Lucius Malfoy neve egy ideig még ott függött fölöttük, baljóslatú csenddel vonva be a helyiséget.
– Malfoy? – motyogott magában Hermione. Az egész dolog kezdett eléggé sötét hangulatba fordulni. Az egykori halálfaló neve borzongással töltötte el a lányt, bár az utóbbi néhány évben nem is találkozott a férfival, még Dracóval is csak ritkán.
– Igen – erősítette meg Harry.
– Ezért ilyen kényes ez az ügy – mondta Shacklebolt komolyan. – Lucius Malfoy még most is befolyásos mágus, nem vádolhatjuk meg komoly indok nélkül, márpedig egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk afelől, hogy Adams halála mögött ő állna. Ráadásul, bár a származására most is igen büszke, Voldemort halála óta nem hangoztatja az aranyvérű varázslócsaládok feljebbvalóságát, sőt, igencsak visszavonult életet élnek a kúriában.
Hermione egyetértően bólogatott. A Malfoy családról már jó ideje semmit sem hallott, még Draco esküvőjét Astoria Greengrasszal is meglehetős csendben ünnepelték. Amennyire a lány tudta, csak a szűk család volt jelen a néhány hónappal ezelőtti házasságkötésen. Azóta egyszer látta Dracót és Astoriát az Abszol úton, Florena Fortescue-nál. Boldognak tűntek, Hermione még talán kicsit irigykedett is, amiért a volt mardekárosnak jár az, ami neki nem adatott meg.
Azért a szíve mélyén örült Dracónak, és remélte, hogy a megtalált szerelem végképp jó irányba fordítja majd az életét. Úgy vélte, a fiú megérdemli az esélyt, főleg azok után, hogy képes volt Hermionétól bocsánatot kérni. Sosem hitte volna, hogy egy Malfoy ilyesmire képes, de mégis megtörtént.
Néhány héttel a roxforti csata után egyszer az Abszol úton találkoztak, és véletlenül éppen mindketten egyedül voltak.
– Hermione! – szólította meg őt a szőke fiú, és a lány látta rajta, hogy zavarában legszívesebben valószínűleg elsüllyedne.
– Draco! – biccentett neki hűvösen üdvözlés gyanánt.
Ment is volna tovább a Czikornyai és Patzába, ahová tartott, de a mardekáros megfogta a könyökét, hogy megállítsa. Összeráncolt szemöldökkel nézett vissza rá.
– Mit akarsz, Draco? – kérdezte bosszúsan, amiért feltartja.
– Ne haragudj! – hullott le a fiú keze, és zavartan körülnézett. – Szeretnék tőled bocsánatot kérni.
Hermione csak állt némán, eszébe sem volt megkönnyíteni a varázsló helyzetét.
– Nagyon sajnálom, hogy sárvérűnek neveztelek – mondta Draco halkan, de őszintén a szemébe nézve. A boszorkány látta rajta, hogy tényleg komolyan is gondolja.
– Rendben! – válaszolta neki, és a kezét nyújtotta. Draco hálásan szorította meg. Ebben a pillanatban lépett melléjük Mrs. Malfoy.
– Szervusz, Hermione! – üdvözölte Narcissa a lányt, aztán a fiához fordult. – Végeztem Madam Malkinnál, elkísérnél a Gringottsba? – kérdezte.
– Természetesen – válaszolta Draco, aztán elköszöntek tőle.
Hermione fejcsóválva nézett utánuk. Anya és imádott fia egyenes tartással haladt előre, miközben Narcissa Dracóba karolt.
Ez is egy olyan szeretet volt, amivel Voldemort nem számolt, hiszen neki nem volt anyja, ezért nem is érthette. Végül ez az érzés, amit saját maga soha nem ismert, jelentette a véget számára.
Hermione sóhajtva tért magához az emlékeiből. Draco érdekében nagyon remélte, hogy nem az apja, Lucius Malfoy áll a mostani események mögött.
– Igen, mindent értek! – mondta. – Tehát át kell adnom Piton professzornak az üzenetet, hogy Augustus Rookwood valószínűleg az életére akar majd törni, és talán Mr. Malfoy áll a háttérben? – kérdezte.
Shacklebolt bólintott, Hermione pedig hitetlenkedve rázta meg a fejét.
– Ennyi elég lesz ahhoz, hogy visszatérjen?
– Remélem – válaszolta a miniszter, aztán mélyet sóhajtott. – Van még egy óriási problémánk McGalagony professzorral a Roxfortban. Lumpsluck professzor már nem bírja tovább a tanítást, amit meg is értünk, hiszen elmúlt száz éves, ráadásul az utóbbi egy-két évben egyre romlik az egészsége. Folyamatosan a visszavonulását hangoztatja, amit hamarosan minden bizonnyal meg is tesz, eddig is csak a Minerva iránti lojalitása tartotta vissza ettől a lépéstől. Csakhogy egyszerűen képtelenség bájitaltan tanárt találni. Jelentkező alig akad, és azok sem felelnek meg. Egyszerűen nincs meg az a tudásuk, ami megütné a mércét. A Roxfort mindig is csak a legkiválóbb tanerőt alkalmazta, nem elégedhetünk meg szükségmegoldásokkal. Ezért nagyon kérem Perselust, hogy jöjjön vissza Angliába, és tanítson a Roxfortban. Nekünk nagyon nagy segítség lenne, és ott a védelmét is biztosítani tudnánk. McGalagony igazgatónő ugyan nem tud arról, hogy Perselus él, de tudom, hogy örömmel fogadná az iskolában. Egy-egy jelentkező meghallgatása után gyakran emlegeti, hogy Piton és Lumpsluck professzorok szakértelme után nem vehet fel akárkit a posztra.
A lány még mindig kétkedve hallgatta. Ha Piton valóban nem szeretett tanítani, akkor kevés annak az esélye, hogy most majd meggondolja magát. De persze bármi megeshet.
– Jól van – válaszolta –, átadom az üzenetet. Azt azonban nem ígérhetem, hogy vissza is tudom csalogatni a professzort.
– Köszönöm! – mondta Shacklebolt. – Tudom, hogy Perselus nem egyszerű eset, de próbáld meg rábeszélni.
– Rendben – bólintott.
– És még valami – szólt komoran a miniszter. – Az utazás ideje alatt nem léphetsz velünk kapcsolatba, mert ennek az egésznek teljes titoktartásban kell maradnia. Természetesen bármikor hazajöhetsz, sőt, ha mégis veszélyben érzed magad, akkor kérlek is erre. De tudnod kell, a küldetés alatt csak magadra számíthatsz!
– Megértettem! – válaszolta.
Még egy ideig a miniszternél maradt, megbeszélték az utazás részleteit, aztán visszament az irodájába, hogy egy megbeszélést hívjon össze a kollégáival.
Szombat este fáradtan, de elégedetten ült le a nappali kanapéjára. Harry elismerően nézett rá, mert ma minden kísérletét, ami arra irányult, hogy betörjön az elméjébe, Hermione sikeresen verte vissza.
– Most már nyugodtabban engedlek el – mosolygott a varázsló.
– Te jobban tartasz Pitontól, mint Rookwoodtól – ingatta a fejét a lány –, pedig láttad az emlékeit.
– Cseppet sem tünteti fel előttem jobb színben, hogy valaha szerelmes volt az anyámba – húzta el Harry a száját. Amilyen dacos arckifejezést vágott, Hermionét rádöbbentette valamire, és elnevette magát.
– Harry, te féltékeny vagy Pitonra – mondta ki az ítéletet.
A fiú megvonta a vállát.
– Talán.
– Édesanyád kedvelte, barátok voltak – mosolygott Hermione rá. – Megbízott benne, és a professzor később számtalanszor bebizonyította, hogy kiérdemelte a bizalmat.
– Nos, ebből én nem sok mindent vettem észre – húzta el a száját a varázsló. – Emlékszel még, hányszor keserítette meg az életemet a Roxfortban?
– Az az édesapád miatt volt – mondta csendesen a lány.
– Tudom – válaszolta kelletlenül Harry.
Néhány percig csendesen ültek egymás mellett. Hermione azon töprengett, milyen holmikat vigyen magával az útra, Harry pedig valószínűleg az előbbi beszélgetésen, mert egyszer csak megszólalt.
– Mindegy, az a lényeg, hogy a gondolataid most már csak a tieid lesznek – nézett a lányra.
– Igen, ez mindenképpen hasznos tudomány – értett egyet a boszorkány.
– Mennem kell, Ginny már vár, meghívtuk a szüleit vacsorára – állt fel a fiú. – Tudod, úgy tervezem, ma megkérem a kezét Mr. Weasleytől.
Hermione szélesen mosolyogni kezdett.
– Na, végre! Drukkolok neked!
– Szükségem is lesz rá – tört elő a pánik Harryből.
– Minden rendben lesz, hiszen Arthur és Molly szeret téged, már eddig is úgy tekintettek rád, mint a fiúkra – nyugtatta.
– Igen, ez igaz, de azért nagyon izgulok – mondta a varázsló. – Mi van, ha Ginny nemet mond? – kérdezte.
– Gondolod, hogy azért él veled évek óta, mert ki akarna kosarazni?
Valójában Hermione tudta, hiszen Ginny elmondta neki, hogy már alig várja, hogy a fiú végre feleségül kérje, de Harry csak a fejét ingatta, és úgy izgult, mint egykor, az iskolai bálon, amikor fel akarta kérni Chót, vagy talán még annál is jobban.
– Na, menj, Ginny már vár! Köszönök mindent! – búcsúzott Hermione.
– Jó utat, és járj sikerrel! – válaszolta a barátja.
Átölelték egymást, Harry hazahoppanált, a lány pedig nekiállt a csomagolásnak.
Tizennégy nappal később reménykedve szállt fel a Győrből Budapestre tartó vonatra. Hátradőlt az ülésében, aztán csak bámult ki az ablakon, figyelve az elhaladó tájat. A gondolatai azonban messze jártak. Az elmúlt két hetet azzal töltötte, hogy keresztül-kasul átvizsgálta az egész dunántúli kisvárost. Egy panzióban lakott a városka központjában. Hangulatos szállás volt és kényelmes, a reggeli pedig egészen kiváló. Miután elfogyasztotta, minden délelőtt útnak indult, és szisztematikusan bejárt egy-egy részt. A Duna mellett kezdett, és egyre bővülő sugarú köröket nézett át, és minél messzebbre került, annál kevésbé gondolta, hogy Győrben fogja megtalálni a professzort. Sőt, igazából ezt már rögtön a második napon sejtette, de azért lelkiismeretesen végigvitte a kutatómunkát. Hamar kiderült ugyanis számára, hogy a város leginkább a ruhakészítésből és azok eladásából él, lakói pedig meglehetősen földhöz ragadtak. Persze a muglik esetében ez így normális is, de nem tudta elképzelni ebben a közegben egykori tanárát. Azért nem volt éppen hiábavaló a győri tartózkodás, ugyanis sikerült vásárolnia néhány divatosnak és egyben csinosnak tűnő színes ruhadarabot.
Ginnynek igaza van, nem járhat örökké feketében. A tisztítóbűbáj alkalmazása után Egerben – kutatása következő állomásán – már hordani is tudja őket.
A vonat hamarosan Budapestre ért, a Déli pályaudvarra futott be. Hermione szándékosan ilyen járatot választott, mivel így át kellett utaznia a városon, hogy a másik állomásra érjen, ahonnan a csatlakozása indult.
Az utcára érve leintett egy taxit.
– A Keleti pályaudvarra szeretnék menni – mondta. Tudta, hogy egyszerűen is mehetne metróval, de más terve volt. – Megtenné, hogy útba ejti a Halászbástyát? Ott kiszállnék néhány percre.
– Természetesen – mondta a sofőr. Bekapcsolta a taxiórát és elindultak.
A Halászbástyánál néhány percet sétálnia kellett, aztán döbbenten meredt az előtte fekvő, napfényben fürdő városra. Csodálatos látvány volt a mélyben tekergő Duna partján elterülő épületek. Ugyanakkor kissé meg is ijesztette. Hogyan fogja egy ekkora városban megtalálni Piton professzort? Pontosan ezért választotta a földalatti helyett az autóval utazást, hogy kapjon egy kis ízelítőt Budapestről. Hát most megkapta! Kis híján eluralkodott rajta a pánik, de aztán nevetgélő turisták egy csoportja állt meg mellette. Mugli fiatalok voltak, egymást fényképezték, és ők is a kilátást csodálták. Hermione lassan sétált vissza a rá váró autóhoz.
– Indulhat – mondta, miután beült.
– Tetszett a látvány? – kérdezte a taxisofőr tökéletes angolsággal.
– Igen, nagyon – válaszolta. – Maga itt él?
– Igen – mondta a sofőr. – Na persze nem itt, a Várnegyedben – intett az egyik kezével az utca felé –, egy panelban, a külvárosban.
– Panelban? – kérdezte.
– Igen, tudja az egy tízemeletes épület, amiből rengeteg van az újabb kerületekben – magyarázta a férfi.
– És ez a rész nagy? Ahol ezek a régebbi épületek vannak? – érdeklődött.
– Nem annyira – hangzott a válasz. – Budapestet is meg fogja nézni?
– Talán igen, még nem tudom biztosan. – Azt persze nem mondhatta, hogy ha Egerben nem találja meg, akit keres, akkor a főváros következik.
Míg az autó átszelte a várost, Hermione az utcákat figyelte. Budáról hamar átjöttek egy hídon pestre, és ez a városrész lényegesen más képet mutatott. A házak szépek voltak, de elhanyagoltak, nagyrészt sötétre színezte az idő a valaha világos homlokzatokat. Csak néhány épület volt jól karbantartva, és ezek leginkább hotelek voltak.
Az út végén sóhajtva szállt ki a taxiból. Nem lesz könnyű dolga, ha itt kell felkutatnia Pitont!
Már késő délután volt, amikor az egri pályaudvarra megérkezett. Vasárnap volt, alig néhány ember lézengett a környéken, de szerencsére egy taxi azért várakozott az épület előtt. Bemondta a címet, és néhány perc alatt a hotelnél is voltak. A recepción középkorú férfi ült egy magas pult mögött.
– Segíthetek, hölgyem?
– Egy szobát szeretnék – válaszolta.
– Foglalása volt? – kérdezte a recepciós.
– Nem – intett a fejével.
– Azonnal utánanézek. Sajnos ilyenkor általában tele vagyunk. Hány fős szobát szeretne és mennyi időre?
– Csak egyedül vagyok, és előreláthatóan két hétre – mondta.
Aggódva figyelte a férfi kopaszodó feje búbját, ahogyan az a számítógépben keresgélt. Nem foglalt előre, hiszen nem tudta, hogy mennyi időt fog Győrben tölteni. Eszébe sem jutott, hogy ez gond lehet, bár július közepén természetes, hogy mindenki nyaral. Persze nyilván van a városban másik szálloda is, de vonzónak találta, hogy ez a hotel a városi fürdő mellett van, mégpedig szabad átjárással, a győri szállásadói ajánlották. Tetszett neki a lehetőség, hogy reggeli előtt majd úszhat egyet. Gyermekkorában imádta ezt a sportot, de mostanában alig volt rá lehetősége, és végtére is – részben – nyaraláson van.
A férfi végre felnézett a gépből, és biztatóan mosolygott.
– Találtam egy megfelelő szobát a második emeleten – mondta, és egy bejelentőlapot tett elé. – Kérem, töltse ezt ki!
Tíz perccel később Hermione elégedetten nyitotta ki a szobája ajtaját. Egyszerűen berendezett, de kényelmes helyiség volt. Néhány pálcasuhintással gyorsan kipakolta a bőröndjét, aztán lement vacsorázni a hotel éttermébe. Mikor végzett, már túl fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy ma elinduljon felderíteni a várost, inkább a recepción kapott várostérképet böngészte, aztán hamarosan elaludt.
Másnap reggel csodaszép idő volt, és arra ébredt, hogy az éjszakára nyitva hagyott ablaka előtt egy madár csicsereg. Gyorsan magára kapta az úszódresszét, arra egy emblémázott fürdőköpenyt, ami a szálloda által előre a szobába volt készítve, és átment úszni a strandra.
Jó néhány hossz után, már visszafelé tartva azon gondolkodott, hogy ha befejezte az itteni feladatát, ezt a munka előtti úszást majd Londonban is érdemes lenne folytatnia. Hihetetlenül felfrissítette, egyben kikapcsolta, hogy semmi másra nem figyelt, csak egyik tempóra a másik után. Alaposan megreggelizett, aztán elindult, hogy felfedezze a várost. Átvágott a hotel előtti kis parkon, majd folytatta útját az Egert átszelő patak mentén. A mederben halkan csobogott a víz, és a méhek zümmögése igazán hangulatossá tette a sétát. Hatalmas fák adtak árnyat a meleg nyári nap ellen.
Mikor a Dobó térre ért, elégedetten nézett körbe. Ebben a városban már el tudta képzelni, hogy egy Piton formátumú varázsló letelepedjen. A barokk, neobarokk stílusú épületek valószínűleg a kedvére valók lehettek, és az óváros fölé magasodó, történelmi múltra visszatekintő vár tagadhatatlan atmoszférát kölcsönzött a helynek. A központi teret egyedül egy áruháznak tűnő szocreál stílusú épület csúfította el, de a helyiek valószínűleg már rájöttek az építészeti ballépésre, mert a kétszintes épületet igyekeztek minden oldalról magas, dús lombú fákkal körülvenni.
Látta, hogy több utca is nyílik a térről, gyorsan elhatározta, hogy még ma végignézi ezeket. Neki is vágott az elsőnek. Nyár lévén rengeteg turista keresztezte az útját, de a sétálóutcákon mindez nem jelentett problémát. Látott éttermeket, cukrászdákat, apró szatócsboltokat, némelyik üzletben igazi népművészeti holmit árultak, másutt olcsó bóvlit. Színes, hangulatos, magával ragadó kavalkád volt. Aztán egy csendesebb utcában megtorpant, és a szíve a torkában kezdett verni, szinte hallotta a dobbanásait.
Nem messze tőle, az egyik üzlet bejárata fölé cégér volt festve. Egy kehely volt kígyóval, mint ahogyan gyakran szerepel a gyógyszertáraknál. Csakhogy ez a hüllő nem úgy nézett ki, mint a többi ártatlan csúszómászó.
A bejárat fölött Mardekár kígyója nyújtotta nyelvét a megdöbbent boszorkányra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése