22. fejezet - Hosszú út

Sansa döbbenten meredt a képre, ami egyértelműen mai volt, hiszen sosem készült Theonnal közös fotó, ráadásul az a ruha volt Annán, amit reggel ráadott. Megnézte, hogy ki a küldő, és Theon látványa után már kicsit sem lepődött meg azon, hogy az MMS-t Ramsay küldte. Megérkezett a lift, de most már nem szállt be, hanem kinyitotta az ajtót, és visszament a lakásba. Harmadik próbálkozásra - mert a remegő kezével folyton mellényomott - felhívta Ramsayt.
- Szervusz, Sansa! - üdvözölte vidám hangon.
- A lányom! Mit akarsz a lányommal? - kérdezte Sansa kétségbeesetten.
- Nyugodj meg, semmit sem akarok a lányoddal. Igaz, hamarosan nálam lesz, de ez csak azért van, mert az édesanyja nem hajlandó szóba állni velem.
- De én... - kezdte volna a nő, de Ramsay belefojtotta a szót.
- Igen, tudom, még nem mondtál nemet. De a helyzet múlt hét óta megváltozott, és sajnos, nem volt más választásom, ha azt akartam, hogy ide gyere.
- De hová, és miért? - kérdezett közbe Sansa.
- Na, jó, ebből elég. Sansa, most jól figyelj, és ne szakíts állandóan félbe. Rendben?
- Igen - nyelt nagyot.

- Nos. A lányodat Békéscsabára hozzuk, neked kell érte eljönni. Ismered a környéket, úgyhogy tudod azt is, hogy Békéscsabáról Gyula felé van a körforgalomnál egy barkácsáruház. Tudod, melyikre gondolok, igaz?
- Igen - válaszolta Sansa, mert néhányszor korábban járt már benne.
- Az áruház parkolójának végében fogok állni, azzal a szürke Szedánnal, amit már láttál. Emlékszel rá, ugye?
- Igen, azt hiszem. Az, amiből Tyriont figyelted?
- Így van, okos lány! Jól vezetsz?
- Nem igazán.
- Akkor lássuk csak! Most nemsoká egy óra van, ötig kapsz időt, hogy odaérj. Ez elég bőven van szabva, úgyhogy ne késs el!
- Nem fogok, de kérlek, ne bántsd őt! - könyörgött a férfinak.
- Nem fogom bántani, de ehhez meg kell ígérned valamit.
- Bármit! - kapott a szalmaszálon.
- Mondtam már, hogy ne szólj közbe! Tehát, mostantól kezdve senkivel nem beszélhetsz, nem veheted fel a mobilod, ha hívnak, kivéve, ha én vagyok a hívó. Nem beszélhetsz a rendőrséggel, a bölcsődével és nem beszélhetsz sem a nagydarab pasiddal, sem a testvéreiddel, de legfőképpen nem a Lannisterekkel. Megértetted?
- Igen, megértettem - válaszolta Sansa.
- Még valami. Van ismerősöm a mobilszolgáltatódnál, aki figyelni fogja a hívásaidat, üzeneteidet. Ne próbálj becsapni, mert a lányod látja a kárát! - hangzott a fenyegetés.
- Értem - mondta Sansa.
- Most pedig igyekezz, mielőtt megérkeznének a rendőrök a bölcsődéből.
- Megyek.

Miután lerakta, Sansa a jogosítványát is bedobta a táskájába, mert a pénztárcája már benne volt. Tudta, hogy nem hívhatja fel Sandort, mert biztosra vette, hogy Ramsay valóban figyelteti a mobilját, de azt is tudta, hogy ha most odamegy úgy, hogy senki sem tudja, hova is ment, akkor semmi esélyük, sem neki, sem Annának. Próbált gondolkodni, amennyire csak tudott ebben a zaklatott lelkiállapotában, aztán fogott egy papírt, írt rá néhány sort, és összehajtotta. Bezárta a lakást, a lépcsőházban meghívta a liftet, és míg rá várt, rá kellett jönnie, hogy a küszöb miatt nem tudja a férfi ajtaja alatt bedugni a lapot. Amikor leért, senki sem volt az előtérben, ezért úgy tett, mintha megnézné a postaládáját, és igyekezett feltűnés nélkül bedugni a papírt Sandor ládájába.

Kiment a házból, és beült az autójába. Vett mobilon autópálya matricát, bár tudta, hogy nem az M5-ös autópálya, és aztán a 44-es út a legrövidebb, viszont azt az útvonalat nagyjából ismerte, ezért remélte, hogy nem téved el rajta. Ha most eltévedne, az katasztrófa lenne. Elindult, és ahogy elhagyta a házukat, a visszapillantóból meglátta az éppen az utcába behajtó rendőrautót. Legszívesebben azonnal visszafordult volna hozzájuk, de rettegett attól, hogy Annának baja eshet.

Amíg a városból ki nem ért, nem tudott gondolkodni, mert még az is nagy feladatnak bizonyult, hogy a vezetésre koncentráljon. Egyszer-kétszer rá is dudáltak, de végül sikerült épségben kijutnia az M5-ös kivezetőjére, onnan már csak követnie kellett az utat, és a táblákra, sebességre figyelni. Miután már az autópályán volt, kicsit fellélegezhetett, és megpróbált gondolkodni.

Mit akarhat Ramsay, és miért folyamodott ilyen drasztikus módszerhez? Mit keres Békéscsabán, és miért kell neki is odamenni? Egymást kergették a fejében a kérdések és a gondolatok, de a megoldást nem találta. Azt persze nem tudhatta, hogy Ramsay mit tervez, de ha képes volt Annát elrabolni a bölcsődéből, akkor mindenre elszánt lehet. Nem valószínű, hogy csak az a nyomorult interjú lehet az oka, de mi mást akarhatna tőle? Túl fogja vajon élni ezt az egészet?
Aztán azon gondolkodott, hogy jól tette-e, hogy Sandort is belekeverte? A fő ok, amiért írt neki, az az volt, hogy a férfi korábban megígértette vele, hogy szól, ha bajba kerül, ráadásul nemcsak róla volt most szó, hanem Annáról is. Bár féltette Sandort, nem akarta megszegni a neki tett ígéretét, és remélte, hogy majd követi a levélben leírtakat, mert akkor talán tud nekik segíteni, és minden rendben lesz. De mi van, ha nem nyitja ki a postaládáját, vagy a többi levél között nem nézi meg az ő papírját, esetleg reklámnak hiszi, és olvasás nélkül kidobja?

Hirtelen villogó lámpákat vett észre maga előtt, ezért lelassított, még éppen időben, hogy meg tudjon állni a kocsisor mögött. Már öt perce álltak, és még semmi sem történt, a motort is leállította, és kétségbeesésében a kormányon dobolt az ujjaival. Egyre idegesebb lett, mert fogalma sem volt, hogy mi történhetett, és meddig állnak még. Ráadásul, közben kétszer is keresték a bölcsődéből, de persze nem vette fel, mert Ramsay megtiltotta. Azt úgyis tudta, hogy Annát nem találhatták meg, mert Anna valahol előtte halad az úton Theonnal, ha egyáltalán ezen az útvonalon jönnek. Végül, tíz perc után elindult a sor, de akkor is csak lépésben haladtak. Már három kilométert tett meg egyesben, és kétszer lefullasztotta az autót, mire gyorsabban kezdtek haladni, de akkor is csak harmincöt volt a legtöbb, amit a kilométeróra mutatott, és egy idő után elfogyott a két sor, mindenki átsorolt az ő sávjába. Tíz perc múlva elhaladtak egy teherautó, és néhány munkás mellett, akik akkor pakolták ki a terelést jelző narancssárga babákat, táblákat. Ezután hamarosan megszűnt a forgalmi akadály, végre haladhatott tovább.

Viszont ez a torlódás elég sok időt vett igénybe, ezért kénytelen volt kihasználni, hogy autópályán van, gázt adott, és az addigi száztízről százharmincra gyorsult. Nem szeretett túl gyorsan vezetni, főleg nem ilyen állapotban, amikor nem tud száz százalékosan a forgalomra figyelni, de kénytelen volt, ha oda akart érni a megbeszélt helyre, márpedig Anna miatt oda kellett érnie. Ráadásul látta, hogy útközben tankolnia kell, mert a kijelző szerint negyedtanknyi benzine sincs, pedig legalább egy fél tank kellene. A továbbiakban elég jól haladt, úgyhogy amikor lehajtott az autópályáról, rögtön betért az ott lévő benzinkútra.
Megtankolta az autót, aztán bement a shopba fizetni. Vett egy üveg vizet is, mert szomjas volt, aztán beállt a sorba. Ketten fizettek előtte, és legszívesebben rákiáltott volna az éppen kasszánál lévő nagydarab, kopasz férfira, aki valamilyen pontgyűjtős akció miatt balhézott. De nem mert rászólni, inkább idegességében a pult környékét nézegette, és akkor meglátott valamit, amiről egy pár hete nézett film jutott az eszébe. A filmben egy gyilkost kerestek, de nem tudtak a nyomára jutni, mert mindig más telefonszámról hívta az áldozatait.

Hirtelen rájött, talán neki is ezt kellene tennie, úgyhogy kiválasztott egy egyszerűnek tűnő, olcsó, feltöltő kártyás készüléket, és vett belőle kettőt, addigra éppen sorra is került.
- Kávé, vagy más egyéb? - kérdezte a kutas.
- Nem, köszönöm - válaszolta, és arra gondolt, más sem hiányozna, mint a kávé, valószínűleg így is az egekben van a vérnyomása.
- Pontokat gyűjti? - kérdezte még az eladó, és nem tehetett róla, de hisztérikus nevetésben tört ki, csak a fejével intett nemet.
- Kártya, vagy készpénz?
Erre viszont elmúlt a nevethetnékje, mert nem akarta kártyával fizetni az egészet, félt attól, hogy Ramsay azt is tudja ellenőrizni, viszont az összes nála lévő pénzt sem akarta elkölteni.
- A benzint kártyával, a többit készpénzben - mondta, miután átgondolta a helyzetet.

Fizetett, aztán beült az autóba, és hátra gurult a shop mögött lévő parkolóba. Kibontotta az egyik telefonos dobozt, behelyezte a kártyát, és miután eredménytelenül próbálta bekapcsolni, rájött, hogy előbb töltenie kell a telefont. Szerencsére volt autós töltője, így bedugta, és elindult. Ment tovább, és amikor Cserkeszőlőre ért, beállt a fürdővel szembeni lakópark parkolójába, és hívni kezdte Sandort, de nem volt szerencséje, mert a férfi nem vette fel.
Továbbhajtott, és közben azon gondolkodott, mit csináljon, ha Sandor a következő alkalommal sem veszi fel? Akkor írnia kell egy SMS-t neki, úgyhogy azon kezdett el töprengeni, mi legyen az üzenetben? Muszáj volt ezzel elfoglalnia magát, mert úgy érezte, ha a kislányán kezd el gondolkodni, akkor azonnal kiborul.

Ment tovább, kerülgette a lassabban haladó teherautókat, felváltva aggodalmaskodott a lányárért, és gondolkodott, mit írjon Sandornak, ha ismét nem sikerül vele beszélni. Legközelebb Szarvason állt meg, mert onnan már nincs egy óra sem a megbeszélt hely. Az egyik áruház előtt parkolt le, és próbálta ismét Sandort hívni. Semmi. Gondolni sem akart arra, hogy a férfinak baja esett, azt mondogatta magának, hogy talán csak nincs hang a mobilján. Nem tudta, hogy a férfi mennyire használja a munkahelyén a privát telefonját, mert nem szokták egymást túl sűrűn hívogatni, hiszen egymás mellett, vagy még inkább együtt éltek.

Három sikertelen hívás után megírta az üzenetet. Mielőtt a küldés gombra nyomott volna, újra átolvasta. Arra gondolt, vajon látja-e még a férfit valaha?
"Nagyon szeretlek" - írta még az üzenet végére, mert talán sohasem mondhatja már Sandornak, és szerette volna, hogyha tényleg így van, akkor ezek legyenek az utolsó szavai a férfi felé.
Elküldte az üzenetet, letörölte a könnyeit, és továbbindult.

Negyed ötkor érkezett meg Békéscsabára, behajtott a Szarvasi úton lévő bevásárlóközpont parkolójába. Elégedetten látta, hogy közben teljesen feltöltődött a mobil, kikapcsolta, aztán kivette a Sandor hívásához használt kártyát, és belerakta a másik újonnan vett mobilhoz kapottat. Ismét bekapcsolta, levette a hangot, aztán még beállította Sandor számát a gyorshívásokhoz, aztán betette a táskája belső zsebének kis rekeszébe. A másik mobilt, és a használt kártyát kidobta egy kukába, nagy levegőt vett, és tovább indult. Át sem igazán gondolta, hogy mi az értelme annak, amit tesz, inkább csak gépiesen cselekedett. Még éppen elég ideje maradt, hogy eljusson a barkácsáruházig.

Öt előtt tíz perccel érkezett a megbeszélt helyre, és azonnal megismerte a szürke autót, de ha már el is felejtette volna, a hanyagul nekitámaszkodó férfit nem téveszthette volna el. Mikor kiszállt az autójából, Ramsay vidáman indult felé, és közben olyan hangsúllyal üdvözölte, mint egy régi barátot:
- Szia, Sansa!

*****

- Hogyan telt a hétvége? - kérdezte Sandor Jorah-tól kilenc óra körül, mert a kollégája úgy nézett ki, mintha semmit sem aludt volna. Egyfolytában ásítozott, és a szemét dörzsölte.
- Köszönöm, végül is jól.
- Végül is? - kérdezett vissza. Brienne és Lysa éppen kinn voltak, úgyhogy tudtak néhány szót beszélgetni.
- Tegnap találkoztam egy lánnyal, akivel már korábban is összefutottunk.
Sandor elmosolyodott.
Szóval, Jorah megint felszedett egy nőt. A barátjának sűrűn voltak nőügyei, és ő mindig csodálta emiatt, de sosem irigyelte, mert tudta, hogy bármennyi nőt is kapott meg Jorah, igazából egyik sem érdekelte. Talán amiatt a régi szerelem miatt, akit egyszer említett.
- Hosszú volt az éjszaka? - kérdezte.
- Szinte semmit sem aludtam, de nem panaszkodhatom. Ez a lány egészen kivételes.
- Fiatal?
- Eléggé, miért gondolod?
- Csak abból, hogy lányként emlegeted - vonta fel a vállát Sandor.
Akkor visszajött a két kolléganőjük, leültek az asztalukhoz, és Lysa azt mondta:
- Két órakor megbeszélés lesz a nagy tárgyalóban.
- Kiknek? - kérdezte Jorah kis kétségbeeséssel a hangjában.
- Az egész osztályunknak - közölte a nő.

Ebéd után a megbeszélésre készülődtek, és Sandor keresni kezdte az új telefonját, hogy ha unatkozna közben, akkor tudjon rajta játszani, vagy ilyesmi, úgysem ismeri még teljesen, mert nemrég vásárolta, miután a régit széttörte. A megbeszélések általában unalmasan teltek, a főnök kiállt eléjük, és elmondta, amit akart, majd a végén megkérdezte, van-e kérdés? Más osztályoknak nem volt ilyen sűrűn megbeszélés tartva, nekik is valószínűleg csak azért, mert a főnökük egykor gimnáziumban tanított, és imádta hallani a saját hangját.
Pechjére nem találta a telefonját, és akkor jutott eszébe, hogy reggel, amikor Sansától hazament ruháért, magával vitte a lakásába, ott lerakta a konyhában, és utána ott is maradt.
A fenébe - gondolta -, most unatkozhatom végig az egész értekezletet.

A megbeszélés a szokásos volt, vagyis semmi értelme sem volt ott ülni. A főnöke nagy hévvel beszélt, magyarázott. Az osztályukon nagyjából harmincan vannak, de most a szabadságok miatt körülbelül húszan voltak ott. Mindenki próbált úgy tenni, mintha érdekelné a dolog, de egyedül Lysa volt az, akit valóban érdekelt is, bár talán ő is csak nyalizásból jegyzetelt le minden szót. Nem is volt értelme írni, mert másnap mindig meg szokták kapni e-mailben az anyagot.
Sandor jobb híján nézelődött. Lysa jegyzetelt, néha fontoskodóan bólogatott. Haragudott rájuk, mert nem akartak az első sorban ülni, de arra fogták, ha ők ülnek elől, akkor nem látnak tőlük a többiek. Lysát megkérték, hogy üljön előre, és jegyzeteljen, aztán ők meg beültek hátra. Na persze, így sem tudtak észrevétlenek maradni, mivel bármennyire húzták össze magukat, egy fejjel magasabbak maradtak.

Brienne udvariasan figyelt, de néha lenézett a kezében tartott telefonjára, valakivel Messengeren beszélgetett, és időnként megrándult az arca a visszafojtott nevetéstől. Lehet, hogy Jaimevel csetel? Úgy tudta, találkozgatnak, tehát elképzelhető.
Jorah próbált nyitott szemmel aludni, de néha nem sikerült a mutatvány, mert egy-egy pislogás túl hosszú ideig tartott, olyankor Sandor megbökte, hogy fel ne horkantson.
A megbeszélésnek majdnem négy órakor lett vége, ezért amint visszamentek az irodába, készülődni kezdtek haza.
- Megiszunk valahol egy sört? - kérdezte Jorah-t, mert érdekelte volna a barátja beszámolója az új csajáról.
- Azt hiszem, inkább elhalasztanám, muszáj aludnom, nem bírom már úgy az éjszakázást - válaszolta Jorah mosolyogva.
- Jól van, öreg barátom, akkor majd csütörtökön beszélgetünk - nevetett Sandor.

Jókedvűen tartott hazafelé, a ház előtt ránézett a játszótérre, de Sansa és Anna nem volt ott, úgyhogy hátra ment az autójához, kivette a csomagtartóból a nemrég benne maradt ruháját, aztán bement a házba. Éppen lent volt a lift, ezért gyorsan beszállt, és felment a tizedikre. Becsengetett Sansához, de nem nyitott ajtót.
Biztosan sétálni vannak - gondolta, és hazament.
Otthon átöltözött, bedobta a ruháit a mosógépbe, aztán ledőlt a kanapéra, hiszen a hétvégén ő sem aludta ki magát. Egy keveset sikerült is elszundítania, mert amikor az órára nézett, fél nyolcat mutatott. Furcsállotta, hogy Sansáék még nem jelentkeztek nála, de arra gondolt, hogy talán csak sokáig sétálnak. Közben leállt a mosógép, úgyhogy átpakolta a tiszta ruhát a szárítógépbe.
Iszom egy sört, aztán talán meg kellene próbálkoznom a könyvem folytatásával - gondolta, és kiment a konyhába.
Kivett egy sört a hűtőszekrényből, és amikor a bontót keresgélte a fiókban, akkor látta meg a telefonját, amin villogott az üzenetjelző led.
Na, nézzük csak - emelte fel a készüléket. Volt jó néhány nem fogadott hívás, ugyanattól az ismeretlen számtól, és egy üzenet. Megnyitotta, aztán döbbenten olvasta:

Sandor! Ramsay elrabolta Annát. Nekem kell érte mennem, öt órára. A postaládádba tettem egy levelet, kérlek, olvasd el, abban leírtam, amit tudtam. Ezen a számon nem tudsz többet elérni, csak azért vettem, hogy elküldjem ezt az üzenetet, mert Ramsay figyelteti a hívásaimat. Nagyon szeretlek, Sansa!