Hermione Granger és az eltűnt bájitalmester - 07. Ismerkedés

07. fejezet - Ismerkedés


     Úszás és reggeli után Hermione vásárolt egy Egerről szóló könyvecskét a szálloda ajándékshopjában, és ezzel felfegyverkezve indult városnézésre. Úgy döntött, ha már délutánig nincs semmi dolga, legalább kihasználja ezt a szabad délelőttöt. Az útikönyv tanácsára először a vár felé indult. A patak partján sétálva hallgatta a víz csobogását, és a méhek zümmögését. Meleg nyári napnak ígérkezett, a levegő alig mozdult, és Hermione rájött, hogy talán életében először tapasztalja meg ezt az időjárást. Angliában ritkán kúszik a hőmérő higanyszála huszonöt fok fölé, itt pedig már a harmincat is meghaladta, pedig még csak délelőtt volt. Szerencsére a város bővelkedett enyhülést adó fákban, és dús lombkoronájuk megvédte a napsugaraktól.

A várhoz érkezve először a föld alatti kazamatákat nézte meg, ahol sikerült csatlakoznia egy angol nyelvű csoporthoz, és így sok érdekességet megtudott. A kellemes hűvös után szinte mellbe vágta a hőség, amikor újra a felszínre ért. Ezek után a várfalak mentén sétált, és onnan nézelődött. Szinte az egész várost belátta, de hamarosan csak arra felé figyelt, ahol az Apothecát sejtette. Egyre csak a tegnap látott férfi járt az eszében, és azon tűnődött, vajon tényleg Pitont találta-e meg? Még mindig nem volt benne biztos, pedig éjjel is elég sokat gondolkodott rajta. Voltak ugyan erre utaló jelek, de arra is, hogy talán téved.
Kedvetlenül jött rá, hogy Harry és Shacklebolt korántsem készítették fel minden eshetőségre. Azt persze mondták, hogy ha lehet, akkor ne fedje fel rögtön a kilétét, és próbálja inkább észrevétlenül kideríteni a professzor hollétét, de arra talán ők sem gondoltak, hogy Piton esetleg elváltoztatta magát. Már ha tényleg így van, és igaz a sejtése. Természetesen az is előfordulhat, hogy az eladó egy mugli, az egykori tanár pedig nem is Egerben, hanem Budapesten él. Sőt, az is elképzelhető, hogy Kígyósi Péter valóban Perselus Piton álnéven, de nem vele találkozott előző nap. Vajon miből fogja ezt megtudni? Azt nem teheti, hogy egyszerűen megkérdezi a férfit, mivel magyarázza ki magát, ha téved? Egyáltalán, elárulná-e neki Piton, ha tényleg ő az? Biztosan nem véletlenül fordított hátat a varázslótársadalomnak, akár le is tagadhatná magát!
Tűnődéséből egy mugli család riasztotta fel, nevetgélve mentek el mellette. Két kisfiú szaladt elől, hogy mielőbb a játszótérre érjenek, kezükben egy-egy lufiból hajtogatott kard, a szülők pedig kézen fogva sétáltak utánuk.
Hermione szíve belesajdult a látványba. Talán már nekik is lenne gyermekük. Persze nem ilyen szőke, hanem lángvörös, mint az összes Weasley. Biztosan nagyon vidáman élnénk – gondolta, aztán hirtelen lelkiismeret furdalása támadt. Mióta megtudta, hogy milyen feladatot bízott rá Shacklebolt, alig jutott eszébe Ron. Sőt, mióta itt van Magyarországon, voltak napok, amikor egyáltalán nem is gondolt rá. Valójában most sokkal jobban érzi magát, mint a fiú halála óta bármikor, és egy kicsit nem tudott mit kezdeni ezzel. Hiszen már annyira megszokta az örökös szomorúságot, hogy most inkább siváran érezte magát. Tudta, hogy kezd gyógyulni a lelkét ért óriási sérülés, de nem volt benne biztos, hogy örülhet neki. Ronra gondolt, és újra azt a mély szomorúságot akarta átélni, de már nem tudta. Csak az üresség volt.
Az élet megy tovább.

Sóhajtva vetett még egy pillantást a kis családra, aztán elindult, hogy felfedezze a további kiállításokat.


Miután kijött a várból, elfogyasztott egy könnyű ebédet a közeli bisztróban. Kellemes hely volt, a kerthelyiségben apró vízimalom dolgozott, ami nemcsak hangulatosnak bizonyult, de valamennyire a levegőt is hűtötte. Az ételek ízletesek voltak, a kiszolgálás figyelmes. Ezután elindult a szépségszalonba, ahol szerencsére ott volt a tegnapi két lány, akik sikeresen abszolválták az előző napi kinézetét. Az átváltozott külsejével felvértezve indult az Apotheca felé.



     Az üzletben csend, gyógynövény illat és jóleső hűvös uralkodott. Hermione zavarban volt, bár úgy gondolta, ez azért lehet, mert éppen valaki másnak adja ki magát.
– Jó napot! – üdvözölte dallamos, mély hangján a férfi, mire a lány még inkább feszengett.
– Szép napot! – válaszolta, és akaratlanul is mosolyra húzódtak az ajkai.
– Elkészítettem önnek a szert, azonnal hozom – mondta az eladó, és hátra ment egy belső helyiségbe.

A boszorkány kihasználta az alkalmat, hogy alaposan szemügyre vegye a boltot, mivel előző nap nem nyílt rá lehetősége. Ízlésesen, igaz, kissé ódivatúan volt berendezve, de talán ez – az üzlet jellegéből adódóan – még jót is tett neki. Egyszerű, masszív szekrények polcain sorakoztak a különböző készítmények, mind takaros rendben, kézzel megírt címkékkel ellátva. Hermione közelebb ment az egyikhez, hogy jobban megnézhesse, és a határozott, lendületes vonalvezetés láttán elégedetten bólintott. Eléggé hasonlított egykori tanára írásához. Az észrevételt rátette a képzeletbeli mérlegének Piton feliratú serpenyőjébe.
– Nem valószínű, hogy önnek szüksége lenne rá, a férfierő fokozására szolgál – hangzott fel az eladó hangja közvetlenül mögüle.
Hermione ijedtében gyorsan megpördült, hogy azután egyből a férfi mellkasával találja szembe magát. Zavartan meredt a fekete ing legfelső gombja fölött kilátszó fehér bőrre. Olyan sima volt, hogy legszívesebben megérintette volna.
Hogy juthat ilyesmi az eszembe? – gondolta saját magától megrémülve, és hátrálni kezdett, de nekiütközött valaminek, ami megbillent, majd néhány másodperc múlva tégelyek gurultak a földön szerteszét.
– Sajnálom, ne haragudjon – motyogta. Leguggolt és szedegetni kezdte a kenőcsöket.
A férfi is mellé hajolt, hogy segítsen.
– Semmi baj! – válaszolta, de mikor végeztek, felmutatott két dobozkát. – Ezek eltörtek!
Az eladó nem tűnt dühösnek, Hermione mégis tördelni kezdte a kezét.
– Bocsásson meg, természetesen kifizetem őket – mondta, de a férfi csak a fejét ingatta.
– Sajnos ezek nem voltak eladóak, így az értéküket sem tudom meghatározni!
– Ó! De akkor hogyan… – kezdte, de nem tudta mivel folytassa. Tanácstalanul bámult a férfira, és az orra megtelt a belőle áradó gyógynövények érzéki illatával.
– Mi lenne, ha cserébe eljönne velem ma vacsorázni? – kérdezte az eladó.
– Én… – Tiltakozni akart, nemet mondani, ahogyan mindig is szokott az utóbbi időben. De nem tudott. El akart menni vacsorázni ezzel a férfival, bárki legyen is.
Különben is, talán sikerül megtudnom, hogy Piton-e? – jött rá arra, hogy tulajdonképpen kapóra jön az alkalom.
– Rendben – mosolygott az eladóra.
– Akkor este hétkor várom a vár melletti Magnólia étteremben. Kígyósi Péter néven foglalok asztalt – nyújtotta az eladó a kezét.
Hermione elfogadta a hűvös, erős kézfogást, miközben rémülten jött rá, hogy újabb hibát követett el, hiszen most neki is be kellene mutatkoznia.
– Katherine Stanfield, Kate – mondta gyorsan egy régi mugli osztálytársa nevét.
Végre újabb vevők érkeztek, így Hermione kifizette a neki készült keveréket, és elment.

     Már az utcán volt, amikor észrevette, hogy az egész teste pattanásig feszült. Elhagyta az Apotheca utcáját, és leült egy cukrászdában. Kért egy fagylaltkelyhet, ami jólesőn hűtötte le megtépázott idegeit.
Vacsorázni megy egy idegen férfival. Persze lehet, hogy annyira nem is idegen, de ez a tény egyáltalán nem nyugtatta meg, sőt. Mi van, ha Kígyósi Péter és Perselus Piton ugyanaz a személy? Nem tudta elképzelni, hogy valaha is randevú-szerű helyzetbe keveredjen a bájitaltan tanárral. Sosem kedvelte túlzottan, és egyébként is sokkal öregebb nála. Legalábbis gyermekkorában még így gondolta, de aztán rájött, hogy valójában Piton még fiatal ember volt, amikor elkezdte tanítani, és a halálakor sem volt még idős. Mármint, ha tényleg meghalt volna – javította ki magát. Nem is a kora lenne zavaró tényező, hanem az, hogy a tanár mogorva, félelmet keltő személyiség volt. Persze, azóta már nagyon sok mindent megtudott róla, és az okairól, talán valahol meg is értette, de azért még mindig nehezen képzelte volna el, hogy együtt vacsoráznak gyertyafény mellett.
Ez volt a legnagyobb különbség Perselus Piton és Kígyósi Péter között. Hogy amíg az előzővel lehetetlennek tűnt egy találka, addig az utóbbival természetes volt. Az Apotheca tulajdonosa, bár nem volt különösebb férfiszépség, mégis sármos volt, és a kora ellenére úgy vonzotta, mint egy mágnes. Egyáltalán nem volt zavaró a közöttük lévő korkülönbség. Amikor ott állt közvetlenül előtte, beszívta a belőle áradó kellemes gyógynövény illatot, és közelről látta a bőrét, olyat érzett, mint már nagyon rég. Meg akarta érinteni. Sőt, az igazán ijesztő az volt, hogy azt is vágyta, a férfi tenyere simítson végig az ő meztelen hátán.
Talán már túl régen volt jelen az életemben a szex – gondolta szomorúan, a fagyi kanalazgatása közben. Utoljára Ronnal volt együtt, és annak nemsokára két éve. Nem csoda, ha a teste követelőzni kezdett, hiszen még fiatal ehhez az önmegtartóztató életmódhoz.

Nem is tudta, minek örülne jobban? Ha kiderülne, hogy Kígyósi Péter valójában Piton, és akkor nem kellene tovább keresnie, vagy ha az eladó tényleg mugli, és akkor viszont lehetne közöttük akár több is. De mi lenne az a több? – morfondírozott.

– Kér még valamit, hölgyem? – kérdezte a pincér, és elvette az üres fagylaltos kelyhet.
– Nem, köszönöm! – válaszolta, aztán fizetett és elment.
A szállodai szobájában töprengve állt meg a szekrénye előtt. Volt még néhány órája estig, addig ki kell választania, hogy mit vegyen fel. Legszívesebben átment volna a strandra, hogy ússzon egyet, mert jól esett volna ebben a forróságban, de inkább a légkondicionáló távirányítójáért nyúlt, mert tudta, ha a haja vizes lesz, akkor oda a kivasalt frizurája, ráadásul ezt a sminket sem tudná elkészíteni.
Kivette az egyik Győrben vásárolt ruhát, azután ledőlt az ágyra, élvezte a hűvöst, és próbált kitalálni magának egy másik életet, amit előadhat egy muglival való beszélgetés során.

***

     Perselus Piton – jelenleg Kígyósi Péter – amikor az öt óra elérkezett, bezárta az üzletet, és a pincébe indult. Ilyenkor néha elment úszni, de ma nem akart elkésni az esti programjáról, ezért inkább gyorsan elkészített néhány keveréket, amikből már fogyatkozott a készlet. Mindet rutinból készítette, tehát volt ideje mellette gondolkodni. Amint délután volt egy szabad perce, felhívta az éttermet, és megbeszélte velük az egyik félreeső asztal lefoglalását. A Magnóliával nem tévedhetett, mert a konyhája egészen kiváló, és bár a turista szezon kellős közepén általában nehéz szabad asztalt kapni, tudta, hogy ide bármikor mehet. A tulajdonos mindig tartott fenn helyet a személyes vendégeinek, és mivel Kígyósi Péter két éve megmentette a halálos beteg lánya életét, többször is biztosította már arról, hogy őt bármikor szeretettel fogadja.
Piton most először használta ki ezt a lehetőséget, mert ennél a nőnél biztosra akart menni. Volt ebben a lányban valami, ami nem hagyta nyugton. Talán az a leheletnyi szomorúság a szemében, ami délután egy pillanatra eltűnt, és helyében megjelent a vágy. Az egykori bájitaltan tanár érzékelte mindkettőt, de nem értette, miért kezdett utána rémülten hátrálni. Nála sokkal fiatalabb volt a lány, ez igaz, de annyira azért nem, hogy megijedjen a testiségtől, hiszen nagyjából huszonöt-huszonhét éves lehetett. De ami leginkább felkeltette a férfi érdeklődését, az az volt, hogy Katherine nyilvánvalóan titkolt valamit. Már ha egyáltalán így hívják, mert észrevette a rövid tétovázást a bemutatkozás előtt. Azt is látta, hogy a nagy meleg ellenére nem kevés sminket visel, és bár a kozmetika a mugli nők körében nagyon népszerű, úgy tűnt számára, hogy Kate valamit titkol vele. Ki akarta deríteni, hogy mi az, és éppen kapóra jött, hogy felborította az asztalkát. Míg segített összeszedni, észrevétlenül eltörhette azt a két üres tégelyt, hogy a lány ne utasíthassa vissza a vacsorára vonatkozó ajánlatát.

Mikor elkészült a munkájával, felment a lakásba, lezuhanyozott, azután felvett egy sötétkék inget, természetesen hosszú ujjút, mert még nem akarta, hogy a lány lássa a sötét jegyet. Olyan furcsán viselkedett, nem akarta vele megijeszteni.

     Pontosan hét órakor már az asztalánál ülve figyelte az étterembe belépő Katherine-t. Magában elismerően bólintott, mert szerette, ha egy nő pontos, de ezzel az erénnyel sajnos csak kevesen büszkélkedhettek. A legtöbben elkéstek, és még csak elnézést sem kértek miatta, hanem természetesnek vették.
El kellett ismernie, hogy ami az öltözködést illeti, a lánynak van ízlése. Egy nyakba kötős nyári ruhát viselt, ami a dekoltázsát ugyan takarta, de a formás karjait és vállát szabadon hagyta. A lenge anyag deréktól lefelé lágyan omlott, elérve azt, hogy minden egyes lépésnél körbetáncolja a lány csinos bokáját. Ha pedig mindez nem lett volna elég, a ruha zöld volt, mégpedig mardekárzöld, némi smaragd színnel vegyítve. Egyértelműen a legszebb nő volt, akivel Kígyósi Péter valaha együtt vacsorázott, és Perselus Piton is csak egyvalakit tudott, aki hasonlóan bájos volt egykor.

– Jó estét! – mosolygott rá Katherine, mikor a pincér az asztalukhoz kísérte. Nem volt benne semmilyen sokat sejtető ígéret, mint amivel gyakran találkozott a nők részéről, inkább félénk mosoly volt, de őszintén kedves. Úgy tűnt, a lány most is zavarban van, de valahogy ez is jól állt neki.
– Foglaljon helyet! – állt fel. Kihúzta a nőnek a széket, és ahogy az leült, Piton észrevette, hogy a ruha hátul félig szabadon hagyja Kate hátát. Régen túl volt már a kamaszkoron, de annyira hívogatóan lágynak tűnt a bőre, hogy nem kevés erőfeszítésébe került, hogy ne érintse meg.
– Kérem, hívjon Péternek – mondta, miután a pincér felvette a rendelésüket.
– Rendben, te pedig Kate-nek –váltott át a lány tegezésre.
– Még nem láttalak Egerben – állapította meg. Úgy gondolta, Kate valószínűleg nyaralni van a városban, és hamar kiderült, hogy jól tippelt.
– Csak tegnapelőtt érkeztem – hangzott a válasz.
– Egyedül vagy családdal? – érdeklődött tovább. Bár, ha eljött vele vacsorázni, akkor partnere biztosan nincs, de azért jobb erről megbizonyosodni.
– Egyedül. Egy kicsit utazgatok, már nagyon régen voltam szabadságon – válaszolta. – Nagyon jól beszélsz angolul, ez nem annyira jellemző erre az országra – nézett rá kérdőn a lány.
– Régebben éltem néhány évet Angliában – mondta a rég bevált szöveget. – Még az egyetem után.
– Tényleg, és miért? – érdeklődött tovább Katherine.
– Leginkább a nyelvtanulás miatt – válaszolta, de azért nem akart sokáig ennél a kérdésnél időzni, inkább a lányról akart többet megtudni. – Te hová való vagy? Ha jól gondolom angol, ugye?
– Így van – mosolygott Kate –, tősgyökeres londoni vagyok. Mivel foglalkoztál ott?
Úgy tűnik, ez a nő az egyetlen, aki nem akar folyton saját magáról beszélni – gondolta.
– Sok mindennel – válaszolta, és megvonta a vállát – nem annyira érdekes, és már régen is volt. Inkább beszélgessünk rólad! Mivel foglalkozol?

A pincér lépett az asztalukhoz, és letette eléjük a levest. Piton látta, hogy a fickó leesett állal bámulja a lányt, de Katherine észre sem vette. Mintha egyáltalán nem lenne tudatában a szépségének.
Még mindig az volt a benyomása, sőt egyre inkább, hogy ismeri, de képtelen volt rájönni, hogy honnan, vagy, hogy miért van ez az érzése.
– Egy jogvédő irodának dolgozom – mondta Kate, miután újra kettesben maradtak. – Segítséget nyújtunk mindenkinek, aki hozzánk fordul, például ha a munkáltatójára van panasza, vagy akár egy feleségnek a férjével szemben, diákoknak a tanárokkal esetleg másik diákkal szemben.
– Gyakran van rá szükség? – kérdezte. Látta, hogy a lány őszinte szenvedéllyel beszél a munkájáról, biztosan sokat jelent neki.
– Nem is hinnéd! Ráadásul a felvilágosító munka is éppen olyan fontos, gyakran nem is tudják, hogy szabálytalanságot követnek el velük szemben! Azt hiszik, az teljesen normális, hogy a hét minden napján reggeltől-estig dolgozzanak, pihenés nélkül! – Katherine szeme csillogott, az arca kipirult.
– Úgy hangzik, mint a rabszolgaság – állapította meg. – Nem hittem volna, hogy Angliában ilyesmi létezik!
– Szerintem ilyen mindenhol van - válaszolta a lány, és egy pillanatra furcsa érzelem suhant át az arcán. Mintha éppen olyasmit árult volna el magáról, amit nem kellett volna, bár Piton el sem tudta képzelni, hogy vajon mi lehetett az.

A főételt mindketten csendben fogyasztották. A lány látszólag minden figyelmét az étel felé fordította, Piton viszont próbálta megfejteni Katherine viselkedését, ugyanakkor időnként egyszerűen rajta felejtette a szemét a bájos látványon. Mi tagadás, tetszett neki a lány, és szimpatikus is volt. Arra viszont már rájött, Kate nem az a fajta nő, akit könnyedén ágyba vihet majd. Kérdés, lesz-e elegendő ideje hozzá?
– Meddig maradsz Egerben? – kérdezte, miután elvitték a tányérokat.
– Nem tudom pontosan – mondta a lány, és megint hezitálni látszott. – Két hétig biztosan, a többi még bizonytalan. Valószínűleg megyek Budapestre is.
Piton megfigyelte, hogy ezeket a szavakat különösen megválogatta Kate.
Már éppen meg akarta kérdezni, hogy mitől függ, de akkor megjelent mellettük a Magnólia tulajdonosa.
– Kígyósi úr! Nagyon örülök, hogy megtisztel bennünket! Remélem, minden rendben volt az ételeikkel!
Piton előbb bosszúsan el akarta küldeni, de aztán észrevette, hogy Katherine-nek imponál a figyelem.
– Tökéletesen, minden nagyon ízletes volt – válaszolta az igazságnak megfelelően, Kate pedig lelkesen helyeselt.
A tulajdonos ekkor intett egy, a közelben várakozó pincérnek, aki erre az asztalukra helyezett egy vödör jeget, benne egy üveg jó minőségű pezsgővel.
– Kérem, fogadják el tőlem és a családom nevében ezt a csekélységet!
– Jól van a lánya? – kérdezte udvariasságból Piton.
– Igen, minden a legnagyobb rendben van, nem lehetünk eléggé hálásak önnek – hálálkodott a férfi.
– Csak a munkámat végeztem – hárította el. Most már örült volna, ha újra kettesben lehet a lánnyal, de szerencsére a tulajdonos sem akart tovább náluk időzni.
– Mindent köszönök, és kérem, legyen a vendégünk máskor is! – mondta, azzal elment.

Katherine kérdőn nézett rá.
– A lánya néhány éve súlyos beteg volt, az orvosok sem tudtak rajta segíteni. Már csak néhány hónapja volt hátra, amikor eljöttek hozzám – magyarázta.
– Meggyógyítottad? – kérdezte Kate, őszinte csodálattal a szemében.
– Nem én, a növények – hárította el szerényen, pedig nem volt igaz. A gyereknek olyan súlyos betegsége volt, hogy csak a varázslat segíthetett rajta, és a bájital. Persze a muglik erről mit sem tudtak, ők a gyógynövényeknek és Kígyósi Péter nagy szakértelmének tulajdonították a csodás gyógyulását.

A vacsora végére egészen hálás lett a tulajdonosnak, a pezsgő hatására ugyanis lényegesen oldottabb lett a hangulat. Úgy tűnt, a nagy korkülönbség ellenére elég sok közös vonásuk van. Mindketten szerettek olvasni, és leginkább tudományos könyveket, de egyiküknek sincs televíziója, és a zenei ízlésük is hasonló volt. Piton évek óta nem beszélgetett ilyen jót, úgy érezte, mintha már nagyon régóta ismerné a lányt.

Majdnem tizenegy óra volt, amikor Katherine indulni készült.
– Elkísérhetlek? – kérdezte tőle. – Eger elég biztonságos város, de azért nem szeretném, ha éjszaka egyedül járkálnál.
A lány rövid tétovázás után bólintott.
Kint az utcán ügyelt rá, hogy ne érjen hozzá, úgy gondolta, talán rossz néven venné.

     Lassan sétáltak a hotel felé, de persze így is néhány perc alatt odaértek. Kevéssel a szálloda előtt volt egy kis park, szökőkutakkal, padokkal.
– Leülünk? – kérdezte, mert még nem akaródzott hazamennie, és mert úgy érezte, most közlékenyebb a lány.
– Jó, úgysem ártana kicsit még kiszellőztetni a fejem – hangzott a válasz.
Leültek az egyik félreeső padra, és egy ideig csendben hallgatták az éjszakát. A forróság már enyhült, de még most is meleg volt. A sötétben tücskök hegedülték esti zenéjüket, és a levegő nehéz volt az éjjel nyíló virágok illatától.
– Kérdezhetek valamit? – fogott hozzá óvatosan. – Persze, ha nem akarsz, nem muszáj válaszolni.
Katherine bólintott és kíváncsian nézett rá.
– Ki volt az, aki meghalt?

Látta, hogy a lány szeme egy pillanat alatt megtelt szomorúsággal. Elfordult, és egy darabig csak bámulta a szökőkutat. Piton már azt hitte, nem is fog válaszolni, de akkor megszólalt.
– A vőlegényem – mondta lassan. – Baleset volt, de már majdnem két éve történt.
A férfi hirtelen sok mindent megértett, például hogy miért indul el egy nő egyedül egy ilyen útra. Valószínűleg felejteni akart, túl lenni a gyászon.
Szeretett volna valami vigasztalót mondani, de nem tudta, mik lennének a megfelelő szavak, ezért inkább csöndben maradt.
– És te? Miért vagy egyedül? – kérdezte végül Kate, már könnyedebb hangon.
Mert életem szerelme nem engem választott – gondolta magában, de hangosan csak ennyit mondott: – Még nem találtam meg a megfelelő személyt.
A lány megértően rámosolygott.
– Igen, ez valóban nem könnyű – értett egyet, aztán felállt. – Azt hiszem, ideje lenne mennem, későre jár.
– Holnap van kedved velem ebédelni? – kérdezte.
– Igen – válaszolta a lány gondolkodás nélkül. – Bemenjek délre az üzletbe?
– Remek lenne.

Közben már majdnem a hotelhez értek, de még egy nagy fa árnyékában voltak. Piton megállt, erre Katherine is, és szembe fordult vele.
– Köszönöm az estét, igazán jól éreztem magam! – mondta.
– Én is – válaszolta Piton, de egy kicsivel többet akart, és úgy tűnt, a lánynak sem lenne ellenére.
Hozzáhajolt, és megcsókolta. Csak finoman, lágyan ért a szájához, éppen csak elidőzött az ajkain, hogy egy egyszerű puszinál félreérthetetlenül több legyen, és már vissza is húzódott.
– Jó éjszakát! – köszönt el, aztán hazaindult.