

 Halk kopogás hallatszott az ajtómon.
 - Sansa drágám, Aryával elmegyünk bevásárolni az esti vacsorához, neked hozzunk valamit?
Kinyitottam az ajtót, ami elõtt az anyám állt, kezében egy hosszú listával, mögötte pedig a húgom támaszkodott a falnak, pofákat vágva.
 - Nem kérek semmit, menjek el veletek segíteni?
 - Nem, azt hiszem, boldogulunk, viszont megtennéd, hogy átnézed az étkészletet? Remélem semmi sem sérült meg az úton.
 - Hát persze, anya, menjetek csak!
Anyám még egyet rám mosolygott, és elindultak.

 Ahogy utánuk néztem, elgondolkodtam, hogy milyen furcsa is a genetika: én anyára hasonlítottam, a Tullyk vörös hajával, és kék szemével, de a tíz éves öcsém Bran, a tizenöt éves húgom Arya és a huszonöt éves bátyám Robb, õk mindannyian a Starkok sötét haját örökölték. Van még egy féltestvérem Jon, aki szintén apámra hasonlít - nyilván a Tullykra nem hasonlíthat -, Õ Angliában maradt, ahogyan Robb is.
Mi, többiek pedig ideköltöztünk Brüsszelbe, mert édesapám képviselõ lett az Európai Parlamentben. Nekem is felajánlották a szüleim, hogy maradhatok Angliában az egyetem miatt, mivel elsõs voltam. Bár a barátaimat sajnáltam otthagyni, de inkább gyorsan letettem az elsõ éves vizsgákat, és a halasztás mellett döntöttem. A világért sem hagytam volna ki egy ilyen lehetõséget. Más ország, más kultúra, és nekem igazán szükségem volt most a változásra. Egyelõre egy évre gondoltam, de még nincsenek konkrét terveim.
 A hasznos idõtöltés érdekében még otthonról online beiratkoztam egy kiscsoportos francia nyelvtanfolyamra - alapszinten már tudtam, és reméltem, hogy eljuthatok felsõfokig -, de az majd csak egy hónap múlva kezdõdik. Addig anyának segítek beköltözni abba a kétszintes házba, amit bérlünk, és remélem sikerül majd valamennyire a várossal is megismerkedni ez alatt az idõ alatt.
Döbbenten vettem észre, hogy a szüleim teljesen megfiatalodtak a változástól. Anyám rengeteget nevet, és teljesen feldobja, hogy végre háziasszonyi teendõket láthat el, mint a legtöbb átlagos feleség, családanya. Odahaza mindezt nem bírta volna, így volt néhány alkalmazott, aki a ház körüli teendõket látta el, de ide csak heti egyszer jön majd egy kisegítõ. Örömmel végzi a házimunkát, és finomabbnál finomabb ételeket tesz elénk az asztalra. Apám pedig tettre készen alig várta, hogy jövõ héten munkába álljon. Nem is tudom, talán az éghajlat teszi. Igaz, mediterrán életérzésrõl szó sincs, de legalább egy kicsivel kevesebbet esik itt az esõ, és a nap is gyakrabban süt.

Egyedül Arya volt az, aki nem örült a költözésnek. Van egy Mycah nevû barátja, akivel mostanában kerültek közelebb egymáshoz, és nehezen viseli, hogy máris elszakították õket. Ezért aztán mióta itt vagyunk, alig mozdult ki a szobájából, naphosszat a Skype-on lóg.  Egy szem húgommal elég érdekes a kapcsolatunk. Egy-két éve még állandóan martuk egymást, de az utóbbi hónapokban kezd megváltozni a viszonyunk. Néha már-már baráti, bár a stílusunk egészen más, mert Õ éppen lázadó korszakát éli, én pedig azon már régen túl vagyok.

 Egy hete érkeztünk ide, úgyhogy már szinte teljesen kicsomagoltunk, és most elindultam le a konyhába, megnézni a családi étkészletet. Nem hagyhattuk otthon, mert ha vendégeket hívtunk, mindig a Stark család hagyományos étkészletét használtuk, és anyám szerint a Starkok Brüsszelben is Starkok, úgyhogy az étkészlet jött, apám minden tiltakozása ellenére. Apám Ned, persze büszke a származására, de hát már nem a régi világban élünk, ezt szokta mondogatni, és már a nagyapámtól is ezt hallottuk. A hagyományos, régies nevekre keresztelés szokása bezzeg megmaradt, legalábbis manapság már furcsának számítanak a neveink, de azért a régi családoknál még elõfordult a régi keresztnév.

 Ahogy az étkészletet mosogattam - ugyan makulátlan volt, de mert anyám úgyis elmosogatná, és ezt mosogatógépbe rakni nem lehet, gondoltam segítek neki -, az esti vacsorán járt az eszem.
 Apám meghívta egy régi barátját, Robert Baratheont és a családját. A Baratheonok már évek óta itt éltek, mivel a családfõ fontos beosztásban volt az Európai Parlamentben, és ez nem az elsõ ciklusa volt már neki. A Baratheonok szintén régi család voltak, de sokkal gazdagabbak a mi családunknál. Hatalmas birtokaik voltak, és egy mamutvállalatuk, Anglia egyik leggazdagabb, és legbefolyásosabb családja volt. Persze mi is jól éltünk, több cégünk is volt, de apámnak nem állt szándékában egyben hagyni a családi vagyont, az mondta, neki mindegyik gyereke egyforma, ezért egyszer majd a cégeket is egyformán osztja szét közöttünk. Már a nagyapám is ezt tervezte, de neki végül is csak egy gyermeke élte meg a felnõttkort, az édesapám. Apám testvérét, egy lányt, még gyermekkorában elvesztették betegségben. Szomorú, hogy egy manapság banális betegségbe négy évtizede még százezrek haltak bele. Azt hiszem, a nagyszüleim sosem heverték ki a lányuk halálát, talán ezért is vettek körül bennünket olyan féltõ szeretettel.
 Manapság a legtöbb család már a miénkhez hasonlóan gondolkodik, de a Baratheonoknál még él a tradíció, ezért Joffrey fog örökölni majdnem mindent, az öccse, Tommen jóval kevesebbet. Furcsa lehet ilyen családban felnõni. Pláne másodszülöttnek lenni. Vajon van széthúzás a testvérek között? Vagy ez természetes a számukra?

 Joffrey.
Kíváncsi voltam, milyen lehet most. Két évvel idõsebb volt nálam, és találkoztunk is már, de annak meg van már vagy tíz éve is, akkor még gyerekek voltunk. A Lannisterek gyönyörû, szõke haját örökölte az édesanyjától, de másra már nem emlékeztem. Olvastam róla a fodrásznál a pletykalapokban, leginkább a nõügyeirõl. Amennyire tudom, vagy modellekkel járt, vagy az utóbbi idõben Margaery Tyrellel, de hol õt, hol Margaeryt látták más partnerrel, és most legutóbb azt olvastam, hogy szakítottak. Igaz, Brüsszelig ritkán jöttek el az újságírók, inkább csak akkor jelentek meg róla cikkek, amikor Londonban járt.

 Apám és Robert még gyermekkorukban ismerték meg egymást, amikor ugyanabba a bentlakásos iskolába jártak. Régebben gyakran találkoztak Londonban, de mióta Roberték Brüsszelben élnek, nem látták egymást, így apám elsõ meghívása nekik szólt. Nagyon várta már a találkozást, anyám nem kevésbé, fõleg hogy tegnap végre előkerült az a láda, amibe elcsomagolta a családi receptgyûjteményt tartalmazó könyvét.

 Egy darabig még elméláztam Joffrey-on. Izgalmas lenne egy ilyen híres pasival járni, és a látott képek alapján bizony helyes férfi lett belõle. Habár az újságok érdeklõdése nem hiányzik, én mindig inkább visszahúzódó voltam, mint magamutogató. Elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam, hogy talán ma itt, Brüsszelben fogom megismerni a jövendõbelimet. Hiába, javíthatatlan álmodozó vagyok! Angliában is voltak már kapcsolataim, de akirõl azt hittem, hogy talán az igazi, elég rendesen átvert. Egy véletlen folytán kiderült, hogy nõs, van egy gyereke, és amikor véletlenül megláttam õket, azt is láttam, hogy a felesége terhes. Ronda ügy volt, szerencsére a szüleim nem is tudtak róla, de emiatt is jól jött ez költözés.  A csodába, most meg bõgök, pedig már több mint három hónapja annak az egész agyrémnek. Nem is tudom, igazából nem az fáj, hogy nem vagyunk már együtt. Az fáj, ahogyan vége lett az egésznek. Undorító, és annyira megalázó volt! De most végre a hátam mögött hagyhatom ezt az egészet.

 Miután végeztem, megetettem Gombócot, a kutyát - a ház tulajdonosa hagyta itt, furcsa szerzet, állítólag puli. Angliában nekünk is vannak kutyáink, vadászkopók, pedig egyikünk sem a vadászat híve, nem is voltunk soha, egy vadászaton sem. Szívesen fogadtuk itt is az új családtagot, nagyon vicces állat a fekete, göndör szõrével, ráadásul annyira okos is, már most imádom! Végül felmentem a szobámba, és elõkerestem az egyik kedvenc ruhámat, hogy majd azt veszem fel este, aztán más dolgom nem lévén, a facebookon chatelni kezdtem a barátaimmal.

 Kate és Lily is online volt, õk a legjobb barátnõim, állandóan együtt szoktunk lógni, mindent megbeszélünk. Mióta ideköltöztünk, még egyszer sem sikerült összehozni, hogy mindhárman egyszerre legyünk fenn, úgyhogy most alaposan kipletykáltuk magunkat. Kicsit most irigy vagyok rájuk, mert három hónap múlva Robbie Williams koncert lesz Newcastle-ben, és menni fognak! Mondták nekem is, hogy repüljek haza, és menjek el velük. Ha otthon lennék, biztosan velük tartanék, mert az egyik kedvenc énekesem. De nem is tudom, nem terveztem még meg, hogy mikor megyek Angliába.  Este hatkor fejeztük be a beszélgetést, tehát még volt egy órám elkészülni az esti vacsorához.


Sandor

Egy újabb nap az õrület házában.
 A Véreb minden nap, amikor dolgozott, ezzel a gondolattal ébredt. Ennek már jó ideje, hiszen idestova öt éve, hogy az idõsebb Baratheon fiú személyi testõre lett. Kezdetben nem volt annyira rossz a helyzet, tizenhét évesen Joffrey még csak egy elkényeztetett kölyök volt. Az azóta eltelt idõben viszont teljesen kifordult önmagából. Meglátszott rajta az anyja nevelése, ami abból állt, hogy Cersei megtanította neki azt, hogy mindennek és mindenkinek fölötte áll. Hogy a karját sem kell kinyújtania, máris mindent megkap. A fiú ettõl valóságos zsarnokká vált.
Mindehhez pedig angyali szõke haj, és smaragdzöld szemek társultak. Mindenkinek azonnal megtetszett, és mindenki azt hitte róla, hogy az angyali külsõ hasonló belsõvel jár együtt. Hogy mekkorát tévedtek, arra elõbb-utóbb rájöttek. Minél késõbb, annál nagyobb volt a sérülés, amit elszenvedtek.

 Véreb. Amikor ezt a nevet kapta a seregben, még nem számított gúnynévnek. Azért nevezték el így a többiek, mert ugyanolyan állhatatosan ment az ellenség után, mint egy véreb, és mert sosem kérdõjelezte meg a parancsnokait, azt tette, amit mondtak. Persze szemtõl-szembe nem merték így hívni. Nem hívták sehogy, mert nem is igen beszélt senkivel. Aztán egy véletlen folytán, amikor összefutott egy régi katonatársával, Joffrey megtudta. Azóta lett belõle gúnynév. Mert jobb esetben Vérebnek, rosszabb esetben Kutyának hívja. Sõt, úgy is beszél vele, mint egy kutyával.

 Gyakorta gúnyolja az összeégett, torz arca miatt is. Mintha neki nem fájna így is eléggé. A lakásában nincs már tükör sem, csak egy kis zsebtükör borotválkozáshoz, de azt is csak akkor veszi elõ, ha véletlenül megvágta magát. Minek? Az emberek akkor nézik meg magukat benne, ha azt akarják látni, tökéletes-e a megjelenésük. Az Õ megjelenése már sosem lesz tökéletes. A szemeiben vidámság helyett kiábrándultság és boldogtalanság lakik, nem derül jobb kedvre, ha belenéz. A régi tükreit rendszerint összetörte, ami ebben a lakásban volt, azt pedig a beköltözése napján levette, és berakta a szekrény mögé. A helyén most egy fénykép lóg, amin az édesanyja és a nõvére van. Az a két ember, akiket a világon a legjobban szeret. Az a két ember, akiket a világon egyedül szeret.

 Joffrey persze jó viccnek gondolta, hogy a szobájával szemben lévõ falra egy hatalmas tükörfalat rakatott. Amikor nincs éppen senki a keze ügyében, akit valahogy lelkileg kínozhat, olyankor direkt úgy intézi, hogy neki várnia kelljen az ajtaja elõtt.
 Hogy miért csinálja mindezt? Miért dolgozik már majdnem öt éve a Baratheonoknál? Néha maga sem tudja. Persze a seregben már sok mindenhez hozzászokott. A megalázáshoz, hogy tartania kell a száját, és hogy kérdés nélkül minden parancsnak engedelmeskedjen, és ez a tudás jól jött most, így tudta távol tartani magát a munkájától. Korábban elég rendesen ivott is, de aztán túltette magát rajta, és most már az erõsebb alkoholok helyett megelégedett a sörrel is. Igaz, Belgiumban nem ritka a tíz-tizenhárom százalékos sör sem, ami vetekszik már egy bor alkoholtartalmával is.
 Igazából két dolog miatt csinálta. Elõször is, mert volt egy terve, és ehhez a tervhez pénz kellett. Nagyon sok pénz. A Baratheonok pedig nagyon is jól megfizették, jobban, mint bárhol máshol fizették volna meg. Joffrey miatt több volt a kellemetlenség, de a bére is többszöröse volt a megszokottnak. De ha õszinte akart lenni magához, akkor bevallhatta, hogy mégsem a pénz volt a fõ oka annak, hogy ilyen kitartó volt, mert a pénze már elég volt. A fõ ok Joffrey apja, Robert Baratheon volt.

 Robert Baratheonhoz volt lojális. Õ volt az, aki képes volt tõle bocsánatot kérni a fia miatt, és aki tisztában volt vele, hogy milyen nagy kincs a Véreb igazából. Hárman védték Joffrey-t és az anyját, de a másik két testõr általában egy évig sem bírta, gyakorta cserélõdtek. Egyébként nem lett volna túlveszélyes a munka, hiszen konkrét fenyegetettség nem érte a családot, inkább csak Joffrey járt kétes helyekre. Ezeken a helyeken viszont elég volt a Véreb látványa ahhoz, hogy ne kössenek beléjük. Aztán ott voltak még a firkászok, akiket távol kellett tartani, vagy megakadályozni, hogy kompromittáló cikkek, képek megjelenhessenek. Néha akár erõszakos módszerekkel is, és néha, de csak néha, ezek az erõszakos módszerek jól is estek neki. Valójában tehát azért fizetett olyan magas bért Robert, hogy Joffrey sértéseit kompenzálja. Õ pedig az évek folyamán már olyan vastag páncélt épített maga köré, hogy úgy érezte Joffrey soha többé nem tudja megbántani.

 Senki sem tudja többé megbántani!