Lassan tért magához, és az első, amit érzékelt, az az volt, hogy egy idegen ágyban fekszik, és nincs egyedül, mert egy férfit ölel. A második, hogy olyan boldog elégedettséget érez, amit már nagyon régen nem. Aztán már tudta, hogy minek köszönheti ezt az érzést, és azt is, hogy kinek. Még mindig csukott szemmel próbált gondolkodni.
Lefeküdt Perselus Pitonnal. Hogy régen a diákja volt, az most mellékesnek tűnt, és az is, hogy milyen volt tanárként.
Eszébe villant az éjszaka néhány pillanata, és jóllakott macskaként elmosolyodott. Te jó szagú Merlin! Micsoda éjjel volt, mintha az egész egy több órán át tartó orgazmus lett volna. Nem gondolta volna Pitonról, hogy ilyen jó az ágyban. Neki eddig csak Ronnal volt tapasztalata, de az egészen más volt. Döbbenten fedezte fel, hogy Ronnal sosem engedte úgy el magát, mint előző éjszaka. Természetesen vele is jó volt, de Piton mintha belőle is előhozta volna azt, hogy ne legyenek gátlásai. Sőt, talán éjjel először történt meg, hogy nem gondolkodott közben. Egyszerűen csak elengedte magát és élvezte az együttlétet, és azt akarta, hogy a férfi is élvezze, de nem gondolkodott közben, hogy mit csináljon, ösztönösen cselekedett. Remélte, hogy Perselusnak is olyan jó volt, mint neki, mert most, hogy ezt megtapasztalta, még többet akart.
Kinyitotta a szemét, és felkönyökölt. Rögtön észrevette, hogy Piton most úgy néz ki, mint régen, görbe orr, fekete haj, fekete szemek, amik jelenleg szigorú tekintettel nézték a plafont. Elmosolyodott, mert hiányzott már ez az arc, jobban illik a férfihoz, mint a másik.
Az arcához hajolt, és megpuszilta a szája sarkát.
– Jó reggelt, Piton professzor! Örülök, hogy végre újra láthatom!
Úgy tűnt, a varázsló tekintetén csodálkozás suhan át. Összevont szemöldökkel nézett rá.
– Nem bírom mozdítani a karomat! – zsörtölődött a férfi, célozva arra, hogy Hermione rajta feküdt.
A lány felült, és elkezdte masszírozni a bájitalmester karját. Tudta, hogy van erre bűbáj, de úgy gondolta, hogy Perselusnak most nem bűbájra – hiszen azt elvégezhetné maga is –, hanem érintésre van szüksége. Mikor úgy érezte, hogy már rendben lesz, ráült a férfi csípőjére, aztán előrehajolva két karjával megtámaszkodott az arca mellett.
– Most már jobb? – nézett a szemébe, és élvezte az újra fekete szemek ragyogását. Régen sosem vette észre, milyen gyönyörűek.
– Azt hiszem – válaszolta Piton, és átkarolta, majd a hátát simogatta. – Igen, már határozottan jobb.
Hermione még jobban előrehajolt, és csókolózni kezdtek, aztán a lány a férfi mellkasát puszilgatva egyre lejjebb haladt.
– Telhetetlen vagy! – jegyezte meg Perselus.
– Remélem, nem baj? – kérdezte, mielőtt megcsókolta volna a férfiasságát.
– Nem – mormogta mély hangon Piton.
– Nem kellett volna már kinyitnod? – érdeklődött később, még mindig az ágyban fekve.
– Ki van írva, hogy áruért mentem – mondta a férfi.
– Gyakran mész áruért? – kérdezte, megnyomva az utolsó szót.
– Nem szoktam nők mellett ébredni, ha ez érdekel! – világosította fel Piton.
– Miért nem? – csodálkozott.
Perselus nem szólt semmit, csak az arcára mutatott. Hermione értetlenül nézett, ezért a férfi felvilágosította.
– Minden reggelre visszaváltozik az arcom, és akkor újra meg kell innom az általam kifejlesztett bájitalt, hogy Kígyósi Péter legyek.
– Hmm, azt hittem, kontaktlencse, hajfestés és orrműtét eredménye – közölte teóriáját a lány.
– Orrműtét? – kérdezte rosszallóan a férfi.
– Igen, itt – mutatott a görbületre, aztán végigsimított rajta – bár én sajnáltam volna.
Perselus most elfordult, magához vette a pálcáját, és intett egyet. Az egyik szekrénynek kinyílt az ajtaja, és egy üvegcse repült belőle a kezébe.
– Idd meg – nyújtotta a lány felé.
– Mi ez? – érdeklődött kíváncsian.
– Amitől házimanóvá válsz, és örökké a szolgám leszel – forgatta a szemét Piton. – Természetesen fogamzásgátló szérum.
– Á, értem – pirult el, aztán megitta. – A mugli nőket is ezzel itatod?
– Nem, nekik tablettát készítettem, mert sosem hinnék el, hogy egy ilyen ital működhet – válaszolta rosszallóan sóhajtva. – Szeretne még tudni valamit, Miss Tudálékos Granger kisasszony?
– Sokan voltak? – szaladt ki a száján. Nem is értette, hogy miért, hiszen nem tartozik rá. Látszott, hogy Perselust is meglepte a kérdése, úgy fürkészte az arcát.
– Voltak – hangzott a válasz. – De egy sem volt ilyen kíváncsi!
Piton a faliórára nézett, tíz óra felé járt az idő.
– Velem töltöd a napot? – nézett rá. – Egyébként ma nem fogok kinyitni, vasárnap van, ilyenkor mindig zárva vagyok.
– Ó! – lepődött meg Hermione. – Akkor az előbb miért mondtál mást?
– Talán szórakoztat, ha Miss Granger valamit nem tud! – vont vállat a férfi.
– Sok mindent nem tudok – válaszolta komolyan, és feljebb húzta a takarót, hogy elrejtse vele a melleit. Nem estek jól neki Perselus szavai. Kevés híja volt, hogy meg ne jelenjen egy könnycsepp a szemében.
***
Piton látta, hogy a lánynak rosszul esett, amit mondott, de ő nem volt az a vigasztalós fajta. Viszont megbántani sem akarta Hermionét, főleg nem azok után, ahogyan a boszorkány az igazi arcát fogadta. Töprengeni kezdett, aztán támadt egy ötlete. Adott egy puszit a lány homlokára, azután kipattant az ágyból.
– Szeretnék neked megmutatni valamit! De ahhoz a tegnapi ruhád nem lesz jó.
Granger szemében felcsillant az érdeklődés.
– Miért nem?
– Inkább túrázáshoz megfelelő öltözék kell. Át tudsz ilyenbe öltözni? – kérdezte.
– Igen, a hotelben vannak ruháim.
– Akkor most gyorsan megreggelizünk, és tizenegykor találkozunk a szálloda előtt. Ha hoppanálsz innen a szobádba, akkor lesz elég időd. Vissza nem tudsz jönni, ide csak én tudok hoppanálni, de majd én eléd megyek.
– Jól van, de hová megyünk? – érdeklődött a lány.
Tudta, hogy az előzőek után az igazat kell mondania.
– Szilvásváradra, és onnan meglepetés lesz, jó?
– Igen – mosolyodott el végre Hermione.
Reggeli után hosszan megcsókolta.
– Várlak majd! Kényelmes cipőt vegyél fel!
– Rendben! – mondta a boszorkány, aztán eltűnt.
Piton az órára nézett. Nos, nem hagyott túl sok időt magának a gondolkodásra. Mindenesetre gyorsan letusolt, megitta az átváltoztató szérumot, aztán a pálcája segítségével összegyűjtötte a szükséges dolgokat, végül egy hátizsákba tette, amit tértágító bűbáj segítségével megnagyobbított, hogy minden beleférjen. Közben azon töprengett, hogy nem követett-e el ostobaságot? Korábban voltak érvei, hogy miért nem feküdhet le Grangerrel, mégis, ezeket az első adandó alkalommal sutba dobta. Most persze, bosszankodhatna ezen, de igazság szerint, túl jó volt ez az éjszaka ahhoz, hogy megbánja. A lány valószínűleg el sem tudja képzelni – és ez jobb is, ha így marad – mennyire jó volt vele. Talán azért, mert végre önmaga lehetett. Nem Kígyósi Péter volt, hanem Perselus Piton.
Ma délelőtt, mikor Miss Telhetetlen az orgazmusa közben a fülébe suttogta a nevét, ő sem tudta magát tovább visszatartani.
– Perselus! – mondta a lány, miközben a testében szétáradt a kéj.
Akkor valami olyat érzett, mint talán még sosem. Perselus Pitonként nem volt a nők kedvence, a muglik számára viszont ő Kígyósi Péter volt, aki nem teljesen olyan, mint önmaga, hanem akit megjátszott, csak egy kitalált személy. Most viszont Hermione tudta róla, hogy kicsoda, hiszen az arca is olyan volt, mint egykor, mégis ő, Perselus Piton adta neki a boldogságot, és a lány viszonozta. De ha ez nem lett volna, ez az éjszaka akkor is messze jobb volt, mint eddig bármelyik másik.
Egykor, a Roxfortban, még el sem tudta volna képzelni, hogy ők ketten ennyire összeillenek a szex terén. Na persze számára mindig is tabuk voltak a tanítványai, de ha nem, valószínűleg akkor sem jutott volna soha eszébe pont a griffendéles Miss Grangerrel ágyba bújni.
Felsóhajtott.
Mindig bosszantotta, hogy a lány állandóan jelentkezett az órákon, sőt, néha felszólítás nélkül is elkezdte osztani az észt. Természetesen ő csak ritkán engedte szóhoz jutni. Talán ezért is akarta ma zavarba hozni Grangert, de...
A fenébe is! Nem akarta megbántani vele, vagy ilyesmi, de egy pillanatra megijedt, hogy a lány elsírja magát. Mi a csodát kezdett volna egy síró boszorkánnyal?
Most pedig kirándulni viszi. Miért? Persze máskor is előfordult, hogy egy-egy mugli nőt elvitt vacsorázni, egyszer még moziba is, de ha már lefeküdt velük, ritkán követte újabb randevú. Nem akart semmi olyasmit, ami úgy tűnhet, hogy kapcsolatban szeretne maradni az illetővel. Igaz, Hermione más, hiszen előtte nem kell eltitkolnia, hogy kicsoda valójában. Ráadásul, ez az éjszaka különlegesen jó volt, és szeretné, ha megismétlődne, jött rá hirtelen.
Idegesen a hajába túrt. Talán jobb, ha kivételesen nem töpreng ezen az egészen túl sokat, hanem hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok. Talán nem kell, hogy mindig a kezei között legyen az irányítás.
Mikor idáig jutott a gondolataiban, észrevette, hogy ideje indulnia.
Hermione pontos volt, tizenegy órakor megjelent a hotel ajtajában. Piton keresett egy alkalmas helyet, ahol nem látják meg őket, és hoppanált a lánnyal a szilvásváradi parkoló mellett lévő erdőbe. Mehettek volna egyenesen az úti céljukhoz is, de mivel a boszorkány most van itt először, úgy gondolta, legyen igazi a kirándulás. Elsétáltak az erdei vasút állomására, és megvette a jegyeket. Hamarosan meg is érkezett a vonat, és a turistákkal együtt felszálltak ők is. Fent a vonaton a lány egészen közel ült hozzá, és megfogta a kezét. Ez utóbbi gesztus előbb szokatlan volt, de határozottan kellemes, mintha összetartoznának. Ez ugyan nem volt igaz, de egész jó volt eljátszani.
***
Hermione igyekezett nem gondolni semmire, csak a tenyérre, amiben a keze volt, és a hüvelykujjra, ami a kézfejét simogatta. Öntudatlan mozdulat volt ez Pitontól, de nagyon meghitt és gyengéd.
A férfit illetően egyik ámulatból a másikba esett. A szex csodálatos volt vele, soha nem érezte még ennyire nőnek magát, mint most. Aztán egy rémült pillanatig felmerült benne, hogy a bájitaltan tanár csak meg akarta leckéztetni egykori diákját, de aztán látta rajta, hogy ha meg nem is bánta, de sajnálta a gonoszkodást. Persze ezt Piton hangosan sosem mondta volna ki, de a reggeli közben végig nagyon figyelmes és kedves volt, és a lány tudta, hogy ez a mostani kirándulás felér egy bocsánatkéréssel.
Sűrű, zöld erdő között zakatolt a vonat, és ha nem lett volna annyi gyerek az utasok között, legszívesebben megcsókolta volna a férfit. Hamarosan egy tisztásra érkeztek, ahol mindenki leszállt.
– Visszafelé gyalog megyünk, gyere! – fogta kézen újra Perselus.
Ahogy sétáltak, erősödő morajt hallott, és az eget kezdte kémlelni, hogy vajon zivatar közeledik-e, de az ég gyönyörű kék volt, csak néhány bárányfelhő úszott rajta.
– Nem fog esni – közölte a férfi –, a vízesés moraját hallod.
– Itt van egy vízesés? – csodálkozott.
– Igen, ezért jöttünk ide – válaszolta halvány mosollyal Perselus.
Hermione meglepődve érezte, hogy erre az őszinte mosolyra kalimpálni kezdett a szíve, és a felismerés hatására elpirult.
Mikor újra az erdőbe értek, akkor aztán meglátták a gyönyörű természeti képződményt. A mésztufa gát lépcsőin lezúduló patak vize lenyűgözte a lányt. Természetesen látott már Angliában - a Yorkshire-i Nemzeti Parkban -, is vízesést, de ez különlegesebb volt. Hosszan elidőztek ott, mielőtt tovább indultak volna. Megvárták, hogy a vonattal érkezett mugli turisták elhaladjanak, hogy egy kis időre csak a kettőjüké legyen a zuhatag.
– Csodaszép – mondta a férfinak –, köszönöm, hogy elhoztál ide.
Piton csak bólintott, aztán gyengéden átkarolta, és megcsókolta. Hermione korábban nem is sejtette, hogy élete egyik legromantikusabb élménye Perselus Pitonhoz fűzi majd, de csókolózni egy vízesés mellett, kétségtelenül az volt. Ezek szerint a férfinak is van igénye az érzelmekre, még ha nem is tudatosan – jegyezte meg magában.
Lefelé sétálva még sok érdekes és szép dolgot láttak. Egy másik, kisebb vízesést, pisztráng nevelő tavakat, különleges növényeket. Egy helyen Perselus megállt, és a közeli mezőt fürkészte, ami telis-tele volt sárga virágokkal.
– Szépek – jegyezte meg mellé állva.
– Tudod, mik ezek? – kérdezte Piton ránézve.
– Innen orbáncfűnek tűnik – válaszolta.
– Így van! Mire használják a mugli gyógyászatban?
– Immunerősítő, vírusölő, hangulatjavító, fertőtlenítő, professzor úr! – közölte vidáman.
– Nagyszerű – bólintott a férfi –, öt pont a Griffendélnek!
– Most, hogy már nem is járok oda? – háborgott a lány.
Piton égnek emelte a tekintetét, és felsóhajtott.
– Már kénytelen is lennék levonni a szemtelenségéért, Miss Granger!
– Büntetőmunkát is kapok? – vihogott Hermione, mire Perselus töprengve nézett rá.
– Hmm, nem is rossz ötlet! Volna kedved hajnalban újra eljönni velem, és leszedni a hajtásokat?
– Hát persze! – komolyodott el a lány is.
– Ötkor kijövünk – tervezgetett a varázsló –, és akkor készen is leszünk, mire ki kell nyitnom az üzletet. Fel tudsz kelni olyan korán?
– Igen, legfeljebb kérek ébresztést a hotelben – válaszolta.
Perselus egyik kezével átkarolta a derekát, a másikkal kisimította a haját az arcából.
– Esetleg nálam is aludhatsz! – mondta mély, érces hangon és ragyogó szemekkel. – Majd én felkeltelek!
– Nos, egy ilyen csábító ajánlatnak nem tudok ellenállni – mosolygott rá.
Lassan tovább sétáltak, aztán egy kis házikónál, aminek messziről érezni lehetett az illatát, megálltak. Kiderült, hogy halfüstölő, ahol lehet vásárolni is az elkészült finomságokból. Leültek az udvaron egy fából készült asztalhoz, és füstölt pisztrángot ettek, friss kenyérrel. A szabad ég alatt és kézzel, de éppen ez adta meg hozzá a különleges körítést.
– Azt hiszem, még életemben nem kóstoltam ilyen finomat – közölte Hermione, miután jóllakott.
– Valóban nagyon ízletes – bólogatott Perselus. -– Néha nem kell túlbonyolítani a dolgokat.
Egészen késő délutánig Szilvásváradon voltak, közben láttak lovasbemutatót a lipicai ménessel, megnézték az erdészeti múzeumot, és a népművészeti vásárt is, bár itt akadtak szép számmal bóvlik is. A nap végén pedig beültek egy étterembe, aminek a kertjében csobogott egy patak.
– Köszönöm ezt a csodálatos napot! – mondta Hermione, miután a pincér felvette a rendelésüket.
– Arra gondoltam, talán ezt nem tervezted be a nyaralásod idejére – vont vállat a férfi.
– Gyakran szoktál ide jönni? – kérdezte.
– Nem, eddig kétszer voltam ezen a túrán, de a környéket gyakran járom a növények miatt.
– Értem – válaszolta a lány, és ezen elmélázott. Meghozták az ételeket, és enni kezdtek, csak azután kérdezte meg, ami érdekelte. – Szeretsz itt élni?
Piton néhány percet gondolkodott, mielőtt válaszolt volna.
– Nos, több olyan van, amit szeretek, mint amit nem. A mágia, bár otthon használom, azért hiányzik. Néha még a talár is – mosolyodott el halványan. – Sokszor gondolok a tanításra, amit jobban szerettem, mint korábban hittem.
Ugyanakkor kedvelem az itteni munkámat, még ha a vásárlók között akad egy-két felettébb kellemetlen is. Viszont itt volt lehetőségem mindent újrakezdeni, ráadásul, bár nem hittem volna, a muglik közé elég könnyen be tudtam illeszkedni is. Legalábbis nem zavarjuk egymást.
– Értem – mondta Hermione –, és köszönöm az őszinte választ!
– Cserébe én is kérdeznék – nézett rá Perselus. – Hogyan halt meg Ronald Weasley?
A boszorkány felsóhajtott. Sejtette, hogy ez a kérdés elő fog jönni, de azt nem gondolta, hogy ilyen hamar. Csakhogy, bár korábban attól tartott, sírva fakad, most mégsem érzett mást, csak keserédes bánatot. Persze a tegnap éjszakai boldogság-bomba után ez nem volt annyira meglepő, de azért furcsa érzés volt.
– Miután végeztünk a Roxfortban, Ron George-nál kezdett dolgozni, a varázsvicc boltban – kezdett hozzá, de Perselus félbe szakította.
– Nahát, azt hittem, mindannyian aurorok lesztek majd – mondta.
Hermione elnevette magát.
– Akkor alaposan félreismertél bennünket. Tudod, azt hiszem, Ront alapvetően mindig is zavarta, hogy a híres Harry Potter barátja. Úgy értem, nagyon szerette Harryt, és igaz barátok voltak, de úgy érezte, hogy kevesebb nála. Pedig nem volt az. Legalábbis Harry sosem érezte magát többnek nálunk, és ha mások ezt éreztették, az is zavarta, mert tudta, hogy az édesanyja miatt élte túl a halálos átkot, nem azért, mert már csecsemőnek is nagy varázsló lett volna. – Egy picit megállt, és a férfi arcát fürkészte, hogy milyen hatást vált ki nála Lily Potter említése, de úgy tűnt, nem rendítette meg jobban, mint őt Ron emléke. – Szóval, Ron elkezdett dolgozni, és egy ideig nagyon elégedett volt, de mivel az üzlet már korábban is virágzott, valószínűleg ott is úgy érezte, hogy a siker nem neki köszönhető. Titokban kifejlesztett egy új terméket. – Habozott egy kicsit. – Pontosabban nekem el akarta mondani aznap reggel, amikor meghalt, de én nem figyeltem rá...
Elmondott mindent, az elejétől a végéig, és jól esett. Végre nem nyomta a lelkét, mert Harryn kívül elmondhatta másnak is. Piton pedig odafigyelt rá. Mikor befejezte, a férfi egy darabig hallgatott, tűnődve nézte a lányt.
– Nem kell mindenért saját magunkat hibáztatnunk – mondta komolyan. – Persze nyilván vállalnunk kell a tetteinkért a felelősséget, de most kivételesen egyetértek Potterrel. Ami a vőlegényeddel történt, az szomorú, de talán megakadályozhattad volna, talán nem. Leginkább ő maga, ha odafigyelt volna bájitaltanon – forgatta meg a szemét –, vagy még az sem, ha olyan anyagokkal kísérletezett, amiket nem ismert igazán. Még én sem szoktam elkezdeni csak úgy összeöntögetni az alapanyagokat. Tudom, könnyű beleesni abba a hibába, hogy önmagunkat tartjuk felelősnek a szeretett személy haláláért. Talán meg is lehetett volna előzni a bajt, de utólag már könnyű okosnak lenni, és talán bármit teszünk is, a vége mindig ugyanaz.
Hermione úgy érezte, hogy Perselus most saját magáról is beszél. A férfi borongósan meredt a múltba, és a lánynak fájt a szíve érte, szívesen mondott, vagy tett volna valami vigasztalót. Aztán egy pillanatra döbbenet uralkodott el rajta. Mi ez a heves szívdobogás, ez a jóleső borzongás? Miért szeretné átölelni a varázslót, beszívni az illatát, és addig csókolni, amíg jobb kedvre nem derül?
Merlinre! Talán többet érez Perselus Piton iránt, mint szabadna?!
Máris?
Az nem lehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése