Hermione olyan dühös volt, hogy mérgében még sírni sem tudott. Hirtelen gyűlölte Shackleboltot, amiért ideküldte, és megbízta ezzel a nyilvánvalóan reménytelen küldetéssel. Még hogy ő hívja vissza Perselus Pitont Angliába! Hogyan juthatott eszébe ez az őrültség? Persze, biztosan Harry ötlete volt, de hogy mit ártott ő az állítólagos barátjának, az rejtély!
A hotel felé indult, és útközben magában mérgelődött.
Még ő volt Piton segítségére, és ez a hála? Egész délután a boltjában dolgozott, mintha más dolga sem lenne, pedig nagyon is tudott volna mit kezdeni az idejével! Még egy köszönömöt sem mondott neki a férfi! És hogy nem másnapos volt, hanem beteg? Ha-ha-ha! Hiszen dőlt belőle az alkoholszag! Az összes vevőjét elriasztotta volna, ha abban az állapotban fogadja őket.
Egyébként, ha a varázslóval történteket nem nézi, tetszett neki a délután. Elég sok vásárló volt a boltban, és meglepte, hogy a legtöbben beszéltek annyit angolul, hogy megértsék egymást, ha pedig nem, akkor nevetgélve mutogatták el a közlendőjüket. Mindenkinek tudott segíteni, de amit igazán érdekesnek talált, hogy mindenkinek volt egy jó szava Pitonról, pontosabban Kígyósi Péterről. Amikor keresték, és elmondta, hogy Kígyósi úr nem érzi jól magát, akkor sajnálkoztak, és kifejezték jókívánságukat. Akiknek pedig nem okozott nyelvi nehézséget a vele való beszélgetés, azok még méltatták is, sőt elmondták Hermionénak, hogy hogyan gyógyította meg őket Kígyósi úr. A boszorkány szeme előtt egy segítőkész, bár zárkózott férfi képe alakult ki.
Már egészen kezdte újra megkedvelni, mikor Piton kijött a belső helyiségből, és az addigi jó benyomása, amit mások alakítottak ki, szertefoszlott. Az egy dolog, hogy vele gúnyolódott, de amit Ronról mondott...!
Az igaz – súgta egy alattomos hangocska.
Nem! Ron hős volt, még ha esendő is! – tiltakozott magában.
Ez nem zárja ki azt, amit Piton mondott, és emlékezz vissza, mit beszéltetek róla Harryvel! – mondta újra a hang.
Hermione csüggedten ült le egy padra, és lehunyta a szemét. Elege volt mindenből.
Nem sejtette, hogy abban a pillanatban ketten is figyelik.
***
Pitonnak sajgott az arca a pofontól, de legalább végleg kijózanította.
„A vőlegényem volt” – jutottak eszébe a lány szavai két nappal azelőttről, amikor megkérdezte, hogy ki volt az, aki meghalt. Nem esett nehezére összeraknia ezek után, hogy Ronald Weasley volt Granger vőlegénye, aki balesetben elhunyt.
Körbenézett az üzletben, mindent katonás rendben talált, az asztalon pedig egy kimutatás, hogy Hermione mit adott el, és mennyiért.
- A fenébe! – morogta, és lerakta a kezéből az uborkás üveget, hogy a boszorkány után eredjen. Kinn az utcán már nem látta, de mivel tudta, melyik hotelben szállt meg, arrafelé indult. A lánnyal ellentétben neki megvolt az az előnye, hogy ismeri Egert, tudja, merre menjen, hogy előbb odaérjen. Már persze, ha Hermione is egyenesen odamegy, nem máshová. Nem számít, megvárja, előbb-utóbb biztosan visszamegy a szállodába.
Két átjáró udvart kihasználva hamarosan az Érsekkerthez ért. Végül úgy állt meg, hogy a boszorkánynak mindenképpen el kelljen előtte mennie, de a bejáratnál lévő pavilontól takarásban legyen, hogy ne vegye észre rögtön.
Kisvártatva jött a lány, és messziről is látszott rajta, hogy nagyon dühös. Aztán egyszer csak lelassított, és leült egy padra, hamarosan pedig a kezébe temette az arcát. Piton azon töprengett, hogy odamenjen-e, miközben – mintegy megszokásból – körbe pásztázta a környéket, és észrevette, hogy rajta kívül más is figyeli Hermionét. Ugyanaz a férfi volt, akit a múltkor Rookwoodnak nézett. Most viszont egészen biztos lett benne, hogy a halálfaló az.
Kíváncsi volt, mit akarhat a varázsló Grangertől, így aztán inkább várakozott. A másik férfi is így tett, egészen addig, amíg Hermione fel nem állt, akkor elindult utána, óvatosan, hogy észre ne vegye. Miután mindketten elhaladtak a rejtekhelye mellett, Piton követni kezdte őket.
A boszorkány egyenesen a hotelbe ment, Rookwood pedig egészen a bejáratig járt a nyomában. Még egy ideig a közelben ácsorgott, de miután a lány már nem tűnt fel újra, elment a szálloda parkolója felé, körbenézett, és amikor látta, hogy nincs a közelben mugli, eltűnt.
Piton ezután inkább hazasietett, aztán leült a nappaliban és gondolkodott. Azazhogy csak próbált volna, mert ismét rátört a fejfájás. Megdörzsölte a halántékát, ivott egy nagy pohár vizet, de nem sokat segített, most meg már hiába kezd hozzá egy bájitalhoz, mire készen lesz, már késő. Végül lement az üzletbe, hogy bevegyen egyet a lány által otthagyott mugli gyógyszerből. Érdeklődve nézegette a dobozt, aztán berakta az íróasztal fiókjába, és leült. Ha lesz ideje, majd ki fogja elemezni a laborban.
Miután jobban érezte magát, megpróbálta rendszerezni az elmúlt egy napban megszerzett információkat.
Azzal kezdődött, hogy megtudta az igazat a lányról?
Nem.
Először is, megölték a temetését végző varázslót, és amennyiben Shacklebolt meglátása helyes, akkor Rookwood és esetleg Lucius Malfoy áll a dolog mögött.
Tulajdonképpen lenne okuk megölni őt, hiszen a szemükben áruló, és azt egyik halálfaló sem hagyná büntetés nélkül. Az is jellemző, hogy Lucius a háttérben marad, és Rookwood az, aki cselekszik. Érdemes lett volna alaposan kikérdezni a boszorkányt, de hát az ostoba büszkesége megakadályozta benne.
Tehát ilyen előzmények után Shacklebolt Grangerrel keresteti meg, és eközben feltűnik Egerben Rookwood is. De miért követte a lányt? Talán azt akarta tudni, hol szállt meg? De miért? Mit akar tőle? Tudja, hogy Hermione a miniszter megbízásából van itt? Esetleg rajta keresztül akarja megtalálni őt?
Mit tud Rookwoodról?
Már a kezdetektől Voldemort csatlósa volt, mindvégig hű a sötét nagyúrhoz. Okos, és nagyon szimpatikus a fellépése, ezért tudott olyan sokáig kémkedni a minisztériumban. Azután hosszú évekig volt az Azkabanban. Meglehetősen könyörtelennek és ravasznak ismerte meg, mindazonáltal nem kiemelkedő a varázsereje. Nem túl biztató összefoglaló. Valószínűleg a vak gyűlölet vezérli, de nagy kérdés, hogy Lucius tényleg mögötte áll-e, mert akkor ketten együtt komoly ellenfélnek számítanak, de Rookwoodot egymagában sem becsülheti le.
Most pedig következzen Granger.
Mielőtt felbosszantotta volna magát újból a lány hazugságaival, inkább úgy döntött, jobb tudomásul vennie, hogy a boszorkány csak a feladatát végezte, méghozzá egészen jól, hiszen megtalálta.
Diákként nem volt a kedvence, véleménye szerint okoskodó volt, és ezen az sem segített, hogy a lány intelligensnek és tanulékonynak is bizonyult. Piton sosem kedvelte a strébereket, maximum akkor, ha a Mardekár házat gyarapították. Mindazonáltal Hermione hatékonyan segítette Pottert és Weasleyt Voldemort legyőzésében, az a két féleszű nélküle nem tudott volna célt érni.
És ő volt az egyetlen, aki könnyeket hullajtott érte.
Igen, bármennyire is morbidnak tűnjön, elment megnézni a saját temetését. Kíváncsi volt, hiányozni fog-e valakinek. Nem volt semmilyen meglepetés, hiszen csak a tanár kollégái és néhány minisztériumi alkalmazott – valószínűleg Shacklebolt utasítására – volt ott. Diákok alig-alig ácsorogtak, és úgy tűnt, senkit sem érdekel különösebben a halála. Aztán egyszer csak észrevette, hogy Granger lopva a könnyeit törölgeti, de arra a megállapításra jutott, hogy talán csak nem bírja a temetéseket.
A szánalmasan rövid ideig tartó megemlékezés után hamar szétszéledt mindenki, Piton pedig a Szellemszállásra hoppanált. Látni akarta még egyszer azt a helyet, ami majdnem a végzetét okozta. Ott volt minden, ugyanúgy, mint akkor. Egy darabig azon a helyen állt, ahol majdnem kilehelte a lelkét, és akkor azt érezte, ha túl lesz mindenen, soha az életben nem akar varázslókról hallani. Az ablakhoz lépett, és kinézett rajta a kertbe. Bár már majdnem nyár volt, azon a helyen minden kopár és szürke volt, mintha Voldemort örökre elvitte volna onnan a napfényt.
Aztán közeledett valaki, és megint Grangert látta meg. Bosszúsan gondolt arra, hogy már itt sem lehet nyugta, de végül a lány nem jött be, hanem csak tisztes távolságból figyelte az épületet. A boszorkány egy darabig ácsorgott, aztán elkezdett sírni. Piton kíváncsi lett, ezért nagyon óvatosan, hogy a lány ne vegye észre, belenézett a gondolatai közé. Meglepődött azon, amit talált. Fájdalom, bánat és szomorúság leginkább, amik furcsának hatottak számára egy ilyen fiatal embertől. Mindenkiért sírt, a barátaiért, az elhunytakért és az élőkért, sőt Pitonért is. Végül a griffendéles lassan lecsendesedett, és elment.
Most pedig Hermione Granger idejött, mugliként elcsavarta a fejét, aztán árult a boltjában, végül pedig megkapta tőle élete első pofonját, amit nő adott. Fintorgó mosolyra húzódott a szája. Több van ebben a lányban, mint amit korábban gondolt róla, ráadásul már a gondolatait is meg tudja tartani önmagának.
Ott volt még a tanári ajánlat a Roxfortba, de ezzel jelenleg – úgy döntött – nem foglalkozik. Nem utasítja el azonnal, de nem is akar rá rögtön igent mondani, hiszen, ha visszamegy tanítani, akkor az itteni életének vége.
A gyomra fájdalmasan megkordult, de az ételnek már a gondolatára is hányingere támadt. Kinyitotta a Granger által otthagyott uborkát, kivett egyet és beleharapott. Tényleg jól esett.
Megnézte a kimutatást, amit a lány írt, és elégedetten bólintott. Minden precíz, lényegre törő és alapos volt. Egyik kezében a papírt fogta, a másik kezével az asztalon dobolt és töprengett.
Először is Grangernek vissza kell mennie Angliába. Nem kockáztathatja, hogy baja essék. Azután meg kell ölnie Rookwoodot. Más megoldás nincs, ennek így kell lennie, de előbb meg kell tudnia, hogy Lucius benne volt-e? A továbbiakat mind ettől tette függővé.
Egy ideig még tervezgetett, majd felment aludni.
Másnap korán ébredt, de egyáltalán nem érezte kipihentnek magát. Úgy döntött, mielőtt kinyitja az üzletet, elmegy úszni, az mindig fel szokta élénkíteni, valószínűleg most is jót tesz majd. Ősztől tavaszig az uszodába járt, de nyaranta előnyben részesítette a városi strandot, mert szeretett a szabadban mozogni, különösen reggel, amikor még kevesen vannak. Megérkezve hamar átöltözött, aztán az ötven méteres versenymedencéhez ment. Lepakolta a törölközőjét, felvette az úszósapkáját, aztán megnézte, hányan használják a medencét. Még eléggé korán volt, ezért a nyolc pályából mindössze négyen úsztak, bőven volt lehetősége válogatni. Ahogy jobban megnézte a korán kelő sportolókat, az egyik ismerősnek tűnt.
A hatos pályán egy nő közeledett hátúszással. Hermione Granger világoskék úszósapkában, sötétkék dresszben, egyenletes tempóban haladt Piton felé. Mikor odaért a medence végéhez, megfordult, hogy a következő hosszt mellúszásban tegye meg. Amint távolodott tőle, nem tudta nem észrevenni, mennyire formás a feneke. Egy darabig kedvtelve nézegette, aztán viszont rájött, jobb lesz lehűlnie, ha nem akarja kellemetlenül érezni magát az úszónadrágjában. Beállt a zuhany alá, majd a lány melletti pályán úszni kezdett. Négy hosszt úsztak egymás mellett, amikor Piton a pálya végén megállt, és így tett Hermione is.
Hagyta, hogy néhányszor kifújja magát, csak utána szólította meg.
– Kora reggeli testmozgás?
A lány csodálkozva nézett rá, és ahogy megismerte, dacos kifejezést öltött az arca.
– Eltalálta.
Granger tegnap még szürke kis egérnek tűnt a kisminkelt Katherine-hez képest, de ebben a pillanatban, az úszástól kipirult arcával, ragyogó szemével Piton gyönyörűnek látta.
– Szeretnék elnézést kérni, ha esetleg megbántottalak tegnap – mondta. Ez igaz is volt, valóban sajnálta, hogy felzaklatta a lányt, bár Ronald Weasley-ről a véleménye azóta sem változott. Nem szándékosan váltott vissza tegezésre, egyszerűen ez jött a szájára, de nem bánta. Muszáj eltávolítani a boszorkányt Egerből, és sajnos úgy tűnik, nem hallgat az okos szóra. Persze mi mást is várhatna egy griffendélestől? Nos, ő viszont nem hiába volt mardekáros, tudta, hogy kellő ravaszsággal könnyedén túljárhat a lány eszén. Talán megpróbál némileg kedvesebb lenni vele, hátha a szép szó hatásosabb. Nem volt ugyan ínyére való ez a fajta stílus, de ha célravezető, akkor miért is ne?
Hermione nem szólt semmit, csak biccentett.
– Meddig maradsz? – kérdezte Perselus.
– Terveztem még néhány hosszt, ha megengedi – válaszolta a lány, az utolsó két szót gúnyosan megnyomva. Piton elengedte a füle mellett.
– Úgy értettem, Egerben – pontosított.
– Nos, ahogy már korábban is mondtam, legalább két hétig maradok – közölte a boszorkány.
Ez így nem lesz jó – gondolta Piton. Grangernek el kell tűnnie, méghozzá minél előbb.
– Már teljesítetted a feladatodat – mutatott rá a tényre –, hiszen már átadtad az üzenetet.
– Téved – húzta gúnyos mosolyra Hermione az ajkait –, nem egyszerűen baglyot kell játszanom. Meg kell győznöm magát, hogy jöjjön vissza Angliába!
Granger csúfondárosan mosolygott, Piton pedig érezte, hogy nem lesz olyan egyszerű a lányt visszaküldeni. Úgy döntött, ideje taktikát váltani, és kedvesebbnek lenni.
– Az nehezen fog menni, ha ragaszkodsz a magázáshoz! – Elfojtott egy mosolyt, mikor látta a boszorkány arcán átsuhanó meglepődést.
Persze, a griffendélest sem kellett félteni, azonnal visszavágott.
– Emlékeztetném, hogy tegnap maga tiltakozott a tegezés ellen, Kígyósi úr! – Hermione mintha a mutatóujjával meg akarta volna bökni a mellkasát, mert a keze felemelkedett, de meggondolhatta magát, mert félúton a vízbe hanyatlott.
Piton megadóan felsóhajtott.
– Talán a tegnapi napot jobb lenne elfelejteni.
– Azért volt benne olyan is, ami jól esett – vonta meg a boszorkány a vállát, nyilvánvalóan a pofonra célozva, aztán a hátára fordult, és szándékosan nagyokat fröcskölve a lábával, elúszott.
Piton, mikor a lány már nem láthatta, megengedett magának egy mosolyt. Sokkal szórakoztatóbb ez a reggel, mint várta. Gyorsúszással a boszorkány nyomába eredt, hamarosan utolérte és meg is előzte.
***
Hermione nyolc hosszt úszott, aztán pihent a medence végén, és megvárta, hogy a varázsló is megérkezzen, aki már legalább a tizedik befejezéséhez közeledett, ennyivel gyorsabban haladt, mint ő. Mivel a tanár most úgysem figyelte, a lány alaposan szemügyre vehette. Piton egyik karcsapással a másik után érkezett hozzá egyre közelebb, és ez alatt volt alkalma megfigyelni kidolgozott izmait. Persze nem olyan volt, mint a mugli testépítők, de látszott rajta, hogy rendszeresen úszik. Még csak nem is lihegett, amikor mellé ért.
– Reggeliztél már? – kérdezte a férfi.
– Még nem, a hotelben tíz óráig lehet – válaszolta, és az ajkába harapott. Csak nem akart volna Piton vele reggelizni?
A tekintete a varázsló mellkasára tévedt, és legszívesebben a víz alá süllyedt volna, annyira zavarba jött. Furcsa volt elképzelni, hogy mindketten alig fedett testtel vannak egymás mellett, és csak a víz választja el őket. Volt ebben a helyzetben valami képtelenül abszurd. Vagy inkább izgató. Ha most kinyújtaná a kezét, akár végig is simíthatná a varázsló felsőtestét.
Te jó szagú Merlin! Miken gondolkodom? Ugye nem vonzódok még mindig a világ legszigorúbb tanárához?
Gyorsan félre nézett inkább, és megköszörülte a torkát.
– Gyakran jársz úszni? – érdeklődött, újra tegezést használva. Nem akarta, de egyszerűen az előbbi gondolatok hatására így jött a szájára.
– Nyáron heti négy-öt alkalommal, télen háromszor – mondta a férfi, és úgy tűnt, észrevette a lány zavarát, sőt jól mulat rajta.
Az arcán ugyan nem látszott semmi, de a szemei ragyogtak. Hermione eltűnődött, hogy vajon ha most is fekete lenne, nem pedig barna, akkor is ilyennek látná-e?
– Régebben is úsztál? – kérdezte, és a varázsló természetesen megértette, hogy mire gondol.
– Nem, mert nem volt hol – válaszolta.
– Igen, ezt megértem – bólogatott a lány –, én is alaposan ki akarom használni most a lehetőséget. Azt hiszem, ma egész nap itt leszek.
– Nos, nekem viszont ideje mennem, nemsokára ki kell nyitnom az üzletet – közölte Piton, és felhúzta magát a medence szélére. Mikor már a partján állt, a boszorkányhoz fordult.
– Holnap reggel is itt leszel?
Ezek szerint tényleg találkozni akar még velem?
– Igen – mosolygott a férfira. – Te is jössz?
Piton bólintott, Hermione pedig megkockáztatott egy pillantást az úszónadrágjára. Döbbenetében nagyot nyelt, és magáról elfeledkezve bámulta. A szűk nadrágon keresztül ugyanis könnyedén megállapíthatta, hogy a férfi tekintélyes mérettel van megáldva.
– Szép napot, Miss Granger! Holnap találkozunk! – mondta a varázsló, és amikor a lány ránézett, azonnal tudta, hogy a férfi látta a csodáló tekintetét.
Bólintott, aztán fülig vörösödve merült a víz alá.
Őszintén remélte, hogy legalább a száját nem tátotta el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése