– Nem örülök annak, hogy a vén denevér marad a bájitaltan tanár – simított végig elégedetten számtalan csirkecomb után a hasán Ron. – Ha így tudom, fel sem vettem volna a tárgyat.
– Én is csodálkoztam, hogy nem ő lett a sötét varázslatok kivédése tanár – válaszolta Harry.
– Mi? Elment az eszed? – hüledezett Ron. – McGalagonynak vissza sem kellett volna vennie!
– De miért? Kiderült, hogy nem tett semmi rosszat, sőt! – védte meg Pitont Hermione.
Ron továbbra is morgolódott.
– De tanárnak akkor is egy szadista állat!
Hermione a szemét forgatta.
– Talán ha néha tanulnál is, nem csak a kviddicsen járna az eszed, akkor jobban szeretnéd az óráit is.
– Te talán szereted az óráit? Téged hányszor dicsért meg hat év alatt? – replikázott Ron.
– Egyszer sem – ismerte el a lány.
– Hát, nem a Griffendél a kedvenc háza a professzornak – mondta Ginny.
– Ez mondjuk igaz – grimaszolt Harry, és rámosolygott a barátnőjére.
Hermione kénytelen volt belátni, hogy a többieknek igaza van, mert Piton professzor tényleg utálta a Griffendél házat, és nem mulasztott volna el egyetlen egy alkalmat sem, hogy pontot vonjon le tőlük.
A főételek eltűntek az asztalokról, hogy a helyüket a desszertek vegyék át. A lány elfintorította az orrát, mert a rengeteg kiszedett zöldbabot nem akarta sem visszatenni, sem meghagyni, hogy kidobják, inkább megette mindet, és most úgy érezte, kipukkad, ha bármit kellene még ennie. Ron és Harry viszont rögtön kivettek két-két tökös pitét.
– Kíváncsi vagyok Peakes professzorra, te nem? – Ginny szintén nem evett desszertet, inkább Hermionéval kezdett beszélgetni. – Nagyon jóképű.
Hermione elmosolyodott.
– Tényleg az – helyeselt.
– Tudjátok –, mondta Ron két falat között a lányoknak, de főleg Harrynek címezve – még jó, hogy van felesége, mert kezdhetnél aggódni.
– Miért is? – kérdezte Harry.
Hermione a választ már nem hallotta, mert hirtelen furcsa érzése támadt. A gerince bizseregni kezdett, a nyaka libabőrös lett, úgy érezte, mintha valaki figyelné. Felemelte a fejét, és kutatóan körbenézett, de csak beszélgető, nevetgélő diákokat látott minden asztalnál, látszólag senki sem foglalkozott vele. A tanári asztal felé kémlelt, ott sem vett észre semmi különöset. Hagrid orra már megint vöröslött, feltehetően az elfogyasztott bor mennyiségétől, Bimba professzornak Flitwick professzor magyarázott valamiről élénken, McGalagony pedig az új tanárokkal beszélgetett. Hermione észre is vette Peakes professzor kezén a karikagyűrűt, tehát Ronnak valószínűleg igaza lehet, és az új tanár házas.
Csak egyvalaki ült szótlanul a tanárok asztalánál; Piton professzor, aki mereven maga elé nézett, a száját pedig összeszorította. Hermione megint azon kezdett el töprengeni, hogy vajon hogyan engedte ki a kezéből a sötét varázslatok kivédése tantárgyat? Tényleg kíváncsi volt rá, de érezte, hogy ez az, amit nem fog megtudni soha, mert Piton biztosan nem árulja el nekik, és valószínűleg McGalagony sem mondaná el a diákoknak.
Abban a pillanatban, mintha ő is megérezte volna, hogy figyelik, a professzor felemelte a fejét, és jéghideg tekintetével egyenesen ránézett. Hermione nem merte elkapni a pillantását, tudta, hogy azzal már elkésett, csak magában átkozta a balszerencséjét, hogy míg neki halvány fogalma sincs, ki figyelte, már ha egyáltalán bárki figyelte, és nem csak képzelődött, addig a professzor bezzeg azonnal őt célozta meg. Akkor Piton professzor épphogy észrevehetően bólintott felé. A lány visszabólintott, hogy a férfi tudja, megértette, mit köszönt meg neki. A tanár felállt, és kiviharzott az ajtón.
Van, ami sosem változik – gondolta a lány, és egy leheletnyit elmosolyodott, miközben visszafordult a barátaihoz.
– Te mit gondolsz, Hermione?
Hirtelen abban sem volt biztos, hogy ezt most ki kérdezte, úgyhogy zavartan kérdezett vissza.
– Hm, miről is?
– Azt mondtam, meg kellene néznünk a szobáinkat, fáradt vagyok – mosolygott Harry.
– Én is, de nem hiszem, hogy a klubhelyiségből hamar szabadulnánk el – aggódott a lány, de belátta, hogy minél később indulnak fel, annál később fekhetnek majd le aludni.
– Akkor induljunk máris a toronyba – adta ki a parancsot Ron, és felálltak.
A Griffendél toronynál a Kövér Dáma állta útjukat, de most, a korábbi évekkel ellentétben, a jelszó után nem kellett végighallgatniuk a Dáma énekét is.
– Menjetek csak, kedveseim – mondta nekik, és felfedte a nyílást.
A Griffendéles diákok viszont nem voltak hozzájuk ilyen kegyesek, és részletesen be kellett számolniuk arról, mi történt velük a múlt évben. Ott tolongott az összes növendék a klubhelyiségben, és mindenki akart belőlük egy darabot. Mikor Hermione végre bemehetett a saját szobájába, fáradtan sóhajtott. Az idegei megtépázódtak, és teljesen ki volt merülve. Annál jobban esett neki a látvány, amikor körülnézett. A szoba pici volt, de kényelmes, és barátságos. Az ágy egyszemélyes, de szélesebb a nagy hálók ágyainál, és a rajta lévő vastag, kockás pléd (természetesen a Griffendél színeiben), hívogatóan melegnek, és puhának tűnt. A helyiség legnagyobb részét az ágy foglalta el, de volt még benne egy tükör, egy nagy láda a dolgainak, egy ruhásszekrény, egy asztal, székkel, és egy kandalló, hogy télen is meleg legyen, de most éppen nem volt rá szükség.
A szemben lévő falon volt egy ajtó, odalépett és kíváncsian kinyitotta, amikor pedig benézett, teljes lett a boldogsága, mert ott egy kis fürdőszoba várt rá. Az is apró volt, de minden volt benne, amire csak szüksége lehetett.
Boldogan hajtotta álomra a fejét, miközben megállapította, hogy a pléd valóban csodálatosan puha és meleg.
Másnap reggel kipihenve, frissen ébredt. Lezuhanyozott, aztán tett egy kísérletet arra, hogy a haját valamennyire megregulázza, de miután az továbbra is össze-vissza állt, inkább feladta. Összegumizta, és lement reggelizni. Ginny már ott volt, fáradtan kortyolgatott valamit a bögréjéből.
– Mit iszol? – kérdezte tőle.
– Tejeskávé, de sajnos nem igazán segít – kesergett.
– Jól vagy? – nézett rá kutatva, de Ginny csak bólintott.
– Persze, csak a szobatársaim egész éjszaka Harryről kérdezősködtek, alig pihentem néhány órát – csóválta a fejét.
Hermionénak eszébe jutottak a Patil lányok, és enyhén megborzongott. Igazán jó dolga van a külön szobával, nehogy elfelejtse megköszönni majd McGalagonynak. Elvett két pirítóst, és vékonyan megkente vajjal, hozzá pedig teát ivott.
– Te csak ennyit reggelizel? – kérdezte Ron, amikor végre Harryvel együtt megjelentek.
– Legalább több marad neked, már ha egyáltalán lesz elég időtök – mutatott az óra felé.
– Enni mindig van idő – mondta Harry.
– Nem lenne jó elkésni mindjárt az első óráról, ami ráadásul az SVK lesz. Nem tudom, Peakes professzor hogyan tolerálja a késést.
– Te semmit sem változtál – morogta Ron, aztán két harapással eltüntetett egy muffint.
A két lány csak a fejét ingatta.
Reggeli után felmentek az első emeletre, ahol az SVK tanteremben már ott állt az asztal mögött Peakes professzor. Megvárta, amíg mindenki elhelyezkedett, aztán üdvözölte őket.
– Köszöntöm Önöket a sötét varázslatok kivédése órán. Aki esetleg tegnap este nem hallotta volna, Gregorius Peakes-nek hívnak, és leszármazottja vagyok Glanmore Peakes-nek. Ezt csak azért jegyeztem meg, mivel gondolom, úgyis megkérdeznék.
A tanár kissé huncut szemmel mosolygott.
– Bizonyára felmerült Önökben, hogy miért éppen a sötét varázslatok kivédését fogom tanítani, ahelyett, hogy a legendás lények gondozását, hiszen minden felmenőm ezzel foglalkozott, vagy foglalkozik ma is. – A professzor itt körülnézett, és amikor látta, hogy mindenki feszülten figyel, elnevette magát. – Nos, a dolog egészen egyszerű: egyrészt a Roxfortnak már van egy kiváló legendás lények gondozása tanára Hagrid személyében, másrészt engem egyszerűen nem érdekel.
A diákok egy emberként hördültek fel. Az nagyon ritka volt, hogy egy híres¬ dinasztia sarja ne a családi hagyományt folytassa. Kezdve attól, hogy általában ugyanabba a roxforti házba kerültek, később is mindig haladtak a számukra kijelölt úton.
A tanár látta a szavai nyomán a csodálkozást, és láthatóan jól mulatott rajta magában.
– Tudják, legyen ez az első lecke tőlem, és egyben talán az egyik legfontosabb is, különös tekintettel arra, hogy végzősök: amikor majd eljön az idő, hogy hivatást választanak, ne számítson az, hogy a családjukban mi a hagyomány, vagy, hogy mit várnak el maguktól mások. Olyan hivatást válasszanak, amivel boldogok lesznek, ami érdekli önöket, amit a sajátjuknak éreznek. Mert ha a munkájukat szeretettel végzik, az már biztosítja egy boldog élet lehetőségét.
Ebben a pillanatban erősödött meg Hermionéban a gondolat, hogy ő tényleg nem akar auror lenni. Nem akar varázslókat üldözni, akkor sem, ha azok sötét varázslók, és nem akarja, hogy az életét nap, mint nap gonosz dolgok szőjék át. Igaza van a professzornak, olyan dologgal kell foglalkoznia, ami boldoggá teszi.
De vajon mi az? – töprengett.
- Ha szeretnének valamit velem kapcsolatban kérdezni, ma még megtehetik. A következő órától kizárólag a tananyaggal fogunk foglalkozni, és csak azzal kapcsolatos kérdéseket tehetnek fel. De ezen az órán még bármit kérdezhetnek, akár velem kapcsolatban is.
A Patil lányok izgatottan kezdtek sutyorogni, aztán kis nevetgélés közepette Padma jelentkezett.
– A professzor úr is itt lakik?
– Nem. A feleségemmel – Itt néhány lemondó sóhaj hallatszott – és a négy éves kisfiammal Roxmortsban lakunk, így én bejáró tanár leszek.
Megint izgatott csevegés kezdődött, mert olyan tanárról még nem is hallottak, aki nem az iskolai birtok területén lakott. Egyedül Hagrid nem élt a kastély falai között, de ő is a vadőr házban élt.
Végül Dean Thomas hozakodott elő a mindenkit érdeklő kérdéssel.
– A tanár úr is egy évig marad itt?
Peakes professzor nevetett.
– Nem, én hosszabb időre tervezem. Hallottam Voldemort átkáról, de úgy gondolom, a halálával annak is vége szakad. Őszinte leszek, még soha nem tanítottam, de évek óta ez a vágyam. Remélem, a közös munka mindenkinek megelégedésére lesz.
Körbenézett, de nem jelentkezett senki újabb kérdésre.
– Akkor most kérem, nyissák ki a könyveiket az első fejezetnél, és mielőtt a gyakorlatra helyeződik a hangsúly, elolvassuk az elméletet. Ez egyébként minden alkalommal így lesz, mert úgy vélem az elméleti tudás épp olyan fontos, mint a gyakorlati tapasztalatok.
Ebédnél Ginny már várta őket a nagyteremben.
– Na, milyen az új tanár? Vele volt órátok, igaz?
Mindhárman egymás szavába vágva lelkendeztek.
– Nagyon jó fej! – lelkendezett Ron.
– Az elméletet, és a gyakorlatot is fontosnak tartja! – Ez persze Hermione volt.
– Érdekes az órája! – nyilvánította ki Harry.
– Tyűha, látom benneteket meggyőzött, már alig várom a délutáni SVK órát – nevetett Ginny.
– És képzeld, nem a Roxfortban laknak majd, hanem Roxmortsban.
– Tényleg? Még sosem hallottam ilyenről – csodálkozott.
– Talán ez a titka annak, hogy egy évnél tovább maradjon – elmélkedett Harry, miközben öntött magának egy nagy pohár töklevet, amit aztán egy hajtásra meg is ivott.
Délután az utolsó órájuk McGalagony professzorral volt. Amikor véget ért, Hermione megkérte, hogy váltson vele néhány szót.
– Hallgatom – nézett rá jóindulatúan a professzor, miután az utolsó diák is kiment a teremből.
– Először is, szeretnék a fiúk nevében is köszönetet mondani a külön szobákért – kezdte.
– Ugyan, ez a legkevesebb, amit megtehettünk magukért – legyintett. – A szülei jól vannak?
– Igen, köszönöm! – A veszély elmúltával, a végső összecsapás után, amikor már rendeződött valamennyire az élet, McGalagony és Kingsley Shacklebolt személyesen ment el, hogy feloldják az Exmemoriam varázslatot, és rendbe tegyék a szülei életét. Visszaköltöztek a londoni házba, újra praktizálnak, és mindenki úgy hitte, hogy néhány hónapig külföldön voltak nyaralni. A szülei tudják az igazságot, nekik el kellett mondani, hogy fel tudják dolgozni a történteket.
– Miben segíthetek? – nézett rá a professzor a szemüvege fölött kinézve, és ezzel akaratlanul is Dumbledore-t juttatta a lány eszébe.
– Nos, az a helyzet, hogy nem igazán tudom, mivel szeretnék majd foglalkozni, és ezért abban sem vagyok biztos, hogy nem kellene-e még valamilyen tárgyat felvennem a RAVASZ vizsgához?
– Azt hittem, maguk aurorok szeretnének lenni – hökkent meg az idősebb nő.
– Az csak a fiúk terve. Én már nem akarok az lenni.
– Megértem kedvesem, sőt, örülök is neki. Nem könnyű élet az, és bár tény, hogy vannak női aurorok, nem kívánnám magának azt a sorsot.
Hermione örült, hogy McGalagony elfogadja a döntését.
– Tudja, ilyen esetben a mugli szülők gyermekeit meg szoktam kérdezni, hogy mi a szüleik foglalkozása, hátha találunk valami hasonlót a varázsvilágban.
– Nos, anya és apa fogorvos – mondta bizonytalanul a lány –, de én nem hiszem, hogy egészségügyi pályára szeretnék lépni. Valahogy sosem éreztem azt, hogy szívesen csinálnám, amit Madam Pomfrey.
– Értem. Milyen tantárgyakat vett fel?
– Átváltoztatástant, bájitaltant, sötét varázslatok kivédését, legendás lények gondozását, bűbájtant, gyógynövénytant, asztronómiát és számmisztikát.
McGalagony fejcsóválva mosolygott.
– Maximalista, mint mindig. Nézze, bármire is dönt majd, ezek a tárgyak bőven elegendőek lesznek. A legtöbben négy tárgyat vesznek fel, a szorgalmasabbak ötöt, és már az is elég tanulnivalót biztosít. Ha nem magáról lenne szó, nem is engedélyeznék nyolc tantárgyat, de tudom, hogy megbirkózik majd velük. Én azt javaslom, tanuljon, és járjon nyitott szemmel, akkor előbb-utóbb megtalálja majd azt a hivatást, amit a sajátjának érez.
– Akkor ne vegyek fel több tárgyat? – bizonytalankodott még egy kicsit.
– Semmi értelme – ingatta a fejét a professzor –, és most ne haragudjon, de mennem kell. Azzal, hogy igazgató lettem, jócskán megszaporodtak a feladataim.
– Köszönöm, tanárnő!
Hermione a hallottakon elgondolkodva indult vissza a szobájába, hogy letegye a nehéz táskát a könyvekkel, és aztán vacsorázni menjen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése