04. fejezet - Felkészülés
A boszorkány lassan sétált az irodája felé, léptei halk, puha zajt keltettek a kihalt folyosón. Úgy érezte, a feje annyira zsong, hogy már szinte kibírhatatlan. Útközben két kezével a halántékát dörzsölgette, remélve, hogy jobban fogja tőle érezni magát, de semmit sem segített. Így aztán, amikor visszaért a helyére leült az asztalához, és a felső fiókból elővett egy bájitalos üvegcsét. A fejfájás elleni szérumból néhány cseppet egy pohár vízbe öntött, aztán gyorsan meg is itta. Lehunyt szemmel várta a hatást, és szerencsére a jótékony enyhülés nem is váratott sokáig magára.
Töprengve meredt a kicsiny palackra, és arra gondolt, hogy minden tudománya, amivel ezt a bájitalt megalkotta, Piton professzortól származik. A Roxfort rettegett tanárától, aki oly sokat követelt tőlük, diákoktól, és aki gyakran igazságtalan volt velük, griffendélesekkel szemben, de aki mégis képes volt az életét adni értük. Érdekes feladatot szántak most neki, fogalma sem volt, hogyan fogja fogadni Piton éppen őt. Még ha mardekáros lenne! De a professzor sosem kedvelte a griffendéleseket.
Mint diák, Hermione sem igazán kedvelte Pitont, talán mert a férfi - a többi tanárral ellentétben - soha nem ismerte el az ő tudását. Ez persze nem volt teljesen igaz, ha őszinte akart lenni magához, hiszen mindig a megfelelő osztályzatot kapta, inkább a jó szó, a dicséret hiányzott. A tanár őt soha nem bátorította, és bármennyit jelentkezett is, csak nagyon ritkán szólította fel, pedig a mardekárosok teljesítményét tudta méltatni.
Aztán, amikor a férfi valódi történetét megismerte, egészen megrendült. Furcsa volt belegondolni, hogy Piton professzor egyidős Harry szüleivel, pedig tudta, hogy évfolyamtársak voltak, mégis sokkal idősebbnek könyvelte el magában. Volt valami tragikusan romantikus abban, hogy képes volt egész életében egyetlen nőt szeretni, ráadásul olyasvalakit, aki nem érzett hasonlóképpen iránta. Amikor kiderült, hogy a mindig rideg, szenvtelen álarc mögött egy hűségesen szerető szív dobogott, Hermione megsiratta a férfit. Már a roxmortsi temetőben, ahol a professzort nyugovóra helyezték, is hullajtott egy-két cseppet érte, de igyekezett titokban, mert valószínűleg mindenki csodálkozott volna rajta, hiszen senki más nem sírt. Mikor vége lett a szertartásnak, Harry és Ron elmentek a Három Seprűbe, hogy igyanak egy-egy vajsört, de Hermione kimentette magát, azzal, hogy inkább sétálni szeretne. Aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy a Szellemszállás előtt áll.
Egy pillanatra kísértést érzett, hogy belökje az ajtót, és körülnézzen bent, de még mindig beleborzongott, ha arra gondolt, ami itt történt, úgyhogy csak állt a ház előtt, és nézte. Egyszerre megrohanták az emlékek, minden rossz, ami az elmúlt években történt. Egyébként sem volt túl jó hangulatban, hiszen előtte egy temetésen volt, úgyhogy előbb csak szép lassan, aztán egyre hevesebben, csorogni kezdtek a könnyei. Sírt az elhunyt áldozatokért, a sok-sok megnyomorított életért, és sírt Piton professzorért is. Egy idő után lecsendesedett, és visszament a fiúkhoz a Három Seprűbe. Később úgy gondolt vissza erre a délutánra, hogy ez indította el a lelkét a gyógyulás útján.
Visszaterelte gondolatait a jelenbe, és a bájitalos üveget visszahelyezte a fiókba. Elővett egy lapot, hogy összeírja a teendőit, aztán csak meredt az üres pergamenre, és végül mégis eltette. Talán nem tanácsos jegyzeteket készítenie, jobban teszi, ha mindent fejben tart. Amíg nem tudja, hogy miről van pontosan szó, addig óvatosan kell eljárnia. Mindenesetre át kell gondolnia a teendőit.
Először is a munkáját át kell adnia a kollégáinak. Hárman dolgoztak vele, és ugyan hivatalosan a főnökük volt, a gyakorlatban nem szeretett parancsolgatni, de szerencsére nem is volt rá szükség, mindenki elvégezte a feladatát. Nem szívesen hagyta őket magukra, de remélhetőleg minden rendben fog menni. Részletes jegyzeteket fog majd készíteni a számukra.
A következő dolog, hogy utána kell néznie Magyarországnak, és főleg a három szóban forgó városnak. Ez nagyon fontos, hiszen alig tud valamit az országról, így nem mehet oda! Talán valamennyire a nyelvvel is meg kellene ismerkednie, bár az idő rövidsége miatt ez most nem tűnt valószínűnek.
Meg is kell szerveznie az utazást, hiszen elvileg nyaralni megy...
Végül egész nap azzal foglalkozott, hogy az éppen futó ügyeit átnézte, és próbálta úgy rendezni őket, hogy a kollégáinak a lehető legtöbb segítséget megadja a lezárásukhoz. A munkaideje már lejárt, amikor végre elégedetten dőlhetett hátra. Az órájára nézett, és úgy döntött, még belefér egy látogatás a könyvtárba. Magához vette a kulcsait, bezárta az irodáját. Az ötödik szintre ment, ahol a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályával szemben néhány éve elhelyezték a bibliotékát. Igaz, itt csak a kiemelt fontosságú könyvek kaptak helyet, de a lány remélte, talán valamit talál arról a kis országról is, ahová készült. A könyvtáros boszorkány ugyan már hazament, de Hermione azon kevesek egyike volt, akik szabadon járhattak be a terembe.
Elővette a kulcsot, a lyukba helyezte, aztán pálcájával bonyolult alakzatokat rajzolt a levegőben, közben a megfelelő szavakat mormolta. Végül az ajtó zajtalanul kinyílt.
A tértágító bűbáj hatására egy lenyűgöző méretű teremben találta magát, ahol ismerősként üdvözölték a polcok végtelen sorai. A lány sietve haladt az állványok között, hiszen az elmúlt években már annyiszor járt itt, hogy pontosan tudta, merre találja a keresett köteteket. Azért így is eltöltött a könyvtárban egy-két órát, végül lekicsinyített öt vaskos könyvet, a táskájába tette őket, és hazafelé indult.
Egyenesen a háza nappalijába hoppanált, és meglepetésére valaki ült a kanapén. Mikor a varázsló meglátta, fejét csóválva elmosolyodott.
- Mindig ilyen soká jársz haza? - kérdezte Harry, mert ő volt a váratlan vendég. Neki és Ginnynek szabad bejárása volt a házba.
- Nem ennyire - vont vállat, aztán elkezdte kipakolni a táskájából a könyveket. - Még bementem a könyvtárba, gondoltam érdemes lenne megismerkednem Magyarországgal, ha már odautazom.
Harry bólogatott, aztán aggódva nézett a lányra.
- Hermione, ha esetleg kétségeid vannak, nem muszáj odamenned! Majd küldünk valaki mást, megoldjuk!
- Harry, tisztában vagyok vele, hogy azért fordultatok hozzám, mert nincs más lehetőségetek - válaszolta.
- De nem szeretnélek veszélybe sodorni! - tipródott a varázsló.
- Veszélyes lesz? - kérdezte a fejét oldalra billentve.
- Valószínűleg nem - mondta Harry -, de azért előfordulhat.
Hermione felvonta a vállát.
- Már eldöntöttem, hogy megyek. Talán szükségem is van erre a kalandra.
Harry nem szólt semmit, csak tűnődve végigmérte. Valamit még akart, a lány jól látta rajta.
- Mond csak nyugodtan! - mosolygott rá. Harry meglepett arcát látva elnevette magát. - Ismerlek már annyira, hogy tudjam, van még valami.
- Igen - ismerte el a fiatal férfi, aztán felsóhajtott. - Arról van szó, hogy szeretném, ha megtaníthatnálak az okklumenciára.
- Miért? - szaladt ki a száján a kérdés. El nem tudta képzelni, mi szüksége neki arra a tudományra.
- Piton nagyon jó legilimentor - válaszolta Harry. - Tisztában vagyok vele, hogy mit miért tett, és hogy végig hűen követte Dumbledore utasításait, de mégsem bízom annyira benne, hogy téged hozzá küldjelek védtelenül.
- Te sosem bíztál meg benne - mondta a lány.
- Tudom, és szégyelltem is magam érte. De attól még, hogy a háborúban hős volt, nem tudjuk, hogy milyen ember valójában. Sok év eltelt azóta, ráadásul már nem vagy a diákja, akit védenie illik.
Hermione az asztalra kipakolt könyv halomra nézett, aztán sóhajtva bólintott. Nem volt ugyan erre ideje, de egyrészt látta a barátján, hogy fontos neki, másrészt ez mindenképpen hasznos tudomány.
- Mikor szeretnél kezdeni? - kérdezte.
- Ha lehet, még ma este. Nem olyan egyszerű, kell hozzá a gyakorlás - magyarázta a fiú.
Két órával később Hermione csüggedten itta kihűlt teáját, még arra sem maradt ereje, hogy felmelegítse. Egy pálcaintéssel megtette helyette Harry, aki kínosan igyekezett elkerülni pillantásával a kandallót. Apró elégtétel volt ez a lánynak, azok után, hogy a barátja ma minden apróbb és nagyobb titkát megtudta. A boszorkány zavartan nézett fel a csészéjéből.
- Nagyon béna vagyok? - kérdezte.
- Az elején én éppen ilyen voltam, ráadásul Piton sokkal jobb legilimentor nálam. Én csak az aurorképzőben tanultam, és alkalmaznom sem igazán kellett eddig - igyekezett megnyugtatni a fiú.
- Velem könnyű dolgod volt - vigyorgott a lány, és a kandalló felé pillantott, ahol ő és Ron sok szerelmes órát töltöttek el. - Bocs, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.
Harry a szemét forgatta.
- Most már értem, hogy miért akar Ginny is kandallót. Úgy látszik, ez ilyen Weasley-féle dolog. – A megjegyzésre mindketten felnevettek.
- Holnap is szeretnél gyakorolni? - tért vissza Hermione a számára nem túl vonzó témához.
- Igen - nézett bocsánatkérően a barátja. - Hidd el, hamarosan sokkal jobban fog menni. De holnap gyere kicsit hamarabb haza! - kérte mosolyogva.
- Rendben - egyezett bele Hermione.
Másnap délelőtt - ahogyan előző nap megbeszélték - újra Shacklebolt irodájába ment. Mikor belépett, Harryt már ott találta, az asztalra kivetített térképet böngészték a mágiaügyi miniszterrel.
- Szervusz Hermione! - köszöntötte a főnöke. - Minden rendben?
A lány tudta, hogy most van az utolsó lehetősége visszakozni, de nem akart. Mióta Ron elment, most először érezte magát úgy, mintha életre kelt volna. Bármi lesz is az út vége, el kell vállalnia!
- Persze - válaszolta, és közben eltökélten nézett a miniszter szemébe.
- Jól van! - bólintott Shacklebolt. - Adok neked valamit - mondta, azzal benyúlt színes talárja zsebébe, és amikor kihúzta, egy csillogó dolog villant meg a tenyerében. - Ez egy amulett, amit a házamból hoztam el. Az otthonomban elég szép gyűjteményem van afrikai törzsi tárgyakból, amiket Perselus is nagyon jól ismer. Míg nálam lábadozott, többször is megvizsgáltuk ezt a talizmánt, aminek a waganda törzs mágikus erőt tulajdonít. Ugyan nem találtunk semmilyen említésre méltó jellemvonását, de mivel a professzor érdeklődését különösen felkeltette, biztos vagyok benne, hogy ha megmutatod neki, tudni fogja, és el is hiszi, hogy én küldtelek.
Hermione óvatosan megfogta a láncot. Bár nyilvánvalóan nem a manók készítették, hanem valószínűleg muglik, mégis finom munka volt. A medál rajta kerek, nagyjából három centiméter átmérőjű, és ezüstnek tűnt. A közepén egy apró, smaragdzöld kő ragyogott, amiben mintha kavargott volna valami, amikor a napfény rávetült. A kőtől a medálba vésett sugarak indultak az amulett széle felé, mintha az egész medál egy zöld színű napot ábrázolna. Nem tűnt különösebben értékesnek, sőt szépnek sem volt nevezhető, viszont érdekes volt és egyedi.
A lány a nyakába akasztotta a láncot, és elégedetten tapasztalta, hogy olyan hosszú, hogy valószínűleg az összes blúzával fel tudja majd úgy venni, hogy a medál takarásban legyen, és csak akkor vegye elő, amikor tényleg szüksége lesz rá.
- Visszahozom - mondta. Shacklebolt bólintott, és visszafordult a térkép felé.
Hermione is odalépett.
- Utána olvastam tegnap egy keveset a két kisebb városnak - mondta, mire Harry csodálkozva kapta fel a fejét, hiszen elég későn ment el tőle az este. - Győr területileg és népességben is nagyobb, ott valószínűleg jobban el lehet rejtőzni, már ha ez volt a professzor szándéka. Mindkét helységnek van óvárosa, én úgy gondolom, elsősorban ott érdemes keresgélni, de természetesen számolni kell a külvárosokkal is.
- Jó - bólogatott a miniszter. - Mikor szeretnél indulni?
- Arra gondoltam, hogy a hétvégén, vagy jövő hét elején. Még fel kell készülnöm, nem szeretnék úgy odamenni, hogy nem ismerem az országot. Át kell adnom a munkáimat a kollégáknak, és jó lett volna egy kissé elmélyedni a magyar nyelvben is, bár erre azért nem sok esélyt látok.
- Ez utóbbi valóban nem kivitelezhető, mert úgy hallottam, elég nehéz nyelv.
Hermione sóhajtva bólintott. Nehéz lesz úgy a környezetbe illeszkedni, hogy egy szót sem beszél magyarul, de remélhetőleg boldogulni fog angolul is.
- Pénzt is kellene váltani - folytatta a teendőit. - Remélem, a Gringottsban tudnak adni forintot is.
- Valószínűleg igen, de szerintem ne itt válts pénzt - szólt közbe Harry. - Akkor rögtön tudná mindenki, hogy hová készülsz. Inkább az eurót javaslom, és azt már biztosan fel tudják majd váltani Magyarországon is.
- Igen, ebben alighanem igazad van - értett egyet, aztán Shacklebolthoz fordult. - Milyen üzenetet kell átadnom Piton professzornak?
A mágiaügyi miniszter kihúzta az asztala egyik fiókját, és egy erszényt vett elő.
- Úgy gondolom, ennyi elég lesz a költségekre - mondta és átnyújtotta a lánynak. Látta, hogy Hermione tiltakozni akar. - Mivel minisztériumi ügyben fogsz eljárni, ragaszkodom hozzá.
- Az aurorok sem saját költségen dolgoznak - szólt közbe Harry, mire a boszorkány elvette az erszényt. Elég súlyos volt, valószínűleg jó néhány galleon lapult benne.
- Köszönöm - pirult el enyhén.
- Ez természetes - válaszolta Shacklebolt, aztán sóhajtott egyet. - Tehát, az üzenet: arra kérem Perselust, hogy jöjjön vissza Angliába. Gondolom, lesznek kérdései, ezért elmondok neked mindent, amit én is tudok. Ahogy tegnap is mondtam, csak Kirky és én tudtam, hogy a professzor életben maradt, rajtunk kívül pedig csak Adams, a temetési szertartást végző varázsló volt tisztában azzal, hogy a koporsó üres volt. Ez a varázsló néhány napja meghalt, pontosabban megmérgezték. Nem azonnal ható anyaggal, hanem idő kellett a szernek, de sajnos olyan anyag volt, hogy mire rosszul érezte magát, és a Szent Mungóba ment, addigra már nem lehetett rajta segíteni. Mivel a gyógyító azonnal tudta, hogy ez nem természetes, elhívta Harryt a beteghez. Ez egyébként bevett szokás, ha az Ispotályban gyanús esetet észlelnek, értesíteniük kell az aurorokat.
- Amikor a bagoly megérkezett, csak én voltam a parancsnokságon - vette át a szót Harry. - Azonnal a Mungóba siettem, de a varázsló addigra már a halálán volt. Megkérdeztem, hogy ki tette ezt vele, de fogalma sem volt, így aztán, mielőtt végleg lecsukódtak volna a szemei, magamhoz vettem az emlékeit.
- Ilyet lehet? - lepődött meg Hermione.
- Egy aurornak igen - bólintott Harry -, és kaptam is tőle engedélyt rá.
- Harry hozzám hozta Adams emlékeit, mert nálam van Merengő - folytatta az elbeszélést Shacklebolt. - Együtt néztük meg, és találtunk is valamit. Néhány nappal korábban egy varázsló érdeklődött nála a temetkezési lehetőségekről. Adams természetesen részletes felvilágosítást adott, és sajnos szóba került az is, hogy néha üresen kerül a koporsó a földbe. Az egésznek úgy tűnt, nincs túl nagy jelentősége, viszont három nappal később, az Adams halála előtti napon, egy hasonló beszélgetés zajlott le. Ismét csak egy egyszerű érdeklődésnek tűnt, egészen addig, míg a halott nélküli temetés szóba nem került. Akkor a másik varázsló furfangos kérdésekkel kiszedte Adamsből, hogy Perselus Piton szertartása is test nélkül zajlott, és azt is, hogy én voltam, aki megrendezte. Végül valamilyen ürüggyel elküldte Adamst, valószínűleg ekkor mérgezhette meg az asztalon lévő teás kancsó tartalmát - legalábbis úgy gondoljuk, hogy ilyen módon történt, hiszen ezt nyilvánvaló okokból nem láthattuk.
- Ennyi? - kérdezte Hermione. - De hiszen ebből még nem következik, hogy Piton professzor veszélyben van!
- Csakhogy a hétvégén valaki be akart törni a házamba, és ez túl sok egybeesés - mondta a miniszter. - Természetesen a betörési kísérlet nem sikerült - tette hozzá -, de aggodalomra ad okot.
- Igen, valóban - értett egyet Hermione. - Felismerték a férfit?
- Igen - válaszolta Harry -, mindkettőt felismertük, ezért is kell sürgősen és titokban cselekednünk. A második férfi, aki valószínűleg megmérgezte Adamst, Augustus Rookwood, aki hosszú évek után újra felbukkant.
A lány összeráncolta a szemöldökét. Mikor is hallott utoljára a halálfalóról? Hát persze! Ron temetése után, Harrytől. Rookwood, aki miatt Harry nem ment el megnézni Ron találmányát.
- És ki a másik varázsló? - kérdezte.
- Aki először érdeklődött a temetkezési lehetőségekről - koppant komoran Shacklebolt hangja az irodában -, Lucius Malfoy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése