26. fejezet - A megmentő

Sandor halkan elfordította a kulcsot a zárban, ami szerencsére nem nyikordult meg, így tényleg hangtalanul jutott be. Egy nagyobb helyiségbe lépett, ahol sötétség volt, de a szeme hamar hozzászokott. Hallotta a lövéseket, az ablak csörömpölését is, és kényszerítenie kellett magát, hogy ne rohanjon át a másik szobába. A két szoba közötti ajtóhoz ment, kicsit hallgatózott, aztán résnyire kinyitotta az ajtót, és óvatosan belesett.

Nem volt éppen ijedős típus, de egy pillanatra felfordult a gyomra attól, amit látott. Szerencsére azt rögtön látta, hogy Sansának nem esett baja, bár egy kissé megviselt állapotban volt, láthatóan kisírt szemei pedig rémülten cikáztak halott férje és Ramsay között. Viszont a mellette ülő, megkötözött szőke nő már nem volt ilyen szerencsés, egy lövés látszódott a hasán, bár még magánál volt. Joffrey tényleg holtan lógott kikötözve, de most már azt is látta, hogy a halála előtt még jól meg is verték. Ramsay egyik kezével a mennyezetes ágy egyik oszlopába kapaszkodott, mert a lábán egy lőtt seb volt, a revolverét pedig az ablak felé tartotta, és éppen abban a pillanatban lőtt vele. Sandor hallotta, ahogyan odakint Jaime felordít.
Ramsay felröhögött, és Sansa felé fordult:
- Most te következel!
Sandor látta a lány szemében a reményvesztettséget, és azonnal cselekedett.

Két villámgyors lépéssel Ramsay mögött termett, és mire a férfi észrevette volna, a sokkolót a hátának nyomta. Ramsay egy pillanatra megdermedt, ez az idő pedig éppen elég volt arra, hogy leüthesse.
Sansa kissé kábultan figyelte, de miután Ramsay elterült, megszólalt:
- A középső fiókban - bökött fejével a szekrény felé -, van ragasztószalag.
Sandor ellenállt a késztetésnek, hogy először Sansát szabadítsa ki, és magához ölelje, de hát életek múlhatnak rajta. Gyorsan odakötötte az ájult Ramsayt a fiókból kivett ragasztószalaggal az egyik oszlophoz, aztán a revolvert arrébb rúgta, ahol már nem érhette el, ha netalán magához térne.

Közben Jaime botorkált be hozzájuk, szerencsére csak a karját érte a lövés.
- Rohadjon meg, eltalált, mert olyan hülye voltam, hogy direkt csak a lábába lőttem!
Cerseihez ment, hogy eloldozza, de a nő közben elájult.
Sandor már hívta a mentőket, és meghallották a szirénázó rendőrséget is. Végre Sansát is elkezdhette eloldozni, és már ölelte volna a lányt, de az eltolta magától, egy táskához ment és kazettákat vett ki belőle, aztán hozzá lépett.
- Kérlek, tedd el ezeket, nagyon fontos - mondta neki.
Miután eltette a kazettákat, Sansa a karjába zuhant, és sírni kezdett, először csak csendesen, de ahogy ő is átölelte, és magához szorította, zokogni kezdett.
- Most már minden rendben lesz, Anna Aryával van, és jól vannak - mondta, és simogatni kezdte volna a hátát, de a lány összerándult az érintésére.
- Megsérültél? - kérdezte Sansát. A lány bólintott. - Megnézhetem?
A lány ismét bólintott egyet, és megfordult. Óvatosan felhúzta a blúzát, és meglátta a hurkákat, amik a gyönyörű, hófehér bőrön vöröslöttek. Legszívesebben a szart is kiverte volna Ramsayből, de éppen akkor állt meg az első rendőr kocsi.

Megérkeztek a mentők, mindenkit elláttak, Cerseit, Jaimet és Ramsayt kórházba szállították, a rendőrök, akiket Tyrion irányított a házhoz, pedig akit lehetett, kihallgattak. Sansát is röviden, de mivel látták, hogy milyen állapotban van, megkérték, hogy maradjon néhány napig a környéken, hogy másnap vagy harmadnap részletesen is ki tudják hallgatni. Jaime felajánlotta, hogy aludjanak a Baratheon házban, de a lány hallani sem akart róla, így inkább egy gyulai szállodába mentek.

*****

Amikor Sansa felébredt, minden rendben volt, még nem emlékezett semmire. A napsugarak csiklandozták az arcát, és érezte Sandort, akinek a teste ott volt mindenhol. A keze alatt, a feje alatt, a vállán, és a lábuk egymásba gabalyodva. Éppen úgy, mint azon a reggelen, amikor a koncert után nála aludt, és éppen úgy, ahogyan mindig is aludni szoktak. Aztán a férfi álmában megmozdította a karját, és az érintése nyomán a hátán lévő hurkák fájni kezdtek, ő pedig akaratlanul felszisszent, mire Sandor egyből felébredt, és aggódva nézett rá.
- Jaj, ne haragudj, nem akartam, hogy fájjon!
- Semmi baj - válaszolta Sansa, de ahogy megmozdult, megint húzódni kezdett a bőr, az arca pedig a fájdalom hatására eltorzult.
- Feküdj hasra - kérte Sandor -, lefújlak a sprayvel.
A lány engedelmesen a hasára feküdt, és türelmesen hagyta, hogy a férfi a hideg folyadékkal lepermetezze. Először kellemetlen volt, ahogy a felhólyagosodott bőrhöz ért, sőt, talán egy kicsit még csípte is, de ez hamar elmúlt, és utána már nagyon kellemes volt, mert finoman hűsítette. A szert az éjszaka kapta a mentősöktől, akik azt mondták, ettől majd jóval hamarabb meggyógyul a bőre.

- Sajnálom, hogy nem öltem meg azt a férget az éjjel, de féltem, nehogy téged találjalak el - morgott Sandor.
- Még csak az kellett volna, most főhetne a fejünk - mondta Sansa -, nem érdemelné meg, hogy miatta esetleg lecsukjanak.
- Remélem, jó néhány évet fog kapni az a barom!
- Megölte Joffreyt, és két embert is meglőtt, már ha egyáltalán Cersei életben marad - sóhajtott Sansa. - Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél!
- Igazából talán már hamarabb is odaérhettünk volna, de későn láttam meg az üzeneted - válaszolta Sandor restelkedve.
- Itt vagyok, és ezt neked köszönhetem - nézett rá Sansa.

Sandor melléfeküdt, és úgy nézett rá oldalról.
- Sokszor megütött? - kérdezte a lányt csendesen.
- Nem, igazából csak kétszer - Sansa tétovázott kicsit, aztán szégyenkezve folytatta -, de egyszer gumibottal, egyszer pedig korbáccsal.
A férfi arca vörös lett a tehetetlen dühtől.
- De legalább te kaptad a kevesebbet! - mondta, mintegy önmaga nyugtatására.
Mikor meglátta a lány kérdő tekintetét, folytatta: - Legalábbis Joffreyhoz képest, mert őt jól helyben hagyta mielőtt megölte.

Sansa elpirult. Nagyon kellemetlenül érezte magát, és már nem a háta miatt.
- Azt hiszem, véletlenül ölte meg - mondta halkan -, és valójában Joffreyt én vertem meg.
- Micsoda? - hitetlenkedett Sandor.
- Igen. Muszáj volt, mert azzal fenyegetett, hogy ha nem én teszem meg, akkor Joffreyt eloldozza, és engem kötöz ki a helyére. Nem mertem megkockáztatni, mert amikor vonakodtam, ezeket - mutatott kezével a hátára - akkor csinálta.
- Veled verette meg? - Sandor még nem tért magához.
- Igen. Azt hiszem, hogy élvezte. Határozottan úgy éreztem az éjjel, hogy szadista. Tudod, mikor odaértünk, előbb el kellett mesélnem a házasságunkat, de abból is csak az erőszakos részletek érdekelték - töprengett Sansa.

Sandor egy darabig hallgatott, Sansa pedig félt, hogy a férfi esetleg csalódott benne, amiért ilyen erőszakos dolgot csinált.
- Nagyot csalódtál bennem? - kérdezte aggódva.
- Miért? - lepődött meg Sandor.
- Amiért képes voltam Joffreyt annyira megverni - mondta halkan.
A férfi komolyan nézett rá.
- Ha nem azért verted volna meg, mert kényszerítettek, akkor sem csalódtam volna benned, azok után, ami művelt veled.
- De, az az igazság, hogy az elején, amikor még csak kézzel kellett neki pofonokat adnom, még jól esett. Csak azután éreztem helytelennek, amikor a botot a kezembe adta.
- A fenébe is, még csodálkozol rajta? Hosszú ideig tűrted, hogy ő tegyen veled ettől sokkal rosszabb dolgokat, természetes, hogy feszültség gyűlt benned, és hogy vissza akartál adni belőle. Ne tegyél emiatt szemrehányást magadnak!
Sansa fellélegzett. Ha Sandor nem ítéli el amiatt, amit tett, akkor talán minden rendben.

- A kazettákat miért kellett eltennem? - kérdezte Sandor rövid csend után.
- Ramsay felvette az egészet. Azt, amikor elmondtam a házasságunk mocskos részleteit, azt, amikor vernem kellett Joffreyt. De ezeken kívül az is rajta van, hogy ezt az egészet miért csinálta.
- Miért? Nem a cikk volt az oka?
- Nem, adatokat gyűjtött, amikkel Tywin Lannistert zsarolhatja, hogy az támogassa az apját, Roose Boltont, aki politikai pályára akar lépni.
- Az apja tudott erről?
- Nem, de Ramsay úgy gondolta, hogy ha az apja politikus lesz, akkor ő a helyére kerülhet a kiadónál.
- Hm, ennek már több értelme van, mint annak, hogy egy egyszerű cikkért kövessen el ilyen dolgokat - gondolkodott hangosan Sandor.

Sansa is tépelődött, mert volt egy dolog, amit nem mondott el Sandornak, és ami miatt beszélnie kell Jaimevel, de akkor eszébe jutott még valami.
- Egyébként azt is mondta, hogy adót csalnak.
- Micsoda? - vált éberré hirtelen a férfi.
- Ramsay mondta - vont vállat Sansa -, hogy te is könnyen rájöhetnél, ha az itteni NAV-nál dolgoznál.
- Aha, lehet a körmükre kéne nézni a megyei kollégáknak?
Sansa magában mosolyogva figyelte, ahogy Sandor arckifejezése megváltozik. Olyan volt, mint egy véreb, ami szagot fogott.

A férfi még reggel nyolckor kért a főnökétől a hétre rendkívüli szabadságot, és aztán megbeszélte Jorah-val a történteket. Már jócskán benne jártak a délelőttben, úgyhogy telefonálgatni kezdett - közben Sansától a cég adatait megkérdezte -, hogy a kollégái utána járjanak az ügynek.
- Azt hittem, saját kézbe veszed a dolgot - mondta meglepődve Sansa.
- Nem akarok belekeveredni - válaszolta Sandor rövid gondolkodás után. - Nem szeretném, ha a veled való kapcsolatom támadási felületet adhatna. Mégiscsak a volt férjedhez közeli cég. Meg aztán, most nem is akarok ezzel foglalkozni, ha már szabadságon vagyok.


*****

Nincs többé. Furcsa volt az üresség, amit érzett, vagy inkább nem érzett. Jaime az ikertestvérére gondolt, akivel mindig különleges kapcsolatban álltak. Már gyermekkorukban is félszavakból megértették egymást. Neki nem volt igazi fiú barátja, és Cerseinek sem volt bizalmas barátnője. Nem volt rájuk szükségük, mert ott voltak egymásnak ők.
Ó, a boldog gyermekkor! Mikor a tavon kavicsokkal kacsáztak, vagy amikor a nagy almafa hatalmas, oldalra hajló ágán ültek nyaranta. Amikor még azt hitte, a testvére a világon a legjobb barátja.
Mikor tinik voltak, akkor látta először Cerseit meztelenül. Véletlenül látta meg, amikor kopogtatás nélkül nyitott be a szobájába. Nem akart ő semmi rosszat, máskor is így jártak be egymáshoz, de a testvére éppen azelőtt jött a fürdőszobából, és ő ezt nem tudta. Benyitott, aztán csak állt dermedten az ajtóban. Cersei pedig nem kezdte el takargatni magát, nem ijedt meg, hanem felé fordult, és hagyta, hogy nézze. Ő pedig csak nézte, és egy tizenhat éves fiú minden vágyával kívánta a húgát. Érezte a sürgető vágyat az ágyékában, aztán kirohant a fürdőszobába, és életében akkor elégítette ki magát először, közben pedig a húgára gondolt.
Nem csak akkor, máskor is mindig rá gondolt, és egy idő után rájött, hogy szerelmes. Szerelmes a saját testvérébe. Általában szégyenteljesnek, és undorítónak gondolta, hogy ilyen vágyat érez a húga iránt, de néha annyira természetesnek érezte, mint levegőt venni. De bűn volt, és két hosszú, nehéz év után, a gimnázium végeztével elment főiskolára, hogy ne is lássa Cerseit.
Elment, és mire legközelebb visszajött, a testvére menyasszony volt. A menyasszonya Robert Baratheonnak. Soha nem érezte még annyira szerencsétlennek magát. Cersei fájdalmasan gyönyörű volt, szebb, mint amilyennek az emlékezetében élt. Hosszú, szőke haja aranylott a napfényben, és amikor ránevetett, csilingelt a hangja. Robert Baratheon pedig magas volt, sötét és délceg, bár már akkor sem vetette meg az alkoholt. Barátságosan veregette őt hátba, és nagy hangon kérdezgette mindenféléről.

Ha addig gyötrelmesnek érezte az életét, az semmi sem volt ahhoz képest, ami utána következett. Maga volt a pokol, látni, ahogy Robert megcsókolja Cerseit, vagy végigsimított a fenekén, ahogyan mustrája az alakját.
Az esküvőt nyáron tartották, az első egyetemi éve után. Csoda volt, hogy nem bukott meg, mert a gondolataiba minduntalan az a látvány tódult, ahogyan Robert csókolta Cerseit.
A lakodalomban igazi vidéki szokás szerint, menyasszonyszöktetés volt. A vőfély úgy rendezte, hogy neki kellett megszöktetni a húgát, azt mondta, egy óra múlva vigye vissza.
- Van egy óránk. Hová szeretnél menni? - kérdezte Cerseit.
- Menjünk haza, jó? - nézett rá kérlelő szemekkel a lány.

Segített beszállni neki a nagy ruhájával az autóba, némán ültek egymás mellett, és öt perc alatt otthon voltak. Az üres házban a nappaliba mentek, és Cersei ránézett.
- Segítenél kicipzárazni a hátát? Ki kéne mennem a mosdóba, de ettől a vacaktól nem tudok.
Jaime nyelt egyet, és bólintott. Mióta a húgára rányitott, alig beszéltek, és főleg nem ért hozzá. De most, most annyira közel volt hozzá! Ahogyan a cipzárhoz nyúlt, hozzáért a nyakához, és úgy érezte, a villám csapott belé. Akaratlanul is mélyet sóhajtott.

Ami utána következett, az hosszú-hosszú évekre meghatározta az életét.
Cersei kiment a fürdőszobába, és amikor visszajött, fehérneműben mellé ült a kanapéra, a szemébe nézett, és megcsókolta. Három éve vágyott erre a csókra, és most, hogy végre megkapta, már nem elégedett meg ennyivel, többet akart. Még utoljára megpróbált a józan esze fölé kerekedni, de akkor Cersei megszólalt:
- Hogyan lenne bűn, ha a másik feleddel vagy? Akarlak Jaime, és talán soha többé nem tehetjük meg azt, ami jár nekünk!
Talán a vacsora mellé elfogyasztott néhány pohár ital volt az oka, vagy az önmegtartóztatásban töltött évek miatt, de átölelte a húgát, és a magáévá tette.
Boldognak kellett volna lennie utána, de csak bűntudatot érzett, és undorodott saját magától.
Ennek soha többé nem szabad megtörténnie! - gondolta.

Azóta eltelt huszonöt év. Azt hitte, a vágyai kielégülése után majd enyhülni fog a Cersei iránt érzett szerelem, de inkább csak erősebbé vált. Mindent odaadott volna érte és a fiáért. Főleg amíg azt hitte, Joffrey az ő fia. Döbbenten meredt a csecsemőre, aki kilenc hónappal az esküvő után született, és aki mindenki szerint az édesanyja csodálatos szőke haját örökölte. Csak ő érezte úgy, hogy nemcsak az anyja, de az apja szőke haját is örökölte, és a gyanúja egy csapásra beigazolódott, amikor Cersei mosolyogva bólintott a szemében lévő, ki nem mondott kérdésre.
- Szia, keresztapa! - megnyomva a szó apa részét, és csak ő tudta, hogy valójában mire gondol.
- Én? - nyögte bizonytalanul.
- Igen! - nézett rá sugárzóan a húga. - Ugye, leszel a keresztapja a fiamnak?
Képtelen volt bármit is kinyögni, csak bólintott.

Ebben a hitben élt, és a maga módján boldog is volt. Soha többet nem ért Cerseihez, de gyakran látta őt is, és Joffreyt is. Nem tudott tőlük távol maradni, ezért inkább a főiskola után hazaköltözött, és apjuk cégénél kezdett el dolgozni. Csak egyszer hagyta ott őket, miután kiderült, hogy Cersei újból terhes lett. Igaz, a húga Robert felesége volt, mégis úgy érezte, őt csalta meg. Akkor lett katona, aztán kommandós. Egészen sokra vitte, de Cersei haza hívta. Hívta, hogy vigasztalja meg az iszákos Robert miatt, aki szinte megerőszakolta, így lett Tommen. És ő ment, mint mindig. Nem volt kit otthagynia, csak a munkáját, mert kizárólag alkalmi kapcsolatai voltak. Senki más nem kellett neki, csak Cersei.
Sosem kérdőjelezte meg, hogy Joff az ő fia-e? Ahogyan viselkedett, éppenséggel tényleg olyan volt, mintha vérfertőző kapcsolatból született volna. Már gyereknek is erőszakos volt, de felnőttnek még rosszabb. A végén komolyan azt hitte, meg fogja ölni Sansát.
Aztán Robert meghalt, Cerseit pedig már nem annyira érdekelte, hogy mi van a testvérével.

Ami pedig néhány hónapja történt? Arra nincsenek szavak - merengett.
Joffrey azelőtt nem sokkal vált el, és amikor egy nap hazaért, Cersei részeg volt. Azt hitte, a fiúk miatt, amiért ilyen szörnyeteg lett. Gyorsan odalépett hozzá, de nem merte átkarolni, csak vigasztalni próbálta.
- Ne aggódj, minden rendbe jön!
- Ugyan, mi jönne rendbe, hiszen meghalt!
Akkor Cersei ránézett, és döbbenten látta a szemeiben ülő mélységes fájdalmat.
- Hiszen csak elváltak - nézett rá tétován.
- Elváltak - ismételte tompán a nő, mint aki nem érti, miről beszél.
Talán tényleg ez is volt a helyzet, mert egy pillanat múlva keserűen felnevetett.
- Ó, Jaime, te bolond! Nem érdekel, hogy Joff elvált-e, magasról teszek rá! Majd lesz neki másik. De nekem? Nekem lesz-e valaha olyan, akit annyira szerethetek, mint őt?
Jaime csak állt, és nem értette, hogy miért most, több mint egy évvel Robert halála után bukott ki ennyire Cersei, ráadásul neki mindig azt mondta, hogy csak kényszerből lett a felesége.

- Már éppen boldog lettem volna, és akkor meghal! Miért büntet engem az ég? - folytatta húga, aztán ránézett. - Talán miattad? Azért, amit veled tettem?
- Mit tettél velem? - értetlenkedett. - Talán valaki mást szeretsz?
- Sosem szerettem mást, csak őt! A fiam apját!
- De én... - kezdte volna, de Cersei közbe vágott.
- Nem! Még hogy te lennél az apja? Ugyan! Gondoskodtam arról, hogy ne legyek terhes, amikor hagytam, hogy végre, annyi év nyálcsorgatás után megdugj! Láttam, már azelőtt láttam a szemedben, hogy mit érzel, mielőtt rám nyitottál volna. Életemben nem nevettem annyit magamban, mint az alatt a három év alatt, amikor láttam, hogyan kínlódsz magadban. Tudtam, hogy ha engedek neked, akkor örökre magamhoz láncolhatlak, és amikor megláttad Joff szőke haját, és azt hitted, hogy a tiéd, akkor arra is rájöttem, hogyan tudlak manipulálni.

Jaime döbbenten állt, és nem tudta felfogni, amit hallott.
- De hát szerettél!
- Talán valaha igen. De mindig te voltál apánk kedvence! És miért? Egyszerűen, csak mert fiú lettél, aki tovább viheti a nevét. Hát én gondoskodtam róla, hogy ne kapja meg a hőn áhított unokát. Én sosem számítottam neki, csak te! - folytatta Cersei.
- Anyánk téged szeretett jobban - válaszolta halkan a férfi.
- Igen, de az az undok vakarcs Tyrion őt is elvette tőlem! Az apámnak meg csak annyit értem, hogy hozzáerőszakoljon Roberthez, pedig mennyit könyörögtem neki, hogy ne kelljen! Hogy mehessek ahhoz, akit szeretek, de nem engedte! Akkor megesküdtem, hogy nem kapja meg tőled az unokát. Igen, én beszéltem rá a vőfélyt, hogy te legyél, aki megszöktet a lakodalomból, mert tudtam, egy óra bőven elég lesz arra, hogy elcsábítsalak.
- De hogyan csináltad? Honnan tudod, hogy nem az enyém?
- Drága bátyám, a pesszáriumról még nem hallottál? Abban az időben három férfival közösültem, de csak egynek hagytam, hogy meg is termékenyítsen, és az nem te voltál, és nem is Robert.
- Ki volt az?
Cersei csak megrázta a fejét.
- Most már mindegy - mondta szomorúan, és otthagyta.

Jaime aznap este összepakolta a holmiját, és felment Budapestre Tyrionhoz. Cerseivel azóta sem beszélt, és már nem is fog, mert a kórteremben még most is ott lebegtek az orvos szomorú szavai: "A testvére belehalt a sérüléseibe".
Furcsa volt az üresség, amit érzett.