Mikor visszament a szobájába, Hermione úszódresszben megállt az egész alakos tükör előtt és kritikusan szemügyre vette magát. Természetesen fölöslege nem volt, inkább talán soványnak mondható, mivel az elmúlt időszakban nem tulajdonított nagy jelentőséget az étkezésnek. Nem volt rossz az összhatás, de a fürdőruhával nem volt elégedett. Praktikus szabású, sportoláshoz tervezett darab, szürke kis egérnek tűnik benne – vagy inkább a színe miatt kéknek.
Nem mindegy? – kérdezte magától.
Annak kellene lenni, de mégsem volt az.
Átöltözött, megreggelizett, aztán visszament a strandra. Körülnézett a kis bódékban és az egyikben meglátott egy bikinit, ami talán nem lesz éppen a legmegfelelőbb úszni, de azért elég biztosnak tűnt, hogy nem hozza majd kellemetlen helyzetbe. Felpróbálta, és elégedetten mosolygott a tükörképére.
Azt akarta, hogy amikor Piton holnap meglátja, éppúgy reagáljon majd, mint ahogyan ma reggel ő. Nem volt benne biztos, hogy miért szeretné ezt, de vágyott a férfi elismerő pillantására.
Egész nap a medencékben volt, vagy napozott. Időtlen idők óta nem volt ilyen laza napja, és meglepően kellemesen érezte magát.
Vacsorázni a szálloda éttermébe ment, azután kiült a teraszra, és érezte, hogy baj van. Használt ugyan naptejet, de egyrészt nem mindenütt érte el magát, másrészt valószínűleg többször, esetleg nagyobb faktorost kellett volna kenni, mert a bőre néhol piros volt, és fájt is. Azon töprengett, van-e valamilyen varázsige erre, de nem emlékezett semmire. De hát Angliában viszonylag ritkán ég le az ember lánya, nincs rá szükség. Megpróbált egy egyszerű bőrregeneráló bűbájt, de nem igazán vált be.
Lezuhanyozott hűvös vízzel, az egy picit segített, aztán lefeküdt.
Egész nap próbált nem gondolni Pitonra, nem törődni a ténnyel, hogy másnap reggel ismét együtt fognak úszni, talán éppen ezért álmodott olyan sokat vele. Pontosabban nem is tudta, miket álmodott, mert amikor reggel felébredt, nem emlékezett semmire, két dologban azonban biztos volt. Egyrészt, hogy az álmában benne volt az egykori bájitaltan tanár is, furcsa módon nem a mostani kinézetével, hanem csapzott, fekete hajjal és szemekkel és görbe orral, mint egykor. Másrészt pedig úgy ébredt, hogy a teste minden porcikája sóvárgott a férfi után.
Nem igazán értette, ezért úgy gondolta, talán a leégett bőre miatt lehet. Valószínűleg túlságosan érzékeny.
Mindenesetre felvette az új bikinijét, és megint megszemlélte magát a tükör előtt. Nem rossz, bár viccesen néz ki a lepirult vállával, hátával és dekoltázsával, miközben a hasa hófehér, mivel tegnap az még a fürdőruhában volt. De ez van, nem igazán tud most ellene tenni, úgyhogy magára kapta a szálloda emblémázott fürdőköpenyét, és elindult.
***
Előző nap
Perselus Piton hazament, megreggelizett, aztán kinyitotta az Apothecát. Aznap sok vásárló volt, néhányan tegnap is voltak már, és érdeklődtek, hogy jobban érzi-e magát? Meglepő volt, hogy míg régen, ha halálos beteg lett volna, akkor sem érdekelte volna a legtöbb varázslót, hogy él-e, vagy hal, addig a muglik, úgy tűnt, őszintén aggódtak. Azonkívül mindenki dicsérte Grangert, hogy milyen ügyes, talpraesett kisegítő volt előző nap. Ebédnél jutott először ideje a reggeli úszásra gondolni, és mosolyra húzódott a szája sarka, amikor eszébe jutott, hogy a boszorkány hogyan bukott a víz alá, mikor rajta kapta, hogy a nadrágját nézi. És az a tekintet! Piton látta, ahogy a lány szemében megvillan a vágy.
Hízelgő volt, hogy egy húsz évvel fiatalabb nő ilyen elismeréssel bámulta meg, kár, hogy nem lehet közöttük semmi.
Még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a Roxfortra vonatkozó ajánlatot. Addig pedig, amíg egy kis esély van arra, hogy visszatérjen tanárnak, nem kezdeményezhet ilyen jellegű kapcsolatot Hermionéval. Egyrészt nem akarta, hogy róla később kitudódjon, lefeküdt egy volt diákjával, másrészt valószínűleg a lányt is kellemetlenül érintené. Ha most Kígyósi Péter közeledését szívesen is fogadná, Perselus Pitonnal már más a helyzet. A muglik között nem lenne különleges egy ilyen kapcsolat, gyakran látott olyan párokat, ahol az egyik fél jóval fiatalabb, de a varázsvilágban, ahol neki ráadásul nincs túl jó hírneve, kétséges. Hiszen, bár kiderült a háborúban betöltött szerepe, még a temetésére is a legtöbben csak muszájból jöttek el.
Ilyen körülmények között érthetetlen, miért merül egyáltalán fel benne, hogy elfogadja az ajánlatot? De tudta a választ: tanítani akar.
Mikor délután bezárt, úgy döntött, sétál egyet a városban. Szerette Eger hangulatos utcáit, bár nyáron elég sok volt a turista, de még elviselhető. A Dobó téren haladt át a vár felé, amikor megérezte, hogy figyelik. Lelassított, és ahogy a patakhoz ért, nekidőlt a hídnak, mintha onnan nézelődne. Lassan, óvatosan pásztázott körbe, és a Minorita kollégium előtti fák alatt meg is találta, akit keresett. Ott állt Augustus Rookwood, és őt nézte. Nem lopva, észrevétlennek próbálva maradni, hanem nyíltan. A halálfaló szeme ridegen, gyűlölettől telve tekintett rá, és a szája gúnyos mosolyra húzódott.
Piton nem tudta, mi tévő legyen. Bár a pálcája, mint mindig, most is nála volt, de itt nem támadhatja meg Rookwoodot, mert egyrészt egy varázslópárbajban sokan megsérülhetnek, másrészt a muglik nem lehetnek szemtanúi, mindenkin pedig nem alkalmazhatja a felejtés átkot.
Akkor Rookwood közelebb ment néhány lépéssel, miközben láthatóvá tette számára, hogy nála van a pálcája, és ha úgy adódik, használni is fogja. Mikor kiért a fák árnyéka alól, beszélni kezdett. Piton hallani nem hallotta, de így is megértette.
– Megöllek, és a lányt is – mondta a halálfaló, aztán hátrálni kezdett, majd amikor már ismét a fák árnyékában volt, hoppanált.
Piton gyorsan körülnézett, de szerencsére senkinek sem tűnt fel, hogy eltűnt valaki. Már nem volt kedve tovább sétálgatni, inkább gondterhelten hazament. Egyenesen a pincébe tartott, de most nem bájitalt főzött. Feloldotta a laborját védő varázslatokat, aztán a hátsó falhoz lépett. Elmondta a nyitó varázsigét, közben a pálcájával a falra rajzolta a megfelelő jeleket, és a pince fala átalakult. Hasonlóan működött, mint az Abszol út bejárata, bár ide egy kicsit bonyolultabb volt bejutni. Átment az átjárón, és az Érseki pincerendszerbe érkezett.
– Lumos maxima! – A pálcájából előtörő fény bevilágította a folyosót.
Minden hűvös és csendes volt, éppen olyan, mint ahogyan legutóbb látta. Természetesen a muglik még nem jutottak el idáig a feltárással.
Ezért választotta Egert. Tudta, hogy egyszer még jól fog jönni a felszín alatt elterülő több kilométer hosszú, hatalmas belmagasságú, boltíves járat. Miután ideköltözött, éjszakánként hoppanálva bejutott a Főegyházmegyei könyvtárba, a Líceum épületébe. Hosszú-hosszú éjjeleket töltött azzal, hogy átnézze a könyvtár tartalmát, de nem talált semmit a pincerendszerre vonatkozóan. Aztán egyik délután besétált az Apothecába egy egyházi újságíró, szóba elegyedett vele, és kiderült, hogy eddig teljesen rossz helyen keresgélt. A férfi arról beszélt, hogy cikket ír az érsekség régi uradalmairól, és ehhez kutatásokat végez a levéltárban. Mellékesnek tűnő kérdésekkel kivallatta, és aznap éjjel már Piton is a Főegyházmegyei levéltárban kutakodott. Igyekezetét hamarosan siker koronázta, sikerült találnia egy olyan tervrajzot, ami viszonylag pontos információkat tartalmazott. Alaposan áttanulmányozott mindent, összevetette a házához kapott iratokkal, és a számításai azt mutatták, hogy a pincerendszer egyik ága valaha éppen a háza mellett futott.
Sok munkába, és még több varázslatba telt, de egy este végre bejutott az egyik folyosóra. Azóta már elég jól feltérképezte, éssok helyen kellett helyreállítani a falakat, de mostanra a rendelkezésére állt több kilométernyi járat a város alatt. Több, mint amennyiről a muglik sejtették, hogy létezik. Négy kijárat is volt a felszínre. Egy pontosan a Várba vitt, egy a Dobó utca egyik házának az udvarára. A harmadik az Érseki Palota udvarára, a negyedik a Minarethez. Mindegyik kijáratot megnyitotta, azután le is zárta, helyükre olyan átjárót téve, mint amilyen a házánál volt.
Ide kell valahogyan lecsalogatnia Rookwoodot, bár egyelőre nem volt ötlete, hogyan. Ha pedig már ott lesznek, akkor meg kell ölnie. Néhány órába beletelt, hogy bejárja a folyosókat, de mire végzett, már kezdett körvonalazódni a terve. Lefekvés közben már csak egy dolog foglalkoztatta: mielőbb haza kell küldeni Grangert.
***
Hermione azonnal kiszúrta Pitont ugyanazon a pályán, mint amelyiken tegnap úszott. Lendületes karcsapásokkal haladt előre. A lány most is megfigyelte a férfi testét. Vékony, szikár alkat, súlyfelesleg nélkül, de ahogyan mozgott, jól láthatóvá vált, hogy azért izmos is, még ha erre tudatosan nem is fordít nagyobb gondot. A szeme megint a fürdőnadrágjára tévedt, és bár most hátulról látta, úgy is kedvére való volt a látvány.
A fenébe, már megint a tanáromat nézegetem olyan szemmel, ahogyan nem kéne? – kérdezte magától.
Már nem a tanárom, és különben is, miért ne nézegetném? Az még nem bűncselekmény! – vitatkozott a belső hangjával.
Megvárta, hogy a férfi visszaérjen, és csak akkor állt fölé, hogy árnyékot vessen rá. Kikötötte a köntös övét, és mikor Piton hunyorogva felnézett rá, akkor engedte le a vállán. Az érdes frottír anyag dörzsölte ugyan a gyulladt bőrét, de mosolyogva tűrte, a mágus arcára kiülő egyértelmű csodálat ugyanis bőven kárpótolta.
– Jó reggelt, Perselus! – köszöntötte vidáman, és közben a közeli padra dobta a köntöst.
– De még milyen jó – dörmögte a varázsló, aztán szigorúan ráförmedt. – Késtél!
– Bocsánat, kissé elaludtam – húzta fel a vállát mosolyogva. Pontosan tudta, hogy a férfi szigorúsága felér egy bókkal is, mert azt jelentette, hogy nem maradt érzéketlen a bikinis lány látványára. – Mindjárt jövök! – Beállt a zuhany alá, és igyekezett a szokásosnál kevésbé esetlen mozdulatokkal letusolni, mert tudta, hogy egy barna szempár figyeli.
– Négy hossz verseny! – kiáltott fel, amikor a férfi melletti pályára ért, és már el is indult.
Érezte, hogy Piton egy ideig csak néz utána, de aztán elindult ő is. Hermione igazán beleadott mindent, de a varázsló így is megelőzte már a második forduló után.
A férfi enyhén gúnyosan mosolyogva, egyik szemöldökét felhúzva várta a végénél.
– Szép próbálkozás – közölte –, bár esélytelen.
Olyan önhitt arcot vágott, hogy a lány fintorogni kezdett, és lefröcskölte a férfit.
– Hagytam magam! – vigyorgott.
Piton összeráncolta a homlokát, úgy vette szemügyre a lányt.
– Mi történt veled? – mutatott a vállára.
– Kipróbáltam, hogy milyen érzés a grillcsirkének – mondta lazán, de aztán fintorogott. – Tegnap leégtem a napon.
– Fáj?
– Igen, elég kellemetlen – ismerte el –, de ez a hűvös víz jót tesz neki.
– Reggeli után gyere el az üzletbe, addigra készítek rá valamit – ajánlotta a férfi. – Van ugyan késztermékem is, de az nem annyira hatásos.
Hermione csodálkozva nézett.
– Miért nem?
– Mert ha a muglik égési sérülései azonnal begyógyulnának, az gyanús lenne – magyarázta a bájitalmester. – Persze így is jóval hatásosabb a keverékem, mint a legjobb gyógyszertári kenőcsük.
– Már értem, miért szeretnek annyira! – jegyezte meg, és látta, ahogyan a kétség átsuhan Piton arcán. – Nem tudtad?
– Talán a termékeimmel elégedettek – közölte a varázsló hűvösen.
Hermione legszívesebben magához ölelte volna, olyan elveszett arcot vágott. Látszott rajta, hogy sosem volt a bókokhoz szokva, és nem tudja hová tenni az elejtett megjegyzését. Most is azt hitte, hogy csak az általa létrehozott gyógyhatású készítmények miatt ismerik el, pedig ez nem volt igaz. Két napja, amikor helyettesítette, látta, hogy őszintén aggódtak érte, és hogy tényleg kedvelik a férfit. Talán azért nem tudja ezt elhinni, mert a varázsvilágban nem volt ebben része?
– Ez nem igaz – mondta komolyan. – Őszintén aggódtak érted tegnapelőtt, és szeretettel, megbecsüléssel beszéltek rólad.
Perselus megvonta a vállát.
– Mennem kell! – közölte, és most egészen olyan rideg volt az arca, mint mikor a bájitaltan teremben a griffendéles diákokat vette szemügyre.
A boszorkány lehajtotta a fejét. Most meg mi rosszat mondott? Hirtelen nagyon kicsinek érezte magát, és tehetetlenül nézte, ahogyan a férfi kimegy a medencéből.
– Péter! – kiáltott utána a mugli nevén, mert bárki meghallhatta volna, olyan gyorsan távolodott.
A férfi megfordult, és olyan közönyös arccal nézte, hogy úgy érezte, mindjárt elsírja magát.
– Akkor délelőtt megyek, rendben? – kérdezte reménykedve.
– Természetesen! – Piton magához vette a törülközőjét, és elment, vissza sem nézett rá.
A lánynak sem volt kedve tovább maradni, visszament inkább a szállodába. A szobájában csalódottan ült le az ágyra. Ez meg mi a csoda volt? Valamivel megbántotta volna a professzort? Elmenjen most egyáltalán ezek után hozzá? Hátradőlt az ágyon, és felszisszent a fájdalomtól. Hát persze, hogy elmegy, a pokolba is elmenne, ha az meggyógyítaná!
Reggeli után nemsokára el is indult. A szíve a torkában dobogott, annyira aggódott a férfi reakciója miatt. Tudta, hogy nem kellene zavarnia egykori tanára hangulatváltozása, de mióta a férfi már nem tanítja, olyan sok minden megváltozott. Egyrészt az eltelt időben ő maga is idősebb lett, felnőttebb gondolkodással. Bár jól álcázza, de a muglik között eltöltött idő Pitonra is hatással volt, már nem az a megközelíthetetlen kőszikla, mint egykor volt. Aztán azon töprengett, hogy vajon a férfi régen tényleg olyan volt, vagy csak nem ismerték? Hiszen valaha szerelmes volt Harry édesanyjába, mégpedig olyan hűséggel, hogy az egész életét alárendelte!
Vajon még mindig szereti? – töprengett, és nem értette, hogy egy esetleges igen válasz erre a kérdésre, miért esne olyan rosszul?
Időközben megérkezett az Apotheca elé. Nagy levegőt vett, és benyitott.
– Szervusz! – köszöntötte a férfit, aki a pult mögött állt, és papírokba mélyedt.
– Szia! – biccentett Piton. Elővett egy tégelyt a fiókból, Hermione felé tolta, és újra a papírjába nézett.
– Köszönöm! – válaszolta a lány, és bizonytalanul a kenőcsért nyúlt. – Mivel tartozom?
A varázsló ekkor pillantott először figyelmesebben a boszorkányra. Nem tudni, mit látott, de megenyhülni látszott.
– Semmivel sem – aztán a belső helyiség felé mutatott – menj, kend csak be magad!
Hermione hátrament és levetkőzött. Bekente a lábát, a dekoltázsát, a vállát. Mindenütt, ahol elhaladt, érezte az azonnali enyhülést. Még a bőre pirossága is elmúlt a krém helyén. Csakhogy, kénytelen volt belátni, hogy nem mindenütt éri el magát, és a háta egy része még ugyanúgy ég. Mit csináljon? Szóljon a férfinak? Ez eléggé bizalmas dolog, nem biztos, hogy Piton jó néven venné. De ha így megy vissza, a hotelben senki nem segíthet neki.
Összeszedte minden bátorságát, és kidugta a fejét az ajtó nyílásán.
– Perselus!
– Igen? – emelte rá a tekintetét.
– Nem érem el a hátam egy részét. Segítenél?
Egy végtelennek tűnő másodpercig azt hitte, Piton nemet mond, de végül bólintott. Bejött hozzá az irodába. Hermione fedetlen felsőtesttel várta, elől – takarás gyanánt – a blúzát szorongatta magához. A varázsló a kezébe vette a tégelyt.
– Fordulj meg! – kérte.
Hermione hátat fordított, és a lélegzetét visszafojtva várt. Arra számított a férfi gyorsan, határozott mozdulatokkal fogja bekenni, de nem így történt. Piton tapintása olyan óvatos és egészen gyengéd volt, hogy Hermione akaratlanul is libabőrös lett. Amikor megérezte a bőrén a varázsló leheletét, halkan felsóhajtott. Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy egy férfi így érintette, és még többet akart belőle, de nem volt benne biztos, hogyan adhatná ezt az egykori tanára tudtára.
– Kész! – mondta rekedtes hangon Piton.
Abban a pillanatban odakint kinyílt a bejárat, mert a fölé szerelt harangok megszólaltak. A férfi már teljesen normális hangon szólt ki.
– Máris megyek!
Mikor magára maradt, a lány felvette a blúzát, aztán megvárta, hogy a vevő végezzen, és csak akkor ment ki, mikor az üzletben újra csend lett.
– Köszönöm! – Állt meg a helyiségben.
Piton néhány pillanatig csak nézte, az arca semmit sem árult el.
– Vissza kell menned Londonba! – közölte végül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése